79. Zsoltár

Elhangzott a SÓFÁR Jeshua HaMassisah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán

2015. december 02.

 

Orbán Béla:

 

Szerdai alkalmunkon, most Hanuka előtt egy pár nappal, és hát természetesen adventi időszakban is a várakozás ott van, és ezzel kapcsolatosan szeretnék egy pár szót mondani. A zsoltárok minden esetben jól használhatóak, de nem úgy, ahogy szokták használni, az aranymondások kiemelésével. Nem a fontos mondatokat kiigényelve szinte, megmagyarázni az életünket.

Mik is a zsoltárok? Egy pár szóban hadd mondjam el. A zsoltárok végül is olyan igazságok, és olyan bizonyságok, amiket átírtak, átmentettek, tovább vittek. A 150 zsoltár nem Dávidnak az egy műve, az öt könyvből álló műve, hanem ez több szerzőtől, több folyamatból, több időrendben született. Maguk a zsoltárkutatók sem igazán tudják, hogy melyik mikor íródott, hogyan íródott. Pontosan azért, mert van egy magja, van egy bizonysága és azt úgy átemelték a következő időszakba, következő szituációba, történelmi korba. És így lehet ezt a folytatást megélni akkor is, hogyha mi is átemeljük abba a korba, amiben élünk úgy, hogy a bizonyság maga a zsoltárnak az üzenete azonban stabil marad és változhatatlan. Tehát a zsoltárok ezért örökérvényűek, és ezért örökzöldek mindig.

Nem azért, mert Dávid mondta, nem azért, mert, mert. Itt lehet vitatkozni és tényleg a zsoltároknak a tudósai, akik a zsoltárokkal foglalkoznak túlélték még a zsoltárokat is, mert már annyira magyarázzák, hogy a zsoltárnak a lényegét is elfelejtik. A zsoltároknak van egy magja, van egy üzenete, és nem az, hogy minden időben használható, mint némely vallásos ima, hogy esőben vagy akárhol előveszik, hanem mindig is az igazság benne van, mindig is benne van az a jellemző: akár Istenről tett bizonyság, akár az embernek saját magának a hívő életéről szóló bizonysága, ami persze Istentől elválaszthatatlan. Bizonyságoknak a története, bizonyságoknak a felsorolása, és ebben a bizonyságban mindegyiknek van egy magja, amit meg kell találnunk. Annak a hallelujának, annak a hálaadó imádságnak, annak az akár átoknak mondott zsoltárnak is, ami nem átok zsoltár különben, a király zsoltárok is. Mindegyiknek megvan az aktualitása. Ezért jó a zsoltárokból kiemelni azt, ami ma szól.  

Így, a 79. zsoltárt mikor előveszem egyértelmű, ma szól és egyértelműen nem Dávid zsoltára, mert nem lehet az a szöveg tartalmából sem, és korban is elhelyezni nehéz lenne. Korban el lehet helyezni ma, el lehet helyezni a második templomnál, el lehet helyezni Nabukodonozornál, el lehet helyezni az Hasmóneusok korába, mindenhova el lehet helyezni. De a lényeget találjuk inkább meg ebben a zsoltárban is. Természetesen bizonyos aktualitásában, mert a nem biblikus Hanuka ünnepben is olyan igazságok vannak, amelyek ma is aktuálisak, és a ma emberének a helyzetéről szól.

Így olvasnám a 79. zsoltárt, a 79. zsoltár első versétől: „Oh Isten, pogányok jöttek be örökségedbe, megfertőztették szent templomodat, Jeruzsálemet kőhalommá tették. Szolgáid holttestét az ég madarainak adták eledelül, szemeid húsát a föld vadjainak. Ontották véröket, mint a vizet Jeruzsálem körül, s nem volt, aki eltemette volna őket. Gyalázattá lettünk szomszédaink előtt, csúfságul és nevetségül a körültünk lakóknak. Meddig haragszol Uram, szüntelen? meddig gerjedez féltő szerelmed, mint a tűz? Ontsd ki haragodat a pogányokra, akik nem ismernek téged, és az országokra, amelyek nem hívják segítségül a te nevedet; Mert megemésztették Jákóbot, és hajlékát elpusztították. Ne emlékezzél meg rovásunkra elődeink vétkéről; siess elénk irgalmasságoddal, mert megnyomorodunk nagyon. Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te nevednek dicsőségéért; ments meg minket és bocsásd meg vétkeinket a te nevedért. Minek mondanák a pogányok: Hol az ő Istenök? Legyen nyilvánvaló a pogányokon szemeink láttára a te szolgáid kiontott véréért való bosszúállásod. Jusson elődbe a foglyok könyörgése; karod hatalmával tartsd meg a halálnak eme fiait; És fizess meg szomszédaink keblébe hétszeresen a gyalázatért, amellyel illettek téged, oh Uram! Mi pedig, a te néped és a te legelőd nyája, hálát adunk néked mindörökké, s nemzedékről-nemzedékre hirdetjük a te dicséretedet!

Nagyon-nagyon kemény a zsoltár, mert ebben van átok is, ha úgy mondom, átok zsoltár. Van olyan, hogy tényleg nagyon kemény ítéletet kér a zsoltáros itt más népekre. De az első versnél én azt hiszem meg is állok majdnem, amikor egy panasszal kezdődik a zsoltár: „Oh Isten, pogányok jöttek be örökségedbe, megfertőztették szent templomodat, Jeruzsálemet kőhalommá tették.”

Igazából az első fordításba is már bele kell mennem, hogy van benne egy kis probléma, mert amikor azt mondom, hogy Istennek az örökségébe besétáltak a gojok, akkor nem arról szól, hogy örökség. Istennek nincs öröksége. Kezdjük itt. Istennek van birtoka, és ez teljesen két külön történet. A birtoka pedig, ha elkezdem sorolni, az te vagy, az Krisztus Teste. Természetesen az a birtoka, ahol Ő lakozik. Tehát Jeruzsálem és a templom ebben a felállásban van. De öröksége Istennek nincsen. Nem halt meg senki. Ez a föld örökké az Övé, ami Istennek a birtoka, az mind örök. Mind örök. Ha én átadtam az életemet Neki, az örök és nem örökség ebben az értelemben. Hanem értsük meg, hogy az Ő birtoka mindig is örök marad. Tehát ebben a szóösszetételben azért más ám, mint, hogy Istennek van egy öröksége. Ilyen Tőle kívülálló és ilyen Tőle nem egészen összefonódó és összeolvadó terület, vagy ember, vagy egyéb.

De mégis fájdalmas szó kezdődik el ebben a zsoltárban, hogy pogányok jönnek, tehát gojok sétáltak be. Hanukára készülünk. Hanukának a története végülis a lerombolt templomnak az a csodája, amikor a megszentségtelenített templomot kitakarították a Hasmóneusok fiai, és találtak egy korsónyi szent olajat, és újra kezdődhetett maga az istentiszteleti rend, és nyolc napon keresztül ez az egy korsónyi olaj kitartott, és itt van az a csoda, hogy kitartott. Meg az a csoda, hogy maradt. Még ez is csoda. És ez a csoda, hogy maradt egy kis olaj, ami épp elegendő arra, hogy új olaj legyen, és újra folytatódjon és folyamatában mehessen a templomi istentiszteleti rend. Ez önmagában serkenti és erősíti az embert, hogy azért mindig marad egy korsó olaj. És hogy ha ezt a Hasmóneusokra vetítjük ki, mint a Hanukának a történetét, akkor természetesen maradjunk a mostani templomnál.

Krisztus Testére is mondhatnám, a Messiás Testére is ugyanez a szituáció. Ugyanez a helyzet. A birtokába Istennek bejöttek a bálványimádók. Ennyi. És hol vannak azok a fájdalmas zsoltárok bennünk, hogy Uram... Hol van az a felsorolás, hol mondtuk ki még egyáltalán: Uram, itt van ez a lehetőség, amit Te adtál, Tied volt, odaadtuk, a Tied volt és nem. Ma már bevonultak.

Kezdjük a személyessel. Amikor az ember tanúja lehet annak, hogy emberek átadják az életüket, akár bemerítkezés formájában is, de gyakorlatban is, szívben mindenképpen. Bizony fájdalmas zsoltárt kell mondani, hogy Uram, a Tiedbe bevonult a bálványimádás. Mi a feladatunk? Az, ami a Tied volt, nem elveszett, hanem besétáltak másik isten hatalmai. Mi történt itt? Mi történt a közösségekben? Mi történik úgy globálisan a kereszténységben? Mondhatnám ezt. Vagy mi történt abban a zsidóságban, ahol bent voltam és igazából nem pozitív érzéseim voltak? Egy abszolút elvilágiasodott székházban. Mi történt?

Hanukára készülünk, a csodára emlékezünk, csak a jelenre nem tudunk odafigyelni. Hogy ez a helyzet van. A birtokodba, oda be, ami a Tied, idegen istenek, a bálványimádók által bementek. Mondhatom ezt pénznek, hatalomnak, mit tudom én minek. Akár a zsidóságnál, ahol mindig is örülnék, ha ez az idegen isten kihalna, nem lenne többet pénz. Akkor lenne újra szentség. De ugyanígy keresztény szinten is. Bevonult. Bevonult az Ő területére.

Úgy, ahogy elmeséltem, hogy voltam egy boltban, ahol éppen kóser dolgokat vásároltam Hanuka ünnepére, és nem egészen vagyok nyugodt, és nem egészen fájdalommentes, amikor tudom, hogy abban a boltban olyan emberek vannak, dolgoznak, mondjuk így, akik az egyik gyülekezetben generációkon keresztül jelen voltak, s a második gyülekezetbe már nem mennek. Nincs hova menni. Mert bevonultak arra a helyre. Mert, ha Isten valamit elkezd, azért ott mindig is van egy lehetőség. Valahol nem vigyázunk, és nem vigyáztunk arra, hogy a megszentelt, átadott, Isten birtokában lévő helyekre, közösségekbe, a szívünkbe, bárhova, ne menjenek be. Felelősségünk, hogy beengedtük. Besétáltak. Itt gyakorlatilag erről szól, hogy a gojok bevonultak. Nem harcoltak. Nem volt kerítés, kapu, nem volt védelme.

Hol van ez a felelősségünk, hogy most kiáltsunk már fel, Uram, bajban vagyunk. Bevonult a gondolatomba a világ, én engedtem be. Bevonult a Te Igéd helyett valami, akármi. Nem a Te birtokod már az, ami az én életem és egyre inkább nem. Hol van ez a jajkiáltás, hogy Uram, ott a másik embernél, tudom, hogy átadta az életét, és tudom, hogy a Te birtokodnak kitűzte a zászlaját. És akkor egy vegyes házasságot beengedve, folytatva, és így tovább, szépen bejön. Bejön az ellenfél. Mondhatnám sorban, hogy kit engedtünk be? A Te birtokod volt tegnap, és ma másnak a birtoka, és besétált az ellenség. Tehát nem az a szó van itt, hogy kiharcolta magának. Nem, én átadtam. Átadtam azt, ami Istené volt. Hol van bennünk az a felelősség, hogy most, jaj, Istenem, úgy nézünk ki, mint annak idején a templom, hogy már csak egy korsónyi olaj van. Miattad lett a templom elszentségtelenítve, össze-vissza mocskolva, disznót áldozva az oltáron. Miattad lett. Saját életedbe engedted be azt a bálványt. A családodba engedted, a házasságodba, a közösségbe, vagy akármibe. Ami szent volt, nem az. Bejöttek. Hol van, aki megszólal: Uram, a Te birtokodba besétált az ellenség. Hol van? Hol mondjuk ki őszintén ezt az első mondatot?

„… pogányok jöttek be a Te birtokodba, megfertőztették szent templomodat, Jeruzsálemet kőhalommá tették.” Kőhalommá, hogy egymástól elváltak a kapcsolatok Krisztus Testében. A Messiás Testében itt egy kő, ott egy kő, és nincs összeépülve. Van. Majd Isten összerakja. De szét van dobálva. Szétdobálta a Sátán, a diabolosszal, mindenfélével szétdobálta, és megfertőztették szent templomodat. Magyarul fertőzött a szívünk. Igen, a test a Szent Szellem temploma. De a valódi templom, ahol bent folyik az áldozat, bent folyik a kapcsolat Istenhez, az én szellemem Isten Szellemével, és az lett megfertőzve. Mert beengedtem. Beengedtem a templomba, és a Szentélybe. Úgy, ahogy van már fertőzött az imám, a gondolatom.

Hol van ez Hanuka előtt, hogy ne a csodára emlékezzünk, hanem arra a csodára, hogy élünk. Hol van bennünk Hanuka előtt ez a felkiáltás, ami a 79. zsoltárban van? Hogy Uram, meddig haragszol?  „Meddig haragszol Uram, szüntelen? meddig gerjedez féltő szerelmed, mint a tűz?” És egyáltalán megértjük-e ennek a mondatnak a lényegét? Hogy Istennek a haragja, a szeretet. Itt írja a zsoltáros: féltő szerelmed meddig gerjedez, mint a tűz? Istennek ez a szeretete, hogy ítél, ítél, ítél, ítél. Meddig fog Isten ítélni? Ez tőlünk függ. Tőlünk függ, és tudni kell azt, hogy:  „Ontsd ki haragodat a pogányokra, akik nem ismernek téged, és az országokra, amelyek nem hívják segítségül a te nevedet; Mert megemésztették Jákóbot, és hajlékát elpusztították.”

Kimondhatjuk a mi gyengeségünket, hogy igen, győzött felettünk. Igen, arról a Jákobról, ami Izrael, győzött felette. Most is ez van. Csak menjen el valaki Tel Avivba, és meglátja ezt az állapotot. Csak menjen el, elvilágiasodott és összekeveredett. Izraeli szellemiséget meg lehet látni, hogy abszolút aktuális. Meddig tart a haragod? És itt jöhet a következő kérdés is, már kérés, hogy: „Ne emlékezzél meg rovásunkra elődeink vétkéről; siess elénk irgalmasságoddal, mert megnyomorodunk nagyon.”

Hol van bennünk ez? Hogy igen, ezt az elődeink tették. De mi vagyunk bajban. Hol van az, amikor egyszer leltározni kellene a kereszténységnek az utolsó, mondjuk ötven évet, amit én ismerek? Hogy miattuk vagyunk itt. Magunk miatt vagyunk itt. Az elődök miatt. „Ne emlékezzél meg rovásunkra elődeink vétkéről.” Nem viszem a szülők, nagyszülők balhéját. De irgalmazz nekem. Mert a szüleinknek és a nagyszülőknek, és az előző generációnak és a mi tétlenségünknek és mulasztásunknak köszönhető az, hogy irgalomra szorul a mai generáció, aki a Messiás Testében van, a zsidóságban, és egyéb, Isten területén, birtokában volt, vagy van. Irgalomra szorul. Nem a másik bűnéért, hanem az állapotáért. Ez az állapot nem azt jelenti, hogy majd csinálunk másikat, meg kijavítjuk. Itt irgalomról van szó. Kegyelmezz, irgalmazz. Ez így nem megy tovább.

Hol van bennünk ez, hogy tényleg tudjuk, hogy mi, akik az idősebb generáció vagyunk, szép korúak, -most már ezt kaptam levélben, szép korú vagyok- a mi korosztályunknak, és ezt komolyan mondom, hogy a mi korosztályunk súlyos bűne, aki még él, az, ami van. Az, ami van. De itt, a következő korosztály, akinek ma aktívnak, ma oszloposnak kéne lenni, és akinek gazdának kell lenni a házban, neki meg nem születik meg az, hogy irgalmazz nekünk. Ők elrontották, mi nem tudunk menni. Van egy állapot. Nincsen tiszta Szentély. Nincsen tiszta Ige. Nincsen tiszta imádság. Nincsen semmi, mert tisztátalan a hely, a templom, a szívünkben a Szentély koszolódott be, szentségtelenedett el. Pontosan, és az utódaink, már ezt kapták. Ilyen gyülekezetet, ilyen házasságot, ilyen akármit.

Hol van bennünk az, hogy segíts? Hol van bennünk ez a hozsánna: „Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te nevednek dicsőségéért; ments meg minket és bocsásd meg vétkeinket a te nevedért. Az elődök miatt irgalomról van szó. Irgalmazz nekünk. De a mostani generációnak, a most élőnek viszont szüksége van arra, hogy bocsáss meg, vétkeztünk. Még ha tudatlanságból, akkor is vétkeztünk. Mert a helyzet azt mutatja, megmutatja a Szentély állapota, megmutatja a templom állapota. Megmutatja a törvénytelen, a bálványimádó, a világnak a jelenléte megmutatja, hogy vétkeztünk mi is. Azt, hogy megengedtük, tudatlanul elfogadtuk, és mindenféle formáját mondhatnám a vétkezésnek. Rendezni kellene.

Nem gyertyagyújtogatásokról szól a történet, meg ó, mily’ csoda történt. Valóban, nagy csoda történt, akkor. Valóban. De itt soha nem fog csoda történni, ha nem állunk oda Isten elé. Mi voltunk, akik beengedtük. Mi miattunk ment tönkre a mi életünk, bent a szívünkben a Szentély tönkrement. Elmocskolódott. Nem szentélynek nevezhető. Azt a templomot, ami Krisztus Teste, mi dobáltuk szét. Saját magunk hullottunk szét. Mindenki keres gyülekezeteket, meg építményeket. Vannak kövek, hogyne lenne, itt egy, ott egy kő. De nincs összeépítve. És az lenne a csoda, ha tényleg el tudnánk mondani, hogy irgalmazz és bocsáss meg. Irgalmazz azért, ami történt az elmúlt X évszázadban, vagy évtizedben és ne haragudj, de mi ezt nem tudtuk, vétkeink vannak, mert nem úgy élünk, mint ahogy élhetnénk a Te szentségedben. És egyetlen egy védekezési beszéd van. Nem azért, mert mi jobbak vagyunk az elődöknél, hanem tényleg nem szeretnénk, hogy a pogányok Téged szentségtelenítsenek meg. Téged gúnyolnának. Mi felelősek vagyunk Isten nevéért, hogy ne sározódjék be. Besároztuk évtizedeken keresztül, évszázadokon keresztül, és jelen pillanatban vétekről-vétekre megy a megtűréssel, a toleranciával. A házasságkötés a világgal, az együttélés a világgal, a tolerancia, hogy nem baj… elvilágiasodott gyülekezetekről beszélhetek. És akkor miért kérdezzük, miért kérdezzük, hogy Isten hol van? Hát mi zavartuk ki az életünkből. Miért kérdezzük azt, hogy nem hallgatja meg az imánkat? Hát nincs, ahol elmondhasd. Maximum könyöröghetsz, hogy irgalmazz. Itt tartunk, hogy könyörögni lehet. Meg azért hálát adni, hogy egyáltalán élek. Meg egyáltalán Isten még tényleg nem csapott oda a nyakunkra a két fülünk közé. Ezért. De imádkozni, hogy Uram, mutasd meg, hogy mi van. Itt van, meg van mutatva. Baj van. Ki kell mondani, baj van. Leltározni kell a szülők és elődöknek a bűne miatt, ez a helyzet van. Én meg nem tudom, mit csinálok, és csinálom halomra a vétkeket, mert nincs meg az a szentség, hogy Eléd mehessek. Nincs meghallgatása az imának, nincs igazából dicsőítésre lehetőségem sem, hanem élek úgy, ahogy élek. Szétdobált templom mellett, és egy szétdobált templomnak persze Szentély területe nincsen. Szétdobált templomnak csak kövei vannak. Isten meg tudja szépíteni, és van is erre példa a kövek összegyűjtésével.

De ez a zsoltár arról szól, hogy tovább könyörög a zsoltáros. „Jusson elődbe a foglyok könyörgése; karod hatalmával tartsd meg a halálnak eme fiait;” Ennek a következménye, hogy bejött a gojok, a pogányoknak a hada, hogy elvilágiasodott maga az ember élete, a házasságok, a közösségek, és minden. Nem kell hozzá nagy bátorság, csak őszinteség. Foglyok vagyunk. Nemcsak bejött a pogány nép, foglyul is ejtett. Épp úgy, mint Jeruzsálemben, mikor bejött Nabukodonozor. Akkor el is vitte azt, aki kell neki. Aki nem, azt kiirtotta, és így tovább. De a kincseket is elvitte a templomból. Persze ott van Edom, amiről a múlt héten beszéltünk.

És fizess meg szomszédaink keblébe hétszeresen a gyalázatért, amellyel illettek téged, oh Uram!”  Hát az irgalom és a megbocsájtás mellett azért a hétszeres megfizetés is ott van. Ott van. Mert ebben a támadásban mi nem tudunk védekezni. Ez az állapot, amit a zsoltár megemlít, ez a mi bűnünk és mulasztásunk. Ez a mi cechünk, hogy így mondjam, és ez a mi engedetlenségünk. Ez a mi állapotunk, ez indította meg a szomszédainknak, hogy Istent gúnyolják. De benne van az, hogy ne gúnyolják, mert ez fáj nekem. Ez még mindig jelzi azt, hogy Isten népéhez tartozol. Még mindig jelzi azt, hogy bocsánatot, irgalmat akarsz kérni. És egyszerre lehet kérni, igen, dorgáld meg a Sátánt. Igen, azt, ami pogány dolog, Te ítéld meg, és azt, ha Te megítéled, akkor végre lesz templom, végre lesz szentség a szívemben. De mind a kettőt egyszerre tedd. Mert most én kérem, hogy a Sátánt, a cinkosomat, Te ítéld el. Én kérem, hogy azt a világi dolgot, ami nekem idáig a szomszédom volt, és igencsak átjártunk, azt Te ítéld el. Ítéld meg. Bátor kérés ez! Nem átok zsoltár, bátor kérés ez. Igen, aki a szomszédságomban van, és Istent gyalázza, még ha miattam is, akkor is ítéld meg Istenem, és nekem viszont bocsáss meg, hogy mindez azért történhetett, mert én olyan vagyok, mint amilyennek nem volna szabad lennem.

Hanuka előtt én úgy gondolom, hogy aktuális a 79. zsoltár. Aktuális, mert ne a csodákat keressük. Nem csoda. Az a csoda, hogy Isten újat tud kezdeni. Hanem az én bűnvallásom, az én elszámolásom Istennel. Én voltam. Én voltam, hogy összesen egy darab cserép korsó olaj maradt. Én voltam. Én voltam és az elődeim. Az elődeim miatt én is benne vagyok a bűnben és a bajban. A csodát Isten nem azért adja, mert valamiért kedveskedni akar nekünk. Hanem még a csoda által is megmutatja, ilyen bűnös voltál. A csodák nem mindig az örömnek, a hanukai örömnek a megjelenése az életünkben. Örülj neki, hogy találtál. Nem csoda volt.

Istennek a szeretete nem csoda. Istennek a szeretete az neked nem jár, de az Ő szeretetét adja. Valóban adja a megítélés által, és a megítélés, hogy te voltál, te voltál, kérjél irgalmat, kérjél bocsánatot, mert újat akarok kezdeni. Mert újra akarom indítani a szívedben a Szentélyt, mert újra akarom, hogy a házasságod legyen tiszta. Én újra akarom, hogy egy közösség, és Krisztus Testében a kövek a helyére kerüljenek. Isten ezt akarja. Krisztus váltságművével ez a mai aktualitása. Építeni akarja Krisztus Testét, építeni, kőről-kőre, rá a zárókövet. Meg akarja tenni, hogy a vőlegény tényleg kész menyasszonyt találjon, és a templomnak valóban fel kell épülnie.

De a kövek szanaszét. A szanaszét levő köveknél ne hivatkozzunk arra, hogy a pogányok dobálták szét. Mi hívtuk be a bűnt. Mi voltunk engedékenyek, sőt, talán szerelmesek a bűnbe. Sőt, valami gyengeségünk volt, amikor azt mondtuk, hogy de jó így, hát jöjjön, el leszünk mi ketten. Csak Isten nem tűri el a kettősséget. A kettősséget Isten soha nem tűrte el semmiben. Ahol kettő van, ott Ő elmegy, hogy egy maradjon, és abban a pillanatban marad a rom. Rom élet, rom házasság, rom közösség, Krisztus Teste szétdobáltsága. Ott lesz és ebben élünk. Ne a csodákban lelkendezzünk, hogy milyen jó volt akkor, akkor most is.

Az előzmény ez a zsoltár. Én voltam, ők voltak, mi voltunk. Mert az őseimnek a bűne, az a népnek a bűne, és még a népnek az őseinek akárhányadik leszármazottja is későbbiekben részese a bűnnek. És szabad kérni, hogy viszem a részt, de nem az enyém. Irgalmazz nekem. Viszem a részt, és rendezem azt, amit én tettem hozzá tudatlanságból, vétkesen, bűnként. Itt vétket említ a zsoltáros, nem tudta, nem akarta, de tenni kellett, korszerű volt a dolog.

Ma korszerű gyülekezetek vannak, ahol bizony a szentség az egy külön kérdés, hogy van-e egyáltalán. Hanuka előtt inkább az állapotot, azt kellene megvizsgálni. És amikor tényleg elkezdődik ez a tisztítás, ez a helyreállítás, mint Hanuka története ott van, akkor lehet az, hogy hálát adni. Köszönöm, kezdhetek, hagytál bennem annyit. Hagytál bennem annyi olajat, amivel fényt lehet gyújtani, amivel gyógyítani lehet, ami az áldozatnak az oltárán éghet, a Menórában éghet. Köszönjük, hogy hagytál egyáltalán bennünk valamit. Nem negatív ez, hanem állapot.

Komolyan kellene venni, hogy mi mindig csak a csodákat keressük. Mindig csak azt, hogy jaj, de jó volt. Nincsen, jaj de jó. Majd lehet. Csak előtte ott van: irgalmazz nekem. Tudom, mi az állapot, látom mi a helyzet. A zsoltáros úgy kezdi, hogy egyszerűen egy térképet, egy látleletet, egy látképet ad a helyzetről. Adjunk látképet sajátmagunkról. Adjunk látképet a házasságról, családunkról, gyülekezetről, kereszténységről, Krisztus Testéről. Adjunk. Ne szégyelljük a dolgot. A csodákban nem fogunk elvakulni. Csak, ha vakulni akarunk. Van remény, de nem vakremény. Nem elvakító remény, amit csodának nevezünk, és nem olyan vakremény, ami ki tudja, bizonytalanság. A konkrétum az: irgalom és bocsánatkérés. Rendeződés.

Isten rendezni fogja. Csak egy kérdés, hogy kivel, kit és mikor. És mindez a mi kezünkben van, ennek az akarata. Ha valóban tudsz visszatekintőleg is beilleszkedni abba a bűnös állapotba, ami most szentségtelen, és azt mondani, hogy nem én voltam, de részem. Irgalmazz. És tudom mondani azt, hogy ezt viszont én tettem, bocsáss meg, nem tudtam. Honnan tudtam volna? Hiszen az elődök nem mondták el. Nem beszéltek Igét, és nem szólták a Te szavadat, hanem mindenféle egyéb volt. De attól még ennek ellenére a cech az enyém. A vétek az enyém, azért bocsánatot kérek. És mikor mindez megtörténik, akkor mondhatod: és most ítéld meg azt, akinek én engedtem, azt, akivel én jó szomszéd voltam, azok, akik végrehajtották azt a támadást, ami nem is támadás volt. Besétáltak a Te szent helyedre.

Talán a konkrétum ebben a zsoltárban inkább most az, hogy mit adtál át Istennek, hogy ez a Tied? Mi az, ami számodra megváltott rész az életedben? Nem komplex, olyan nincs. Lesz. Az csak annyit jelent, hogy mit adtál át. De mit vettél vissza? Mit vettél vissza, mit adtál át? Hol engedted be a világnak és bárkinek a besétálását, hol engedted meg? Ez a kérdés. Mert minden egyes keresztény gyülekezetben hallom a toleranciát, a szeressük egymást gyerekek-et, meg a diszkriminációt ne csináld, és sok mindent. Ami előidézi ezt, hogy bárki, bármit tehet. Hol nevelted úgy a gyereket, hogy ne menjen be az életébe? Hiszen a feladatod. Te engedted be a gyerekedbe azt, amitől ma narkós, és szent lehetett volna, mert valamikor odatetted Elé, Uram, a Tied. Nincs itt valami mulasztás? Nincs valami vétek, nincs valami bűn? Ott van, amikor odaálltál Isten elé, Uram, a Tied az életem. Aztán végül eladtad egy embernek, úgy ahogy van.

Na de mégis, praktikusabb egy kicsit, megfoghatóbb, mint a szellemi. Mi az, ami Istené volt? Mert odaadtad, és ma valami bálvány uralja azt. Ez a kérdés személyes kérdés, és ez a kérdésnek a folytatása, nem egy személyes, mert a bálvány általában másik emberrel kapcsolatos. Vagy tömeggel, vagy minden, ami ilyen történet, bálványokkal kapcsolatos, ott egy nagy tömeg is lehet. Mert a pénz nem úgy jön, mint a postás. Van postása is, van ajánlója is, feladója is. Van. Ezek már kollektív bűnök is ilyen értelemben. De ebből a saját személyest kell rendeznem. Hol voltam engedékeny? Nincs kerítés, nincs kapu, nincs törvény, nincs ellenállás, mert a bűnnek állj ellen. Ne mutogass kifele a kerítésen, mikor te vagy már bent. Nem. Beengedted. És utána ki kell mondani, Uram, a Te birtokodba, nem az enyémbe, a Te birtokodba. Ez egyben segélykérés is, de egyben egy önvallás is. Uram, a Te birtokodba bejöttek. Az én életembe bejöttek. Miért jöttek be? Azért, mert a szüleim is beengedték. Generációról-generációra egyre nyitottabb a kapu a bűnnek és ebben mi is benne vagyunk. Nem kicsit.

Sokszor nagyon nehéz kimondani, mikor az ember szép korú, mikor az ember három generációt átívelve lassan, mennyire más volt negyven évvel ezelőtt. Mennyire nyílt ki a bűnnek az ajtaja? Hogy ma már ki-be sétál simán bármi. Bármi, amikor tényleg ma zsidó területen, hát olyan idegen területen voltam a világban, amikor a kereszténységben megmenekült zsidónak mondott területre érkeztem, én már nem tudom, mi van itt. Olyan jó lenne, ha itt rend lenne. Olyan jó lenne. Olyan jó lenne, ha folyna az a szentség, ami Isten előtt kell. Maga a Szentélybeli áldozat. Olyan jó lenne.

 



 


AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2016 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat