|
7. Zsoltár Olyan Isten, Aki mindennap haragszik? Elhangzott a SÓFÁR Jeshua HaMassisah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán 2016. február 3.
Orbán Béla:
Szerdai alkalmunkon, most ezen a mai napon a Zsoltárok könyvéből a 7. zsoltárt veszem elő. A 7. zsoltár nagyon sok érdekességet hozott föl és bizony meg fogjátok azt is tapasztalni, hogy nem olyan egyszerű így elővenni még a zsoltárokat sem, hiszen rengeteg félremagyarázás van a zsoltárok nevében, őket használván. De olvasom:
„Dávid siggajonja, amelyet az Úrhoz énekelt a Benjáminita Kús beszéde miatt. Én Uram Istenem, benned bízom, oltalmazz meg engem minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem, Hogy szét ne tépje, mint az oroszlán az én lelkemet, szét ne szaggassa, ha nincsen szabadító. Én Uram Istenem, ha cselekedtem ezt, ha hamisság van az én kezeimben. Ha gonosszal fizettem jó emberemnek, és háborgattam ok nélkül való ellenségemet: Akkor ellenség üldözze lelkemet s érje el és tapodja földre az én életemet, és sújtsa porba az én dicsőségemet. Szela Kelj fel, Uram, haragodban, emelkedjél fel ellenségeim dühe ellen, serkenj fel mellettem, te, aki parancsoltál ítéletet! És népek gyülekezete vegyen téged körül, és felettük térj vissza a magasságba. Az Úr ítéli meg a népeket. Bírálj meg engem Uram, az én igazságom és ártatlanságom szerint! Szűnjék meg, kérlek, a gonoszok rosszasága és erősítsd meg az igazat, mert az igaz Isten vizsgálja meg a szíveket és veséket. Az én paizsom az Istennél van, aki megszabadítja az igazszívűeket. Isten igaz bíró, és olyan Isten, aki mindennap haragszik. Ha meg nem tér a gonosz kardját élesíti, kézívét felvonja és felkészíti azt. Halálos eszközöket fordít reá, és megtüzesíti nyilait. Ímé, álnoksággal vajúdik a gonosz, hamisságot fogan és hazugságot szül. Gödröt ás és mélyre vájja azt, de beleesik a verembe, amit csinált. Forduljon vissza fejére az, amit elkövetett, és szálljon feje tetejére az ő erőszakossága. Dicsérem az Urat az ő igazsága szerint, és éneklek a felséges Úr nevének.”
Elsőként máris késztetés lenne az, hogy arról beszéljünk, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele. Hogy ment át közmondásba a zsoltárnak a szava. És egyáltalán kellene beszélni arról, hogy ez most tényleg egy átokzsoltár? Milyen helyzetbe került itt Dávid, hogy ezt elmondta?
Az első versben máris ott van a probléma, az első részben, amikor gyakorlatilag olyan ismeretlen ellenséget nevesít meg, amit igazából ma sem tudnak a zsoltároknak a tudósai sem, hogy ki az, aki ellen beszél. Ki az a Kús, az a Benjáminita Kús, aki ellen beszél maga Dávid? Az első kérdés ez, máris egy nagyon érdekes dolog, hiszen a kusiták tudvalevőleg négereket jelentenek. És, hát ki az a néger, aki Dávidot bántotta? És hogy lehet Benjáminita Kús valaki, Benjáminita néger valaki? Ez egy érdekes kérdés. Egyáltalán ki ez?
Több variációt is ismer az ember, és ezek közül fel lehet sorolni úgy Sault, mint Absolont, aki a saját apja ellen, Dávid ellen kelt fel. És van egy szereplő, Sémei, aki Dávidot gúnyolta, és futásában bántotta. Melyik lehet ez? Nem akarok tényleg valamelyik mellé is állni, de a saját érzésem szerint azért mégis Saulról lehet szó. Hiszen, amikor a Bibliában olvassuk, hogy Mózesnek kúsita volt a felesége, hát ez egy érdekes kérdés. Miért volt kúsita, mert Mózesnek nem néger volt a felesége, és mégis ezt a szót használja.
Itt jön azután, a másik magyarázat, hogy mégiscsak Saul lehetett. Hiszen Saul felkent király volt, és Isten törvénye szerint a felkent királyt nem lehetett semmi módon, mint ismerjük a törvényeket is, szidni, bántalmazni, vagy rossz nyelven őt bármivel is megvádolni. És itt Dávid, mint zsoltáríró is, mint panaszos, így burkoltan, mintegy virágnyelven jelzi azt, hogy az a szép, az, aki megkülönböztetett mástól, hiszen a négernek a tulajdonsága az, hogy nem olyan, mint a fehér. Tehát példaként emeli, és Saul meg az, aki szép, mint a kusita asszony, és különbözik a többiektől, így virágnyelven nevesíti meg Sault.
Végül is ez nem lényeges számunkra, hogy kiről szól. A helyzetről szól leginkább. Arról a helyzetről, amit Dávid megél, és arról a helyzetről, hogy hogyan is bomlik föl ez a zsoltár. Ez a zsoltár az első verseiken kívül, a második és a hatodik vers folyamatában arról szól, hogy egyedül ő az, aki Isten előtt fut, és megvallja, elmondja az ő bűnét. Panaszos itt Isten előtt a zsoltáros. Panaszkodik Istennek, és utána a 7.-től a 12. versben következik egy másik lépés, amikor kiáll férfiasan. Mai nyelven mondva: viszem a balhét. Kimondja, hogy Isten ítélje meg. Isten ítélje meg, Ő az igaz bíró. Olyan ügyben, amiben ő magát nem tartja vétkesnek, bűnösnek, Ő ítélkezzen.
Kérdéses az valóban, hogy ennek a zsoltárnak persze, hogy van az 51. zsoltárral is kapcsolata. A házasságtöréssel is összehozható. Ott is az volt, hogy nem vállalja Dávid azt a bűnt, amit rá vetítenek, és tisztának tartja magát. Mégis itt ő a zsoltár szerint odaáll, lesz, ami lesz, Isten úgy, ahogy van, vizsgálja meg. Bizonyságot tesz Istenről és elmondja, hogy Ő az igaz bíró, Ő az, Aki egyedül illetékes ebben a dologban. A sérelmét elmondja, hogy üldözik, és felsorolja a félelmeit is szinte. Felsorolja, odáig megy tovább, hogy Dávid azt mondja, jó, akkor Isten elé kell mennem. Megyek Isten elé. Eléállok, és történjen akármi, legyen Ő igaz bíró, én úgy érzem, úgy tudom, megvallom, hogy bármiben, ha bűnös vagyok, oda tudok Isten elé állni, és oda is fogok állni.
Azonban, amikor idejutunk ehhez a zsoltáros részhez, akkor a 7.-től a 12. versben, hogy Isten jelenjen meg bíróként: „Kelj fel, Uram, haragodban, emelkedjél fel ellenségeim dühe ellen, serkenj fel….” A 12. versnél kell megállnom. „Isten igaz bíró, és olyan Isten, aki mindennap haragszik.” No, itt egy pillanatra meg is álltam! Én ilyen Istent nem ismerek. Én ilyen Istent nem ismerek, a haragvó Istent. És ebben a fordításban, amit Károli itt közread, hogy haragvó Isten, rengeteg átok is van, mint következmény. Mert így szakadt el a kereszténység, ilyen kijelentések miatt az Örökkévaló Istentől. Szakadt el az Ószövetség népe és az Újszövetség népe. Ilyen rossz, apró kis fordítások miatt. Csak ilyen miatt.
És amikor azt mondom, hogy pontosítsunk, pontosítani kell, és akkor még nehezebb helyzetbe kerül az ember. Hiszen a héberben ott van, hogy Isten valóban haragvó, vagy nem haragvó. Tekintettel, a héberben úgy van, hogy El, mint Isten, haragvó. És hogyha azt olvasom, hogy Ál, az annyit jelent, hogy nem haragszik. És az egésznek a pontozás a lényege. Az a pontozás, amit Ezsdrásék vezettek be, amikor jöttek a fogságból, s nem tudták már olvasni a szövegeket, nem tudták a nyelvet sem igazából a fogság után. Azóta tudnak a zsidóságban magánhangzókat jelölni, és jelölik. No, de hogyan jelölték? Tényleg most e, mint El, vagy áleffel, mint Ál? Melyik van itt? És én bizony úgy vagyok vele, hogy pontozás ide, pontozás oda, én haragvó Istent nem ismerek. És akkor most neki kell mennem annak a pontozásnak, amit használnak a zsidó Bibliák. Mert ezt használják, a haragvó Istent. Azután ilyenkor, amikor idáig eljut az ember, akkor mégis jobban utána néz, a többi fordítások is előkerülnek. És amikor előveszem a többi fordítást, akkor benne van: mert Isten megengedi a rosszat, megengedi a bűnt, a bűnt működni. Isten igent mond, beleenged. Azután tovább folytathatnám a fordításokat. A haragvó Isten lényege, hogy nem az emberre haragszik, és talán ezért volt bennem is ez, hogy ütközik a szó az ismerettel. Énrám soha nem haragudott Isten. Ezt én éreztem. Tiltakozom, hogy én a haragvó Istennek a kezében voltam. Nem! Isten azt a bűnt, amit én cselekedtem, azt utálta és azt gyűlölte. Akkor talán egészen más így. Egészen más így a fordítás, és egészen más Dávidnak is a hozzáállása, hogy Isten a bűnt gyűlöli minden nap, a bűnt, és nem a bűnöst.
Szeretjük ezt kicserélni. Egyébként magyar fordításban is benne van, hogy az embert beleengedi, igent mond a bűnére. Ez van benne, nem megítéli. Ez a haragvása Istennek, hogy amit főztél, edd meg. Ez a haragvása, és ez a haragvása Istennek pontosan a mi javunkat szolgálja. Beleenged nehéz helyzetekbe, beleenged abba, amit megfőztünk. Lásd tékozló fiúnak a története, elengedi, és ebben a pillanatban ez a hasznos neki, a disznóvályú és miegymás. Nem Isten adott disznóvályút neki, és nem Isten adott neki moslékot! Nem haragudott, és ha valaki megéli azt, hogy apa, akkor nem is egészen értem. Ha a gyerekem valami orbitális nagy bajt is csinál, tudok-e én haragudni? Hát mérgesnek mérges leszek, dühös leszek. De haragudni soha! Azt, amit csinált, azért nagyon-nagyon mérges leszek, de aki csinálta, őrá nem, ő nem lesz az én bosszúmnak a következménye.
S amikor ez a vers van, hogy Isten haragszik itt a Bibliában, akkor egyértelműen jobban közelít számomra, hogy Isten nem haragszik. Isten nem haragudhat. Meg kellene értenünk. Azért nem haragudhat, mert Isten igazságos. Istennek nincs érzelme, nincsen olyan érzelme, hogy most Ő valakit másképp ítél meg, dühösen. Nem ismerem a dühös Istent. Isten igazságos. Mindig, mindenben, mindenkinél, minden azonos helyzetben ugyanaz történik. Isten nem változtat. Isten akkor is igazságos volt, amikor Dávid ezt elmondta, de ugyanakkor mégis jön egy meglepetés. Előkerül.
Előkerül Pál, aki meg azt mondja, hogy Isten haragszik. Na, erre most mit tudok mondani? De nem ütköztetem nagyon. Nem ütköztetem magam, Pál Rómabeliekhez írt levelének első fejezet 18. „Mert nyilván van Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.”
Érdemes ezt a bibliai részt tovább is olvasni egészen a 32. versig. És teljesen kapcsolódik. Istennek van haragja, Istennek van haragja a mennyből, ahogy mondja Pál, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen. És újra, újra azt kell mondanom, nem az ember ellen. Hanem az ellen, amit cselekszik. Arra, ami állapot van, akár most ezen a földön is. Pontosan azért haragszik Isten. A mennyből, nem itt, nem intézkedik, hanem úgymond elengedi a dolgot. És amikor ezt a Páli levelet olvassa az ember az első fejezetet a Rómabelieknek a 18. versétől, akkor bizony tizenvalahány bűn van felsorolva, hogy mi az, amiért haragszik. Talán egyszer érdemes lenne végig menni, akár a saját életünket is megvizsgálandó. Mi az, amire Isten haragszik?
Visszatérve Dávidnak a zsoltárára, ennek az egész zsoltárnak a történetére. Mégis meg kellene érteni azt, hogy mi is történik ebben a zsoltárban, felbontásában, mert ha olvasom tovább az 5. zsoltárban, ott is olvasható, hogy Isten gyűlöl minden bűnt, de nem a bűnöst. Azonban ennek a zsoltárnak a felépítésében ott van, hogy amikor Dávid bevallja, hogy ilyen vagy olyan, amikor vállalja a megítéltetést, semmi mást nem tesz, mint amit olvashatunk Mózes 4. könyvében, az 5. fejezetben. „Szóla azután az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak: Ha akár férfi, akár asszony, akármi emberi bűnt követ el, amely által hűtelenné válik az Úrhoz, az a lélek vétkessé lesz. Vallja meg azért az ő bűnét, amelyet elkövetett, és fizesse meg a kárt, amit okozott, teljes értékében, azután toldja ahhoz annak ötödrészét, és adja annak, akinek kárt tett.”
Semmi más, ez egy bűnvallás, amit Dávid zsoltárából olvashatunk. Van egy kétes kérdés, és a Mózes idejében, Isten szájából elhangzott törvényt éli meg. Odamegy és bűnvallást tesz. Bűnvallást tesz arról, hogy itt vagyok, bűnt követtem el, mások szerint, Istenem, ítélj. Mert ebben a zsoltárban azt is kell látni, hogyha megvádolnak, és igaztalanul vádolnak, mint ahogy panaszkodik az üldöztetése miatt Dávid, akkor is Isten elé kell menned. Különben soha, de soha nem lesz vége. Megy a vita, megy a magyarázkodás, és egyéb. Dávidnál egyetlen egy lehetőség volt. Nemcsak a szorult helyzet vitte ebbe bele, hanem az, hogy megélte Isten törvényét is. Odament Isten elé. Te vagy az, ítélj meg. És ha nem, mert én úgy tudom, hogy nem vagyok bűnös, akkor szálljon rájuk, és jönnek az átkoknak mondott zsoltár részek. Akkor viszont a felelős vigye tovább azt a büntetést, amit Isten ad. Magyarul: saját vermébe essen bele, úgy, ahogy a közmondás mondja. Itt nem közmondás, de zsoltár rész is.
Személyesen is arról szól a történet, hogy nekünk ezt a zsoltárt kellene azért ismernünk. A saját magánéletünkben is kellene ismerni, mert nincs olyan ember, akit ne üldöztek volna igaztalanul. Nincs olyan helyzet, nincsen közösség, nincsen család, ahol valahol kitalált vagy másnak nem tetsző módon való történéseket bűnöddé tesznek. Mi a teendő? Úgy, mint Dávid. Nincs más lehetőség. Nem oszthatod meg emberileg. Nem oldható meg, se Saullal nem tudta megbeszélni kerekasztal mellett. Se magával a fiával, Absolonnal, aki ellene lázadt. Végig kellett csinálni a futást, hogy ne ütközzek, és nem a gyávaság miatt. Hiszen Dávid sem volt gyáva, ha azt mondta, oké, akkor vizsgálj meg Istenem. És a saját életünkben is ezt kellene megélni. Annyi, de annyi problémát lehetne, akár egy munkahelyen, akár közösségben, akár ahol egyáltalán emberek vannak, így megoldani. A saját életünkből is előbányászni, hányan vádoltak meg, hányan üldöztek. Hányan, hányan, és mit tettél? Vagy mimózaként bebújtál a bokorba, elbújtál, gyorsan, hogy ne érjen el a baj, vagy nekiálltál hőbörögni, hogy jaj, hát én nem vagyok az, és milyen ez, meg milyen az. Nem ment végső döntésre a kifejlett és nem lett vége ennek az üldözésnek, nem lett vége ennek a hazugságnak, és ennek az üldözési történetnek. Sőt, sokszor fel is újultak, hiszen az el nem rendezett dolgok mindig megújulnak.
Tehát hány ilyen van az életünkben? Magam életéből is sokat tudnék mondani, és tényleg azt is el tudom mondani, volt olyan helyzet, amikor azt mondtam: Istenem, nem. Legfontosabb az, hogy Te nekem mit adtál, és ha valaki vádol és rohan utánam, és meg akarja akadályozni azt, amit Te akarsz az én életemben, én futok, de Eléd megyek, mert Te tudod egyedül megoldani ezt. Nincs miről beszélni. Nincs miről, mert gyenge is vagyok, és a rossz nyelv elég rendesen megy, és mindenféle hátulról érkező támadás is érheti az embert. Egyetlen egy dolog van, amikor érzi az ember, hogy futnia kell, a megvetés, a hamisság, a hazugság, sok minden elől. Nagyon kellemetlen helyzetek ezek, de akkor Isten elé kell menni, és meg kell tenni ezt a bűnvallást, ami a Mózes 4. könyvében van. Igen, odaállok. Kárt okoztam? Lehet. Lehet, ő azt hiszi, hogy kárt okoztam neki, csak van egy probléma, hogy ő azt hitte, hogy neki van igaza. Neki van, az ő elképzelése szerint kell élned az életedet. Legyen az szülő, legyen az pásztor, vagy akárki. És bizony hány, de hány gyerek szalad ki a családból, és a gyereknek van igaza.
Hány, de hány gyülekezetből kiszaladó ember van, aki azt mondta, hogy elég ebből. Nem tudok én az lenni, amit Isten akart nekem adni. Mi a teendő? Nem kell átkozni, és nem kell szembefordulni az üldözővel, hanem úgy, ahogy van Isten elé menni. Egyedül Ő tud igazságot tenni. Egyedül Ő tud igazságot tenni. Nem ér semmit a nyavalygás, nem ér semmit az, hogy szidom az üldözőmet, mert ennek csak Isten tehet pontot a végére. Nagyon sokszor tényleg megéljük ezt, hogy az ő igaza, vakhit szinten, tényleg igaza. Ő ragaszkodik a saját igazságához, és talán észre sem veszi, hogy el fog veszíteni, mert Isten Igazsága, a te igazságod. Mert te engedelmes vagy és teszed.
Egy Saul esetében már volt egy fordulópont, amikor tudható volt, hogy Dávid lesz a király. Kinek volt igazsága? És ha az én igazságomhoz, mint Saul ragaszkodom, én Isten igazsága ellen mehetek. Nekünk is vannak fixa ideáink, és vannak elképzelt dolgaink, és vannak vélt meg átvett, meg bevett igazságaink, és sokszor megsértünk embereket. Sokszor a mi akaratunk, mint Saul akart maradni azért csak a beosztásában, Saul meg akarta a hiúságát, és mindent őrizni. Hiszen szép volt és egyedi, Kús volt. Olyan volt, mint a néger a fehérek között, különleges volt, de az ő igazsága már egy idő után nem Isten igazsága volt. És ez az Isten Igazsága, és Saul igazsága, és Dávid igazsága között csak Isten tud igazságot adni. De abban az esetben két ember között is van ütközés, üldözés. Mert üldözés ennek azért a folyamata. Akkor ebben a helyzetben is csak Isten tud egyedül igazságot tenni.
Hiszen az az isten, amelyik önistenítés, vagy az az isten, amelyik egy vallási, vagy bármely ráhatás miatt, bármi teológiával, dogmával, bármivel megerősített igazság, az nem legyőzhető, nem meggyőzhető. Hanem Isten az, Aki igazságot tesz, és én szó szerint csak annyit tudok ilyenkor tenni, egy ilyen üldöztetés során: Uram, hatástalanítsd őket. Hatástalanítsd.
Számtalan ilyen példát lehetne mondani, saját tapasztalatból is, hogy Isten használja is. Használja, a saját magának az árkába, gödrébe esik más. Nem örül az ember, nem erről beszélek, hanem arról, ha ebben a futásban, üldözésben kiderül, hogy valójában kicsoda, és kiderül, hogy Istennek az akaratával szemben akar valamit tenni, sokszor jóhiszeműen is. Isten pedig azt mondja, hogy leveszem a kezemet. Leveszem a kezemet. Ez a haragvó Istennek a jelleme, Aki nem haragszik, hanem a bűnre haragszik, és akkor azt mondja, hogy akkor nézd meg magadat. Nézd meg. Saulnak a történetét is végig nézhetjük, hát nem egészen csillogó volt a vége, és kiderült, hogy kicsoda ő. Kiderült.
És a mi életünkben is, amikor ilyen üldözések vannak, derüljön ki Isten Igazsága. Én azt hiszem, hogy minden esetben oda kellene állni Isten elé. Istenem nem hagy békén, én úgy tudom, igazam van, Te döntsél. Viszem a bajt, viszem a balhét, én is odaállok, ha valami rosszat tettem. De ha nem tudok róla, akkor miért üldöz valaki, és Isten le fogja leplezni. Le fogja leplezni Sault, és le fogja leplezni az összes Absolon ügyet, és mindenféle üldözést Isten zárja le.
Ebben a zsoltárban tehát megláthatjuk azt, hogy hogyan kellene nekünk élni abban a bűnben, ami nem a miénk, de nekünk tulajdonítanak. Amiről tudjuk, hogy nem az én bűnöm, tudom, hogy nem az én bajom, és mégis nem azt mondom, hogy én, hanem legyen meg Istennek a visszaigazolása, hogy én nem. Legyen Istennek a pecsétje az életemen, hogy az tiszta. De akkor a másiknak bizony az életében beteljesednek azok, amit Dávid itt elmond, hogy mit kíván. Ez nem rossz kívánása, hanem az igazságnak a vágyása. Amikor kiderül az igazság, akkor bizony van folytatása. Van folytatása, meglátszik, megérzi, és bizony negatív következményekkel jár, a jogtalanul támadónak.
Ezért el kellene azt is mondani, hogy amikor ilyen helyzet van az életünkben, mint Dávid zsoltárában, azért jó, hogyha megállunk először saját magunk. Most tényleg igazam van? Most tényleg igazam? Tényleg igazam van, hogy ő kicsoda, ítélkezem, vagy tényleg segíteni akarok. Tényleg igazam van-e megvádolni valakit, véleményt formálni, és egyáltalán akadályozni valamiben, hogy ő azt ne tudja megcsinálni? Üldözni, hogy meneküljön el onnan, vagy ne tudja csinálni azt, amit Isten adott? Meg tudjuk-e vizsgálni? Mert ez nagyon fontos lépés lenne sok esetben. Őszintén megállni, hogy igazam van-e? Üldöző vagyok-e, vagy üldözött? Ezt a tényt nekünk van lehetőségünk sokszor, nagyon sokszor megállapítani. Igen, én vagyok a hunyó. Igen, én akartam, hogy a gyerekem ez legyen, és közben Isten lehet, hogy egészen mást tervez az ő életére. És, miért csodálkozol? Ütköztetni kell. Ütköztetni kell már egy önálló életnek is, hogy amit a család akar, amit más ember akar, valóban Isten akarata-e? Vagy engem manipulálva és kényszerítve egy kényszerpályára akarnak tenni. Igen, kötelességünk. Nem lehetőségünk, kötelességünk. És ha ezt nem tesszük, akkor jöhetnek ilyen esetek, mint Dávid életében, futunk.
Futunk. Futunk, mert állandóan erőszakoskodnak. Futunk, mert azt, amit szeretnék csinálni, mert ezt tudom, hogy ezt nekem kellene tennem, vagy fogom tenni valamikor, abban akadályoznak. És ilyenkor kötelességem szólni, hiszen Isten akaratában kell járni, és ha elfogadtad, akkor szabad és kötelességed panaszkodni, hogy Istenem nem megy. És Isten megmutatja miért, és ki az üldöződ, és akkor van egy idő, amikor oda kell állnom, és azt mondanom: Istenem, én nem tudok róla, tudom, hogy jó úton vagyok, nem tudom, miért üldöz valaki, döntsél Te. Döntsél Te. Nemhogy lehetőség, hanem kötelességünk dönteni, és ha nem tudunk dönteni, kötelességünk Isten elé vinni valamennyi ilyen helyzetet. Hiszen ha Istennek az akaratát nem tudjuk betölteni, abban mi is hibásak leszünk. Abban a pillanatban, hogyha nem visszük döntésre. Ha nem pontosítjuk a dolgot, ha nem Isten adja a pecsétet a jóra, és a rosszra.
Igen, Isten igaz bíró, és mehetünk így Elé. De tényleg az ilyen zsoltárnak a 12. verse ne zavarjon bennünket be, hogy félni kell Istentől. Nem félelemben, haragban uralkodó Isten, Aki itt üt-ver bennünket. Nem véletlen mondom, mert nagyon sok keresztény felekezet, neo- meg akármilyen protestáns szinten is, a félelemre épít. Arra, hogy féljél Istentől. Nekem is az életem során volt olyan szakasz, amikor nevelés szinten is folyamatosan a félelemre neveltek. Ha ezt csinálod, az lesz, ha azt csinálod, az lesz. Végül inkább elkezdtem hazudni, és eldugni, hogy nehogy megtudják, mi van, mert akkor megint fejbe vernek valamivel, és apró gyerekként megtanultam kétszínűen csinálni a dolgaimat. Olyan szinten is, hogy gyerekként azt is elhittem, hogy Isten ezt úgy sem látja, mert amit csinálok, az olyan titok, hogy még Isten sem látja.
Valóban nem jobb lenne világosságban, és valóban rendezett viszonyban élni? De sok betegséget megúsznánk, de sok emberi kapcsolatot fölöslegessé vagy jóvátehetnénk. De sok minden változás történne. Tudjuk-e, hogy kötelességünk a helyünkön lenni. És, ahogy felnőttkorba kerül az ember, minden nyomást fel kell mérni, minden üldözést, amikor rád telefonálnak, hogy ezt kellene csinálni. Jó tanácsadók, lásd Jób története. Ott is elő lehetne venni a példákat, de a saját életedben is. Tényleg Isten szerinti akarat, vagy ő akar brillírozni veled, mint nagymama, vagy kollega, vagy bárki.
Ő az? Ki az? Ki adott neked parancsot, vagy ki adott neked szeretettel egy lehetőséget, hogy Isten rendjében, Isten történetében, tervében benne legyél. Ki az? Szabad. Nemcsak szabad, kell megvizsgálnunk minden szót. Ha neked utasításként elhangzik egy szó, valamivel üldöznek, erőszakoskodnak, rád akarják varrni, be akarnak fogni a szekerükbe, akkor meg kell kérdezni. Ki adta erre az engedélyt? Tényleg nekem ez a dolgom? És mérhetetlen sok veszély van, akár egy humanizmus, amit úgy ránk akasztanak, ahogy van, mert nekünk hívő emberként ezt kell csinálnunk. Tényleg abban a helyzetben azt kellett csinálni? És nyomulnak, hogy adakozz, és nyomulnak, hogy ide menjek, mert benne van a Bibliában, hogy a beteget és az özvegyet látogatni kell, milyen nagy dolog. Tényleg Isten mondta? Vagy valaki, egy egészen más szándékkal.
Isten nem haragvó. Isten haragja egészen más. Lehetséges, hogy kibontom majd valamikor a Róma 1,18-at, mert nagyon sok mai üzenet van benne. Igen, Isten haragosan tekint a bűnre ezen a világon. Meg kellene érteni, a haragvó Isten a bűnnek a gazdáját gyűlöli. Ő egyedül a Sátánra haragszik. Ezt tutiként mondom. Nem emberre. Egyedül a Sátánra haragszik, hogy mit csinált az emberiséggel. Mit csinált a te életedben, és mit akar holnap tenni, őrá haragszik. És ezért ott van, hogy a hitetlenségre haragszik, hogy nem hiszed el ember. Arra, hogy a Sátánnak a trükkjei, ráhatása számodra mennyire halálos. Erre haragszik. Erre, amikor a saját érdekeid miatt vállalod azt, sőt életcéllá teszed azt, amit a Sátán kínál. Erre haragszik. Különösen akkor, ha tudod, mi Isten akarata, és mégis mást teszel. Erről szól a Római levélnek az első fejezete. Tudod, de egészen mást cselekszel.
Úgy gondolom, hogy nem a haragvó Istentől kell elbújnunk, hanem nagyon sokszor minden helyzetben meg kellene állnunk, hogy vajon Isten ebben a pillanatban milyen törvényt adott. Milyen végrehajtási rendeletet, ebben az élethelyzetben, amiben most vagyok. Ebben a kapcsolatban, ebben a tettben. Szóval az egész életemben. Mit adott erre Isten? És ebben a pillanatban akkor Isten tényleg meg tudja mutatni az irgalmát, meg tudja mutatni a kegyelmét, Aki valóban Isten. Mert Ő irgalmas, hosszútűrő, és minden pozitívum. Ő sajátmagát már régebben Dávid előtt kijelentette Izrael népének. Nekünk is. És ha kijelentette, akkor ismerjük-e az irgalmas, kegyelmes, hosszútűrő Istent? Ismerjük-e? Mert akkor nem fogsz félni, hogy Ő haragos, gyilkos, erőszakos. Nem fogsz félni Tőle.
Fel kellene oldani már a kereszténységben ezt a félelmet, hogy nem kell félni. A Sátánnak van mitől félni. De már eldöntött tény ráadásul. Neked nincs mitől félni. Neked ott van az irgalmas Isten, Aki nem haragvó. Hogyan lehetne egy haragvó irgalmas. Ez a kettő valahogy nem fér össze. Isten nem haragvó. A haragja kimondottan a bűn, kimondottan a Sátánnak a működése ellen szól. Bennünk van az a döntés, hogy tudjuk elválasztani a jót és a rosszat. Tudunk-e irgalmasságot kérni Istentől, amikor megismerjük a bűnünket, helyzetünket? Tudunk-e kegyelmet kérni, amikor a mi életünk olyan helyzetben van? Vagy félünk, reszketünk, hogy jaj, mi lesz belőle. Jaj, félünk Istentől. Ne félj Istentől!
Istenhez úgy lehet menni igazából, ahogy Dávid is megmutatta. Itt vagyok Istenem. Úgy, vizsgálj meg, én nem tudok bűnömről, azzal vádolnak, azzal üldöznek. Bármit teszek nem jó a másik embernek, bármit szeretnék tenni, abban a pillanatban másik utasítások jönnek, vagy féltékenyek egyszerűen, mert azt hiszik, hogy őnekik kell azt csinálni, amit nekem. Sok példát lehetne erre hozni. Dávid egyszerűen megmutatta, félek, nincs megoldás, lehetetlen a helyzet. Mit kell tennem? Itt vagyok Istenem. Odamegyek, és ahogy Isten parancsolta a választott népnek, ha valami rendezetlenség, bűn van, tessék odaállni, rendezni. És ez a rendezés adja meg Istennek a lehetőséget arra, hogy feloldjon, irgalmas legyen, kegyelmes legyen, sőt eltávolítsa mindazokat, akik üldöznek. Hiszen mindazok, akik üldöznek, saját maguk esnek valóban a vermükbe.
Sok-sok ember az életemet akarta használni saját célra és haszonra. Mi lett a következmény? Nem vállaltam, még a csábításokat sem, és ővelük már semmi kapcsolatom nincsen. Önmaguk mentek el, és önmaguk adták föl, hogy használjanak. Nem üldöztek tovább. De ugyanakkor a következményeket is megélhették, el is veszítettek. Nem kaphatták meg tőlem, és nem láthatták azt, amit Isten adott énnekem. Pedig lehet, hogy volt részük benne, hiszen minden hívő embernek az élete bizonyság, és az nem valakinek szól, hanem mindenkinek szól. Valóban károsodtak azért, mert önmaguk találták ki, hogy mit akarnak az én életemmel.
Dávidnál is nem tudható, hogy melyik a Kús valójában, aki irányában panaszkodik Dávid. Hogyha Saulra vetítjük ki Kúsnak a nevét, akkor tudjuk, hogy Saul mit nem akart. Átadni a hatalmat, és kellemetlen volt neki, hogy a szeme előtt van az utódja, és nagyobbak a sikerei, ő ezret, Dávid tízezret. Tehát elindult egy folyamat, ami üldözésbe ment át. Absolonnál is amikor éppen Dávid gyenge volt, egyértelmű volt, hogy a hatalom irányából, annak a vágyában indult el Absolon, és az éppen vajúdó, vergődő, legyengült Dávidnak a trónfosztására puccskísérletet követett el.
A mi életünkben is van, mikor tényleg ilyen nehéz helyzet van, megindulnak ezek az erők. De nemcsak a nehéz helyzetben, hanem akkor is, amikor az ember nem figyel oda, akkor is, amikor az ember nyitott mások irányába, akkor is előfordul, hogy jön a súgás, ne ezt csináld, azt csináld. Elüldöznek onnét, ami nem a szó valós üldözése, elcsábítanak, ellehetetlenítenek Istennek az akaratától, és a szolgálatodtól, ami akár a szülői szolgálat is lehet.
Tudunk-e valóban a valódi bűnért valódi bocsánatot kérni? Tudunk az el nem követett bűnök ismeretében, mint vádlottként, mint sérültként, és mint céltáblaként is odamenni Istenhez, hogy nem vagyok bűnös, de Te intézheted el ezt is. Tudok-e így? Tudok-e úgy odamenni bűnbánatban, a meg nem történt, és a hamis vádak miatt is Isten elé: itt vagyok, ítélj meg engem. Itt vagyok. Tudok-e, mert ha nem, akkor nincs normális folytatás, mert nincsen befejezése a dolgoknak. Mindent be kell fejezni. A saját tudatos bűnömet, a saját tudattalan bűnömet, a mások által rám vetített bűnöket, amivel üldöznek. Hiszen a ránk vetített bűnöknek a jogalapja az, hogy azok adnak jogalapot arra, hogy üldözhessenek bennünket. A vélemények, a kitalációk, a rágalmak és sok minden.
Tudunk a bűnnel úgy tényleg őszinték lenni, mint a zsoltáros. Dávidnak valóban vannak igazi bűnbánati zsoltárai, amikor valóban bűnös. De tudunk-e úgy állni, mint az 51. zsoltárnál is, csak Tefeléd vagyok bűnös. Ember engem ne vádoljon, ez kettőnk ügye. És tudunk-e úgy bűnt vallani, hogy Isten ítélje meg, hogy valóban bűn-e. Ki tart engem bűnösnek? Tudom-e ezt a három bűnrendezést folyamatosan alkalmazni? Hiszen Isten mindig kész arra, hogy megítéljen. Ez az egyik fordítás. Kész az ítéletre. Isten mindig. Mindennap kész az ítéletre, nem haragszik, kész az ítéletre. Kész arra, hogy megítélje a Sátánt, és megszüntesse a bűnt, ami ellenünk irányul, a másik irányból is, ha mi követjük el és bevalljuk azt is. Megítélheti a felmentő kegyelmével.
Tudjuk-e a bűnrendezésnek ezt a három oldalát az életünkben megélni, és gyakorolni is? Valóban bűnös vagyok, odamegyek Istenhez. Nem úgy vagyok bűnös, ahogy ember engem vádol házasságtörésben, hiszen el sem követtem. És olyan bűnért pedig nem vagyok hajlandó bűnhődni, amit nem követtem el, mert más igazság, más törvényrend ellen vétettem, ami ráadásul nem Istennek az Igazsága és törvénye volt.
Nem vagyok hajlandó fölvenni a bűnömet, és nem vagyok hajlandó bevallani olyan bűnt, ami nem az enyém. Ebben Jób könyvében is találjuk a példát, hogy maga Jób is a jó barátainak a vádaskodásaira azt mondta, hogy nem. Mert abban a pillanatban, ha én felvállalok egy bűnt, amit tudom, hogy nem az, abban a pillanatban mindegy, hogy üzletileg, vagy, hogy, de hazudtam. És elkövettem azt a bűnt, hogy hazudok. El. Elkövetek egy Istentagadásnak a bűnét, ami még súlyosabb. Nekünk minden egyes helyzetben rendeznünk kell magunkat.
Nem azért vettem most a 7. zsoltárt elő, mert éppen valaki lándzsákkal, nyilakkal, íjakkal rohangál utánam, bár ki tudja. Per pillanat nem tudom. Sokszor volt ilyen, sokszor lesz ilyen. Ez olyan természetes dolog. Mert Isten Igazsága ellenében millió más igazság van. És, ha találkozol egy emberrel, azonnal mérlegre tesz, hogy neki jó vagy-e, megítélhet-e, és ha hatalmában van, akkor meg is teszi, hogy te ne azt csináld, amit neked kell csinálni, hanem azt csináld, amit ő akar, ami az ő istenének, az ő elképzelésének megfelelő. Mindenkinek vannak ilyen helyzetei, de inkább ezt a 7. zsoltárt azért is veszem elő, és nem is tudom eléggé hangsúlyozni: a haragvó Isten képét töröljük már ki végre.
Nem kell félni Istentől. A bűntől kell félni. A ránk vetített bűntől, nehogy rajtam maradjon. Mert, ha elfogadom, és nem szólok, és nem rendeződik, akkor a másik ember is elhiszi rólam. Azt a bűnt, amit elkövettem és tudom, azt mielőbb kell rendezni, hiszen Isten minden nap hajlandó, akar büntetni, képes rá, és ezek a bűnrendezések számunkra nagyon fontosak, hogy tudjunk előre menni. Úgy, mint Dávid, király lehessen valóságában is, és a mi életünk is ott legyen, ahol Isten akarja. Sokan vissza akarnak húzni, sokan más helyre akarnak terelni, sokan addig üldöznek, hogy bújjunk már el. Dávid nem elbújt, hanem Isten kezébe tette magát.
Ez a legjobb, nincs más, és ha ilyen helyzet van, amikor nincs megoldás, amikor lehetetlen megoldani, mert a fegyver azért csak náluk van, és a világi fegyverek legalább olyan kemények, mint a Dávidot üldöző embereknek a fegyverei, a szó, a rágalom, sok minden ott van a fegyverkészletben, ott vannak, és nem tudsz mit csinálni, dehogy nem tudsz mit csinálni. Itt vagyok Istenem. Ezt tudod tenni. Vizsgálj meg engem, és a vizsgálatomban kimondom, hogy aki bűnös, az kapja meg a megfelelőt Istentől. Nem én ítélem meg a bűnöst, hanem tudom, hogy Isten az én védelmemben, és az Ő akaratának a védelmében nem megbünteti a bűnöst, hanem fölkínálja a lehetőséget a bűnök rendezésére neki is. Ha pedig egy olyan szellemiség, amelyik nem ismeri el a bűnét, hanem a saját akaratában továbbra is ellenségeskedik, ott viszont Isten úgy, ahogy van, elengedi és a bűn őt fogja megenni. A saját bűne. Ez Istennek a haragja, mikor leveszi a kezét valakiről. Leveszi az ellenségről, leveszi az üldözőről, de ugyanakkor ráteszi arra, aki odament Hozzá. Ráteszi és védelmet ad. A hívő élet is tulajdonképpen sok tekintetben hasonlít így Dávidnak az életéhez.
Vannak futásaink, vannak bűneink. Vannak olyan bűneink, ami nem tartozik másik emberre, csak Isten előtt kell rendezni. De mindegyik rendezendő. Minden bűn, minden, amiért Isten haragszik, azt el kell dobnunk magunktól, meg kell vallanunk, meg kell, hogy szűnjön a működésük. Mert nem bennünket gyűlöl és nem ránk haragszik Isten. Hanem az, amit önmagunk vállaltunk, az, amit akár tudattalanul is fölvettünk. A bűnre, és a bűnnek a kínálójára, a szédítőnek, a Sátánnak a haragosa Isten.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |