|
A kegyelem hármassága Peszach VI. Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség Piliscsabai Csendes napján 2014. április 20.
Orbán Béla:
Húsvét vasárnapjához érkeztünk, ami számunkra éppen a Csendes napoknak a 2. napja. Ennek a vasárnapnak a Húsvéti oldalát is szeretném elővenni, de inkább a személyes, szokás szerint, a mi életünkre vonatkozó üzenetét szeretném a Húsvétnak és a mai napnak is úgy közreadni, hogy mi a teendőnk ma, és mit vár Isten tőlünk. Húsvét napján elővehetném a peszachi tórai részeket is, próféciákat, de mégis a Zsidókhoz írt levél 4. fejezetét veszem elő bevezetésnek, mert azért van egy meglepetésem is számotokra. Márpedig a 4. fejezet 9. versétől olvasom: „Annak okáért megvan a szombatja az Isten népének. Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól, Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essék. Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait. És nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk. Lévén annak okáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz. Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.”
Ezt húsvéti aktualitásnak is vehetjük, és a személyes aktualitását is előveszem. Nem a szombatról akarok beszélni, nem arról, ami az előzmény, csak így kerek az üzenet. Egyetlen egy üzenet, ami bennem van, a kegyelem kérdése. „Járuljunk a kegyelem királyi székéhez.” Ezt az egy mondatot nagyon szeretném kiemelni, mert akár Úrvacsora, akármilyen Istennel való találkozás, minden esetben el kell, hogy hangozzon: „a kegyelem királyi székéhez”. Nem kegyelmes urak vagyunk, nem menthetjük önmagunkat föl, kötelesek vagyunk megbocsátani, sok minden előírás van, de a kegyelem királyi székéhez járulunk. Akkor is, amikor Úrvacsorázunk, akkor is, amikor imádkozunk. Minden Istennel való találkozás a kegyelem királyi széke. Azért ismétlem, hogy vésődjön ez belénk. Kegyelem, király, szék, és ez ítélet is, bíróság. A Király ott van, aki adhat kegyelmet és ebben benne van a pozitív is, a kegyelem királyi széke. Nem az ítélő Isten, hanem ma, már a Golgota után, a kegyelem. Fel van kínálva, ott van a kegyelem számunkra. Ezért, amikor Húsvét van, erre a kegyelem királyi székének a megvalósulására, Isten akaratának a beteljesedésére, az Isten és ember közötti békének a megvalósulására, erre kell gondolnunk. Amit ma, nekünk adott, egyenként, mindig, minden percben. Akkor is, amikor odamegyünk a bűnünk miatt, és akkor is, amikor először odamegyünk, hogy „itt vagyok Istenem, itt vagyok világ Ura, a Tied vagyok!” A kegyelemről olyan kellemesen tudunk félrebeszélni, és annyira szeretjük osztogatni, mintha cukorka lenne. Nem. Itt a kegyelemnél ezt meg kellene érteni. A kegyelemnek ára van. Nemcsak a Golgotának, hanem neked is van árad. Mert a kegyelemnek van három foka. Itt van a hellenizmus átka, hogy nem értjük az időket, az időbeosztásokat. A kegyelem, amiben te benne vagy, az a múltad, hogy megbocsátotta, az Övé vagy. A jelened, hogy ha elbotlasz, van bűnbocsánat. A jövő a kegyelem, mert ez a világ, úgy, ahogy van, pusztulásra ítéltetett Ádám bűnbeesése óta. Ez a kegyelem egy háromsíkú, létező kegyelem. Itt van a mai napnak is ez a kérdése: A múltban levő dolgok kegyelem alá kerülhetnek, vagy kegyelem alatt vannak? Ha a Király megkegyelmezett, mit beszélsz a múltról? Ha mos itt vagy, mit félsz? Megbotolhatsz, vétkezhetsz, történhet bármi, ott a kegyelmi szék. Nem akarok érzelmi szinten, nőiesen beszélni a kegyelemről, de tudod-e, hogy a kegyelem ott van, hogy meg is fog tartani, hogy ott az örök élet.
De a kegyelem királyi székéhez való járulás nem úgy van, mint a szociális háló, hogy odamegyek kéregetni, neked is feladatod van. A Királyhoz áldozattal kell menni, hiszen Főpapról beszél itt is. „Nem olyan főpapunk van”. Hogy megyek én áldozatokkal oda? Ezt nagyon jól tudjuk. Ott vannak a húsvéti, peszachi áldozatok. A zsidóság naponta elmondja Peszach idején azt a bibliai előírást, mi az áldozati rend. Ezékielben ott van az áldozati rend, de már a 3. Templomról szól. A 3. a Krisztus Teste. Ott van az áldozati rend. Azt szeretném, ha kicsit megértenénk, hogy a kegyelem királyi székéhez, a Főpaphoz, -egyszerre kettőt mond itt Pál-, a Főpaphoz hogy járulunk? „Jaj, itt vagyok már?” Nem, nem! Nem erről szól a Húsvét, nem erről szól az Úrvacsora, hogy egy nyavalygó ember odamegy. A kegyelem módja ott van: hálaadás. Úgy mehetsz. „Köszönöm, hogy itt lehetek egyáltalán.” Az Úrvacsorán ott kell legyen a hálaadás, hogy „köszönöm a kegyelmet, hogy volt, köszönöm, hogy van, és köszönöm, hogy lesz.” Így kell odamennem a kegyelemnek a hálaadásával, és a többi áldozati rendet is egyszerre megélve. Úgy, ahogy tette annak idején a zsidóság, ahogy tették a Templomban. Úgy, ahogy a peszachi áldozatok ma is érvényesek. Én csak ezt a 3 áldozatot veszem elő: kegyelem a múltért, hálaadás, mert megtörtént. Köszönet a lehetőségért, hogy ma mindig mehetek hozzá, és tényleg a vágy, és kérelem, és minden ott van, hogy tisztítson meg Isten arra, hogy abban a kegyelemben benne legyek, ami az örök élet. A kegyelem hármasságát valahogy meg kellene élnünk. Ebben a kegyelem hármasságában, az Ószövetség könyveiben, ami nem Ószövetség, csak megújított Szövetség, annak a könyveiben ott van a templomi rend, ott van az áldozati rend. Ott van, ma is elhangzik, mit kell tenni annak, aki a Peszachot ünnepli. Mit írt elő Isten a választott népnek? Nem vonta vissza, csak azok az áldozatok, amik régen véres áldozatok voltak, ma szellemben folynak. Légy szíves mondd el, mik ezek.
Orbán Eszter:
Ahogy Béla is említette, a zsidóságban 7 napon át tartó Peszach ünnepe alatt van egy szakasz a Tórából, amit minden nap elővesznek, és most ezen a Peszach 6. napján én is szeretném elővenni ezt a részt, ami nagyon aktuális az áldozatok kapcsán. Mózes 4. könyvének, a 28. fejezetében a 19. verstől kezdődik ez a rész, ahol tulajdonképpen leírja a Páska áldozatot, a húsvéti áldozatot, mit és hogyan kellett bemutatni. Azonban mielőtt elolvasom ezt a részt, egy picit szeretnék beszélni arról, hogy mit jelent maga az áldozat. Már említettem pár héttel ezelőtt, hogy az áldozni, áldozatot bemutatni szó alatt egy olyan kifejezés szerepel itt a tórai, és egyáltalán a bibliai részekben, hogy odalépni valakihez, közelíteni, odamenni, és itt az érzelem, az akarat, és a gondolat forrásaként jelöli meg ezt a szót. Vagyis az érzelmemmel, az akaratommal, -amiről tegnap is szó esett-, és a gondolataimmal ott vagyok valaki előtt, odalépek hozzá, közelítek hozzá, és így teszem meg az áldozatomat. Így teszem meg az áldozatomat, hogy nem arra gondolok, mi van otthon, mi vár otthon, hanem arra gondolok, aki elé megyek, azon gondolkodom, olyan érzésekkel vagyok ott, hogy minden érzésem, akaratom, gondolatom őelőtte történjen meg. Amikor a nép áldozatot mutatott be, akkor nem a saját maga gondját, baját vitte Isten elé. Akárhányszor olvasunk bűn- vagy vétekáldozatról, ne úgy szerepeljen ez a kép előttünk, hogy a saját terheiket hozták Isten elé. Ők úgy járultak Isten elé, hogy mindent kizártak, hiszen be kellett lépni a Szentélybe, be kellett lépni a Szent Sátorba. Az annyit jelentett, hogy ami kívül van, azt kint kellett hagyni. Nem behozzuk a mocskos életünket. Nem behozzuk a Szentélybe a problémáinkat és bajainkat! Mindent kint hagyunk, mindent leveszünk magunkról, érzelmünk, gondolatunk, akaratunk forrásává, lényévé válik az, hogy én most ott bent vagyok. Ott bent vagyok, a Szentélyben, ott most nem érhet el az a probléma, ami ha hazamegyek, a probléma forrása. Most kint kell hagynunk mindent és az Istennel való találkozás arról szól, hogy nem hozom Elé a bajomat, hanem kint hagyok mindent, és az akaratom, az érzelmem, a gondolatom Őelőtte van, hogy képes legyek áldozatot bemutatni.
Milyen áldozatok vannak? Mózes 3. könyvében folyamatosan megismerkedhetünk ezzel, hiszen ezzel kezdődik Mózes 3. könyve. Felsorolja a vétekáldozatot, bűnáldozat, italáldozat, stb., most ezeket nem szeretném mind említeni, mert ezek az áldozatoknak a fajtái, én viszont most az áldozatoknak a csoportjáról szeretnék beszélni.
Van az úgynevezett mincha áldozat, ami egy állat áldozat mentes áldozat volt, ezt általában lisztáldozatnak is nevezik. Ehhez az áldozati csoporthoz tartozott minden olyan áldozás, amihez állat vérét nem kellett ontani, ami nem követelte egy élőlénynek a meghalását. Ide tartozott a liszt-, étel-, italáldozat. Ugyanakkor ez a tipusu áldozatbemutatás egy adományozást is jelentett, egy ajándék bemutatást, egy adományt, hogy mindazt, amit én kaptam Istentől, azt viszem Elé. Tehát amikor megyek áldozatot bemutatni, akkor nem a bajomat viszem Isten elé, hanem azt, amit kaptam. Kaptam egy talentumot, Elé rakom. Kaptam egy ajándékot, Elé rakom. Kaptam egy elhívást, Elé rakom. Kaptam egy szolgálatot, Elé rakom. Kaptam egy állapotot, egy férjet, egy társat, gyermeket, ajándékot, odateszem Isten elé, megköszönöm hálaáldozatként, adományként amit kaptam, azt viszem Isten elé. Ugyanakkor ebben a mincha áldozatban, magában ebben a szóban, benne van ez a jelentés is: nyugalom és megnyugvás. Úgy érzem, hogy az első, amikor Isten elé megyünk áldozattal, ezzel a mincha áldozattal kell, hogy történjen. Tulajdonképpen ez is az első áldozati forma a csoportok bontása szerint. Nem lehet zaklatottan Isten elé menni. Lehet, csak akkor nem történik áldozatbemutatás. Megnyugvással kell menni Isten elé. Amikor én belépek a Szentélybe, ott nincsen békétlenség. Amikor én belépek Isten elé, Isten jelenlétébe, akkor nem jöhetek egy felbőszült, felhevült lelkiállapotban! Persze járulhatok Isten elé így, de az nem áldozatbemutatás. Amikor valóban találkozás, cselekvés és történés van ott Isten színe előtt, az csakis egy nyugalmi állapotban történhet. A lelkemnek, a szellememnek és a testemnek is a nyugalmi állapotában. Egy megnyugvás, egy megnyugtatás történik, egy lehiggasztás történik. Szinte Isten is lehiggaszt, hogy „gyermekem, nyugi. Jöttél egy zaklatott világból, egy zaklatott családi háttérből, jöttél ilyen-olyan gondoddal, hagyd kint! Hagyd kint, és úgy gyere Elém, hogy nyugodt lelkiállapotban vagy, nyugodt szellemi és fizikális állapotban vagy.”
Amikor így lenyugszunk, akkor következhet az áldozatbemutatásnak a másik csoportja, az pedig az úgynevezett zebach, ami a véres áldozatokat követelte, tehát itt már az állatoknak a levágásáról, bemutatásáról van szó. Ezek véráldozatok, levágott áldozatok, amelyeknek egy részét a tulajdonosnak is szabad volt megenni. Az első csoportban egy olyan áldozat volt, amit Istennek adtam, mert kaptam Tőle valamit, azonnal odaadtam, semmit nem tartottam meg magamnak belőle, viszont a második csoportnál, ahol már egy véres áldozat történik, ott részesülök én is abból, amit bemutatok Isten előtt.
Van a harmadik áldozat, ami tulajdonképpen összefoglalja az egészet, ez az úgynevezett olach, amit Károli égőáldozatnak nevez. Amikor fölszáll a füstje az égőáldozatnak. Minden olyan áldozatra vonatkozik ez, amit égetni kellett. Elmondhatjuk azt, hogy ez a 3. csoport tulajdonképpen az első kettőnek az összefoglalója, és ez a 3. az első kettőre épül. Hiszen a lisztáldozatnál is majd olvashatjuk, hogy el kellett égetni bizonyos lisztáldozatot, tehát a füstjének föl kellett szállnia. A véres áldozatnál is nem csak levágták, és a vért kiengedték, hanem volt, hogy az állatot is el kellett égetni. Tehát ez a 3. csoport, ez az égőáldozat, magába foglalja az első kettőt. Ez az égőáldozat, füstáldozat, ez annyit is jelent, maga az olach szó, hogy egy alacsonyabb helyről fölemelkedek egy magasabb helyre. Fölfele menetelt jelent. Egy folyamatos fölmenést, és az áldozatoknak a lángját, füstjét, ahogy fölszállt, tulajdonképpen az Isten elé való kerülést jelenti. Mondhatnám azt, hogy ez a 3 csoport egymásra épül, és a csúcspontja ez az égőáldozat.
Miért fejtettem ezt ki ennyire részletesen? Azért, mert Krisztusnak a váltságműve van ebben, amit most elmondtam. Ott van a lisztáldozat, a mincha, - „ez az Én testem”. Ott van a véráldozat, a zebach, - „ez az Én vérem”. És ott van az olach, ez a kettő, amikor az Ő teste és a vére Isten elé kerül. Amikor azt mondjuk, hogy Krisztus betöltötte a Törvényt, és Krisztus a mi tökéletes áldozatunk, akkor úgy gondolom, nem árt, ha tudjuk mélységeiben, hogy mit is jelent ez. Mert így láthatjuk át ezt az áldozati rendszert, hogy Krisztus ezt a három csoportra bontható áldozati formát mind betöltötte. Ezek már „csak” részáldozatok, mint vétekáldozat, bűnért való áldozat, amelyek csoportosítva vannak, és úgy érzem, hogy jó, hogyha a fejünkben is csoportosítva van ez az egész, mert kevésnek tartom azt, hogy Krisztus Vére mindenre elegendő. Ez így van, hogy mindenre elegendő, de ha én nem tudom, hogy mi az a Vér, és nem tudom, hogy mi az a Test, akkor hogy érthetném meg az Úrvacsorának a lényegét? Itt van az Úrvacsora lényege, itt van az áldozati rendszerben benne a lényeg, hogy amikor én Úrvacsorát veszek, ezt az áldozati rendszert töltöm be. Ott van a lisztáldozat, hiszen a lisztből mindig kenyér készült, és meg is volt szabva, hogy mikor milyen kenyér készült, ezeknek is a részletei le vannak írva. Van mindennek jelentősége, mikor kellett kovász nélkül, mikor kovásszal, mikor olajjal elegyítve. A lényeg most az, hogy lisztáldozat, tehát kenyér készül, és veszem Krisztus Testét. Ott van a véráldozat, a kiontott Vérét veszem magamhoz és ott van az, hogy mind ennek a koronájaként a 3. áldozat az olach, ami kerül Isten elé. Így kerülhetek Isten elé. Tudjuk azt, hogy Krisztus által van bemenetelünk Isten elé. De tudjuk-e, hogy így van bemenetelünk Isten elé? Azt, hogy ezzel az áldozati rendszerrel van, hogy így töltötte be Krisztus az áldozatot, és így mehetünk mi is végig Krisztusban ezeken az áldozatokon? Vihetem a lisztáldozatomat, amiről beszéltünk, hogy a liszt mindig az Igét jelenti. Vihetem azt az Igét, azt az adományt, amit kaptam Istentől, ott lehetek Előtte hálaáldozatokkal, ott lehetek folyamatosan az Igéjében élve, hiszen a liszt adja mai napig is az életet. Az, hogy életben maradjak, alapvető táplálékforrásom a kenyér, a liszt. Magamhoz kell vennem, ezt az adományt mindenkinek megadta Isten, Nincs olyan, aki Ige nélkül él ebben a világban. A kérdés csak az, hogy áldozok-e vele? Áldozok-e Isten Igéjével? Veszem-e a lisztáldozatot, és viszem-e? Krisztus által vehetem, és vihetem, mert amikor a Testét veszem, akkor veszem az Igét magamhoz. Akkor igenis ott van az, hogy élővé válik bennem az Ő Teste. Az nem azt jelenti, hogy most itt valami karizmatikus varázslás történik, hanem az, hogy az Ige válik bennem élővé, egyre inkább élővé válik. Ott van a véráldozat. Rengeteg fajtája van. Amikor a bort iszom, mint a Vér jelképét, akkor igen, ott van a hálaadás, hogy köszönöm a kegyelmet, hogy mehetek, és köszönöm, hogy minden olyan véres áldozat, ami részleteiben a Tórában le van írva, az Benne beteljesedett, és ezáltal lehetek a 3. áldozati csoportban, az olachban, hogy mehetek Isten elé. Egy alacsonyabb rendből, egy alacsonyabb szintről csakis feljebb juthatok. Ez az, amit hangsúlyoztam tegnap is, hogy a gondolatom, a tudatom és az érzelmem, ha összhangban van, és a tudatosságom ott van, akkor a hívő életemben nincs stagnálás és nincs megállás. Lejtő meg pláne hogy nincs! Csak felfele menet van! Itt olach áldozatok vannak. Itt fölfelé szálló füstáldozatok vannak. Itt épülések vannak, nem leépülések, hanem felépülések. Mindannyiunknak az élete fölfelé épül, egyre jobban épülnie kell, ha veszem az élő Igét, ha veszem a Vért, és értem a Vér jelentőségét. Ha veszem a bort, akkor az életem fölfelé épül, fölfelé száll az áldozatom. Minden egyes áldozat fölfelé száll.
Akkor egy picit kitérnék arra, hogy most, ez a peszachi áldozat tulajdonképpen miről szól. 4.Móz 28,19-25 olvasom: „Hanem tűzáldozatul egészen égőáldozatot vigyetek az Úrnak: két fiatal tulkot, egy kost, egy esztendős bárányt, hetet, amelyek épek legyenek. És azoknak ételáldozata olajjal elegyített lisztláng legyen; három tizedrész [efát] tegyetek egy tulok mellé, és két tizedrészt egy kos mellé. Egy-egy bárány mellé egy-egy tizedrészt tegyetek, a hét bárány szerint. És bűnért való áldozatul egy bakot, hogy engesztelés legyen értetek. A reggeli egészen égőáldozaton kívül, (amely szüntelen való égőáldozat) készítsétek el ezeket. Ezek szerint készítsetek naponként hét napon át kenyeret, kedves illatú tűzáldozatul az Úrnak; a szüntelen való egészen égőáldozaton kívül készíttessék az, annak italáldozatával egyben. A hetedik napon is legyen néktek szent gyülekezésetek; semmi robota munkát ne végezzetek.” Itt pedig látjuk azt, hogy konkrétan miket kellett bemutatni. Ahogy már pár héttel ezelőtt is említettem, hogy minden egyes szónak, különösen a tórai szakaszban, de magában az Ószövetségben is, többlet jelentése van. ezeken a többletjelentéseken szeretnék végig menni, ezeken az állat áldozat bemutatásokon is. Ugyanis a kos, a tulok, a bárány, az nem csak egy állat, hanem szimbolikus állat. Ezeknek a szimbólumoknak mind-mind jelentésük van.
„ Vigyetek az Úrnak két fiatal tulkot.” A tulok, ismereteim szerint a kis bika, a fiatal bika. Ennek a szónak a héber megfelelője a parah, és ebből talán ismerős is a vörös tehén áldozata, amikor a Shabbat Parah-ról beszélünk. Azonban ez a parah szó, mint általában minden egyes főnév a héberben egy igéből, egy igei szófajból származik, a párárh igéből származik, ami annyit jelent, hogy darabokra széthullani, szétesni; egy szövetséget megszegni; valamilyen szándékot meghiúsítani. Akkor itt megállhatunk egy gondolat erejéig, hogy miért kell 2 tulkot vinni? Miért ez az első véres áldozat? Máris ott van a válasz benne: mert valami szándékot megszegtünk! Mert nem azt a szándékot töltöttük be, ami Isten szerinti szándék volt. Mert valami darabokra széthullott. A Szövetség valamilyen szinten megsérült, Istennel való szövetségről beszélek. Itt folyamatosan Isten és énközöttem való viszonyról van szó. Tehát valami darabokra szétesett, széthullott, és ezért kell vinnem a tulkot, hogy helyreálljon. Miért kettőt? Azért, mert az egyik az enyém, viszem a széthullott, darabokra esett Szövetséget, hogy helyreállítsam az Istennel való Szövetségemet. A másik pedig Isten visszaigazolása, hogy „igen, Én helyreállítom a Szövetségemet, ami darabokra szétesett, azt visszaállítom. Amit meghiúsítottál, azt érvényesíteni fogom.” Amikor a kettes szám jelenik meg a Bibliában, az általában vagy a megerősítést jelenti, vagy pedig valaminek a párbeszédét és visszaigazolását. Amikor Jézus is sokszor mondja azt, hogy „bizony, bizony mondom néktek”, akkor ezt nem azért mondja, hogy ismételgesse ezt a „bizony” szót, hanem egyrészt a megerősítés végett, másrészt pedig: „bizony, mondom Én, és bizony, mondja az Atya”! Tehát egy párbeszéd működik. Itt is, az áldozatnál is, egy párbeszéd van. Nem egysíkú áldozat van! Amikor én Isten elé megyek áldozni, ott nem egysíkúan történik a dolog, hogy én mindent jó kislány, jó kisfiú lévén megcsinálok, és hát akkor várom, hogy Istennek valamikor jön a válasza. Itt egy nagyon aktív párbeszéd, egy nagyon aktív együttműködés van Istennel! Itt Isten nem passzív! Az áldozatbemutatásoknál, amikor a nép ment, Isten soha nem volt passzív! Mindig megjelent az elfogadás, vagy a nem elfogadás. Mindig ott volt azonnal Isten válasza. És már itt, az áldozat bemutatásánál már ott van. Te hozod azt, ami megtört, viszed azt, ami elromlott, mert helyre akarod állítani, és Istennek azonnali válasza ott van már, ígéretként is: „Én helyreállítom. Én a darabokra széthullottat elfogadom, és eredeti állapotába visszahelyezem.” A tulok tulajdonképpen ennyit jelent. Ami szétesett, ami elromlott, azt Isten állítja helyre, és ez a két tulok bemutatása erről szól.
A kos pedig, amint már említettem is a múltkor, a hatalomnak, és az erőnek a jelképe. Amikor odamegyek, égőáldozatként kell bemutatnom a kost. Igen, meg kell áldoznom a hatalmamat és az erőmet, ami azt jelenti, hogy én, ott, megszűnök. Nekem nincs erőm, nekem nincs hatalmam. Nincs erőm, hatalmam az életem fölött, mert látom az előzményt, a tulkot, hogy széthullott a Szövetség, darabokra esett. Mindaz, amit én tettem, az nem működött. Egy isteni szándékot meghiúsítottam, és nem betöltöttem, és hozom a kost, hogy az én erőm, hatalmam égőáldozatként, vagyis Őelé szálljon föl, szűnjön meg.
Ott van a 7 bárány. A bárány köztudottan az alázat, a szelídség jelképe, de ugyanakkor egy olyan szót takar magában, amely egy teljes uralmat jelent valaki fölött. Említettem a múltkor is, hogy nagyon szépen hozza ezt a jelentését, többletjelentését, hogy zsámoly. Igen, egy zsámoly vagy, Isten lábának a zsámolya vagy, mert ha Ő rád teszi a lábát, akkor az azt jelenti, hogy az Övé vagy! Egy uralmat jelöl a bárány mibenléte, hogy „igen, rajtam egyedül Ő uralkodik.” Pont hetet kell megáldozni, nem csak azért, mert 7 napos a Peszach, hanem azért, mert a hetes mindig az emberi teljességnek a jelképe. Ha én teljességgel kinyilvánítom az uralmat, akkor mehetek Isten elé.
Érezzük-e a lépcsőfokokat? Ott van a tulok, ami mindent szétrombolt, a szétesett Szövetség, de Isten helyreállít.Ott van a kos, amikor kinyilvánítom, hogy az én erőm, hatalmam nulla, semmi, csakis az Ő ereje, hatalma az, ami működhet. Ott van a bárány. Lépésről, lépésre haladunk az áldozatoknál, és nem véletlen a sorrend. A bárány, az az utolsó áldozati forma volt. Azt szokták mondani jelképesen, hogy Krisztus a mi áldozati Bárányunk, és elfelejtik a többi állatot. Pedig van itt még tulok, kos, és majd még olvasunk még egyet. Nem csak bárány volt, hanem igenis ott volt Benne a tuloknak és a kosnak is a jelleme, a jellegzetessége. Hiszen Ő az, Aki a Szövetséget helyreállította Isten és közöttem, és Ő az, Aki a váltságművével és kereszthalálával kinyilvánította, hogy „Enyém minden erő, és hatalom ezen a földön!”. Ő volt a tulok, Ő volt a kos, és Ő volt a bárány.
Azért érzem hangsúlyosnak, hogy egy picit kibővítsük ezeket a képeket, mert így érezzük meg azt is, hogy Isten váltságműve Krisztus által mennyire sokrétű, mennyire gazdag. Ezt a hangsúlyt szeretném most aláhúzni, hogy mennyire gazdag áldozatot adott nekünk! Az Úrvacsora nemcsak arról szól, hogy bűnbánat és bűnbocsánat. Krisztus váltságműve nemcsak arról szól, hogy meghalt értem és helyreállítja a Szövetséget. Hanem itt minden egymásra épül. Igen, Ő volt az a tulok, Ő volt az a kos, Ő volt az a bárány, és utána olvasom majd, hogy Ő volt az a lisztáldozat, Ő volt az a bűnért való áldozat, minden Ő volt! Ő nem csak egy valamit töltött be, hanem mindent! És ha ennek a mindennek a részleteit megnézzük, akkor gyönyörű ajándékot kapunk Istentől. Azért szeretném ezeket kicsit kibontani még inkább előttetek, hogy ha van egy ajándék, akkor azt bontsuk ki! Akkor nyissuk ki! Ne csak a szép csomagolópapírt lássuk, hogy de nagy ajándékot kaptam Istentől! Akkor nyissuk ki! Ezért kaptuk a Törvényt, ezért kaptuk az élővé vált Törvényt, hogy nyissuk ki! Nyissuk ki azt az ajándékcsomagot, lássuk meg, hogy mennyi minden van ebben. Mennyi minden van abban, hogy az áldozatok mit jelentenek. Ha tovább megyek, akkor ott van az égőáldozat után az ételáldozat, amely olajjal elegyített. Igen, ott van az Ige! Minden nap ott van az Ige, és mindennapos áldozatodon túl, ezen az ünnepen, amikor találkozni akar veled, akkor is adja az Igét. A plusz Igét. Mert itt van, olvashatjuk a 23. versben: „A reggeli egészen égőáldozaton kívül, (amely szüntelen való égőáldozat) készítsétek el ezeket.” Vagyis a mindennapos áldozatodon kívül, Isten még adni akar! Fel tudod-e fogni azt, hogy nem silány kekszen élsz, hanem élő Igén?! Érzed-e a mindenapjaidban azt, hogy ott van Isten Igéje, és most, hogy itt együtt vagyunk, és most, hogy ünnep van, most, hogy találkozni akar veled, még többet akar adni?! Még jobban helyre akar állítani, még inkább föl akar építeni! Soha nem elvenni akar! Amikor áldozatot mutatott be a nép Isten előtt, akkor mindig úgy mentek oda, hogy készek voltak arra, hogy elvegyék Istentől azt, amit számukra adott! Ők vitték, és kapták azonnal Istentől. Olyan jó lenne, ha ezt is megértenénk, hogy nem elvenni akar soha Isten, hanem amit én adok, bemutatok, amit én odateszek, és megáldozom azt, Ő azonnal visszaadja azt, kamatos kamattal! Olyan hozammal, amit nem lehet leírni. Felülmúlhatatlan az az ajándék, amit Ő ad! Amikor én egy kicsi lépést is már megteszek, hacsak egy kicsit is megértek ebből az áldozati rendszerből, hacsak egy kicsit értem azt, és érzem azt, hogy mi ez a tulok, mi ez a kos, mi ez a bárány, ha csak egy kicsit is belelátok ebbe, hatalmas kincseket ad ezáltal Isten! Kinyitja az élő Szavát, és megelevenedik a szellemi és lelki életed, és elkezdenek helyreállni és rendeződni benned a dolgok.
Amíg megállunk egy szinten, és nincsen olách, nincsen fölfelé szálló áldozat, addig ne várjuk azt, hogy tényleg épüljön a hívő életünk! Mert egy szinten megrekedünk. De hogy ha akarjuk, meg akarjuk élni a folyamatosságot, a lépésről, lépésre való haladást, akkor Isten megadja azt, hogy kinyílik előttünk az Ige. Kinyílik az áldozati rendszer ajándéka. Itt visszatérnék a mincha áldozatra. Ajándék! Ajándékként adta Isten nekünk a Törvényét. Ajándékként adta azt, hogy hogyan éld meg azt, hogy „Elém járuljál!” Mert nagyon szép, és nagyon jó, hogy megyek Isten elé, hogy „bocsánat, hogy ezt csináltam, bocsánat, hogy azt csináltam, rendezem a Szövetséget”, de kevés! Isten sokkal többel kínál téged! A kérdés az, hogy akarod-e ezt a többet, vagy megelégszel a kevéssel? Úgy érzem, mindenki szeretne még többet, és még többet megélni Isten Igéjéből.
Amikor Krisztus azt mondja, hogy „tökéletességre törekedjetek”, akkor erről beszél! Törekedjetek arra a tökéletességre, hogy tökéletességgel ismerjétek meg Isten Törvényét! Napról, napra, mint ahogy a reggeli égőáldozatot napról, napra bemutatod, hogy naponként veszed elő az Igét és olvasod. Törekedj arra, hogy még jobban, és még többet megéljél! Ne ragadjál le egy szinten, hanem tudjál följebb lépni! Legyen olach áldozatod, hiszen ez az egész áldozati rendszernek a csúcspontja! Megtörténik a lisztáldozat, megtörténik a véres áldozat, de mit ér az egész, ha nem száll föl a füstje? Semmit! Semmit nem ér az Igeolvasásod, ha nem száll föl! Semmit nem ér az Igeolvasásod, ha nem lépsz tovább azáltal, amit olvastál. Semmit nem ér a véres áldozat, ha nem száll fel a füstje! Ha nincs fölszállás, nincs Isten elé menetel, nincs fölmenetele, fölfelé ívelése az életemnek, akkor hiába lapozgatom naponta a Bibliát, stagnálok, egyhelyben állok. Nincs mozdulás. Szükséges, hogy a csúcspont, a 3.áldozati csoport is ott legyen! Kevés a mincha áldozat, kevés, hogy ha minden nap előveszem az Igét, de nincs változás, és nem száll föl a füstje! Kevés az, hogy ha előveszem a véres áldozatokat és nem száll föl a füstje! Kevés! Szálljon föl, történjen meg a mozdulás! Az egyik helyről a másik helyre való elmozdulás, mert Isten áldozati rendszere egy nagyon dinamikus rendszer. Nem egy statikus állapot. Nincsenek lemerevedések, nincsenek lerögzülések. Az egész áldozat egy roppant dinamikus rendszer, és hogyha ebbe belekerülünk, akkor megéljük azt a dinamizmust, hogy nem visszafele megyünk, meg nem lefele megyünk a múltba kutakodni, hanem épp’ hogy föl, és föl és föl. Ez a lényege az egész áldozati rendszernek, és Krisztus áldozatának, hogy fölépülsz. Mint, ahogy tegnap is a csontokról szó volt. Igen, fölépülsz, mert ott van az ígéret, a lehetőség, csak élni kell vele! Aki él vele, az Él! Az már önmagában él, és hogyha élek azzal a lehetőséggel, hogy igen, tovább lépek, és még többet akarok, és az életemet rendezni akarom, és még többet akarok Isten Igéjéből elvenni, akkor Isten adni fogja ezt.
Nagyon érdekes még ez a reggeli égőáldozat, hiszen a reggel, az jelzi a folytonosságot. Azonban ennek a „reggel” szónak van egy másik jelentése. Akik picit tudnak héberül, azok tudják, hogy a héber szónak, a bóker, reggelt jelent, de ez a bákár szóból származik, ami egy megvizsgálást, fölkeresést, megőrzést jelent. Vagyis nekem minden reggelem egy megvizsgálás. Egy fölkeresés. Isten fölkeres engem az Igéjén keresztül. A kérdés az, kész vagyok-e erre a fölkeresésre, erre a megvizsgálásra? Kész vagyok-e arra, hogy ebben a megvizsgálásban, ebben a folyamatosságban legyek? Mert ezek a reggelek, a meg-megújuló reggelek -mint ahogy a zsoltáros is mondja, hogy „meg-megújul a Te kegyelmed, reggelről, reggelre”. Mi újul meg? A Te megvizsgálásod. Mert Te mindig meg fogsz Uram engem vizsgálni, Te mindig föl fogsz engem keresni, és ott van az ígéret is: meg fogsz őrizni. A Te őrzésed, a Te vigyázásod meg-megújul minden reggel. Ezt a peszachi áldozatot ezen kívül kell bemutatni. Ez azt jelenti, hogy neked van egy stabil háttered. Van egy stabil hívő életed. Van egy stabilitásod. Van egy olyan folytonosságod, hogy neked az ünnep pluszt ad. Nem azt jelenti, hogy éled a robota munkádat, mint ahogy itt Károli is írja, hogy csinálod a mindennapos robota munkádat, aztán ünnep van, fölmegyek a hegyre, utána megint vissza, és úgy stagnálok szépen. Hanem egy folyamatban vagy benne. Megéled azt a lüktetést, hogy Isten minden nap fölkeres, minden nap megvizsgál, minden nap megőriz, minden nap adja az Igéjét neked. Mi volt a reggeli áldozatnak a lényege? Volt mincha áldozat, és volt véres áldozat. Vagyis működik benned Krisztus. Az Úrvacsora, amire most készülünk, az nem ma, egy napig fog tartani. Hanem veszed, és működni fog. Holnap ugyanúgy fog működni, mint holnapután, és azután, és azután. Működni fog. Nem az lesz, hogy holnapután visszamegyek dolgozni, és magával húz az ár. Mert nem tud lehúzni! Miért? Mert működik a mincha, működik a zebach, ott van a véres áldozat, ott a lisztáldozat, és ezek szállnak föl Istenhez! Itt van a lényeg, hogy fölszálljon! Itt van a lényeg, hogy az áldozatod akkor válik valóssá, ha az akaratod, a gondolatod, az érzelmed ott van. Ott, Őelőtte, csúcspontban tornyosul, és csak Rá szegeződik.
Úgy gondolom, hogy ha így vagyunk most ezen a húsvéti ünnepen, amikor valóban Krisztus váltságművére emlékezünk, és az Ő Teste és Vére áldozatára, akkor legyen előttünk egy kicsit ennek a tuloknak, a kosnak, és a báránynak a föláldozása. Legyen előttünk ott egy kicsit a liszt feláldozása, olajjal elegyítve. Igen, szükséges az olaj. Nemcsak a Szent Szellem jelképe, nemcsak a kenet jelképe. Szükséges az olaj azért, hogy éljünk. Mert ez teszi élővé bennünk az Igét. Ez teszi bennünk folyamattá az Igét. Az olaj ugyanis a csontvelőt jelenti. A csontvelőben van az élet. A csontnak a belseje az olajnak a másik szava. Ha már a csontokról, és a tartásról volt szó, igen, szükségünk van erre a tartásra. Arra is, hogy legyen tartásunk, és arra is, hogy megtartassunk. Ez által tartatunk meg. A lisztáldozat által tartatunk meg, mely olajjal van elegyítve.
Aztán van még itt egy áldozat, egy véres áldozat, mert itt leírja, hogy az állatok mellé tegyétek ezeket a lisztáldozatokat, és a 22. versben azt mondja: „És bűnért való áldozatul egy bakot, hogy engesztelés legyen értetek.” Vagyis megtörtént a tulok, a kos és a bárány föláldozása, megtörtént az, hogy a Szövetség rendeződik, a hatalom és erő kérdése rendeződik, rendeződik az uralom kérdése. Ezek vannak elegyítve azzal a liszttel, ami az Ige, azzal az olajjal, ami életet ad, és aztán egyszer csak van egy külön lévő áldozat, a bűnért való áldozat, amely egy bak. Ez sem véletlen, hogy nem a többi áldozattal van említve, ugyanis a baknak, mint kecskebaknak, -erről is beszéltem a múltkor-, egy másik érdekes jelentése van: titokzatos, zavaros, rejtelmes. Ez az, amit le kell vágni, neked! Ezt már nem Krisztusnak kell megtenni. Ezt az áldozatot neked kell levágni! Amit előtte fölsoroltam, a tulkot, a kost, a bárányt, Krisztus megtette. De ezt a bakot neked kell levágni, neked kell a rejtelmes, sejtelmes, bozótos, össze-vissza kuszaságot megszüntetned. Neked kell levágni az életedben ezeket a dolgokat, neked kell föláldozni. Nincs titok! Nincs többé rejtelem, nincs többé sejtelmes dolog Krisztus Testében. Nincs, nem lehet! Neked kell ezt megáldoznod!
Amikor megáldozod, azután következik az, amit a 23. verstől olvasok: „A reggeli egészen égőáldozaton kívül, (amely szüntelen való égőáldozat) készítsétek el ezeket. Ezek szerint készítsetek naponként hét napon át kenyeret, kedves illatú tűzáldozatul az Úrnak; a szüntelen való egészen égőáldozaton kívül készíttessék az, annak italáldozatával egyben.” Itt az utolsó tagmondaton van a hangsúly: az italáldozattal. Itt az italáldozat nem csak a boráldozat volt, hanem kissé meglepő, de olaj is a jelentése ennek a szónak. Ugyanis az italáldozat általában boráldozatként szerepel, és a bor, mint a hálaadásnak, a gyógyulásnak a jelképe. Azonban ennél a szónál, italáldozatnál van egy másik jelentés: a felkenés, a kiöntés szava ez tulajdonképpen, amikor kiöntök valamit. Amikor az italáldozatot megtették, akkor öntötték a bort, de ez a kiöntés, ez nem más, mint az a szó, ami a felkenéssel egyenértékű. Itt értjük meg, amikor olajjal megkente az Ő lábát. Ő italáldozatot mutatott be, az asszony, aki Krisztus lábát megkente. Itt értjük meg azokat a momentumokat az Újszövetségből, amit a népbeli emberek tettek. Amikor ez az asszony odajárult és megkente a lábát olajjal, és megtörölte a hajával, -ismerjük a történetet-, ez történt! Italáldozatot mutatott be! Miért? Mert meg volt már előtte az ő szívében az engesztelő áldozat, a bűnért való áldozat, és amikor ez megtörténik, akkor jön a felkenetés, ami úgy érzem, mindennek, ennek az egész áldozatnak a csúcspontja. Felkentelek, Messiach vagy! Te vagy a Király! És ott, amikor elismerem azt, hogy itt van, kiöntöttem az italáldozatot, felkentem Őt, felkentem az oltárt, felkentem a Főpapnak a helyét, ezzel mindent elismertem. Megtörtént a rendeződés, megtörtént a szövetség, levágtam a tulkot, a kost, a bárányt. Megtettem a baknak az elégetését, nincs titkom Isten előtt, nincs rendezetlenségem, nincsenek heves indulataim. Ugyanis a bak még ezt is jelenti, hevességet, bőszséget, hőbörködést. Nincs! Megszűnt! Elégett! Minden elégett, minden Előtte van. Ez a csúcspontja, és azt hiszem, -számomra legalábbis-, a legszebb része az egésznek, amikor ez az áldozat megtörtént, amikor minden együtt van és fölszállt az olach, akkor történik ezzel egyidőben az italáldozat. A felkenés. Számomra olyan szép ez a kép, hogy nehéz szavakba foglalnom, mit jelent ez a felkenetés. Amikor Úrvacsorára készülünk, akkor az a pohár legyen a felkenés pohara is. Az a pohár legyen egy olyan kiöntés, amiben benne van minden, ami az előző szakaszban részletesen ki lett bontva. Legyen az a felkenés pohara. Legyen az a bor ne csak a gyógyulásnak, a szövetségnek a jelképe, hanem a felkenésnek a beteljesedése. Hiszen hiába minden, ha nincs meg ott, hogy igen, egyedül Te vagy az Úr! Csinálhatok én akármilyen cirkuszi előadást Isten előtt, ha nincs meg a felkenés, nincs meg ez az utolsó kiöntés, ami mindennek a csúcspontja, akkor tulajdonképpen hiába volt az egész. Itt egyszerre történik a két momentum: fölszáll, Isten elé kerül az áldozatom, megy az olach, és ahogy megy az olach, akkor történik a kiöntés. Két cselekedet van egy síkon. Isten visszaigazol, mert elfogadta az áldozatot, és én is igazolom, hogy az Övé vagyok. Ennek az egésznek az összhangja az, amikor működik a hívő életem. Amikor működik az Úrvacsora, amikor működik minden.
Ezt az összhangot kívánom nem csak a délutáni alkalomra, hanem a mindennapokban, mert Peszach még tart, a mindennapok minden nap lesznek, és jó lenne, ha ezeket az ajándékokat, amiket Isten ad, nem becsomagolva őriznénk a szívünkben, hanem kibontanánk. Adja Isten, hogy Ő segítsen abban, hogy ezek az ajándékok kibomoljanak. De ahhoz a te kezedre, a te akaratodra, érzelmedre, elhatározásodra szükség van. Nyíljon ki a Törvény, nyíljon ki ez a hatalmas nagy csomag! Nyíljon ki ez az ajándék, ami itt föl van sorolva, mert ebben van az élet.
Orbán Béla:
Most nehéz szőrösszívűnek lenni, mert sok minden jót mondanék, és akkor már hazai pályán mondanám Istennek, hogy hálát adok a feleségemért, aki ezt kibontotta. Bennem rengeteg üzenetet és rengeteg újabb-újabb bontást, látást is adott. De most ezt nem teszem, csak magamban teszem meg ezt. De azért előttetek is kimondom, hogy szolgatársam a feleségem, és nem őt dicsérem, Istent áldom ezért.
Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy ezzel az áldozati renddel odaérkeztünk a mincha részére, tehát reggel van. Lehet, hogy süt a nap, és 12 órakor, délben igazából nincs reggel, de a szívünkben legyen reggel. Minden nap reggel! A minchánál ott a lisztáldozat a mindennapi hálaadással. Minden embernek kötelező, minden nap ismétlődő áldás. Emlékezzetek vissza! Arról szól, hogy kiüresedni. Kiüresedni. Tessék megérteni, hogy a zsidó embernek, aki hívő zsidó, az nem úgy kezdi a napot, hogy már megint mi van? Üresen kezdi, üresen. „Uram töltsd be ezt a napot!” Tulajdonképpen minden reggel hasonló a szombathoz. Nincs semmi. Mindent Istentől kapok, a mai nap feladatát. Hálás vagyok azért, hogy reggel van, hogy élek, és így tovább. Mincha, reggel. Béke, nyugi, a tegnapi nap ott, a következőt igazából nem tudom, és jön a megvizsgálás, mi az, amit a tegnapról tovább kell vinnem, mert folyamat, és mi az, amit Isten ad ma nekem. No, ez az igazi élete a hívő embernek! Reggel, és nem este végelszámolást teszek, hanem „Uram, itt vagyok”, és itt van ez az izgalmas hívő élet, hogy „Uram, ma mit adsz nekem?” Ezt olyan jó lenne tovább adni, hogy mit él meg az ember, amikor reggel fölkel, és nem azt mondja, „már megint?”, hanem, „Uram mit adsz nekem?” Akkor jön az a tisztítás, hogy szombat van, nem jön be idegen. A nap szombattal kezdődik, a fölösleges, téged uraló dolgok, egyebek, nincsenek ott a reggeli órákban, az indulásnál. Ugyanezt elmondhatnám, hogy ugyanezt olvastam a Zsidó levélből: „Isten népének meg van a szombatja”. Ott van, amikor megértjük azt, hogy az áldozati rend úgy kezdődött, hogy Krisztusnak is meg volt a szombatja. A nyugodalomba ment be. Úgy szeretném, ha megértenék sokan, hogy az ember napjainak a kezdete az a csodálatos, és az az Istentől való gyönyörűség, hogy nyugalommal kezdek. Tiszta lappal kezdek, ismerjük ezt a kifejezést, és nem tiszta lappal zárjuk. Tisztán kezdek, hogy ehhez nincs közöm, ami volt, várom az újat, és tudom, mi a napi folyamatosságban levő feladatom, dolgom, szolgálatom.
Úgy gondolom, Úrvacsorára való készülődéskor is, tehát a további áldozatok bemutatására, amit Eszter is elmondott, arra való készülődésre is, az első a mincha. Legyen reggel, üresedj ki! Szombat van. Igaz, hogy emberi számítás szerint vasárnap, nem reggel. Szombat van. Egy új kezdet, mindig az üressel kezdődik. Ne töltsd be a napodat! Ne hozd át a tegnapot! Legyen egy üresség, tudjad mi az, amit át kell hozni, mert Isten tud adni azt, ami mögötted van és kezdődjék el az áldozati rend, úgy, ahogy Eszter nagyon szépen fölsorolta ezeket. Legyen reggel végre! Ébredés legyen, mondom keresztény módra. Az ébredés nem azt jelenti, hogy most kitűztem egy célt, hanem üres vagyok. Szombat van. Szombaton egyedül az Úr, és ekkor érted meg a hívő embernek azt a csodálatos életét, hogy nem mindig -mert szeretnénk megélni mindig. Olyan jó lenne, ha nem tévednénk olykor. Amikor az ember úgy kezd: „Uram, mit akarsz ma?”, akkor tud Ő újat adni. Mikor te nem agyalsz. Nem akarsz megcselekedni dolgokat, amiket kitaláltál. Ez a Rábízás. Itt jön az áldozat napközben is. „Uram, Te adtad”. Az egész nap egy áldozat. Az egész nap egy Isten előtti élet, és ez a legszebb az egészben. Üresen kezdek, és folytatódik azzal, hogy „Uram, Nélküled nem tudok csinálni semmit. Uram, adjál, és adjál hozzá erőt.” Ez maga a kegyelem, hogy élek, hogy élhetek, és szolgálhatok, mehetek és vagyok. Ez maga a kegyelem, hogy szombattal kezdhetem a napot. Ez maga a kegyelem, hogy ezzel a mai nappal kezdhetsz üresen, hogy Isten be tudja tölteni az életedet. Csak te kellesz hozzá. Te kellesz oda, hogy ma szombatod legyen. Most reggel mincha imád legyen. Legyen reggel, legyen most szombat egyszerre. Menj be a nyugalomba, mert Isten akar adni további áldozati rendet. Ünnepit, mert a Vele való találkozás mindig ünnep. Ez a mai meg különösen ünnep. Emlékeztetőül is itt van, az Isten által elrendelt ünnep. Ünneped van ember! Az ünnep nem lesz ünnep, ha behozod a tegnapot, kitalálod, mit kell csinálni. Karácsony se karácsony, mikor bejgli sütések mennek, hogy hozzam az emberi példákat. Az az ünnep, amikor te nullásan kezdesz. Amikor a mincha áldozatod ott van, „itt vagyok Istenem, köszönöm, hogy élek”. Meg az alapot, minden embernek az áldozatát odateszem, hogy „köszönöm, és most Te tölts be azzal, amit nem tudnék egyedül megcsinálni.” Így érthetnénk meg azt, hogy a zsidó ember úgy kezdi a napot, hogy 90. és 91. zsoltár. Így kezdi, ez a reggeli ima! „Tebenned bíztunk”. Bizonyság a tegnapról, és a 91. zsoltár, hogy „a Te rejtekedben, és Nélküled nem megy a mai napom”. Ez egy áldozati zsoltár, ez a folytatás. Úgy kezdem, hogy hálát adok, hogy megtartottál. 90. zsoltár mincha ima, ebben az értelemben. Odateszem a múltamat, hogy itt lehetek. Köszönöm, Tebenned bíztam. Itt van a bizonyság, bizonyságot teszek Istenről, adom vissza a lisztet, a mindennapoknak a létező áldását, a létezésemet. Erre megvallom azt, hogy Nélküled ez nem megy, 91. zsoltár. És jön a többi, a többi, és a többi, és ez nem egy liturgikus magolás, hanem élet. Reggel mincha ima, köszönöm, hogy tegnap velem voltál. Ma nem tudom, mi vár rám, de tudom, hogy Nélküled, 91. zsoltár, a Te védelmedben, a Te akaratodban, ha nem vagyok, akkor, én bizony, a siralom völgyébe megyek, a semmibe megyek bele. Lehet kezdeni a 90. zsoltárral, a reggelivel, lehet folytatni a 91-el. Itt most, amikor elkezdünk menni, legyen meg a reggeli, köszönöm, hogy itt vagyunk, köszönöm, hogy élek, köszönöm, hogy adsz valamit, de én most kiüresítem magam ettől. Ez szabadulás, tisztulás, a fölöslegektől való megszabadulás. Legyen az előkészület a teljes fölösleg kitakarítása, és nem az esti elszámolás, kis imádság, hogy „Uram, már megint rossz voltam.” Hanem „Uram, nem akarok olyat csinálni, amit nem Te adtál nekem, és köszönöm, hogy alkalmas vagyok arra, hogy Te adjál nekem. Te takarjál be azon az úton, ami a mai nap, ami a hívő életem, és egyáltalán az életem.”
Üresedjünk ki! Szombatot hirdetek vasárnap délben. Üresedjünk ki és legyen az első a szívünkben, mindenkinek csendben, ott, ahol lesz, hogy „köszönöm, hogy itt vagyok, köszönöm, hogy …”, és fokozatosan minden gondolatot, minden érzületet, mindent, ami fölösleges, tessék törölni. Most Isten elé menet, szombat van. Semmi más uralom nem lehet! A szombat lényege, egy Király van, egy Úr van szombaton! Nem uralkodik a focicsapat, a hobbim, és nem uralkodik a pénzkeresetem, és nem uralkodik semmi! Egyedül ma az Úr. Ha ebbe a szombatba vagy, amikor Ő egyedül Úr, ott történik valami. Én ezt szeretném, hogy ma szombaton találkozzunk, most vasárnap délben.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |