Orbán Béla:

 

Shabbat Bo

Ítélet és szabadítás

2.Mózes 10:1-13:16

Jeremiás 46:13-28

Elhangzott a Sófár Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati istentiszteletén

2015. január 24.

 

2.Mózes 10:1: „És monda az Úr Mózesnek: Menj be a Faraóhoz, mert én keményítettem meg az ő szívét és az ő szolgáinak szívét, azért hogy ezeket az én jeleimet megtegyem közöttök.”

Bo”, vagyis „gyere”. „És monda az Úr Mózesnek: Menj be a Faraóhoz” – nem ez az eredeti fordítás, hanem az, hogy „Bo”, „Gyere a Fáraóhoz”. Ebben az egy mondatban ott van a mi életutunk is, hogyha valahova mennünk kell, akkor Isten nem azt mondja, hogy menjél, hanem azt mondja, hogy gyere! A hívő élet, és az egész életünk arról szól, hogy Ő előttünk jár. Annyit beszélünk a jó pásztorról, hogy Ő a pásztor, nem tudjuk megérteni, hogy Isten nem úgy működik, hogy minket meghatalmaz, hogy erre vagy arra menjünk. A menj oda helyett azt mondja, hogy gyere, Én már ott vagyok! Ott vagyok az életed következő szakaszában, ott vagyok a holnapi napban. Nekünk be kell menni egy korszakba, egy feladatba, egy hétbe, egy napba... Amikor Isten az emberrel együtt van, amikor valaki Isten népéhez tartozik, annak hangzik el e szó, hogy „gyere be”. A problémában benne vagyok, a holnapi napban benne vagyok, vedd észre, már megoldódott! Ha én megyek, akkor Ő már ott van! Hallom-e a hangját vagy én akarom mondani, hogy megyek, gyere velem? Nem! Megyek, mert tudom, hogy Te már ott vagy! Egészen más az a reménységben levő ember, aki reményli, hogy a saját élete, célja, akarata megvalósul, mint az az ember, aki tudja és hiszi, hogy bármikor és bármiben ha tudom, hogy menni kell, akkor abban már ott van Isten. Ha valaki elérkezik az élete végéig, vagy nehéz helyzetben van, akkor ki tudja-e mondani azt, hogy tudom, hogy a halálom után ott vár, nem hagy egyedül. A választott népet se hagyta egyedül Isten, s nem azért került be az egyiptomi fogság munkába, mert sikerült őket begyarmatosítani, hanem a saját okán lett ott rabszolga. József története folytatódik egy másik fokon, rosszá vált a helyzet, és mégis, ebben a helyzetben Isten türelmes volt és a bűnt nem büntette meg (nem azt mondta, hogy itt a vége, elég, megsemmisítelek és eltűnsz a földről). Isten az Ábrahám, Izsák és Jákóbnak adott ígéretét tovább akarja vinni, s mi is, mikor éljük az életünket ezen a földön, akkor benne vagyunk egy folyamatban, s szabad végigélnünk azt, amit Isten adott nekünk. Nagyon is tudjuk, hogy mi az, ami adatott akár zsidónak, vagy akár a Krisztus-hívőknek, mi az, amit meg fog tenni Isten, és nem hagy el a bűnünk ellenére sem. „Gyere”, ez a hívás egyben parancs is, mert Ő akarja, hogy te lépjél, Ő akarja, hogy a saját akaratodból kimondd, de ebben segít a körülmények közepette is. Azt a körülményt, amit a választott nép önmagának képzett, és ami tovább fokozódott a vályogvetéssel és a kényszermunkákkal, az egy része volt a nevelésnek. Oly sokat beszélek mostanában a szocializálódásról – Isten elkezdi a mi életünkben is a szocializálódást. Egyiptomban születik meg a választott nép, addig csak a testvéreknek, a törzseknek a szövetsége volt, Jákób gyermekeiként együtt voltak, de népnek nem lehetett őket mondani. Mi Krisztus népéhez, a Messiás Testéhez tartozunk, akkor ugyanezt a párhuzamot meg kell látnunk: Isten először is bennünket egy parkoló-vágányra tesz, ahol már többet nem tudunk tenni semmit. Úgy, ahogy a választott nép generációkon keresztül ott volt, elfelejtette továbbadni, s mint ahogy később kiderül, nem is tudta továbbadni sem a hadviselést, sem semmi mást, amelyeket más népek is a magukéinak tudtak, kiszolgáltatott lett, s csak a vályog vetéséhez és taposásához értett (feltétlen engedelmesség). Sokan tapossák a sarat és a tehetetlenségben vannak, akkor el lehet mondani ezt az örömhírt: Most a jó! Most akar Isten kezdeni valamit az életeddel! Nagyon nehéz ezt kimondani, amikor mindenki arra vágyik, hogy szép, jó, kényelmes és sok legyen, mindenből az emberi, testi és lelki, pozitívumokat keresik – Innen kezdődik, amikor Isten akar valamit tenni! Amikor Isten valamit akar tenni, akkor te teljesen tehetetlen vagy és belül szenvedsz, mert Isten népe végig kellett, hogy nézze azt, ami az egyiptomiakkal történt. Mind a tíz csapást végig kellett szemlélnie, látnia kellett, hogy mi történik. Isten tanítása az, hogy láthatod, hogy mi történik ebben a világban, ami egyben hálaadásra is késztet, hogy rajtad nem fog ez. Ez a bizonyítéka annak, hogy valamikor Ábrahám, Izsák, Jákób és a következő generációk elfogadták Isten akaratát, hogy látni kell mások megbüntetését, az istenellenes ellenállásoknak a következményét.

 

Ez a kor, amelyben most élünk eléggé sötét, s eléggé egyiptominak néz ki. Izráel népében, amelyik ott volt Egyiptomban, voltak jómódúak is (hiszen a munkavezetők zsidók voltak) – nagyon hasonlít arra az időszakra, amelyben most így él a Messiás Teste, amelyik elfelejtkezett az ígéreteiről, s bement a világba, de Isten szeretetében és kegyelmében szól Jesuának, hogy „mondd meg a népnek, hogy készülődjön!”. De előtte végig kell nézni, hogy mi történik Egyiptomban a Fáraó bűneinek a következményeiként, s most, hogy a hetiszakaszban a nyolcadik csapáshoz érkeztünk, ez bizony kemény csapás, hiszen a halálnak a szabadon engedése. Amikor a sáskáknak a csapása van az egyiptomi népen, akkor még a Fáraó is kimondja, hogy ez bizony halálos csapás. A sáskák föleszik az ennivalót, mint ahogy a Sátán ebben a világban föleszi az Igét, alig van mit enni! Építjük a fegyver- és élelmiszertároló Ramszesz és Píthon városát, ami a Fáraónak szükségeltetik a következő területek elfoglaltatása érdekében. A Sátán tovább akar menni, tovább akar tért hódítani, és itt van az a nép, amelynek ígérete van, és Isten közbelép. Minden bibliai hasonlat korunkban is beilleszthető. A nyolcadik csapás már igencsak itt van, nincs mit enni – már ezt is megették! Annyi a tudás, hogy már nincsen tudás; annyiféle gyülekezet van, de nincs Ige... a sáskák, az a sok, fölette! A tíz csapásnak a jellemzőit nagyon mélyen meg kellene nézni, mert ma is itt van, és azt is át kellene nézni a történelmi ismereteink során, hogy azok mindig ismétlődnek! Krisztus születésének az időpontját nézve, akkor is ott volt a leuralás (a Római Birodalom) telve feszültségekkel, a zsidóság sehol se volt, teljesen szabálytalanul két főpapja is volt, és uralom alatt robotolt.

 

Van itt egy szereplője ennek az egyiptomi történetnek, akiről keveset beszél a Biblia: a nép. A nép nem csinált semmit! Minden egyes nagyobb lépés előtt az a dolgunk, hogy emlékezzünk arra, amit Isten adott; hogy hallgassunk a Vezetőre, Krisztus Szellemére, hogy mit kell tenni, Aki lépésről lépésre adja az indikációit – Istennek ilyen elválasztó a nevelése, ahol meg kell látnom az elválasztást, nemcsak a Nádas-tenger elválasztását, hanem a bűnös elválasztását is, Isten ítéletét a Fáraón, s hogy mennek e világban a hatalmasságok Isten engedélyével a meghalás irányába. Minden korszakban, amikor ilyen állapot volt, a vége mindig a Fáraó megítélése volt és utána kezdődött egy új. Itt egyre inkább a sáskák kezdenek szaporodni és egyre inkább felzabálják az életet, mindazt, ami az életet adja, az ismeretet, a szabad idődet – egyszerűen nem tudsz élni és meghal a gyereked, mert nem tudod nevelni, nem tudsz példa lenni előtte. Innen csak egy lépés, és jön a sötétség, hiszen ennek a következménye is lehet a sötétség, amikor nemcsak a sáskák tömegétől van sötétség, hanem amikor tényleg a halál szinte az úr ezen a földön, s ekkor hangzik el (11:1-3) „Az Úr pedig monda Mózesnek: Még egy csapást hozok a Faraóra és Égyiptomra; azután elbocsát titeket innen; a mikor mindenestől elbocsát, űzve hajt el titeket innen. Szólj azért a népnek füle hallatára, hogy kérjenek a férfi az ő férfitársától, az asszony pedig az ő asszonytársától ezüst edényeket és arany edényeket. Az Úr pedig kedvessé tevé a népet az Égyiptombeliek előtt. A férfiú Mózes is igen nagy vala Égyiptom földén a Faraó szolgái előtt és a nép előtt.” De van már mind a két csapás előtt is egy készülődés, ami ha meg is lett akadályozva, de tanulságként ott van a Fáraó viselkedése ezeknek a csapásoknak az idején. 10:3-10 „És beméne Mózes és Áron a Faraóhoz és mondának néki: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Meddig nem akarod még magadat megalázni én előttem? Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem. Mert ha te nem akarod az én népemet elbocsátani, ímé én holnap sáskát hozok a te határodra. És elborítja a földnek színét, úgy hogy nem lesz látható a föld, és megemészti a megmenekedett maradékot, a mi megmaradt néktek a jégeső után, és megemészt minden fát, mely néktek sarjadzik a mezőn.  És betöltik a te házaidat, és minden szolgáidnak házát és minden Égyiptombelinek házát, a mit nem láttak a te atyáid, sem a te atyáid atyjai, a mióta e földön vannak mind e mai napig. És megfordula s kiméne a Faraó elől. A Faraó szolgái pedig mondának őnéki: Meddig lesz még ez mi nékünk romlásunkra? Bocsásd el azokat az embereket, hogy szolgáljanak az Úrnak az ő Istenöknek. Még sem veszed-é eszedbe, hogy elvész Égyiptom? És visszahozák Mózest és Áront a Faraóhoz s monda ez nékik: Menjetek el, szolgáljatok az Úrnak a ti Istenteknek. Kik s kik azok, a kik elmennek? Mózes pedig monda: A mi gyermekeinkkel és véneinkkel megyünk, a mi fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és barmainkkal megyünk, mert az Úrnak innepet kell szentelnünk.  Monda azért nékik: Úgy legyen veletek az Úr, a mint elbocsátlak titeket és gyermekeiteket! Vigyázzatok, mert gonoszra igyekeztek.”

A Sátán ma se úgy csinálja, hogy nem enged el: te és a fiad elmehetsz, de sem a feleséged sem az állataid nem mehetnek el! Ez a tolerancia, és a nem kis fokú becsapás! Te elmehetsz Isten elé, elmehetsz Egyiptomból, de csak részben élheted meg azt, amit Isten adott az egész népnek örökségül és ígéretként. Elmehetsz a templomba, csinálhatsz bármit, kapsz mindent, csak nehogy Istennek áldozzál, nehogy átadd az életedet – ott van egy vallásos fék, lehetsz jó keresztény, csak ne... Ez a fáraói trükk ott van bennünk, jó vallásos vagyok, nem vagyok a világban, csak nincsen szaporodás, nincsen áldozat, nincs Istentisztelet az életemben. Ami ígéretet kaptál, azt közösségre kaptad: azt a házastársad és a családod is kapta, s amit a családod kapott, azt egy nagyobb közösség kapta. Nagyon jólelkűen azt mondja a Fáraó, hogy el lehet menni, csak ne legyél az, akit Isten akart, hogy betöltsed azt az áldást. Lehet csinálni mindent –sorban mondhatnám a nagy engedékenységeket–, csinálhatod, csak mégis én vagyok a főnök, az isten... aki nem engedi az Isten szerinti szaporodást és Istentiszteleti áldozatokat (annak idején az állatok nagy része erre volt félretéve a választott népnél).

 

10:24: „Akkor hívatá a Faraó Mózest és monda: Menjetek el, szolgáljatok az Úrnak, csak juhaitok és barmaitok maradjanak; gyermekeitek is elmehetnek véletek.” Újabb trükk, amit a mai világ nagyon is próbál Isten népén: menjetek el, szolgáljatok az Úrnak, csak ne tudj áldozni, ne tudd rendezni Istennel azt, amit az áldozatok által lehet végezni, vagyis az életátadást, bűnbánatot és a hálaadást. Ezzel a Fáraó kimondja, hogy engem lehet hálaadással dicsőíteni, engem lehet az élet urának tekinteni, mert a „gyermekeitek is elmehetnek”, de szó sincs itt az asszonyokról... Elválasztja azt a lehetőséget, hogy a nép szaporodjon és megélje azt, amit Isten adott neki, hogy „annyivá lesztek mint a porszemek” (a szaporodásnak a végtelenségét mondta annak idején Jákóbnak)

10:25 „Mózes pedig monda: Sőt inkább néked kell kezünkbe adnod véres áldozatra és égő-áldozatra valókat, hogy megáldozzuk a mi Urunknak Istenünknek.” Mindezeket az egyezkedéseket sokszor az ember átlapozza, hogy miért is nem mentek el, miért is nem kezdtek új életet... kezdjünk egy új helyen valami mást... A mai világ sorra hozza ezeket a fáraói döntéseket! Lehetsz hívő, csak nem tudsz elmenni oda, hogy együtt legyél másokkal is, mert se időd, se pénzed nincs már. Ebben a korban, ahol a fogyasztási társadalom hajszolásában benne vannak az emberek, még a sok is kevés, a hálaadást is elvette! Nem vesszük észre, hogy mennyire egyiptomi történet? Ha visszaemlékezel húsz, harminc évvel ezelőttre, egészen más volt a háladás, mint ma! Elvette a Fáraó a szánkból a hálaadást! Valamikor egy szelet kenyérért tudtunk hálát adni, ma már egy éttermi svédasztalért se tudunk hálát adni... Elvette a Sátán a maga trükkös dolgával: Mehetsz, lehetsz vallásos, de becsaptalak, elvettem az áldozatot, elvettem a szaporodásnak a lehetőségét, hogy közösségben lehess, elvette a férfi és a nő közösségét, s így a családot is totálisan lerombolta. Lehetsz vallásos, miközben lehet szeretőd meg lelki feleséged, akár homokos is lehetsz... püspökök vannak azonos neműekkel kapcsolatban. A Sátán általánossá teszi a bűnt és fel se tűnik, hogy mi a következménye annak, hogy elveszi az ígéret egy részét, vagy annak a lehetőségét, elveszi az Istennel való kapcsolatnak nagy részét. Ma már egyre kevesebben járnak még templomba is, még vallásos módon se tudnak betartani bizonyos dolgokat, s csak a szívükben hívők, miközben nem tudnak szolgálni, Isten előtt lenni, közösségben lenni – márpedig minden szaporodásnak az alapfeltétele az, hogy közösségbe legyek emberekkel, azzal az emberrel, akit Isten megkeres, azzal a közösségben legyek úgy fizikai értelemben, lelkiekben (rezonancia) és szellemiekben, hogy kinyitotta Isten és így hallgatja is Istennek a Szavát. A Sátán használ és beasszimilál, mint ahogy úgy benyomta a Fáraó a sárba a zsidó népet, hogy az ne tudjon csinálni semmit.

 

A Sátán nagyon erős hatása és akarata azok ellen fordul, akiknek Isten feladatot adott, és itt Izráel népének Isten adott egy küldetést más emberek részére. Ezeket a szorításokat ma is lehet látni: építsél szép kultúrális központokat, vedd át az iskola vezetését, csinálj óvodát... – idáig papnak hívtak, bár most is, csak már az Igével nem foglalkozol, átadtad a Fáraónak az erődet, s ő elvette azt, amit Istentől kaptál! Elvette a lelkészek nagy részétől azt, ami a küldetése volt, és azok ott állnak a szószéken, mint könyvelő, építész, kultúrintézmény vezető, vagy az iskola lelkészi igazgatója. Elvette a Sátán azt, hogy tudjon dicsőíteni, hogy tudja az embereknek prezentálni Isten Igéjét és bizonyságát. Megeszi a sáska és közeleg a sötétség, mert ha nincs tanítása annak, amit Isten adott, akkor a tudatlanságba belehal még a kereszténység is. Mózes rendszeresen mondta a népnek Isten akaratából, hogy az emlékezzen arra, hogy Isten mit adott neki. Amikor Isten megcselekszi a kivonulást és bemutatja az Ő kijelentését és csodáit az Ő népének, az sem a nép célja volt. Azokat a jeleket és csodákat, amelyeket a mi életünkben is láthatunk, az bizony a másik embernek szól! Isten azért hívta ki a választott népet, hogy az másoknak legyen a bizonysága. Vajon most mit látnak rajtunk? Vajon most tényleg bizonyságok vagyunk-e, mikor magunk is sokszor éhesek vagyunk, mert testvértelenség van és sok minden hiányban szenvedünk. Betölti-e egyáltalán a kereszténység azt a feladatát, amit Istentől kapott, hiszen az végig fog menni, mert Isten az akaratát az emberi bűnök és gyengeségek miatt nem fogja visszavonni, megszűntetni! Ez egy nagyon jó örömhír, de ugyanakkor benne van a büntetés is. Számolni kell, hogy ki vagy és mit adott Isten, és szocializálódni Isten szerint kell ebben a világban, és ha Őbenne vagyok, akkor Egyiptom se számít, mert beteljesíti velem is és rajtam is mindazt, amit Isten eltervezett ebben a világban! Végig kell nézni Egyiptomot, de látnod kell a Fáraó viselkedését is, ami többször is előfordult a Bibliában, akár Dániel és a babilóniai rabságba vitt nép történetében is ott volt a Sátán kísérlete: adott mindent, a saját ételét megosztotta volna vele Nabukodonozor, csak ne legyen Isten törvénye szerint az életük, imájuk és hitük. Mindent felkínál ez a világ, s az, akinek több adatott, az nagyon-nagyon vigyázzon, mert őt fogja először megkísérteni a Sátán, s elviszi egy rabságba (mint Dánielt is), hogy kipróbálja, hogy na most eladod-e magad?... Rossz nézni, hogy ebben az egyiptomi történetben több az eladott, behódolt, gerinctelenné vált ember, mint aki valóban azt tudja mondani, mint egykor Dánielék, hogy az uralkodó asztaláról nem eszek és megtartom az ünnepeket, megtartom mindazt, amit Isten adott.

 

Tudok-e emlékezni arra, hogy Isten mit akar az életünkkel? Tudod-e, hogy mit akar Isten a kereszténységgel, a zsidósággal, az Övéivel, akiket valami célra kiemelt? Tudom-e, hogy mi a feladatom ezen a világon? Vagy behódolok a Fáraónak és élem a kis vallásos életemet és békén hagy az is, és előjön a tolerancia átka, amely ma már kötelező: szeressük egymást, mindenki más, egyformák vagyunk...

Látom-e azt, hogy a sáskák mindent megettek? Érzem-e ezt az éhséget? Ez az éhség rossz, de egyben jó is, mert megszűnök annak az izzadmányától, hogy én akarok változni. Ott a nép teljesen megvert, tehetetlen, reménytelen állapotban volt – a mi életünknek is vannak ilyen pillanatai, de akkor jusson eszedbe, hogy Isten mit is akart a te életeddel, menjünk vissza az elejéhez! Nem látod, hogy ez a világ miattad is, azért hogy te megmaradj, rohad el? Azért van egy fáraói korszak, hogy az Övéit kimentse. Az egyiknek meg kell halni, hogy a maradék megtartasson. Az egyik szabad célpontja lesz a Sátánnak, mert Isten nem engedte azt, hogy a Fáraó megváltozzon, Istennél ez a dualizmus működik, azért hogy téged megmentsen, valakinek meg kell halni, meg kell szenvedni a büntetést, a bűneinknek a következményét. És amikor látni fogjuk ebben a világban az egyre nehezebb és veszélyesebb állapotokat, akkor eszedbe fog-e jutni, hogy mindez miattad történt, hogy meglásd magadon, hogy Isten mit akart tenni és mit fog tenni veled, s Isten ki akar hozni abból, ami egyre inkább büntetés alatt, a bűnei következményei alatt van.

 

Isten megkeményítette a Fáraó szívét, szembesítette saját magával, s tulajdonképpen a Fáraó nem akart semmit abból, amit Isten akart – s ez a mi megkeményedésünk is sokszor, mert nem akarjuk azt, amit Isten akar. Amikor egy-két próbában meglátszik a szívünk akarata, arra Isten azt mondja, hogy akkor legyen a te vágyad, a te önistenítésed, a te akaratod szerint. Ha te még mindig bízol benne, akkor legyen úgy! A Fáraó is bízott az ő nagyságában, istenné akarta tenni magát, hozzá akarta csatolni a birodalmához az adományokat és a dicsőséget is, és erre Isten annyit mondott, hogy akkor csináld... ha akadályozod azt, ami az Én akaratom, abból büntetés következik. A fáraó Isten akaratával szemben, Isten helyett mondja ki hogy „én”. Sokszor bennünk is van ez a fáraói érzület (én akarom; engem szolgáljanak), s nem ritka állapot, hogy emberek fáraói viszonyban vannak másokkal: szolgáljon engem, tartson el, legyen missziós parancsnoka, követője, építse az egyházat... Sokszor emberekkel építkezünk, és sokszor ezzel Isten haragját vívjuk ki.

 

Látjuk-e ezt a kort és látjuk-e az összefüggéseket? Neked olyan elhívásod, küldetésed, feladatod van, ami nem sok: fogadd el Isten akaratát! Isten akaratában benne vagy te magad, benne vannak az áldozatok, amelyek mindig is megerősítik Istennel való kapcsolatot, hiszen emberként vétkezünk is, bűnt is követünk el. Nem lehet úgy elmenni, hogy ne tudjunk mindig áldozni Istennek hálaadással vagy bűnbánattal; nem lehet úgy elmenni, hogy nincsen szaporulat; nem lehet közös ígéreteket szétválasztani, nekünk feladatunk van, és ez a feladat nem személyes feladat hanem egy közösségben (házasságban, családban), a családok közösségében működik Isten szerint. Viszont azt láthatjuk, hogy gyülekezeti, egyházi közösségeket hiarerchikusan építenek. Szomorú, hogy nem veszik észre, hogy ők maguk a fáraók. Meg tudjuk-e adni a szabadságot a családon, a házasságon belül, hogy a másik is tudjon hálát mondani és Isten elé menni? Meg tudom-e adni a szabadságot a másiknak, akár egy bocsánatkéréssel vagy megbocsátással? Meg tudom-e adni azt, hogy Isten akaratából örömmel megölelem a közös gyermekünket mikor megszületik? Megadom-e a lehetőséget a másiknak? Isten figyelmeztet bennünket, hogy nemcsak te vagy a földön! Ne legyél fáraó, engedd el a másikat, hogy tudjon örülni, bocsánatot kérni, Istennel rendezett állapotban menni és legyek olyan szellemi kapcsolatban a másikkal, hogy annak mindig legyen folytatása, legyen szaporodás, lelkek újjászületése. Isten ígéretei nem egy szakaszra szólnak, hanem folyamatokra. Isten megőrizte és megvédte az Ő akaratát ott Egyiptomban is, s olykor egy kicsit keményen hangzik, de a te ellenedben is meg fogja védeni az Ő akaratát tebenned! Szembesülni fogsz Vele, bár a szabad akaratunk, döntési szabadságunk által van lehetőségünk a lázadásra, a „nem”-re, de megítéli a benned levő fáraót, s meg fogja látni az erre való válaszodat, s annak a következményét még itt a földön meg szoktuk élni. Jó lenne hatástalanítani a bennünk levő fáraót, s ennek egy módja van: én és az én házam népe Istent szolgáljuk. Én és akivel közös vagyok szellemben, együtt visszük az áldoznivalót Isten elé, egyek vagyunk. Ebben a nagy sokaságban különálló, értékes, saját ajándékkal bíró egyén mindegyikünk, külön-külön is! Különálló (nem valakinek a valamilye), önálló, akivel egyként van miért hálát adni, sokszor bocsánatot kérni Isten előtt, s a legnagyobb erőt az adja, hogy tudom, hogy merre vezet az utam. Mindenkinek emlékeznie kell (ahogy József emlékezett Jákóbra), hogy a folyamat működjön, s van Kire (Jesua Hamassiah) emlékeznünk, mert Ő tökéletesen leírta, hogy neked mi az utad, ami összekapcsolva az Ószövetségben hangzottakkal egy csodaszép út az örökkévalóságba!



 


AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2015 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat