|
Orbán Béla:
Shabbat Toldot Elhangzott a SÓFÁR Jesua HAMassiah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán 2014. november 22.
Ennek a szombatnak az első szakasza Mózes első könyvének a 28. fejezetében van. Mivel nem akarom az egész fejezetet is olvasni, Jákob történetéről, végül is Jákobnak és Ézsaunak a testvéri kapcsolatáról, a zűrökről, a problémákról van szó. De most hadd olvassam azt a részt, ami a 28. fejezet 6. versétől kezdődik: „És látta Ézsau, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elbocsátotta Paddan -Arámba, hogy onnan vegyen magának feleséget, és amikor áldotta, ezt parancsolta neki: Ne végy feleséget a kánaáni leányok közül. Jákób hallgatott atyja és anyja szavára, és el is ment Paddan-Arámba. Amikor Ézsau látta, hogy a kánaáni leányok nem tetszenek atyjának, Izsáknak, elment Izmaelhez, és a feleségei mellé még Izmaelnek, Ábrahám fiának a lányát, Mahalatot, Nebájót húgát is elvette. Jákób pedig elindult Beérsebából, és Hárán felé tartott.” A heti szakasz innen folytatódik a 11. verssel: „És juta egy helyre, holott meghála, mivelhogy a nap lement vala: és vőn egyet annak a helynek kövei közül, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen. És álmot láta: Íme egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és íme az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon. És íme az Úr áll vala azon és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet amelyen fekszel neked adom és a te magodnak. És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugatra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.”
Nehéz a heti szakasz, különösen azért, mert mikor ideérkeztem, csak 24 órának a történéseit már elmeséltem, de hát hadd mondjam. Van egy időszak, mint Ézsaunak és Jákobnak az elválása. Itt is valami elválás van, valami eléggé nehéz időszak van. Itt, ebben a világban, ahol élünk. Valami történik körülöttünk. Igen. A keserűségemet azzal kezdtem, hogy tegnap, az óvodában, 5 éves kislány, beszélgetünk. Mondta, hogy Izsák apukája van itt, és beszélgetünk -kis csacsogás volt- a kisemberkével. A kislánynak mondom: „Milyen jó lesz, ha te is anyuka leszel!”, és az 5 éves kisgyerek megszólalt: „Nekem gyerek nem kell! Csak a baj van vele!” Hát a szívem egy pillanatra összeszorult! Öt évesen, ki van ölve benne az a természetes dolog, amit Isten minden lánynak adott! Fél napig, vagy egy napig azért ez most eléggé megviselt. Olyan helyen, ahol ráadásul családban él, stb., tehát elvileg normál körülmények között. Aztán..Tudvalevőleg a gyerekek nőnek. Feleségem, Eszter mindig interneten néz ilyen kinőtt ruhákat, adnak-vesznek, csetelnek egymással az anyák. Ma egy cipőt és egy pulóvert 450 Ft-ért hozott elém a vasútállomásra egy hölgy, a Keletibe, ahogy beérkeztem. Biciklivel Kelendföld magasságából, XI. kerület magasságából. 2 gyereke van. A hölgy jelezte interneten, mert telefonra nincs pénze, hogy késik pár percet, de pontos volt. Odaadom neki azt a pénzt, átveszem a gyerekruhát, nézem, és megkérdeztem: „Tényleg szüksége van 450-500 Ft-ra?” Ötszázat adtam. Azt mondja, igen. Az egyik gyerekének kölcsönkértek egy buszjegyet, hogy el tudjon menni valahova, és szeretné visszaadni a kölcsönt. 2014, Magyarország. Nem beszélek arról, hogy Magyarországon a gyerekek 40%-a éhes! Statisztikai hivatal, nem én találtam ki. Aztán folytatom. A napokban Budapesten evangelizáció volt. Ismert gyülekezet vezetőpásztora, vagy nem tudom, minek nevezzem, tartotta vidékről jövet, Budapesten, termékbemutatóval összekapcsolva. Jó! Üzletemberek képzésére. Az egyik magnókazettára is ugyanaz a név van ráírva, nem reklámozom. Fickó, Magyarországon van. Két könyvet ad ki. Az egyik üzletemberek képzése, a másik a keresztény üzletemberek képzése, gyülekezet építés. Annyi, hogy a másikba bibliaverseket írunk. A szegényebbeknek 5 ezer egy napra a belépő, jobban menőknek fél millió forintig. Ennyi egy fél napra csak. Ja! Meghívás csak rajtam keresztül! Ez vicc volt, mert közben nem kapok fejpénzt az illetőtől, ha más általam megy el az összejövetelre. Kedves, drága pásztor! Pásztorkör és keresztény pásztorok köre! Közben 450 Ft. Közben a gyereknek nem lesz már családja, és ezt gyilkosságnak hívhatom, ha nem születik meg a gyerek, ha a férjének egész életében szenvedése lesz, ha nem lesz gyereke. Egyáltalán! Mi van itt?! Negatívról beszélek? Nem, negatívban élek! Fáj!
És mi történt? Az, amit olvastam: Ézsau pedig ment, dafke! Látta, hogy Jákob elfogadja szüleinek a tanácsát, látta, hogy elmegy Mezopotámiába, oda, ahonnan jött végül is a család Ábrahámtól kezdődően. A folyamatosságot megélve onnan vesz feleséget. Én meg dafke! Elveszem azt, bosszantom Isten akaratát képviselő szüleim szavát, és a szülőket. Bosszantva, azért is elvette Mahalatot, Nebajótnak húgát, a szépséget és a betegséget. Elvette azt a szépséget és betegséget, ami csillogó-villogó, mondhatnám tovább, ajándék. Szépség, betegség, hát ezt vette el. Drágalátos kereszténységünk! Hadd ne mondjam már ezt a szót se! Már kezdem utálni ezt a szót, mert nem krisztusit jelent! Elvette a szépséget, elvette a gazdagságot. Elvette az idegent, felemás házasságban él a világgal, ahol a szépség magával hordozza persze a betegséget is, a szellemi betegséget. A csillogás, a nagyság, a siker és egyéb ott van. Mégis azt mondom, hogy megy tovább, mert Isten akarata megy. „Jákób pedig kiindult Beérsebából”, és megy, és eljutott arra a helyre, ami annyira ismerős előttünk: amikor ott, a pusztában, kőre hatja fejét. Mondhatnám újra, és mindig előhozom, hogy az angyalok a létrán felfelé pont fordítva működtek: először az ima ment föl Istenhez, és utána a válasz föntről jött. Mégis azt mondom, hogy ebben a helyzetben, amit ábrázoltam a mai napnak ezt a kis érzelmi negatívját, akkor talán azt kell mondanom: Igen, talán el kell jutni egy olyan helyre. Ő megy a szépség felé, ő megy a siker felé, ő szembe megy Isten akaratával, dafke mást csinál. Igazából el kell jutnunk odáig: nekem marad a kő. Meg az ígéret. Meg találkozás Istennel. Sokszor, ahogy elgondolkodik az ember, látja ezeket az állapotokat. Igen, van, aki tapsol, örül, mert összeházasodott a másikkal. Kimondom: az egyházak a hatalommal! És minden szép, és minden jó. Pedig hány újszövetségi bibliaverset hozhatnék, a vagyonról, a pénzről, a pénz átkáról, és mindenről! Arról, ami vegyes, ami a mi szellemi életünket el tudja rontani és szolgálatokat, gyülekezeteket és mindent tönkre vágott már. Hányat, de hányat hozzak? Nemcsak Ószövetséget! Hányat, de hányat hozzak? Mind hoznám, hogy mindennek a gyökere a pénz szerelme. Mindennek a gyökere a szépség és a dicsőség. Az, akit elvett Ézsau felségül, pontosan az. Akivel közösséget és szellemi közösséget vállalt.
Itt állunk most a pusztában. Tudjuk-e ezt az életet megélni, úgy, mint Jákob, hogy tudom, mi az ígéretem? Tudok-e ott találkozni a semmiben Istennel? Ott, ahol sötét van, hideg van, nincs védelmem, mert a pusztában akár vadállatok, akármik ott vannak. Tudod-e hinni, hogy mégis neked van igazad, olyan értelemben, hogy Isten igazságában élsz? Tudod-e? Tudod-e, mert Jákobnak az élete bármennyire furcsa, számunkra mégis csak tanító, mint az ószövetségi történetek legtöbbje konkrétan nekünk szól. Azért legtöbbje, mert vannak persze benne sajátosan Izraelre vonatkozó, és az akkori aktualitást hordozó történetek is, de az üzeneteik mindegyikük nekünk szólnak. Nekünk szólnak, mert ezt a jákobi utat végig kell járni. Jákob, aki úgymond csalással, de nem csalással, mégis elnyerte az elsőszülötti jogot. Aki végigjárta ezt az utat, most egy olyan helyre jut, ahol találkozik Istennel.
A találkozások bizony, ott vannak a mi életünkben is. Úgy szeretnénk kikerülni a találkozásokat! Van, amikor nem is tudjuk, hogy mit kerülünk ki. Van, amikor a dicsőségre, az ézsaui útra rálépünk, a kellemes, vallásos, dicsőséges, akármilyen útra. Istennel való találkozást, azt gátoljuk meg a saját életünkben. Keressük a nagy missziót, a nagy sikereket, a nagy gyülekezeteket, a nagy sztorikat. Mindenből a nagyot. Mindenből a szépséget, hogy persze, én legyek benne a legszebb. Nekem legyen igazam, és nehogy véletlenül Jákobnak! Nehogy véletlenül Izsáknak legyen igaza, aki ment tovább, vitte az örökséget, vitte Istennek az ajándékát! Nem, dehogy! Én vagyok én! És ez bennünk van, ez az Ézsau. Olykor nagyon-nagyon hamar föl is üti a fejét bennünk. De mégis tudjuk-e azt a találkozást úgy várni, hogy lesz, ami lesz? Tudjuk-e úgy megélni, hogy Ézsau választja a jobbat, a szebbet, a dicsőségesebbet, de én maradok Istennek az ígéreténél, és nem tágítok. Sötét van, hideg van, nem tollpelyhes párnám, egy kő! Tudok-e Istenre várni így? Vagy nem tudok várni, és elindulok, hogy „majd én megcsinálom!”? Tudok-e várni? Tudok-e egy másik találkozásban is úgy élni, mint Jákob, mikor a saját testvérével találkozik? Mikor Lábánnál szolgál, azután a történet folytatódik egy másik találkozással. Amikor kiderül, hogy mégiscsak találkozni kell Lábánnal is és találkozni kell majd Ézsauval is. A testvérével is. Tudom-e? Meg van-e bennem az a hit, hogy az én utam akkor is. Az én utam, ha Isten szerinti, akkor találkoznom kell. Elválásnak mindig is van egy rendezési vége. Az elválás nem csak akkor elválás, ha mi csak távol vagyunk egymástól, hanem az, amikor Jákob kibékül Lábánnal, és az is, amikor Jákobnak találkoznia kell Ézsauval. Találkozni azzal, akire haragszunk. Hiszen Lábán azért rendesen elbánt Jákobbal, rendesen kizsarolta az unokaöcsköst, akinek ott kellett szolgálni. Becsapva. Mi több, pucolni kellett. Aki valahogy nem fér bele abba a sima, szép ügybe, hogy elmentem, megkaptam a lányát és eljöttem, hanem be kellett duplázni a szolgálati éveket is. Mi több, még a másik lányt is el kellett hozni. Tudok-e úgy találkozást megélni, hogy Lábánnal is találkozok, aki bizony, úgy, ahogy van, kizsigerelt engem? Valahogy a saját céljára akart használni. Valahol úgy akart a saját uralma alá behajtani, hiszen Lábánnak nem más dolga lett volna, ott akarta tartani Jákobot, hogy ezzel az ő birodalmát, az ő családi nemzetségét növelje. Tudod-e, hogy találkozni kell Lábánnal? Tudod-e, hogy tisztességesen kell elválni attól az egyháztól, amely téged be akart sorolni, be akart idomítani. „Jaj de jó testvér vagy, maradj itt! Mindent megkapsz, csak ne menj el.” Mindent, aztán becsap! Utána mindent, és szöknöd kell, de rendezned kell. Rendezned kell, hiszen a Lábánnal való találkozás is ezt mutatja. Akár tetszik Jákobnak, akár nem, nincs csalafintaság. Rendezned kell még utána Ézsauval is, a testvéreddel is a találkozást. Hányszor van bennünk, a személyes kapcsolatainkkal is, „hát, nem szeretnék vele találkozni!”? Elváltak az útjaink, jaj, de jó! Istennek nem ez a terve. Isten terve az, hogy téged tovább akar vinni. Akkor téged akar tovább vinni, és nem a múltadat, amit Lábánnál töltöttél el. Nem a sérelmeidet és a félelmeidet, amit Ézsau által kaptál. Te rendezett viszonyban fogsz tovább menni, vagy sem. Ez a kérdés. Hogy állunk a saját életünkkel? Jákobnak itt Isten kimondja, mi a terve, az ígérete. „Te benned megsokasodik…” és így tovább. Amit az ősatyák mind-mind külön megkaptak, és mai napig is valóság. Tudom-e a saját magam ígéreteit? Tudom-e azt, hogy most azért nem történnek dolgok, mert nem tudom ezeket a találkozásokat realizálni, és még mindig ott van Lábán az életemben, és még mindig ott van Ézsau az életemben, és rinyálok. Nem merek találkozni! Pedig szembe fog jönni! Mindaz, amit ki szeretnék kerülni, az mind egyszer szembe fog jönni, hogy te tudjál tovább lépni. Értsük meg, hogy ott van Jákob életében Lábán és Ézsau, ugyanolyan rendezetlenség és akadály, hogy tovább menjen. A te életedben, az én életemben is volt, vannak talán megoldott, talán megoldatlan Lábánok és Ézsauk, ott vannak. Nem tudsz tovább menni, és ott reszketsz, mint Jákob. Jaj, most mi lesz? Pucolsz. Egyszer csak szembe jön, mert Ézsau később szembe jön. Tényleg! Éltünk már meg olyan meglepetést, hogy jaj, de féltem? Most mi lesz? Jön Ézsau, legyilkol, ez, az, amaz! Meg itt ez a Lábán, utolér, jaj, mi lesz? Utolér a múltam. A jövőm szembe jön. Jaj! Mi lesz? És éltünk meg egy olyat, hogy szembe jött, és de jó, hogy szembe jött! Mert végre tisztességesen, rendezetten te mész erre, én meg arra.
Nem kell félni! Isten megtanít Jákob életén keresztül, hogy ne félj! Ne féljél a találkozásoktól! Ne féljél az Istennel való találkozástól, ha tudod azt, mi a te ígéreted! Ő csak meg fogja ismételni. Meg fogja ismételni most is azt, amit a zsidóságnak adott, és azt, amit Krisztus Testének adott. Kiviszi oda, mint Jákobot. Ott! Nem dicsőségesen felülteti, hogy „te vagy az én szerelmetes kisfiam, aki most kapsz ilyen ruhát, meg mindent a cuccaidhoz, és most itt csak kényelmesen be kell vonulnod.” Na, oda! Ki! Most Krisztus Testének ki kell menni a sötétbe, a hidegbe, hogy találkozzon Istennel. Mondhatnám azt is, nagyon jó időt élünk: a sötétet, a hideget és a követ. És az alvást, mert az alvásnak is van egy bizonyos üzenete ebben a történetben. Amikor nem tudsz filózni, amikor nem tudsz variálni, nem tudsz okoskodni. Alszol. Nem tudsz kontrolálni a lelkeden, érzelemiden, és a gondolataid sem motiválják a döntéseidet, hanem egyszerűen kész tények elé állít Isten. Lehet ébren is aludni! Amikor az ember úgymond „eldobja az agyát”, mert nem tud mit csinálni. Nem tudom, a helyzeted hogy áll, nem tudok beleszólni, alvó állapot ez. Ma alvó állapotban van Krisztus Teste. Szomorú, amit mondok, nagy részt abban van. Nem tudja, hogyan tovább. Nem tudja! Aki valóban Krisztus Testének a része, az úgy, mint Jákob, ott kint van valahol a sötétben, a hidegben, és a kövön. És tehetetlen. Nem jajgatnunk kellene, de tanulnunk kellene Jákob történetéből. És most akar Isten meghallgatni, amikor te ott állsz, és azt mondod: „Uram!” Amikor az angyal fölfele megy, és jön a válasz, amikor tehetetlenségedben fölkiáltasz, hogy „Uram, válaszolj már a kérdésemre!”, és Isten nem válaszol, hanem megjelenik. Nem beszélgetni akar Isten veled. Szólni akar. Szólni akar ebben az állapotban, és azt mondja, hogy, ez lesz. Érdekes ez a találkozás. Tudod-e, és akkor hogy döntöttél, meg beszéljük meg, nem! Te kérdeztél, Isten paranccsal válaszol. Te kérdeztél, Isten konkrétummal válaszol. Nem választási lehetőség, és bibliaóra, és teológiai beszélgetésekről szól. Ez van! Ez leszel. És tudod-e azt, hogy ebben mennyi, de mennyi áldás van. Mennyi, de mennyi áldás van korunkban, amikor sötét van, amikor hideg van, kő van. Mennyi áldás van, mert most tud Isten beszélni, most, mert a fényességben te nem látsz. Az örömben, és a nagy ajándékok közepette, mint Ézsau felesége, ebben az állapotban te nem nagyon akarod Istent hallani. Istennek a szeretete, amikor szépen lerak oda a kőre. Nincs más. Amikor a hitedet megerősítve ki tudsz menni. Amikor a hitedet erősítve nem vállalod az utat Ézsauval. Amikor a hitedet megerősítve addig mész, ameddig tudsz, aztán sötét. Isten akkor tud ebben a sötétségben mindig szólni. Abban a védtelennek tűnő helyzetedben, amikor nem marad műs, mint a te hited és a te engedelmességed.
Azt hiszem, hogy a konkrétum ott áll mégis előttünk, hogy rendezve vannak-e a kapcsolataink. Istennel való kapcsolat rendezése, Isten és a te találkozásod, abszolút alárendelt, védtelen helyzetben. A kimeneteled adja a védelmedet. Ha Ézsau vagy, nincs védelmed. Ha te magad találod ki, hogy kell dicsőség, szépség, ajándék, te magad építed a magad kis világát, akkor ott neked nem lesz se ígéreted, sem védelmed. Azonban abban a helyzetben, amikor tényleg hitből, tényleg engedelmességből ott vagy Isten előtt, annak van folytatása mindig. Csak akkor van. Isten várja tőlünk ezt az állapotot, hogy „itt vagyok. Hideg van”, szabad mondani. Szabad talán azt is mondani, hogy „hát Ézsau elment, én most fázok, és kemény ez a kő”. Szabad mondani. De szabad folytatni azzal, „de tudom”, mint Jákobnál is. „Te akkor jelentél meg. Tudom, hogy ennek célja és Istennek akarata ott van az életemben.” Nehéz idő. Fájdalmas, hideg, sötét idő. Mert azon a vidéken nappal meleg van, de éjszaka hideg van ám. Ott eléggé kevés a kis imasál, amit magadra tekersz.
De tudod, hogy a folytatás mégis az, ami ebben a történetben is van. Amikor Jákob találkozik Istennel, csak ott kezdődik el valami. Tesz Jákob egy fogadást, hogy Bétel Isten háza továbbra, de másképp fogja nevezni. A 28. fejezet végén olvasható. Nemcsak a nevét adja meg, hanem ott kezdődik egy hálaadás is. 1.Móz 28:22: „És ez a kő, amelyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lészen, és valamit adándasz nekem, annak tizedét neked adom.” Ez a találkozás, az alárendelés. Nem a tized itt most újra a téma, hanem a tizednek a jelentősége a továbbiakban: „csak Veled megyek. Mindenért hálát adok, ami a Tied, és a tizedet megadom neked.” Itt történik egy változás, hogy Istennek folyamatos alárendeltséget fogad oltár szinten, áldozatot bemutatva Jákob. És utána szolgálni kell menni. Nem mindjárt happy. Utána jön Lábánnál az, hogy van ígéreted, megsokasítalak, de meg kell harcolnod! Meg kell harcolnod azzal, hogy önmagadat és a hited erősítve, önmagadat legyőzve, tudsz-e még Lábánnál ott lenni? Tudsz-e ebben a világban úgy élni, hogy Isten ebből a világból fog neked adni. Ebből a világból fog adni neked azt, ami kell a további úthoz. Tudod-e Istenre rábízni így a jövődet? Vagy azt hiszed, olyan könnyű ettől a pillanattól, mikor Isten előtt vagy? Nem! Innentől jön a nehéz. Aztán utána Isten valóban megáldja, sőt, megáldja gyermekkel is Jákobot. Sorban születnek Isten ígéretei, a többi gyermek is. Fel szerettem volna sorolni az összes gyermeket, jelentőségüket, amit a neveikben hordoznak. Igazából, ha csak a nevekről beszélgetnénk, akkor Isten összes ígéretét, ami ma is érvényes, mind-mind megismerhetnénk.
Ennek ellenére inkább azt folytatom, hogy Jákob, amikor elhagyja Lábánt, újabb szakaszba lép az élete, a rendezettség szakaszába. Isten sok esetben előre adja az áldást. Előre megmutatja, de meg kell harcolni érte. Nem sikertörténet a hívő ember élete. Nem az, ami Ézsaunál, hogy látványos, szép és ajándék. Hanem a hitből való engedelmesség áldása, aminek később van ajándéka. Hiszen messze volt még Kánaán, messze volt az ígéret, és ebből se Jákob, se Izsák nem sokat látott meg, ami később történt meg. Ami Jákob 12 gyermekében, a 12 törzsben megvalósult. Abból ők nagyon keveset láttak. A következő történetben sok mindent fognak látni a gyerekeiktől, sok mindent József történetében, sok mindent Egyiptomban, sok minden mást, amit ők már személyesen, saját maguk nem is láthattak meg. Tudok-e hitben beilleszkedni azon az úton, amely a jövőnek a feladata? Hogy Istennek az ígérete akkor is érvényes, ha nagyon nehéz? Akkor is érvényes, ha tényleg emberileg én nem tudok abban semmit sem tenni? És főleg érvényes akkor, ha nem is leszek annak része? Hiszen Jákob és Izsák a gyermekeiben majdnem, hogy csak a rosszakat látta. Majdnem, hogy csak. De megmaradtak ők, és megmaradtak a hit emberei. Megmaradtak Isten szolgái és tényleg Isten dicsőségére ma is emlékezhetünk az ő hűségükre, hitükre, és arra, hogy rendezetten mentek tovább. Sokszor vállalnánk mi is a dicsőséget, a könnyebbik utat. Ézsau azt tette. A mi könnyebbik útválasztásunk nem más, mint Ézsau lázadása. „Én nem! Én nem vállalom a nehezebbet. Én nem vállalom azt, ami kötelesség. Én nem vállalok semmit, nekem nagyon szép és jó dolgok kellenek.” Igen, nem vállaljuk. Igen, a kereszténységnek jelen pillanatban legnagyobb munkája arról szól, hogy ne vállalja el a nehézségeket, a törvényeket, például. Pontosan erről szól! Mindent megtesz azért, hogy ne vállalja, mert neki a szép kell! Jól funkcionáló üzleti vállalkozás, mert ott én vagyok a főpásztor és a főrészvényes. Igen, nekem az kell. Nekem a nagy gyülekezet kell, az a legnagyobb bevásárlóközpontom, ott az összes vevőm is. Nem én akarok tizedet adni, nekem adjon a sok ember tizedet. Fordítva működnek a dolgok! Mi az ézsaui utat látjuk ma. Nagyon-nagyon, amikor Isten megtiltja, hogy hozzányúljunk ahhoz, ami az Övé, amikor megtiltja, hogy te itt hatalmaskodjál. Megtiltja, hogy emberek fölött uralkodjál. Akkor mindez fordítva működik: az uralkodás, a leszedés, a dicsőség, az öndicsőítés, a másiknak a fényesítése. Működik, és ez keresztény néven működik. Na, ez a botrány! A kereszténység nagy része ézsaui úton megy. A csillogást, a villogást kívánja, akarja, de nem vállalja azt, hogy ott a kövön találkozzon Istennel! Úgy gondolom, nagyon is jó lesz, ha Isten lerak minket ott a sötétben, a hideg kőre, és Tőle kapjuk meg, hogy mi lesz. És nem mi próbálkozunk, hogy hogyan tovább, meg hogy kellene építeni, meg csinosítani, meg sorba mondhatnám az ötleteket, de hadd ne koppintsa le senki, hogy Ézsaubb legyen Ézsaunál. Ott van mindenkiben a nagyravágyás, ott van. Mindenben a full, a nagy, a dicsőséges. Isten pedig azt mondja: „dehogyis! Neked semmi, mert egyedül Enyém a dicsőség! Egyedül Enyém az akarat, és majd leszel boldog, amikor abban részt vehetsz. Amikor neked is adok abban bizonyságot, és meglátod, hogy az ígéreteim valóságok.” Hiszen valamennyi ősatya meg is látta ezt. Igen, ma erről szól a kereszténység: mindent ellenébe tenni, amit Isten akar adni. Ami kellemetlen.
Épp most, valamelyik nap sikerült kiérdemelnem a tévtanítói rangot. Semmi probléma, csak annyi, hogy keresztény néven azt állítják, teológiát végzett emberek, hogy az Újszövetség ismeretében kell az Ószövetséget értelmezni. Igen. Én meg azt mondom, hogy az Ószövetségben kell először megtudni, hogy ne kelljen értelmezni a ma jelen bűnös világát. Mert Isten már az Ószövetségben megtanította azt, hogy ma mit ne csinálj. A jövőbe szól az Ószövetség. Amikor az Újszövetség irányából magyarázzuk az Ószövetséget, akkor önmagunkból magyarázzuk. Akkor elvetjük azt, amit nem szeretnénk, meg nem a miénk, meg egyebek. Ez a tévtanítás. Visszafele. Egyébként roppant egyszerű a válasz. Amikor kellett válaszolni, úgy válaszoltam, hogy azért gondolkodjunk már egy kicsikét! Ha van a családban mondjuk egy 16 éves gyerek, meg egy 6 éves. Ugyan ki ismeri jobban az atyát? Ugyan ki? Ez a 16 éves már kapott pofont, dicséretet, megtanult ezt, azt, amazt. Az a 6 éves mit gügyög? Tanulja már meg a 16 évestől, hogy néha ő is kapjon egy jó nagy pofont. De ez a gyerekes kereszténység nem is tudja, milyen iszonyatos bajokat csinál önmagának. Nem is tudja, mert neki a szép kell, mert ezt tanították. Neki a szép ruha kell, meg a szép csörgő, meg a szép akármi, mint a gyerekek ott a kis járókájukban. És közben mondják, hogy blöblö. Miközben nem tudják, hogy kicsoda az Atyjuk. És ez életkérdés! Életkérdés, hogy tudom-e, ismerem-e az Atyát? Azt az Atyát, Aki a kövön tud veled találkozni, és nem a dizsiben, meg a 24 órás bulin, meg a 48 órás nem tudom micsodán, és a különböző üzleti képzéseken. Nem, nem, nem! Épp elég szomorúság, hogy a kereszténységben üzleti képzés van. Neves, nemzetes, iszonyatos drága áron. Egy nap 15 ezer Ft-tól a fél millió Ft-ig! Miközben éhezik az ország fele. Valami nincs rendben! Valahogy nem szeretnék ott lenni! Hanem szeretnék ott lenni a kövön! Nem kimenekülni, de akármi van is, azon az úton menni, hogy Vele találkozzak! Nem tudnám ezt tenni, hogy önmagamat fényesíteném, s másnak a könnytől fényes a szeme. Nem tudom. Nem akarok mindig negatívat beszélni, de negatív közepette nem tudok pozitív lenni! Más fájdalmát, ha nem venném tudomásul, akkor hazudnék, és jó, hogy hazudok, mert még érzek. Szomorú ez az idő, de jó ez az idő. Ott a kő! Úgy gondolom, most már szükség volna nagyon erre a kőre. Amikor megtanul a kereszténység imádkozni, hogy hogyan tovább. De jó lenne, mert akkor jönne a válasz: kegyelem, és jön az áldás, ami nem a tiéd. Hanem az utánad jövőké. Magáé Krisztus Testéé, magáé a zsidóságé, magáé Isten akaratáé, mert Istené minden dicsőség. Nem Ézsau felesége által, szépen reflektorvilágításban. Ez az embereknek a dicsősége. Övé a dicsőség!
Jákob nehéz kérdés, és nehéz téma. Szeretjük kivenni a nagy sztorikat, sajnálni Jákobot a kövön, hogy szegénykém, hogy föltörte a nyakát a kő! Bezzeg én! Sok mindent lehet félre tanítani. Egyetlen kívánságom lenne a mostani tapasztalataim szerint: „Uram, add azt a követ! Vegyél el minden fényt! Tegyél le minden kényelmet és minden vágyat oda a kőre, hogy tudjunk már végre imádkozni! Tudjuk végre, ha nem is akarjuk hallani a Te szavadat! Tudjunk már ott lent, a porban lenni, hogy hogyan tovább, mert akkor tudom, hogy lesz válasz! Tudom, hogy ígéret és áldás a válasz.” Nem az az áldás, hogy fényes, ajándékkal teli, emberi ötleteket megvalósított klubokat látunk. Az nem. Amikor mi csak Istent látjuk, az az igazi, az a fényesség, az az örök, az, Aki előre mutat.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |