|
23. Zsoltár
Elhangzott a SÓFÁR Jeshua HaMassisah-ban hívő Közösség szerdai istentiszteletén 2015. szeptember 9.
Orbán Béla:
A 23. zsoltárt veszem ezen a szerdai napon elő. Aktualitása miatt, rövidsége miatt nagyon egyszerű, de mégis konkrét üzenetei miatt, és egy kicsit másképpen, mint ahogy magam is hallottam sokszor, nagyon-nagyon felbátorító és vigasztaló zsoltárként is hallani a 23. zsoltárt. Így olvasom is. „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság örvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.” Szeretjük ezt a zsoltárt úgy elmondani, hogy milyen jó, „az Úr az én pásztorom nem szűkölködöm”, minden rendben van. És messze nem erről szól a zsoltár, nem egy hallelujázó, örömteli zsoltár ez, hiszen ennek a története is az, amikor Dávid „pucol”, menekül, méghozzá királyként. Pucolt Dávid Saul elől annak idején, pucolt a saját fia elől, aki kizavarta a saját uralkodó házából, székéből. Itt igazából Absolon idejéről szól ez a zsoltár, amikor éppen a királyi méltóságát is elveszti Dávid és kint van a semmiben, és pucolni kell a saját fia elől. Ezt a „pucolós” szót ismerjük, hogy futni kell és reménytelen a helyzet, és egyéb. Maga a környezet bennünket vezet arra, hogy ilyenkor mire gondolhat, hogy gondolhat Istenre, például Dávid? Visszatér az eredetekhez, hiszen pásztorfiú volt és ehhez tud viszonyítani: az Úr az én pásztorom. Számomra nagyon érdekes, hogy ha az embereknek baja van, akkor automatikusan visszatér majdnem, hogy gyerekkoráig, sokáig, sokszor, hogy milyen jó volt gyerekkoromban. Ezek a visszatérések, és ebben benne van egy olyan alázat is, hogy Ő a pásztor és nem én a pásztor. Egy király mondja, hogy kisfiú vagyok, kispásztor vagyok, a Nagypásztornak a báránya. És a bárány szóban benne van az, hogy én vagyok az, aki tehetetlen, én vagyok az, akinek alá kell rendelnem magam a pásztornak, mert Ő jó, és mindjárt bizonyságot tesz az Örökkévaló Istenről. Mindjárt bizonyságot tesz arról, hogy „nem szűkölködöm, és füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem”. „füves legelőkön deleltet engem” ez a régebbi fordításban van benne, deleltet engem. Kivesznek a régi szép magyar szavak, a deleltetés a zsidóban is ugyanezt jelenti. Az, hogy deleltet, mit jelent? Azt, hogy a nyáj megáll a rekkenő hőségben, és majdnem, hogy kérődzik, bóklászik a pásztor körül, nem megy tovább. Eszik, békében, nyugalomban van. Nem erőlteti magát a napsütésben, energiatakarékosan a pásztor körül kóvályog, és csak úgy csipeget, deleltet engem. És úgy gondolom, hogy amikor erről beszélek, egy kicsit át kell menni az aktualitására, a mi életünkre is. Jelen pillanatban dél van. Van mit enni, süt a Nap, és pihenő idő van. De már nem egészen delelgetési idő van. Én ezt megéltem, hogy annak idején volt egy csendes, békés, hívő élet, amikor az Úr középen volt, mi körbe vettük, úgy ettük, emésztettük a gyomrunkkal az Igét, sütött a Nap, minden olyan happy volt, csak ma már nem az. Ma már nem a delelgetés ideje van, és nem a megnyugvásnak az ideje van, hanem jön a következő lépés, ami bennem van: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.” A deleltetés után el kell indulni. És ezt az elindulást észre kellene venni, hogy most ebben már igen nagyon estefelé tartunk. Nagyon-nagyon a nap vége felé. Nagyon-nagyon abban az időben vagyunk, amikor már a vége felé tart, hanyatlik a Nap is. Nem akarom mondani, hogy a félhold jön fel helyette. De hanyatlik a Nap is. És amikor itt olvasom, hogy a halál árnyéka, és hogy a halál árnyékának a völgyében járok, és akkor sem félek, akkor mindenki arra gondol, hogy akkor nem félek, amikor eljön az utolsó idő, mert tudom, hova megyek haza, és jön ez a nagyon light-os, önmagunkat bátorító, altató beszéd. Nem erről szól ez sem. A halál árnyékának a völgye, az gyakorlatilag nem a halálról szól. Az eredetiben teljesen más van. Hanem az az árnyék, amit két hegy között te megélsz egy völgyben, az olyan, mint a halál. Reménytelenség, sötétség, bezártság. A halál völgye nem mást jelent, mint be kell menni egy olyan ösvénybe, ami olyan, mint egy szurdok. Olyan, mint egy kanyon, olyan, mint egy rettenetes állapot, hogy két oldalt állnak a hegyek, és a kétoldali hegyek között a halálnak a másik jelentése a kiszáradás, mert a halál is lényegében ez. Az veszélyeztet bennünket, a halál árnyéka, és most, ha körülnézünk, akkor mi között kell nékünk átmenni? Felmagasodtak, feltornyosultak, hegyekké váltak a világban a problémák és besötétíti az életünket. Olyan, mint a halál völgye, olyan, mint a kiszáradás völgye. Én hegyek között, hegyes vidéken nőttem fel, és amikor mentem ilyen kisebb völgyekben -nem az óriásiakban-, mindig volt bennem egy tartás, hogy ha most onnan föntről elindul egy kő, akkor én félre sem tudnék ugrani. Vajon ki lát föntről, a hegytetőről? És én megyek az ösvényen, és semerre nem lehet menni, csak egyenesen, vagy csak hátra, visszafele. És ott volt az ember, ki néz, ki figyel? És meg kell tanulni azt is, hogy amikor az erdőben voltam, ott a völgyben nem volt fű. Pontosan azért, mert a növényzet csak napsütésben, fényben tud nőni. És mindjárt felteszem azt a kérdést, hogy most beérkeztünk-e ebbe az ösvénybe? Feltornyosultak a világban a nagy problémák, ott vannak. Itt vannak, már árnyékolja be a jövőnket, már nem látunk semmit. Már tényleg kezd minden kiszáradni, már nincs Isten Igéje, nincs remény, nincs válasz, és semmit nem tudunk. Egy kiszolgáltatott helyzetbe, egy völgybe érkeztünk. És itt Dávid azt mondja, hogy nem félek. Azért, mert a Te botod és a Te vessződ, azok vigasztalnak engem. Jó lenne ezt a szót is már megint tisztázni, hogy nem vigasztalásról van szó, hanem kényszerítenek, szeretettel kényszerítenek engem. Szeretettel, hogy menj már. Talán így lehetne ezt fogalmazni, nem szó szerint, hanem ennek a hatását, hogy Isten hátulról bátorít, hogy menjél, veled leszek, nem baj, ha sötét van. Veled leszek, feltornyosultak, a világpolitikában mindenhol egyre inkább veszélyesebb, és nagyobb sötétségek vannak, de én veled vagyok. Nem arról szól, hogy majd akárhány éves korodban fogom a kezed, és akkor a koporsóig majd dalolva fogsz menni. Nem erről szól a 23. zsoltár. Az élő embernek szól, annak, aki Dávidként menekült a saját fia elől, annak az embernek, aki a mai korunkban él, és bizony nagyon feltornyosultak, nagyon nem látunk itt semmit a nagy sötétségben. Itt olyan kapitális problémák vannak, kontinens és globalizációs szinten, ki tudja mekkora méretekben, hogy itt nem látunk mi semmit. Nem látunk semmit. Hiába énekelem, hogy a szemem a hegyek fölé emelem, onnan jön a segítségem. Ha te nem hiszel a 23. zsoltárban, akkor a 121.-et nem tudod elénekelni, mert Dávid a hegyek fölé emelte, nem a problémákat tekintette. És ennek a felvezetője az, hogy a halál völgyében sem félek. Nem félek, és ez egy nagyon nagy hitpróba. Igazából bennünket is hajt előre, akár az örökéletről is beszélhetek, abba az irányba. Maga a történelem, maga a Pásztor vezet a végcélig, az egész világtörténelmet is, és benne bennünket is. De tényleg ez a kérdés, hogy megvidámított-e engem Isten? Megvan ez a hitem, hogy tudom, most a hegyek miatt nem látok semmit, sötét van, ennivaló nincsen már a mélységekben. Egyszerűen reménytelennek tűnik, de Ő velem van és a botjával és a vesszejével vigasztal engem. Ezt is többféleképpen lehetne fordítani, hogy vigasztal engem. Maradjunk ebben a szeretettel serkent bennünket jelentésnél. Szeretettel. Én azt hiszem, hogy egy zsidó ember inkább ezt éli meg, ezt a szeretettel való serkentést. Azt a noszogatást, hogy menjél már! Azt a feddést, ami a bot, az a bot, ami ott van Nála. Hiszen a botjával és vesszejével vezet. Az, ami a te hiteddel erősít, hogy menjél tovább, és az Ő ítéletével, megvizsgálásával, mind, ami a pásztorbotban benne van. De a Pásztornak ott van a botja arra is, hogy védje a nyáját, és menni kell, és hitben kell tovább menni. Úgy gondolom, hogy a halál árnyéka az, ami nagyon aktuális. A sötétség, az, ami feltornyosult. És ezt nemcsak a jelen helyzetben és a nagy helyzetekre kell kivetíteni, és mondani, hanem arra a kis hétköznapira is, hogy beárnyékolta az életemet, ezt meg amazt. A mindennapok nagy hegyeire. Nagy hegyek vannak, nagy problémák vannak, és nagyon-nagyon feltornyosultak a számláid az asztalon, és nagyon-nagyon feltornyosultak és felmagasodtak az akármilyen nehézségek, amiből nem látsz ki már. És, ha a kettő egymás mellett van már, akkor te ott lent a sötétben mégy. Mi lesz holnap? Bennünk van-e az a hit, amikor azt mondom, hogy velem van? És vezérel engem, én nem félek a halálnak a völgyében sem. Nem félek a holnaptól, hogy most mi lesz holnap. Hiszen erről szól. A halál völgye arról szól, hogy sötét van. Arról van szó, hogy abban a völgyben már nincs fű, mert az árnyékban nem terem meg. Egyszerűen nincs fotoszintézis. Egyszerűen nincsen fény. Hogy velem van akkor, amikor sötét az egész világnak a jövőképe és egyáltalán reménytelenség van. Tényleg ki tudom mondani, hétköznapon is? Nincs probléma, velem van, mert meg fog ítélni az Ő botjával, megtöri a botot fölöttem, és megvéd az Ő botjával a támadók ellen. Megvédi az Ő népét. Tényleg bennünk van az a hit, hogy most minden úgy feltornyosodott, tényleg nem tudja már az ember ebben a sötétségben, hogy mi lesz. Mert itt már annyi igazság van, annyi megoldás van, hogy semmi nincsen különben, csak a nagy hegyek. Nem lehet arrébb tolni, és nem lehet megszüntetni, lásd migráció és sok minden. Meg egyáltalán, bármi történhet, ami nagyon-nagyon feltornyosulhat nagy problémaként. De tudjuk-e azt, hogy Istennek az ítélete ott van, és a hitet is adja. A bot, ami ott volt Mózesnél. Bot és pálca ott van. Istennek a megítélő és megvizsgáló és meggyógyító pásztorbotja, és az a bot, ami a pálca, ami a Mózes kezében is volt, és szétválasztotta a tengert, illetve használta azt rosszul is. Tehát ott van az én hitem, ott van, amikor a halál árnyékának völgyében járok. Ne szépítsük a dolgot, a halál árnyékának völgyében jár most mindenki. Bekerült a kereszténység is ebbe a helyzetbe. Be, nem látod a jövőt. Nincs Ige, kezd kiszáradni. Senki ne mondja, hogy ébredés és nagyon nagy lendület van a kereszténységben. Én inkább azt hallom már, amit gyerekkoromban is csináltak, hogy kint voltunk az erdőben, mivel a kertünk vége az erdő volt. Mit csináltunk, ahogy besötétedett? Ordítottunk és hangosan énekeltünk. A félelemnek a dicsőítő szólamai ma mindenhol teljesen ott vannak. Önmagunkat erősítettük azzal, hogy üvöltöztünk gyerekként, mikor besötétedett, önmagunk nagyon erősek voltunk, hogy közösen énekeltünk valami akármilyen éneket és meneteltünk reszketve különben az erdő szélén, hogy mikor ugrik ki a bokorból valami. Körülbelül ezt látom a nagy dicsőítések, a nagy lelkendezések, és nagy örömök és nagy önvakítások közepette. Tényleg ebben a sötétben tudom azt, hogy velem van? És tudom-e azt a konkrét dolgot is, hogy át kell menni ezen? Át kell menni. Nem véletlen mondja azt, hogy a halál völgyében sem félek, mert előtte arról beszél, hogy deleltet engem. Tudom ezt a folyamatot, hogy egyszer vége van a legelésnek, vége van a délutáni sziesztának, mert ezt korszakként is mondhatom, és előre kell menni. Jönnek a nagy hegyek és neked be kell menni. Ott. Ott, ahol félni kellene igazából, hogy magasról mi jön, félni kellene, hogy egyedül vagy egy ösvényen, félni kellene a támadástól, a bezártságtól, és mindentől. De mégis, tudnod kell, hogy ezen át fogsz menni. Megértjük-e azt, hogy a hívő élet az nem arról szól, hogy delelünk állandóan, és lazsálunk valahol, és milyen halleluja, de jó. Hanem van egy idő, amikor megpihensz, van egy idő, amikor még nem csak legelhetsz füves legelőkön, hanem delelhetsz, és a delelés után jön a sötét. Jön a veszélyesnek tűnő dolog, és tudok-e valóban hitben előre menni, hogy Ő megvigasztal, a botja, és tudok-e előre menni, hogy „Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam.” Itt már átfordul a báránynak a képletéből, itt már egészen más dolgot tesz bizonyságként közzé Dávid. Ezt a bizonyságot egyébként a zsidóság a szombati ebéd után mondja el, ezt a 23. zsoltárt. Hogy akármi is van, nézd meg, itt a terített asztal, ebben a diaszpóra állapotban, és ebben a menetelő állapotban Isten megáldott, és ezt a látható világban is a zsidóság megéli a déli ebéd után. Megéli szombaton, hogy elmondja, hogy akármi történt, akármi van velünk, tényleg idegenben vagyunk, diaszpórában vagyunk, de nézd meg ellenségem, és nézd meg, akár magyar nép, bárminek hívhatom, nézd meg drága barátom, hogy nekem mindig is a gondviselés ott van. Ott van a terített asztal, ott van a hálaadás lehetősége, ott van minden, az olaj, a gyógyító és a felkenő, és minden, ott van. Bizonyságtevő még a zsidó étkezésben is a 23. zsoltár. És megkérdezhetném tényleg így, hogy a mi életünkben bizonyságtevés van-e? Hogy akármi van, nagy hegyek közepette, de Ő mindig nekem terített asztalt fog adni. Nem lesz semmiben szükségem, sőt. Azért, hogy Őt áldani tudjam. Pontosan azért. Tudok-e ezzel a pozitívsággal gondolni a jelen pillanatban egyre sötétedő helyzetben? Igen, most bemegyünk egy völgybe, betakarnak oldalról a nagy problémák, de Ő velem van. Tudok-e így élni? Tudom, hogy a völgyben nem lesz fű, egyre kevesebb Ige lesz, egyre kevesebb tanítás lesz. Így most a menetelés ideje jön. És most menned kell, nem mindegy, hogy mennyit ettél a pázsitnál, amikor a Pásztorral voltál, nem mindegy, hogy kipihented magad délben, amikor Ő deleltetett, nem mindegy, hogy milyen kondíciód volt szellemben és lélekben, készülj erre fel. Nagyon közeli az idő, amikor tényleg a sötétségben kell haladni. Amikor tényleg az ember elkeseredik, hogy jaj, és félelembe teszi magát. Amikor tényleg az emberben nemcsak a félelem van benne, hanem a bizonytalanság, és a reménytelenség minden sötétsége ránehezedik. Valóban van-e hitem? Valóban tanulhatok akár a zsidóságtól is, hát igazából, emberi számítások szerint nem sok esély van, hogy megmaradjon, de Istennek más az ígérete. Tényleg megvan-e a mi életünkben is ez, hogy „nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy”? Nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy, nem félek a nagy hegyektől és nem érhet váratlanul, vagy onnan lezúduló bármi, vagy ellenség jön, mert ott van, ott van velem. És itt ebben a zsoltárban, amikor az Ő botja és szeretete noszogat előre, akkor meg kell értenünk azt, hogy Isten népénél ugyanúgy van, mint ahogy a zsidóságnál, ugyanúgy: az Úr maga, Jesua előttem, fölöttem, mögöttem van. Előttem van, Ő is megjárta ezt az utat, fölöttem van, lát, minden fölött. És a másik, hogy hátulról is ott van, be vagy kerítve. Be vagy kerítve, mondhatnám, hogy inkubátor burok, vagy akármilyen védelem alatt állsz. Ez az út, a pásztori út, ez a Pásztornak a megvallása, nemcsak Dávidnak, a kispásztornak a nagy Pásztorhoz szóló bizonysága. Nemcsak. A legelsők között, ha visszamegyek az Ószövetségnek a könyveiben, Jákob mondta ki: Isten az én Pásztorom. S ha Jákob kimondta, akkor nekünk is úgy szabad megvallani: Isten az, aki az én utamat rendezi. Isten az, aki megetet, Isten az, aki megvéd, Isten az, aki a sötét időkben is engem úgy, ahogy van, bátorítva tol előre, serkent szeretetével. Jákob is Istent nevezte Pásztorának. Lehet ezt a zsoltárt úgy is nézni, mint egy messiási zsoltárt. Maradjunk a hétköznapoknál, ne elemezzük ki, hogy milyen messiási zsoltár elemei vannak. Lehet csak úgy felemlíteni, mint Dávidnak a pucolós idejéből, aki saját maga tesz bizonyságot saját magának, hiszen az Absolon elől való futás nem azt jelenti, hogy éppen mindenkinek örömmel el tudta mondani az udvarában, mikor saját magának nem volt asztala és futott, akkor futás közben mondta, hogy az én asztalom meg lesz terítve. Lehet csak Dávidról beszélni, de inkább összesíteném úgy, ha Dávid, ha messiási, itt a hegy akkor is hegy, a sötét, akkor is sötét, az Ige akkor is Ige, az ennivaló, a bárány is akkor is bárány. Ebben a képben mi saját magunk vagyunk. Tényleg félsz-e? Dávidnak volt mitől félni. Saját gyermeke az, aki ellene szegült. És annál nagyobb fájdalom nincs, a legnagyobb megerőltetés, hogy a királyi trónról a saját gyereke akarja letaszítani, és üldözőbe veszi. Ennél nagyobb fájdalom nincs. De elég nagy fájdalom volt a másik üldözés is, a sauli üldözés is, a reménytelenség, hiszen Saulnak minden eszköze megvolt arra, hogy őt kinyírja és ellehetetlenítse. Bármelyik példát veszem, van aki azt tartja, hogy Saulnak az üldözésében, van aki azt tartja, hogy ez a fiának, Absolonnak az üldözése korában van, harmadik társulat pedig azt mondja ki, hogy ez egy messiási zsoltár, tehát egy előkép igazából. Tényleg nem akarok ebbe belemenni, mikor, hol. Nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy itt és most félsz-e? Itt és most mit tudsz kezdeni a hegyekkel? Itt és most, ha kimész az utcára, nem veszed észre, hogy milyen félelem van, és milyen fejetlenség, milyen sötétség? És nincs, aki füvet adjon, nincs, aki erőt adjon, nincs, aki megmondja, merre és mi lesz? Nincs. Mindenki mond valamit, már csak ötletek, vagy szédítések, megvakítások. Mert ebben a völgyben, a halálnak völgyében te fogsz kiszáradni, mert nem tudod, hogy merre kell menni, és mindenféle dolog van, amiben élet nincs, azzal kínálnak meg. Beszél valaki a világvégéről, másik beszél a pozitívról, egyik a negatívról, össze-vissza karattyolnak az emberek. Ebben a világban beérkeztünk a halál völgyébe, a kiszáradás, az élettelen, fénytelen időbe. Nézd meg az arcokat az utcán. Azonnal elmondja, hogy a halál völgyében van, azonnal, mert az arcán kiütközik a sötétség. A gondnak a sötétsége, a félelemnek, és az elbújási reménynek, hogy jaj, mi lesz. Én úgy gondolom, hogy ebben a zsoltárban nem az a halál, ami a földi életnek a vége, hanem a jelen sötétségéről van szó. Igen, nagy hegyek tornyosultak. Nagy hegyek tornyosultak és el kell menni a hegyek között. A problémák között neked tovább kell menni. A hétköznapi problémák között éppúgy, mint a világ nagy problémái között. Nem tudod, mi lesz, a hited, és Isten megítélő igazsága az, ami előre visz bennünket. „… jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján” Lehet erről is beszélni, hogy mi az, hogy jóság, és mi az, hogy kegyelem, valódi értelmében. Valóban Isten gondoskodása az, hogy megtisztít, hogy támadhatatlan legyél. És ott van maga a megtartó kegyelem, talán ezt tudnám mondani, hogy ha valamikor nagyon, de nagyon kellene beszélni a karácsonyi üzenetről, akkor most kellene. Megtartó született, aki ezen az úton is megtart. Aki önmagáról mondta, hogy Én vagyok a jó pásztor, aki önmaga adja az Igét az élete által és az Élet önmaga. Megkapod. Igen, csak van egy folytatás, még az Újszövetségben is. Nem mindig lesz ilyen delelő idő, ami van már mögöttünk, elmúlt dél. Megy a világ órája egy kicsit úgy lefele, kezd egy kicsit sötétedni, és most kell menni. Most kell menni egy völgyi útban, a szurdokban most kell menni. Van-e hited erre? Isten megígérte, Dávid bizonyságot tett róla. Isten bizonyságot tett Dávidról, Isten bizonyságot tett Dávid házáról, valahogy, mintha örökös lennél ugyanott. Dávid házában. Mint hogyha Jesua HaMassiah gyermekeként benne lennél ebben az ígéretben. Csak a minthának végül megvallásnak kellene lenni. Hogy igen, ez nekem is szól. Igen, a nagy hegyek között, a nagy problémák között nem azt mondja, hogy kerüld ki, nem azt mondja, majd Én megoldom. Át kell menned. S ebben benne van, hogy nem mászol hegyet, benne van, hogy nem fogod felrobbantani a hegyet, benne van, hogy nincs vele dolgod. A nagy dolgokhoz nincs közöd. Az nem a te dolgod, az a harc, ami folyik ma a világban sokkal nagyobb erők, Krisztus és a Sátán közötti harcról szól. Neked e kettő között kell menni. A világ Ura és a Sátán harca folyik jelen pillanatban. Csak van-e bátorság, ez a kérdés. És az a kérdés, hogy a jó Pásztornak az idézetét, Dávid zsoltárának, a 23. zsoltárt úgy érted, hogy mindig veled van. Mindig. Mindig gondoskodik, és a szeretete vezényel. Jelen pillanatban, amikor jövök fel a Kiskunságból, sokszor mosolygok. Azon a kicsivel több, mint egyórás vonat úton általában 5-6 fő bárányt, juhnyájat látok. Ez pusztai rész, és alapjában megadatott, hogy jól legelnek a bárányok, és úgy mosolygok rajtuk, mert igazából de jó lenne ezeknek ismerni a tulajdonságát, hiszen a Biblia sokat beszél róla. És van egy kedvenc nyájam, ami mindig eszembe jut, ahol a pásztor valahol dagonyázik, és egy szamár meg ott bóklászik. Igen, a mostani juhoknak a pásztora az az állat, amelyik legnagyobb, az, a szamár. Nem a pásztor után mennek, hanem a szamár után mennek, mert az nagy, mert az nagyobbat iázik, meg jobban kolompol a nyaka. No, itt beszéljünk arról, hogy ez szépnek tűnik, jónak tűnik, de a Pásztor nélkül ez akárhogy is van, az egész hívő életed szamárság lehet. Az egész emberkövetésed, vallási parancsok elfogadása, egyházi felügyelet és egyéb, szamárság a Pásztor nélkül. Tessék megérteni. Tessék megérteni, nem a nagyobbat kell nézni, hanem a Pásztort. Tessék megérteni, a szamár minden kórót, mindent fölzabál, eleve az a dolga, és ő neked csak a kórót tudja megmutatni, mint kedvenc eledelét. A Pásztor viszont tudja, hol a fű! És a fűhöz akar Ő vezetni. A szamár, az egy érdekes állat, egyébként sokkal okosabb a lónál. Kevesen tudják, a ló sokkal butább, az állatok között az egyik legbutább jószág. A szamár úgy tűnik, mintha gondolkodna, bár nem igaz. De jó lenne, ha a Pásztort követnénk, és Róla tennénk bizonyságot és nem valamelyik felekezeti szamárról. Jó lenne. Jó lenne, mert együtt kell haladnunk és kell mennünk. Igen, hamar be kell menni ebbe a sötétbe, vége a délnek, delelésnek, a lazsálásnak, indulni kell. Ha nem vennéd észre, már régen szóltak. Ha nem vennéd észre, már előttünk vannak a nagy problémák, a nagy hegyek. Ha nem vennéd észre, egyre inkább sötétebb van, hogy mégy befele, ahogy megy a világtörténelemnek kereke, úgy szépen haladunk bele a nagy-nagy hegyek közé. Egy nagyon keskeny ösvényre, ahol te ott már nem számítasz semmit, nem tudsz semmit, csak a hited fog megtartani.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |