51. Zsoltár

Elhangzott a SÓFÁR Jeshua HaMassisah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán

2016. január 20.

 

Orbán Béla:

 

Az 51. zsoltárral kezdem a mai gondolataimat. Az 51. zsoltár Dávidnak a zsoltára és a 3. verstől kezdem olvasni:

„Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint, irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet! Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engemet; Mert ismerem az én bűneimet, és az én vétkem szüntelen előttem forog. Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, ami gonosz a te szemeid előtt, hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben.”

 

Amikor ezt a zsoltárt olvasom, eszembe jut fiatalkoromnak egyes időszaka, amikor valóban mélyen megérintett, amikor magam is orgona mellett ültem, és játszottam korallként is. Zsoltárként is énekeltem, hiszen mélyen megérintett ennek a zsoltárnak az üzenete, és valóban bűnbánatot is éreztem.

 

Most azonban, amikor az előző időszakban kezembe vettem ezt a zsoltárt, mégis van bennem egy kérdés: mit jelent Dávidnál ez, hogy egyedül ellened vétkeztem? Ez egy nagyon kemény gondolat és nagyon kényes gondolat is, hiszen ez egy elkülönülést jelent. Mintha Dávid nem akarná rendezni a dolgait a másik emberekkel szemben. Nem akar szembesülni és személyesen rendezni a dolgait. Tudván, ennek a zsoltárnak története van. Méghozzá az a története, amikor a próféta szembesíti azzal a tettel, amit házasságtörésnek definiál. Nagyon sok bibliamagyarázatban, sőt bibliafordításokban, akár Károlinak is a fordításában, Sámuel 2. könyvében a 11. fejezetének a fejcíme az, hogy Dávid házasságtörése és gyilkossága.

 

Hozzá kell tennem, hogy ez mostani ismereteim szerint máris kérdéseket okoz bennem. Hiszen Dávid nem törhetett házasságot, semmiképpen nincs házasságtörés. Hiszen abban az időszakban, amikor ő élt a házasságnak egészen más fogalma volt. Egészen másképpen éltek az emberek. Különösen a királynak a házasságát nem mondhatnánk házasságnak, hiszen többnejűség volt, és a királynak az udvartartása, a feleségei, ágyasai mind-mind azt a célt szolgálták, hogy a királyi ház, mint olyan, biztosan betöltse hivatását. A királynak legyenek utódai, tehát maga a királyi folyamatosság működhessen utódokkal és örökösökkel. Vagyis semmiképpen nem házasságtörés volt. A másik pedig: házasságtörésről akkor beszélhetünk a mai világban is, hogyha a házasság működött, nem pedig valami más emberi kapcsolat volt.

 

Miért is hozom ezt az első kérdést és első anomáliát máris előtérbe? Azért, mert a történet ismerős. Dávid, amikor a 11. fejezetben olvassuk, nem ment el a csatába, mármint amit a nép végzett. Szinte kényelmi okok miatt, a csapat elment az Ameliták ellen harcolni, és a király nincs a helyén, hanem azt mondja, inkább otthon marad, megvárja a kellemesebb időt, amikor nincs olyan nagyon-nagyon meleg, amikor az ostromlás az biztos, és tudta azt, hogy az utolsó, befejező ütközet az egyértelmű, győzelmet hoz. De kényelmes volt, talán lusta is volt, otthon maradván, a Közel-Keletnek az ismert meleg időszakában ő délután pihent, mint valamennyi ember, és ebből a pihenésből felkelve, ahogy a Bibliában olvassuk a 11. fejezetben, a 2. versben:

„És lőn estefelé, mikor felkelt Dávid az ő ágyából, és a királyi palota tetején sétála: láta a tetőről egy asszonyt fürdeni, ki igen szép termetű vala.”

 

Házasságtörés? Igen, amikor erről kell beszélni, bűnökről, és amikor olvassuk Dávidnak a bűnbánati zsoltárát, az 51. zsoltárt, ahol kijelenti azt, hogy egyedül ellened vétkeztem, ebben a pillanatban gondolkodnom kell, hogy mi is történt itt valóban? Valóban bűn történt? Kik a bűnösök? Mi a bűnnek a tétje, a foganatja, és a következménye, miről szól? Miért mondja bátorsággal Dávid azt, hogy Isten ellen, egyedül Te ellened vétkeztem?

 

Amikor itt olvassuk a történetet a Sámuel második könyvének a 11. fejezetében, akkor az első lépés az, hogy meglát Dávid ezen a meleg délután, az este alkonyában, a hűvösebb időben, már naplemente tájékán egy nőt, aki fürdik, aki az a nő, aki éppen a tisztasági fürdőjét végzi el. Tisztulási fürdőt. Ez a tisztulási fürdő ismert a zsidóságnál, minden egyes havi ciklus után a nőnek volt egy tisztulása, és bizony ez a tisztulási fürdő sokat jelent ma is, meg annak idején is a zsidóságnak és más arab népeknek is. Azt jelenti, hogy ez az időszak a nőnek a legfogékonyabb, a megfogantatásnak a leghatásosabb időszaka, amikor egy férfi és egy nő találkozása utódnak a nemzésével jöhet létre. Ez a legbiztosabb időszak, amikor megfoganhat egy nőben a petesejt és gyermek születhet.

 

Így mindjárt felteszem a kérdést, hogy valóban, ebben az esetben Dávid kimondottan a szexualitásának volt alárendelve. Meglátott egy szép nőt, és mint minden férfi, nemcsak szemet vetette rá, hanem a vágyai is kielégítést akartak nyerni. Máris kísértésként jelentkezett nála. Mi történt?  Nem nehéz kitalálni, és nem nehéz átgondolni, hogy itt nemcsak a szexualitásról van szó, ami minden férfiben élő dolog, hanem sokkal több. Több, hiszen Dávidnak nagyon fontos volt, hogy Isten ígéretét betartva utódokat nemzzen, és Isten ígérete szerint a Dávid házának fennmaradása működjön. Ő ebben a nőben tudatosan, vagy tudattalanul, de bizonyára tudatosság is volt benne, saját maga biztosítani akarta a trón öröklésének a rendjét, a megfogantatás által megszületendő gyermeke, a gyermekei által.

 

Mi történt? Lement a szolgákhoz, és a szolgáknak szóltak, hogy pontosítsák, ki is ez a nő. Bethsabé végül is ismert név, egy tehetős családnak a tagja, és egy Hitteus hadvezérnek, a testőrség egyik parancsnokának a felesége. Mi történik? Történik az, hogy Dávid nemcsak kívánságot kap, hanem mindjárt ténykedni is akar. Amikor megjelentették Dávidnak, hogy megjött a férje Betshsabénak, Uriás, akkor Dávidnak a következő lépéseit tapasztalhatjuk: azt, hogy mindenképpen szerette volna félretenni valahogy ezt a férfit. De valójában a gyilkosság volt itt? Valójában az volt, hogy hatalmával visszaélve, vagy élve eltüntesse a férjet, hogy a nő az övé legyen?

 

Sokkal másabb itt a történet, és felmentő jellege van Dávidnak a cselekedeteire. Dávid cselekedeteinél viszont tudni kell, hogy szerette volna mindenképpen, hogy távol kerüljön a férj a feleségtől, magától Bethsabétól. Felmerülnek újabb kérdések. Újabb kérdések, hiszen ebben a történetben egyből előkerülnek olyan leleplező adatok, olyan leleplező tények, amik kétségbe vonják egyáltalán, hogy házasságban élt-e Uriás és Bethsabé.

 

Azért, mert amikor Uriás megérkezik, abban a pillanatban, amint a Bibliában olvassuk ennek a fejezetnek a további részeiben, jelentették Dávidnak, hogy nem ment el Uriás az ő házához, amikor megérkezett:

„Akkor monda Dávid Uriásnak: Nemde nem útról jöttél-é? Miért nem mentél le a te házadhoz?”

 

Az első kérdés igazából egy törvénynek a számonkérése, nem jogosan, hanem mint férfi a férfitől kérdezte: miért nem mentél haza? Miért nem mentél haza, és miért szeged meg azt a törvényt, ami ennek a kérdésnek mögötte van. Hiszen a férfinek az elsődleges kötelessége együtt élni a feleséggel, hiszen egyek. Kötelessége hazamenni a házához, mert számtalan felelőssége és tevékenysége van. Miért? Miért nem ment haza az a hadsereg vezetője, amelyik éppen harcból érkezik, távolból, fáradtan. Miért nincs benne az a vágy, hogy elsőként a feleségét lássa, elsőként a feleségével megélje a szexualitást, hogy megölelhesse, hogy egyesülhessen vele? Miért van ez?

 

Bizony ki kell mondanom, hogy Uriás nem felmenthető. Ez, amiben ő él, ez nem házasság. Így házasságot se lehet törni. Mert, amikor Uriás megérkezett, akkor még ő maga is mond mentegetőzésként olyat, ami szinte mosolyogtató, hogy felmenti önmagát, hiszen a frigyláda, az Úrnak a ládája sincs jó helyen, akkor ő hogyan mehetne haza. Ismerjük ennek a történetnek a többi részét is. Egyszerűen nem megy haza, nem keresi fel a feleségét, hanem ott marad a király közelében, sőt mi több, utána Dávidnak az invitálására még együtt isznak, és ő meg is részegedik, mint a Biblia írja.

 

Kérdés tényleg ez: hogy is mondhatta ki Dávid azt, hogy egyedül Isten ellen vétkezett? És itt van a magyarázat is: ennek a nőnek, akit Bethsabénak hívtak, tulajdonképpen a törvények szerint el kellett volna válni Uriástól. Ez a meg nem élt házasság, ez a gyermektelen házasság, ez a haza nem megyek, és nem fontos a családom és a nő. Ez egyértelműen jelezte azt, hogy amennyiben lehetősége lett volna, hiszen abban a korban egy nőnek nagyon kevés lehetősége volt, el kellett volna válnia a feleségének tőle. El kellett volna válni, és ebben az elválásban bizony a feleségnek a tehetetlensége az, hogy nem történt meg. Nem létező házasságról beszéltünk.

 

A nem létező házasságnak van egy másik kritériuma is, hogy abban a korban is, a katonák, amikor harcba mentek, megírtak egy váló levelet, mintegy bónban, mintegy megelőlegezve. Megelőlegezve azt, hogy ha a csatából, háborúból nem érkezne haza a katona férj, akkor szabaddá tette, elválik a feleségétől. Szabaddá tette. Elváló levelet írt, és ezek olyan bón jellegűek voltak, amelyikkel gyakorlatilag szabaddá tették a feleséget, hogy a férj halála esetén, a gyászidő kihordása után, kitöltése után, szabadon férjhez mehetett. Uriás papíron halott volt, önmaga adta meg azt a lehetőséget, hogy halottnak nyilvánítsák, és ami még rosszabb, és még borzasztóbb, hogy úgy is élt, hiszen nem volt egy a feleségével, gyermektelen volt, és nem élte meg a házasságot. Így Dávidnak a cselekedete igazából nem házasságtörés. Hanem olyannak mondható, mintha egy özvegyasszonyt vett volna feleségül, hiszen később feleségül is vette.

 

Egyedül Te ellened vétkeztem…” Ezt mondja a zsoltáros. Egyedül? Igen. Ebben a háromszereplős helyzetben, Bethsabé, maga a nő, mint házasságban nem élő, nem házasságtörésnek a megszenvedője, és érthető az, hogy nem tiltakozott. Különben sem tiltakozhatott volna, hiszen a király nagysága ellen nem volt mit tennie. Nem tiltakozott az ellen, hogy háljon és egyesüljön Dáviddal. Ugyanakkor a másik szereplő, a férj, Uriás viszont súlyosan elmarasztalható. Nem éli meg azt, ami Istentől elrendelt, ami Istentől áldás, ami a jövendőnek az alapja, az utódlásnak a továbbvitele, a gyermeknemzés, egyiket sem élte meg. Mulasztási bűnök miatt nagyon-nagyon sok mindennel elmarasztalható ő.

 

Korunkban is sokszor tapasztalhatjuk, sőt egyre inkább tapasztalhatjuk ezt. Van, akinek nagyon fontos a hivatása, nagyon fontos az, hogy nagy legyen, nagyon fontos, hogy sikeres legyen, és messze elhanyagolja a feleségét és a családját. Vajon tényleg, ez házasság? Tényleg együttélés, és jogos? Bárki által meg nem támadható állapot? Nagyon sokan csodálkoznak, hogy fontos az egzisztenciájuk, fontosak a sikereik, és bűnös módon ugyan, de a feleségük vágyik arra, ami természetes. Vágyik társra, vágyik ölelésre, vágyik gyermekre, mindenre, amit Isten beleültetett minden nőnek a szívébe.

 

Ki az elmarasztalható? Aki ott hagyja parlagon a feleségét, vagy az a feleség, aki szeretné megélni? És ha bűnös módon is, de mégis megéli azt, ami egy nőnek adatott Istentől. Elmarasztalható Uriás sokkal jobban, mint Dávid. Mégis Dávidnak is természetesen az önmegvallott bűne, vétke érvényes. Miért érvényes? Azért, mert amikor elküldi Uriást úgy, hogy megrendezi azt, hogy meghalhasson, önmaga ítélkezik. Önmaga teszi megvalósulttá azt az özvegyi állapotot, amit az előre megírt elváló levél alapján bármikor aktivizálni lehet, ha elesik a harcos. Megelőlegezte, és elintézte azt, hogy Uriás meghaljon az ő küldetésében, amit Dávid szervezett meg neki. Ennek a célja mindenképpen az volt, hogy megszerezze Bethsabét, hiszen annak már a szíve alatt ott volt a gyermek. Az özvegység ellen tett, de már a gyermek szíve dobogott az anya méhében.

 

Miért is volt Dávid Istenellenes, Isten ellen vétkező? Elsőként azért, mert az ő tettei miatt, hogy meghalt Uriás ott a csatában, az ellenségnek adott örömöt, és úgy, ahogy van, ezzel Istennek szégyenéül lett az ő cselekedete. Mert Isten megígérte a győzelmet, Isten ott volt a csatában, és mégis megfutamodtak, mégis meghalt Uriás. Az ítéletet, amit Dávid megszerkesztett Uriás életében, tulajdonképpen Istennek a megszégyenítésével végződött. Ugyanakkor a másik nagyon fontos dolog, ami a mi életünkben igen sokszor előfordul az, hogy tudjuk, Istennek van egy ígérete. Úgy, mint Dávidnak volt, hogy az ő háza népében soha nem hal meg a trón, mindig lesz utódja, és erről ő akart intézkedni. Bethsabé, mint olyan, módos családból származott, szép nő volt, elvileg szabad nő volt, és Dávid, amikor meglátta, érezte a testi vonzalmat is, úgy ahogy van, ez együtt annyit jelentett, döntött ő. Ő hozza létre az utódot, ő biztosítja önmagának az utódot. És én azt hiszem, sokszor vagyunk mi is így. Sokszor vagyunk, hogy Isten ellen vétkezünk.

 

Mi akarunk szolgálatokat, mi akarjuk Istennek a tervét megvalósítani, és így elutasítjuk Istennek azt az áldását, azt az ajándékát, azt a feltételét, amit kizárólag Ő adhat mindenhez. Mi akarunk házasságot, mert tudjuk, hogy Isten akar adni házastársat. Mi akarunk tenni valami jót, és Isten nem akkor akarja, és nem olyan módon, mint ahogy elképzeltük azt, hogy mi Őérte fogunk szolgálni. Dávidnak ez a két bűne volt. Ítélkezett. Isten helyett csinált szabad utat ahhoz, hogy Bethsabé az övé legyen. Ő akart intézkedni, és ő intézkedett azért, hogy legyen utódja, és Isten a mi életünkben sem tűri meg azt, hogy helyette, ellene tegyünk valamit. Mert az Ő akarata ellen tenni, az egyben azt is jelenti, hogy Isten ellen teszünk. Az Ő akaratának a nem időben való sürgetése, öncélúan és önkezűleg történő megvalósítása bizony Istennek a haragját okozza számunkra is.

 

Hasonlít az eset, mikor az előzőekben, és életünkben is sok esetben Izmaelt szültünk. Hasonló, amikor mi akarunk valamit. Dávid életében az akarás a tettel is párosult, mert szabad utat akart adni az ő akaratának, és ehhez felesleges volt Uriás. Megvárhatta volna. Megvárhatta volna azt, hogy Isten teszi szabaddá Bethsabét. Hiszen attól a férfitól, aki nem éli meg a házasságot, a nőnek el kell válni. Bármilyen furcsa, ebben a mai világban is érvényes ez a törvény. Csupán a kereszténységnek a törvény átírása és átdolgozása az, ami gátolja a válások létrejöttét.

 

Igen, az a férfi, aki nem visel gondot a házáról, az a férfi, aki nem tölti be azt a feladatot, ami nem más, mint eggyé lenni a feleséggel, és aki nem vállalja így az utódokat, azt el kell szinte zavarni, el kell válni tőle. A Biblia szerint a válás, kizárólag a nőnek a joga. Kizárólag a nőnek a joga, és így Bethsabénak, vagy a mai asszonyoknak is, akik nem élik meg a házasságot, szinte kötelező elbocsájtás helyett elválni a férjétől. A férfinek viszont fordítva, el kell bocsátani azt a feleséget, akivel mindez nem jöhet létre, aki nem éli meg a házasságot. Nem élik meg, nem hálják el a házasságot, az nem házasság, hanem elbocsátásnak a parancsa. Isten nem engedi az ilyen kapcsolatokat, és a mai nap is mind a kettő érvényes. A férfinek el kell bocsátani, a nőnek el kell válni attól, aki nem éli meg a házasságot, aki nem éli meg Istennek a rendjét.

 

Ebben a háromszereplős történetben Bethsabé felmenthető. Bethsabé nemcsak felmenthető, hanem a gyermek halála után, mint tiszta asszony Dávid felesége lehetett, mint megtisztult asszony a folytatásnak, az utódlásnak érdekében megszülheti tiszta formában, Isten akaratában, Isten szerinti időben, és módon az ő gyermekét. Dávidnak viszont maradt a bűnbánat. Dávidnak maradt a vétkeit megbánni, és egyértelmű, hogy ő nem fogja megbánni a vétkét, hogy mit tett Uriással. Ő Uriással, amit tett, Isten helyetti ítélkezés volt. Uriástól bocsánatot sem kérhetett. Azonban Uriás esetében, az ő házasságát Dávid nem törte meg. Nem törte meg, hiszen más formában élték annak idején a házasságot a Biblia emberei, és azt a házasságot, amelyik nem működött, bizony nem tarthatjuk ma sem házasságnak. Bethsabé és Uriás az írások szerint nem hálták el, nem élték meg. Mert Uriásnak fontosabb volt a siker, fontosabb volt a király mellett lebzselni, fontosabb volt, hogy ő a nagy Hitteus katona, és ami még fontosabb lett volna ennél a társa, akivel egynek kellett volna lenni, a felesége, a gyermek, az otthon, ez számára nem jelentett semmit.

 

Figyelmeztető ez számunkra is. Isten valamennyiünknek adott fontos feladatot. Megadta a társat, akivel együtt lehetünk. Megadja az áldásokat, az otthont, a gyermeket. És tudjuk meg, hogy utána adja csak a feladatainkat, szolgálatainkat, hiszen ezeket egyedül úgy sem végezhetjük el. Egyedülálló ember nem tudja elvégezni azt a szolgálatot, amit Isten adott neki. Csak részfeladatokat, vagy segítő szolgálatot tud ellátni. Elsőként tehát meg kell élni azokat az alaptörvényeket, amit még a teremtés után, sőt a teremtésben, még az édenkerti állapotban adott a Teremtő Isten mindenkinek. Ha ezt nem fogadjuk el, akkor bizony kérdéses, hogy házasság-e a házasságunk. Kérdéses, hogy tényleg élve megözvegyítjük-e a másikat. És nagy kérdés, hogy aki a szenvedő fél, mint Bethsabé ebben az esetben, Isten kezében hogyan és miként éli meg, amit Isten neki elrendelt, amiért ő vágyott, és amiért ő nőnek teremtetett.

 

Vigyázzunk tehát azokra a törvényekre, amit Isten elsőként adott minden embernek. Ne cseréljük fel még szolgálattal sem. Ne cseréljük fel azzal, hogy önző módon nekünk fontosabb a király mellett lenni, fontosabb nagy katonának, győzelmekre menni, fontosabb nagy szolgálónak lenni. Első legyen, hogy valakivel ketten egyként, családként, egy közösségként Isten akaratában legyünk, és hogy ebben a hátországgal, és áldás közepette, megélhessük a szolgálatunkat. Ha nem tesszük, akkor mi is elmondhatjuk, mint Uriásnak is el kellett volna mondani: Isten ellen vétkezett. Nemcsak a felesége ellen, hogy nem élte meg a házasságát, hanem Isten ellen, Aki a házasságot parancsként adta nekünk. Mert jó az nekünk.

 

Talán így érthető az, hogy miért mondja Dávid, egyedül Isten ellen vétkeztem. Nem vétkezett, hiszen szándéka jó volt, Bethsabéval a hálásának a szándéka nemcsak testi volt, hiszen tudta, hogy most foganhat meg egy gyermek ennél a nőnél, aki a tisztulás vizéből jön ki. Tudta és talán akarta is, hogy legyen utódja. Csak rosszul, saját akaratból, saját erőből, és saját ítélkezése által tette lehetővé a gyermek megfogantatását. Igen, mi is sokszor egyedül Isten ellen vétkezünk. Vannak bűneink, amit Dávid is mond, de ez másik terület már. Vannak vétkeink is, amit elkövetünk. De ez egészen más.

 

Amikor Isten akaratát, Isten parancsát önmagunkban akarjuk megoldani, és nem várjuk meg annak az utasítását, idejét, módját, amit egyedül Ő határoz meg, bizony mi is elmondhatjuk: Istenem, egyedül Ellened vétkeztem. Ellened, bár fáj a szívem, hogy meghalt a saját akaratomból született gyermek, de bocsáss meg nekem.

 



 


AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2016 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat