|
Orbán Béla:
Shabbat Bámidbár A pusztában Heti szakasz: 4Mózes 1:1-4:20; Haftárá: Hóseás 2:1-22; Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati alkalmán 2010. május 15.
Elérkeztünk ahhoz a szombathoz, melynek neve Bámidbár, vagyis Mózes 4. könyvének az első fejezeténél új könyvet nyitunk, sorrendben. Tehát a heti szakasz Mózes 4. könyvének 1. fejezetével kezdődik. A Bámidbár végül is „a pusztában”, ennyit jelent. Mégis, ennek a heti szakasznak a fő mondanivalója ennek a szakasznak a 2. versében van: „Vegyétek számba Izrael fiainak egész gyülekezetét, az ő nemzetségeik szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint, a neveknek száma szerint, minden férfiút főről főre,” Mózes 4. könyvének több neve van, a Számok könyve, de inkább a könyv fő jellegzetessége az, hogy „a pusztában”, hiszen Izrael népének az életéről szól, a pusztai vándorlásnak az eseményeiről. Természetesen az ott történteken kívül a különböző rendeletekről is a Biblia beszámol. Érdekesség különösebben, hogy ez az első népszámlálás, ami a pusztában történik, ahol a törzsfőnökök meg vannak említve, s a Bibliában olvashatjuk végig a neveket, talán nagyon érintőlegesen csak annyit tudok mondani: Isten úgy, mint a jó gazda, valóban számon tartja az Ő népét. Amikor kezdeni akar vele valamit, akkor megszámolja, mindenki jelen van-e? Nem csak az, ami régen az iskolában volt, nem tudom, ma működik-e, hogy az osztály létszáma ennyi, és hiányzik X.Y., és kezdődhet a tanítás. Valóban, mindenhol, ahol egy kezdet van, egy nap kezdete van, de bárminek a kezdete számolással kezdődik, és Isten is, mint egy jó gazda, aki megszámolja a juhait, vagy a csapatát, ezzel kezdi a feladatot, amit átruházni akar, és kijelenteni a népnek, hogy mi a teendő.
A pusztában való elindulás, a pusztában való tovább menetelnél nem csak a törzsfők vannak megnevezve, ami nem véletlen, hiszen övék lesz a feladat, egyben tartani a törzseket, és a törzseknek szóló, személyre szóló feladatok végrehajtásért ők lesznek a felelősek, itt már egy kicsit más a helyzet. Nem a népre egyetemlegesen ad Isten utasításokat, hanem kezdi bontani egészen a személyes feladatig. Ez van ma is. Ad Isten valóban feladatokat és összegyűjti az Úr a népét, és mindenkinek személyesen megadja a feladatot. Érdemes lenne belemenni természetesen, hogy milyen feladatot ad, hiszen ez az összegyűjtetés katonai összegyűjtetés, háborúra, harcra szóló összegyűjtetés, szolgálatra való összegyűjtetés. Amikor tényleg arról beszélünk, hogy a Lévi törzsének és más törzsek szolgálatáról, ami a pusztai Sátortemplom hordozásáról és egyebekről szól, itt is van elválasztás. Van olyan szolgálat, ami szent szolgálat, közvetlen a Szentélyben való szolgálat, és vannak a többiek, akik vitték a templomot, alkatrészeit, kárpitjait, oszlopait és mindenféléit. Ezeket a bontásokat is érdemes volna megnézni, de számomra most nem ez adatott, hanem azt az összefüggést kerestem, hogy a Hóseás könyvében levő prófécia, haftára, prófétai rész, mi módon kapcsolódik ehhez, a Mózes 4. könyvének 1. fejezetében levő felsoroláshoz. Nagyon érdekes a felsorolásra a válasz és a hasonlóság. Igencsak pozitív. Mikor Isten Mózes 4. könyvében olvashatóan megszámoltatja a népet, akkor Hóseás könyvében a heti szakasznak a prófétai része úgy kezdődik 1. fejezet 10. versétől: „De mégis annyi lesz az Izrael fiainak száma, mint a tenger fövenye, amely meg nem mérettethetik és meg nem számláltathatik; és lészen, hogy ahol az mondatott nekik: Nem vagytok az én népem, ez mondatik nekik: Élő Istennek fiai!”
Kétféle számolás. Ott a pusztában történik az a számolás, amikor 613 ezer pár száz embert megszámoltak. Pontosítani most nem tudom, hány hadra fogható férfiből állt a választott népnek a serege. Kezdhetnék számmisztikával is foglalkozni, hiszen 613 parancsolat, meg egy kicsi. Nem erről szól a mai alkalom, hogy a számmisztikával pozitívan, vagy negatívan foglalkozzunk, hanem arról, hogy mi a két résznek, a mózesi és a próféciai résznek az összefüggése. A megszámlálás. Ez a megszámlálás nem ugyanaz, mint a pusztában, hanem a megszámlálás itt arról szól, hogy mérhetetlen, mint a tenger homokja, fövenye annyi lesz, nem lehet megszámolni. Hóseás könyvében vagyunk, és mégis, Hóseás könyvéről kell beszélni. Arról kell beszélni, hogy akármennyire is ez az ígérete Istennek, mégis az ígéretek előtt mindig van valami úgymond, negatív. Minden újnak a kezdete előtt ott van a puszta. Minden újnak a kezdete előtt ott van a tisztulás. Minden újnak a kezdete előtt ott van a kipróbálás. Ezt a saját életünkben is tudomásul kell venni. Amikor van egy puszta, az tisztulást jelent. Nem akarok aktualizálni, de amikor van egy betegség, akkor az a mi pusztánk, amikor rádöbbenünk arra, hogy Isten nélkül nem vagyunk mi olyan erősek, és nem vagyunk olyan megbízhatóak se. Rá vagyunk kényszerülve Isten ellátására, szeretetére, működésére, segítésére és mindenre. Tehát kellenek nekünk a puszták. A választott nép ezt be is mutatja előttünk: a pusztában megtisztult a nép. Megtisztult abból, amit Egyiptomból hozott, hiszen a generációk meghaltak. Rengeteg olyan történet van Mózes 4. könyvében, vagy a Számok könyvében, a pusztáról írott könyvben, amikor kijönnek a gyerekbetegségei Izraelnek és kijönnek azok, amiket Isten nem tűrt meg. Kijönnek a megégések, a különböző lázadások és különböző olyan dolgok, melyeknek következménye az, hogy egy teljesen másik generáció érkezik az Ígéret földjére, Kánaánba. Amikor mi itt vagyunk a saját pusztánkban, amikor a pusztából, a próbákból, a nehézségekből kihoz Isten, akkor egészen más emberként jövünk ki. Meghal bennünk sok minden. Meghal bennünk az a nagy erős én, mert rádöbbenünk arra, hogy kevesek vagyunk mi. Rádöbbenünk arra, hogy Isten az életnek Ura. Rádöbbenünk arra, hogy Isten jó Isten, abban az értelemben, hogy gondviselő. Rádöbbenünk arra, hogy Ő a Mindenható, és rádöbbenek Isten valóságára. Jó nekünk a puszta. Megtisztulunk sok mindentől, megtisztulunk a világi dolgoktól, megtisztulunk önmagunktól, megtisztulunk minden erősségünktől. A pusztában nem lehet nagyon elbújni, várat építeni, mert menni kell, különben nincs Kánaán. Előbb-utóbb ennek a pusztának az áldásait megértjük, hogy számunkra is nem mást kell tennünk, nem más az utunk, mint a választott népnek: ami hozzánk tapadt, gyülevész népnek a szellemisége, annak le kell kopnia. Ami lázadás, annak meg kell ítélve lennie, és meg kell halnia. Mindentől meg kell tisztulnunk, hogy be tudjunk menni a Kánaánba. Aki nem volt beteg, az nem tudja, mi az, hogy egészség. Akinek nem volt bűne, az nem tudja, mi az, hogy kegyelem, ha nem bocsáttatott meg neki. Kellenek a negatívok. Kellenek bizony.
Hóseásnak különösen érdekes az élete. Hóseás története sokszor elrémisztően kemény, hiszen Isten parancsára el kellett venni egy olyan nőt, aki parázna volt. El kellet vennie egy kánaánita nőt, olyan nőt, aki ráadásul parázna volt, és vissza is esett a paráznaságába. A felesége Gómer, aki kánaáni illetőségű volt, feltehetően kultikusan prostituált volt, tehát a prostitúciót vallásos módon művelte. Sok mindent tanít ezáltal Isten számukra. Nem kell senkinek megijedni, Isten nem azt akarja bemutatni, hogy a felemás házasság és egyéb milyen veszélyekkel jár, bár ez is benne van. Még azt se szabad elfogadnunk, hogy Isten megengedi az olyan házasságot, mint a Hóseásé és a felesége, Gómer házassága, tehát Isten mindent aláír. Ez a házasság, amit Isten adott Hóseásnak, ez nem más volt, mint egy olyan példa, hogy megértse Izraelnek az életét. Annak a parázna Izraelnek az élete, ami tényleg egy parázna nőhöz hasonlít. Ahogyan mondom is sokszor, ha nem volt benne az ember, akkor nem tudja, mi az. Ha az ember nem szabadult meg valamitől, akkor nehezen tud afelé az ember felé szolgálni, aki abban van benne, amiből én kijöttem. Isten sokszor megengedi ezeket az állapotokat, hogy tanuljunk, hogy másokat taníthassunk, hogy a hasonlatosságok által felismerhessük sokszor nagyobb mértékben is ugyanazt a bűnt. Teszem azt, itt most a parázna feleségnek a teljes jellemvonása egy egész népre vonatkozik, Izraelre, amit Hóseás észre is vett, és így is írta az ő prófétikus levelét. Hóseásról még annyit kell tudnunk, hogy ő sosem Jeruzsálemről beszél. Ő Izraelnek, az északi birodalomnak volt a tagja és ott is volt próféta. 30 éven át prófétálta azt, ami a 30. évben be is következett, vagyis akkor elvitték fogságba a zsidóságot. 30 éven keresztül prófétált, és nem hallgatott a nép! Miközben pozitívokat is prófétált, azt, amit most is olvastam, hogy megszámlálhatatlan sok lesz a választott nép tagja, Isten népe megszámlálhatatlan mennyiségű lesz. Ezt akkor kellett prófétálnia, amikor tudta, hogy holnapután, úgy ahogy van, mindenki megy fogságba, hiszen arról is beszélt. Elmondta tárgyszerűen, hogy minek mi a következménye, hiszen prófétaként csak azt tudta mondani, amit Isten mondott neki. Elmondta a következményeket és igazából nagyon nagy példát mutat a szolgáló embereknek, hogy nincsen tolerancia. Még magammal szemben sem. Isten Szavát úgy kell tanítanom és hirdetnem, elmondanom Isten Igéjét, ahogy van, mert milyen nehéz szolgálni, akinek van látása, olyannak, mint Hóseásnak? Tudta mi a következmény, kimondta, 30 éven keresztül mondta, és bekövetkezett. Érdemes volt szolgálni? Hányszor tesszük fel ezt a kérdést? Érdemes itt bármit is tenni? Ráadásul olyan házasságban, Gómerrel élek, hogy boldogtalan vagyok. Ráadásul 3 gyerek van, és egyiket fogadja el Hóseás igazából önmagának, a másik kettőt nem. Az elsőt tekinti csak sajátjának. Olyan feleséggel, akit paráznaságban vesz el, és visszamegy a paráznaságba. Egy boldogtalan ember szolgál egy olyan nép között, amelyik nem hallgatja meg és tudom, hogy be fog következni, és látom, hogy nem hallgat a nép. Van-e ebből egy töredék kis erőnk, hogy szolgálunk, amikor nincsen gyümölcs? Szolgálunk, mikor tudjuk azt, hogy mégis meg fogja lépni? Istennek az ígéretét közben tudjuk-e csatolni, hogy tudom a pozitívat is? Tudom, hogy Istennek az ígérete bizony örök és állandó, még akkor is, ha pillanatnyilag nem az látszik. Tudom-e azt mondani, hogy Isten hűséges és ebben a helyzetben is hűséges, amiben te nem vagy hűséges? Tudok-e úgy szolgálni, hogy semmi látható gyümölcse nincsen, semmi reménye nincsen? Amikor ennek a heti szakasznak a prófétai részének a végét olvasom, igazából megint csak tanít.
Hóseás 2. fejezetének 17.-18. versében olyan sokat elmondott bibliai verset olvashatunk, ígéretet, amit nagyon sok keresztény gyülekezetben hallhatunk az előzmények nélkül, és sok helyen, szinte arany mondásként ki van rakva: „És azon a napon frigyet szerzek nekik a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a föld férgével, és az ívet, kardot és háborút eltörlöm e földről, és bátorságos lakozást adok nekik. És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal és ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el. Bizony, hittel jegyezlek el téged magamnak, és megismered az Urat. És azon a napon meghallgatom, azt mondja az Úr, meghallgatom az egeket, azok pedig meghallgatják a földet; A föld pedig meghallgatja a búzát és a mustot és az olajat; azok pedig meghallgatják Jezréelt. És bevetem őt magamnak a földbe, és megkegyelmezek Ló-Rukhámának, és azt mondom Ló-Amminak: Én népem vagy te; ő pedig ezt mondja: Én Istenem!” Miért pozitív ez, és miért kell tanulnunk ezt? Zsidó módon kell először is megközelítenünk ezt, hiszen amikor a zsidó ember elmondja a reggeli imáját, -vallásos zsidó minden reggel imádkozik-, ezt minden alkalommal elmondja az ima előtt. Amikor azt a sokak számára ismeretlen imaszíjat előveszi a zsidó ember, minden egyes ujjára tekeri, akkor minden egyes ígéretet elmond. Minden nap emlékszik Istennek arra az ígéretére, ami Hóseás által ismert előttünk. Minden nap emlékszik, hogy mi az öt jegygyűrű, amiről oly sokat beszéltem már, olyan sokszor elő kellett vennem bátorításként is, vagy számon kérésként is, hogy figyeljél. Minden nap emlékszik arra, hogy Isten eljegyzett bennünket igazsággal, kegyelemmel, ítélettel, irgalommal. De jó lenne, ha megtanulnánk ezt, ha úgy kelnénk föl, hogy akárki is vagyok, akármilyen állapotban vagyok, én már az Ő jegyese vagyok, és a gyűrűket, úgy, ahogy van, kifényesíthetem reggel. Elmondom, enyém az a hit, amit Ő adott, bár a mai nap, amikor fölkeltem, akkor a hitetlenség majdnem, hogy dühöngött, hogy hogyan is megy a mai napom tovább, meg mi lesz holnap. Bár annyi igazságtalansággal találkozok, annyi szeretetlenséggel, irgalmatlansággal találkozom, és annyi jogtalansággal, de nekem van, mert Ő adta. És nem érdekel a földi ítélet, jogtalanság és egyéb reménytelenség, amit a Sátán olyan rendesen félelemként be akar oltani belém, hanem a kezemen tudom mutatni, hogy nekem van. Tudok-e így reggel kezdeni? Tényleg ez a zsidó gyökereknek egyik látható formája, hogy a zsidó ember így kel föl reggel. Meg is lehet látni, hogy Isten megtartotta ezt a népet, mert megtartotta az ígéretet, a gyűrűk valóban működnek, mert Isten ígéretei valóban élnek és állnak minden esetben. Tehát így tudunk-e fölkelni?
Azért Hóseásnak a történetéhez tudni kell, amikor az 1. fejezet elején olvassuk. Ott is hűségesen kezdte Hóseás az életét, mert Isten parancsára, 3. verstől olvasom: „Elméne tehát és elvevé Gómert, Diblajim leányát; és az teherbe esék, és fiút szüle neki. És mondá az Úr neki: Nevezd őt Jezréelnek, mert még egy kis [idő], és megbüntetem a Jehu házát a Jezréel vére miatt, és eltörlöm Izrael házának királyságát. És azon a napon lészen az, hogy eltöröm az Izrael ívét a Jezréel völgyében. Ismét teherbe esék, és leányt szüle. És mondá neki [az Úr]: Nevezd őt Ló-Rukhámáhnak; mert nem kegyelmezek többé az Izrael házának, hogy akármiképpen könyörülnék rajtuk. De a Júda házának megkegyelmezek, és megtartom őket az Úr, az ő Istenük által; de nem tartom meg őket ív, vagy kard, vagy háború által, sem lovak és lovasok által. Mikor elválasztá Ló-Rukhámáht, ismét teherbe esék, és fiút szüle. És mondá [az Úr]: Nevezd őt Ló-Amminak; mert ti nem vagytok az én népem, s én sem leszek a tiétek.” Vagyis tényleg 3 gyermeke született, amiből egyet ismert el igazából, ismereteim szerint Hóseás. Önmaga, szinte átokként mondja ki Isten, amit ad. Isten olyan nevet ad ezeknek a gyermekeknek, ezeknek az utódainak. A Ló-Rukhámá annyit jelent, hogy ’nincs nyugalom’, hiszen itt Jéhunak a vérontására emlékező könyvet olvashatjuk a 2.Királyok 9. fejezetében. A másik gyermeknek az a neve, hogy Ló-Ammi, ’nem népem’, az már tagadása Istennek, hogy nem az Én népem. Amikor Jezréelről beszél, akkor valóban a 2.Kiráylok 9:22-27-ben van leírva Jéhunak a gyilkossága. A gyermekek neve már hozza is, hogy ebből a házasságból milyen gyermekek születhetnek. Nincs nyugalom, nem az én népem, és a gyilkosságot számon kérem, bár Jiszraélnek a fordítása az is lehet, hogy ’Isten, Aki újat kezd’, mint ahogy itt ígéri is. Igazából Hóseásnak elég nehéz helyzete van. Szül 3 gyermeket a parázna feleség, akinek már eleve olyan neve van, és ő adja tudatosan, hogy mi a következménye. Végül is milyen is ez a vegyes házasság? Mi történt itt igazából? A Biblia nem írja, de nagyon könnyen átgondolható: 30 évig prófétált Hóseás, és a prófétának soha nem volt semmije. A prófétának nem volt vagyona, a próféta valóban hitből élt, és gondoljátok el, ott van egy kánaánita nő, aki megkapta a fizetségét valamikor, mint parázna, fizetett alkalmazott volt és feleségül megy olyanhoz, aki mellett az élete, az egzisztenciája nem működik. Csodálkozunk? Persze, hogy visszamegy oda, ahol megfizetnek a szolgálataiért. Ilyenkor tényleg az a kérdés: ha valaki igazán, átadott élettel szolgál, milyen felesége lehet? Milyen? Valóban ugyanaz, vagy kánaánita? Valóban ugyanaz?
Mert Izraelnek egyik bűne pontosan az volt, és egyik gyengesége az volt, hogy amikor a vándorlások során elérkezik Kánaánba, Isten akaratából a vándorlásnak vége van, és vet és arat, földműveléssel foglalkozik, akkor megismeri a földműveléssel foglalkozó szomszéd népeket, és itt jön a csapda: a szomszéd népeket, akiktől tanulja a földművelésnek a fortélyait, vagy legalábbis kapcsolatban van vele, a vallását, pontosabban a hitét is átveszi. Mert a kánaániták, mint olyanok, földművelőként a természetet imádták. Amikor maga Izrael népe már nem a vándorlás korszakában van, hanem ő maga termeli meg magának a növényeket és egyebeket, földművelő lesz, ő is elkezdi a földet imádni. Elkezdi a természetet imádni. Számunkra ez bizony, figyelmeztető! Nagyon figyelmeztető! Mi itt vagyunk ezen a földön, ebben a városban, országban, ki hol. Te ott vagy, kapcsolatban vagy a szomszéd pogánnyal, a világi munkatársaddal, a világi médiával, a világi utcával és a világi tömeggel. Ha nem figyelsz, úgy járhatsz, mint Izrael! Úgy járhatsz, mint Izrael népe, hogy egyszer csak azt veszed észre, hogy te is elkezded imádni a Mercédesz autót, te is elkezded imádni a bankot, te is elkezded imádni a kitüntetéseket, a rangokat, és mindent elkezdesz imádni. Olyan leszel, mint a szomszédod, olyan leszel, mint a világnak a másik embere. Ugyanaz! Mennyire veszélyes az, hogy ha a hívő ember olyan közegben van, mint Izrael népe a körbevevő kánaánita népek közepette! Meg tudunk-e állni Istenhitünkben? Meg tudunk-e állni az ígéreteinkben? Meg tudunk-e állni Kánaánban, hogy nem veszünk bele a szomszéd népeknek szokásaiba, bálványaiba, és egyéb, nem Istentől származó, sőt, Isten ellenes dolgaiba? Meg tudjuk-e ezt élni? Mert utána ne csodálkozzunk, hogy a paráznaság is érkezik. Hiszen a Mammon istennek a tulajdonsága, hogy ő alakítja ki a paráznaságot. Ha nem kellene valakinek a pénz, nem kellene valakinek a haszon, a vagyon, akkor nem fizetne érte a testével, és nem paráználkodna. Ha valakinek nem kellene a hatalom keresztény módon, akkor nem simulna össze a politikai pártokkal, erőkkel és egyebekkel. Akkor a gazdasági életben is nem részként lenne ott, hanem szükség szerint csak résztvevője lenne. A paráznaság mindig is a pénz imádatából alakul ki. Pénz imádata. A Mammon képezi a paráznaságot.
Természetesen Hóseásnak az élete szinte úgy mondhatnám, vert helyzetben van, hiszen egy pénzimádó, természetimádó népből származó feleséget kellett elvennie, annak, akinek semmije nem volt. Ehhez képest még 3 gyerek született. Van-e hited? Mert, ha neked prófétai látásod van, és apostoli látásod van, és szolgálatod van, akkor te ugyanennek a veszélynek vagy kitéve. Vagy elfogadja a társad azt, ami, aki vagy, vagy előbb-utóbb visszamegy oda, ahonnan jött. Eleve itt a vegyes házasságnak is a kérdése. Tudod-e, hogy aki a kánaánita bálványoktól fertőzött, az nem fogadja el a prófétai szolgálatot? Én most nem a kitűzősről, és egyéb prófétaságról beszélek, hanem arról, akinek látása van, hűséges, és Isten úgy alakította az életét, hogy pártatlanul tudja az Ő Szavát vinni. Ne legyen senkinek elkötelezve se dicsőséggel, se anyagiakkal, se egyebekkel! Tehát, aki pártatlan tud maradni. Hóseásnak esélye nem volt arra, hogy megtér a felesége, olyan lesz, mint az ő elképzelése szerint, mert Isten másképpen gondolkodik. Isten mégis azt mondja Hóseásnak, hogy fogadd vissza! Hóseás azt a bölcsességet tette, hogy igen, ha ott hagyod a paráznaságodat, megjössz hozzám, kapsz próbaidőt. Mennyire, de mennyire akár egy gyülekezetnek a működésére is vonatkozik ez. A világból jön valaki. Próbaidő van. Itt vagy, már nem vagy ott, de még a tisztulási időt, a pusztai időt meg kell tenni. Hóseás nem élt házas viszonyban a feleségével, mikor visszafogadta. Ha valaki a világból jön, van egy tisztulási idő, amíg nem élhetek vele közösségben, mert úgy járok, mint Hóseás a feleségével. Ha nem tisztult meg, vissza fog menni oda.
Mégis a hangsúlyosabb kérdés az, tudjuk-e, hogy a bennünket körbevevő kánaánita szokások számunkra milyen veszélyesek? Olyan, mint Izraelnek. Tökéletesen ugyanaz. Az az Izrael, aki Isten egyetlenegységét elfogadta, ott állt a Szinaj hegyénél, ilyen módon szövetséget kötött. Megtanulta a földműveléssel együtt a természeti isteneket imádni is. Hiszen ez nem nehéz, amikor te elveted a növényed magját és kivirágzik, majd learatod, akkor még önmagadat is elkezded imádni, hogy milyen klassz kis paraszt voltam, és milyen jó termést csináltam, és már ott vannak a csábítások! A saját magam sikere oda vezet, hogy kezdem imádni a produktumomat. Vagy nem imádod azt, hogy milyen nagyon jó munkás vagy a munkahelyeden? Vagy nem imádod azt, hogy milyen jó apa vagy? Vagy nem imádod önmagadat már egy idő után? Vissza tudunk-e odáig menni, hogy az Örökkévaló Isten az Egyetlen? Minden dicsőség az Övé! Vagy kánaánita módon végig nézünk a szántóföldünkön milyen szépen virágzik, és milyen szépen szőkül a búza. Nem elkezdjük mi magunkat dicsérni? És a búzát is, hogy milyen szép vagy. Magamat imádom, és a terményemet imádom. Ez a kánaánita jellemző és ennek a fokozása, amikor a mammon úgy megerősödik, hogy paráznává leszek. Mert már mindent megteszek, hogy még szebb, még több, még nagyobb legyen. Akkor már kevés a földem, még hozzá kell csapni, hogy farmom legyen. Akkor már kevés a dicsőség, akkor már kitüntetés és Nobel-díj is kell már. Ez egy menet, ez egy vonulat. Ha nem szabok határt, ha nem teszek különbséget szolgálat és szolgálat között, ha nem szabok határt Kánaán és a kánaániták között, a kívülállók között, bizony előbb-utóbb bele fogok én magam pogányosodni. Belefogok, mint Izrael tette.
Izraelnek ez volt a szomorú útja. Úgy, ahogy van, a szomszéd népeket nézte, tőlük tanult, ahelyett, hogy megmaradt volna az Örökkévaló Isten Egyetlensége mellett. Elkezdte a módszereket átvenni, és azt vette észre, hogy a terményt, a természetet és önmagát kezdte imádni. Mert nekem már nem kell semmi! A hóseási könyvben valóban le is van ez írva, hogy is ment ez a folyamat, és hogy megy ma is. Szomorúan ki kell mondanom. Próbálom kikerülni akár a politikát is, de ki kell mondani némely igazságokat. Annak idején Izraelnél úgy folytatódott a bálványimádás, hogy első sorban jött a szétválás. Izrael és Júda. Elkezdődött az osztódás, kettévált az ország. A bálványimádás folyamata így folytatódott, hiszen Izrael azt mondta, „köszönöm szépen, én nem megyek Jeruzsálembe, nem akarok tealattad lenni, én is vagyok olyan legény, mint te. Úgyhogy nekem ott van, és ugyanúgy, mint ti, éppen nem Jeruzsálemben fogok áldozni, hanem Bételben és Dánban.” Megépítette a saját „Jeruzsálemét”, a saját kultikus helyét. Így kezdődött az osztozkodás, kettéválással. A Sátán ezt a mai napig folytatja, mert az osztozkodást nagyon-nagyon tudja csinálni, hiszen lassan már nincs mit darabolni, mert már minden darabokban áll, a kereszténység is.
A kettéválás után, persze mindjárt jött az aranyborjú imádása. Mindjárt Bételben és Dánban újra előkerült az egyiptomi bálványisten, mindjárt kirakták az aranyborjút. Nem tudom, hogy hívják ebben az utcában, abban az utcában az aranyborjút, a gyülekezetet, a pásztort, és az egyéb aranyosan föltüntetett, fölemelt borjúkat. Nem tudom. Nem akarok neveket, és nem akarok példákat hozni, de a kettéválásnak, a szétválásnak, osztódásnak a természetes következménye, a második lépése, hogy bálványistenek kerülnek be, szépen, aranyból, borjúként. Úgy, mint annak idején, Mózes és Áron idejében. Úgy, ahogy később is már előjön az egyiptomi bálványimádás. Az aranyborjú imádása Dánban és Bételben egyaránt. Szétosztódunk, saját templom, de oda már saját isten, saját bálvány is kell. Folytatja Izrael tovább ezt a menetét, hogy a bálványok után jön az ellenfél is, természetesen, mert Isten elhagyja azt a népet, akkor az védtelen is. Akkor jön az osztozkodás és a bálványimádás után nekiállunk szövetkezni a „nagyokhoz”. Ökumenéépítés régi módon, de unió, aliánszok és csoportosulások. Nem akarok neveket mondani, mert mindjárt ráismertek 1-2 keresztény szövetségre. Hát akkor a következő lépés, ha már nem tartozunk hozzájuk, és az aranyborjú nem segített, a karizmatikus, vagy nem karizmatikus, ilyen, meg olyan bálványok nem jöttek össze, akkor valahova hozzá kell csatolódni. Majd a nagyhatalmakhoz, és a nagyhatalmak majd az én hasznomat és az én dolgaimat elintézik a saját hatalmuk által. Ez Izraelnek sem jött össze, mert rabság lett a vége. A nagyhatalmakhoz való csatlakozás után, mikor kiderül, hogy a nagyhatalmakhoz való csatlakozás is ráfizetés, mert legfeljebb adófizető leszek, akkor jön a csúcs, önmagamban bízok. A fegyveremben! Mennyire mai ez! Tökéletesen mai.
Egy kérdés, hogy melyik stádiumban vagyunk. Egy kérdés: a mai Izraelnek, -a földi Izraelről beszélek-, melyik stádiumban van? Abban, hogy nagyhatalmakhoz csatlakozik, vagy abban, hogy a fegyvereiben bízik, önmagában bízik? Ez mindenkinek a szabad akarata, találja ki, hogy hol tartunk, mert utána ítélet következik. Úgy, ahogy Isten ígérte: elveszi mindezeket, azért, hogy az ígéreteit be tudja teljesíteni. A mi életünkben nem látható ez? Akár gyülekezeti tagokon is, hogy igazából elmegyek az egyikből a másikba, én magam osztom szanaszét magamat, és utána csatlakozok a „nagyhoz”, ami mondjuk, valami nagy bálvány, mert itt éppen ez van, vagy az van, vagy ilyen csoda működik, vagy gyógyítás, vagy nyelveken szólás, vagy akármi. A bálványt, az aranyborjút kirakom, aztán amikor az sem egészen oldja meg az életem nagy problémáját, nem tudom betölteni az elhívásomat, mint annak idején Izrael sem tudta betölteni, hiszen már kettőben volt, Júdára és Izraelre szétbontva, akkor jön a nagyhatalom. Te melyik pásztorhoz csatlakoztál? Melyik mozgalomhoz csatlakoztál? A következő lépés, hogy csalódni fogsz abban is, mert azt a kis közösséget, ami becsatlakozik egy nagyhoz, azt holnap adófizetőként fogják számon tartani. A 86. helytartóság, ahol kineveznek egy pásztort, és behozzák a lóvét. Szó szerint mondom. Csalódni fogsz, hogy nagyhatalom sem védett meg, sőt, vazallusa leszel, hát, akkor mi lesz? Megyek haza, és bízok magamban, mert énnekem aztán ott van a „barlang kereszténységem”, az aztán csodálatosan működik! Rá fogsz döbbenni, hogy nem! Isten meg fog alázni, és azt mondja, hogy „Én betöltöm azt. El vagy jegyezve, és számon kérem tőled mindazt”, és jön a következő, hogy mi a feladatom.
Jön a következő lépés: ebben a helyzetben mit tudunk mi tenni? Semmi mást, Hóseásból vehetjük az egész menetrendet. Be kell ismernünk, lásd: bűnös vagy. Lásd: parázna vagy. Lásd: paráznával vagy közösségben. Lásd: ez a következmény és aztán halljad is. Halljad a visszahívó hangot, hogy térj vissza Izrael! Térjél meg Izrael! Ez nem azt jelenti, hogy most ismerd meg Istent, hanem emlékezzél, kinek mondtál te igent! Isten ezt az akaratát be fogja teljesíteni mindazoknak, akiket eljegyzett, akik egyszer már igent mondtak Neki. A második lépésben Isten szinte kötelez bennünket arra, hogy halljál és térjél vissza. Aztán utána jön az, hogy ez idáig kevés, mert megtérni azt még mindenki megteszi, de rendezni is kell a dolgokat. Akkor jön a bűnmegvallás, jön a rendeződés, odaállni Isten elé, hogy „megjöttem”, tékozló fiú, jön a mosakodás és jön minden. „Igen, megvallom a bűneimet, a paráznaságomat, hogy mindenkivel lefeküdtem”. Izrael képe nekünk előre megmutatja az igei útmutatást. Nincs más. Meg kell térni és bűnbánatot gyakorolni Isten irányába. Nincs más lehetőség, hogy Isten ígéretei beteljesedjenek. Utána még mindig van egy lépés, amikor Isten azt mondja, „na, jó, tagadd meg a bálványaidat, azokat, akiket imádtál, azokat, akikkel lefeküdtél és azokat, akiknek köszönhető mindez! Akkor tudlak meggyógyítani!”
Tényleg tudjuk-e azt, hogy Hóseásnak az élete előrevetítve számunkra nagyon komoly Ige. Isten sokszor megmutatja a mi életünkben is azt, ahova szolgálni megyünk majd valamikor, hogy hogyan is néz ki. Isten megmutatja a saját életünkben sokszor azt, amit a népünkben kell megcselekedni, hogy lássuk. Lehet, hogy egy emberben kell megismernünk azt, amivel nagy tömegben fogunk találkozni. Bizony, közeli kapcsolatban voltam olyan filoszemitával, amiben nem értettem, miért vagyok, aztán rá kellett döbbennem, hogy meg kellett ismernem a filoszemita szellemiséget, hogy mennyire káros, és melyik, ami valóban Izrael szeretete és mi az, ami nem az, csak ezen a néven futkároz és támad. Isten sokszor ilyen feladatokat is ad: tanuld meg magadon! Tanuld meg magadon azt, amit majd végezned kell! Tanuld meg!
De mégis visszakanyarodva. Aki prófétai látással bír, ismeri Istennek az akaratát, az, úgy, mint Hóseás, szenvedni fog. Szenvedni fog, és nem lehet vegyes kapcsolatban. Nem lehet vegyes házasságban, vegyes szellemiségekkel. Nem lehet, mert Isten csak így tudja használni, illetve sok mindent meg kell tapasztalnia pontosan azért, hogy tudja vinni konkrétan az ígéreteket. Ez éppúgy vonatkozik az apostoli látásra is. De még mielőtt valaki extrára gondolna, azt mondom: akinek krisztusi a látása, akinek van látása, mert Krisztus lakik benne, akinek van helyreállító apostoli feladata, -és ki nincs Krisztus Testében? Hiszen Ő maga lakik bennünk!-, az tudja meg, hogy nem vehetek el kánaánita feleséget. Határaink vannak! Különben vagy szenvedek, vagy általában ő fog engem eltéríteni a szolgálatomtól.
Hóseásnak az élete igazából nem volt valami kellemes. Melyik szolgálónak az élete kellemes, aki ebben a munkában vesz részt, az apostoli és prófétai feladatokat adta neki Isten szolgálati ajándékként? Melyik kellemes? Azért tudni kell, hogy amikor beszél Hóseás Izraelről, elég szókimondó. Nem igazán szerethették akkor sem a saját népében, hiszen amikor beszél Izraelről, akkor elmondja, olyan, mint egy odaégett lepény, amit sütöttek, de nem fordítottak meg. Mondjuk így: a palacsintát odaégettem, és nem dobtam föl. Olyan, mint a totyogó esztelen galamb, ez a 7. fejezetben van mind a kettő. Aztán kiszáradt fa, olyan, mint a betört üsző, amiből már tehén lett; aztán olyan, aki szelet eszik, hát ilyen rendesen. Nem elég, hogy látja a bajt, ami van, hanem még minősíti is. Tényleg ez a kérdés: ki tudjuk-e mondani, hogy ebben az állapotban vagyunk? Szelet eszünk, nem ennivalót, szelet. Divatok, hullámok, fuvallatok! Tudunk-e tanulni Izraelnek a megnevesítéséről, amit mondott Izraelnek a népében lakó, maga Hóseás próféta? Tudunk-e ilyet?
Nekem azért mégis leegyszerűsítve ez a heti üzenet talán annyi, hogy ebben a helyzetben, amiben lakunk, tudjuk-e, Istennek van ígérete nekünk? Tudjuk-e azt a figyelmeztetést is: Vigyázz, a kánaániták, a bálványimádók bármennyire istenimádók, hiszen természetimádók, istenimádók, számodra veszélyesek! Veszélyes a vallásosság! Veszélyes mindaz, ami nem kizárólagosan Isten egyetlenegy elsőrendű imádatában folyik! Veszélyes! Veszélyes mindaz, aki nem ismeri el Krisztus uralmát! Veszélyes az, aki Isten Egyetlenségét nem ismeri el! Veszélyes! Mi pedig itt vagyunk Kánaánban. Isten azt akarja, itt dolgozzál, itt éljél, itt legyen egzisztenciád, amíg a földön vagy. Izrael népének is Kánaánban meg kellett tanulnia a földművelést. Kapcsolatban volt a környező földművelő népekkel, de ez a körbevétel egyben veszélyt is jelent. Tudod-e, hogy az egész világban, ahol vagy, ami körbevesz, hat rád? Neked egyetlen egy lehetőséged van: azt a gyűrűt, amit megkaptál Istentől, fölmutatod. „Uram, én hiszem azt, hogy nem tud megenni, pedig az ő istene igencsak erős, akit Mammonnak hívnak, bizony erős! Tudom azt, hogy eljegyzel igazsággal, hogy ha igazságtalanság is dühöng. Igazán tudom azt, hogy a Te szereteted mindennél nagyobb szeretet, és bennem teljes békességet ad, miközben a szeretetlenség dühöng, vagy hamis szeretet van a világban.” Tudok-e odanézni Isten ígéretére? Mert ez az egyetlen egy, ami megment bennünket. Az Ő eljegyzési ajándékai, az Őáltala kapott hit, az Őáltala kapott igazság, az Őáltala kapott szeretet. Mind az öt gyűrűre kell emlékezni! Sokszor vissza kell térni erre az öt gyűrűre, de egy zsidó ember mindennap visszatér rá, akkor hadd legyen szabad félévenként megemlíteni az öt gyűrűt nekem is. Tudunk-e minden nap arra emlékezni, hogy Tőle van a hitem? Nem bennem van a hitem. Tőle van a hitem, mert Ő adta. Az Ő Igazsága az én életemre igazságosság. Nem valami nagy hatalom az, amely uralkodik rajtam. Mondjuk azt, hogy az Európai Unió kötelességtudó tagja vagyok. Sokkal nagyobb hatalom van felettem, a világ Urának a hatalma. Folytathatnám sokkal tovább, hogy nem magamban bízom, hanem az Ő igazságos ítéletében, a kegyelemben és abban, hogy gondviselő és örökkévaló az Ő szeretete. Ebben bízok. Tudok-e hitet tenni minden nap Istenről, amikor elkezdem a napjaimat? Azért, mert tudom, hogy amint kilépek, mondhatnám így, magamból, abban a pillanatban kánaánita szellemiségekkel azonnal találkozom. Azonnal.
A kánaániták nem támadtak! Megtanították, hogy kell csinálni. Megtanították a kaszálást, az aratást, a földi munkákat és ennek, hogy a mi életünk úgymond áldott állapotba kerül, nagy veszélyei vannak. Amikor a hívő embernek is az élete jól megy, akkor hamar előkerül az, hogy elkezdjük imádni a termést, elkezdjük imádni magunkat. Hány pásztor bukik ezen meg? Hányat merítettem be? Hányan ez, meg az? Hányan vannak a padsorokban? Nem az aratás idejében nem maguk dicsekednek, hogy milyen jó a gyülekezet szolgálata? Elveszik a jegygyűrűket Istentől. Önmagukat gyűrűzik meg. Saját magukban hisznek, és a zenében, a nem tudom, miben hisznek, hogy még többen leszünk, meg aratás is lesz, meg ébredés is lesz. Elveszik Istentől. Elveszik azt, ami Istené. Tényleg!
Tudunk-e úgy nézni a hitünkre, hogy az nem tőlünk van? Tudunk-e úgy nézni a mindennapok győzelmeire, hogy az nem miáltalunk van? Nem valami nagy hatalomnak az árnyékában vagyok kiskatona, egy győzelmes keresztény harcokban vesz részt. Szellemi harcokba bevisz valaki. Milyen nagy katona lettem! Tulajdonképpen tudom-e, hogy meg kell állnom? Különbséget kell tenni, hogy kié a föld, kié a termés, kié a dicsőség, kié az erő, kié a terv velem? Amikor Izrael népe Isten földjén volt, oda beszivárgott a szomszéd népeknek a szellemisége, az idegen istenek. Amikor valaki hívő ember, valaki átadta az életét, valaki a helyére kerül, vigyázz! Nem dübörgő módon, nem fájdalmas és hangzatos módon támad a Sátán! Hanem csak megtanítja: nagyon jó, nagyon jó, így kell csinálni! Dicsérd meg magad, milyen rendes hívő vagy, sikeres vagy, pozitív gondolkodás, különben nem is vagy hívő. Igen, ott a gyümölcs, te merítetted be, te térítetted meg, te csináltad, és már jön a kánaánita etetés. Imádd magad és imádd a terményedet! Imádd pásztor önmagadat és a gyülekezetet is! Te gyülekezet is, imádd a pásztort és önmagadat! Milyen szépen együtt vagytok a kánaánita szellemiségben! Így lehet elbukni! De viszont úgy, ahogy most gyülekezetet említettem, keresztény bajt említettem, végül is Istennek az igazsága mindig ugyanaz, mert amikor megígéri azt, hogy annyi lesz Isten népe, mint a tengernek a fövenye, a homokja, azért ott van folytatás is. Az ígéret után, Istennek szinte keserves megszólalása van. A 2. fejezetben olvasom: „Pereljetek anyátokkal, pereljetek (mert nem feleségem ő, és én sem vagyok neki férje), hogy tüntesse el az ő bujaságát arcáról, és az ő paráznaságát emlői közül; Különben meztelenre vetkőztetem őt és olyanná teszem, amilyen [volt] születése napján, és a pusztához teszem hasonlatossá, és olyanná változtatom őt, amilyen a kiaszott föld, és megölöm őt szomjúsággal.” Isten elkeseredettséggel szinte már azt mondja: „Elpusztítom ezt a paráznát! Elpusztítlak parázna Izrael!” És, hogy ha most körülnéznék, akkor Istennek a Szava ma se lenne sokkal lájtosabb, hogy amit látok, bizony sokszor jó lenne kitörölni embereket, szolgálatokat, missziókat! Bizony, joga lenne kitörölni, mert pontosan a kánaánita szellemiség az, ami úgy, ahogy van, elvitte, megosztotta, úgy, ahogy Izrael népének a történetében volt. Megosztotta, aztán a megosztás után természetesen bálványimádásba vitte be a kereszténység nagy részét. Aztán a bálványimádás után ott volt az erőviszonyoknak az egyházpolitikája és szellemi politikája, hogy „fogjunk össze gyerekek, majd együtt megoldjuk, védekezünk, meg győzünk, meg egyebek!” Természetesen ott van, amikor már mindenki önmagában bízik. Ez a New Age, ha szabad mondani. Izrael már megélte abban a hóseási időben a New Age történetét, a folyamatát, egészen odáig, hogy én már magamban bízok. Amikor idáig eljut a világ, eljutott Izrael, akkor lépet be Isten, és valóban szembesítette az ő bűneivel! Szembesítette!
A pusztai állapotokat Isten mindig megadja. Kegyelemből és szeretetből adja meg a bemidbárt. Kegyelemből és szeretetből volt a pusztai út a választott népnek is, azért, hogy megtisztultan kerüljön oda, ami szent. Hiszen Kánaán földje ma is Szent Földnek neveztetik. Isten földje. Isten szeretetével úgy, ahogy van, megtisztította népét, hogy az a nép, amelyik a Szent Földre ment be, az megszentelt is legyen. A mi életünkben ugyanezt akarja tenni. Végig visz. Nem kínoz, nem sajtolja ki belőlünk. Nagyon egyszerű: meg akar tisztítani, hogy a helyedre kerüljél. Meg akar tisztítani a bálványimádásból, mindentől, amit hoztál Egyiptomból. Meg akar tisztítani attól, amit fölvettél a környező nemzetektől, a környezetedtől, meg akar tisztítani. Ez a megtisztítás bizony sokszor fájdalmas, de mégis a hasznunkra van, mert így lehetünk csak az Ő népe. Rajtunk is áll, hogy a környezetünkhöz hogyan viszonyulunk. Ez nem elzárkózást jelent, hiszen Kánaánban sem lehetett elzárkózni. Egymással kereskedelmi viszony volt, még a Templomnak az anyagait is más országból kellett importálni. Meg voltak a viszonyok. Nekünk milyen viszonyunk van a környezetünkkel? Elkezdjük utánozni? Mi csak utánozzuk a világot, és világiak leszünk. Mi csak hasonlítani akarunk ehhez, ahhoz, mert látjuk, milyen jó nekik, és a mammon istene úgy, ahogy van, elkezd uralkodni fölöttünk. A kánaánita szellemiség arra vezet rá, hogy önmagadat imádd és azt, amit te csináltál. Egyetlen egy mondatban tényleg ezt kell mondani: Isten elvesz mindent, hogy ne tudjál dicsekedni. Elveszi az erődet, hogy döbbenj rá, hogy nincs erőd. Megmutatja egy időre. Elveszi azt, amiben te annyira bízol, hogy megmutassa, „itt vagyok Én, ne bízz te senkiben.” Szembesít a valós tényekkel. Sokszor elmondtam, de Izrael népének is ez az útja van. Izrael ma is a barátaiban, a szövetségeseiben bízik. Nem tudom, mikor lesz, vagy már van, hogy „a szövetségeseidben te ne bízzál!”. Aztán utána jön a saját fegyver. Aztán a prófécia arról szól, hogy Jeruzsálemet megtapossa az ellenség. Istennek a nevelőmunkája az kb. így néz ki. Aztán Izrael rá fog döbbeni: „Egyedül Te, Istenem!”
Úgy gondolom, hogy a mi életünkben is, amikor jönnek próbák, van, amikor meg kell köszönnünk: „Uram, köszönöm, mert ezzel is tudom azt, hogy senki más, csak Te! Egyedül Te és hit által. A hitet is Te adod. Egyedül én senki vagyok. Ami van, csak hittel és kegyelemmel történhet, és a hitet és kegyelmet is Te adod. Így szükségem van Rád! Tényleg Rád van szükségem!” Isten erre az esetre tudja azt mondani: „Eljegyezlek, hogy legyen hited, amikor jönnek a próbák, jön a tisztítás. Eljegyezlek, hogy tudd meg, az igazság az neked jó,” mert Isten már megint valami hulladékot kiszedett belőled. Tényleg az irgalmasságot meg tudod tanulni, ahogy rádöbbensz arra, hogy a kegyelem milyen drága. Igazából Istennek a szeretet az a kegyelem, amit kaptál. Nem érdem, és nem fizetési eszköze Istennek. Ez az eljegyzés miattunk történik, hogy megússzuk, megváltozhassunk, és a kánaáni beszivárgástól, és az egyiptomi maradványtól szabadok legyünk. Ezért van. Ha egyszer ott álltunk Isten előtt, mint a választott nép a Szináj pusztában, és igent mondtunk neki, akkor jön a puszta. Ne ijedjen meg senki! El kell hagyni sok mindent. Ne ijedjen meg senki, ez a javunkat szolgálja! Tulajdonképpen ilyenkor lehet bátorítani sok embert. Van puszta, amit Isten azért ad meg, hogy Őt megismerjük. Van puszta, amit Isten azért ad, hogy szabaduljunk meg dolgoktól. De ne tévesszük össze az állapotunkkal, amikor önmagunkban bízunk, istenkedünk, amikor másokat teszünk istenné, a „nagyokat”, a pásztorokat, a gyülekezetet, az akármilyen aranyborjúkká vedlett, teszem azt, karizmákat, nem ugyanarról a karizmáról beszélek természetesen, hanem amit csinálnak. Akkor ne csodálkozzunk, hogy pusztai állapot következik be. Ne csodálkozzunk! Isten megengedi, de előbb-utóbb úgy, ahogy van, ítéletként jön vissza, ahol a hitem meg van próbálva és utána föl van téve a kérdés: Kell-e Isten igazsága és Isten szeretete, vagy sem? Isten ezért is engedi meg, de ne keverjük össze a próbákat, a megtisztítási állapotot azzal, mikor Isten ítél. Amikor mi magunk képezzük magunknak a bajokat.
Mégis, tényleg ez a kérdés, a pusztában és a későbbi elrontott időszakokban is: Valóban egyedül Ő az Istenünk? Valóban nem hatott ránk a „házastársunk”? Akivel együtt vagyunk, akivel egy légtérben vagyunk. Akivel egy lelki-szellemi légtérben vagyunk, hiszen minden szobában ott van a tv, nem kell messzire menni. Minden nap csüngök rajta, többet, mint a gyereknek a száján. Azt nézem, azzal vagyok szerelmes viszonyban. Tudni akarunk mindenről, ami benne van, jobban kíváncsi vagyunk arra, mint a testvérünkre. Valóban tényleg ez a kérdés, hogy mennyire fertőződtem meg a kánaáni behatástól? Mennyire produktumom az, amelyik éltet, amelyik úgy istenített, amelyik bálványozott, hogy én vagyok a legszebb, legokosabb, leg, leg, leg, leg… leg én. Rendben vagyunk-e ezzel, vagy valóban, amit Isten adott ajándékként, Istent imádjuk, vagy az ajándékot? Ez karizmatikus szinten épp úgy kérdés, mint a hétköznapoknak fizikai állapotában, hogy amikor hozzájutsz egy nagyobb pénzösszeghez, akkor magadat dicséred, hogy milyen ügyes szakember voltál, vagy oda tudsz menni Istenhez hálaadással, hogy „köszönöm Uram, hogy adtad valamire ezt, mert Tőled van”. Tudok-e hálaadó lenni, vagy sikerorientált keresztény vagyok? Tudok-e mindenben hálát adni Istennek, hogy minden Tőle van? Vagy Istentől ellopok dicsőséget, ellopok sok mindent, hogy magamat imádhassam, vagy imádjanak engem is mások. Isten figyelmeztet bennünket, egyedül Ő, és mindezt, hogy megismerjük, Vele járjunk, egyedül Ő adja a feltételeket. Neked csak egy igenre van szükséged. Úgy, mint annak idején a Szinajnál, és ha elromlik valami, akkor a Szinaj után Isten ígérete annyit jelent, hogy szembesíteni fog, mert szeret téged, ezért fog szembesíteni.
Amikor beszélgettünk az alkalom előtt, hogy mennyien hallgatják az alkalmainknak a hanganyagát, mosolygok is, meg nem is. Könnyen kiszámítható. Most egy újabb korszakba lépett a magyar nép, egyre kevesebben hallgatják az igehirdetéseket. Nem csak a mieinket, hanem másokét is. Miért? A kánaánita. Most lehet megint bízni valakiben, most lehet bízni a változásban, most nincs baj, nem kell Isten. Folytathatnám. A kánaánita szellemiség itt dübörög. Kacsintgat, mosolyog, hívogat, villog, ígérget, és amit akarsz, vagy nem akarsz. Nem vesszük észre, hogy a kánaáni szellemiség mennyire, de mennyire be tud csapni? Most aztán keresztény idők jönnek! Már nem is kell Isten Igéje! Most aztán már itt aztán! Isten Szava már nem is kell. Újra bálványképzés. Újra valami nagyobb hatalomban bízás, szövetkezés. Újra önmagamban bízás, mert azért én is ott vagyok benne! Emberek vagyunk. Istennek az a szeretete: ha kimondtad az igent, kivisz a pusztába kicsit beszélgetni. Ha újra puszta lesz, jó lesz. A hulladék, mint olyan, szétszóródik, mi pedig megtanulunk imádkozni újra. Megpróbáljuk megkeresni Istent: „mondjál valamit”, és Ő azt mondja: „vedd elő a kezedet, hol a hited?”, és megnézi a gyűrűidet: „mutasd meg!” Sokszor mondtam ezt el, emeld fel a kezedet, mi van benne? Bankszámla, vagy az öt gyűrű? Mondhatnám, hogy réhma is lehet, mert úgy ragaszkodsz ahhoz, amit Isten adott neked, és magadénak tekinted. Hol vannak azok, akik nincsenek itt? Kánaániták lesznek. Kánaáni szellemiség elvonzza őket. Fontos ma szombaton, vagy máshol vasárnap dolgozni. Kánaánita! Mész kapálni, kaszálni, műtrágyázni? Kánaánita szellemiség. Most nincs szükség rá. Vagyok olyan erős! Most aztán megcsináljuk! Nem kellene végre egyszer észhez térni? Isten nélkül semmi nem megy. Miért kell Istennek keményen elengedni a kutyákat, hogy megharapjanak? Miért kell kemény figyelmeztetés? Nem veszed észre? „Nélkülem nem megy!” Hányszor, de hányszor kell az ember életében tanulni? Úgy gondolom, elég lenne egyszer, de akkor igazából.
Amikor a hóseási eljegyzési ígéretet mondom, akkor hozzá kell tennem: a zsidó népnél az eljegyzés egyet jelent a házassággal is. Ugyanazt jelenti. Nincs próbaházasság, meg eljegyzés, meg várakozás. Ha Isten rátette a kezedre a gyűrűt, mert eljegyzett, mert Krisztus Testének a tagja vagy, onnantól házastársi kötelességek vannak. A házasságot csak Isten bonthatja föl. Izrael és Isten közötti házasságot Isten nem bontotta föl ma se. Ha te átadtad az életedet, megkaptad az eljegyzési gyűrűket, adjál hálát Istennek, hogy te azt nem bonthatod föl, mert Isten számon kéri rajtad, mint hűtlen feleségtől, mint hűtlen eljegyzettjétől: „Hol voltál? Mit csinálsz?
Hóseás is berzenkedett: „nem elég, hogy ilyen a feleség, még vissza kell fogadnom. Hát mi ez?” Talán ez is figyelmeztető számunkra: ha Isten vissza tudja fogadni Izraelt, amelyik minden fűben, fában, bokorban, és egyebek, akit egyszerűen csak szajhának hívott, akkor mi azt a testvérünket, aki már eljegyezte magát, kilökjük? Azt mondjuk, hogy fúj? Vagy fordítok: ha elbotlunk, akkor elkárhoztál? Súg a Sátán, hogy vége? Legyen mindig reménység. Ha valaki egyszer eljegyzett, az számon kérhető, és Isten az ígéretét betartja. Eljegyezte hittel. Az ő hitét meg fogja erősíteni úgy, hogy tudatára jut, mi a lépésének a következménye. Akárkiről van szó. Elbukott emberről, vagy ha olyan emberről van szó, aki elbukott, mert a kánaáni szellemiség kicsalta egy kicsikét. Eladta magát a világnak, eladta magát az egyházának, pásztorának, akárkinek. Isten azt mondja: „az Enyém vagy, nem a gyülekezetedé. Enyém vagy, nem az egyházadé. Én vagyok, nem a pásztor. Sőt, neked sincs hatalmad és uralmad mások fölött.” Isten számon kéri az embert, és ezt azért teszi, mert valóban megkérdezi: „hova lett a hited? Hova lett az igazságtudatod? Hova lett a szereteted, és hova lett, amit Én adtam? Mert Én adtam és soha nem tudod eldobni.” Eldughatod, leveheted egy időre, de Isten megkérdezi: „és most hol a hited? Most miért nem kell az igazság, most miért nem kell az Én szeretetem?” Isten így ítél, nem úgy, ahogyan mi. Mi kilöknénk a paráznákat. Önmagunkat is sokszor kárhoztatásig vádoljuk, hogy mi lett velünk? Isten azt mondja, eljegyezlek, helyreállítalak, de a feltétel valóban: ismerd meg, tudd meg, valld meg azt, hogy parázna lettél, azt, hogy bűneid vannak, térj meg, térj vissza! Ez a kegyelmi időnek a legszebb része, amikor Isten a saját népének mondja: „Térj vissza!” És ebben a mai korban azt hiszem, nagyon sokszor ezt kellene mondani egymásnak is: „Gyere, térjünk vissza, mert úgyse tudjuk elhagyni, és Nélküle pedig nem is megy. Nekem a bálványok nem fognak segíteni, a vagyonom se, se ez, se az. A nagyhatalmakról kiderül, hogy semmi, a szövetkezéseim, dehogyis!” Isten szépen összeborítja a bankvilágot, mindent, amiben bíztál. Az ember csak az elmúlt 60 évére gondol... Nekem már annyiban kellett bízni, annyit kellet isteníteni. Nem is emlékszem, melyik kicsoda. Mi már bíztunk az ilyen rendszerben, meg olyan rendszerben, ilyen hadseregben, meg nem tudom miben, meg fölesküdtem én is a nem tudom milyen szövetség katonájaként, azt sem tudom miért kellett esküdnöm, de meg kellett csinálni. Hol vannak ezek? Hol vannak ezek a fix alapjaink? Csak egy van, maga Isten. Ő hív, Ő mondja, térj vissza és ne foglalkozzál a kánaánitákkal! Ne a terményedet imádd, ne a természetet imádd, ne a produktumodat imádd, ne magadat imádd! Én adtam mindent, sőt téged, magadat is.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |