|
Orbán Béla:
Shabbat Tázriá - HaChodes -Felkészülés a találkozásra- Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati alkalmán 2014. március 29. Tórai rész: 3.Mózes 12:1-13:12 Haftara: 2.Királyok (4:42-5:19) 7:3-20
Ez a hetiszakasz a tisztulási törvényekről szól, a gyermekágyas asszonyról és a poklosságról. Ha most szeretnénk egy jót vitatkozni, akkor azzal kezdenék el foglalkozni, hogy miért kellett egy lánygyermek után többet tisztulni, mint egy fiúgyermek után, mennyivel különb a férfi a nőtől... de arról se fogok most beszélni, bár említeni fogom az emberen fakadó poklosságot, amit Károli poklosságnak fordít, de a mai nyelvnél még mindig fontosabb és pontosabb az, hogy poklos valami, mert a pokol fogalmát se értjük, se azt, hogy mi az, hogy poklos valami. Mindenféléket értünk a pokol fogalma alatt –köszönhető a 2000 éves különböző dogmáknak–, különböző elképzeléseink vannak, mert agyonfenyegetnek bennünket mindenféle tisztítótüzekkel, de a poklosság szó önmagában jelzi azt, hogy ami meghalt, ami elhalt bennünk, attól hogyan kell megtisztulni.
Ennek a szombatnak mégis a legfontosabb és legjellemzőbb része Ezékiel 45:18-21: „Ezt mondja az Úr Isten: Az első hónapban, a hónap elsején végy egy fiatal, hibátlan bikát és tisztítsd meg a szenthelyet. És vegyen a pap a bűnért való áldozat véréből, és hintse a ház ajtófélfáira és az oltár bekerítésének négy szegletére és a belső pitvar kapufélfáira. És így cselekedjél a hónap hetedik napján a tudatlanságból vétkezőért és a vigyázatlanságért, és így tisztítsátok meg a házat. Az első hónapban, a hónap tizennegyedik napján legyen a ti páskátok; a hét napos ünnepen kovásztalan kenyeret egyetek.” A zsidóságnál egy nagyon fontos időszakhoz érkeztünk, a Nisszán hónaphoz, a hónapok elejéhez és bibliai parancs szerint ez az újnak a kezdete. Nem Rosh HaSana, a zsidóságnál több új év van, ez a Nisszán hónapnak az eleje, minden egyes embernek, aki élt és élni fog ezen a Földön, nagyon fontos ünnep kezdete, hiszen az ünnep nem akkor kezdődik, amikor megdurrantják a pezsgőt, amikor leülnek az asztalhoz. Minden ünnepnek van egy bizonyos előzménye és felkészülése. Peszachnak, a Páska ünnepének, a Húsvét ünnepének is van egy felkészülése, sőt, ha emlékezünk és Úrvacsorát veszünk, akkor annak is kell lenni egy emlékezetének. Ez az előzetesség, a felkészülés a Nisszán hónap 1-14 közötti időszak, a Peszach előtti 14 nap nem más, mint a tisztulási időszak.
„Végy egy borjút” és „az ajtófélfát kend meg” – a kivonuláskor is valami hasonlatosság történt. A kivonulás úgy kezdődött, hogy volt egy előkészület, egy felkészülés a kivonulásra. Isten felkészít bennünket mindig a kivonulásra, az új kezdetére, egy új állapotra mindig felkészít, és ugyanazon jelkép szerint ma is az ajtófélfát kell megkenni és ugyanúgy, ahogy a kivonulásnál az ítélet érkezett, ott is az ajtófélfát meg kellett kenni. Ha Isten újat akar kezdeni az életünkben, Krisztus uralma új kezdeti szakaszába lép az életünkben, akkor az ítélettel kezdődik. Ítélettel, amelyben részesek lehetnénk és ugyanúgy meghalhatnánk, mint az egyiptomiak. Az öldöklő angyal akkor, és a peszachi ajtófélfa mindig is azt jelzi, hogy ha nincs megkenve az ajtófélfád, a házad ajtaján nincs rajta az a jel, ami ott volt a kivonuláskor a bárány vére, ami Peszach-kor a másik jel, akkor te büntethető vagy, megölhetne, halál fia vagy, ha nem vagy a kegyelem alatt. Folyamatosság van, az egyiptomi kivonulás és a Peszach ünnep ismétlődő, a naponta megismétlődő felkészülésnek is működnie kell az életünkben, hiszen nemcsak Peszachot élünk meg –ami kiemelkedő ünnep és mindennek a kezdete, hiszen itt kezdődik, ami majd befejeződik egyszer az egész Föld történetében–, minden nap oda kellene állni Isten elé a bűnért való áldozatért, azért, hogy megkenem az ajtófélfát, hogy „Tied vagyok, Krisztus vére rám érvényes”, megvallani Krisztus uralmát az életemben. És még utána mindig ott van az, hogy vannak ám tudatlanságból elkövetett bűneim, tévedésből elkövetett bűneim. Ezért van kétszer hét nap felkészülés Peszach ünnepére, mert vannak bűneim, amiért Egyiptomban voltam, mert Egyiptomba a választott nép nemcsak hogy úgy oda lett telepítve, hanem oka volt annak, hogy odakerült. Nagyon sok bűn és engedetlenség okán került Egyiptomba, nem az volt a terve Istennek, hogy odahelyezze őket, hogy majd megmutassa, hogy hogy lehet őket kivenni. Azért, mert az életem bűnös volt, valahogy odakerültem én is Egyiptomba, mert minden gyerek tisztán születik, csak hogy megy be a világba, az egy másik kérdés. Egyiptomból, a világ uralma alól való kijövet, a bűnös állapotból való kikerülésből megéljük-e ezt az állapotot, hogy „bűnös vagyok”, „Övé vagyok” és „még rendezni akarom a következő szakaszban mindazokat, amiket nem tudtam és tévedésből tettem”, mert a tudatlanságból és vigyázatlanságból elkövetett bűnöket is rendezni kell. Akkor lesz majd Peszach, akkor ülhetek majd le oda az asztalhoz örömmel és hálaadással, akkor lesz ünnepem. Annyira szeretnénk ünnepelni, de elfelejtjük azt, hogy előtte ezt a kétszer hét (Isteni teljesség a hetes szám), Isten szerinti teljes bűnbánatra és teljes megtisztulásra van szükségem, arra, hogy még a tudatlanságból és vigyázatlanságból elkövetett bűneim is rendezve legyenek, hogy le tudjak ülni oda az asztalhoz, hogy el tudjam mondani és legyen emlékezésem a Széder-esténél, hogy az Övé vagyok, kihozott és beteljesedett Istennek a zsidó Széder-esténél elmondott 5 igérete, hogy „megmentelek, megváltalak...” Ezek az igéretek teljesek lettek!
A Széder esténknek, az Isten szerinti Húsvétunknak befejezettnek kell lennie, a jövőbe mutató befejezéssel. Megtörtént a bűnbánatom, megtörtént az, hogy bizonyságot tettem, hogy az Ő vére énrajtam, a kapuimon, a ki- és bemenetelemben jelez (csak az jön be és csak az megy ki, akit a vér megtisztított), és ezek után ott van még mindig, hogy naponta mehetek Elé, hogy teljes legyen a találkozás bármikor, és az utolsó találkozás (ami az első lesz) valóban az is teljes legyen, hogy a tudatlanságból és vigyázatlanságból elkövetett dolgaimat is rendeztem. Ez nem önmarcangolás kérdése, naponta lehet Széder-estém –nemcsak, mint a zsidóságnak évente egyszer–, a naponkénti Utolsó Vacsora fontos lenne, hiszen az elsők, akik nem keresztények voltak csak követők, akik összejöttek és naponta Úrvacsorát vettek, naponta rendezték a bűneiket, naponta megvallották Krisztus uralmát, Róla beszéltek! És naponta hálát adtak azért, hogy „megbocsáttatak a vétkeim és az Övé vagyok”, és naponta igyekeztek a tudatlanságból és vigyázatlanságból elkövetett bűneiket rendezni. Nem havonta, minden negyedik vasárnap libasorban vonulni az Úr asztala előtt, hanem naponta rendezett állapotban kell lenni, mert az a Széder-este, amit Isten ad nekünk, a Vele való találkozás, akármelyik pillanatban megtörténhet (nem beszélek villámcsapásról vagy balesetről), de soha se tudjuk, hogy meddig szól a mi útlevelünk és meddig és mikor mehetünk tovább. Rendezett állapotban kell lennünk!
Most így, Peszach előtt mégis fontos ez: van 14 napod (és ezt most képletesen mondom), van kétszer 7 teljes időd a bűnök rendezésére, az Ő megvallására és arra, hogy még a napközben tudatlanságból, vigyázatlanságból elkövetett dolgaid is tiszták legyenek – és utána ott a találkozás! Ez nem más, mint a hívő ember élete. Van kétszer 7 napod, két időszakod. Két tökéletesen teljes időszakot adott Isten, hogy rendezd az életedet és az Ő asztalánál leülj, az pedig már a mennyei asztal! Erre Ő tökéletes parancsot és időt adott valamennyiünknek.
Kész vagyunk-e arra, hogy leüljünk valóban, elmondjuk, hogy ott voltunk Egyiptomban, mert én mentem oda, mert gyerekkoromban elkezdtem megtanulni a gondolkodásom és a tudásom által, hogy mi a jó és mi a rossz, és a testem meg a lelkem általában a rosszba vitt, és belementem (nem úgy születtem, hogy diszkós leszek, se úgy, hogy narkós leszek), fel lett kínálva és én elfogadtam. A választott nép se úgy lett irányítva, hogy „irány Egyiptom, aztán majd Én kihozlak”, hanem saját engedetlenségi bűne volt az, hogy Egyiptomban volt. Lehet emlékezni nekünk is, hogy „én is voltam Egyiptomban, s nem mások vittek rossz utakra, hanem engem csalogattak és én igent mondtam”. Tessék őszintéknek lenni! Egyiptom az a te balhéd volt, és ezt rendezni kell, és egyszer oda kell állni Elé, hogy „mától kezdve ott a vér az ajtón”, mert különben halál lenne az érdemem, a bűn zsoldja a halál, ha Isten kiadná a parancsot, hogy a rosszat kiirtsa, akkor én ott lennék, de mivel az Övé vagyok, nem leszek. Az Életnek a birtokában vagyok és nem a halál birtokában, és a Húsvét üzenete –győzelem a halál felett– az enyém is, nemcsak a feltámadás, amit félreértelmezünk, azt gondolván, hogy ugyanígy, ahogy most vagyunk szépen sétálni fogunk minden gyöngykapukon és aranyutcákon. Egészen másról beszél itt is a Biblia! Ezt a hármasságot meg kellene élni, a váltságművet, ami már rám érvényes. Tudom-e és naponta megvallom-e Isten előtt, mert csak akkor tud újat adni, csak akkor jönnek a találkozások, akkor jön az asztal, ahová leülhetek, és akkor válaszol az asztalnál Ő, hogy „rajtad a vérem, bűneid meg vannak bocsátatva és rendezve még az is, ami tudatlanság”. A tudatlanság idejét elnézi, de nem a végtelenségig, mert tudatossá teszi, és lesz újabb hét napod arra, hogy azt rendezd: „Uram, bocsánat, de én ezt nem tudtam”. Vannak ilyen bocsánatos bűnök, amit nem automatice bocsát meg Isten, hanem rádöbbenek, hogy ez nem Istentől való, rádöbbenek, hogy tudatlanságból léptem bele valamibe, de ennek ellenére rendeznem kell: „Uram, bocsáss meg, nem Rád figyeltem, hanem valami másra”, „Uram bocsáss meg, hallottam a szavadat, de egy erősebb szag, hang, vágy odacsalt, mert ott vacsoráztam, ahol jobb illatok voltak, s a testem és a lelkem győzött fölöttem”. Így élünk-e és tudjuk-e, hogy mindennap lehet Peszachunk, hiszen nem kell várni egy Jom Kipurra, egy Engesztelési ünnepre sem, ma bármelyik pillanatban lehet, de az igazi Peszach, amikor tényleg az asztalnál Ő lesz a Fő, akkor az egészen más. Oda készülünk, ahhoz az asztalhoz, de ahhoz az asztalhoz, az örök élet asztalához csak akkor mehetünk, ha ez a három rendezve van, a kétszer hét és a vér – a bűnök rendezése és az, hogy az Övé vagyok. Enélkül hiába vagyok karizmatikus, nagyon szép és örömteli életet élhetek hamis örömökkel is, de Ő nem ül az asztalhoz, ha pedig Ő nincs ott az asztalnál, az egészen más lakoma!
Ha Peszachról beszélünk, akkor beszélhetünk az újszövetségi evangéliumok bármelyikéről is: Lukács 22:1-2,7-13: „ Elközelgetett pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely husvétnak mondatik. És a főpapok és az írástudók keresnek vala módot, hogyan öljék meg őt; mert féltek a néptől.”, „Eljöve pedig a kovásztalan kenyerek napja, melyen meg kelle öletni a husvéti báránynak; És elküldé Pétert és Jánost, mondván: Elmenvén, készítsétek el nékünk a husvéti bárányt, hogy megegyük. Ők pedig mondának néki: Hol akarod, hogy elkészítsük? És ő monda nékik: Ímé, mikor bementek a városba, szembe jő veletek egy ember, ki egy korsó vizet visz; kövessétek őt abba a házba, a melybe bemegy. És mondjátok a ház gazdájának: Ezt mondja néked a Mester: Hol van az a szállás, a hol megeszem az én tanítványaimmal a husvéti bárányt? És ő mutat néktek egy nagy vacsoráló helyet, berendezve, ott készítsétek el. Elmenvén pedig, úgy találák, a mint mondta nékik; és elkészíték a húsvéti bárányt.” Kétféle elközelgetés van: az egyik, hogy hogy viselkedik az egyik társaság, a zsidó vallásos ünneplés és az ünneplésnek a módjaiba nem fért bele a világ Megváltója, tehát azon tanakodtak, hogy hogy öljék meg. Azonban jelen pillanatban magával a tisztulással, felkészüléssel inkább az foglalkoztasson bennünket, ami Péterrel és Jánossal történik. Érdekes lenne külön beszélni arról, hogy miért pont Péter és János, de a lelki szemeim előtt az is feltűnik, hogy arról is lehetne beszélni, hogy az az Utolsó Vacsora helye, ahol történik mindez az esemény, az bizony Dávid sírja fölött található épületben van. Már ebből nagyon szépet lehetne kikerekíteni, hogy ahogy meghal Dávidnak a folyamata, abból származik az új és Krisztus uralma abból születik, egymásra épülve, egymás fölé kerekedve, de bennem inkább a hétköznapi kérdés maradt meg: Hova kell menni? Hol kell megülni? Hol kell találkozni? Hol lesz az az asztal, ahol találkozol Krisztussal? Hol lesz az az asztal, ahol kell találkozni, mert mindennap kell találkozni, sőt ennek vannak egyéb részletei is, hogy sok helyen találkozhatunk Ővele, de mindig feltesszük a kérdést, hogy „hol találjuk meg az Urat?”. Rengeteg ilyen kóborló, kereső van, mindig az utat keresik és egy kicsit bedugult a fülük! Péter és János nem az Urat keresték, hanem parancsot teljesítettek, méghozzá egy nagyon érdekes parancsot: „menjetek oda, ahol...” (megmondja a pontos helyet), méghozzá egy útkereszteződésben meg kell állniuk, és „ott jön egy férfi és vizet visz a vállán”. Nahát ez abszolút abnormális! Abban a korban, ha egy férfinek a vállán víz volt, akkor az minden volt, csak férfi nem... Menj oda, ahol nem normális emberek vannak –s ezt a mai napra mondom neked–, ahol nem keresztények vannak abban a formában, ahol az ünnepet nem mindenféle énekkel, zenével, tánccal és büfés asztalokkal akarják megünnepelni, ahol nem arról beszélnek és nem tartanak tudományos előadásokat... menjél a nemnormálisékhoz! Isten ezt készítette el, mert a „nem normálisnak” van egy nagyon jó tulajdonsága: olyan alázatos, hogy képes férfiként még vizet is hordani! Képes úgy megalázni magát, hogy közutálat lehet, hiszen az a férfi, aki vizet hordott annak idején, az nem volt férfi, az a nőknek a dolga volt, és a nők dolgába szégyen, ha egy férfi beleavatkozik. Manapság is van egy-két ilyen dolog, a férfi jobban főz, de mégis általában az asszonyé a konyha. Nem férfi dolog vizet hordani, nem normális dolog az, hogy előkészítik a Krisztussal való találkozást. Nekünk olyan gyülekezet kell, ahol tapsolás van, buli van, karizmatikus csemege, de mindebben Krisztus hol van? Ki küldött és hova küldött? Oda küldött, ahol nem normális dolgok vannak? Akkor jó helyen jársz! Ahol az emberi dolgok, dicsekvések, felsőbbrendűségek, az „én majd adok nektek” helyett, ahova Ő küld, oda menjél...és csodálkozni fogsz, mert semmi nem lesz normális. Ez nem hülyeséget jelent természetesen, hanem Isten teljesen úgy rendelkezik, hogy az emberit kiszűri és ha kell, még jelzi azt is, hogy ez minden emberivel szemben való! Az Úr nem oda akar menni, ahol ha az Urat akarod fogadni, akkor gyorsan drapériát kell csinálni, meg elővenni a ritkán elővett étkészletet, leporolni a székeket, mindenféle csiribá-csiribúkat csinálni – Ő a vízhordó által mutatott helyre akar menni. Hiddd el, hogy soha nem az fogja neked megmutatni Krisztust, aki nagyokat akar mutatni, aki nagyokat akar mondani, aki nagyokat akar produkálni. Felsorolhatnék tucatszámra karizmatikus gyülekezeteket, ahol akkora mutogatás van, csak Krisztust nem találod meg, akkora szeretet van, csak a Szeretet nincs ott. Menj az egyszerű helyre, amit Ő mutat és Ő mondja meg, hogy hol fogsz találkozni Vele. És tanuld meg a türelmet is. Ő fogja megmondani, hogy mikor, hol és ki! Ne te mondd meg ezeket, mert az nem lesz Vele való találkozás. Az életemből tudom hozni, hogy ha Ő mondta, hogy menjek oda, néha csodálkoztam, hogy ez húzós, mert azért ezt nem gondoltam volna, és kicsit furcsálom, mert minden emberi elvárásnak és elképzelésnek sokszor ellentmond. Ha nem egyezik az én akaratom az Övével, akkor az szerintünk nem normális – képzeld el, az a nem normális, ha az Ő akaratával te nem egyezel! Ha te kergeted az utat meg keresed, hogy hova lehet menni, ez a nem normális, elfelejtesz Vele találkozni! Ha Ő mondja, hogy menjél, ott lesz találkozás, de ha te rendezel be egy helyet, hogy „én mindent megcsinálok Uram, gyere” miért csodálkozol, hogy nem fog odamenni? Te az Úrnak akarsz adni valamit és Ő nem fogadja el, mert Ő akar neked adni bűnbánatot, a vérét, a világosságot! Neki nem díszes helyek kellenek és mindenféle nagy produkciók! Mi produkálunk, meg jók és szépek akarunk lenni – mi vagyunk a farizeusok! Mi vagyunk az, akinek mikor elközelgetett a Peszach ideje, nem fér bele a képbe egy júdabeli asztalos gyereke. „Ez nem az én elképzelésem!”, „Az én hívő életembe nem fér bele, hogy valaki a törvényről beszél”, „Én vagyok a pásztor és nem fér bele az életembe még az se, hogy Krisztus uralkodjon, majd meghívom vendégnek”. Ó, de sokszor van az, hogy mi is meghívjuk így az életünkbe! „Én elkészültem, jöhetsz!” – mint a karácsonyfa feldíszítése, így nézünk mi ki, így szeretnénk becsapni Istent. Ő oda akar menni, ahol be van készítve valami, ahol az alázat ott van, és ahol már valóban megtörtént az a felkészülés a találkozásra, ami kétszer hét nap, a bűnök és a tudatlanul elkövetett bűnök rendezése, és ahol ott van a megvallása Krisztusnak. Krisztus megvallása nem azt jelenti, hogy „ez, meg ez, meg ez”, hanem „Ő!”. Nem a gyülekezet megvallása, nem a csodák és a különböző megnyilvánulások, megtapasztalásoknak a története, hanem maga Ő! Mi a csodákat keressük, feldíszített gyülekezetet, feldíszített hívő életet, meg odarendeljük, hogy „még azért csinálhatna valamit, ha már itt van”, „jó, berendeztem az életemet, akkor Uram, nekem jár még valami munkadíj is”, „gyógyítsd meg a lábamat, de közben ha a pénztárcám tele lesz, az se egy hátrány” – így rendelkezünk, hát ha mi tettünk, akkor Ő is tegyen valamit. Ez olyan pogány felfogás, ahogy van, és úgy működik a karizmatikusság ebben az esetben, mint a Sátán játéka a manipulálással és sokmindenféle spiritiszta dologgal is.
Hogy várjuk mi Őt? Úgy, hogy majd szól, vagy én szólok Neki? Nem mindegy! Ne készüljél! Neked egy készülésed van, ez a Peszach előtti, a mai naptól (mert a zsidó időszámítás szerint Nisszán első napja van), mert az újnak a kezdete most kezdődik és nem a Golgotánál. Sok keresztény megsértődött, amikor azt mondtam, hogy a Húsvétnál sokkal nagyobb dolog az Utolsó Vacsora, mert a szövetség ott kötettet, annál a peszachi Széder-esti asztalnál, s nem a Golgotán, ott annak a szövetségnek a megtörténte volt. Legyen fontos az Utolsó Vacsorának az ideje, mert szövetség nélkül nem ér semmit az egész az életedben, a szövetségnek pedig az alapja az, hogy bűn-vér- tudattalanság.
Utolsó Vacsora. Vele találkozni ott az asztalnál lehet, nem a Golgotánál, az már egy másik dinemzió, az már a folytatás! Mindig van lehetőségünk találkozni Vele ott az asztalnál, hogy „Uram, bűnös vagyok!”, „Uram, támadnak, de ott van a vér rajtam, ez az egy az oka, hogy nem halok meg más és a Sátán támadásától, az öldöklő angyal engem nem ér el”. Ebben a nyomorult helyzetben, amiben most élünk, ebben az igen halálosan veszélyes helyzetben, ha valami van, akkor ki kell tennem a vért oda az ajtóra, s „az engem nem ér el semmiféle emberi ökörség, háború, békétlenség, békesség nevében való gyilkosság, mert én a vér alatt vagyok”, „nem vagyok része a bűnnek, letettem, Te vagy az én Uram, és bocsáss meg, ha tudattalanul mondok valamit”. Mert a tudattalanul elkövetett vétkek is fontosak, mert ha csak egy kis sebből előveszem a fekélyeket, abból lesznek a nagy dolgok. Egy pontatlan kifejezésből, egy elhallgatott valamiből, egy körbeírt és kettős beszédből, ami a keresztények körében igencsak elterjedt. Számtalan esetben tapasztalom, hogy amikor megkérdezem, hogy „akkor most mire gondoltál?” – itt ezt mondják, ott azt mondják. Nem vagyunk konkrétak! Ha ezt tudattalanul tesszük és nem szándékosan, számtalan bűnt tudunk csinálni! Ha a kommunikációban nincs ott az egyenesség, abban a pillanatban olyan bűnöket követünk el, hogy egész másra gondolunk, mint amire a másik gondol. Legyünk egyenesek és konkrétak! Én nem is gondoltam volna, hogy ha X.-nek megdicsérem a haját, akkor azzal mit okozok, mert lehet, hogy az egyik azt hiszi, hogy udvarlok, a másik meg azt hiszi, hogy megsértettem, pedig csak szóltam, és semmi nem történt. Legyünk konkrétak és annyira pontosak, hogy ne is legyen még véletlenül se baj belőle! Pontosak, egyenesek, igenek és nemek – ilyennek kellene lenni a szavunknak és a tetteinknek is. Nagyon figyelni kell minden egyes lépésünkre és ezeket mind rendezni kell, mert lehet, hogy testvéri kapcsolatok nem működnek, mert te megölelted és ő azt hiszi... vagy nem szólsz hozzá, és ő azt hiszi! Legyünk testvérek végre! Ez a hétköznapokra is vonatkozik. Legfeljebb elválunk egymástól, mert nem egy húron zenélünk, nem egy nótát fújunk és nincs miről beszélnünk, de nincs belőle összeütközés és nincs bűn, mert amikor a jó és a rossz egymástól elválik, akkor az nem bűn, ha együtt van, vagy egymásnak megy, ott vannak a bűnök.
Most a Peszachra való készülés, ez a 14 nap, ami előttünk van felkészülés-e arra az Utolsó Vacsorára, aminek következménye van? Mert Isten még ebben is megmutat egy folyamatosságot: az Ővele való találkozásnak van egy előzménye (14 nap), azután a folytatása a Golgota, s akkor úgy belekerültél egy örök folytatásba, amiből – hála Neki – nincs kiszállás. Ő eleve így rendelte! Készülj fel a találkozásra, találkozzál, hogy legyen folytatása. Abban a folytatásban neked is részed van, mert a golgotai váltságműnek te is úgymond a kedvezményezette vagy, vagyis a te életeden a kegyelem érvényes. Beszélünk külön kegyelemről, de nem beszélünk ennek az előzményeiről, beszélünk bűnbánatról, de nem beszélünk kegyelemről – szétbontjuk sokszor ezt a hármasságot! Bűnbocsánat és a tudattalanságból elkövetett bűnök rendezése nélkül csak a vér által bizony ítéletet érdemelnénk. Ez a három együtt van. Isten kezdi a bűnnel, folytatja azzal, hogy „Enyém vagy” majd hogy „tisztulj meg!” és akkor ülünk le... Nem úgy van, hogy „megjöttél, üljél le!”, bizony megvan a tisztulási folyamat az egész életünkre!
Ne vallásosan készüljünk a Széder-estére! Széder-este akár ma este, akár most délben is lehet, a találkozásnak nincs időpontja, de a találkozást Ő mondja! Érzed-e, hogy kell menni Őeléje? Érzed-e, hogy valahova kell menned? Hiszen válogatunk, mint a különböző reklámújságokból (internet lapozgatás), hogy melyik gyülekezetbe menjünk, hogy hol van jobb plaza és jobb kínálat. Mint a Plazába, ahol ma is tolonganak az emberek, de senki nem vásárol – keresztény szórakozás: ide megyünk, oda megyünk, mit lehet látni, kapni, de hogy valamit tenni, „a bűneim, a vér és a tudattalanságból elkövetett bűnökről beszéljen más, nekem csak a Golgota kell”. Tudnék én csinálni mindenféle zsidó menetfelszereléssel, eszközökkel, macesszal szabályos Széder-estét, aminek semmi értelme nem lenne szellemi történések szempontjából, legfeljebb félrevezetés lenne. Istennel, Krisztussal való találkozás nem bulizás, hanem nagyon komoly dolog, ezért minden egyes Széder-estén nagyon kemény nehézségem volt, hogy hogyan is tartsuk meg. Lehet közösen Széder-estét tartani, nemcsak zsidó Széder-este van. A találkozás Istennel, a találkozás Krisztussal minden embernek lehetősége, azonban a feltétel ugyanaz: bűn, vér, áldozat megélése és elfogadása, és a rendezett élet, akkor leülhetünk egy asztalhoz.
Peszach időszakában van lehetőségünk együtt lenni – ez nem a Széder-este, hanem a további rész. Lehetünk együtt azokon a csendes napokon, ami a keresztény Húsvét idéjén van, de egybe esik a Peszach zsidó ünnep részével. Bűn, vér, rendezések – és akkor leülhetünk egy asztalhoz! Lehet készülni, és amikor arról beszélek, hogy „szeretek vérengzeni”, akkor arról a vérről beszélek! Szeretném, ha ott együtt lennénk és én lennék az az ember, aki vizet visz és meg tudnám mutatni azt a helyet, hogy „itt le lehet ülni”, mert Isten előkészítette nekünk ezt a három napot is. Lehet készülni, lehet rendezni a bűnt, lehet rendezni azt, hogy rajtad van-e vér, lehet gondolkodni azon, hogy mi az, ami mulasztásból, vagy tévedésből elkövetett bűn, mert ha ez megtörténik, akkor áldott csendes napok lesznek, akár három nap is ott az Ő asztalánál. Ennek kellene lenni minden alkalmon, a szerdai és szombati alkalmainkon, akár egy internetes kapcsolaton is, ha rendezve van a bűnöd, ott a szövetség vére és a vágy benned arra, hogy megtisztuljál, akkor még egy virtuális asztalnál is leülhetünk együtt, hiszen még így is lehetünk közösségben. Együtt ott lenni, együtt enni azt az Igét, amit Ő adott, együtt olvasni azt az Igét és törvényt, ami elvezet oda, hogy a bűneink megszűnjenek, hogy valóság legyen Krisztus vére az életünkön, és hogy a naponkénti rendezettség működhessen, a tisztulás-szabadulás-megszentelődés folyamata, úgy hogy „nem is tudtam, hogy bűnös vagyok ebben, de ma már tudom, és rendezem”. A hívő élet jelentős szakasza, amikor naponta döbben rá az ember, hogy „nem tudtam idáig, hogy egy szó, egy testmozdulat, egy testjelzés, mennyi jót vagy mennyi kárt okozott.” Ő meg tudja mutatni! Miattunk, azért az asztalért, hogy mint egy nagy jó családban, a gyerekek jól viselkedjenek és tudják egymásról, hogy ki mitől sérül, vagy min vitatkozik, s mindez megszűnjön. Egy igazi családi vacsoránál csend van, és ez mindig áldott, mert az a családfő, aki vár bennünket az asztalhoz, szólni akar.
Lehet készülni csendes napokra, közösségi alkalmakra, családi közösségre és egyenként is, hogy „Uram, itt vagyok!”, és csak ezek után lesz az ünnep! A többi mind karizmatikus majmolás, misztérium szórakozás, önbecsapás vagy szerepjátszás. A bűneid, a vér és a tudatlanságod legyenek ismertté! Ennek az ismerete folyamat, s elvisz egészen a megszentelődésig, hiszen csak a megszentelt asztalhoz ül le és csak a tiszta szívűekkel tud leülni egy asztalhoz! Júdás elég hamar lebukik, de Júdáshoz is elhangzik, hogy „barátom, miért jöttél?” Ő ilyen! Nem ítél meg, még ott is megkérdezi és meg fogja kérdezni ma este is tőled, hogy „most miért jöttél Elém?”. Ne csodálkozz akkor, ha eszedbe jutnak a bűneid, eszedbe jut, hogy jó kis vallásos vagy, de nem krisztusi, eszedbe jut az, hogy azt nem is tudtad, de az még nincs rendezve...
Hát ilyen nagyon-nagy örömöket hadd kívánjak mindenkinek! Fájjon a ma estéd, fájjon, hogy van bűnöd! Van mit rendezned és kérdéses az, hogy milyen a kapcsolatod Krisztussal! Ha ez a kapcsolat, a vér rajtad van, ha bűnöd rendezve van, ha a megtisztulás, megszentelődés folyamatában benne vagy, akkor tudsz már ünnepelni. Hadd legyen rossz napod, hogy jó napod legyen! Hadd legyen fájdalom, hogy jó legyen! Hadd legyen 14 nap, hogy egy nagy Ünnep legyen! Hadd legyen ez a tisztulás egy tiszta asztal, egy megszentelt hely, megszentelt élet! Ezt adja mindannyiunknak Isten!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN. |