|
37. Zsoltár Kölcsön kaptad mindened Elhangzott a SÓFÁR Jeshua HaMassisah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán 2016. február 24.
Orbán Béla:
Ezen a szerdán, immáron majdnem sokadszorra zsoltárt veszek elő. A 37. zsoltár az, amiről szeretnék ma beszélni. Egy kicsit jobb kedvetek legyen, azért veszem elő ezt a dolgot. Mégis olvasom, tényleg komolyodva is. Zsoltárok Könyvének 37. zsoltára, fejezete, a 21. és 31. vers közötti részt olvasom:
„Kölcsön kér a gonosz és meg nem fizet, de az igaz irgalmas és adakozó. Mert akiket ő megáld, öröklik a földet, és akiket ő megátkoz, kivágattatnak azok. Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli. Ha elesik, nem terül el, mert az Úr támogatja kezével. Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé. Mindennapon irgalmatoskodik és kölcsön ad, és az ő magzatja áldott. Kerüld a rosszat és jót cselekedjél, és megmaradsz mindörökké. Mert az Úr szereti az ítéletet, és el nem hagyja az ő kegyeseit, megőrzi őket mindörökké, a gonoszok magvát pedig kiirtja. Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak. Bölcsességet beszél az igaznak szája, és a nyelve ítéletet szól. Istenének törvénye van szívében, lépései nem ingadoznak.”
Megint egy olyan zsoltár, ami nagyon érdekes, hiszen ez a zsoltár nem Dávidtól származik, hanem Dávidnak szól. Most nem megyek bele az elejébe, amikor Dávidnak, a 37. zsoltárnak, Károli fordítás szerint, így kezdődik, Dávidé. A Dávidé annyit jelent, hogy küldve van neki, tehát neki szól.
Ennek a zsoltárnak is megvan az aktualitása és szeretnék azért egy-két dolgot felhomályosítani. Kicsit másképpen, mint ahogy szoktuk, ahogy szokták ezt a zsoltárt is előadni, tanítani, mert megint sok minden nem tiszta ebben a fordításban. Ebben a 37. zsoltárnak a fordításában benne van Károli kora, benne van az a kor, amit most magyaráznak erről a zsoltárról, de inkább a lényegét kell mindig is kivenni minden egyes zsoltárnak, minden egyes bibliai résznek. Bármennyire tűnik sokszor ellentétesnek a Bibliával, azért sokszor elő kell venni azt, hogy mi is a valódi jelentése. Bizony megkaptam én is, hogy az ilyen különbözőségeket, amikor előveszem, akkor nem pontosan és szakszerűen és egyéb módon veszem elő a Bibliából. Bizony, sok mindent nem úgy kell venni, szó szerint, ahogy a Bibliában van. A másik meg, tényleg az olvasással most is volt egy kis bakim, pontosan azért, mert a szememmel immáron fél éve vannak problémák, belepermeteztem, meg belecsapott egy ág, és ilyenkor elég nehéz pontosan olvasni, amikor be van gyulladva. Nem magyarázkodok, de néha tényleg furcsa, hogy dadogva, vagy tényleg úgy olvasok, hogy nem egészen pontos.
De az biztos, hogy pontos a 24. vers, amikor el kezdem olvasni újra, „Kölcsön kér a gonosz és meg nem fizet, de az igaz irgalmas és adakozó.” Hát itt kezdődik az egész, hogy mi is az, hogy kölcsön kér, és mi az, hogy kölcsön kérni. És milyen módon is van itt a Bibliában, kölcsönt kért és nem adta meg, vagy nem fogja most megadni, hogy a jövőben nem fogja megadni. Bizony a 37. zsoltárnál pontosan ez az egyik érdekesség, amiről szeretnék úgy szólni, hogy kölcsön kért, de nem adja vissza. Nem ad vissza, befejezett tény, hogy a jövőben, akinek te kölcsönt adtál, az nem adja vissza. Innen következik az ellenpont is, „… de az igaz, irgalmas és adakozó.” Hát nem adakozó, és nem az irgalmas nővérekről van itt szó, hanem az igaz könyörületes, és Isten áldotta. Nagy különbség ez a kettő. Az, hogy könyörületes vagyok, annyit jelent, hogy meglátom a bajt, és meglátom azt, hogy valakinek mi a problémája, és a lehetőségemből adódóan megkönyörülök a kérésének, kérdésének akár szótlanul is, mindenképpen adok az enyémből. Adok az enyémből, és nem irgalmas vagyok és nem főnök, és nem fölötte levő, és nem adakozó. Az adás, és az adakozás között óriási különbség van.
De miért is hoztam ezt a kölcsön kérnek a történetét? Hát, mert egyrészt a zsidóságnál igen negatívan szokták mondani, hogy mennyire uzsorások, igazán mennyire a pénznek a népe. Itt ebben a zsoltárban abszolút, egészen másról van szó. Kölcsönkér a gonosz. Igen. Kölcsönt kérünk mi is, amikor megszülettünk, mi kölcsönt kaptunk Istentől, az Ő tulajdonából, és az Igaz abból ad, amit Istentől kapott. Kölcsönt kaptunk ebből az egész világból, ezt az egész földet, mint olyat, kölcsönbe kaptuk. Az, hogy itt lehetünk, ezt a lehetőséget kölcsönbe kaptuk, hogy adjuk vissza Istennek. Mindazt, ami ebből származik, mindent kölcsön kaptunk, a saját testünket, a saját IQ-unkat, mindenfélét kölcsön kaptunk Istentől. Ez nem a mienk. Valahogy nem egészen értjük meg azt, hogy mi nekünk semmi nincs, akármi van itt, kölcsön kaptuk. Ezt a szerencsétlen sárgolyót is kölcsön kaptuk, és ezt a kölcsönt nem fizetjük vissza, nézzük meg, hogy hogy el van rongálva. Nem adtuk vissza azt a kölcsönt, amit kaptunk Istentől és ott vagyunk hálátlanul. Mert a hálával meg kellene minimum köszönnünk.
Kölcsön adta Isten. Kölcsön adta Isten az egészségedet, kölcsön adta a testedet és kölcsön minden, hiszen valóban minden az Övé. Valóban minden az Övé, és így értem meg, hogy az igaz így tud könyörülni. Nem azért, mert Ő a főnök, hanem van miből adnia. Van miből, mert annyit kapott Istentől, hogy azt mással megoszthatja. Könyörülhet azon, aki nincs abban a helyzetben, szellemi értelemben. Ennek a folytatása, a Károli fordításban irgalmas és adakozó, és a másik, a pontosabb, a héber fordításban: „… az igaz könyörületes és Isten áldotta.” Talán meg kellene értenünk ezt a kölcsönkérésnek a másik formáját, hogy amit mi kaptunk kölcsönbe Istentől, az nem más, mint Isten áldása. És nem nekünk, mert ha nekünk adta volna, akkor az a mienk. Mi kölcsönből élünk, és kölcsönből vagyunk Isten áldottai, és ennek a jövevényéből, és ennek a tőkéjéből tudunk mi élni. Az életünk és minden arról szól, hogy ami Istené, az kamatozik, és a miénk csak a kamat. De olyan bőséges kamatot ad Isten, hogy ebből még másnak tőkét is adhatunk. Talán meg kellene értenünk azt, hogy mi nem urai vagyunk ennek a földnek, és nem birtokosai, hanem használói, és olyan birtokosai, hogy kölcsönbe kaptuk. Mint régen mondták a gebines szót is.
„Mert akiket ő megáld, öröklik a földet, és akiket ő megátkoz, kivágattatnak azok.” Mondja a 22. versben. Bizony nagyon-nagyon gondolkodtam ma azon, hogy a Miatyánkot veszem elő, mert a Sátánnak is van egy miatyánkja. A Sátán az egy olyan majom, amelyik ugyanazt csinálja, mint Isten. Lehet, hogy gondolatébresztő, de gondold el. Ha most a Miatyánkot venném elő, Mi Atyánk és behelyettesítek. És a Miatyánkot, ha végig viszem, akkor mit mond erre Isten? Nem kiirtja, egyáltalán nem erről van szó, hanem úgy, ahogy a helyesebb fordításban van benne, a 22. versben: „… akiket ő megátkoz, kivágattatnak azok.” Nem kivágattatnak. Simán mezeileg ez a szó van ott, elpusztulnak. Elpusztulnak. Hiszen a Sátán az ő atyjuk, a Sátántól kaptak, a Sátán országába és így tovább. A Sátán miatyánkja. Nem mertem leírni, és nem mertem ebbe belemenni, mert sok-sok keresztény ettől egy pillanatra visszahőkölt volna. De mégis kimondom, Isten nem kiirtja az embert. Az ember önmagát pusztítja el, mikor az élet helyett a halált választja. Amikor nem veszi tudomásul azt, hogy ami itt van, az Istené, és vissza kell adnom. Hanem azt, amit Isten adott, azt szépen elherdálja, és élettelenné teszi.
Kölcsön adni? Sok mindent tudunk mi kölcsön adni, hiszen a kölcsönadást gyakoroljuk mindig is. Ha van neked egy bizonyságod, add kölcsön. Add azt, amit Isten adott neked, annak a kamatait. A 22. versben, „Mert akiket ő megáld, öröklik a földet, és akiket ő megátkoz, kivágattatnak azok.” Tehát újra ismételem azt, hogy kivágattatás helyett egy másik szó van. Arról szól, hogy egyszerűen elpusztulnak, kipusztulnak. Nem véletlen az, hogy a Bibliában is és a zsoltárok között is sok helyen van, hogy úgy pusztulnak ki, mint a fű, és mint a növények. Egyszerűen nincs élet, nincs Ige, nincsen víz, akkor kipusztulnak. Na, most, ha valaki ezt a Sátán miatyánkját mondja, akkor egyértelmű, hogy nem lehet Igéje.
Mert Isten az övéinek ad, az Ő földjén, az Ő országában, és a Miatyánkot, hogyha összevetjük az ugyanilyen szavakból összerakható sátáni miatyánkkal, akkor valami hiányozni fog belőle, márpedig az, amit Isten Igéjének hívnak, márpedig az, ami törvényes, és így tovább. Hiszen kizáró ok, hogy a Sátánnak az uralma alatt legyen valami élet. Pontosabban az életet éltető Ige, és így nem kivágattatnak, és újra előkerül az a keresztény beidegződés, hogy kivágattatás. Isten a szigorú, Aki állandóan itt kaszál és vérengzik. Nem kivágattatik. Isten mindig ott hagy a csodában téged, abban a csodában, amit Ő ad, vagy amit te csodának hívsz, hogy csoda, hogy még élsz. Egyszerűen Isten benne hagy abban a lehetőségben, amit te választottál. A kivágattatás helyett Isten azt mondja, hogy ha te így döntöttél, hogy ő a te istened, hogyha így döntöttél, hogy ez a te országod ezen a földön, akkor egyszerűen meg fogsz halni, mint természetes folyamat és nem ítélet lesz rajtad. Nem ítélet.
Amikor ezt olvassuk, akkor gyakorlatilag arról van szó, hogy Isten a szabad akaratát közli ebben a zsoltárban pontosan Dávidnak, hogy lehet választani. Ez a szabad akarat kérdése. Vagy tied az örökség, és nem a földiről beszél természetesen, és tied az áldás, amiből adhatsz másoknak. Tied az, amit ajándékként Isten ad és adhatsz másoknak, vagy egyszerűen elszürkülsz és elpusztulsz. A kivágattatás helyett azért jó lenne érteni, Isten nem szigorú Isten. Sokszor, de sokszor kell majd ezt ismételni, mert mindenki reszket már mindenkitől, még Istentől is. És amikor Istentől reszket valaki, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy elnőiesedik a kereszténység, mert a szigorú Atya átvetül szinte arra, hogy a férfi is ugyanaz, és ebben a pillanatban a drága kedves nőkre fogunk tekinteni, mint Szűz Mária és a többiek.
Tehát Isten nem szigorú Isten, hanem Isten meghagyja a szabad akaratban a következményeket számunkra. Tudom, hogy mi az, amit Istentől kaptam, és nem sajátíthatom ki, nem használhatom úgy, mint az enyémet, hanem annak a javadalmából, annak a kamatából hálaadással azt mondom, hogy köszönöm, több is van, mint amit adtál. Köszönöm a kamatokat és átadhatom másoknak is. Azt, ami nekem bizonyság, az másoknak tőke lehet. Az, ami neked bizonyság, az több, mint amit kaptál, hanem még kamatozik is benned, hiszen ez a bizonyság még évek múlva is neked életet adhat, és erőt is adhatnak.
A 24. versben folytatódik a zsoltár: „Ha elesik, nem terül el, mert az Úr támogatja kezével.” Hát egy kicsit érdekes ez a mozgássérült állapot. Mert teljesen másképpen mondom, Isten irányítja az ő lépteit, és ezek már másképpen hangzanak. Másképpen hangzik, nem elesik, és nem terül el, mert az Úr támogatja kezével, hanem Isten irányítja az ember lépteit, ha útja tetszik. Csak egy bibliai vers. Mennyi? Annyi, mint a szabadakaratnak megint egy példája. Te mehetsz az úton, és Isten irányít. Ha azon az úton mész, amit Ő adott nekünk lehetőségként. Itt van sokszor, hogy topogunk, körbejárunk, és sok minden van. Mert a szabad akaratunk következményeként rossz úton, vagy el sem indultunk. Nem azon az úton vagyunk, amit Isten adott. Nem azon az úton, és Istennek az ígérete ebben a zsoltárban tényleg ott van, Isten igazítja az ember lépteit, ha azon az úton jár.
Mit mondott Isten? Miért várunk kijelentéseket és Istennek a szavát az életünknek a következő lépésére, ha nem azon az úton vagyunk. Isten nem fogja támogatni, hogy te a Sátán útján, egy másik isten útján, egy másik országban tevékenykedjél. Nem bánt, nem gátol. Legjobb lenne, ha tenné, mert az már eleve a megszólítás és a kegyelem kínálata. De a tény az: minden ember szabadon arra megy, amerre akar. De a választási lehetőséget természetesen előtte már ismerte, és ez bizonyság. Ez bizonyság Dávidnak is, hogy ha jó úton jársz, akkor Isten támogat azon, mert nem egyenesen fogsz menni, mint egy harci hős, hanem egy kicsit támolyogni fogsz, egy kicsit botladozol, kicsit ez, kicsit az, mert emberként nem leszel tökéletes egyértelműen. De azon az úton, ahol az Élet maga Krisztus, az út is Ő maga, maga a Messiás útján, ha mész, akkor Ő ebben támogatni fog.
Annyit jelent, hogy nem esel el, annyit jelent, hogy fölemel, annyit jelent, hogy veled van. De nem Ő cipel téged, hanem nemcsak jóváírja, hanem segíti azt az utat, amit az Ő akaratában, az Ő szava szerint, ismerősként is elmondhatom, hogy Tőle kaptam, ismert Úton járok. Nem terül el helyett, bizony nem fog elesni, mert támogatja. „Ha elesik, nem terül el, mert az Úr támogatja kezével.” mondja Károli, és Isten irányítja az ő lépteit között óriási különbség van. Ez hasonlít, ez a Károli fordítás ahhoz, hogy nem esik el, mert Isten támogatja, ez olyan, hogy én megyek és Ő segít engem. Nem! Ő az Ő útját, az Ő útján irányítja a lépéseidet. Az irányítja a lépést, nem azt jelenti, hogy mindent úgy csinálok, ahogy, nekem semmi dolgom. Egy lépés, egy kérdés. Egy lépés, egy kérdés, és minden nap ott vannak a kérdések, és nem az úton megyek, mint a páncélos katona. Hanem lépésről-lépésre. Lépésről-lépésre, Isten megadja, hogy ez az út, amin mész, holnap ez van. Ma ez van, most ezt kell tenned. Természetesen az én érzetem szerint ott van, hogy Isten ad hozzá ajándékot, hogy fogadd el a mai napnak az örömét, de már a holnap is be van készítve, ha fölkelsz, akkor valamit mutat Isten. Hogy mi az, ami áldás neked, mi az, ami kamatozik, és mi az, amiért hálát adhatsz, és mi az, amit egy másik embernek adhatsz. Hiszen nem egyedül kell menned ezen az úton, mert Krisztus Teste egy nép és nem egyedülállóknak a botorkálása.
„Ha elesik, nem terül el, mert az Úr támogatja kezével.” Én inkább azt mondom, Uram, ne támogass Te engem, hanem azon az úton, amit Te adtál nekem, és amit én elfogadtam, minden lépéshez add meg a Te szavadat, és add meg ezt a szavadat, és add meg azt, ami Neked tetszik. Hiszen, az Út is tetszik, akkor ahhoz az úthoz, az Istennek a tetszéséhez örömet ad, boldogságot ad, és minden megfelelő dolgot ad hozzá.
„Gyermek voltam, meg is vénhedtem…”, mondja a zsoltár, „… de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, és a magzatja meg kenyérkéregetővé.” Hát ez egy kicsit megint csak másképp van, mert itt igazából a gyermek szó helyett a fiatal szó van. Fiatal voltam, meg is öregedtem, gyermekem nem lett koldus. Ez hogy is van? Milyen ígéret? Fantasztikus nagy ígéret. Egyértelmű, olyan embernek a bizonysága, aki nem 120 évesen mondja ezt, hanem már van látása, van tapasztalata, megöregedett. Az öregedés nem azt jelenti, hogy hány éves vagy. Az öregedésed azt jelenti, hogy mennyit tudsz, mennyit ismersz ebből a világból. Mennyit mutatott meg Isten és mennyit láttál, és ez nem az öregedés ellen szól, és itt ki akarom kerülni ezt a szót, hogy öregedés. Egyértelmű, aki több évet élt meg, több lehetősége van tapasztalatokra, ismeretekre. De maga a tapasztalat és ismeret adja azt, hogy öreg vagyok, és nem azt jelenti, hogy hány évesként anyakönyveztek valahol is.
Fiatal voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy milyen lett az igaz, és a gyermekről is beszél. De miért van ez? Hogy is van ez az ígéret? Miért? Mert az első vers, amit olvastam, az is benne van, hogy kölcsönt kaptam Istentől. Benne van, és erre nagyon figyelni kellene, hogy kaptam kölcsönt és annak megláttam a hozományát, megláttam a kamatjait, megláttam az áldásait. És miért nem fog kéregetni a gyerekem? Miért nem fog koldulni a gyerekem? Hát mi sem természetesebb, hogy kinek adhatnék ebből a kamatból, ha nem a sajátomnak először. Hogy amit kaptam Istentől, tovább adom a gyerekemnek, hogy legyen tőkéje az induláshoz, az élethez. Legyen az én bizonyságom követendő és erőt adó az ő életére. Hát persze, hogy nem fogom látni őt koldulni! Ha én nem koldulok, és én adtam a gyerekemnek egy induló tőkét, szellemben, lélekben, és természetesen anyagilag is, hiszen ezek most elválaszthatatlanok ebben a zsoltárban is, akkor miért látnék? Ha látnék, akkor énvelem volt a baj. Akkor én nem voltam öreg, mert nincs bizonyságom, akkor én egy felelőtlen fiatalként nem vagyok arra méltó, hogy a gyerekemnek azt mondjam, hogy te mindent megkaptál. Meg kell öregedni, meg kell tanulni a tapasztalatokat, meg kell élni a bizonyságokat és akkor nyugodt lehetsz. Nem fogom látni a gyerekemet koldulni. Olyan bőségeset kapott otthonról, ami nem pénzkérdése, hanem megtanult élni, megtanult másik embert szeretni, megtanulta a feleségének is adni a kamatokat, és majdan az ő gyerekének is tovább fogja adni. Ez az, ami egy hatalmas nagy ígéret.
A gonosznak nem. Mert a gonosz elherdálja a kölcsönt. A gonosz feléli ezt a földet, feléli a fizetését, felőrli a másiknak a szerelmét és mindent felél. Nem kell neki, ami van elég, és mindenféle földi és halandó, és értéktelen dolgot habzsol be és elfogyaszt. Ez abszolút a fogyasztói társadalom, hogy a szerencsétlen gonosztevő ebbe bele fog halni. És ez a gonosz világ, mert kimondom, ez is bele fog halni. De ott az ígéret, hogy aki igaz, aki Istennel jár, aki Istenhez tartozik, az nem fog sosem koldusbotra jutni, de a gyereke sem. Mert el tudja fogadni Istentől azt, amit kapott, és amit kapott, azt tudja, hogy nem az övé. De tudja az áldásokban mi az övé, és abból még bőven tud adni másnak is. Itt van a jövő nemzedék megmaradásának az ígérete is, hogy nem lenne, és nem lesz szerencsétlen és éhes, és koldulásra kész fiatalság, ha így élünk. Ha nem a magunkénak tekintjük a világot, nem a magunkénak tartjuk a tudásunkat, az Igeismeretünket és bármit. Ha mi tovább adjuk mindezt, akkor a gyerekünk nem lehet. A következő generáció nem lehet szerencsétlen koldus, mert Isten azért adta azt az ajándékot, amit mondjuk, földnek hívok, és természetnek, hogy tovább adjuk, és nem azért, hogy föléljük.
A gonosz éli föl. A gonosz éli föl saját magát, és nem adja saját magát. A gonosz éli fel, és a gonosznak a fogalma így néz ki. Kicsoda a gonosz, aki nem él Isten ajándékával úgy, mint kölcsönnel, hanem kisajátítja mindazt, ami Istené? S amikor Isten kezéből kikerül az, ami nem az övé már, szabad akaratból elloptuk, kisajátítottuk, abból az élet is előbb-utóbb ki fog szállni. Mindabban, ami Istené, csak abban van az élet. Csak abban. Másban nincs. A többi úgy, mint a fű és a növények, elszáradnak.
Amikor még tovább megyünk, a 26. verset olvasom. „Mindennapon irgalmatoskodik és kölcsön ad, és az ő magzatja áldott.” Ugyanezt ismételhetném, mindennap irgalmatoskodik és kölcsön ad. A tiszta hívő, igaz ember minden nap nem irgalmaskodik, hanem könyörül. Látja, hol a hiány. Ez a könyörületnek a kérdése. Tovább adja azt az Igét, hogy tudd meg. De sok lehetőség lenne most. Akár az internet kérdésében is mennyi, de mennyi bizonyságot lehetne föladni. Nem bizonygatásokat, meg megosztásokat, meg nem is tudom miket. Hanem tényleg azt, hogy mi is a te bizonyságod. Mi is, amibe a másik ember kapaszkodhat, élhet. Hiszen az egész világban, ebben a félelemteljes világban, pontosan erre volna szükség. Ez a stabil ember, hogy kaptam Istentől és tudok adni belőle jó szót, bizonyságot, sőt még akár anyagiakat is, hiszen itt az adakozás és akár a tized kérdése is felmerülhetne. Isten nem a tiedet akarja elvenni, hanem az övéből akar tizedet adni, hogy adakozzál, nem irgalmas nővérként, hanem a másiknak a baját könyörületesen meglátni. Meglátni, hogy nincs ismerete, hogy nincsen pénze, hogy nincsen lakása, és sok mindene nincsen. De nem akarom anyagira vinni, hogy félre ne értse bárki, hanem arra nyugodtan mondhatom, hogy nagyon hiányosak vagyunk, hogy bűnösök is. Magam is látom a sok-sok kereső embert, a sok-sok most okossá lett és még sem okos embert, aki még az interneten is szórja a nagy okosságait, és ezzel leplezi le, hogy milyen éhes, és milyen nyomorult. Ezeknek mind-mind kellene szórni az Igét, a többletünket, hogy ő sem azzal bizonygasson, hogy Igéket osztogat minden kommentár és bizonyság nélkül, meg mindenféle összeollózott és kitalált bibliai magyarázatokat. Hanem tényleg az Életet, az Igét kapják meg. Ezért van kicsit bűnünk, hogy nem az Igét osztjuk, hanem az eszet, meg önmagunkat megosztó portálok, megosztó közösségi portálok erről szólnak. Magunkat osztjuk meg azt a halandót, és nem az Igét.
Pedig az igaz ember irgalmasság helyett könyörületes, mert lehet látni a sok-sok fáradt arcot, hogy nem tudják holnap mi lesz. Neked van látásod, tudásod, adjál neki. Nem mézes-mázos ígéreteket, hanem a valóságot. Hogy valóban Isten mit adott nekünk. Rádöbbenhetnénk akkor, hogy mennyi, de mennyi áldást kaptunk Istentől. De mennyi-mennyi kölcsönt kaptunk mi Istentől, és ehhez a kölcsönhöz, megéléséhez, tovább adásához kaptunk éveket. Már ez is egy hatalmas nagy kölcsönadás, hiszen Isten kölcsön adott nekünk éveket, azért, hogy az éveknek a gyümölcseivel másokat meg tudjunk ajándékozni és tőkét tudjunk nekik bocsátani, átadni.
A további felszólításokat már nem olvasom, ill. megemlítem csak. „Kerüld a rosszat és jót cselekedjél, és megmaradsz mindörökké.” Külön beszédet lehetne mondani, mi a jó, és mi a rossz. Egyértelmű Istennek az akarata, Istennek az ígérete. A jó cselekvése, a jó és a rossznak a cselekedése egyértelmű, mindannak, amit Istentől kaptunk, annak a jó, vagy a rossz irányú felhasználására vezethető vissza.
„Mert az Úr szereti az ítéletet, és el nem hagyja az ő kegyeseit, megőrzi őket mindörökké, a gonoszok magvát pedig kiirtja.” Hát megint egy kérdés. Isten szereti az ítéletet? Megint ezzel egy kicsit ellentmondásban vagyok. Isten nem szereti az ítéletet. Isten kegyelmes Isten. Nem tudom, hogy lehet ezt félremagyarázni, hogy Isten, ítélkező Isten. Megint ott van az a régi beszűrődés, a kegyetlen, vérengző, lenyakazó, meg kiirtó Istenről. Isten nem irt ki senkit. Tessék végre megérteni. Csak ebben a versben van a kiirtásnak a jogossága, de azt majd később. „… az Úr szereti az ítéletet, és el nem hagyja az ő kegyeseit, megőrzi őket mindörökké, a gonoszok magvát pedig kiirtja.” Nem hagyja el az ő kegyeseit, mert szereti az ítéletet. Valóban lesz egy nagy ítélet. De itt nem az ítéletről van szó. Jogosságról van szó. Isten szereti a jogosságot. Azt, hogy megítéli benned jogossággal azt, amit a Sátán elvett. A jogosságnak a helyreállítása nem más, mint Krisztus uralma az életedben. Az a jog, ami a jogar, ami ott van a Király kezében. A Király nem azért van, hogy ítélkezzen, mert akkor nem volna a földön már ember. Nem volna, keresztény meg pláne nem. Azért, hogy a jogosságot, a királyi hatalmát tudja és akarja véghezvinni rajtunk. Isten szereti a jogosságot. És azt a jogosságot szereti, ha nekem az életem a Király alá, a Messiás Király alá rendelt önkéntesen, és alázattal, és végleges döntés után, akkor Ő szereti Isten ezt. Azonban itt van, hogy szereti és megőrzi az Ő kegyeseit. Ez a kegyes szó megint csak nehogy elvigyen farizeussághoz. A kegyesség, akik kegyelem alatt vannak. Maradjunk ennél a változatnál. Szereti azokat, akik az Övé a kegyelem által.
Végül is itt, amikor olvassuk azt, hogy a gonosz magvát pedig kiirtja, akkor bizony megint csak meg kell állni. Itt igaz. Itt tényleg igaz, hogy kiirtja. De nem a gonoszt. A gonosznak a magvát. És itt van a gonosznak a magva, amikor a Sátán szór mindenféléket. Mindenféle nem jogosságot és egyebet. Azt Isten kiirtja. Kinek irtja ki? Akinek a népe azok előtt és azok környékén, mert a környéke is szent, és a környékét is megvédi az Övéinek, és kiirtja a gonosznak a magvait. Kiirtja a mi fejünkben a gonosz gondolatainkat, amit Sátán szépen bepotyogtat, és a környezetünkkel és a társadalommal, és mindenféle érintkezésünkből adódik. Ő irtja ki a gonosz magvait. Nem a gonoszt. A gonoszt később, ez egy eldöntött tény. De itt életről van szó, mint Dávidnak címzett zsoltár ez. Egy előremutató, hogy a magvait irtja ki. Ahol az Ő népe van, ahol a jogosság működik. Ott nem lehet a Sátánnak semmi, de semmi vetése, és ez a mi életünkben az ígéret is, hogy ez is nagy ajándék, hogy megmaradhatunk. Nagyon nagy, hogy azon a kölcsön adott területen, ami a miénk, az életünk és a létünk is, azt nem szennyezheti be. Istené marad. Az Övéié, akik az Ő uralma alatt vannak, akik a jogossággal, vagyis a Messiás uralma alatt vannak. Azt a területet megvédi. Ott van az, hogy hozhatnám az újszövetségi gondolatot is, hogy akit a Szent Szellem vezet, nem tud bűnt elkövetni, mert a magot nem engedi Isten kinőni, és az elvetett magot, amit a Sátán adott, nem nő szárba, és nem hozhat termést.
Mindenképpen bombáz a Sátán, próbál vetni, fejünk fölött szórja a magokat, átrepülve. Képletesen mondom. De tényleg, itt, ha mi az Ő jogosságában járunk, akkor semmiféle rossz duma, semmiféle rossz, idegen gondolat, semmi, de semmi nem eshet le úgy, hogy az ki is kelhessen. Erre van ígéret ebben a zsoltárban, a gonosz magvai. Nem lesznek kétkedéseink, nem lesznek bizonytalanságaink. Nem kel ki, nem ér el bennünket. De ennek mégis ott van, hogy a feltétele, aki jogosságban van. A mindennapos kölcsönadás, jogosság ott kell, hogy legyen. Kölcsönadni? Mi is kölcsönadunk. Isten, amit adott, azt mi is kölcsönadjuk, hogy használja tőkeként. Bizony adakozás, kölcsönadás, ez mindebben a zsoltárban benne van. Benne van a mi hiányosságunk, ami nagyon komoly hiányosság. Mindenre úgy tekintünk, mintha a miénk lenne. A gyülekezettől kezdve, a feleségen át a pénzünkön keresztül mindenre. Úgy gondolunk, mintha a miénk lenne. S ebben nagyon nagy változás kellene, hogy megtörténjen, hogy nem a miénk, nekünk semmi nincsen. Mi azért kaptuk, hogy kamatozzon, hogy mi is jól éljünk abból, amit Isten adott.
Azért adja a csodákat, azért ad mindent, hogy tudjunk másokat is éltetni, másokat is akár odavezetni, hogy ő is kérje el. Ő is kérje el az irgalmasság helyett Istennek a kegyelmét, és kérje el azt a jogosságot, ami Istennek az ítélete és Krisztus kegyelmével együtt van. Mert erre szól, az újjászületett ember életére szól ennek a zsoltárnak az üzenete. Aki Istentől kap valamit, nem azért kapta, hogy fölélje, hanem mások felé szolgáljon, de ugyanakkor számára a legnagyobb ígéret, az, ami a 28. versben van, az utolsó versben, amit olvastam. Aki szereti a jogosságot, éppúgy, mint Isten, és akarja, hogy Isten a jogosságot gyakorolja az életén, ítélje meg a törvényével, és kínálja meg a kegyelmével egyszerre. Annak semmi, de semmi gondja nem lesz, a saját földjén boldogan él. A saját földjén megáldottan él. A saját földjén mindent megkap Istentől, hogy másnak is tudjon adni. Másnak is, hiszen itt van a 21. versnek a példája, „Kölcsön kér a gonosz, és meg nem fizet, de az igaz könyörületes és adakozó.”
Kölcsön kér a gonosz. Kölcsönkér? Elvesz. Még, még, még. Hiszen ez benne van. Tudja, hogy nem az övé, de kér, kér, kér. És a tudat ott van ebben a mai világban, még, még, még. Nem az enyém, de kölcsön, kölcsön, kölcsön. És az után kiderül, hogy nem is akarta ő visszaadni. Ezt elvezethetném a pénzügyi tranzakciókhoz is. Hány, de hány ember van, aki abban reménykedik, hogy nem kell visszaadni. Hány, de hány. Magam is ismerek sok ilyet, hogy kölcsönkérnek, majd lesz valahogy. Majd elengedik, meg semmi. Istennél ez így nem működik. Gonosznak nyilvánít, hogyha azt a kölcsönt nem adjuk vissza, amit kaptunk Istentől, és nem adunk hálát érte, ha nem adjuk vissza neki, hogy köszönöm. És hogyha a hozományából, a kamatából nem adunk másoknak, magunknak is jut belőle, de sokkal többet kapunk, az bizony Isten szemében gonosz. Gonosz ez a világ, és bizony a gonoszság, akár a kereszténység közepette is mindennapos lehet.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |