|
Van éneked! 77. Zsoltár Elhangzott a SÓFÁR Jeshua HaMassisah-ban hívő Közösség szerdai istentiszteletén 2014. augusztus 27.
Orbán Béla:
A mai szerdai alkalmon egy kicsit rövidebben, de mégis hiszem, hogy Isten szavával meggazdagodva szólom a 77. zsoltárt, olvasom az első versétől:
„Az éneklőmesternek Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár. Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám. Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni. Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok. Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről. Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:”
Elég szomorú a zsoltár, és nem akarok negatívról beszélni, mindig szomorúságokról, meg arról az állapotról, hogy mennyire elesettek vagyunk és mennyire szinte mindennapos ez a 77. zsoltár. Bár ennek a 77. zsoltárnak a folytatása azért elég pozitív, mert hitvallás és minden bizonyságtétel benne van. Itt egyetlen egy szó, egy félmondat az, amelyik engem megfogott. Mégpedig az a szó, amikor az énekeimre emlékezem, 7. versben: „Megemlékezem éjjel az én énekeimről;” Vajon mit akar itt mondani a zsoltáros? És vissza kell mennem az első keresztények, nem keresztények, az első gyülekezetekhez, mondjuk így inkább. Az első tanítványok utáni tanítványoknak a házi közösségéhez, nem tudom már jobban definiálni, ahol dicséretekkel, zsoltárokkal emlékeztek a Messiásra. Emlékeztek Isten Igéjére. Itt ez a zsoltár végül is sok mindenre tanít meg bennünket is. Bajban vagy, sok a probléma. És van egy kérdés.
Tényleg, most vissza tudsz emlékezni az énekeidre? Énekek. A zsoltárok nem énekek. Bármennyire furcsa, a zsoltárok nem énekek, a zsoltár nem más, mint az embernek beszélgetése Istennel. Sokszor nyilvánosan beszélgetünk, hogy mások is hallják. Sokszor a templomban hangzik el, hogy a tömeg is hallja. De beszélgetés hálaadással, és sok minden formában beszélgetés Istennel. A zsoltár nem ének. Az ének az, mint Mózes éneke, mint Debóra éneke, mint az Énekek Éneke. Ezek énekek a Bibliában. A többi, az zsoltár. A zsoltár pedig egészen másról szól. Isten és ember közötti kapcsolat, ami bizonyságként olvasható, és nagyon jó bizonyságként a Zsoltárok könyvében, mind az 5 könyvében.
De az ének viszont számomra egy kicsit izgalmasabb. Mi az, hogy ének? Ha belegondolok, Mózes örömmel bizonyságot tett Istenről. A kiválltásnak az éneke. Debóránál győzelemről szól az ének. Az Énekek Éneke, a megígértnek a vágyakozása. Egy vágyakozó ének. És mind-mind örömmel van tele. Nem jajgató, panaszkodó ének. És itt azt írja Aszáf, hogy amikor az ő rossz állapotában van, akkor visszaemlékezik az ő énekeire. Én úgy gondolom, hogy mindegyikünknek volt éneke. Mindenkinek volt éneke. Én úgy gondolom, hogy amikor az ember bajban van, akkor nem módszer és nem eszköz, de mindig is olyan jó visszaemlékezni. Tudod, amikor Őneki a győzelme a te életedben valóság lett. Tudod, amikor Ő kihozott Egyiptomodból és úgy énekelsz, mint maga Mózes. Úgy, hogy bizonyságot teszel. Tudod, amikor Debóra is énekel, amikor győzelem után van, és akkor is győztes ének. Nem ő győzött, hanem Isten győzött. Érdemes lenne a Debóra énekét -bár többször is elővettük- elővenni, hogy mégis kiről tesz bizonyságot. Nem saját magáról.
És amikor ezt a zsoltárt is olvassuk, akkor itt is van egy figyelmeztetés. Ha megnézed a 150 zsoltárt, egyetlen zsoltár elé nincs oda írva, hogy Dávid királyé. Az éneklőmesteré, más személyeké, csak Dávidé, és amikor neked Istennel kell beszélni, akkor ott te nem számítasz, hogy ki vagy. Nem vagy te király, nem vagy te a nép vezetője, nem vagy te valaki. Te akkor vagy Dávid vagy, és a nevedet helyettesítsd be, vagy éneklőmester, aki megtanulta az énekeket, és most az énekeknek a bizonyságával tud odamenni Isten elé, hogy Uram, ott voltál és győztél. Ott voltál és milyen jó, és ott vannak a másik énekek, amik benne kell, hogy legyenek a szívünkben, az Énekek Éneke, az a vágyakozás, ami az egységnek az éneke.
Emlékezni, emlékezni a győzelemre és emlékezni az ígéretekre. Emlékezni a szabadításokra, és emlékezni arra az ígéretre, ami a Messiás ígérete. Maga Krisztus ígérete. Maga a személyes ígéretek is benne vannak persze, amit Isten neked ígért. Ez az ének! Az ének, az nem nyavalygás. Nem nagypénteki szenvedés. Az ének, az két dologról szólhat összesen. Kettőről. Arról, amit maga a világ Ura végzett el az életedben, vagy abban a helyzetben, amiben voltál, illetve az a vágyakozás, ami pozitív, ami olyan kitörő. Amikor tényleg, emlékszel arra az énekre, ami benned volt? Hadd mondjuk emberi értelemben is. Amikor valami nagydolog történt, az embernek olyan nótás kedve lett. Nem a nótától lett jókedve, hanem énekelni kellett. Szabadon, és amikor az első randevúra emlékszik, mert mindenkinek volt, senki ne mondja, hogy nem volt, ilyen nincs, akkor is, emlékszel arra, hogy milyen jó volt? Emlékszel? Emlékszel arra, amikor történtek dolgok, hogy szabad lettél ettől, attól, és az ígéretek teljesedtek sorba be az életedben? Olyan jó visszaemlékezni, és az emlékek így mutatják azt, hogy nem szabad elvágnod magad az emlékektől. Azoktól az emlékektől, amik énekek voltak. A szabadítások énekei, az ígéretek beteljesedésének az énekei. És nem hívő igazából az az ember, aki egy Énekek Éneke szintjén a Vőlegény várakozását nem tudja énekben, azzal a belső örömmel megélni, hogy igenis a Messiás jön, visszajön. Ennek bennünk kellene lenni. És amikor most nyavalyog az ember, és bajban van, úgy, mint Aszáf, akkor mi a kérdés. Emlékszel? Emlékszel? Emlékszel milyen jó volt az Úr? Emlékszel? Akkor most is az lesz. Most is, mert ott van a vágyakozás, és ott van a várakozásban az ígéret is. Hát, ha akkor, akkor most is. Akkor nem vetett el, én folyamatosan az Övé vagyok, nemcsak 5 percig, vagy 5 napig. Emlékszel-e az Ő ígéretére? Emlékszel az Énekek Éneke érzelmével arra, amit Ő adott? Emlékszel-e? Vagy savanyú keresztényként, hát majd csak lesz valahogy.
Tanuljuk a 77. zsoltár alapján is Aszáftól, hogy olyan jó visszaemlékezni. Olyan jó visszaemlékezni, hogy az az Úr, aki jó volt, az ma is jó. Az, aki megszabadított, az holnap is fog szabadítani. Aki győzött, az holnapután is fog győzni, és mindig győzni fog. Igen, vannak nehéz pillanatok, itt nem titkolja, maga a zsoltáros sem, körülvettek, baj van, nehéz, sötét van, és éjszaka mégis van időm. Én úgy gondolom, hogy ha az embernek van pihenése, van egy csendje, nem veszi körül harci zaj, ha bezártságban, akár egy börtönben is van, akkor úgy, mint Pálék, tud énekelni. Pálék sem dicsőítő konferenciát csináltak! Hanem tudták, hogy Isten, amit megígért nekik, ami Istennek a tervében van, azt be fogja teljesíteni. És így tudsz külön lenni attól a témától, külön lenni attól a helyzettől, amiben vagy. Tudod-e azt, hogy most ha itt szorít valami, ha Istennek van egy terve ebben vagy abban, akkor te már nyugodtan énekelhetsz? Nem rálépek, megvallom, hanem bizonyság. Bizonyság, hogy ha Isten adott nekem valamit, akkor az meg fog történni. Tudok-e úgy énekelni, mint Pál és Silás a börtönben, hogy hiába vagyok én becsukva. Ez a zár, ez semmi. Hiába nehéz az anyagi helyzeted, a magányod, vagy akármi, ez semmi. Isten nem ezt adta neked. Ha Isten adott mást, akkor ott van az éneked. Köszönöm, hogy szabad vagyok. Pálék szabadok voltak a börtönben, és nem a szabadságra vártak. A szabadságra várás, az hitetlenség. Ez egy próbálkozás, a hitetlenség egyik formája. Pálék ott énekeltek, és kinyílt. Abban az időben, akkor, amikor kellett.
Sokszor vagyunk börtönben, tényleg mindenféle börtönben. Isten ki fogja nyitni. Ki fogja nyitni, mert nem az a célja, hogy te szenvedjél. Mindenkinek adott egy valamit. Mindenkinek adott valamit, azért lettél szabad. Azért győzött te feletted is, a körülményeid fölött is. Pontosan azért, hogy tudjál énekelni, hogy mi a következő. Olyan jó megélni -sokszor nem minden esetben, hiszen emberek vagyunk-, olyan sokszor, amikor reggel felébred az ember és azt mondja, Uram, most mi lesz a következő? Tudjátok, hogy milyen szép így élni a hívő életet? Hogy nem az a kérdés, hogy jaj, már megint. Már megint belém fognak rúgni, már megint késik a vonat, már megint, mint tudom én, jön a számlás, megint lóg az eső lába. Uram, mi a következő, amit Te akarsz? És akkor nem érdekel, nem érdekel akár később a halál sem, ha menni kell, akkor menni kell.
Tudunk-e így élni, és tudjuk-e ezt a bizonyságot, ami Aszáf zsoltárában van benne, ahogy olvastam a 7. versben? : „Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:” Szellemben és lélekben. Szívemben arra gondolok, és valóban az az ének, ami szívből jön. Nem a koncerteken, nem a dicsőítő tuningolásokban, különböző manipulációkban, hanem az, ami belőled jön. Az, ami belőled jön. A szívedből jön. És mégis a szívnek a nyitja a gondolat. Az a gondolat, hogy visszaemlékszem. Emlékszel, 10 év, 20 év, kinek mennyi? Lehet, hogy két nap. Emlékszel? Amikor énekeltél, olyan jó volt, akkor ez folyamat. Akkor megint jó lesz. És akkor a nehézségek közepette van fény és van kilátás ebből a helyzetből.
„Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.” S ebben a versben is benne van, hogy ott áll Aszáf, oda tekint fel Istenre, és egyszer csak megáll. Önmagában találja meg a választ. De hogy, ha régen énekeltem, akkor ma miért nem énekelek? Türelmetlen vagyok, hitetlen vagyok? Én akarom a megoldásokat? Én akarok? Istenhez fordul és magában találja meg a megoldást. Én úgy gondolom, hogy nagyon sokszor önmagunkban van az, amit keresünk kifele. Emlékszel? Emlékszel honnan jöttél? Emlékszel honnan mentett ki? Emlékszel miből szabadított meg? Emlékszel mit ígért és beteljesedett? És emlékszel, hogy globálisan mit ígért, hogy jön? Jön Krisztus Testéhez a Vőlegény? Jön a menyasszonyhoz a Vőlegény. Vagy ez csak egy mondóka, vagy egy bibliai történet? Tudod-e valóban énekelni az Énekek Énekét? Tudod-e énekelni valóban Mózesnek az énekét? Hogy kihozott, és Isten szava megmásíthatatlan, és senki, de senki nem tud ellene menni. Se az Egyiptomok, se a környező népek, se akik útját állták Izrael népének, senki. A te életedben is ugyanez érvényes. Ugyanúgy, mint az enyémben is. Ha Isten valamit elrendelt felőlem, akkor ének van belőle, és ének lesz belőle. Nem azért énekelek, hogy nekem sikerüljön, nem magamat manipulálom. Nem kell nekem dicsőítő konferencia és nem kell nekem dicsőítő felvezetés, altatás, egyéb. Nekem az az ének a jó, ami a szívemben van. Amikor felébredek, és de jó Uram, megint egy nap. Megint valami történni fog. Már megint valami ígéreted be fog teljesülni. És akkor az ember kutatja Istennek a szavát. Uram, mondd meg, mit cselekedjek. És ez vezet bennünket az engedelmességre, és akkor azt mondom: Uram, olyan jó. Olyan jó énekelve menni ezen a földi úton. Énekelve.
Bizony, nekem az énekkel vannak némi problémáim, azért is, mert másfél évtizeden keresztül gyülekezetet vezettem az éneklésben. És tényleg különbséget kell tenni a zsoltár, az éneklés, és maga akár a gyülekezeti énekek között is. Az éneked, a sajátod. Ezt tanuld meg. Az, hogy egy gyülekezetben, vagy istentiszteleti alkalmon, vagy templomban valaki vezeti az éneket, tiltakozom. Pedig csináltam másfél évtizedig. Ne vezessen senki. Senki ne adjon nekem örömet. Ugyanakkor lehet természetesen ez is emlékeztető arra, hogy Krisztus Testének mit ígért. Kollektív ígéret micsoda? Kollektív bizonyság és kollektív ígéret magának Krisztus Testének. Lehetséges. De elsőként saját magadban kell lenni annak az éneknek, ami bizonyság. Bizony ám, bizonyság. Neked kell ott lenni.
Az elsők, akik összejöttek, azok bizony énekeltek, és zsoltárokat, szétválasztották. Énekeltek azért, mert tanúi lehettek magának a feltámadásnak. Tanúi lehettek, mint tanítványok a Mester földi életének, és zsoltárokban is lehettek, hiszen abban a helyzetben emlékeztethették Istent a bűneikre, a gyengeségükre, hálaadásukra. Valóban zsoltárokban is beszélgethettek egymással is. Igen, a közösségnek a képe így néz ki, működése így néz ki. Vannak zsoltárok, amikor közösen tudunk Isten elé menni, és mindenki a saját zsoltárát elmondja. Nem egy zsoltárt. Nincs ebben semmi összemosás és koncentrálás, mindenki elmondja a zsoltárát. Elmondja, hogy ebben vagyok benne, negatív. Elmondhatja a bizonyságát, elmondhatja azt a bizonyságot, amit Isten előtt akar elmondani, de másra is tartozik, mint Pál is elmondta, és mások előtt is elmondta. A nép előtt is elmondta, a többiek előtt is elmondta. Lehetséges olyan zsoltár, mint a grádicsoknak az éneke, ami igazából nem ének, hanem mint bizonyság, mint Isten elé menetelnek a bizonysága van jelen. És valóban, abban van ének is, de inkább minden zsoltár énekre vezető. Nincsen közös zsoltár, nincsen közös ének. De az énekek adják össze egy közösségnek azt, ami az ereje. Azt, ami egymást segíti és támogatja.
Igen, nekem vannak énekeim. Régen, amikor a közösségünk tizenévvel ezelőtt összejött, akkor mindig úgy kezdtem, kinek van új éneke. És én azt hiszem, hogy ma is ugyanezzel a szóval kellene kezdeni. Van-e új éneked? Hogy az Úr mit cselekedett az életedben, hogy az Úr mit cselekedett teáltalad mások életében. Énekelj! Igen, és énekelj, hogy mi az ígéreted. Énekelj azon, hogy Kiben és miben hiszel. Valld meg Krisztust, valld meg az Ő ígéreteit, és megvallhatod a saját ígéreteidet is, hogy tudom. Nemcsak azt, hogy megáll a sírom felett, mint Jóbnak az éneke, vagy bizonysága. Hanem azt is, hogy tudom azt, hogy ez, meg ez a feladatom. Tudom, mert Isten erre rendelt el, és tudom azt, hogy be fogja tölteni minden hozzávalóval.
Vannak-e énekeid, és tényleg ez hiányzik. Énekeljetek! És amikor a zsoltároknál olvashatjuk, énekeljetek, nem is egy, hanem sok zsoltárban elhangzik. Énekeljetek, énekeljetek! Sőt a zsoltároknak a vége, a 148. zsoltártól úgy kezdődik, hogy kezdődik kis részletben a felszólítás, utána egy harmóniában, egy nagy zenei műben hangzik el, énekelj te egész Föld. Az egész Föld, és nemcsak az egész Földnek szól ez az ének, hogy Isten megtartotta, hogy Isten megmentette, sok mindenért hálát adhatunk, hanem személyes zsoltároknak is kell lenni, amiben ott kell lenni magadban a jelzésnek, mint Aszáf is bizonyságot tesz szinte, hogy igen, énekelni kell. Énekelni, nem azért, mert muszáj, hanem mert olyan jó. Nem azért, mert olyan jó, hanem azért, mert Ő olyan jó.
Énekelni kell, énekelni kell az Úr jóságáról, és akkor talán mégis egyszer el tudod mondani, egyetlen egy éneked van. „Énekem az Úr”. Ebben minden össze van sűrítve. Ő az, aki megmentett, Ő az, aki szabadított, Ő az, aki ígéretet adott, Ő az, aki megtartott és Ő az, aki be fog vinni oda, ahova ígérte. Ha ezért csöndben vagy, és ezért nem tudsz hálát adni, akkor a hiteddel baj van. A hiteddel baj van, de, ha a szellemedben hangzik az ének, úgy, ahogy itt olvasható a 7. versben, „… szívemben elgondolkodom…” Nem szajkózom, nem szerepelek. Szívemben, szellememben elgondolkodom. Csendben énekelni, belül énekelni. Szellemben énekelni úgy, hogy az elmémmel tudom, hogy igen, emlékszem. Emlékszem, amikor fiatal voltam, emlékszem az elmúlt idők valamelyik eseményére, Ő volt ott. Akkor miért ne lenne ma? Miért ne lenne holnap, és mindörökké ott és velem? Miért ne lenne? Emlékezz a fejeddel, hogy szellemben valóban megérezd Istennek azt a cselekedetét, amit tett érted, amit veled tett. Mert, aki szellemben megérzi Isten tetteit, az nem más, mint Istent is megismerni. Isten szeretetét. Isten szeretetét nemcsak az agyunkkal kell megismerni, hanem az agyunk vezethet oda, hogy tudom. Emlékszel? És akár közösségi szinten is felteheti az ember olykor. Te emlékszel? Voltak csendes napok 10 évvel ezelőtt is. Emlékszel? Emlékszel?
És, amikor hitben is, térben is a feleségemmel tizenéve vagyunk együtt, már most is sokszor előjön. Nem vagyunk öregek ebben, a házasság kategóriájában. Sokszor előjön, hogy emlékszel? És csak most értünk meg dolgokat. Emlékszel, és nevetünk, mert nem mi találtuk ki. Nem mi csináltuk. Hanem mind a ketten ma már örülni, énekelni tudunk, mert jó az Úr. Emlékszel? Van mire emlékezned. Hidd el, van. Vannak közös emlékeink. Ha testvérek vagyunk, vannak. Emlékezz, emlékezz, és abban a pillanatban nem a sírás és a nyavalygás a következmény, hanem a nevetés és az ének. És csak annyit tudsz mondani, köszönöm Istenem. Csak ennyit. És ez a köszönöm előre is mutat, és akkor tényleg szívből énekelheted, hogy jó az Úr. Szívből énekelheted úgy, Uram, én nem is tudok mit mondani. Várom a következő lépést, és várom a Veled való találkozást. Azt is megígérted. Olyan jó énekelni, nem zenekari módon, énekkari módon, dicsőítő nevezetű módon, hanem úgy szívből. Szívből bizonyságot tenni magunknak. Tudod? Hiszen tudod. Hát emlékezz! Verd már le a rozsdát az agyadról! Ne keresd a megoldásokat. Ne keresd, hogy Uram, adj erőt a hitben. Ott van, benned van, csak le kellene már porolni az emlékeidet. Mert, amikor te igent mondtál, azóta van veled. Sőt, már előtte is. Van miért énekelned. Van miért énekelned, és amikor zsoltárt mondasz, amikor bűnbánati, hálaadó, vagy akármilyen zsoltár van a szádon, tanuld meg: ott te nem vagy ott. Ott a trón előtt a kis senki van. Dávid király csak Dávid volt, Aszáf, csak Aszáf. Van rangod, tudsz már énekelni, mehetsz énekelni. Éneklőmester vagy, a zsoltár a tied. Az ének viszont Istené. Ő adja, és neki szól.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |