|
A megvilágító kegyelem
Elhangzott a SÓFÁR Közösség piliscsabai csendes napok alkalmán 2015. augusztus 21.
Orbán Eszter:
Pálnak a Tituszhoz írt levelét szeretném elővenni, és abból is a 2. fejezetből a 14-15. verset, és előre elnézést kérek, hogyha egy kicsit hosszadalmas lesz, de elég érdekes ez a rész, és szeretném bővebben kibontani azt az üzenetet, amit én ez által kaptam. Tehát a Tituszhoz írt levél 2. fejezetének a 14. versétől olvasom: ,, Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán, és szentül éljünk a jelen való világon, várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését, aki önmagát adta érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt. Ezeket szóljad, és ints és fedj, teljes méltósággal, senki téged meg ne vessen. ”
Hát, ha valami, akkor ez a szakasz talán a legcsöpögősebb a Páli levelekből, és pontosan azért szeretném elővenni, mert úgy érzem, hogy valami oknál fogva az évszázadokon keresztül kialakult egy olyan máz a Páli leveleken, amiket képtelenek vagyunk már a máz nélkül értelmezni. Van egy vallásos rárakodás az összes Páli levélen, és ha ezt egy mai ember a kezébe veszi, akkor vagy nem érti, hogy miről beszél ez az ember, vagy azt mondja, hogy ez a kor nyelvezete volt akkor, és ez a mai kornak már nem a nyelvezete. Ma már nem használunk ilyen szavakat, hogy dicsőség, ma már nem használunk ilyen kifejezést, hogy boldog reménység, nagy Isten, üdvözítő kegyelem. Ezek mind-mind, olyan szavak már, amik borzasztóan elcsépeltek, és akinek van egy vallásos múltja, egy olyan közege, amiből jött, szinte irtózik ezektől a szavaktól, pont azért, mert már tartalmát veszítette, és valljuk be őszintén, hogy a hidegrázás jön ránk, amikor ilyen kegyelemmel teljes szövegeket hallunk. Mert nem tudjuk már hova tenni, mert tényleg rajta van egy olyan réteg ezeken a szavakon, amit sikerült szinte teljes mértékben elferdíteni. És az a kép jön le nekünk, hogy Pál levelei vagy értelmezhetetlenül csöpögősek, vagy borzasztóan farizeusiak, vagy elvitték a karizmatikusság irányába, tehát minden irányzat a saját kénye-kedve szerint fordította ki és értelmezte Pálnak a szavait, és nem szeretjük. Vagy túlságosan szeretjük. Végletekben vagyunk Pállal, és nem tudjuk helyesen használni a leveleiből jövő üzenetet. Ezért én arra próbálkoztam, hogy minden ilyen sallangot most egy kicsit letisztítsak és elővegyem azt a szöveget, ami valóban úgy gondolom, hogy sokkal, de sokkal közelebb áll az eredeti szöveghez. A héber szöveget, ami az arámival sokkal inkább rokon és hasonló, hiszen azért egy olyan zsidó emberről van itt szó, aki zsidóként élt, zsidóként gondolkodott, zsidóként szólt, bármennyire is a népek között volt elhívása, és beszélte a római és görög nyelvet, az ő anyanyelve az arámi volt. Beszélte az arámit és az anyanyelvén gondolkodik minden ember, az anyanyelvével fejezi ki legjobban az érzéseket, és még mindig a héber közelebb áll az arámihoz, mint a görög vagy más fordítás. Ezért bátorkodom elővenni, és a felbátorodásomban megpróbálom megmutatni azt, hogy igazából nem egy csöpögős, ömlengős embernek a szavai ezek. Hogy az üdvözítő kegyelem, a megtartás, a boldog reménység, a nagy Isten, a megváltás, a jó cselekedetek, és mindaz, amik itt szerepelnek és elcsépelt szavak, azok valójában milyen gyökerekkel bíró szavak. És hogy valójában egy olyan ember írta ezt, aki egyáltalán nem volt elragadtatva, mert ha ezt a részt elolvassuk, akkor az jön át belőle, hogy megjelent a kegyelem minden embernek, és várjuk ama boldog reménységet, amelyben majd elragadtatunk, mert megjelenik az Isten boldog reménysége, aki önmagát adta értünk, és… ismerjük a szöveget. És az jön át ebből, hogy igen, mi most itt vagyunk, meg kell tagadnunk a hitetlenséget, a világi kívánságokat, minden, ami a világból való és földi, az rossz, és várjuk ama nagy üdvözült sereget, amelynek a részesei leszünk. Ezek szűrődnek át, ezek szinte kivesznek minket ebből a világból, amiben élünk, és élnünk kell, és lépésről, lépésre haladnunk kell. Mert egy ilyen szöveg beindítja azt nálunk, hogy ó, hát várjuk ama boldog reménységet, majd a halálunk utáni pillanatokat. És pontosan ezt szeretném egy kicsit majd részletesen kibontani, hogy itt nem az elragadtatásról és a túlvilági életről van szó, és hogy a hívő élet célja nem a mennyország, és nem a halálom utáni élet. Pál nagyon is racionálisan, nagyon is, mondhatnám azt, hogy földhöz ragadtan adta tovább azokat a szavakat, amiket sikerült aztán évszázadokon át földön túlivá tenni.
Hát akkor kezdjük az elején: „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek...” Itt a kegyelem szónál, az Isten kegyelmének a szavánál nem az irgalom jelenik meg, hanem az a cselekvő szeretet, ami a cheszednek a szava, az a cselekvő szeretet, ami annyit jelent, hogy megmenteni, oltalmazni, védelmezni, és valakiben bízni. Vagyis Isten bizalma jelent meg az emberek felé. És hogyha ezt egy kicsit átfordítjuk és átgondoljuk, akkor ez a rész azt jelenti, hogy Isten bízik az emberben. Beszélgettünk az önbizalomról, az identitásról, stb., hogy mi magunk nem bízunk magunkban. De hogyan is gondolhatjuk azt, hogy mi nem bízunk abban, hogy mi képesek vagyunk megcsinálni majd Istennek az akaratát, ha Isten bizalommal fordul az ember felé? Azzal a kegyelemmel, amiben a bízás van. Az oltalmazás, a megmentés, a védelmezés szava, ráhagyatkozás szava. Isten ráhagyja az emberre az Ő szeretetét. Odaadja az Ő szeretetét, nemcsak azért, hogy megóvja, megoltalmazza, körbevegye, hanem pontosan feladattal bíz meg. Amikor Isten kegyelme megjelenik, az nem egy ilyen úszók a szeretetben, happy dolog, hanem az Isten kegyelme mindig feladattal jelenik meg, rád bíz valamit. Amikor megkegyelmez rajtad Isten, az azt jelenti, hogy Isten valami miatt kegyelmezett meg, mert valamit rád akar bízni. Bízik benned, és ezért adta a kegyelmét, mert meg akar bízni valamivel. Hogyan jelenik meg Istennek a kegyelme? Azt írja itt, hogy megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. Engedjétek meg, hogy egy kicsit szó szerinti fordítást hozzak, ami így hangzik: „mert Isten szeretete fénylik, mint a szabadságnak a hajnala, minden ember számára.” Akkor még egyszer: Isten szeretete, bizalma, kegyelme ragyog, és úgy fénylik, mint a szabadság hajnala minden ember számára. És ebben nincsen sem üdvösség, sem megtartás, sem semmiféle olyan szó, ami itt szerepel. A megjelenés szava sem szerepel, hanem a ragyogás szerepel, a „fénylik”, a Napnak a ragyogását használja itt, ami a Napnak a sugara, a Napnak az ereje, a Napnak az éltető ragyogása, és úgy fénylik, mint a szabadságnak a hajnala. A hajnal mindig egy elválasztás. A sötétség és a világosság közötti elválasztó időszak a hajnalnak az időszaka. Isten szeretete hajnalként fénylik, vagyis az Isten szeretete és az a bizalom, amivel Ő feléd fordult, az egy elválasztásként jelenik meg már minden ember számára, hogy elválasztja Isten a sötétséget a világosságtól, és akkor visszamehetek a kezdetekre. Vissza az eredetre, a teremtésre, mi történt legelőször a teremtéskor? A sötétséget és a világosságot Isten elválasztotta. Isten szeretete és Isten kegyelme nem az, hogy megment, megtart, hanem az, hogy elválaszt. Mint a hajnal elválasztja a sötétséget, az éjszakát a nappaltól, úgy ragyog ez a szeretet. És ebben a ragyogásban benne van az erő, a fény, és a Napnak az ereje. A Napnak az ereje, ami soha nem szűnik meg. Ez a szeretet egy állandó, életet adó szeretet. És ebben a ragyogásban van meg a szabadság. Mert a szabadságnak a hajnala ragyog fel minden ember számára. Az kevés, hogy Krisztusban megjelent az üdvösség minden ember számára. Ha én ezt elmondom egy Sziget-fesztiválról jövő fiatalnak, szembe köp, kinevet, lenéz és elmegy. Mit értünk ebből a kifejezésből, hogy megjelent az üdvösség minden ember számára? Talán egy kicsit magyarázóbb ez a szöveg, hogy ragyog a szabadság hajnala, az a hajnal, ami elválaszt egy sötétségből a világosságra. Egy választó pont Istennek a szeretete. És itt erre fektetném a hangsúlyt, hogy egy választó pont. Egy hajnalhasadás az a szeretet, amivel Ő az ember felé fordul.
Tovább olvasnám, hogy hogyan is jelenik meg folyamatosan ez az elválasztás ezekben a versekben. „Amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon.” Ebben a versben, ahogy olvasom, azt látom, hogy nekünk kell megtagadni a hitetlenséget és a világi kívánságot, vagyis olyan ez, mintha nekünk egy erőt kellene kifejtenünk azért, hogy mi távol legyünk a rossztól, ez a mi erőkifejtésünk lenne, és mi küzdünk azért, hogy megtartóztassuk magunkat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világban. Csakhogy itt is az jelenik meg, amikor Isten választ el téged a jelenvaló világi és mulandó dolgoktól. Ezt is szeretném egy kicsit az eredeti fordításból szó szerint idézni: És megtanít minket elkülöníttetni, elválasztatni a rossztól, -nem a hitetlenség szerepel, hanem a rossz fogalma- megtanít minket, hogy elválasszuk a rosszat a jótól, és hogy a halandó élet kívánságai legyenek távol tőlünk. Nem a világi kívánságokat és a javakat kell megfosztani magunktól, nem a megfosztásról van szó. Nem azt mondja, hogy Isten kiemel, és majd adja a szeretetét és kegyelmét, és téged megfoszt a világi javaktól, meg neked is meg kell fosztatni magadat a jótól, meg az élvezetektől, meg a jakuzzitól, meg ettől, meg attól. Nem. Nem a megfosztásról, nem a lemondásról van szó. Nem neked kell ezt csinálni, hanem azt mondja, hogy megtanít minket, hogy elválasztódjunk, hogy távol tartódjunk, egyszerűen Ő az, Aki távol tart a rossztól, a gonosztól, és a halandó életnek a kívánságaitól. És itt a halandó életnél egy olyan kifejezés szerepel, hogy „chajé basarim” ami a testnek az élete, tehát a testi kívánságok Valószínű, hogy ezért jött át az a felfogás, hogy minden rossz, ami testi kívánság. Na de miért lenne rossz az, ha én egy jót akarok aludni, mert fáradt vagyok? Miért lenne az rossz, hogyha nekem szükségem lenne egy frissítő masszásra? Miért lenne az rossz, hogyha tényleg szükségem van arra, hogy elmenjek kirándulni a családommal, és élvezzem a tájat? Az miért rossz? Nem a testi, nem a fizikális létben való dolgoknak a lemondásáról van szó, hanem arról, hogy a halandó életnek a kívánságaitól választ el. Vagyis mindaz, ami halandó és mulandó, az számodra kezd értéktelenné lenni. És nem afelé kezdesz hajtani, hogy most mindenképpen legyen a kertemben egy pezsgőfürdő, mert anélkül nem tudok élni. Hanem az van, hogy egyszerűen elválasztódsz a halandóságból, és kezdesz az örökkévalóság felé orientálódni. Hogy mindazok a dolgok valahogy olyan másodlagos, harmadlagos, századlagos dolgokká válnak, amik a halandóságnak a dolgai. Persze hogy jól esik egy évben egyszer elmenni kikapcsolódni egy wellnessre. De az nem azt jelenti, hogy az egész életed wellness. És szükség van arra, hogy regenerálódjon a testem, és szükség van arra, hogy regenerálódjon a lelkem, és a szellemem, de az nem azt jelenti, hogy az egész életem csak erről szól. És talán itt értjük meg azt, hogy hogyan alakulhatott ki a hívők között ez a hihetetlen nagy mazochizmus, hogy jaj, ezt nem érdemlem meg! De igenis megérdemled, mert kell, mert ebben a világban élsz, amit itt mindjárt folytatok is, hogy hogyan kell élned ebben a világban. De nem ez a cél. És nem az a cél, hogy a halandó életet tápláld, hanem már az, hogy hogyan éljél? Azt mondja: mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világban. És ezt a három szót szeretném egy picit kiemelni: a mértékletességre azt írja, hogy belátás, ész, értelem és figyelem. Vagyis értelmesen éljél. Nem visszafogni magadat, nem megtartóztatni, nem görcsösen csinálni dolgokat, hanem ésszel. Ésszel, mértékletesen éljél. Megfontolással tenni azt a dolgot, amit teszel. A mértékletességnek tehát ez a szava jelenik meg: ésszel, értelemmel és megfontoltan. Az igazság szavánál az jelenik meg, hogy egyenesen. És itt ezt a „jásár” szót, amit szerepel erre a kifejezésre, különösen a bibliai héber az erkölcsi tartásra használja. Erkölcsileg igazságban, erkölcsileg egyenességben éljél. A „szentül éljünk a jelenvaló világban” pedig annyit jelent, -ezt a kifejezést nagyon sokszor használom és használja a Biblia is és nagyon szeretem: yirát sámáim, ami nem más, mint az Égnek a félelme. És az Égnek a félelme nem más, mint az Istenfélelem. És hogyha ezt a 3 szót kiemelem, akkor megkapom azt, hogy hogyan kell élnem a fizikális világban? Meggondolással és megfontolással tenni és cselekedni, a cselekedetek szintjén. A fizikális létem arról kell, hogy szóljon, hogy ésszel és nem ész nélkül élek. A lelki életem milyen legyen? Egyenes és igaz. Erkölcsileg, lelkileg az egyenességben járjak, és ez az egyenesség mindig az Istennel kapcsolatos, tehát nem lehet úgy erkölcsileg egyenesen élni, és józanul és igazságban, hogy ne lenne összefüggésben Istennek a szavával. A szellemi életemnél pedig legyen ott az Istenfélelem. Meg van adva mind a 3 rész, hogy szellemben, lélekben, fizikálisan hogyan éljek a jelenvaló világban. Itt azt a kifejezést használja, hogy „éljünk a jelenvaló világban”, ami úgy hangzik, hogy lagur baeretz, vagyis lakjunk a világban. Lakjunk. Legyen a tiéd az a rész, ahol élsz. Akármilyen kis területen is, azt te lakjad. Az a tiéd legyen. Azt te éljed, abban te ésszel és értelemmel éljél, abban te éld meg az egyenességedet és azt a tartást, ami téged erkölcsileg tart, és azon a részen, ami a tied, ahol te laksz, amit kaptál Istentől, mint földterületet, azon a részen éld meg az Istenfélelmedet. És ha ezt a hármat megéled, akkor következik az, amit a 13.vers ír.
De hogy hogy tudod megélni ezt, erre most még visszatérek, hogy Isten kegyelme hogy tanít minket? Mert azt mondja: megjelent az Isten kegyelme minden embernek, amely arra tanít. Tehát az Isten kegyelme tanít minket, na de hogy? És itt a tanítás szavánál a Tóra szava szerepel. Vagyis Isten kegyelme a Törvényen keresztül tanít minket. Ha én nem értem Isten Törvényét, akkor nem tudom, mi az, hogy kegyelem. Én úgy tudom megismerni Isten kegyelmét és szeretetét, hogy mindazt a feladatot, amit rám bízott -hiszen a kegyelem a bizalomnak a szava, hogy odabízok neked valamit, hogy te azt tedd-, megismerem. Nem tudom tenni másképp, ha nem ismerem a Törvényt, csak úgy tudom tenni, ha ismerem a Törvényt, és a Törvény által választ el a rossztól. A Törvény által választ el attól, hogy most nem a hiábavaló kívánságok, a hiábavaló életnek, mulandó életnek a kívánságai felé fogok menni, hanem az örökkévalóság felé, hiszen a Törvény arra visz, ami egy maradandót ad. És mindaz, amit itt meg tudok élni ésszel és értelemmel, egyenességgel és Istenfélelemmel, azt az által tudom, hogy ismerem a Törvényt. Mert a Törvény visz el Istennek a kegyelmére. Addig hiába beszélek én arról, hogy én Istennek a kegyelmét mennyire megtapasztaltam, ha nem ismerem a Törvényét. Saját életemből tudok példát hozni: nem tudtam elmondani szívvel, igazán, és nem volt súlya és tartalma annak a szónak, hogy kegyelem, amíg nem ismertem a Törvényt. Amíg éltem egy vallásos közegben, ott mindennap elhangzott Istennek a szeretete és hatalmas kegyelme, de a Törvényről egy szó sem volt. Semmi. És fogalmam se volt, hogy mi az, hogy kegyelem, csak úgy elképzeltem, valami elképzelésem volt arról, hogy igen, Isten kegyelmes, hogy szeret, hogy annak ellenére, hogy milyen halandó vagyok, mennyire szeret, de igazából akkor tudtam meg, hogy mi az, hogy kegyelem, amikor megismertem a Törvényt. És nem azért mert, hogy jaj, mennyire betarthatatlan a Törvény, hanem pontosan abban van meg Istennek a szeretete. A Törvényében van meg a szeretete. És aki nem ismeri a Törvényt, aki nem ismeri azt a Tórát, amit Isten bizalomként, rábízásként odaadott a zsidó népnek, hogy aztán az egész világ számára kinyíljon, aki nem tudja ezt megismerni és elfogadni, az távol áll a kegyelemtől. Az távol áll attól a szeretettől, amit Isten akar ráruházni.
Menjünk tovább a 13. versre: Várván ama boldog reménységet, és a nagy Istennek a és megtartó Jézus Krisztusnak dicsősége megjelenését. Hát, ezt ha tízszer elolvasom is, elég nehéz értelmeznem. Mi az a boldog reménység, hogy jön ide a nagy Isten, és Krisztusnak a dicsőséges megjelenése az amit várok, vagy a nagy Istent várom, vagy ...hogy van ez? Hadd olvassam ezt a részt ismét kicsit szó szerinti fordításban: és a szemeinket felemeljük a jó reménységhez, hogy idejében megjelenik a nagy Istennek a tisztelete és Jesua HaMasiának a mi Messiásunknak a tisztelete, a fénye, az ereje. Vagyis nem valami földön túli dicsőség az amit várunk, és itt a várásnak a szava nem is szerepel, hanem egyszerűen csak az van hogy a szemeinket felemeljük a jó reménységre, a jó reménységhez. A beszélgetéseinkben is előfordult, hogy én hova nézek, mire tekintek most? Arra, hogy lefele nézek, mert azt látom, hogy nem megy az életem előre, és csak még jobban fogok süllyedni, ha lefele nézek, vagy hova nézek fel, mire emelem a szememet? És itt többes számba beszél, tehát mindannyiunkról szól ez, hogy mi felemeljük a tekintetünket, a szemeinket emeljük föl, a jó reménységre. Na de mi az a jó reménység? Az, hogy várom Krisztusnak ezt a dicsőséges megjelenését, amit itt olvasok? És nem. A jó reménység annyit jelent, ami a reménység szava: a „tikva”, amely egyben Izraelnek a himnusza is. Tulajdonképpen a zsidó népnek a léte erről szól, a reménységről, a reménység szava pedig nem más, mint zsinór, fonal. Ez tart. Ez kapcsol össze Istennel. Egy összekötő fonalban vagyok Istennel. Amikor én reménykedem, akkor azt a fonalat fogom meg, amelynek a másik végén Isten van. És ez az a fonal, ami elszakíthatatlan. Mert jó fonal. Mert jó zsinór. Jó zsinórra tekintek-e? Jó fonalra nézek-e, jó fonalba kapaszkodik bele a kezem, egy olyan fonalba, amit fölülről Isten tart? Egy olyan fonalba, ami nem halandóságra és mulandóságra épül. Egy olyan fonalba kapaszkodok, amelyik jó fonal. Mert lehet rossz fonalat is megfogni. Mert megfogok egy rossz fonalat, amit már nem tart a magasban semmi, vagy éppen nem bírja az én életemnek a súlyát, és akkor irány a szakadék. De ez egy jó fonal, és Izrael ebbe a jó fonalba kapaszkodik, és a zsidó népnek az egész léte, a 6ooo éves léte erről szól: a remény, a remény, a remény. Na de a ma emberét, ha megkérdezem, mi az, hogy remény? Nem tudja meghatározni, nem tudja definiálni ezt a szót se, hogy remény. Önmagam se tudom definiálni ezt a szót: mi az hogy remény? Van nekem reménységem, az a reményem hogy majd beteljesedik? Ez egy olyan fátyolos valami, olyan bizonytalan értelmű ez az egész remény fogalom. És itt van a reménynek a szava, hogy mit jelent. A „tikva”, a remény szava: zsinór, fonal. Ebben a jó fonalban kapaszkodok, és mivel ez a jó fonal az, amire én rátekintek, ez a jó fonal, ami engem meg fog tartani, mire? Arra, hogy én meglássam Istennek, a nagy Istennek az erejét. Hogy meglássam azt az Istent, akinek az ereje –mert itt a dicsőség szava helyett a „kavod” szó szerepel, ami erő, tisztelet-, akinek a tisztelete, akinek a nagysága megjelenik. Vagyis hogyha én a szemeimet jó helyre helyezem, akkor én látom Istennek az erejét. És eljön az idő -mert itt az van, hogy az idő elteltével meglátod Istennek az erejét-, amikor a nagy Istennek az ereje, a tisztelete, és Jesua HaMassiah-nak, mint Messiásunknak a tisztelete megjelenik. Nem a Földön. Benned. Benned jelenik meg, neked jelenik meg, azért, mert a Tóra tanít meg arra, hogy mi Isten szeretete; azért, mert a szemeid a jó fonalon vannak, mert a cselekedeteidben, az erkölcsi életedben, a hitéletedben megvan mindaz, amire tudsz tekinteni, amibe tudsz kapaszkodni, és Isten megmutatja idő elteltével, megmutatja az erejét. Amikor most mindannyian arról beszéltünk szinte, hogy nem tudjuk, hogy hogyan tovább, és már dübörög bennünk minden, hogy tennénk, és csinálnánk, és nem látjuk, hogy merre, már néha úgy érezzük, hogy kirobbanunk, mint egy vulkán, mert annyira mennénk, akkor itt van: idővel megjelenik Istennek az ereje, idővel megjelenik Istennek a hatalma, a tisztelete, a nagysága -benned. Benned és rajtad.
Folytatom tovább: aki önmagát adta miérettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kivált való népet, jó cselekedetekre igyekezőt. Ezt is nehéz értelmezni egy vallásos szleng és rárakódás nélkül, mert itt van a megváltás története: az, hogy Krisztus meghalt értünk, hogy kiváltson minket. Jó. Akkor most egy kicsit felejtsük el ezeket, amiket magunkba szívtunk sok- sok hívő, vagy éppen vallásos éveink alatt, és akkor hallgassuk úgy ezt a szöveget, ahogy ide van írva: „mert adta az Ő lelkét érettünk, és itt az érettünk szónál annyi szerepel, hogy a mi időnkért. Vagyis: „adta az Ő lelkét a mi időnkért, hogy kihozzon bennünket minden bűnből, és megtisztítsa a mi lelkünket, hogy az Övé legyen, és legyünk ékszere, megtelvén a jó cselekedetekre való buzgalommal.” Ennek a mondatnak az elejét egy picit részletesebben kifejteném: „adta az Ő lelkét a mi időnkért”. A mi életünknek az idejéért. Amikor azt mondjuk, hogy önmagát adta miérettünk, akkor egy kicsit gondoljunk arra, hogy nem az öröklétért, nem az öröklétünkért adta magát. Nem csak az örök életünkért, mert arra gondolunk, hogy a megváltás arról szól, hogy kiváltott minket a halálból, ergo örök életünk van. Tehát ha meghalunk is, élünk. Feltámadunk, stb. úgy, mint Ő. Ismerjük. Na de itt az van: a mi időnkért. Azért az időért, amit a születésedtől a halálod napjáig ezen a Földön töltesz. És azért mit adott? Az Ő lelkét. Nem az életét. Nem az van itt, és nem is írja Károli se, hogy az életét adta értünk, nem. Az Ő lelkét. És ezt sokszor elfelejtjük, mert szellemben gondolkodunk, pedig itt is az van, hogy Ő a lelkét adta a mi földi időnkért. Vagyis amikor mi itt a földön élünk, akkor azzal a lelkülettel kell, hogy éljünk, ami benne volt. Azzal a lelkülettel. És volt lelkülete Krisztusnak, hogy ha testben megjelent, akkor lelke ne lett volna? Erről sokszor elfeledkezünk. Mert azt gondoljuk, hogy Ő csak szellem és test, de hát ott volt a lelke is! Ott volt a lelke, amikor kihajtotta a Templomból a kufárokat. Ott volt a lelke, amikor sírt. Ott volt. És a lelkét adta értünk, hogy az a lélek legyen bennünk. Hogy azok az érzések legyenek bennünk, azok a vágyak, azok a gondolatok, és akkor itt már megértjük, hogy nem is kellenek akkor a hiábavalóság vágyai, mert az a vágy, az az érzület, az a gondolat és az az akarat van bennem, ami már a Krisztusé. Amikor itt azt mondja, hogy megváltson minket minden hamisságtól, a megváltás szavánál az szerepel, hogy kihozzon minket a bűnből. Itt a kihozatalnál az a szó áll, mint amikor kihozta Isten Egyiptomból Izraelt, a zsidó népet. Ugyanaz a „chácil” nevezetű ige szerepel, amivel Isten kihozta a népet a szolgaság földjéről. Ugyanazzal az ige, ugyanaz a szó szerepel a megváltás szónál, és nem a „goel” szava. Ezt azért hangsúlyozom, mert a zsidóság megkülönbözteti ezt a két szót: a kihozatal és a megváltás nem ugyanaz. Azt kell megváltani, aki tehetetlen, kihozni azt kell, aki járóképes. Izraelnek a saját lábán kellett kijönni Egyiptomból. Neked a saját lábadon kell kijönni a bűnből. Isten az, aki kihoz Krisztus által, Ő fog kihozni, Ő fog téged kivezetni mindabból a bűnből, ami elválasztott idáig Tőle, ami a lelkedet elválasztotta az Ő lelkétől. Itt a bűn szavánál ne azokra a bűnökre gondoljunk, amik az általánosságban vett bűnök, pl: paráznaság, részegeskedés, bujaság, amiket Pál a leveleiben sokszor megemlít. A bűn szavánál az „avon” szó szerepel, ami annyit jelent, hogy istentelenség. És az istentelenségből neked kell kijönni. Neked kell kijönni úgy, hogy az érzelmeidnek kell kijönni, hogy az érzelmeid vezetik ki az akaratodat, a vágyaidat, egyszerűen kihozza a lelkedet abból a halandóságból, -de neked kell kijönni. Így tud az egész lelked átformálódni, és olyanná válni, mint az Ő lelke, azért, hogy mije legyél? Hogy beemeljen abba a népbe, amely kincs, birtok és ékszer. Az Ő számára. Krisztus úgy tekint az Ő népére, mint egy kincsre, egy saját birtokra, egy saját területre. Egy ékszerre. Egy féltve őrzött drágakőre. És ebbe kerülsz bele, ebbe megy be az egész életed, és az egész lelked. Nagyon sokszor hangsúlyozom, hogy igenis, kell beszélni a lélekről, nem azért, mert nő vagyok, hanem azért, mert a lelkünk a következő lépcsőfok a cselekedeteknél. És a cselekedeteink a lelkünkre hatnak ki legelőször. És a lelkünk a legsebezhetőbb. Mert hiába van egy biztos szellemi életem, hogyha a lelkem rendezetlen, az két irányba hat ki. Az ki fog hatni a szellemi életemre is, meg ki fog hatni a cselekedeteimre is. A lélek a mérleg nyelve. A lélek a mérleg nyelve, mert ha nincs rendben a lelki életem, az be fogja lengetni a szellemi életemet is, meg a fizikális életemet is. Ezért szükséges, hogy az a lelkület legyen bennünk, ami Krisztusban volt. Az jelenik meg itt ezekben a részekben, és végig erről szól, hogy azzal a lelkülettel éled meg a törvényt, az Isten szeretetét és mindazt, amit itt felsoroltam, ami már Krisztus lelkülete. És akkor a lelki világod nem hullámvölgy, hanem egy kiegyensúlyozott lelki életed van, ami kihat a szellemi, és a fizikális életedre is. És azt mondja, hogy ez tele van buzgósággal, hogy tedd a jót. Erről is beszélgettünk, hogy annyira szeretnénk már a jót tenni, a jó cselekedeteket tenni, vagy egyszerűen csak tényleg jót tenni, és azt látjuk, hogy semmi haszna, semmi értelme. Most akkor tegyük egyáltalán a jót? Felesleges akkor tényleg a jót tenni, én is sokszor mondom a férjemnek, hogy nem éri meg jónak lenni, felesleges. Akkor milyen cselekedeteknek a buzgósága kell, hogy buzogjon bennünk? A jónak a szava annyit jelent még, hogy értelmes. Értelmes cselekedet. Aminek van értelme. Értelmes és olyan, aminek van egy következménye. Tehát egy olyan jó, ami egy állandó állapotot jelöl, de annak már van egy következménye. Olyan cselekedetek, amik értelmesek. Azt tedd. Ami értelmes. Mert az Isten szerinti jó cselekedetek, azok nem az értelmetlen cselekedetek. Azok nem azok a cselekedetek, amik a te felindult buzgóságodból jönnek elő, hogy te mindenképpen meg akarod etetni azt az éhes, koldus, szerencsétlen cigány kisfiút. De nem tudod, hogy mi van mögötte. Mert nem látod. És nem biztos, hogy ez az Isten szerinti jó cselekedet. Van-e értelme ennek? Van-e Isten szerinti értelme annak a jó cselekedetnek, amit teszel? És itt viszont a nő szólalt meg bennem, mert érzékenyebb és humanistább vagyok, és úgy gondolom, hogy a nők pontosan azért, mert emocionálisak, érzelmi lények, sokkal inkább mennének arra, hogy jót cselekedjenek, karitatívkodjanak, hogy tegyék a jó dolgokat ...és itt van Istennek a válassza. Nem elég, hogy te úgy gondolod, hogy ez jó cselekedet, értelmes cselekedet. Az buzogjon benned, hogy amit most te megteszel, Isten Törvénye szerint van-e értelme? És amikor a látható világban annak, amit teszel, semmi, de semmi értelme nincsen, és a hiábavaló és mulandó élet szerint semmi, de semmi értelme nincsen, az az Isten szerinti értelmes cselekedet. Mert a maradandót építed, s a maradandót műveled meg, és afelé törekedsz.
És végül az utolsó rész: „ezeket szóljad, és ints, és fedj, teljes méltósággal, senki téged meg ne vessen.” Ezt is ki lehet sarkítani: inteni, fedni, teljes méltósággal a híveket, megdorgálni, elő a pálcát, és ezért engem senki meg ne vessen! Mert hát itt van! Tekintélyelvűség, az kell, hogy működjön! Hogy is néz ez ki? Ezeket szóljad? Pár héttel ezelőtt a Dvárim hetiszakaszhoz érkeztünk el, és itt ugyanaz a rész szerepel, ahogy a Dvárim heti szakasza kezdődik, ugyanis 5.Mózes könyve úgy kezdődik: „Ezek a beszédek”, vagyis „Éle hádvárim”. És itt, ennél a résznél ugyanez szerepel: „dvárim háéle”, ezeket a beszédeket mond. Itt ugyanazt tudom elmondani, amit már elmondtam akkor is, és most is, és számomra egy gyönyörű összképként áll elő, ahogy megjelenik egy ószövetségi és újszövetségi résznél ugyanaz az összegzés. Az, hogy ezeket a beszédeket mondd el Mózes, ami a Törvényről szól, s ezeket mondd el te is Titusz, ami a Törvényről szól. Említettem, hogy Mózes volt az, aki bizonyságot tett az b5. könyvben az első 4 könyvről, és tényleg elmondta azt a megéltséget, amit a Törvény számára adott, és itt Pál szintén felsorolja azt, hogy tulajdonképpen miről szól egy hívő élet, egy Isten szerinti élet, és azt mondta Titusznak, hogy ezek a beszédek azok, amiket beszélj. Vagyis mit beszélj? A Tórát! A Törvényt, mert ez tanít meg arra, hogy ismerd a kegyelmet; mert ez tanít meg arra, hogy a lelked olyan lelkületű legyen, mint a Krisztus lelke, ezt szóld! És hogyan szóld? Az is egy érdekesség, itt azt mondja, hogy intsél és fedj, teljes méltósággal, de itt egyáltalán nem szerepel ez a két szó, hogy intés és feddés. Helyette az szerepel: ragyogj! Fény legyél! Ragyogj, úgy szóld ezeket, hogy ragyogsz. És itt van egy nagyon szép kapocs a kezdés és a zárás között: ugyanaz a ragyogás szava szerepel, ami az elején, hogy „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek”, ami a fordítás szerint úgy adható vissza: „mert Isten szeretete ragyog, fénylik, mint a hajnal”. És a te beszéded milyen legyen? Ugyanúgy ragyogjon és fénylő legyen, mint a hajnal. Vagyis a te beszéded ugyanúgy világosság legyen, ugyanúgy fény és fénylő jelenség legyen, a te beszédedben ugyanúgy erő legyen, ugyanúgy éltessen, mint ahogy Isten szeretete jelenik meg. Így értjük meg, hogy mit jelent az, hogy Krisztusban a szeretet Törvényét kaptuk meg. Így értjük meg, hogy a Törvény által tudom azt a szeretetet adni, azt a ragyogást képviselni, ami Istennek a jelenvaló, állandó, életet adó napmelege. És azért ezt ne felejtsük el, hogy a Napnak a sugarát minden ember élvezi. És a Napnak a sugara egyetlen egy ember számára sem elvetendő. Senki nem veti el a Nap sugarát. Sokszor azért perzsel, nem szeretjük, mert éget, főleg 4o fokban, de sokszor milyen jól esik. És tudjuk, hogy Nap nélkül nincs élet. Mit mond itt az utolsón résznél? Senki téged meg ne vessen! Itt az szerepel: és az ember nem fog téged megvetni! Az az ember, akihez te szólni fogsz, nem fog téged megvetni! Miért? Mert a Nap sugarát egyetlen egy ember sem veti el a Földön! Nem veti el a Nap sugarát. A Nap sugara éltet. Az a fény, az az erő, anélkül nincs élet. Jó, persze, amikor tűzforróságú, perzsel. De hát Isten is perzsel az Igéjével. Meg kell, hogy perzseljen, meg kell hogy mutassa, hogy valami itt nem stimmel. De a Nap sugara nélkül nincsen élet. Ha nem kelne fel a Nap, ha nem lenne Nap a földön, az élet eltűnne. Úgy beszélj, úgy szólj, mint a Nap sugara. És ez olyan legyen, mint az a szeretet és az a kegyelem, amely megjelent, amelyet Isten megjelenített az Ő Törvényén keresztül. Ezeket szóljad. Sokszor beszélünk arról, hogy lehülyéznek minket, hogy tényleg semmibe vesznek, hogy szerencsétlen szegénynek titulálnak, de vajon úgy éljük-e meg az életünket, ahogy ezekben a versekben szerepel? Ahogy itt fel van sorolva ebben a 5 versben? Sokszor felmerül a kérdés, hogy hogyan mondjam el az embereknek, hogyan tegyek bizonyságot, hogyan evangelizáljak, hogyan legyek látható jel ebben a világban? És semmi mást nem kell tenni, csak egy kicsit megszívlelni azt, amit itt Pál Titusznak írt. Titusz egy olyan szolgatársa volt, mint Timóteus, egy fiatal szolgatárs, akire rá volt bízva egy gyülekezet, akinek koordinálni kellett ott az embereknek az életét, egy egész szép kis közösség... tele nyűggel, gonddal, és mindennel, ami létezik, az összes konfliktus helyzetet föl lehetne sorolni abban a gyülekezetben, ahol Titusz volt. És ezt kapta tanácsként Páltól, mint idősebb testvérétől, hogy ezeket szóljad. És így szóljad. Úgy gondolom, hogyha egy kicsit sallang mentesítjük a beszédünket, és egy kicsit lejjebb adunk a ránk rakódott mázakból, és azok szépen eltűnnek, és megszűnnek ezek a beidegződések és rárakódások, akkor a szavainkat nem fogják elvetni. Akkor a szavainkra kíváncsiak lesznek, akkor felfigyelnek, mert nem egy monológot hallanak, és nem egy ömlengést hallanak, hanem megérzik a Nap melegét. És arra a napmelegre, amely a szeretetnek a melege, arra mindenkinek szüksége van. És az a napmeleg a legkeményebb jégcsapot is felolvasztja. Én kívánom, hogy legyünk ilyen jégcsap olvasztók!
Orbán Béla:
Igazából nem volna mit hozzá fűzni, de mégis egy kicsit megkóstolhatjátok, hogy mi hogy élünk, mert vitába szállok Eszterrel, de nem ellene. Tehát köszönöm, nagyon sokat hoztál tényleg ebből az Igéből, bocsánat, a történetből, inkább így mondom, az első, ami nekem kapásból az eszembe jutott, hogy „jehi or”, vagyis lőn világosság. És kicsit ellent mondok -bár jó- a napfénynek. A teremtés fényéről van szó, amikor még nem volt semmi. Jehi or, és lett világosság. És amikor itt Pál Titusznak beszél a megjelenő kegyelem helyett a felvirradt nekünk szép hajnalcsillagunkról, akkor egyből beesik a hajnalcsillag kérdése: és lőn világosság, ami annyit jelent, hogy nem a Napnak, hanem Krisztusnak a születéséről is beszélünk. Az új kezdete mindig a világossággal kezdődik, a teremtés, az új teremtés kezdete. Nagyon jó a nőiesen is elmondott meleg szeretet, ami olvasztó, nagyon jó, kellemes, kedves, de ennek ellenére én racionálisabban mondom: a teremtő fényről, a fény teremtéséről beszélek, hogy világosságot adok neked, mert a kegyelem maga a világosság. Magyarul: Isten azt mondja: világos előtted, miről beszélek? Talán így ezt jobban értjük, racionálisan. Világos? Ezt mi is használjuk, ez az, amikor Isten megadja, hogy értsd már meg, hogy milyen bűnben vagy, megvilágosítja a helyzetedet. Persze, napfénynek is lehetne ezt nevezni, kellemesen, kedvesen történjen, de maga itt a fény a kérdés nekem, hogy megvilágító kegyelem van. Tehát nem az a kegyelem, hogy drága kis testvérem, nem baj, majd az Úr megbocsájt, hanem arról szól: lásd meg, ki vagy. Egyébként belereszketek abba, hogy a felhasadt hajnal, maga a kegyelem megjelenése, maga Krisztus születése, és elrendelése, szolgálata Isten akaratában, ez mindenkinek szólt. Tehát ha szól az Ige, most mindenkinek szól, világos?! Itt most nem bújhatsz el. Nem mondhatod azt, hogy nekik fölkelt a Nap, és most itt nekem nem süt a Nap. Neked is ugyanúgy szólt az Ige. Ez Isten kegyelme, hogy minden válogatás nélkül, protekció nélkül szól az Ige. Hajnal van! Mi a hajnal? Azért szól Isten Igéje, hogy lásd meg! Ez a kegyelem, hogy lásd meg magadat! Ez a kegyelem, amikor máson is láthatod a fényt, mondjuk Izraelen. Mert ő közelebb van Istenhez, és korábban ért mindig nála a lehetőség, először neki, ő lett a világosság tükrében, ő volt kiemelve, hogy nézzétek! De ez nem azt jelenti, hogy csak Izraelre szól, nem azt jelenti, hogy csak a hívő emberről szól, az egész világnak adta Isten a kegyelmet, és amikor azt mondja, szóljad ezt és senki nem tud ellen állni, az arról szól, hogy még a hitetlen ember is rádöbben erre, hogy ez nem jó, de akkor mi a jó? Tehát a hitetlen embernek is van egy ösztönszerűje, egy beépített érzéke ebben, és egy világi ember is a saját bűnétől szenved. Ha te világítasz, magyarul szólsz, láthatóvá teszed, abban a pillanatban, bármennyire kellemetlen hogy lelepleznek, mint egy orvos is megmondja, hogy diagnosztizál, és ott a világosság, hogy mi a bajod, kimondják, akkor n benne van az operáció, a gyógyulás lehetősége. A világ erre vár. A teremtett világ erre vár. Ígéretként is és tényként is erről van szó. És itt a kérdés, hogy most villogunk, vagy világítunk, vagy rajtunk látható Isten fénye, az a megvilágító, ami az újat adja: Jehi or, és lőn világosság. Tudom-e, hogy Krisztus születése nem más, mint világossá akarja tenni a te állapotodat. Ennek a világnak az állapotát. És amikor te Krisztusban vagy, és Neki engedelmes vagy, tedd világossá a dolgokat. Tedd világossá a dolgokat! Neked ez a dolgod, nevezd nevén a bűnt! Tessék elő venni, itt vagyok, nézzél rám, engem is Ő megvilágított, azóta nem vagyok ilyen, meg olyan, mert megszabadultam, de ez a világosság minden embernek szól. S ezt a világosságot egy részt tükrözni kell nekünk, hogy Ő engem megvilágított, másrészt nekünk is a szavunkkal, az egész lényünkkel világítanunk kell ebben a világban, és nem ilyen tájékozódási pont vagyunk, meg akármilyen világító torony, vagy egyéb, nem. Isten teremtése vagyok, lőn világosság, megmutatta, hogy ki vagy.
Egyébként én egy kicsit mulattam az egész történet elején, mert pont a legaranyosabb részeket kihagytad. Pontosan ott kezdted a folytatással, nekem nagyon tetszik Pálnak az egész stílusa, először is, amikor bemutatkozik, elmondja, kicsoda, micsoda, és itt van mindjárt az, hogy: irgalmasság és békesség az Atya Istentől, az Úr Jézus Krisztustól, a mi megtartónktól. Magyarul, sokan úgy elmondják, hogy áldás, békesség, minden féléket mondogatnak, szajkóznak. Itt Pál egyszerűen bemutatja, hogy Krétán itt jelen pillanatban 3 csapathoz beszél. A göröghöz, akinek kegyelemre, káriszra van szükség, a zsidóhoz, hogy legyen békességed, shalomod Istennel, és az az irgalmas Isten rajtatok, akik már megint rendetlenségben vagytok. Ne csapjon a fenékre rá, már megint az Atya. Már ne büntessen meg, mit csináltok. Itt 3 csapat van: az a gyülekezet, neki van szüksége irgalmasságra, mert ő tudja, hogy mit csinál, mert te is tudod, mit csinálsz, neked már irgalomra van szükséged. Aki görög, annak kegyelemre, káriszra, aki viszont zsidó, annak rendeződjön már a békéje Istennel, mert Isten népe vagy. Ez csak szépen osztogatja a zsidóknak adott áldást, felszólítást, kegyelem és békesség nektek, üljetek le, majd a pap beszél, a pap bácsi, de itt a bemutatkozásnál megvolt egy ilyen katolikus levél, itt mindenkinek szól. Tehát görögnek, zsidónak éppúgy, mint tinektek, akik nem éppen úgy csináljátok a dolgot, nektek irgalomra van szükségetek. Azonban itt engem is megszólított az, amit nem olvastál föl, az is, hogy Az igazmondó Isten. Nos, miért kell ezt itt magyarázkodni, hogy az igazmondó Isten, de valami oka mégis van. Az igazmondó Isten....., és utána a második versben, ...örök időknek előtte, adta a reménységet, amelyet megígért. Pál gyönyörűen nevén nevezi: minden krétai hazudik, így kezdi. És minden zsidó mesél. Na, ezek felé kell szolgálni. Nem azt mondja: drága testvérem, hát nem kell itt vádaskodni, kárhoztatni… Tudod, a krétai hazudik, a zsidók meg félre beszélnek, mindenféle meséket mondanak. Na, drága testvérem, akkor ezt a Páli üzenetet küldöm neked: az egész világ hazudik, amelyik a Sátánnak az uralmában van, és nézd meg a farizeus kereszténységet, zsidóságot, folyamatosan félre dumál a Biblia nevében. És innen folytathatom, nekik mond el. Nekik tegyél bizonyságot a reménységről, a feljövő hajnalról. És arról, hogy van kegyelem, békesség is nekik. Pál nagyon is szókimondó volt, ami ma nagyon, nagyon nem kellemes. Pál megmondta: igen, minden krétai hazudik. Azt mondják, és úgy igaz. Azt mondják, hogy ez az egész világ a Sátán uralma alatt van, a hazugság atyának, igen, hazudik. De ez nem azt jelenti, hogy elkárhozott, meg ezek a zsidók össze-vissza félre beszélnek, a jelenlegi gyülekezetek vezetőivel egyetemben, ez nem jelent semmit. Mondd el nekik, hogy Isten IGAZMONDÓ, nem hazudik, és nem beszél félre. És az az igazmondó Isten adja azt a kegyelmet, azt az irgalmat, és azt a békét, ami a mi reménységünk, a Tikván át belekapaszkodás által beteljesülhet, amire szüksége van ennek az egész világnak. Arra, ha ezt szólod, senki nem fog téged bántani. Mert még a legnagyobb bűnben, a börtönben lévő ember is keresi a megoldást. Még az is. Mert Isten mindenkiben meghagyott egy erkölcsnek mondott tartást, Isten mindenkinek meghagyott egy túlélő csomagot, így szoktam nevezni, hogy nincs elveszett, elkárhozott ember, mert mindig marad benne valami. És ha te elmondod, hogy ezért van az életében baj, ezért vagy ebben az állapotban, az Igazmondó Isten szavát úgy mondod, ahogy Krisztus mondja, magyarul, napfényre kerülnek a dolgok az Ő fénye által, akkor senki nem fog megvetni. Nem vethet meg, mert ez a világ szenved, nem vethet meg, mert igazából a hívő ember itt veszi, éli, és főleg élvezi azt, hogy annyira nem érdekel engem a világ. És itt a saját bizonyságk, hogy én, aki a pénzt, sportot eszközként is tartottam, mert nagyon kellett a győzelem, meg a haszon és sok minden, nem ér el. Gondolatomban, lelkemben változtam, az érzületemben, a gondolkodásomban történt a változás, igen, megváltozik az ember. Igen megváltoztat Isten, ezért adta Krisztus az Ő érzületét bennünk, és ez nem egy humanizmus, bár vannak áttetsző részek, ez nem azt jelenti, hogy én, hanem bennem Ő. Másképp látod a világot, s ha másképp látod a világot, akkor világosságból, világos dolog, hogy szólnod kell, mert ezt nem bírod. Új kell. Az újnak az alapja: jehi or, legyen világosság. Tehát hogyha otthon borongós szemmel, sötéten néz két ember egymásra, legyen világosság. Vagyis: konkrétan mond meg, mi a baj. Konkrétan beszéljük meg. Konkrétan rendezzük. És ebből a dologból a bűnös, vagy a sértett egyaránt úgy jön ki, hogy de jó! Úgy jön ki. Mert egy kapcsolatban is, senkinek nem jó, hogy nincs megoldva valami. Senkinek nem jó. Tehát öntsünk tiszta vizet a pohárba a világosságnak a történetével, nem bírod elviselni azt, ami a világban van, nem tudod elhordani. Különben, hogy nevessetek, és lehet megsértődni, lehet megrökönyödni, botránkozni, mi Eszterrel egymással úgy beszélgetünk sokszor, hogy hülye vagy. S erre visszaválaszol nevetve a feleségem, hogy te is. Na, most ez erről szól, hogy gondolatban, érzelemben, a világ szemében valóban hülyék vagyunk. És két hülye meg olyan jót nevet a hülyéken, hogy ők azok, akik....Ők azok, de ugyanakkor benned van az a fájdalom, hogy hadd látnák már meg, hogy van új és van más. Hiszen erről szól az életünk, erről kellene szólni mindenkinek: nem bírod elnézni a sötétséget. Mennyi veszélye van, mennyi élettelenség, mennyi hideg van benne. Valóban a napsugár, persze, hogy az is ott van, de én azért Pálnál itt egy jót mosolyogtam tényleg: na, idefigyelj krétai, idefigyelj, te félre dumáló zsidó, és idefigyelj te, aki nem azt csinálod, amit kellene, valóban Istennek az irgalmára rászorulsz.
Van világosság, élj a világossággal, képviseld a világosságot, mert az egész világnak arra a hajnalcsillagra van szüksége. Arra a Krisztusra, arra az új teremtésre, amikor Isten kimondta: és lőn világosság! És ezt a világosságot önmagunkon vigyük tovább, látszódjék rajtunk, és Izraelnek akár tetszik, akár nem, vinni kell, hogy meg van világítva, mert van Világító, egy bolygó, ugyanaz a napfény, ugyanaz az ereje, Isten igazságának a visszaverője. Úgy az ítéletben, mint az áldásban ott van. Ne te legyél a világosság, hordozd a világosságot, és ha megváltozott a gondolatod, megváltozott az érzelmed, a lelked, akkor te nem bírod el a sötétséget. Akkor nem bírod el a krétait, nem bírod el a farizeus keresztény dumákat, vagy akár zsidó dumákat, de nem bírod el a teológusokat, nem bírod el a tananyagokat, meg a diktátumokat, meg a módszereket. Nem bírod el. Hanem benned dübörög, hogy legyen már világosság. Beszéljünk már konkrétan, tisztán, mert csak az teremt újat. Én ezt az újat kívánom mindenkinek.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |