|
46. Zsoltár Isten a mi mentsvárunk Elhangzott a SÓFÁR Jeshua HaMassisah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán 2016. február 17.
Orbán Béla:
Ezen a szerdai alkalmon, immáron sokadszor, de már megint csak zsoltárt tudok elővenni és mosolygok, mert az alkalom előtti beszélgetésünk azért eléggé összecseng azzal, amit elővettem. Tekintettel, hogy a 46. zsoltárt veszem elő:
„Az éneklőmesternek, a Kóráh fiainak éneke, a halamothra. Isten a mi oltalmunk és erősségünk! igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai, hegyek rendülhetnek meg háborgásától. Szela. Forrásainak árja megörvendezteti Isten városát, a felségesnek szent hajlékait. Az Isten ő közepette van, nem rendül meg, megsegíti Isten virradatkor. Nemzetek zajongnak, országok mozognak, kiereszti hangját, megszeppen a föld. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. Szela. Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki pusztaságokat szerez a földön, Hadakat némít el a föld széléig, ívet tör, kopját ront, hadi szekereket éget el tűzben. Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk! Szela.”
Akármennyire Luther év következik, itt van egy kis ellentét. Tekintettel, hogy a 46. zsoltár az alapja annak, hogy „erős vár a mi Istenünk”, és ezt a himnusz-szerű éneket, Luther énekét, nagyon sokszor hallottam, játszottam, énekeltem, de el kell mondanom, hogy valami probléma van, mert semmiféle vár nincsen ebben a zsoltárban. A 46. zsoltár nem várról szól. Nem lehet várról beszélni. Ha csak a történelmet megnézem, akár a magyar történelmet –bár ez már későbbi kor-, a honfoglalás után voltak gyepük, meg vesszőből, földkupacokból mindenféle akadályokat csináltak az ellenségeknek. De ebben a korban, amikor a zsoltár elhangzott, akkor semmiféle vár nem volt. Egyáltalán nem ismerték a várat. Volt erődített város. Volt körülvett város, védelem volt. Volt valóban menedékjelleggel körbevett, menekedésre alkalmas város. De vár semmi nem volt.
Az „erős vár a mi Istenünk” nem erről szól, hogy vár, és itt mindjárt el kell mondanom, hogy a várnak bizonyos értelemben máris van egy áthatása. „Erős vár a mi Istenünk”, és én hozzá szaladok, és valahogy nagyon-nagyon nyugtalanított ez a szó, hogy „”erős vár a mi Istenünk. Hiszen ebben benne van, hogy külön vagyunk. Ő ott van a várban, én meg itt, és jön a balhé, akkor én felszaladok, és nem teszek semmit, hanem mint egy bunkerba bebújok. Ez valahogy nekem nagyon idegen. Nagyon-nagyon idegen, Isten nem vár. Maga Jeua HaMassiah, a világ Ura sem vár, hogy én oda beszaladok és fütyülök az ellenségre, majd Ő mindent elintéz, körülvesz engem, és én ott a várban befészkelem magamat, és történik a világban, ami van, engem nem érdekel.
Nem véletlenül mondom ezt, mert ez keresztény szinten igen sűrűn előfordul, én megyek az Úrhoz, Ő betakar, Őelőtte biztonságban vagyok. Szó sincs erről. Szó sincs erről ebben a 46. zsoltárban, hogy neked tovább nincs feladatod. Dehogyis. És ha megnézi az ember ennek az eredetijét, a héber megfelelőjét, akkor egyértelműen arról van szó, hogy oltalom és erősség. Oltalom, maga Isten. Ez nem azt jelenti, hogy te oda beköltöztél és annyi. Majd a mennyországban minden jó lesz, meg hívőként én totál páncélszekrénybe vagyok betéve, hozzám nem férhetnek. Nem.
Ha üldöz az ellenség, akkor tényleg az élet nagy-nagy eseményeiben van hol menedékem, hova menekülnöm, van hol megerősödnöm, megvan az, hogy megvidulhatok, ami annyit jelent, hogy megerősödök, és hitemben erősödök, hogy hiába támad az ellenség, betakarásban vagyok. És ez a betakarás nem arról szól, hogy végkifejlet, hanem arról szól, hogy megerősödés. Megoltalmaz, megerősít, megvidámít, és azután mehetsz vissza harcolni. Nem harcolni, mert ebben a zsoltárban ott van, a Seregek Ura velünk van. Az utolsó mondat: „A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk.” Nos, ez a mondat egy kicsit másképp hangzik. Tekintettel arra, hogy a világtörténelem során ezt a mondatot nagyon csúnyán felhasználták. A Seregek Ura velünk van, vagyis lefordították. Már Luther is lefordította, már a különböző európai vallásháborúkban is volt. Mi megyünk a katonasággal, és velünk van az Isten. Egyszerűen lenyúlták Istent, mondjam ilyen csúnyán. Egyszerűen alárendelték a saját szándékuknak és ezt a szót is kifordították, hogy a Seregek Ura, Isten. Hát Isten a mennyei seregeknek az Ura! Magának a mennyei seregeknek, és nem a földi mindenféle muskétásoknak és rakétásoknak, és egyebeknek! Isten a világ Ura, nem avatkozik ebbe bele. Nem áldja meg az ágyúkat, nem áldja meg a huszárokat, és nem áld meg senkit. Ez az embernek a saját dolga.
Az Ő népével szellemi értelemben a Seregek Ura valóban vele van, de nem eszköze a népnek. Nem eszköze, mint az a vár, ami oltalom, mert a kereszténységben sűrűn olvasható, hallható évszázadokon keresztül, „erős vár a mi Istenünk”. Erős vár? Mi az, hogy a mi Istenünk? Nem. Az én Istenem, a mi Istenünk számomra oltalom, számomra menedék, számomra megvidámító, és azok a seregek, amiről én beszélek, ott a Seregek Ura egészen más harcot vív. Azt a harcot, ami szellemi harc, a Sátán és Isten akarata között. Pontosan erről szól. Erről szól az ígéret, hogy a Seregek Ura velünk van. Nem velünk van, fordítsuk már meg a dolgot. Mi vagyunk a Seregek Urával. Mi mondtunk igent neki, és nem Ő mondott neked igent.
Ezek a kis apró kis csavarások a Bibliában óriási változásokat okoznak. Az ember önistenítéséhez, a bálványimádáshoz, és a bűneinek a legitimizálásához viszi az embereket. A Seregeknek Ura nem a tankoknak, az ágyúknak az ura. És nem az akármilyen nép hadseregének, Varsói Szerződés, vagy NATO, nem annak az ura. Ő Szellemben uralkodik, azért, hogy ne legyenek háborúk, azért, hogy ne legyen ez, ne legyen amaz. És amikor itt olvassuk: „… Isten a mi oltalmunk és erősségünk! igen bizonyos segítség a nyomorúságban”, akkor megint csak szellemi értelemben kellene érteni. Nem adakozik nekem. Nem helyettem csinál dolgokat. Hanem segít, segít gondolkodni, segít felismerni a helyzetet, hogy most mi a teendőm.
Azért vettem ezt a 46. zsoltárt elő, mert amikor olyan nagyon-nagyon csend van a kereszténység területén és a saját ismeretségi körömben is, olyan csend van, nincs kérdés, akkor elő lehet venni ezt a zsoltárt, mert ez egy aktuális zsoltár mindig, mert baj mindig van, és a bajra mindig lehet választ adni. Ez nem konkrét baj, ez egy általános. Egy Istentiszteletre szóló zsoltár, hogy gyere fel. Gyere fel, együtt áldjuk Istent azért, mert ebben a világban, ebben a helyzetben, amit most élünk meg Ő az, Aki nekünk reményt adhat. Ő az, Aki megerősít hitemben, és a hitemben való megerősítésben még meg is vidámít. Hogy fölötte vagyok ennek az egész történetnek. És ennek a zsoltárnak az tanítása mindig aktuális. De azért úgy belegondolok, hogy nincsenek kérdések manapság keresztény síkon, csak a jajgatás és mindenféle teljesen elvont és élettelen tanítások, magyarázkodások vannak mindenütt, akkor jó lenne belegondolni, hogy ez a zsoltár akár most is nagyon-nagyon aktuális lenne. Nem ijesztgetés, amikor például Közel-Keleten közel félmilliós hadsereg készülődik gyakorlatozni, akkor úgy jó lenne ezt a zsoltárt elővenni. Hogy a népek összevesznek, és a harcok mennek, és akármi, de ha nem most, akkor máskor. És ha nem most, és máskor, most is meg tegnap is, állandóan működnek az egymásnak feszülő erők, ennek a látványát élvezhetjük.
Hol vagyunk mi, akiknek van egy biztonsága, hogy nem ez a mi dolgunk? Hol van az, hogy megvalljuk azt, hogy nem harcolunk, meg nem elbújunk, hanem van oltalmunk, van, Aki megerősít ebben, és kint vagyunk ebből? Kint vagyunk. A Seregek Urára van bízva, mert ez az egész a világtörténelemben, ami most zajlik, itt ember nem tud okosnak se nagyon lenni. Hol van bennünk az a hit, hogy mi másképpen értelmezzük ezt a zsoltárt, hogy erős vár a mi Istenünk, és velünk van? Nem. Mi vagyunk Ővele, és mi vagyunk Őelőtte. Ott bent, a menedékben, ott bent a falak között, ott bent a városban. Hiszen várak régen nem voltak. Valóban nem voltak régen, erődített város volt. Ott a város, Istennek a városa. Ott van Jeruzsálem, a Király és a Főpap, a templomnak a városa. Ott van. Erről beszéljünk, hogy hol van nekünk menedékünk. Ott, fent a városban. Ott, ahol Krisztus az Úr, és ott, ahol a Főpap a mi bűneink és a mi állapotunk, helyzetünk miatt ott van Isten előtt. Ez az egyetlen reménységünk. Nem az, hogy majd jó lesz, meg majd elbújunk. Ne hazudjunk magunknak és másoknak különösen ne hazudjunk. Még akkor sem, hogyha szeretnénk nem részt venni ebben a világban, meg szeretnénk győzedelmesnek lenni ebben a világban. Tessék megérteni, ebben a világban Egyetlen Győztes van! Az, Aki érettünk meghalt! Ami folyik ez az embereknek a játéka. Ez az embereknek a szörnyű játéka, ami van, és ez egy nagyon-nagyon nagy bizonyságtevés valóban Őróla, és arról, hogy nekünk mi a teendőnk.
Mi a teendőnk, amikor halljuk azt ebben a zsoltárban, hogy velünk van, akkor a többes számra oda kellene figyelni. Nem velünk van, hanem mi együtt ott vagyunk Előtte. Ez egy Istentiszteleti zsoltár. Az Istentisztelet működésének a zsoltára. Megvallom, hogy kicsoda Ő, és hol van nekem a helyem, Őelőtte. Ott van békém, ott van nyugalmam, ott van védelmem, ott van örömöm. Majdnem, hogy hívó zsoltár, hogy gyere előre. Gyere föl, mert Ő az. Ne keressed most valami bunkerban a helyedet. Ne keressed valahol most a helyedet, hogy hol kell jól harcolni, hova álljak be, mert az Úr velem van. Ne higgyél már végre annak, hogy most állandóan harcolni kell. A kereszténység nem tud már mást kitalálni magának, a győzedelmes keresztény, hogy harcol állandóan. Nem harcolni, hanem menj a menedékbe. Ez nem a te dolgod. Te a Sátánt soha nem fogod legyőzni. A Sátánnak az erejét soha nem fogod legyőzni, a Sátánnak a szellemi seregét soha nem tudod legyőzni, hanem egy menedéked van, hogy téged nem ér el. Ott, mert a másik, a mennyei sereg maga az, Aki Krisztus Szelleme, maga Istennek a Szelleme, és az égi seregek ott vannak, és betakarnak. Szellemi értelemben, nem a fizikáról beszél itt a Biblia.
Amikor ezt a menedék és vár kérdését így elővettem, akkor vannak fordítások magyarban is, ahol azért tisztább a fordítás, zsidó fordításokban különösen, ahol mentsvárról beszélnek, és megdöbbentő a mentsvárnak a kérdése. A mentsvár nem vár. A magyar nyelvet elfelejtjük lassan, úgy látszik, és nemcsak a félremagyarázások jönnek elő, hanem a magyar nyelvnek a tartalmát és értelmezését sem ismerjük. A mentsvár nem más, mint egy olyan Valaki, Akihez oda lehet futni. Valaki! Nem kőhalmaz. Valaki, vagy egy olyan terület, ahol el tudunk bújni az ellenség elől, amikor túlerő van, be tudok menni. Például a Balaton fölött is van egy ilyen nevezetű falu is, hogy Mentshely. Valamikor ott egy harc következményében az egyik völgybe be tudtak menni az ellenség elől. Elbújtak, védelemben voltak, természeti védelem volt.
És a mentsvárunk nekünk kicsoda? A kövek? Az elbújásunk? Nem. Ő a mentsvárunk! Ő, Aki megakadályozza, hogy elérjen. Aki betakar, hogy nem látod és téged sem látnak. Nekünk mentsvárunk Ő. Nem erős vár. Ebben az erős várban ott van a feudalizmusnak az összes nyomora. Mert ugye ahol ez íródott, és „erős vár a mi Istenünk” című nóta megszületett, ott minden dombon valami földesúrnak volt egy vára. Dél-Németországban járván, minden dombon van valami vár, Svájcról nem is beszélve, és persze a feudalizmusnak a szellemisége átjön és átírja Isten Igéjét. Mert abban a korban mire tudtak gondolni, ott fent van egy vár, és oda fel lehet pucolni, és akkor ott azután védelemben vagyok, és így születik egy himnusz, amit énekelnek sorba-sorba. Énekelnek. Épp mosolyogtam, hogy az „erős vár a mi Istenünk”, a franciáknál a szocialistáknak az indulója lett valamikor, az 1800-1900-as évek elején. Azok vették át. Nekik is erős vár lett, miért ne. Jól hangzik, nem?
Más. Mentsvárunk Ő. Nem ott fenn a dombtetőn, ahol én szépen felmegyek hozzá, és fütyülök a világra, és ott majd az életem végéig elleszek. Isten nem mondta senkinek, hogy ha te megtértél és újjászülettél, akkor ilyen karanténba berak és akkor senki nem fog elérni. Ő csak azt ígérte, hogy a te dolgaidnál ott leszek, és ha kéred, veled leszek. Nem használhatsz, kérhetsz, és ezt a fedezéket az Ő népének egyértelműen jogszerűen megadja. Igen. Ebben a világban, amiben most vagyunk, betakarásunk van. Nem eltakarásunk, hanem nem ér el.
A betakarásnál, például, ha előveszem a zsidó esküvőt is, amit magam is gyakoroltam, celebráltam, mondjuk ezt a csúnya szót, amikor az esküvő kezdődik -és ezt jó lenne keresztény értelemben is megérteni, a vőlegény-menyasszony kérdését-, az első lépés, hogy a vőlegény bedekkolja, betakarja a nőt, lefátyolozza a menyasszonyt, és ezzel jelzi, hogy a védelmébe vette. Betakarásába. Innentől felelős érte. Ez a betakarás. Ez a mi betakarásunk is, amikor a Vőlegény Krisztus Testét, mint a menyasszonyt betakarja. No, ez a mentsvár! Amikor betakarja, és ezzel a betakarással Ő garantálja, hogy innentől Én vagyok felelős és Én védelek meg. Ez az újjászületett embernek a bedekkolása, az újjászületett embernek a fátyla, az újjászületett embernek a betakarása! A menedék, mentsvára ez. Ha ott vagy, nem kell félned. Attól sem, ami a világtörténelemben most zajlik. Nem kell félned. Van betakarásod. Van betakarásod és ígéreted. De ez a zsoltár arról szól, hogy már bizonyságot tesz erről. Ő az, Ő az, Aki a mentsvár!
Nem az a kő, nem az, az ember építette. Nem az, az emberi hasonlattal élve elbújó hely, vagy stratégiailag nagyon biztos pont. Itt nincs, itt betakarás van. Tényleg ebben az időben, amiben most élünk, megéljük-e ezt a betakarást? Megéljük-e azt, hogy Ő már betakart? Az esküvőnek az első lépése, amikor rád tette. Innentől Én mindenről gondoskodok. Kell-e félnünk, ha valóban az Övé vagyunk, és valóban Krisztus Teste a menyasszony? Kell-e félni Krisztus Testének? Be van fátylazva. Ha kell, akkor nem is láthatják. De a jel mindig is ott van. Ott van Jesua HaMassiah-nak, a világ Urának a betakarása, a menyasszonyom, a feleségem vagy. Erről szól. Erről szól, a feleségnek a szavai lehetnek, hogy Ő az erős mentsváram. Ő az, Akihez mehetek, Ő az, Aki megvigasztal, Ő az, Aki örömet ad, Ő az, és nem kell félnem, hiszen ez benne van. És itt van a bizonysága, amikor a világgal mi történik: zúghatnak, tajtékozhatnak hullámok, lesznek ilyenek. Annyi, de annyi folyam ment már itt össze-vissza, mindenféle áramlattal, mindenféle szellemi folyamat és zúghat. Zúghat, és sorba mondja itt: „Nemzetek zajongnak, országok mozognak, kiereszti hangját, megszeppen a föld.”
Isten nem avatkozik bele, csak szól. De hogyan szól? Elmondja, hogy mi a következmény. Megmondja, hogy ennek a földnek mi a következménye. Megmondja Isten, hogy ennek a földnek ez a menetrendje. Nem Ő akarta, ne tovább, mert ez van. Mint egy szülő a gyermekének szól, állj, itt a határ. Állj, ne menj ki a betakarásomból, szól Krisztus Testének. Ott már nem fog megvédeni. De valóban ott van-e bennünk az, hogy most ebben, amikor ilyen zajongó ez a világ, mert az, akkor nekünk mi is a helyzetünk. Elgondolkodtunk-e, vagy tényleg ki tudjuk mondani, nem félek. Tényleg be vagyok takarva. Ő az én mentsváram. Megszűnt minden lehetőségem. Itt már én nem vagyok okos, nincsenek lehetőségeim, túl nagyok a viharok, túl nagyok a harcok, és túl nagyok, amik zajlanak ebben a világban.
És el tudjuk-e mondani, mint a 9. versben, ami egy felhívás a többieknek:„Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki pusztaságokat szerez a földön, Hadakat némít el a föld széléig, ívet tör, kopját ront, hadi szekereket éget el tűzben.”
Ez is ám a béke, Krisztus győzelme. Ez is Isten akarata, amikor megállítja a világ történelmét. Megállítja, hogy ne tovább. De inkább fontosabb ez az Istentiszteletre felszólító hívás. Jöjjetek, jöjjetek. Mert nemcsak az én mentsváram. Ez a bizonyságtevő embernek a szava. A bizonyságtevő embernek a szava, aki zsoltárosként mondja nekünk, Kóráh. Tényleg elhangzik-e tőlünk, jöjjetek, másoknak is? Hogy ahova minket behívott, abba a védelembe, amiről mi tudunk bizonyságot tenni, hogy mentsváram Ő, oda másokat mi is behívhatunk. Jöjjetek. Talán, azt hiszem, ebbe benne van egyrészt Krisztus Testének is, Isten népének is a felszólítás, szólj a többieknek is. Ne foglalkozz, hogy mi van a világban. Ne foglalkozz azzal, hogy mi történik. Ne foglalkozz egy kérdéssel, és egy felelettel, egy bizonysággal, én azt hiszem, úgymond tiszta vizet kellene önteni. Miért vársz segítséget, miért vársz változást? Egyetlen egy változás, az a mentsvár!
Itt hatalmas erők csaptak össze. Itt, te keresztény hiába imádkozgatsz, meg intézkedgetsz, meg harcolsz, meg miket csinálsz. Itt mentsvár van! Oda föl Hozzá, és ott van a védelmed, ott van a megerősödésed. És neked egyetlen egy harcod lehet, hogy szólsz másnak, gyere te is. Jöjjetek. Jöjjetek hálát adni, hogy van hova. Jöjjetek hálát adni az ígéretekért, hiszen ebben a zsoltárban ígéretek is vannak. És a 11. versben tényleg ott van a figyelmeztetése egy Istentiszteletnek, csendesedjetek el. Csendesedjetek el. „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!”
Én azt hiszem, hogy ez egy kemény mondat. Mi gondolkodunk, hogy lehet megúszni, mi gondolkodunk, hogy lehet magunkat megvédeni, mi gondolkodunk, hogy kellene beleszólni akár a világ történetébe, hiszen nélkülem a világ nem forog, én vagyok én. Istennek itt van egy nagyon szolíd, csendes figyelmeztetése a zsoltároson keresztül. Csendesedjetek el. „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!”
Visszatérve ennek a zsoltárnak a parafrázisára, erős vár a mi Istenünkre. Pont nem csendesedtek el. Pont egymással elkezdtek harcolni. Pont egymással mentek a disputák, viták, és akár a fegyveres dolgok is kitörtek később. Teljesen Istenellenes volt. Istennek pont ez a szava, csendesedjetek el. Én vagyok az Isten! Te ne intézkedj. Te ne mondd azt, hogy fölszaladok a várba, mert nekem csinált valamit Ő. Ő, mert Istennek kötelessége engemet megvédeni, és majd én megyek a harcba, és majd én megmutatom, és majd misszionálok, és eligazítom a világot, mert velem az Isten. Nem. Nem. Nem.
Isten Önmagával van, és te csatlakozhatsz oda engedelmességed által. Nincs veled Isten, te vagy az Istennel. Nincs Istennek olyan menedékvára, ahol te elbújhatsz. De nyílt, nagy erőknek a csatájában van hova menned. Van Kihez menned. Oda a Mentsvárba. Olyan jó lenne ezeket az apró kincseket sokszor megtalálni, hogy az ősök még tudták, hogy mi az, hogy mentsvár. Mi meg várról beszélünk. Beton bunkerról, nem tudom, mivel hasonlítsam össze. Isten nekünk valóban ad egy elrejtettséget. Van, ahol védelemben vagyunk, betakarásában vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy továbbá nem kell mit tennünk. Ő ebben, vagy abban, vagy amabban a helyzetben betakar, s majd megmondja, mikor megerősödtél, mikor hitben is megerősített, hogy mi a következő lépésed. És mindig lesz mentsvárad, mindig lesz Kihez odafutni. Mert tényleg itt van a szülő, az Apának és a gyereknek a kapcsolata, hogy egy Apához mindig lehet futni. De nem fog örökké az ölében tartani, hanem megvigasztal, megsimogat, talpra állít, és azt mondja, menjél tovább, csináld a dolgodat. Az a mi Atyánk valóban ilyen. Valóban ilyen.
Amikor tényleg a világnak összecsapnak a hullámai, mindenféle igen kemény történetek készülődnek, akkor legyen ott, hogy van Atyánk. Aki nem eldug bennünket a világból, hanem megvéd a világ erejétől. A világban tobzódó Sátánnak a hatalmas erejétől. Ez a mi jogosultságunk pontosan azért, mert menyasszony lettél. Mert még a találkozás előtt, még a folytatás előtt, még az első pontban, nem az volt, hogy a feleségem vagy. Az első ígérete az volt, betakarlak. A világnak először jelzi, hogy az enyém. És amikor az ember megtér, amikor az Övé lesz, amikor átadja az életét, amikor döntött, akkor történik ez meg. Fátylat rá. Fátylat, jelképezve a betakarást. Az enyém, senki nem nyúlhat többé hozzá.
Ez a kendőnek is a kérdése. Amit sokan nem ismernek, másképpen használják. Keresztény szinten fejbekötősdit játszanak, és közben nem tudják, csak kevesen, hogy ez azt jelenti, azt jelképezi, hogy az Övé vagyok, és nekem több gondom nincs. Ő mindenben megvéd, mindenben mindaddig, amíg én a házastársi eskümet, fogadalmamat megtartom, amíg az Övé vagyok. Hiszen parázna lehet az életünk, hiszen megtagadhatjuk, de ennek ellenére a fejkendő ezt jelenti, a betakarás azt jelenti, Ő az én mentsváram. Ő. A világ Ura, a mentsvárad. A világ Ura rakott rád fátylat. A világ Ura, és nem én használom a világ Urát. Nem erős váram nekem. Nem. Nem. Mentsváram Ő. Nem a Seregek Ura az én seregeimnek az Ura. Hanem az Ő szellemi égi seregei, amik itt a világban győzelemre viszi, megszabadítja, megtartja az Ő népét szellemi értelemben. Hiába zajlik ebben a világban bármi, a szellemi védelmünk az elsődleges. Nem tudunk elszédülni, nem tudjuk megadni magunkat a világnak. Nem tudjuk, mert ott van a védelem fölöttünk.
Erős vár a mi Istenünk? Lehet énekelni, olyan szép. De legyen a vár, mentsvár, a Seregeknek az Ura helyett, ne használjuk a mi erőnket képviselő seregeket kicsiben, nagyban, sehogy sem. Egyszerűen valljuk meg azt, ami itt felszólításként hangzik el. „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” Ebben a zsoltárban van egy fordulat, a bizonyságtevő ember, erős vár, erős mentsvár az Isten, baj esetén, nyomorúság idején mentsvár, befedezés és védelem, és akkor átvált a zsoltár, ismerjétek el, hogy Én vagyok az Isten. És amikor a mi bizonyságunkra Isten szól, akkor az egyben egy pont is. Ismerd el. Ne csak tegyél bizonyságot, hanem ismerd is el, hogy tovább is mentsvár legyen, hogy tovább is ott maradjál, erősítsd meg azt a szövetséget. Erősítsd meg, mert az ígérete, a Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk helyett, Istennek a hatalma, mint olyan velünk van, ahogy írja a 12. vers. Jákób Istene a mi mentsvárunk!
Istenhez futni a zsoltáros idejében ugyanazt jelenti ma, mint a világ Urához menni. Itt vagyok, itt vagyok Uram. Ugyanazt jelenti. A bajok pedig mindig vannak, lesznek, sokasodnak. Ez a zsoltár ezért aktuális. Mindig lesz, és igencsak sötét felhők gyülekeznek. Ne akkor kiabáljunk, hogy hova fussunk, mikor tényleg, hanem legyen már minden megkezdett baj előtt ott a bizonyság. Van mentsváram. Van óvóhelyem, félrevonulhatok, megerősödhetek, védelemben lehetek, és elrejt Maga az, Aki engem betakart, és nem érhet el, ami a világban van. De ez nem egy befejezett pont, hanem ez egy olyan helyzet, amikor valóban nyomorúság ideje van, valóban veszély van, valóban a támadás hatalmas, és ebben a világban jelen pillanatban igen hatalmas támadások mennek.
Megvan-e bennünk az az erő, hogy mi ennek ellenálljunk? Én nem hiszem. Mindenki aggódik a jövőjéért, a gyereke jövőjéért, az egzisztenciáért, mindenért. Mindenki aggódik. De jó lenne megtanulni a nyomorúság idején: van Kihez futni! Mert a szellemi nyomorúság, az már valós, a lelki hülyeség nihilje élő valóság, bocsánat, meghalt valóság, és most a fizikai is azért elég rendesen készülődik. Nem ijesztgetés, nem jehovista, akármilyen szinten. Nem. Látható. Tornyosulnak a felhők. Nem fog használni az esernyőd, nem fog használni, hogy valahol pártoskodsz és beszállsz a háborúba, túl nagy erő, ami össze fog csapni.
Menj be, menj be az Ő karjaiba, van lehetőség, és ezt el kell mondani, bizonyságként el lehet mondani. És Isten az életünkben azért is adja a bizonyságokat, hogy el tudjuk mondani, ha nagyobb is van. Úgy, gondolj bele, volt-e olyan, amikor már senki, és semmi nem használt. Nyomorult voltál, és odamentél. Megerősített, megvigasztalt, betakart, megvidámított és mehettél tovább. Az életed útján, amit Isten adott, mehettél tovább. Ugye, hogy milyen egyszerű lenne ez? Úgy visszagondolni az életünkben, hogy hányszor, de hányszor bevált a 46. zsoltárnak a receptje. És nem elbújtam és folytattam utána tovább azt, amit csináltam, hanem a hitemben megerősített, védelmet adott, és megvidámított ráadásul. Hány ilyen helyzet volt. Mondhatnék betegségeket, anyagit, vagy bármilyen problémákat. Hány volt ilyen? Isten ezeket mind azért adta, hogy mikor a nagy van, akkor is van hova menni. Minden helyzetben. Ez a mentsvár, ez a menedék az övéié, és ezt az örömhírt tényleg tovább is kell adnunk.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |