Orbán Béla:

 

Shabbat Besálách

A keserűségről

2.Mózes 13:17-17:16

Bírák 4:4-5:31

Elhangzott a Sófár Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati istentiszteletén

2015. január 31.

 

2.Mózes 15:1-21: „Akkor éneklé Mózes és az Izráel fiai ezt az éneket az Úrnak, és szólának mondván: Éneklek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett. Erősségem az Úr és énekem, szabadítómmá lőn nekem; ez az én Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom. Vitéz harczos az Úr; az ő neve Jehova. A Faraónak szekereit és seregét tengerbe vetette, s válogatott harczosai belefúltak a veres tengerbe.  Elborították őket a hullámok, kő módjára merültek a mélységbe. Jobbod, Uram, erő által dicsőül, jobbod, Uram, ellenséget összetör. Fenséged nagyságával zúzod össze támadóid, kibocsátod haragod s megemészti az őket mint tarlót. Orrod lehelletétől feltorlódtak a vizek. És a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek megmerevültek a tenger szívében.  Az ellenség monda: Űzöm, utólérem őket, zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtok. Kardomat kirántom, s kiirtja őket karom.  Leheltél lehelleteddel s tenger borítá be őket: elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben.  Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicső, félelemmel dícsérendő és csudatévő? Kinyújtottad jobbkezedet, és elnyelé őket a föld.  Kegyelmeddel vezérled te megváltott népedet, hatalmaddal viszed be te szent lakóhelyedre. Meghallják ezt a népek és megrendülnek; Filisztea lakóit reszketés fogja el. Akkor megháborodának Edom fejedelmei, Moáb hatalmasait rettegés szállja meg, elcsügged a Kanaán egész lakossága. Félelem és aggodalom lepi meg őket; karod hatalmától elnémulnak mint a kő, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed.  Beviszed s megtelepíted őket örökséged hegyén, melyet Uram, lakhelyűl magadnak készítél, szentségedbe Uram, melyet kezed építe. Az Úr uralkodik mind örökkön örökké. Mert bémenének a Faraó lovai, szekereivel és lovasaival együtt a tengerbe, és az Úr visszafordítá reájok a tenger vizét; Izráel fiai pedig szárazon jártak a tenger közepén. Akkor Miriám prófétaasszony, Áronnak nénje dobot vőn kezébe, és kimenének utánna mind az asszonyok dobokkal és tánczolva. És felele nékik Miriám: Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett.”

 

Tartalmában ugyanaz a Bárány-ének a Jelenések könyvének a 15.fejezetében, de maradjunk Mózes énekénél, aminek a jellemzőjét jó lesz, ha megtanuljuk mi is, hiszen utána a folytatás a keserű víz története, amikor Máránál a keserű víz megédesíttetik, mert Isten Mózes által megváltoztatta annak a milyenségét. Az elégedetlenségnek, az aggódásnak a jelei eképpen kezdődnek, de mi történt előtte, és mit énekelt Mózes? Szó sincs arról, hogy én, Uram, milyen ügyes fiú voltam, milyen engedelmes vagyok, milyen jó hogy megjutalmaztál, milyen jó hívő ember vagyok, az Úr úgy néz rám, és megáldott engem és általam a népet is megáldotta... – sehol se halljuk ezt, amit ma mindenfelé hallhatunk. Jó kis vallásos érdemeink vannak (Uram, jó voltam, jutalmazz meg, jó hívő ember vagyok, betartom a törvényeket, stb.), míg teljesen személytelen ez az ének, ebben Mózes nincs benne, Mózes önmagáról egy szót nem beszél! Amikor történik az életünkben egy nagy csoda, valami, amit valamiért Isten intéz, abból bennünket abszolút kivesz és abban egy szó sincs arról, hogy nekünk valami érdemünk volt. Még a megszületésünkben sincs érdemünk, nemhogy a halálunkban és a közte levő életutunkban! Semmiben sincs érdemem! – erre tanít Mózesnek az éneke és ezért fontos ez számunkra, hogy mi is a hívő életnek az útja Egyiptomtól Kánaánig, a megtéréstől a menyországig, a szellemi értelembe vett Kánaánba való bejutásig. Ez egy ének, amit mindenki énekelt személytelenül, bár megemlíti a Biblia azt, hogy együtt énekelt a néppel Mózes (nem Mózes énekelt, hanem az egész nép énekelt), egy egységben az énekelt, akiről szólt Isten elrendelése, akiknek csodákat, jeleket és egyebeket adott. Mózes és a nép egyetlenegy képviselője Isten akaratának, nincs külön Mózes és külön a nép, mégha meg is van említve, mégis egy egységet jelentenek, együtt énekelnek. A személyes dicsekedésnek semmi helye, amikor Isten ad egy csodát, akkor azt nem azért adta, mert azt megérdemelted, hanem az Ő akarata és szeretete által kaptad. A választott nép se akart igazából kijönni Egyiptomból (azt se tudta, hogy mit kell tenni), csak imádkozott és könyörgött, s még ebben is vannak kétségeim olykor, hogy ezt az egész nép tette e, hiszen amikor a Fáraó csak részben akarja elengedni a választott népet, akkor ott voltak állatok is, tehát nem mindenki volt vályogvető és nem mindenki végezte a robota munkát. Még József idejéből is visszalapozható, hogy a választott nép pásztori munkát végzett és egyiptomi pásztorok lettek, így nemcsak sárdagasztás volt. A sárdagasztók imádkoztak, azok könyörögtek akik bajban voltak, azoknak a hangját hallotta meg Isten, és nem a pásztorokét, akik az állatokat terelték. Egy réteg imádkozott, az, aki bajban volt, s amikor végbemegy a kivonulás, Mózes mond éneket, de a néppel együtt – itt sincs külön a választott népnek a pásztor része a vályogvetőktől. Egységesen volt az elhívás, Izráel népének volt a kihívása és megmenekülése ebből a robota állapotból. Mózes egy szót nem szól arról, hogy én voltam a kóser, a jó, nézzetek rám, egy fikarcnyi kettősen elhangzó szó sincs arról, hogy Mózes egy pici érdemet is akart volna, egy picit is magát fényesítette volna. Ha Isten kihoz téged valahonnan, akkor maradj csöndben, te arról semmit nem tehetsz! Ő adta Egyiptomot, hogy másnak ma is bizonyság legyen az egyiptomi kivonulás. A zsidó népnek ma is mindennapos emlékezése a kivonulás és nekünk is lehet emlékezni, hogy mit élt meg Isten népe Egyiptom, a puszta, majd a Kánaán területén.

 

Ez az ének hármas tagozódású, s megvallja, hogy az „atyáim Istene vagy”, a jelent és a jövőt – a létezés Istenéről beszél Mózes éneke, s hitet tesz arról, hogy az atyáim Istene, ígérete és a folyamatosság, ami most vagy, és ami leszel, benne van Isten teljes jelleme, akarata és Igéje, benne van a régmúlt, a ma és a holnap – Istenről így lehet nekünk is beszélni. A Sátán legnagyobb hadicsele elfelejtetni a múltat, mindig el akar vágni a régiektől. Isten örök és nekünk is a folyamatunkban van múltunk, jelenünk és jövőnk, s mikor valaki ezt a hármasságot nem éli meg, akkor nem jött ki Egyiptomból, valahol megállt, mert nem emlékszik az ígéretre, nincs bizonysága, nincs az ígéretekben hite, ott van a tenger közepén, vagy megállt a tenger partján. Mindenért Istent dicsőíti Mózes és a nép, és ez a dicsőítés a múltról, jelenről és a jövőről is szól. A létező és valós Istent, aki nemcsak az idő Ura, hanem időben mérhetetlen és örökkévaló, dicsőíti a nép és Mózes.

 

Amikor történik valami az életünkben, hogy állunk az örömünkhöz hozzá, mit érzünk és mit élünk meg? Tudjuk-e, hogy az rég megtörtént már? Tudjuk-e, hogy aminek ma örülünk az a jövőre mutat, hogy ott mi lesz? Isten végigkísér, amikor imádkozol és kisegít Egyiptomból, az előző életszakaszodból, amikor még a világ uralma alatt voltál, s ez nem azért van, hogy a most, amiben vagy, az jobb legyen, hanem egy folyamatban vagy benne, amely a halál után se szakad meg... Kit és mennyire dicsőítünk? A létező Isten dicsérete látszódik-e a mi életünkben, hogy de jó, hogy megtalált és meghallgatott, de jó, hogy valahova mehetek? Ott van-e bennünk ez a teljes dicsőítés, hogy dicsérlek Téged, Uram!? Nekiállunk zengedezni, mert pillanatnyilag jól érezzük magunkat, sőt, sokszor belemenekülünk a dicsőítésbe, hogy ne tudjuk a múltat és a jövőt – ez nem dicsőítés, ez önámítás! Az igazi dicsőítés időtlen, mert magába foglalja az idő hármasságát, a múltat, jelent és a jövőt: belekerültem Isten akaratában egy helyzetbe, útba és azért tudok hálát adni!

 

2.Mózes 15:22-27: „Ennekutánna elindítá Mózes az Izráelt a veres tengertől, és menének Súr puszta felé; három napig menének a pusztában és nem találának vizet. És eljutának Márába, de nem ihatják vala a vizet Márában, mivelhogy keserű vala. Azért is nevezék nevét Márának.  És zúgolódik vala a nép Mózes ellen, mondván: Mit igyunk? Ez pedig az Úrhoz kiálta, és mutata néki az Úr egy fát és beveté azt a vízbe, és a víz megédesedék. Ott ada néki rendtartást és törvényt és ott megkísérté. És monda: Ha a te Uradnak Istenednek szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekeszed, a mi kedves az ő szemei előtt és figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, a melyeket Égyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód. És jutának Élimbe, és ott tizenkét forrás vala és hetven pálmafa; és tábort ütének ott a vizek mellett.

Átjövünk az életünk előző szakaszából, átjövünk Egyiptomból a Nádas-tengeren keresztül, Isten elindít egy úton, valamikor be is érkezünk az örök életbe, s három nap után nincs víz, mire kitör a balhé Mózes ellen. A vízből jönnek ki – két oldalt áll a tenger –, három napot mennek és három nap után nincs mit inniuk... Nem gondolom azt, hogy ez így történt, hogy az emberek az egyik napról a másikra éltek, hanem biztos, hogy volt tartalékuk. A Bibliából nem lehet kiolvasni, hogy nem volt vizük, vagy hogy féltek, hogy nem lesz vizük – a szöveg összefüggéséből inkább az utóbbi az érvényes: félünk, hogy nem lesz vizünk, „jaj, mi lesz, hogy ha holnap...” miközben a kezében van a víz és tudja Isten akaratát. Három nappal előbb még együtt énekelték, hogy de jó az Úr, s a múlttól egészen a jövendőig elénekelték Isten akaratát, s immár azon aggódnak hogy mi lesz velük... Sokszor ezt éljük meg, pláne a mai korban, ahol a jelen kiszámíthatalanságán túl nem ismerjük sem a múltat, sem a jövőt. Itt a hívő ember első próbája, hogy tudsz-e most hinni Isten ígéreteiben. Én adtam neked csodát, kihoztalak, láthattad az egyiptomiakat, elláttalak, áthoztalak, itt vagy és célod van, és három nap múltán már hőbörögsz – így néz ki nagyon sok hívő ember életete. Megtér és jól elindul, majd három nap után azon filózik, hogy mi lesz vele, elfelejti Isten akaratát. Ott állnak fiatal emberek kétkedvén, hogy mi lesz a jövő – nézz a tükörbe! Isten adott fizikumot, IQ-t, adott mindent a jövődhöz. Itt nyűglődsz és szenvedsz, hogy mi lesz holnap, miközben Isten adta néked az Igéjét, a személyes kihívásodat, elhívásodat. Keserűen nézünk a jövőbe, mert önmagunkban van az aggódásnak a szellemisége, koravének lettünk, hogy nem tudom én ezt megcsinálni... de értsd meg, hogy te nem tudod megcsinálni, de Isten meg tudta csinálni, hát ott van előtted az egyiptomi kivonulásod, csak nézz bele abba a saját nyomorult életedbe ami volt, hogy miből mit csinált Isten! S mindezek után azon agonizálsz hogy mi lesz a jövő héten? A sárból, a mocsokból, a halálból hozott ki téged és te meg azon sírsz, hogy holnap kevesebb lesz a pénzed? Olyan hálátlanok vagyunk, mint ez a nép! Tudom-e a jelent, a múltat és a jövőt együtt, vagy holnapután, ha ez nem működik akkor már ott van bennem a keserűség, s majd e keserű vizet saját magunk édesítjük meg azokkal a dicsőítésekkel, amelyek nem Istenről szólnak, karizmatikus kábítószerekkel és a vágyálmainkkal. Miben vagy keserű? Állj már meg egy picikét! Ha tíz évvel ezelőtt ezt megkérdezted volna, akkor egészen súlyosabb helyzetre kellene visszaemlékezned, mert az nem keserű, hanem halálos volt! Most meg megijedsz attól, hogy mi van holnap, mikor tegnapelőtt az életed léte és a halál kérdésével kellett szembenézned? Az a nép, amely ott dagasztotta a sarat és kínlódott Egyiptomban esélytelenül, most nekiáll keseregni azon, hogy mi lesz holnap.

Annyiszor megkérdezzük, hogy mi lesz holnap. A hívő ember külső, látható bizonysága az, hogy nem aggódik a holnapért, volt már ennél rosszabb is... S tudod, hogy ki volt a legrosszabb? Én! Tudod ki volt a reménytelen? Az én esetem! Tudod ki volt, aki mindezt tette? Akit Mózes dicsőített, Akit hálát adva dicsőített, minden fölé helyezte! Isten ilyen szerető Isten, hogy bevisz téged Egyiptomba, kihoz onnan, megengedi azt, hogy tudd dicsőíteni, hogy utána a hitedben megerősödve ne nyűglődjél, ne aggódjál már. Aki újjászületett, annak szabad ezt tenni? Szabad a múlt, a jelen és a jövő összképétől a hitében távol lenni? Aki nem hisz a jövőben, az nem hisz a múltban sem! Aki nem él ma, az nem hisz a jövőben és a múltban sem rendezett, nem tudja összerakni ezt a három képet, hogy Isten ott volt, megkeresett, megtalált, és rábírt arra, hogy imádkozzam, hogy kérjem a segítségét és kihozott! Erre nem tudunk emlékezni, mert mi a mában élünk, hogy ma nekem legyen jó... Minden önzésünk így mutatkozik, és sokszor fájdalmas nézni emberekre, olykor önmagunkra is, hogy ennyi csoda és jó után nekiállunk aggódni... Az emberek többsége azon kínlódik, hogy mi lesz holnap és elszalad a templomba elmondani a rózsafűzérjét, hogy megússzhassa. Nem megúszni, hanem megélni kell a holnapot, s a múltnak itt vannak a bizonyságai. Ha a magam életére visszaemlékezek, csoda, hogy egyáltalán élek, csoda, hogy engem, a makacst ki tudott onnan hozni, csoda, hogy a helyemre tudott tenni és még az is csoda, hogy tudom Őt dicsőíteni.

 

Bajban vagyunk a múltunkkal, a jelenünkkel és ezért nincs jövőnk. Tudjuk, hogy mondta, hogy ezt kell csinálni, de nem csinálom. „Ott ada néki rendtartást és törvényt”, azaz szembesítette azzal, hogy nem fogadta el Isten ígéretét. Szembesítette Mózest és a népet azzal, hogy a népnek szükséges, hogy parancsba kapja meg a jót. Istennek ez a szeretete: parancsba adta meg, hogy menned kell és át fogsz menni, hogy a menyországba kell menni. Parancsba adta, hogy nem kell aggódnod, parancsba adta minden ígéretét, és mi Tőle félünk, mert a mi ígéretünk, akaratunk és törvényünk valahol ütközik az Övével. Emiatt félünk, s innen erednek az engedetlenségeink és olykor a lázadásaink is. Félünk attól, amit Isten minden embernek törvényesen odaadott és kinyilatkoztatott, a választott nép által is. Mi félünk a jótól, a választott nép félt a jótól és arra hivatkozott, hogy mi lesz holnap! Félsz az örök élettől, mert a ma az fontosabb, mint az örök élet? A választott népnek ezek a próbái miattunk is történtek. Valóban keserűnek látszik – Isten kipróbál téged: mi van, ha most van egy szolgálatod és beteg leszel? Isten csak kipróbált, mert meg fogsz gyógyulni, mert a szolgálat fontosabb, mert az az út, amit Ő adott neked, azt be kell, hogy töltsed. Meg fogsz gyógyulni, de azért kérned kell, hogy inkább azt, mint a betegséget. S itt az ígéret Egyiptom betegségeire is, ami nem más, mint a bűnei, az engedetlenségei és a bálványimádásának a következményei. Ha te Isten rendeleteit, törvényét és az Ő akaratát, amit parancsban adott neked is, betartod, akkor nem leszel olyan, mint a szerencsétlen mai világ. A jelen világ szenved, nyög, minden baja van, mert nem tudja hogy mit csinál, robbanásig feszül. Akinek sikerült benyúlnia a húsos fazékba, az becsukta a szemét, nem látja és nem akarja látni, de a többségnek keserű az egész, s ez egy másfajta keserűség, ők a betegségükben vannak, abban a betegségben, ami a bűnöknek és Egyiptom népének és a Fáraó cselekedeteinek a következménye. Mi a Fáraó miatt szenvedünk – ne legyél a Fáraó uralma alatt (szellemi uralomról beszélek elsősorban), imádkozzál és ki fogsz jönni Egyiptomból! Ha Isten akaratában leszel, akkor valóban édes és jóízű az az ígéret, amit akár Isten Igéjén keresztül kaphatsz, ami az Ő Szelleme által, mint a víz, kiárad rád. Ő a víz által ad életet, örömöt. Ne aggódj már, hanem higgy és fogadd el Isten törvényét, rendeletét. Itt nem a kőtáblát kapta a nép, hanem az aggódásának, hitetlenségének a következményeként Isten mostantól a jót parancsba adta. Amikor úgy viselkedsz, mint itt a nép a megkeseredett víznél, akkor egyszer csak tapasztalni fogod, ha az Övé vagy, és az Ő akaratában vagy, hogy nem tudsz mást csinálni, el fogod fogadni az utadat, azt, amit Isten adott neked. Parancsba adja azt, hogy legyél férfi/nő, legyél ennyi idős és ne annyi idős... parancsba adja a törvényeit, mert szeret, mert nem színjátszónak, se nem egyiptomi bálványimádónak teremtett bennünket Isten, hanem az Ő népének. Ha te az Övé vagy, parancsba fogod kapni azt, amit neked szánt és szabad akaratodból azt választhatod, vagy sem: beteg leszel, mint a világ, vagy sem. Akarsz-e gyógyulni? Én vagyok a te gyógyítód! Én vagyok az, aki a keserűségedet, az ihatatlan, életet nem adó víznek a megédesítését adom. Nem a te ötleteid és a te akaratod a fontosak... Akarod-e, hogy édes legyen a víz? Akarod-e, hogy Isten szava, akarata ne csak éltető legyen, hanem örömöt is adjon? És azt az örömöt vissza tudod-e adni úgy, mint Mózes, mert Isten hűséges volt a saját akaratához!? Isten ma is hűséges, az Ő akaratát parancsba adta és gondoskodik arról, hogy az Ő akarata az életemben az örök életig azon az úton nemcsak elég lesz, hanem be is teljesedik.

 

Tudsz-e úgy énekelni, mint Mózes? Volt-van-lesz együtt! Van-e létező Istened? Van-e Krisztusban valóban rendezett életed? Minden hatalom Jesua Hamassiah (Jézus Krisztus) kezében van, Isten az Ő kezébe adta át, az Ő (Isten) keze működik Krisztus által. Tudom-e hogy ott volt, amikor sírtam? Tudom-e, hogy most itt van, és majd ott lesz? S tudom-e, hogy az engedelmességemnek a következménye (nem a jutalma!) az, hogy innentől örömben élek, bármi is van! Amikor keserű valami, akkor örülök neki, hogy ez jó lesz, hogy ezzel Isten megint tanítani akar. Isten nem szadista, mint sok keresztény, aki fenyeget, zsarol és sarcol, hanem tanítani akar, meg akarja mutatni, hogy mit aggódsz? Minden napnak meg van a maga baja, de nincs meg az aggódása! Tudjuk, hogy ez belefér Isten tervébe, s csak addig érhet el a baj... s ebben már lehet egy öröm, mert nekünk az életünk az öröm, nem az életnek a minősége, leélése (az a testünknek és a lelkünknek az öröme), nekünk nagyobb örömünk van! Isten akaratában, rendelésében, törvényeiben menni nem könnyű, néha az ember elkeseredik, és akkor belülről jön: nem emlékszel? Mögötted van X évtized, és még van előtted egy csomó, mit keseregsz? Nézed a tükröt, megöregedtél... És? Hátul ott van a múlt, ami csak az éneked maradhat, hogy akármilyen kutya voltam, Isten csak beterelt a juhok közé, csak megváltoztatta az életemet, és milyen jó, hogy van ígéretem, az örök élet ígérete, ami nem pucolás a jelentől, a múlttól, hanem befejezése, illetve kezdete az örökségnek.

 

Mit aggódunk? Mit agonizálunk? A halálba mész, ha nincs meg a múltra való emlékezés. Énekelhetsz hatszázezer gospelt, akkor is keserű lesz az életed, ha nincs meg ez az éneked. Pillanatnyilag beeteted magad valamivel, ami elkábít, de nincs megoldása az életednek. A mi életünknek egyetlenegy megoldása van: észrevenni, hogy Isten ezzel a próbával kipróbált, de megédesítette a vizet. Adta a törvényét – amikor keserű vagy, akkor nem cukorkát fogsz kapni! Ez a törvény téged akar jobb helyzetbe, állapotba hozni, ha így csinálod, akkor nem lesz keserű. Az életed azon bizonyos keserű szakaszát meg akarja Isten édesíteni, de nem mézzel megkenni, Isten édeset akar adni és nem a keserűt akarja megédesíteni. Ma az a divat, hogy mindent bekenünk cukor és csokoládé mázzal, hogy ne olyan legyen amilyen – hazudunk! A gyógyszer keserű, s Istennek a gyógyszere is keserű. Ez ellen megy a Sátán; minden törvényt kinyírni, minden gyógyszert elvenni a beteg világtól, had haljon meg. Isten azt mondja: Én adok neked gyógyszert, itt a törvényem, itt az Én akaratom, itt van, amit elterveztem rólad – akarsz-e gyógyulni vagy sem? Isten nem teológiát írt nekünk, hanem törvényeket. Nem találós kérdéseket vagy választási lehetőségeket tesz elénk, hanem igen, vagy nem. Akarsz-e élni, akarsz-e gyógyulni? Nekem van ígéretem és van hozzá gyógyszerem.

 

A víz megédesedék. Ott ada néki rendtartást és törvényt és ott megkísérté.” Amikor majd elmondom, hogy abba a keserű helyzetbe, amelybe belekerültem, ott megismertem Isten törvényét, akaratát. Nálunk a renddel baj van, mert ezer rend van, baj van a törvénnyel, mert millió számra van törvény. Isten egyetlenegyet adott, azt a személyeset, ami a tied.

Rendezni kell az életedet – s ezt nem ember mondja, hanem Isten fog szólni a keserűségedben: Rendet akarok, rendtartást, törvényt Én adok (és nem a te akaratodat és a te törvényedet)! S ennek a következményeként a mi énekünk is, mint Mózes éneke, a múltról, a jelenről és a jövőről szól, s nem magamról, nem a népről, sem a másik gyengeségéről szól, hanem egyedül Istenről, Őt dicsőítem egyedül! Én, senki, akit kihozott, s akinek mégis adott az aggódásainak a közepette is megédesített vizet. Keserű ez az egész világ, keserű helyzeteink vannak, mégis, de jó sokszor a keserűség, mert akkor nagyon lenullázódok. Ma is, amikor a kisfiam beteg lett és éjszaka felment a láza, akkor is ott volt bennem: na most akkor ez miért is van... Azért, hogy tudjak jobban imádkozni, mert fájt a kisembernek a láza és tényleg érezhető volt bennem is az a béke, hogy ezt is meg kell tanulni. Nemcsak ajándék van, hanem az ajándékért hálát is kell tenni. Nemcsak ajándék a feleségem, a családom, ti és sok más minden, hanem azért hálát is kell adni, de a múlt, jelen és a jövő ebben is együtt kell, hogy legyen. Hálát adni egymásért, hogy titeket is kihozott oda, ahol most vagyunk, és Istennek terve van a jövőre is, bármennyire is vannak keserű pillanatok. Lehet imádkozni, de nem aggódni, mert az aggódásunk az a mi hitetlenségünknek a hőmérője. A választott nép nem azt kérte, hogy legyen édes a víz, hanem hogy mi lesz, lesz-e víz, s Isten nem úgy válaszolt, hogy ideterelek egy folyót nektek, hanem a keserűt tette édessé. Ezt olyan nehéz sokszor elfogadni, hogy a keserűt Isten édessé akarja tenni, s szeretjük kihagyni azt, hogy a rendtartása és a törvénye szerint. Hogyha fáj valami, a keserűség ellen a legjobb gyógyszer, pontosan az, amit nagyon nem szeretünk, a rendet Őbenne és a törvényt Őáltala – pedig csak a kegyelem fog megédesíteni mindent, amikor odamegyek, hogy bocsáss meg Istenem, nem a Te rendtartásodban voltam, hanem valami másban; bocsáss meg Istenem, hogy nem a Te törvényed szerint, hanem önfejűen a saját gondolataim szerint mentem. A rendtartás és a törvény a kegyelemmel – ez édesítheti meg egyedül az életünket! Amikor egyszer megkóstoltad az édeset, akkor teljesen természetes, hogy kérni fogod: Uram, mutasd meg, hogy ebben a helyzetben mi a rend, mutasd meg hogy mi a Te törvényed – s akkor örömöd lesz...aminek lehet akár lelki, testi öröme is, a helyére kerül minden. Isten amikor kihoz bennünket Egyiptomból, kipróbál, hogy helyére tegyen bennünk mindent, mert csak úgy lehet továbbmenni hittel és azzal a reménnyel, hogy nem kevés a víz, nem kell félni, hogy holnap nem lesz. Nem kell félni a kereszténység elsüllyedésétől sem, sem a világtól nem kell félni – keserű a helyzet mind a két helyen, de Isten meg fogja édesíteni -nem te, Ő! Ő ad újra rendet és törvényt, és ott édes víz lesz, örömmel fogják inni Isten Igéjét és akaratát azok, akik Őhozzá hűségesek. Mindenkinek fel lett kínálva az édes víz, akarata ellenére, itt a választott népnek is. Most is mindenki fog kapni törvényt és rendtartást, hiszen Krisztusban ott van a kegyelemmel együtt – most még többet is kapsz, mint annak idején a választott nép, mert most a törvényt és a rendtartást a kegyelemmel, az édességgel, az örömmel együtt kapod.

Életkérdés elfogadni, és jó nekünk a keserűség.



 


AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2015 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat