|
Shabbat Bámidbár A pusztában Elhangzott a Sófár Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati Istentiszteletén 2015. május 23.
Orbán Eszter:
Ennek a szombatnak a neve „Bámidbár”, ami annyit jelent, hogy „A pusztában”. És nemcsak egy szakasznak a neve ez, hanem egy egész könyvnek a címe is, hiszen Mózes 4. könyvéről van szó, elkezdődik Mózes 4. könyvének az olvasása a zsinagógákban. Máris az elején nagyon érdekes a címet megfigyelni, hiszen a zsidóság úgy illeti ezt a 4. könyvet, hogy Bámidbár, A pusztában, és ez nem másból adódik, mint abból, hogy az első fejezet első versében így hangzik az Ige: ” Szóla pedig az Úr Mózesnek a Sináj pusztájában a gyülekezet sátorában a hónap elsején az Egyiptom földjéből való kijövetel második esztendejében, mondván: ...” Vagyis szóla az Úr Mózesnek a Szináj pusztájában. És innen eredeztethető a szakasz neve, a könyvnek a neve is, hiszen ez az egész könyv nem másról szól, mint a pusztai történésekről. És valamiért nagyon fontossá vált a zsidóságnak, hogy pontosan a puszta illesse ezt a könyv címet és fejezetet, míg a keresztények Numeri néven ismerik ezt a könyvet, ami latin eredetű szó, annyit tesz, hogy számok. A számok könyveként tartják számon Mózes 4. könyvét, mint ahogy Károli itt az alcímben meg is jegyzi, hogy: „Az Izraeliták megszámlálásáról való könyv.” És máris itt az elején, a még el sem kezdődő könyvnél, ha csak a címnél megállunk, nagyon érdekes momentumokat lehet felfedezni, hiszen egy könyvnek a címe már magában foglalja a tartalmát és utal arra, hogy mi történik ebben a könyvben, és utal arra, hogy aki elnevezi azt a könyvet, annak mi a fontos. És valamiért ez a puszta, pusztai vándorút, a pusztai lét és a pusztában történt események, cselekmények, véghezvitt dolgok, valamiért fontossá váltak a zsidóság számára. Míg érdekes módon a keresztények a számokra helyezik a hangsúlyt. És hogyha megnézzük itt a fejezeteket, valóban a megszámlálásról szól, hogy igen, számba veszik Izráel fiait, számba veszik, hogy kik azok, akik hadba foghatóak, kik azok, akik harcosok lehetnek, kik hogyan sorakoztak föl, és mégis valahogy a számokra megy a hangsúly. Míg az elsőnél, a helyre, a pusztára, hogy hol történnek a dolgok, a zsidóságnál ez válik hangsúlyossá. És egy kicsit visszamegyek a gyökerekhez - nem szeretek ütköztetni, de mégis ütköztetnem kell-, hogy, hogyan is ferdíthető el egy könyvnek az üzenettartalma, és az üzenet jelentése, hogy tulajdonképpen miért is íródott ez a könyv? Valóban azért, hogy a Puszta legyen hangsúlyos és az ott történt eseményeken legyen a hangsúly? Vagy a számokon? És miért hangsúlyos az egyiknek ez, és a másiknak az?
Amikor a Pusztáról beszélünk, akkor tulajdonképpen itt a tartalom válik fontossá. A zsidóságnál az a lényeg, hogy mi történt ebben a helyben, ebben az időszakban, hiszen a Sinaj pusztája nemcsak egy földrajzilag meghatározott hely, hanem ez már egy szellemi üzenettel bíró, tartalommal bíró hely lett, és nemcsak hely, hanem egy meghatározott idő is lett, és abban az időben meghatározott, igen fontos cselekményeknek a helyszíne, az időpontja, tehát mindaz a sík, ami valamiért fontos a zsidóknak. Míg a másiknál nem igazán a tartalmon van a hangsúly, hanem a mennyiségen. A mennyiségen: hogy mennyi főt számlálnak meg, hogy hány fő vesz részt ebben a törzsben, hányan vannak itt, hányan vannak ott, stb.? És bizony ez visszavezethető az ókori görög, illetve római szellemiséghez és hozzáálláshoz, amikor a pogányokból lett keresztények, bármennyire is próbálták megismerni az egy igaz Élő Istent, mégis hozták magukkal a pogány gyökereket. És a pogányoknál, a bálványimádásnál a mennyiség számított, mindig az számított, hogy mennyire tudjuk a bálványokat kiengesztelni. Mindig a mennyiség volt a lényeg, hogy minél nagyobb, minél pompásabb lakomákat rendezzünk, mindig arra mentek rá, hogy mennyi, hány, milyen nagyságrendű dolgokat tudnak elérni. Míg a zsidóknál, és a zsidók hitében nem a mennyiség volt a kérdés, hanem a minőség. Az, hogy milyen tartalommal bír ez a könyv. Nem az számított ebben a könyvben, hogy mennyi minden történt, hanem hogy mi történt, és ami történt, az milyen minőségben történt. És itt máris a két felfogás ütköztethető. Azt hiszem, hogy a mi életünkben is, hogyha megállunk egy pillanatra, akkor elgondolkozhatunk azon, hogy nekünk mi a fontos, mi hogyan nevezzük akár a hitéletünket? Milyen könyvnek neveznénk? A számok könyvének, hogy mennyi mindent értem el Istennél, mennyi minden jót teszek, mennyi ismeretet halmozok fel? Mennyi tudásom van? Mennyit érek el az életben? Mekkora nagy autóm van, házam van, intellektusom van, stb. A mennyiség az ami számba vehető,vagy pedig a minőség, hogy mit élek meg a hitéletemben ? Hogy milyen fajsúlyú az a történés? Hogy mi történik, és hogy mi az a tartalom, ami kitölti az életemet?
Hát ennek a címnek a bevezetésével szeretném elkezdeni Mózes 4. könyvét ami pedig így szól: ,, Szóla pedig az Úr Mózesnek a Sináj pusztájában, a gyülekezet sátorában, a második hónapnak elsején, az Egyiptomból való kijövetelük után a második esztendőben, mondván: Vegyétek számba Izráel fiainak egész gyülekezetét az ő nemzetségei szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint, a neveknek száma szerint, minden férfiút, főről főre, 2o esztendőstől fogva és feljebb, mindent, aki hadba mehet Izraelben, számláljátok meg őket. Az ő seregük szerint, te és Áron.” 3 versszakot olvastam fel összesen. 3-szor szerepelt benne az, hogy számláljátok meg és vegyétek számba. És ilyenkor felmerül a kérdés: meg van írva, le van írva, hogy tessék számba venni, akkor mi a gond ezzel a Numeri elnevezéssel? Mi a gond a Számok könyvével, hiszen maga Isten adta ki ezt a parancsot. Igen, csak megint egy kis fordításbeli csúsztatás van a dologban, ugyanis a héber szövegben, ahol itt Károli számbavételről beszél, egyáltalán nem szerepel semmiféle számba vétel. És valahogy a számok nem lettek fontosak a zsidóságnak, de valami más igen. Egy kicsit ebbe szeretnék belemenni, hogy ahol számszerűségekről van szó, ott valójában miről is szól az Ige és milyen fordításbeli eltérések vannak?
Itt a 2. versnél, amikor olvassuk azt, hogy vegyétek számba Izráel fiait, egy olyan kifejezés van, ami annyit jelent: emeljétek fel. S ez nem arról szól, hogy számláljátok meg fejenként, hogy most hányan vannak az x törzsben, meg az y törzsben, hanem arról szól, hogy emeljétek fel Izrael fiainak egész gyülekezetét az ő nemzetségei szerint. És ennél a pontnál megálltam egy pillanatra, hogy itt nem megszámlálást adott ki Isten parancsba Mózesnek, hanem szinte parancsba adta azt, hogy emeljétek fel Izrael fiait. Gondoljunk bele, hogy hol vagyunk, és milyen szituációban vagyunk? Itt vagyunk a pusztában, hiszen mindez már a pusztában történik, Egyiptomból kijött a nép. Egy olyan nép, amelynek nem volt identitása. Egy olyan nép, amelynek nem volt önazonossága. Aki nem tudta azt, hogy ő ki, mi, és mire képes? Itt van egy nép, amely teljes mértékben egy elnyomásban, egy kisemmizésben élt, és ezt a népet fel kell emelni. Fel kell emelni ahhoz, hogy a feladatát és a célját be tudja tölteni. És a feladat és a cél nem más, mint harcba vonulni Kánaánért. Harcba vonulni az Ígéret Földjéért. Emeljétek fel. Nem megszámolni, hogy pipa, te is itt vagy, pipa, te is itt vagy, te is itt vagy, nem a számok és a mennyiségek itt a kérdés. Nem az a kérdés, hogy hányan vagyunk egy gyülekezetben. Nem az a kérdés, hogy hány főből áll egy közösség, hogy bevett egyház legyél. Nem ez a kérdés. Hanem az, hogy emeljétek föl. És itt mindnyájunknak az egymáshoz való viszonyáról van szó. Nem az a kérdés, hogy hányan vagyunk most itt, hogy hányan vagyunk egy akármilyen összejövetelen, hanem hogy fel tudjuk-e emelni egymást, és segíteni tudjuk-e egymást abban, hogy a másik ember Isten szerinti célját és feladatát betöltse. Hogy harcra kész legyen, és egy olyan állapotba jusson, amiben ott van az önazonossága, tudja, hogy kicsoda, tudja, hogy mik az értékei és mi a feladata. Vegyétek számba Izrael fiainak egész gyülekezetét. Vagyis emeljétek fel őket. És ez máris egy hangsúlyos rész, nem kell számolgatnunk, nem kell különböző számításokat végeznünk, hanem emelni kell egymást. Felemelni egymást ahhoz, hogy mindannyian a betöltött helyünkön lehessünk.
Olvasom tovább, az ő nemzetségeik szerint az ő atyáiknak háza népe szerint, a neveknek száma szerint. Egy újabb szám: a neveknek száma szerint, ami nem más, mint a neveknek a tartalma, a neveknek tartalma szerint. Vagyis nem a 12 törzs száma szerint, hogy Júda, Iszachár, Benjamin törzsében itt van a te neved, kapsz egy sorszámot, hanem a nevek tartalmának, a tartalmi jelentése szerint emeld őket fel. Ami arról szól, hogy az elhívásuk szerint állítsd őket a helyükre, az elhívásuk szerint tedd őket arra a helyre, ami az övék, hogy harcképesek legyenek. A nevek tartalma erről szól. Nem a nevek számáról van szó, hogy most ki, kinek a fia és akkor csináljunk egy listát és tegyük sorba. Persze rengetegen voltak és nyilván ez is benne volt a dologban, hogy kellett egy összkép, egy rálátás, hogy Mózes lássa, ki hova tartozik, melyik törzshöz, és kinek a nemzetségéhez, és kinek a családjához, csak a hangsúly nem ezen van. Hanem a hangsúly azon van, hogy mi a neveknek a tartalma. És mi a neveknek a jelentése. És mi a te nevednek a tartalma? És most nem az Ágnes, Eszter, Dávid név jelentésére gondolok, hanem hogy te önmagaddal tisztában vagy, és tudod, hogy a te életed mit tartalmaz, mivel van kitöltve, mi az, amiben neked helyed, szolgálatod van ebben a világban, és eszerint képes vagy a harcra. Képes vagy arra, hogy Istennek az ígéretét töltsd be, hiszen a Kánaán elfoglalása és a harcra való felkészítés az nem másról szól, mint azt ígéretnek a betöltéséről. És itt visszautalok a nevek tartalmára, emlékezzünk vissza a Jákobi áldásra, amikor Jákob megáldja a 12 fiát és mindegyiknek a nevét kimondja, hogy te, Naftali, ilyen áldásban részesülsz. Te, Júda ebbe, te, Benjámin, ebbe, és itt a nevek tartalma erről szól: a Jákobi ígéret be kell, hogy teljesedjen, valóra kell, hogy váljon, fel kell emelkednie ennek a népnek ahhoz, hogy képes legyen betölteni az ígéretet, képes legyen elfoglalni Kánaánt. Amikor Jákob megáldotta fiait, ő egy ígéretet mondott. Eltelt sok száz év és nem látszódott, hogy az ígéret beteljesedett volna, sőt, az ellenkezője látszódott, hiszen Egyiptomban ott volt a fogság, szolgaság, és semmi remény arra, hogy Júda egyszer valóban az lesz, akivé Isten tette. Semmi remény arra, hogy Benjámin az legyen, akivé Isten tette. És itt ennél a pontnál, amikor Isten megmondja, hogy emeld föl Izrael fiainak egész közösségét, a neveik tartalma szerint, ez erről szól. Itt az ideje, hogy beteljesedjen az ígéret. Az a kis család, akik kapták az ígéretet, az a 12 fiú, az most néppé nőtte ki magát, és itt van az ideje annak, hogy most már az az ígéret, ami anno adatott, beteljesedjen. Ennél a pontnál Isten erre fekteti a hangsúlyt, hogy teljesedjen most már be az, amit mondtam. Legyen valósággá, amit Én egyszer kijelentettem, az legyen valósággá. Amit én egyszer megmondtam, az legyen gyakorlattá. Amit te sok, sok, sok éve tudsz elméletben az agyadban, mert tudod, mert emlékezel rá, mert generációról generációra szállt az áldás, és tudták, azt már légy szíves, váltsd valóra. Azt tedd cselekedeté. Az legyen élővé, váljon életté benned. Az a tartalom, az töltse ki az életedet, elevenedjen meg. Számok? Nevek tartalma. Legyen az a tartalom, ami az elhívásod, ami az életed, ami a küldetésed, ami a célod itt ezen a földön, legyen valósággá.
És amikor tovább megyünk akkor, azt mondja: 2o esztendőstől fogva és feljebb, mindent, aki hadba mehet Izraelben, számláljátok meg őket, az ő seregük szerint, te és Áron. És itt ennél a megszámlálásnál az a szó szerepel, ami annyit jelent: átvizsgálni, áttekinteni, elsődleges jelentésében. Másodlagos jelentésében persze van az, hogy megszámolni, de inkább még az a hangsúlyosabb hogy fölkeresni, rábízni, átadni, megőrzésre odaadni. És itt, ami számomra hangsúlyossá vált, az áttekintés és az átvizsgálás. Amikor látjuk egymást, fölemeljük egymást, és tudjuk, hogy a neveinknek ott van a tartalma, hogy nem üres az életünk, hogy nem csak egy keret, ami nincs kitöltve, hanem valóban élettel teli, tartalommal teli, akkor nem az jön, hogy számlálgatjuk egymást, hogy neked, meg neked mi az elhívásod, hanem meg tudjuk vizsgálni, át tudjuk tekinteni, föl tudjuk keresni, és tudjuk azt, hogy kinek mi a feladata.
Ha ezt a 3 versszakot megnézzük, ebben a fordításban, ami itt a Károli fordítás, -és hangsúlyozom, hogy nem a Károli fordítást kicsinyítem le-, azt érzem belőle hogy ezen is, mint ahogy nagyon sokféle fordításon is áthat a hellenisztikus gondolkodás. Hiszen egy uralmi rend épül föl, akár csak ha ezt a 3 versszakot nézzük. Vedd számba te: ezt, meg ezt, meg ezt, és egy szép hierarchia ki is alakul már ebben a 3 versben. Ha visszatekintek a gyökerekhez, és megnézem a héber szöveget és a zsidó fordítást, akkor nem érzékelek ilyen hierarchiát, hanem egységet érzékelek. Azt érzékelem, hogy mindenki egyenlő. Figyeld meg, emeld föl, tekints rá, gyűjtsd össze, s ebben nincsen különbség, hanem egység van. És tulajdonképpen az egész hívő életnek, a Krisztusban való életnek és Krisztus Testének is ez lenne a lényege, hogy nincs különbözőség, hogy te kisebb vagy, vagy nagyobb, többet tudsz, kevesebbet, hanem egység van. És pontosan ez a „vegyétek számba” helyett, valóban ez az „emeljétek föl”, és a „nevek száma szerint” helyett „a nevek tartalma, lényege szerint” figyeljetek egymásra. S ha behelyettesítem megint itt a „számláljátok meg” helyébe azt, hogy „vizsgáljátok meg”, akkor egész más képet kapunk. Akkor azt látjuk, hogy nem az számít, hogy most ki mennyit ér egy közösségben, mit tud betenni középre, mi az, amivel emeli a színvonalat, mi az, amivel terebélyesedik egy közösség, vagy akár a családi életemben mit tudok még nagyobbat, még jobbat, még inkább kihozni a dolgokból, hanem pontosan az számít, hogy belül a tartalom milyen, és hogy ehhez a tartalomhoz hogyan viszonyulunk. Akár egy családi életben segítjük, felemeljük egymást, és nem versenyzünk, hogy én jobb vagyok a férjemnél, de én meg jobb vagyok a feleségemnél, hanem segítjük egymást. Mindennek az alapja ez: felemelni egymást, meglátni egymásban azt a tartalmat, ami a te neved tartalma, a te elhívásod, a te életed, meglátni, és ezt megvizsgálni. Nem megszámolni, megvizsgálni, átvizsgálni. A megvizsgálásban benne van az, hogy belemélyülök a dolgokba, és nem felszínesen odavágok egy „hogy vagy?” kérdést a másiknak, és a választ meg se várom. Hanem megvizsgálom, nézem az ő életét, hogy mi az, amivel ő tud segíteni engem, és én tudom segíteni őt.
A folytatásban olvasunk arról, hogyan kellett Izrael fiainak felsorakoznia, és konkrétan meg van adva a táborozás rendje a 2. fejezettől kezdve, és a könyvnek az első szakaszai túlnyomó részt erről szólnak, hogyan is történjen a táborozás, milyen zászlóaljak hogy álljanak föl, ki legyen északon, ki délen, vagy nyugaton, stb. Az elrendeződések. Ennek az egésznek az üzenete valójában akkor érthető meg, ha érezzük ezt, hogy miről is szól ez az említett 3 vers. Hogy nem a számokról és a mennyiségről, hogy délen állt a nagyobb létszámú csoport, és hogy északon álltak a kisebb létszámú csoportok, hanem pont arról, hogy ők azért álltak ott, mert a nevüknek a tartalmában ez a feladat volt. Nekik az volt a küldetésük, hogy ezt és ezt töltsék be, ők nem azért álltak ott, mert nagyobb létszámúak, vagy kis létszámúak voltak, hanem mert a nevüknek a tartalma arra a helyre adatott. És amikor keressük a helyünket, a szolgálati helyeinket, akkor itt van leírva, hogy hogy kell megélnünk. Mint ahogy Izraelnek is volt egy táborozási helye a pusztában, ugyanúgy a mi életünkben is van egy rend. Egy családi rend, egy közösségi rend, egy szolgálati rend, egy munkahelyi rend, mindennek van egy rendje. És ezt a rendet akkor értjük meg, hogyha nem a számok világában gondolkozunk, hogy mennyi, és a mennyiségekre megyünk rá, hanem előtérbe kerül a minőség. Előtérbe kerül a tartalom, előtérbe kerül az, hogy én ki vagyok, te ki vagy? És így lehet közös utunk. Addig nem tudunk kapcsolódni, és nem tudunk egymással mit kezdeni, amíg ebben a hellenisztikus gondolkodásban vagyunk, hogy mennyi. Amíg ez motivál bennünket, hogy mennyit, és nagyobbat és még, még, még...addig nehéz lesz összekapcsolódni, és valóban megérteni, hogy mi a feladatunk. Akár közösségileg, akár Krisztus Testében, akár kis családi közegben. De amikor a minőség a kérdés, hogy mit és hogyan, akkor lehetnek kapcsolódási pontok. Amikor a tartalom válik értékké, akkor lehetnek kapcsolódási pontok és akkor szép a kép. Hiszen Izrael népe is így tudott felállni, hogy tisztába volt a nevek jelentésével. Tisztába volt azzal, hogy neki, konkrétan, személy szerint az ő individumának mi az útja, és annak a törzsnek mi a feladata, ahova ő tartozik. És én úgy gondolom, hogy a hovatartozásunk is akkor oldódik meg, hogyha tudom azt, hogy kihez, mihez tartozom, mi a feladatom, mit kell tennem ebben a közegben, akkor érzem meg, hogy egy rendnek a része vagyok. Hogy beleilleszkedem abba a rendbe, ami egy Isten szerinti rend. És mindez hol történik? A Pusztában. Hát ezért vált fontossá a puszta. Ezért lett a zsidóságnak a puszta nem csupán egy kép, egy vizuális kép, hanem ezerszer több annál. A Puszta vált számára a néppé válás helyévé. És ezért van az, hogy a Pusztát a későbbiek során a próféták is nagyon sokszor említik, hogy mi történt a pusztában. Némely próféta azt mondja, hogy a Puszta volt Izraelnek a gyermekkora, hiszen akkor úgy bízott, mint egy gyermek, és úgy adta magát, mint egy gyermek, mások azt mondják, hogy az ifjúsága volt, ahol valóban megélte azt a nagyon közeli kapcsolatot Istennel. És a Puszta valóban fontos helyé, idővé, térré, eseményé, létezésé vált. Ugyanis a puszta az a hely, ahol a Törvényadás történt, ahol a szövetségkötés történt, és azt megelőzően sok minden történt: csodák is, zúgolódások is történtek, és mégis, valahogy a puszta lett egy meghatározó szerepe a zsidóság szellemi életének.
S ha már a Törvényadásról van szó, nem véletlen hogy éppen most, ma, ez a heti szakasz, a Bámidbár heti szakasz van, hiszen ahogy ezt a heti szakaszt elolvassák és lezárják ma a zsinagógákban, este beköszönt Savuot ünnepe. Savuot pedig a Törvényadásnak az ünnepe, megemlékezünk arról, ahogy Isten kinyilatkoztatta az Ő Törvényeit a Sináj hegynél, és adta az Ő szavát a népnek. És ez a Törvényadás tényleg olyan meghitt és bensőséges jelenete a zsidóságnak, mint egy esküvő, mint egy házasságkötés. Amikor két fél találkozik, és egy örök életre igent mond egymásnak. És itt is egy igen mondás történt, Izrael igent mondott Istennek és Isten igent mondott Izraelnek. És ez máshol nem történhetett volna meg -nagyon sok zsidó bölcselet van erről-, nem lehetett volna máshol a Törvényadás helye, csakis a Pusztában. Hiszen Egyiptomban a szolgaságban nem történhetett meg. Izraelben, a Kánaán földjén már a honfoglalás után nem történhetett volna meg, mert azt mondják, a városok falai között elvesztek volna a mindennapok forgatagában, a mindennapi teendőknek a sűrűjében. Kellett a puszta. Kellett a csend. Kellett az, hogy hallják Isten szavát. És ne csak hallják, és aztán haza menjenek és elfelejtsék, hanem meg is tartsák. Kellett a Puszta. Kell a Puszta a mi életünkben is, hogy halljuk Isten szavát. Kellenek a kimenetelek a Pusztába, csak emlékezzünk vissza, hogy Jesua hányszor ment ki a Pusztába, nemcsak akkor, amikor a megkísértés története volt, hanem Ő sokszor ment ki a tömegből. Nekünk kell a Puszta, és a mi életünkben is kell a Puszta. A Pusztában történhet meg, hogy megismered Istent. A Pusztában ismer meg téged Isten, hogy ki vagy. És a Pusztában ismered meg magadat. Mert rájössz arra, hogy mire vagy képes, és mire nem. És rájössz arra, hogy mi az az Ígéret, ami neked adatott és mi az, amit be kell töltened, és arra is rájössz, hogy mi az, ami nem a tiéd. És a Puszta megismertet a következő lépéssel, s a Puszta megtanít hinni, és a Puszta megtanít nagyon sok mindenre. Ezért ilyen lényeges a Puszta szerepe. És ezért lényeges a Törvényadásnak a szerepe is.
És ha már Törvényadás és a Savuot ünnepének az előestéjén vagyunk, egy pár szót ejtenék az ünnepről magáról. Rengeteg szokás és hagyomány kialakult ezzel kapcsolatban, de mégis, ami engem a napokban megfogott, hogy a Tóraadás ünnepe tulajdonképpen nemcsak a Törvényadás ünnepe, hanem egy másik elnevezés is van, az Első Zsengéknek az ünnepe, illetve az Aratás ünnepe. Tehát egy mezőgazdasági ünnep is, amit ma igen csak megünnepelnek Izraelben, a mai Izraelben nagyon nagy hangsúlyt fektetnek rá, a nem vallásos és nem túl ortodox zsidók különösen, azonban ami engem ebben megérintett, az ennek a 2 jelentésnek az összekapcsolódása. Mennyire nem tud létezni az egyik a másik nélkül. Van a Tóraadás ünnepe, a Törvényadás ünnepe, ez az egyik neve ennek az ünnepnek, és Isten megadja a Törvényeiben azt, hogy mit, hogyan, mikor kell lépnünk. Az összes útmutató benne van a különböző élethelyzeteinkre a Törvényben, és ott van egy másik jelentése, neve is az ünnepnek, az aratás, mezőgazdasági jellege, az egész természetnek a törvényszerűsége. És ami úgy megmosolyogtatott, hogy mennyire szépen összekapcsolódik az isteni törvényszerűség a természeti törvényszerűséggel. Isten ad egy elméletet, de azt máris ugyanabban az időben és síkban gyakorlattá teszi és megmutatja, hogy hogyan működik. Hiszen a mezőgazdasági ünnepnek a lényege pont ez, hogy most van az aratás ideje, most van a kévék összegyűjtésének az ideje Izraelben, most van az első zsengéknek a fölvitele, és ez nem más, mint egy törvényszerűségnek a betöltése. Ez egy olyan természeti törvény, ami rajtunk kívül működik. Ha mi nem tartjuk be a törvényeket és akárhogy is élünk ezen a Földön, akkor is lesz aratás, akkor is lesz vetés, akkor is lesz ez a körforgás, ami az évszakoknak a körforgása, a természetnek a körforgása. Akkor is lesz. Mert Isten kezében van ez, rajtunk független ez, ez működik, ez mindig is lesz. És ott van az, hogy Isten adja az Ő –úgymond- elméleti Törvényeit, s ez a kettő mindig párba kell, hogy járjon, mert akkor egész, és akkor épül be teljesen a mi életünkbe, és akkor érezzük meg ennek az egész világnak a szépségét, és rendjét, az ütemszerűségét, és akkor talán együtt tud a mi szívünk is dobbanni a Föld szív dobbanásával; akkor talán mi is együtt tudunk működni a természettel, hiszen ma már az ember és a természet a lehető legmesszebbre került egymástól. Azonban, ha visszaáll a mi szívünkben is az Isten által kinyilatkoztatott Törvényben levő rendeletek sokasága, a helyére kerül, és élővé válik bennünk, akkor tudunk összekapcsolódni a természettel. Akkor tudunk összhangban lenni azzal a világgal, amelyben élünk, ahol élünk. Számomra most különösen, hogy vidéken élek, és látom azt a rendet, ami akár egy mezőgazdaságban történik, még inkább üzenetté vált ez, hogy az isteni törvények mennyire összekapcsolódnak a természeti törvényekkel. És hogy mennyire szép és gyönyörű ajándékkal ajándékoz meg minket Isten, ha ezt elfogadjuk, és valóban az Ő Törvénye szerint kívánunk élni. Akkor valahogy összhangba kerülünk. Nemcsak magunkkal, hanem a körülöttünk lévő világgal.
A Puszta. Amikor a számokat és a Pusztát egy kicsit konfrontáltam egymással, nem kívántam senkinek a személyes élethez való hozzáállását megsérteni, csupán csak egyetlen egy kérdést feltenni: vajon kinek, mi a fontos? A mennyiség, vagy a minőség? A zsidóságnál a minőség vált valamiért fontosabbá, valahogy fontosabbá vált a tartalom, mint az, hogy hányan vagyunk? Valahogy fontosabbá vált az egyén, mint az, hogy ki a főnök? Valahogy fontosabbá vált a másik. Ebben is egy példát ad ez a fejezet, és ez a könyv. És most, hogy félreértés ne essék, nem a jelen állapotról beszélek, hanem arról, hogy ekkor mi volt? Gyökerekről, az ős-időkről, mert úgy gondolom, hogy minden problematikus kérdésnél itt a válasz, ahogy a próféta is megmondta, álljatok ki az útra és kérdezzétek meg, hogy mi volt régen, vagyis menjetek vissza a gyökerekhez. Menjetek vissza az ős-időhöz, az eredetekhez, amik még tiszták. És nekem hitem és meggyőződésem, hogy ez tiszta. Ami itt leíratott, és adatott, az tiszta. És úgy érzem, hogyha ehhez tartjuk magunkat, akkor kapunk útmutatást arra, hogy hogyan tovább. Ezt azért hangsúlyozom, mert nem kívánom se felemelni, se privilégizálni a zsidóság helyzetét, különösen a maiét, és nem kívánom elnyomni és háttérbe szorítani a kereszténységet, a pogány kultúrából jövő kereszténységet, hanem csak egy picit érzékeltetni szeretném a különbséget. És hogy ha célunk és feladatunk az, hogy az embereknek a gyökereket mutassuk meg, akkor kötelességem föltárni azt, ami az eredetekben van. Számomra egy kincses gyűjteménnyé, egy kis gyöngyszem-sorozattá vált összességében ez a 3 vers, mert én magam is meglepődtem azon, amikor elővettem, és rájöttem, hogy nem a számokról van szó, és közel sem arról szól, hogy mennyi mindent tudunk tenni az életben. És az Isten képünk sem erről szól, hogy Isten mennyi mindent bíz rám, és Isten mennyi mindent kér számon tőlem, hanem azt nézi, hogy mi van bent. Itt. Belül. A tartalom, az micsoda? A nevedben mi a tartalom, mi benned a tartalom, mi számít benned? Mi az érték benned? És hogy önmagadban érték vagy. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor sokkal, de sokkal egyszerűbb az Istennel való viszonyunk, és az egész Isten képünk valahogy átalakul, amikor nem a mennyiségre megyünk, hogy mennyi mindent tegyek azért, hogy Isten elfogadjon, hanem a minőségre. Hogy ha egy valamit, ha csak egy valamit is teszek, de azt úgy, hogy az Neked tetsző legyen, Istenem. Hogy abban valóban be tudjam tölteni azt az utat, ami az enyém.
Nekem ezt az üzenetet adta a mostani hetiszakasz, Bámidbár, a Pusztában. Kívánom mindannyiunknak, hogy legyenek pusztai állapotaink, pontosan avégett, hogy még jobban meglássuk azt a tartalmat, amivel Isten betöltött minket. Pontosan avégett, hogy még inkább megtudjuk, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, és hogy tudjuk gyakorolni egymás felé a felemelést, nem a számba vételt, a felemelést. És hogy meg tudjuk vizsgálni azt, hogy mi az, ami jó, és mi az, ami rossz? Azért, hogy harcra képesek legyünk, és ez a harc, ez nem különböző nagy, karizmatikus, akármilyen nagy szellemi harc, nem. Csak a hétköznapokra kell gondolni. Hogy hogyan élek meg egy napot? Hogy hogyan teszem azt, amit tennem kell? Hogy hogyan töltöm be Istennek az akaratát? Én tényleg ezt kívánom mindannyiunknak, hogy legyen Bámidbárunk, legyen Pusztánk, érezzük meg a Törvénynek az áldását, érezzük meg, hogy mekkora ajándékot kaptunk a Törvényadás által, és érezzük meg egymást is a Törvényben, érezzük meg azt, amit itt megérzett Izráel, amit megérzett a Pusztában Izrael: néppé váltak, egységé váltak, és tudta mindenki, hogy hol a helye és mi a feladata. És olyan jó lenne, ha Krisztus Testében is testvérként ezt éreznénk. Nem irigykedve a másik helyére, hanem elfogadva azt a helyet, ami az enyém. Nem vágyakozva nézni a másik helyét, hanem örülni annak, ami az enyém.
Zárszóként még egyetlen egy gondolat erejéig visszacsatolnék az első versre: „Szóla pedig az Úr Mózesnek a Sináj hegy pusztájában, a gyülekezet sátorában.” És felmerült a kérdés bennem e kapcsán, amikor olvastam, hogy hol szól Isten? A Pusztában. Hol szól Isten? A gyülekezet sátorában. Amikor várjuk, akar közösségileg, akár egyénileg Isten útmutatását, hogy hogyan tovább, itt van. A Pusztában, a gyülekezet sátrában. És ez a gyülekezésnek a helye kifejezés még annyit is jelent hogy: az örömnek, az ünnepnek a Sátorában. Egy kicsit felkészítés ez Sávuot ünnepére is. Hol szól Isten? A Törvényében, ott ki van jelentve minden. Hiszen örömünnepként éljük meg a Törvényt, hogy adatott számunkra, és ebben az örömben szól Isten. És mikor? „A második hónapnak elsején az Egyiptom földjéből való kijövetelük után, a második esztendőben.” Nem azonnal. Amikor azt érzem, hogy most valamiért csend van, annak oka van. Nem azonnal szólt Isten, nem úgy volt, hogy kivezette a népet, és akkor máris adta nekik a Törvényt. El kellett telni egy időnek, ki kellett, hogy tisztuljanak azok a dolgok, amiket Egyiptomban átéltek. Rendeződnie kellett a szellemi, lelki érzületnek, érzelmi világuknak, hogy ki jöjjenek egy megpróbáltatásból. Amikor nehézség van, amikor megpróbáltatás van, amikor elnyomás van, amikor nem lehetsz az, aki vagy, akkor nem tud szólni Isten. Ki kell menni a Pusztába, csendbe kell lenned, hallgatnod kell, föl kell épülnöd önmagadnak, és ez a második év. Nem szólhat egyből Isten, kell egy idő, el kell telni egy időnek. Amikor egy krízisen túl van az ember, el kell telni egy időnek, amíg Isten tud szólni. Itt is eltelt egy idő, és akkor szólt, amikor már tudta, hogy képes a nép fogadni az Ő szavát. Isten jobban tudja, hogy mikor kell hozzád szólnia, mint te. Ő tudja, hogy mikor kell szólni, Ő tudja, hogy mikor kell parancsot adni, mikor kell beszélni, mikor kell szólni. Tudja. Neked egyetlen egy feladatod van: hallgatni, várni, készé lenni és fogadni az Ő szavát.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |