|
66. Zsoltár Bizonyság az egész világnak Elhangzott a SÓFÁR Jeshua HaMassisah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán 2016. július 6.
Orbán Béla:
Ezen a szerdai alkalmon majdnem újszövetségi Igét vettem elő véletlenségből, tekintettel arra, hogy szerdán ígéretem szerint újszövetségi van és nem a heti szakasznak a további taglalása. De köztes helyzetbe érkeztem, végül is a 66. zsoltárt olvasnám el. A 66. zsoltár így kezdődik:
„Az éneklőmesternek, zsoltár, ének. Örvendezz Istennek, óh, te egész föld. Énekeljétek az ő nevének dicsőségét, dicsőítsétek az ő dicséretét! Mondjátok Istennek: Mily csudálatosak a te műveid: a te hatalmad nagy volta miatt hízelegnek néked ellenségeid. Az egész föld leborul előtted, énekel néked, énekli a te nevedet. Szela. Jöjjetek és lássátok az Isten dolgait, csudálatosak az ő cselekedetei az emberek fiain. A tengert szárazzá változtatta, a folyamon gyalog mentek át: ott örvendeztünk őbenne. Aki uralkodik az ő hatalmával örökké, szemmel tartja a pogányokat, hogy az engedetlenek fel ne fuvalkodjanak magukban. Szela. Áldjátok népek a mi Istenünket, és hallassátok az ő dicséretének szavát. Aki megeleveníti lelkünket, s nem engedi, hogy lábaink megtántorodjanak. Mert megpróbáltál minket, óh, Isten, megtisztítottál, amint tisztítják az ezüstöt. Hálóba vittél be minket, megszorítottad derekainkat. Embert ültettél fejünkre, tűzbe-vízbe jutottunk: de kihoztál bennünket bőségre. Elmegyek házadba égőáldozatokkal, lefizetem néked fogadásaimat. Amelyeket ajakim ígértek és szájam mondott nyomorúságomban. Hizlalt juhokat áldozom néked égőáldozatul, kosok jóillatú áldozatával, ökröket bakokkal együtt áldozom néked. Szela. Jöjjetek el és halljátok meg, hadd beszélem el minden istenfélőnek, miket cselekedett az én lelkemmel! Hozzá kiálték az én szájammal, és magasztalás volt nyelvem alatt. Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram. Ámde meghallgatott Isten, figyelmezett könyörgésem szavára. Áldott az Isten, aki nem vetette meg könyörgésemet, és kegyelmét nem vonta meg tőlem.”
Úgy gondolom, sok mindenben tanít ez a zsoltár bennünket. Különösen azért tanít ez a zsoltár, mert abszolút pozitív zsoltár, hiszen nem azzal kezdődik, hogy futok Istenem, meg jaj, Istenem, meg mikor lesz már vége a nyomorúságomnak. Ez a zsoltáros, úgy ahogy van, az egész világnak akar valamit elmondani, és ebben valójában ott van az a figyelmeztetés is nekünk: tényleg olyan pozitívak vagyunk, hogy nem szólunk, legalább nem jajgatunk? Tanulhatunk a zsoltárostól, az éneklőmestertől, mikor tényleg bizonysága van, tényleg megáll, tényleg az élete rendezett, akkor az egész világnak el akarja mondani. A szó valós értelmében itt van egy kis népnek az éneklőmestere és halld, te világ.
Nem egy nagy arcúság ez? Nem, ez egy természetes állapot. Azt mondom, természetes állapotnak kellene lenni az életünkben, amikor megállunk bármikor az életünknek egy pillanatában, egy kis csendességben, és a világnak trombitálom, kiáltom, mondanám, hogy jó az Úr. Halljátok meg mindenki, mindenki, mindenki, jó az Úr! S nem kiáltozok, hogy jó legyen az Úr, és nem karizmatikusan stájgerolom fel magam, pörgetem fel magamat, hogy jó az Úr, jó az Úr, majd kiderül miért. Hanem itt folyamatosan a zsoltáros elmondja, miért. Ráadásul nem is a saját bizonyságait mondja. A zsoltáros belehelyezi magát abba a történelmi folyamatba, ami nem más, mint a választott népnek a kihozatala, szárazzá tette a tengert. Nem más, mint a Józsué korának, az elődöknek megint a bizonysága, száraz lábbal keltek át a Jordánon is. Ott is mehettek, és a népről tesz bizonyságot. Tele van örömmel és nem a saját maga sikerét, örömeit, bizonyságát teszi, hanem belehelyezi önmagát, hogy ott voltunk, velünk történt, és nem konkrétan arról szól, hogy az én életem milyen jó lett, meg az én életem milyen jó lesz. Hanem pont arról szól, a népnek milyen jó volt. S meg kellene tanulnunk, hogy nekünk Krisztus Testében, ami van, kitörő örömmel kellene mondani, hogy jaj, de jó. Jaj, de jó, hogy mi történt. Mi történt a múltban Krisztus Testével, jaj, de jó, és mindenkinek kiáltani. Lásd meg te világ, hogy milyen jó Isten! Lásd meg te világ, mint Izrael népével mit tett, neki erről lehetett szava.
Az ő bizonysága ez volt, de a mi bizonyságunk micsoda? Legfeljebb az, hogy jó az Úr, talán. Jó az Úr, hallelúja. Miért? Majd meglátjuk. Tanuljunk már a zsoltárostól. A zsoltáros visszamegy a történelmi időkben, és ezek a bizonyságok, amikor ő a későbbi generációknak az egyik tagjaként, ő tesz bizonyságot. Ezzel tanít bennünket, hogy mi is egy folyamatban vagyunk benne.
Igaz, hogy a teremtéstől egészen az utolsó ítéletig egészen ebben a folyamatban vagyunk, de konkrétan belehelyezi magát, ha nem is nevesíti meg. De a történetből lehet tudni, hogy a saját népében van helye. Sőt úgy beszél, hogy velünk történt, pedig eltelt néhány évszázad azóta a történések között, és ekkor, ebben a korban a zsoltáros beszél arról, ahol személyesen nem volt ott, de mégis az övé is ez a bizonyság, hogy mi volt, mi történt a népével. Ennek a zsoltárosnak identitása van! Ennek a zsoltárosnak szocializálódása van. Belehelyezte magát abba a népbe, ahova beleszületett, elfogadta az identitását, és abban a szellemben él, és abba a szocializálódásba beleolvad, részévé válik, ami az ősök, és akár még a mai napot is mondhatom. Velünk él ez a zsoltáros.
Ez a zsoltár, amit itt olvastam, ez gyakorlatilag arról szól, hogy nekem a folyamatosságot mutatja, hogy ez a jövőben is így lesz. Hiszen, ha Istennek van ígérete Izrael népére, Istennek van ígérete Krisztus Testére, akkor ő is benne van. De akkor nekem is szól ez a zsoltár. Nekem is! Milyen volt régen? Mondja ő a jövő emberének, akik mi vagyunk, a következő korosztályoknak, hogy mi is tudjuk ezt a folyamatot visszafelé mondani. Lásd meg, milyen volt az Ő népéhez Isten! Lásd meg mik történtek! Utána bontja le saját magának személyesre is, meghallgatta könyörgésemet. Na, nem a fohászkodásomat, nem az imádságot! A könyörgésemet.
Jó az Úr, hogy meghallgatta könyörgésemet! Mert ennek ellenére én nem ott voltam, ahol, és irgalomra, könyörületre szorult úgy Izrael népe, mint ahogy ő már személyesre fordítja ezt a zsoltárt. S amikor mi valamelyik néphez tartozunk, Isten népéhez, és benne Krisztus Testéhez tartozunk, bennünk van az a hálaadás, hogy köszönjük, ami volt, ami van, és lesz? Hálát adok, és mindenkinek ordítva mondom, örömmel. Értsd meg, jó Isten népéhez tartozni! Értsd meg, jó Isten népének a tagja lenni! Mert akkor is, hogyha én elbotlok, akkor is mikor nehéz helyzet van, akkor is, amikor Isten kikóserított, mégis jó volt hozzám. Mert Isten adta mindenkinek az életébe úgy, ahogy ő is mondta, a próbákat, a tűzön viszlek át, vízen viszlek át. Ott vannak az Ószövetségi történetek az ígéretekkel. Amikor tűzön mész át, amikor vízen mész át veled leszek. És ő már bizonyságként hozza azt, hogy akkor is velünk volt, mert az Ő népét átvitte a tűzön. Átvitte a tűzön, azon a megvizsgáláson, ami a tűznek a tisztító hatása. Átvitte azon a vízen, ami a Jordán, amikor mögöttem van már az, ami nem tartozik hozzám, az a fordulat megtörténik a nép és az ő életében is, vagy akár a mi életünkben is. Átmentél már a vízen? Átmentél már a bemerítkezés során tényleg a vízen és mögötted van minden?
Tudok-e bizonyságot tenni, hogy a nép is átment, ő is átment, én is átmentem, te is átmehetsz. Tudok-e így bizonyságot tenni, ezzel az örömmel. Tudok-e úgy bizonyságot tenni? Isten kipróbált. Úgy, ahogy ő is mondja, kipróbált. Hányszor, de hányszor estünk mi is valóban át próbákon és megtartott Isten. Ő is kíváncsi volt a hűségünkre. Ő is megvizsgált abban, hogy életünk helyzetében, kipróbált helyzetében hogyan döntünk. Megmarad-e a hűségünk, megmarad-e a hitünk és a reményünk és szeretetünk megmarad Irányában.
Ez a zsoltár számomra a folyamatosságnak a zsoltára. Ez a zsoltár nem egy lezáró testamentum, lezáró nekrológ, vagy valami, akármilyen síremléke valakinek az életének. Egy folyamatról szól. Behozta a múltnak a jelennel való kapcsolatát és ma is szól a zsoltár. Ezért jó a zsoltárral foglalkozni, mert a zsoltárnak a tartalma nem erről vagy arról szól, hanem témákról, tényekről, bizonyságokról. Épp úgy, mikor egy hívő ember a bajban van, vagy éppen üldözik, vagy amikor a hálaadásban van benne, és ez egy olyan hálaadási zsoltár, amit nagyon-nagyon jó lenne tudnunk. Annyi igazság van benne, ami nekünk most annyira hiányzik.
Annyira hiányzik, hogy itt van egy gyökértelen, abszolút identitás nélküli nép, kereszténység, minden, és nem ismeri a zsoltárt. Nem ismeri ennek a szellemiségét, hogy tartozni valahova. Nem is akárhova, Istenhez! Nem is akárhova, Isten népéhez, és ez mekkora, de mekkora szolgálat, már ott vagyok, és szabad az egész világnak tudni, hogy veled mi van. Lehet, hogy csak a szomszédod tudja, de amikor kinyitod a szádat, és bizonyságot teszel, az egész világnak teszed, és Isten adja meg a lehetőséget, hogy meddig jut el a te bizonyságod. Ő irányítja a szavadat, a bizonyságodnak a látását másoknál. Nyisd ki te is úgy, hogy nemcsak neki dicsekedek, nemcsak befékezek, nemcsak a hét valamelyik egy napján, vagy félnapján.
Ébredj világ, ilyen Istenem van! Ez az erős hitű embernek a bizonysága. Ember, az egész világot szereti Isten, és én ebben a világban vagyok. Ember, nézd meg az én népemmel mit csinált, és én ehhez a néphez tartozom. Ember, te is tartozhatsz oda, mert könyörült rajtam. Mert meghallgatta a könyörgésemet, mert kipróbált és megtartott, és bevitt a próbákba, és megtisztított, és mégis maradt bennem valami ezüst. Megtisztított! A megszentelődés is számomra javamra szolgált.
Ez a zsoltár hadd legyen az embernek egy olyan program, amely egy pozitív program, mert a folytatása az, hogy nemcsak elmondtam, hanem jön a magán oldala is. Uram, megyek Eléd égőáldozatokkal, égő, jóillatú áldozattal, hálaadással. Megyek égőáldozattal, hogy még az is a bűneim közül, amelyik égőáldozatot követel, még az is tűnjön el. Mert függetlenül attól, hogy Te mekkora hatalmas Isten vagy, és szétkiabálom a világban, hogy mekkora vagy, és elmondom a bizonyságot, hogy mi történt az elődeimmel, aki én is vagyok, a néppel mi történt, és ezen túl mégis hálaadással tartozom. Még bűnbánattal tartozom. Még kell, hogy működjön a templomban az áldozat, mert olyan hatalmas, és olyan jó Isten vagy, hogy én szeretném még tovább ezt, hogy tisztíts meg, még tovább, még tovább, mert a Tied akarok lenni.
Azért, mert itt van a bizonyság is, amikor már a vége fele a zsoltárnak, összegez szinte a zsoltáros: „Hozzá kiálték az én szájammal, és magasztalás volt nyelvem alatt. Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram.”
Hozzá kiáltottam, és Istenhez való ilyen viszonyban van identitásom Krisztusban, népemben, önmagamban, és tudom hova tartozok és visszamenőleg is, a jelenben is, a jövőben is tudom, hogy hol a helyem. Mondhatnám akár az üdvösség tudatom, bizonyságom is megvan. Akkor hadd hallatszék el ez a 17. vers bennünk: „Hozzá kiálték az én szájammal, és magasztalás volt nyelvem alatt.” Hozzá kiáltok és magasztalásom volt. A jelen és a múlt megint ott van, mert ezért hálásnak kell lennem. Nem nehéz, mert a zsoltáros örömmel mindenkinek elmondja. Én azt hiszem az az igazán hívő ember, aki nem tud szótlan maradni. Az a hívő ember, akit akár hülyének is nézhetik, de olyan öröme van, és olyan boldogsága van, hogy én Valakié vagyok. Én az Övé vagyok. Én a népéhez tartozom. És elmondom, hogy igen, ilyen Istenem van, volt és lesz. Mert, ha Hozzá kiáltok, abban benne van, hogy meghallgatja könyörgésemet ma is. Hiszen ezzel nem befejeződött az életem, hanem folytatódik a megszentelés, folytatódik a megtisztulás.
És a 18. versben, amikor itt olvastam: „Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram.” Hamisságra? Igen, hogy néznek ki a mi imáink? Hogy vannak az önző kis imácskáink is? Ami nem is ima végül is. A szívemben mi van? Vagy tényleg ez a hálaadás van, hogy Hozzá tartozok, az Övé vagyok, dicsőítem Őt, magasztalom Őt, hogy mi történt. Nem előre, hogy magamat így beoltsam egy kis hangulattal és másoknak meg mutassam. Másokkal együtt hordában tudjak menni, áldicsőítésekkel. Konkrét dicsőítés kell mindig. Mit tett Isten veled? Hova tartozol? Nem is tehetsz mást. A múltra is dicsőséget, Isten magasztalását tudod elmondani. Ha oda tartozol, akkor a jelenre is el tudod mondani, itt vagyok. Kipróbált, megkóserított, itt vagyok. De jó, de jó. És ha én magamat akartam volna rendesbe, valami helyzetbe hozni, magam a szívemben valami saját kérést tettem volna, akkor nem szólt volna egy szót sem.
De jó, hogy a szívemhez szólt. De jó, hogy szellemi kapcsolatban lehettem, mert Isten kegyelmes, irgalmas. Ezeket mind azért tette, hogy szív a szívben, szellem a Szellemben tudjunk egymással találkozni, és élni együtt. Mert az én szívemre, az én vágyaimra, az én elképzeléseimre, az én szellemiségemre Isten csak akkor kíváncsi, ha az Övét igazolom vissza. Ebben az egy mondatban benne van az, hogy hogyan kell imádkozni. Hogyha a te vágyaidat, és egyebet akarsz tenni, bármilyen jó, ha nincs Isten akaratában, pillanatnyilag, vagy egyáltalán, akkor nem hallgat meg. Itt bizonyítja a negatívat is a zsoltáros.
Mit kértél Istentől? Ő már tényként mondja. Ha azt kértem volna, ami a szívemben van, akkor nem hallgatott volna meg. Jaj, de sokszor kínlódunk. Istenem, miért nem hallgatsz meg bennünket? A te szívedet nyomod, imában, meg mindenfélében. A te elképzelésedet, a te szíved vágyát küldöd, és Isten azt mondja, ez nem az enyém. Nem hallgat meg, elfordul. De jó lenne tényleg megérteni azt, hogy a zsoltáros itt azt mondja, ha azt tettem volna. Ha egyszer el tudnánk mondani, hogy azt tettem volna, ebben megint ott van a hálaadás. De jó volt, hogy nem tehettem, mert Istennek a bizonyságai ott vannak a múltban. Ezredévek óta ott van, és a Vele való kapcsolatom, az én szívem, az Ő szívével, együtt, egy szellemben van a Szent Szellem által. Akkor nem tehettem azt, hogy én én vagyok, és majd Isten nekem visszaigazol, meg meghallgatja az én kis önző kéréseimet.
Ez hadd legyen nekünk is egyszer bizonyságunk, hadd tudjuk egyszer elmondani. Hogyha én azt tettem volna, amit én akarok, akkor Isten abban nem lett volna partner és nem igazolta volna vissza. Ha azt tettem volna, hogy könyörögtem volna olyanért, ami nekem nem jó, de szép, tetsző volt. De jó, hogy Isten nem hallgatta meg. És tudom mondani ezt másnak, ha viszont meghallgatta volna, az én akaratom és az én szívem vágya lett volna. Akkor bizony, akkor az nem biztos, hogy számomra áldás lett volna. De mivel Isten népéhez tartozok, és Istennel kapcsolatban vagyok, de jó, hogy nem hallgatta meg. De jó, hogy nem engedte meg. Hiszen nagyon sokszor van az életünkben, hogy imádkozunk és várjuk a választ, és csönd van. Pontosan azért van. Az én szívem kérése van. De jó, hogy nem hallgatta meg. Itt már ő bizonyságként mondja, hogy nem kértem, így nem kellett ebben a helyzetben szenvednem. Bár előtte bizonyára a zsoltáros is kipróbálta, mi az, amit ő szeretne és nem jött össze.
„Ámde meghallgatott Isten, figyelmezett könyörgésem szavára.” Isten nem a kis imácskáinkra, ami saját szándékból, szívből származik, meg a sóhajtásos fohászainkra hallgat, a könyörgéseinkre. A könyörgésre, ami irgalommal jár. Nem jár nekünk semmi áldás, jutalom, semmi, semmi, semmi. Nekünk könyörögni kell. Uram, nem vagyok méltó arra. És a könyörgésnél ott van, Uram, ha teheted, kérlek, kegyelmezz nekem. Kegyelmezz abban a bűnös állapotban, hogy ki tudjak jönni. A kegyelem azóta a Golgotán valóság, elfogadható. Kegyelmezz abban a helyzetben, amiben én szenvedek, sínylődök és mindent csinálok. Kegyelmezz! Nem imádkozom, és nem fohászkodom. Uram, irgalmazz, mert szerencsétlen vagyok, és irgalmasságnak a válasza az, hogy oda tartozol, az a helyed, ebben a folyamatban, ami a múltban és a jövőben is meglesz, és egységet alkot. Ebbe tartozol. Ha ebbe beilleszkedik az ember, akkor a pillanatnyi dolgaiban és az életszakaszaiban is mindenre megkapja a választ. Hiszen a mi életünk szorosan, pontosan illeszkedik be a múltba, és célja van az életünkre Istennek, hogy a jövőben is a mi életünk része legyen annak, amiről már igazából nem is fogunk tudni. Csak tudjuk most, hogy a jövő is Isten kezében van.
Amikor a zsoltáros az utolsó versben mondja: „Áldott az Isten, Aki nem vetette meg könyörgésemet, és kegyelmét nem vonta meg tőlem.” Ez nem egy globális, hanem hétköznapi áldás, és Isten áldása. Áldott az az Isten, Aki a könyörgéseimet nem vetette meg. Áldott az az Isten, Aki ilyen szerencsétlent, úgy, ahogy vagyok, megtartotta az életemet. Áldott az az Isten, Aki jelen pillanatban is, amikor látom, hogy semmit nem tehetek, és tényleg ott van a szorítás, minden ott van, akkor azt tudom mondani: Uram, ne változtasd meg a helyzetemet, hanem könyörülj rajtam, és ez egészen más. Azért, mert mi emberként itt vagyunk ezen a földi mezőn, és maga Istennek a könyörülete az, hogy bennünket megtartott. Istennek az irgalma, hogy nem lettünk, bocsánat a szóért, nem különbek, de nem olyanok, akik éppen most szenvednek, és éppen benne vannak, vagy úgy haltak meg. Istennek az irgalma pedig könyörgés által van. Fájjon ez a világ! És, ha fáj ez a világ, akkor azt mondom: köszönöm Istenem, hogy a könyörgésemet meghallgattad.
De miért? Azért, mert most el tudom mondani, örvendj egész föld. Minden nép örvendjen, ilyen Istenem van. Ilyen Istenem van! Tettél-e már így bizonyságot Istenről, hogy ilyen Istenem van. És tettél-e már úgy bizonyságot, a minden hatalom Birtokosának, Isten hatalmának, minden hatalmának a jogfolytonosságát gyakorló Krisztus munkájáért, nevéért? Tettél-e már bizonyságot mindenkinek? Ha Isten nem akarta volna, és én nem vagyok engedelmes Krisztus uralma alatt, akkor semmi nem lett volna. De, ilyen Istenem van. Halljátok meg emberek. Énvelem, porszemmel terve van, énvelem, kicsivel, rosszal, kóserításra váróval, és mindenféle bajommal együtt Isten irgalmas volt, kegyelmes volt, és most itt vagyok.
Itt vagyok. Róla teszek bizonyságot! Nem a szomszédnak, hogy jaj, de jó. De tényleg sokszor mondtam már, szégyenletes, egy faluhelyen tudjuk, hogy kinek született öt macskája. De veled mi van? Megtért valaki, erről senki nem tud. Nemhogy a világ, hogy de jó az Úr, könyörült, xyz-n, a gyerekemen, meg a családtagomon, meg egyáltalán rajtam. Azt mindenki tudja, hogy hányat tojt a szomszéd tyúkja, azt mindenki tudja, hogy milyen autója van valakinek, új autója. Azt tudja, hogy milyen új felesége, meg mit bánom én, mondhatnám a példák sorozatát. De tudja valaki, hogy Isten mit cselekedett a te életedben? Hol van ez, hogy ide figyelj világ? Ülünk, azután hát úgy jó volt, mert Isten meghallgatta a kérésemet. Persze, mert az pont egybeesett. Meg hát azért lehetett volna jobb is. Nem. Hol van ez a totális, ez a teljes magasztalása Istennek? Hol van ez a teljes dicsőítés? Uram, Te tegnap, ma és mindörökké ugyanaz vagy. Még az én életemben is. Könyörültél és csodákat élhettem meg, amit az őseim éltek meg, és csodákat élhettem meg, mert láthatom, hogy a jövő generációmban, mikor ezen a földön már nem leszek, akkor is, csoda lesz.
Tudok-e ezért a globális, tértől és időtől független csodáról beszélni, hogy szeret Isten? Tudsz-e? Ha nem szólalsz meg, akkor valami probléma van a hívő életeddel. Ezért a 66. zsoltár így lett nekem tanító. Kevés, hogyha felteszem a kezem, hogy jó az Úr. Mondd már meg miért? Kevés, ha dicsőítem az Urat. De miért? És ilyen hatalmas dolgot cselekedett, egy népnek a tagja vagy. Egy tervnek a tagja vagy. Része vagy a teremtésnek. Egy része, feladata, a tied. És, hogyha kéred, akkor Istennel mindez be is teljesedik. Tényleg, tudunk hálát adni? Tudjuk dicsőíteni Őt? Tudunk a könyörületéért, irgalmáért ténylegesen hálát adni? Vagy énekelünk, szédítjük magunkat, mondjuk tartalom nélkül a dicsőítést, a magasztalást szajkózzuk. Tudjuk-e tökéletes pontossággal? Uram, hadd mondjam el az egész világnak, szeretlek!
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |