|
Orbán Béla:
Pünkösd, vagy utánzás? Joel 2:15; Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán 2011. június 1.
Hamarosan Savuot ünnepe lesz, ami keresztény néven Pünkösd néven fut, ami annyit jelent, hogy Peszach után az ómer számlálásnak az 50. napja is közelít. Innen ered az „ötvened”, a Pünkösdnek az elnevezése is. Mégis ezzel a Pünkösddel kapcsolatosan egy olyan szó került a látószögembe, ami számunkra eléggé fontos. Különösen Pünkösd ünnepe miatt fontos ez. Úgy hívják, hogy utánzás. Utánzás, és erről beszélnünk kell, hogy mennyi, de mennyi utánzás van a hívő társaságokban, hívő emberek közepette. Ráadásul, természetesen Pünkösd ünnepénél is az utánzás előfordul. Miért fordul elő? Azért, mert jelen pillanatban is, nagyon sok helyen hallottam azt, hogy a „Pünkösd nem más, mint éld bele magad valamibe”. Misztikummá teszik. Ott vagy jelen, úgy, mint ők annak idején. Ez az utánzás, beleélés egészen elmegy a misztikum felé. Nem is igazából karizmatikusságról lehet beszélni, hanem miszticizmusról. Amikor bizonyos értelemben lelki és szellemi szinten gellert kap az ünneplés, a tartalma Savuot ünnepének.
Savuot ünnepén mi történt, mint a Joel könyvében olvashatjuk, Joel 2-ben: „Fújjatok kürtöt a Sionon; szenteljetek böjtöt, hirdessetek gyűlést! Gyűjtsétek össze a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet; hívjátok egybe a véneket, gyűjtsétek össze a kisdedeket…” És ennek a folytatása az, ami Isten ígérete: „És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak.” Ez a pünkösdi ígéret, ez, amit Joel próféta megír a választott népnek, hogy ez fog megtörténni. Amikor az Apostolok cselekedeteinek 2. könyvéhez érkezünk, amikor magáról a Pünkösdről, a Szent Szellem kitöltéséről beszélünk, semmi másról nem esik szó, semmi más nem történik, mint Isten Igéje valóság lett. Sokan ezt szintén kisajátítják. Bizony, azt mondják legtöbben, ez nem más, mint a kereszténységnek a születése. Az Egyház születése. Semmiféle születés nincs itt, Istennek van egy ígérete a választott népnek, az, hogy kiönti az utolsó időben az Ő Szellemét és „lészen abban az időben”, az Apostolok cselekedetei 2. fejezetében olvasom: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nekik szólniok.” A történetet mindenki ismeri, a Pünkösd történetét, itt van a lángoló nyelveknek a megjelenése. Zúgó szélként megjelenik az összegyűlteknek! Azért, mert itt az akkori világ minden részéről összejött Isten ünnepére a zsidóság a diaszpórából, tehát azokról a területekről, ahová száműzve lettek, illetve nem jó szántukból, és jó szántukból egyaránt kerültek. Isten iránti hűségből, Isten ünnepeit ott, ahol történik az esemény, ott egy akarattal, összegyűlve, egységesen megülték Isten ünnepét, és akkor Isten ígérete valósággá lett. Ez történt. Nem egyház és nem valami új született. Sőt, a múltkor is mondtam, hogy bizony a Szentföldet a kereszténység bölcsőjének nevezik. Hát, ha bölcső, akkor valami furcsa dolog történik, mert új született? Nem született új, hanem egy folytatás volt. Pünkösd nem más, mint a Szent Szellem kitöltése a zsidóságnak először, ott, Jeruzsálemben, és utána mindenkinek, mint később az Apostolok cselekedeteinek könyvének részeiben meg is láthatjuk, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Szellem.
Miért utánzásról kell beszélnünk? Azért, mert a Szent Szellem kitöltetésének, a karizmatikus mozgalmaknak és a pünkösdi karizmatikus mozgalomnak nem is olyan régen volt a kezdete, és pontosan akkor történt valami elég csúnya dolog, sajnos. Ki kell mondanom. A kereszténység abban az állapotában, amiben volt, akár Wesley idejében, akár később, akár mostanában is. 1967 volt egyik ilyen nagy kitörése, fellángolása a karizmatikus megújulásoknak. Bizony beleestek abba, hogy utánoztak. Tudták, hogy nem megy, nem szól az Ige, élettelenek a gyülekezetek, élettelenek a vallások, élettelen minden, és akkor jöttek a bölcs döntések: „csináljunk úgy, mint annak idején ott, Jeruzsálemben, úgy, ahogy ők csinálták, üljünk le és döngessünk a menny ajtaján és hívjuk le a Szent Szellemet, és akkor nekünk is meg fog jelenni.” Sokan nem tudják azt, hogy Magyarországon is a karizmatikus mozgalmak hogy kezdődtek. Utánzásból és erőszakból. Ez a kettő nem működik Isten akaratában. Nem működik Isten munkájában, ami annyit jelent, hogy talán utolsó tanúk egyikeként el tudom mondani: az 1950-es évek közepén, bizony volt egy csoport Magyarországon, amely elővette az összes apokrifokat, és mindenféle iratokat, hogy hogyan lehetne hozzájutni valami bölcselethez, ismerethez, tudáshoz, ami által megújulhatna a kereszténység? És? Karizmatikusok lettek! Meg kell mondanom, nem biztos, hogy ez a karizmatikusság nem spiritizmusba ment át. Pedig szépen úgy hangzott, mint ha minden jó lenne. Aztán az én gyerekkoromban, nem sokkal később, sőt, talán egyidőben is, az ’50-es években, ugyanez volt. 1956 után vagyunk, mindenki várt egy újat, mindenki várt egy reménysugarat, és már a földiektől nem lehetett várni, mert akkor már leverték a forradalmat. Mi ezt csak forradalomnak hívtuk, nem ellenforradalomnak, oly mindegy különben. Várták a reménységet ebben a vasfüggöny mögötti állapotban is. Hát mi a reménység? Az, hogy valami megújulás kell. Ebben a pillanatban, a megújulást mindig importálni kell, tehát egy háznál jöttünk össze, valamikor apró gyermek voltam, és elővettük azokat a régi karizmatikus és pünkösdi embereknek az írásait, akik, mint Oral Roberts, mint Finley, mint Osborne, és mondhatnám sorba ezeket az embereket, akiknek az élete lett példa, hogyan is kell, bocsánatot kérek, „karizmálni”? Hogyan is lehet megint egy új Pünkösdöt csinálni, amikor megint csak meg fog szólalni a Szent Szellem és nyelveken szólnak az emberek, és a Joeli próféciák tulajdonosai lehetünk. És megtörtén. Ez történt meg 1901-ben valamikor Amerikában. Ott is ezért jöttek össze. Meg akartak újulni, de mindig rosszul nyúltak hozzá! Utánzással! Úgy, ahogy ők csinálták Jeruzsálemben, úgy csináljuk mi is. Úgy, ahogy csinálták azok 200-300 évvel ezelőtt, mi is úgy csináljuk. A metodistáknál ott volt Wesley, ugyanígy kezdte. Valami metódust keresett, és a Szent Szellemet nem lehet metódusokkal, és nem lehet erőszakkal, és nem lehet utánzással megnyerni. Nem lehet megnyerni semmiképpen sem, csak ha Isten Ígéretében benne vagyunk, és Isten ígérete ebben a Joeli korban, a Joeli próféciában és az Apostolok cselekedeteiben leírt korban, ma is jellemzőnek kellene lenni: egy nép egységesen Isten előtt volt, és hűségesen várta az Ő Ígéretét. Nem verték az asztalt, hogy „Isten megígérted, kitöltöd a Te Szellemedet.” Nem valami csapat kitalálta, hogy én karizmatikus leszek, hanem valóban megtörtént az a szépség, hogy egységesen, mindenki, a nép ott volt engedelmesen Isten ünnepén, azon a helyen, amit Isten elrendelt. Jeruzsálemben, és várta Isten Szavát. Isten így válaszolt. Mondhatnám meglepetésszerűen, nem beavatva az embert, hogy ekkor és ekkor lesz, mint egy színielőadás, hanem a hűségnek a jutalma volt, hogy megtörtént Isten Ígérete.
Mi is végül is az utánzás? Erről kell beszélni. Az embernek az utánzása, az imitálása, teljesen benne van az ember életében, kora gyerekkorától. Az embernek mindig kell valami modell, valami példakép, mindig kell valami másolás, és ennek a következményeként valóban előfordulhat, hogy beleéli magát valaki abba, amit látott, amit utánzott, ami modellként előtte van. Könnyen beleesünk az utánzás által nem a tanulásba. A tanítványozás helyett a majmolásba, a mímelésbe, ahogy szoktuk mondani, annak a folytatása. Azonban a modell, a példakép és a másolás nagyon veszélyes út. Hiszen egészen elvihet bennünket a depresszióig. El, mert az ember elveszíti a saját, valódi képét, énképét elveszíti. Azt utánozza, akit kitűzött maga előtt célként, és ezek az utánzások, amikor működnek, bizony tévútra vezetik az embert. Utánozni az Apostolok cselekedeteiben levő történést hamis képet ad. Utánozni a pásztort, utánozni az embert, utánozni ezt, vagy azt, hamis önképet ad az embernek. Elveszíti saját magát. Ezek a példaképek, modellek, másolások, bizony meg kell, hogy változzanak az életünkben. Egy példaképünk lehet, egy modellünk lehet. Egy szóval tudnám mondani: krisztusi. Nem az ember. Nem az, akin látható Krisztus munkája, követése, és bizonyságai, hanem krisztusinak kell lenni a példának. Azt kell úgymond más bizonysága által követni, és nem az embert! Nincsenek nagy modellek, nagy szolgálók, nagy misszionáriusok, nagy felkent emberek, nincsenek, hanem egyedül akkor lehet valóban utánzásról beszélni pozitív értelemben, az nem más, mint tanítványozás, tanulság, tanulás, és ez magának Krisztusnak a megismerésére vezet. Itt vannak a problémák.
Amikor a metróra ültem néhány évvel ezelőtt, -nem azért, mert biztonságosabb volt, hanem akkor arra kellett mennem-, sokszor már mosolyogtam vasárnap reggel, ha mentem a metrón, melyen egyenszakállas, egyentáskás és egyenfazonú emberek érkeztek. Nem akarom megnevezni a Sándor bácsit, hogy pontosan mikor hordott szakállt, és mikor volt az aktatáska a divatban, hogy mindenki azt hordta. Ez benne van a kereszténységben, az utánzás. Nem az, hogy mi az, ami jó és az ő bizonysága által, a több ismeret által, az Ige által, amit tőle, általa kapok, abból mi az én részem, azt hogy követhetem Isten akaratában, Krisztus uralma alatt, hanem fölvesszük a pózokat. Utánzásról van szó. Elveszíti az ember a teljes egyéniségét, hogyha nem figyel oda. A pszichológia is ismeri az okát a felnőttkori utánzásnak, de azt hiszem, nem is kell pszichológiáról beszélni, csak arról a hívő emberről, aki ugyanazt éli meg, mint a világi ember.
Mikor utánoz az ember valakit? Hogyha az az ember hatalommal bír! Annak az embernek van egy presztízse, ő valaki. Akkor azt utánozni kell! Nem hős, mintakép, példakép vagy bizonyság. „Én olyan akarok lenni, mint ő. Őneki van hatalma, én is hatalmas akarok lenni. A hatalmat akarom lemásolni.” Utána, amikor valaki jól gazdálkodik, illetve sok gazdagsága van, akkor is utánozni akarom. Tehát legyen az egy megjelenés, vagy gazdagság a szó valós értelmében. Ha egy az „élettől megajándékozott ember”, akkor én is olyan akarok lenni, sikeres akarok lenni. Jó macsó akarok lenni, és számtalan válfaját lehet előhozni. Olyan akarok lenni, mint ő. Olyan sikeres, olyan gazdag, olyan ajándékokkal tele, amit az élettől kaptam. Aztán akkor is vonzó az ember, akit utánozunk, hogyha az az ember gondoskodó. „Én is olyan akarok lenni!” De ebben mindig benne van, hogy én akarok alákerülni, hogy gondoskodjon rólam. Utánzom. Olyan leszek, mint a kisfia. Mint az előbb említett szakállas, aktatáskás „kisfiúk”, akik mennek „apuci” után, mert gondoskodó, ő a macsó, ő a pásztor, ő a főnök. A másik megint keresztényi szokásként is, hogy ha valaki ügyesebb, sikeresebb ember, akkor is utánozni kell. A másik, ami még érdekes dolog számomra is, hogy utánozni kell valakit, akihez érzelmi szálak kötnek. Ez mind előfordul a hívő ember életében. Utánozni kell valakit, hogy ha hatalommal bír, mert itt jön az autoritás, mert nekem hatalmam van, mert Szent Szellemmel betöltött vagyok, és, és, és.. Kenetem van akármire, talán ismerős. Ezzel, úgy ahogy van, utánzásra tudom rábírni azokat, akik körülöttem vannak és gyermekkorban vannak. Mert a gyermekkorban levő ember jellemzője az, hogy utánozni akar, mivel nincs saját énképe, saját elképzelése az életről. Ezzel vissza lehet élni. Amikor azt mondom, van egy szellemi autoritásom, a gyermekek jönnek, és felnéznek, és olyanok akarnak lenni, mint én. Persze, ebben már benne van a szakadás, a pártoskodás, és sok minden benne van. Előbb-utóbb azt hiszik, nekik is van autoritásuk, hogy nekik is van hatalmuk, és ha nem építem meg azt a prizmarendszert, ahol én vagyok a főnök, előbb-utóbb nekem jönnek, azt mondják, „öreg, menj a levesbe, akarom mondani, lejárt az időd”. Vagy szakadást csinálnak, és csinálnak egy külön gyülekezeti csoportot, vagy akármit is. Tehát itt jön a hívő embernek is a gyengesége, ha gyerekkorban van: elfogadja mások autoritását, hogy neki is legyen autoritása. Most egy kérdés, hogy besorol-e egy prizmába, háromszögbe, egy piramisba besorol-e, ahol része van, a szamárlétrákon mehet fölfele, vagy robbantani fog. Aztán utána természetesen, ha valakinek sikerül az élete, tele van áldásokkal, egyéb, akkor vonzóan neki is kell ajándék. Itt jön akár hazugság szintjén is: „nekem is kell a nyelveken szólás, nekem is kell a prófétálás, nekem is kell az ilyen, meg az olyan szolgálati ajándék.” Nem tőle kapom, aki adja, nem a Szent Szellem által kapom, hanem én már ebben a pillanatban gyerekkorom miatt, erőszakos vagyok, nekem is kell! Mert apukának van, akkor nekem is kell! Ha apának van egy Mercédesze, nekem legalább egy Opelom legyen, aztán meg elveszem apától majd a Mercit is. Hadd ne mondjam. Újabb feszültségek ott vannak: „a neki van, nekem is kell.” Mivel én apucinak vagyok a gyermeke, nekem jár apucitól is, meg jár Istentől is. Jár, hogy felkenjen, hogy kinevezzen, és sok minden, magyarul beépítés abba a piramisba, ahol megint csak én, már előkelő helyen vagyok. Mert szeretnék valaki lenni, és nem az a valaki, akit Isten nevezett ki valami egyéni helyre és egyéni feladatra, hanem valakinek az ajándékával akarok ajándékozott lenni, hogy én is ajándékozhassak majd tovább. Piramisépítés a javából!
A gondoskodásnál, amikor valakit utánzunk, akkor ugyanígy működik. Én is nagy vagyok, és nekem is van öcsikém, és húgocskám. Előlép valaki. A piramisban megy a szamárlétrán fölfelé az erős jellemű ember, ha visszaél ezzel, gondoskodó: szép szavai vannak, jó tanácsai vannak, és uralkodó apuci és ebben a pillanatban én is ilyen akarok lenni! Abban a pillanatban jön a kéretlen lelkigondozás, és jön egy új ember a közösségbe, abban a pillanatban a három napja megtért ember már lelkigondoz. Én is gondoskodó vagyok, mert apuci is az. Megint prizmaépítés, utánzás. Utánzás és súlyos bűn! Azért, mert nem a saját magad életét éled meg! Nem fogadod el azt, amit Isten ad neked! Az érzelmi szálak is ott vannak, a szerető szálak. Utánozni kell a másikat. A hasonlóvá válásnak azért vannak hátulütői és a következménye tényleg az, hogy depressziós lesz valaki. Az érdekesség az, hogy ez az utánzás bizony valaminek a hiányát pótolja sok esetben. Az egónak, annak, amit elvesztettem, vagy nem is voltam. Hasonlítani akarok, ez az első célja az utánzásnak. Hasonlítani akarok az Apcsel történetében levő pünkösdiekhez, hasonlítani akarok a mai pásztoromhoz, hasonlítani akarok! Mindig kiszúrok valakit, aki nekem célszerű, aki jó, belekerül az előző sorozatba, hogy erős, gondoskodó, és szeretem, és minden. Kinevezek egy célpontot és arra akarok hasonlítani. Mindenképpen a hasonlítás egyben egy hiánypótlás is. Amikor viszont felépíti az ember az utánzást, ebben a kiskorúságban tartott, gyermeki állapotában, abban a pillanatban megjelenik a depresszió. Lenyomás. Önmagát tette valami olyan helyzetbe, amit nem tud betölteni. Ha én magamat kinevezem arra, hogy hatalmam van, és nem működik, akkor előbb-utóbb csalódás, zuhanás van belőle. Ha kiderül az, hogy valakinek több ajándéka van, akár anyagi, akár lelki, akár szellemi, akármilyen szinten, és nekem nincs olyan, csalódás van, magamba zuhanok. Ha valaki tényleg meglátja máson, hogy egy gondoskodó, egy macsó, egy apu, egy atya jellegű pásztor és egyéb vezető, ha ez nem megy neki, magába zuhan, nem érti, hogy neki miért nincs nyája, miért nincsenek követői, nincsenek „gyermekei”. Ugyanakkor ezek a csalódások valóban elvisznek odáig, hogy haszontalannak is látja magát, egyszerűen talajtalanná lesz. Itt van az a probléma, hogy az utánzás depresszióssá tesz. Alkalmatlanná mindenre.
Úgy gondolom, hogy akár pünkösdi, akár karizmatikus, akármilyen utánzás szinten is, előbb-utóbb mindenki eléri, mert amikor fut 10. 20, akárhány évig valami, tényleg hiszünk egymásban, hogy neki van felkenése, neki van ereje, hatalma, autoritása, szerető, stb., egy idő után kiderül, hogy ugyanolyan hétköznapi ember. Bár többje van, de nem uralkodhat rajtam, mert Isten úgysem fogja engedni. Kiderülnek a valóságok. Hatalmas csalódások vannak! Elveszik a bálványom, mert az utánzás tulajdonképpen bálványképezés, és én nem tudtam felépíteni azt az istent, aki én vagyok. Szembesülök a semmivel. Ennek egyetlen egy szörnyű változata az, amikor ezzel a szembesüléssel nem élünk, nem vállaljuk, hanem kikerüljük. Ebben a pillanatban egy másik, korunknak igen veszélyes állapotához jutunk el, ami az utánzásnak egy súlyos fokozata, a szerepjátszás.
Harry Potter népe, amely most felnevelkedett ezen, és hasonló szerepjátékokon, ahol magam alakítom a kitalált történetet és a miliőt magam képzem. Ez megéri a gyülekezetben is azt, hogy én szerepet játszok. Karizmatikus vagyok, pásztor vagyok, én vagyok a lelkigondozó, én vagyok a nem tudom kicsoda. Kitalálok magamnak pózokat és játszok. Jó esetben, ami nem jó különben, találok hozzá játszópartnereket. A gyülekezet, mint olyan, egy szép társasjátékká alakul. Van egy valaki, aki levezeti a játékot. Mindenki megkapja a kis szereposztását és mindenki játssza a maga kis kisded dolgait. Ez a kérdés, hogy tudjuk-e, hogy a kornak a szellemisége a gyülekezetben benne van? A szerepjátéknak az első lépése pont az utánzás. Az utánzás és a szerepjáték természetesen összefügg, szinte következik egyik a másikból.
Tudjuk-e, hogy milyen veszélyes korban vagyunk, és tudjuk-e, mennyire nem szabad utánozni? Tudnunk kell, mi az, hogy tanulás és tudnunk kell, mi az, hogy imitáció. Arról már nem is beszélve, hogy a majmolás, amikor valaki még egy másik fokozatba is bekerül, hogy színt játszik, teljesen úgy, mint az állatvilágban is, hogy képes felvenni a fának, vagy a kőnek a színét, kaméleon módon. Bármihez képes az ember. Utánoz. Kihirdeti magának, hogy „én vagyok az”, és közben nem az. A kígyó fölveszi a fa ágának színét, formáját, mintázatát, de nem fa. Vannak növények, állatok, amik különböző formákat és színeket úgy föl tudnak venni, hogy észrevehetetlen. Egy kődarab, vagy kavicsdarab lehet, hogy odébb szalad egy pillanat múlva, mert valamelyik állat éppen így védekezik, éppen így bekerül. De hogy ezt mondom, ebben a pillanatban előkerülhet az utánzásnak egy másik formája is. Ne felejtsük el azért, hogy a rabló is nem kivont karddal állt az út szélén, hanem koldusruhában, hogy ne tűnjön fel senkinek. Bele tud szürkülni a közegébe. A legjobb kém azt is tudja az országban, teszem azt Angliában, hogy a teát hogy kavarják, és hogy ízesítik. Jobban, mint némely angol, mondjuk így. Teljesen mímelni tudja azt, ahol van. Az utánzásnak ez a másik formája, amikor a gyülekezetbe is bejön valaki, és totálisan az, pedig nem az! Ha rálépsz, akkor megmar!
Hányféle utánzás van! Most Savuot és Pünkösd idején különösen meg kellene említeni a zsidózást! Fölvesszük, mert ugye a zsidóságnak van egy elhívása. Hatalma van. Gondolják. Valóban? Hát akkor leszünk most mű zsidók! Aztán a zsidóságnak van áldása, tele vagyunk ígérettel. Akkor az nekem is kell! Utánzás! Aztán a zsidóság gondoskodó. Önmagában valóban családiasan él egymással olyan viszonyban, amit kevesen tudnak, hogy milyen jó kapcsolatokban vagyunk, és építünk egymással. És? Ez kell nekem! A gondoskodás hogyne kellene, én is belépek a csapatba, zsidó leszek! Aztán érzelmi szálak is köthetnek. Aztán el is ismernek egy kicsikét. De jó nekem! Kitűzöm a Dávid csillagot, a mindenfélét, ami kell, összes menetfelszerelést, kipát, mindent és én zsidó vagyok. Hazudtál barátom! Utánzás! Az utánzás, aminek előbb-utóbb jön az ébredése. Olyan depressziós leszel, amilyen vagy! Mert már vagy, azért, mert a saját magad nemzeti és akármilyen hovatartozásodat nem fogadtad el. Előbb-utóbb kiderül, hogy attól, hogy te zsidót játszottál, még nem lettél zsidó. Legfeljebb lehetsz, aki mímeli, aki valóban majmolásként, mimikriként beépül valahova, és úgy néz ki, mint a zsidó. Sőt! Elmondom, hogy ha valakin hatalmas nagy kereszt van, az tuti, hogy zsidó, és ha valakin hatalmas Dávid csillag van, az tuti, hogy nem az! Tehát a mimikri így is működik, a mímelés.
Mi ebből tényleg a tanulságunk? Az utánzás nem Istentől való. Az utánzás, ha nem tanulás, akkor nem Istentől való. Gyermekkorban valóban szükséges az utánzás, hiszen a gyermek és a szülő között átveszi még a mimikrit is, úgy majmolja az apját, anyját, hasonlít hozzá, stb., de ahogy növekedik értelemben, abban a pillanatban, bár megtart sok olyat, ami utánzásként megmarad, de önálló egyénisége kifejlődik. A gyermeked nem a te lenyomatod! Nem az utánzatod, a másodpéldányod. Hanem adtál az életre neki valamit, amit ő utánzott, aztán előbb-utóbb rájön, hogy ezt nem kellett volna utánozni, vagy azt még kellett volna utánozni. Pontosabban abból tanulni kell. Úgy gondolom, hogy pontosan, amikor arról beszélünk, hogy itt van Savuot, itt van Pünkösd, le kell leplezni az utánzásokat! Az utánzás az, hogy mi történt ott, a Szent Szellem kitöltetésekor. Bizony súlyos, katasztrofális helyzeteket hozott a kereszténységbe. Nem ébredések voltak! Utánzás, és utánzás, és utánzás. Wesleytől kezdve a pünkösdi mozgalmakban, mindenhol tetten érhető az utánzás. Így kell csinálni! Így kell csinálni, és ebből bajok lesznek, bajok vannak, mert a vége az lesz, hogy depressziós lesz a csapat. Végeredménye az, hogy az egész mozgalom, egész megújult, az egész megébredtnek mondott csapat egyszerűen céltalanná válik. Rengeteg feszültséget okoz, hiszen az emberek utánzása valóban átok is, mert az utánzásból következnek a trónkövetelők, a pártoskodások, a gyülekezet szakadások és sok minden más. Utánzok úgy, hogy egy idő után nekem több hatalmam van, egy idő után nekem több ajándékom van, nagyobb szeretet van bennem, én jobban elismerlek téged. Én nagyon szeretlek, tehát érzelmi szálakon is lehet építeni. Az utánzásnak ez a következménye, hogy rivalizálásba megy át.
Újabb pünkösdi mozgalom, a magyar, és az eredeti, 1901-es elindulásakor az Azuza utcában is, hamarosan kijött, hogy a nyelveken szóló és prófétáló csapatok nekirugaszkodtak egymásnak. Ki a jobb? Kinek van nagyobb hatalma? Én köszönöm szépen azt a karizmatikusságot, ahol melldöngetés van: „nekem van autoritásom!” Nincs autoritás! „Nekem van ajándékom!” Nincs ajándékom, csak Isten használ, megajándékoz, hogy általam megajándékozott legyen más. Nincsen gondoskodásom, mert egyedül Ő gondoskodik. Nincs elismerés részemről, hanem Isten ad egy olyan identitást, ad egy olyan tervet az életedre, amit tovább kell adni és megkaphatsz. Nincsen érzelmi szál pásztor és beosztottak, szolgálók és a többiek között, de van egy olyan szellemi kötelék Krisztussal, ami maga az élet. Ezeket az emberieket le kell leplezni azért, mert Pünkösd nem Pünkösd. Pünkösd Savuot, Isten ígérete. Pünkösd nem az, hogy én kierőszakolok valamit, méghozzá úgy, hogy nekiállok utánozni. Ez az utánzás bizony elmegy egészen a beleéléssel a misztikumig, ahol tényleg történnek csodák, hiszen még a katolikus szenteknél, egyebeknél is, -ők mondják annak-, a stigmák is megjelennek. A pszichológia egész mély ismereténél lehet tudni, vannak gyógyulások, minden van, de biztos, hogy a Szent Szellem kitöltetése? Én ma is határozottan kimondom: ahol valakire erőszakolnak valamit, vagy erőszakosan akarnak valamit, az nem a Szent Szellem! Isten ajándéka önmaga saját szuverenitásában, és saját akaratában van.
Mégis, ebben a világban, amikor ennyire kevés ismeret van, és amikor mindenki keresi az útját, hiszen mindenkinek más az útja, ilyenkor természetesen előjön az utánzásnak a lehetősége, vágya, mert utánozni szeretne mindenki, és nem akar a másik helyen elkötelezett, alárendelt lenni. Így válik alárendeltté igazából! Mert előjön az, hogy keresi az erősebbet, keresi az autoritást, úgy, hogy névlegesen nem tartozik oda, de az utánzás által mégis alákerül egy prizmában, beosztottja lesz a pásztornak, a misztikumnak. Beosztottja lesz mindennek, ha elfogadja a felkenést, ha elfogadja az ajándékot, ha elfogadja azt, ami emberi. Az utánzással bizony súlyosan lehet tévedni. Az utánzásoknak nem csak a pünkösdi, a savuoti történet az, amelyik a Bibliából ismert. Utánzás lehet a bemerítés is, ő így csinálta, én úgy csinálom. Utánzása lehet a nagymaminak, hogy ő hogy csinálta, én hogy csinálom.
Egészen más az ismeret, és egészen más az utánzás. Az utánzás, a másoknak a majmolása, mímelése, imitálása tragédia, mert elveszítem önmagamat. Ezért itt van az a szabadság, hogy tanítani lehet, de ha valaki utánoz, nem szabad! Azonnal kell szólni, hogy ez nem te vagy! Mert abban a pillanatban, amikor előjön az, hogy valakinek hatalma van, már kinyílt a csipája. Amikor nekiáll fontoskodni, gondoskodni, amikor nekiáll nagy elismeréssel, nagy szeretettel úgymond gyűjtögetni, akkor ott nem tanítványozásról van szó, hanem az utánzás miatti hatalomépítésről, ami bomlasztó. A bomlasztás pedig Krisztus Testében nem létezik. Miért van ez a bomlasztás sokszor tudat alatt is? Mert nincs egy Istentől kapott és elfogadott énem, nincsen látásom, hanem emberekben hiszek, és emberektől lopok, csalok, utánzok képeket. Építem fel magamat, ami mindig össze szokott törni. Mert nem fog menni. Abban a pillanatban, ha nem megy az, hogy nekem hatalmam van, valaki vagyok, nem én vagyok az ajándékozó, ebben a pillanatban nagyon szépen lehet játszani. Megjátszom ezt, megjátszom azt, Harry Potter gyülekezet. Meg lehet játszani a hívőt, meg lehet játszani a messiáshívőt, meg lehet játszani mindent. Sőt, még a férfit, a nőt is meg lehet játszani, még ha nem éli meg valaki, akkor is. Ha a szerepjátszás előjön, ez már a súlyosabb állapota az utánzásnak.
Végül is, én azt hiszem, hogy ebből a Joeli és Apostolok Cselekedetei-beli kapcsolódásban ma azt kell látnunk: akkor Isten a saját akaratában, azoknak, akik egységesen, egy akarattal, mindenhonnan, valamennyien, azon a helyen és akkor voltak ott, az ígéretét teljesen váratlanul, minden bejelentés nélkül, Isten saját szuverén jogán, úgy ahogy van, megcselekedte. Innentől valóban elindult valami. Elindult egy új korszaka Isten népének, ami nem a kereszténység kezdete.
Azonban, hogy mégis hogy működik az utánzás. Olvashatjuk tovább, nem is sokkal később az Apostolok Cselekedeteiben a Szent Szellem kitöltetésének -amiről most nem beszélek- a különböző látható jeleit, gyógyulások és egyebek. Ezt sem az apostolok tették, hanem maga Isten a csoda és a jel miatt. Tehát olvasom az Apcsel 8-nak a 17. versétől: „Akkor kezeiket reájuk veték, és vőnek Szent Lelket. Mikor pedig látta Simon, hogy az apostolok kézrátétele által adatik a Szent Lélek, megkínálá őket pénzzel, Mondván: Adjátok nekem is ezt a hatalmat, hogy valakire vetem kezeimet, Szent Lelket vegyen. De Péter monda neki: A te pénzed veled együtt vesszen el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek ajándéka pénzen megvehető. Nincsen neked részed, sem örökséged e dologban, mert a te szíved nem igaz az Isten előtt. Térj meg azért ezen gonoszságodból, és kérjed az Istent, ha talán megbocsáttatik neked szívednek gondolata.” Én úgy gondolom, hogy amikor utánzásról beszélünk, amikor a karizmatikus-pünkösdi mozgalmat sajnos le kell leplezni: bizony, pénzzel akarták megvenni. Most nem fizikai értelemben, valutáról és forintról beszélek, hanem erőszakkal akarták, nem kapták, de „kell nekünk, hogy használjuk”, azoknál ugyanez érvényes. Maga Simon mágus is látta, mi van. Ő is bemerítkezett, ugyanolyan volt, mint a többi, csak a motivációja, a szíve volt más. Neki haszonra kellett. És ma is, aki haszonra akarja, az, hogy Istennek legyen a gyermeke, hogy a Szent Szellem uralkodjék az ő életében, ha ebből hasznot és üzletet akar, ugyanúgy érvényes rá: Térjél meg! Ugyanúgy érvényes nagyon sok karizmatikus mozgalomban lévő csapatra, gyülekezetre, térjél meg! Talán Isten megbocsát. Pünkösdkor talán ezt lehetne elmondani. Savuot és Pünkösd ugyanaz. Ebben az időben ezt kellene elmondani. Gondoljuk meg, miért kellett a Szent Szellem? Azért, hogy hatalmam legyen, gyülekezetem és alattvalóim? Azért, hogy ajándékozott legyek? Azért, hogy úgy nézzenek rám, hogy gondoskodó vagyok? Azért, mert jobban szeressük egymást gyerekek? Érdekből kellett-e, vagy valóban Isten ígéretének vagyok az eszköze és birtokosa? Érdekből a Szent Szellem, mint olyan, Simon mágus történetével azonos. Érdekből, és az érdek kereszténységnek, az önző embernek bizony itt van a másolása, az utánzása. Utánozni kell, hogy olyan legyek. Én úgy gondolom, el kell mondani azért: utánozni nem kell senkit. Senkinek soha senkit nem szabad! Légy végre az, aki vagy! Akit Isten teremtett. Akit Isten egyedi céllal, tervvel készített el, teremtett meg. Légy az, különben Simon mágus helyzetébe kerülhetsz! Nem kell nagynak lenni! Nem kell hatalom. Ha igazából Krisztusé vagy, eszed ágában sincs, hogy neked hatalmad legyen! És hogyha ott jársz Vele, és Ő használ téged, akkor neked nem kell ajándék, mert ajándékozott vagy. És nem turkálunk az apa zsebében, mint karácsonykor a gyerek, már két nappal előtte, hanem örülök, hogy tudott használni. Hálaadás van a szívemben és megszűntem én lenni. Nem vagyok az, aki gondoskodó, nem állok le lelkigondozni és mindenkinek beledumálni az életébe, meg irányítani, mert ez Simon mágusnak a haszonlesése. Pedig hasonlít ránk. Pedig bemerítkezett Simon is. Mégis elhangzik, és ma is elhangzik: Térjetek meg! Hátha.
Nem vagyunk kárhoztatók, és nem vagyunk kegyelmes urak, de ez elég súlyos, ez a Szent Szellemmel való visszaélés. Ami a Bibliában érthető módon és nagyon keményen figyelmeztetés: Vigyázz, meg ne sértsd! Vigyázz, meg ne sértsd Krisztus Szellemét, de abban a pillanatban, ha öncélú vagy, ha hatalmaskodó vagy, ha te nagyra tartod magad, hogy ajándékozott vagy, te mindenképpen gondoskodni akarsz, mint egy akárki, akkor vigyázat! Vigyázat, a Szent Szellem munkáját, magát a Szent Szellem tényét csorbítod és ellene vagy. Mert aki kisajátít, már ellene van. Nincs hatalmunk, nincs ajándékunk, nincs gondoskodásunk, nincs szeretetünk emberi, de van olyan, amikor Krisztus hatalma általunk más életében, valamikor, valahol, valahogy működik. Tudunk másoknak postásként ajándékot vinni. Igen, tudunk eszköze lenni Istennek, hogy az Ő gondoskodását valaki megérezze, és tudunk olyan szeretettel szeretni, ahogy Ő szeret, ami nem emberi szeretet. A másolásnak, az utánzásnak ezek a jellemző részeinek bármelyik jelenléténél azonnal meg kell állni. Ez nem a Szent Szellem akkor. Itt baj van! Innen megtérés, vagy visszatérés, ha megbotlott valaki. De én úgy gondolom, hogy ha ez jellemző, abban a pillanatban megtérés a kérdés. Megtérés, hiszen Simon mágusnak is kemény ez a szó:”Térj meg azért, ezen gonoszságodból!” És ez nagyon nehéz szó. Elvileg jót akart. Elvileg ő is gyógyítani akart, ő is használni, ő akart. Isten azt mondja, rendben van, működik, de téged, mint a gonoszt elítéllek. Úgyhogy nem kell nagyon messzire menni, amikor látjuk a csodákat, látjuk a jeleket, mert ma is van gyógyulás, ma is van sok minden, amit a Szent Szellem valóban, adott helyen, esetben valóban közvetít az embereknek, de ha ez öncélú, az ítélettel jár. A saját emlékeimet is egyszer közkinccsé kellene tenni figyelmeztetésként: Amikor mi embereknek az írásait, még átütő papírra, 8 példányban magam is ütöttem a különböző tanításokat, és eseményeket, hogy Branham, Finley, Osborn, Oral Roberts és a többiek mit csináltak, akkor bizony én nem tudhattam gyerekként, hogy milyen bajt csinálok, mert embert adtunk el! Embereket tettünk naggyá, hogy ő mekkora misszionárius, mekkora gyógyító, mekkora nagy kenettel megáldott ember volt, és tovább adtuk az utánzásnak a lehetőségét. Ezeknek az embereknek vannak utánzói, sőt olyannyira, hogy a mai nap is tudhatom, hogy amiket annak idején mi tovább adtunk, azoknak az utódai újra megjelentek. Branham, akinek siralmas élete volt később, ma is vannak brahmanisták. Egyedül Jézus nevére a bemerítkezés, például. Mondhatnám sorba Oral Robertsnek az életét is. Tudom, sokan nem értik, de ha megnézik a végeredményeket, akkor kiderülnek, hogy bármennyire is működött a Szent Szellem, módjával ott valami egészen más volt. Embereket istenítettek, embereket tettek hatalomba, embereket mondtak ajándékozónak és ajándékozottnak, és Valakit kihagytak. Az Ajándékozót, és az Ajándékot, Aki Ő. Kihagyták, és ezt bizony a gyökerétől kezdődően meg kell vizsgálni mindenhol.
Mint mondtam, Magyarországon mind a kettőnél ott voltam. Annál ott voltam, amikor az apokrifeket olvasták, keresték a titkokat. A Szent Szellem nem titok. Az maga Krisztus, és maga Isten Szelleme. Aztán a másik csapat, amelyik az asztalt döngette, hogy azt akarják, azt kiizzadjuk, ami ott történt az Apostolok cselekedeteinek a történetében, ha nekik, akkor nekünk is! Annak a leszármazottai ma, pünkösdi és karizmatikus gyülekezetek, a gyökér. A gyökér kérdéses, az indulás kérdéses. Nem azt mondom, hogy nincsenek tiszta szívű emberek, vágyódóak, de hangosan ki kell mondanom: aki elfogadja ember autoritását, aki elfogad embertől ajándékot, felkenést, aki elfogad embertől gondoskodást, aki elfogad embertől pásztorlást, kérve, kéretlenül, aki elfogad egy szóval emberi uralmat, és ebbe a prizmába beépül, nagyon veszélyes helyzetben van, mert nem a Szent Szellem. A Szent Szellemnél nincs prizma, nincs piramis. A Szent Szellem nem adta át a feladatot embereknek. De maga Krisztus és Isten Szelleme, a kettős láng, embereken keresztül lesz látható ebben a világban.
Ne bálványozzunk! Az utánzás nem más, mint a bálványozásnak a gyökere. Ha valamit utánzunk, olyan akarunk lenni, ez annyit jelent, hogy istenemmé tettem magam fölött úgy, hogy én is isten akarok lenni. Olyan, mint ő. Őfölötte nem, de akik majd jönnek, azok fölött majd én leszek az isten. Azok fölött én uralkodok, én gondoskodok, én fogadtatom el magamat és valami hiányzik az egész képletből. Te magad! Az, akit Isten egyedinek, egyéninek teremtett. Ha a szerepjátszásnak is vége, mert annak is van egy vége, akkor az ember rádöbben arra, hogy tulajdonképpen súlyosan depressziós. Mert becsapta magát a szerepjátszással, és ami volt, az nem létező. Előbb-utóbb rá kell jönnünk, Istennek ugyan van ereje, de nekem nincs. Istennek van egyszemélyes autoritása, de nekem nincs autoritásom. Senki élete fölött nem intézkedem, és más életébe se szólhatok bele, csak szolgálatra Isten küld. Válaszolni lehet, ha kérdeznek, de a kérdés nélküli válasz, az ember fölötti uralom. Meg kellene tanulni a szabadságot, a szabadítót, Aki nem más, mint Jesua, látni az emberekben. Szabad embereket látni.
Úgy gondolom, maga a Joeli próféciának az Apostolok cselekedeteiben leírt beteljesedése, nagyon-nagyon korszakos, és nagyon-nagyon fontos dolog volt. De folyamat és Isten ígérete. Amit ezen a néven sokan tesznek, bizony nemcsak félrelépések, hanem félretanítások. A sereggyűjtések, az ébredések és miegymások, mind erről szólnak, utánozz! Legyél olyan, mint én! Fogadj el engem, és te is olyan leszel! Éld magad bele az életembe, és te is azzá válsz! Ha éntőlem elfogadod, hogy ajándékozott vagyok, akkor te is ajándékozott leszel. Ha a pásztorod sikeres, te is sikeres leszel! Légy olyan, és ez pedig annyit jelent, mint a pogány vallásban, mint a keresztény pogányságban, amikor valóban úgy képzelik, átélik az Úrvacsorában a megtestesülést, protestáns szinten is, amikor úgy ülik meg Pünkösd ünnepét, hogy mi is ott vagyunk, ez bizony spiritizmus és misztika együtt. Nem a Szent Szellem! Légy türelemmel és engedelmesen! Ott, akkor, amikor Isten látni akar, mint annak idején, amikor a választott nép, ott, akkor, amikor a Joeli prófécia beteljesedett. A te életedben, az én életemben Isten adott egy pontot, amikor ott kell lenni, adott egy helyet, ahol ott kell lenni, de nem verhetem az ajtót, hogy „töltsél be” és mással sem tölthetem ki.
Sokan azt hiszik, hogy sérültem. Nem, megmenekültem. Ugyanez az utánzás miatt, 12 éves koromban, körbe vett egy csapat, és belém akarták verni a Szent Szellemet. Szó szerint! 5 órán keresztül imádkoztak értem, hogy beszéljek nyelveken, de senki nem kérdezte meg, hogy hiszek-e, átadtam-e az életemet, senki nem kérdezett tőlem semmit, ami életről szólt! De kell az ajándék, mert ez a jele, de kell az, hogy nyelveken beszélj, de kell, hogy ez legyen, és Istennek adok hálát, hogy megúsztam. Mondanom sem kell, nem a nyelveken szólás ellen vagyok, nem a prófétálás ellen, nem az ajándék ellen, nem az autoritás ellen vagyok, ami Istené! Azonban számtalan ilyen emberrel találkoztam, akinek így az élete tönkre ment. Itt ebben a közösségben is, nem egy, és nem két ember jött úgy, hogy lehet-e itt nyelveken beszélni? Néhány példa: volt valaki, ma az egyik legnépszerűbb gyülekezetbe jár, aki a földszinten levő borozóba ment le, ha férfi kellett neki. Némi vörösbor után fölvitte az ismeretlen férfit, miközben nyelveken szólt. Más. Szintén alkoholista. Azzal nyitott első alkalommal, lehet-e itt nyelveken beszélni? Mondtam, megkérlek, hogy ne! Miért? Túlságosan borszagú vagy. Aztán mondhatnám tovább. Fél-zsidó ismerősöm Romániából, se hite nem volt, semmije nem volt, beesett a gyülekezetbe, és megkérdezték tőle, tudsz nyelveken szólni? Mondta nem. Akkor megtanítunk. Képzeld el, megtanult, 10 perc alatt!... Úgy gondolom, alapvető dolgokat tisztázni kell: ki a Szent Szellem, és ki vagyok én? Nem utánzunk, nem erőszakoskodunk. Itt Isten és ember közötti viszonyról van szó. Lehetséges, hogy félévszázados tapasztalat után kell szólni a nyelveken szólásról is, ami van, de mégse az, amiről beszélnek. Lehet, hogy kell beszélni a prófétálásról is, ami az, de mégse az. Mert lehet, hogy nagyon okos ember valaki és ki tud számolni történéseket és azt hiszi, prófétál. Lehet, hogy valakinek nagyon sok vágya van, és a vágyait tükrözi ki, hogy ez lesz. Nem prófécia. Istennek a saját jogköre látást adni előre, némelyeknek, és adott esetben. Nem szakma és nem pozíció.
Sokat kellene beszélni Pünkösd idején, de önmagában, félretéve a Pünkösd, Savuot ünnepét csak annyi kérésem van: soha, de soha ne utánozz senkit! Megölöd saját magadat. Légy felnőtt, mert a felnőtt már nem utánoz! A gyermek, amíg tanul, addig, amíg a szülők felügyelete alatt van, természetesen utánzás által tanul. De ahogy megjön az értelme, már nem utánoz. Mondhatnám egy szóval: légy értelmes felnőtt! Ne utánozz! Fogadd el magadat, azt, akit Isten adott személyedben önmagadnak és a világnak is. Fogadd el végre! Nem kell másik ember képében sétálni, ami nem is létezik. Nem kell depressziósnak lenni, tönkre menni, embereket tönkre tenni. Nem kell hulladék életet élni, hogy szerepjátszásban vagy. Lehetsz szolgáló, áldott életű, mert mindenkinek Isten ki akarja tölteni a Szent Szellemét, Önmagát, Isten teremtő szellemét, Krisztus uralmi állapotát, Szellemét, Önmagát mindenkinek megmutatja, és be is tölti. Ez nem utánzási kérdés. Nem az ajándékot kell utánozni, nem az ajándékozottat kell megjátszani. Azt hiszem, felejtsük el az autoritásokat végre, mert a mai kereszténységnek egyik tragédiája: nagyon sok gyerek keresi az autoritást, hogy valaki apuci legyen fölötte, és nagyon sok már egy kicsit idősebb gyerek apát akar játszani. Hatalmi kérdéssé teszik a Szent Szellem nevében a hívő életet. Itt nincs hatalom, itt eszközök vagyunk. Itt magát az egymás felé való szolgálatunkat, és minden kapcsolatunkat csak Őrajta keresztül, és Őáltala élhetjük meg. Nem vagyok több. Lehet, hogy többet kapok, de a többel nem leszek több. Lehet, hogy több ajándékom van, de ettől nem vagyok első osztályú, te másod osztályú. Nem én adom. Lehet, hogy általam történik valami olyan, ami Isten gondoskodását mutatja meg, de ne nekem adjál hálát, mert nem én gondoskodtam. Próbáljunk már leszokni önmagunkról! Mert az önmagunk imádata, gyermekkorú állapota, egészen a súlyos depresszióig visz el. A depressziónak most nagyon sok esetben egy ideig a kijátszása, elodázása a szembesülésnek. Szerepet játszunk. Én ilyen vagyok, ilyen -ista, nekem ilyen ajándékom van, és mikor a gyerekek az óvodában összejönnek, akkor nekem piros autóm van, nekem kék, kb. így élünk, amikor az ajándékokkal dicsekszünk. Az ajándékkal ne dicsekedj, mert gyerek vagy! Különben sem a tied. Amit kapsz, másnak kell továbbítanod. A gyerekkori állapotból, kiskorúságból tessék fölnőni! Tessék befejezni, és el se kezdeni az utánzást!
Ha pedig valaki az utánzásnak ezeket a fokait önmaga bőrén mutatja, foszforeszkál szinte, azzal nincs mit kezdeni. Rajtam senki nem uralkodik, egyedül Krisztus. Rólem senki ne gondoskodjon, de, ha Isten küld valaki által valamit, akkor Neki adok hálát, Aki adta. És ugyanezt a sorozatot mindig mondjuk el: egyedül Ő! Én téged megköszönlek, mint testvért, hogy postás voltál, megköszönöm a bizonyságaidat, de arra nincs szükségem, hogy okoskodjál, megköszönöm az ajándékot, te is kaptad, köszönöm, hogy megosztottad. Köszönöm, hogy megosztottad azt, hogyan uralkodik az életedben Krisztus, látom. Tudunk osztozkodni egy családon belül, de kiskorú gyermekekre csak a valóban kiskorúságig van szükségünk. Amikor a kiskorú gyermek felnőtt korában is az marad, iszonyatosan veszélyes tud lenni! Szellemben, lélekben, akár fizikailag is. Mert azt hiszi, hogy nagy, hogy ő valaki, és egy teljes hamisságban él. Innen jön a lépés, meg kellene térni, hogy Ő mondja meg, hogy ki vagy. Nem a Pista bácsi, vagy a Gizi néni, vagy a testvérnő, vagy a pásztor bácsi. Ő mondja meg! Amíg valaki kiskorú, addig pedig egyetlen egy tanítási mód van: Róla bizonyságot tenni, s úgy utánozzál, hogy Krisztusi akarsz lenni, nem valami emberhez hasonlítani. Ez kizárja azt, hogy emberi átok alá kerüljél, ember legyen az istened, és emberben bízzál. Sokan nem tudják, miért nem megy előre a hívő életük. Hát ezért! Magukra vettek autoritást, hogy mások felett autoritást gyakoroljanak. Ez tragédia! Depresszió, szerepjátszás, minden rossznak a gyökere, az utánzás. Olyannyira, hogy tényleg, a Pünkösdnek az utánzása, a Szent Szellem utánzása bizony misztikum, s a misztika, mint olyan, legtöbb esetben már spiritiszta is. Semmi köze ahhoz a Szellemhez, amit Szent Szellemnek hívunk.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |