37. Zsoltár

Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség hajdúszoboszlói csendesnapok alkalmával

2016. agusztus 26.

 

Orbán Béla:

 

Ezen az alkalmon is a csendesnapok kezdetén sem szeretnék adresszálni, nem szeretnék címezni senkinek. Ezért pontosan olyan zsoltárt vettem elő, amelyik mindenkinek szól. Így elővenném a 37. zsoltárt, amit nagyon-nagyon ismerünk. 37. zsoltár úgy kezdődik, hogy: „Dávidé. Ne bosszankodjál az elvetemültekre, ne irigykedjél a gonosztevőkre. Mert hirtelen levágattatnak, mint a fű, s mint a gyönge növény elfonnyadnak. Bízzál az Úrban és jót cselekedjél, e földön lakozzál és hűséggel élj. Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.”

 

Ha valamelyik zsoltárból, akkor ebből rengeteg tévtanítást hallottam, és pontosan elkezdem azzal, hogy ez a zsoltár a zsoltárok közül nagyon kilóg. Azért lóg ki nagyon, mert itt nincs szerző, ki, itt csak címzett van. Dávidé. Na de ki küldte? Ki küldte ezt a zsoltárt, ki írta? Ez olyan jellegtelen, oda sincs írva a zsoltárnak a szerzője, és én most ezt a jellegtelenséget egy kicsit felemelően mondom.

 

Ez az Ige, amit most felolvastam, ez a tied. És kezdődjön így ez a zsoltár, amit most olvastam, a tied. Neked. Kitől? Majd megtudod. Mert, amikor Dávid ezt a zsoltárt kapta, akkor két lehetőség van összesen. Egy: a szívében megszólalt az, amit magunknak szoktunk mondani. Figyelj ide, mikor önmagunkkal beszélünk. Amikor bennünk vannak viaskodások, bennünk vannak gyengeségek, bennünk vannak örömök. Amikor tényleg rábeszéljük arra, hogy nekem mit kell csinálni. Amikor az emberben lévő kettősség beszélget. De nem is beszélget ebben a zsoltárban, hanem a jobbik, amelyik Istenhez közel van, amelyik Isten uralma alatt van, az szól Dávidnak. Dávid, én, mint Dávid mondom neked. Ez a lehetőség megvan, hogy Dávid saját magának mondta: bízzál az Úrban.

 

De van egy másik is, és ez sokkal fontosabb, amikor tényleg Isten bennünket is megállít, ez most neked szól. Tudnod kell, hogy Ki szól. Neked szól. Tehát, amikor ezt a zsoltárt olvasom, akkor talán azt kellene tennünk, hogy tegyük félre ezt a szót, hogy Dávid. Ez a tied. Ez a zsoltár a tied, és olyan csodálatosan szép dolgok vannak benne, amit annyira szépen elrontottunk. Igazából az utolsó mondat, amit felolvastam, azzal kezdeném: „Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” Hú, de jó kis zsoltár, nagyon jó kis üzenet, nekem semmit nem kell csinálni. Szevasz, Istenem, Te ott fönt majd elintézed az én ügyeimet, én meg megyek szabadon. Nincs nekem dolgom a földön. Csak ez nem így van!

 

Először is ebben a fordításban, hogy „Hagyjad az Úrra a te utaidat…”, ebben azért mégis van már a kezdetekkor egy kis bukta, mert nem arról szól, hogy hagyjad az Úrra, hanem „terheld az Úrra”. „Terheld az Úrra a te sorsodat.” Húha! Mit szoktunk mi csinálni? Hát majd Ő elvégzi. Ráterhelődünk, terheket adunk a másiknak. S ebben valóban ez a felszólítás Istentől szól nekünk is. Igen. Legyen az Én dolgom a te dolgod. Legyen az Én akaratomban, az Én döntésemben a te döntéseid. Magyarul add meg már magad. Add meg magad. Itt Dávidnak, a zsoltárosnak így szól: terheld már rám. Ez nem azt jelenti, hogy én szabad vagyok és itt most már teljesen súlytalan életet élek. A te sorsodat. S ebben a sors szóban is benne van megint a magyarból, amit úgy mondanánk, hogy az egész életedet. A sors. Mert a sors nem egy rész, az egy teljes valami.

 

S én úgy gondolom, hogy amikor Dávid ezt a zsoltárt önmagának mondja, mint önmaga helyett bizonyságot tevő személy, vagy magától Istentől hallva, megismétli szellemben ezt a dolgot, ezeket a tényeket, akkor nekünk mutat példát abban, hogyan tovább. Hogyan van nekünk, az ígéreteknek a birtokában lehetőségünk? Ha ezt az egy mondatot megértjük saját magunk, és ismételjük is saját magunkat. Az Úré minden döntés, Rá hagyatkozom, Rá bízom, és sokkal több ennek a jelentése, mint hogy ott van Neked, csináld Te. Te jobban tudod. Kell kérnem azt, hogy ne csak megmutassa, hanem az Ő kezében legyen az életem, hogy az én kezembe visszaadja az életemet. Talán nehéz ez a mondat, de mégis így mondom. Bízd rá az Úrra magad helyett, úgy, ahogy van, hagyatkozzál Rá. Terheld Rá. Ez a pontos fordítás. Terheld Istenre az életedet.

 

Na, az, hogy Istennek terhére vagy, az egy érdekes szófogalom. Nem. Az egész életed terheld Rá, vigye Ő. Vigye Ő, időben, térben, mindenben Ő vigye, az Ő kezében lévő életet élhessem meg. Ami benne van a próféciában, hogy a kezébe vagyunk metszve. Amikor Isten cselekszi, akkor megnézi, hogy veled mit is akar. Szinte emlékeztetése a mi életünk, ami oda bele van írva.

 

Ezeket a nem tudom, mit csinálok állapotokat, amit úgy szoktunk befejezni, hogy Istenre bíztam, valahogy meg kellene változtatni. Legyen az Ő terhe, Istennek a terhe, és Ő meg fogja cselekedni. Ez viszont megint egy másik fordításban: és Ő munkálkodni fog. Nem megcselekszi. Megcselekszi, itt van a félremagyarázásnak a jó lehetősége. Rá bízod, majd Ő megcselekszi. Nem. Rá terhelem, és Ő munkálkodni fog. Hol fog munkálkodni? Benned. Hol fog munkálkodni? Az utadon, előtted megy, úgy, mint Mózes is mondta, addig el sem indulok, amíg Te nem mész előttem. Tehát nemhogy szabad, hanem kell kérnem, hogy Uram, ez az út a Te utad, igaz, hogy úgy hívják, hogy az én életem, de megterhellek azzal. A Te terhed az, hogy én ezt végig tudjam járni. Nem helyettem. Hanem annyira legyek a kezedben, ami több mint az átadás, több mint az odaadás. Legyen a Te problémád az én problémám. Legyen a Te munkád az én munkám. Rá tudunk-e terhelődni Istenre így, ebben az értelemben? S nem úgy, hogy most lébecolunk,  és akkor itt van, csináld Te, Istenem. Tudom, itt az ígéret, benne van a 37. zsoltárban, meg is csinálod, énnekem csak kell várni szét tett kezekkel az áldást, fölteszem a kezem, mint a trolibusz, azután jönnek, jönnek az áldások. Nem, neked kell tenni. S az életünknek ez a lényege: odateszem Isten kezébe. Uram, mindenestől.

 

Sokszor elmondom, az életemben mindig is egy olyan pont volt, amiért nagyon hálás vagyok Istennek, a nulla pont. Az volt a legjobb. Istenem, én már itt nem akarok csinálni semmit. Csinálj már valamit. Ráterheltem. S mi volt Isten válasza? Neked kell csinálni. De most már úgy, ahogy Én akarom. És úgy, ahogy Én akarom, ebben érzem azt, hogy előttem megy. Előttem megy.

 

És ha ennek az újszövetségi oldalát nézzük, akkor ott van, hogy Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Igen ám, csak egy út valahol kezdődik. Mi be vagyunk zárkózva saját magunkba. Korszellemiség, abszolút be vagyunk zárkózva. Egymással nincsenek kapcsolataink. Nem ismerjük egymást, csak ilyen sms, vagy néhány e-mail szinten ismerjük egymást. Be vagyunk zárkózva, és ebben a pillanatban van egy ígéret: „Bízzad az Úrra a te utaidat”. Na, de az ajtónál kezdődik az út, ahogy kilépsz önmagadból. Ha abból a bezártságból már egyszer kilépsz, ott kezdődik az út. Hol kezdődik? Valahol Isten elkezdte. Nálad kezdődik. Ki kell lépned, mert felnőtté kell válnod, irány kifele.

 

És Maga Ő, Aki az Út, Aki az Igazság és az Élet, Ő kopogtat az ajtódon. Nem azért, hogy bejöjjön, és ott maradjon. A világ Ura nem azért született és töltötte be mindazt, amit Isten adott szolgálatként az emberiség irányába, hogy veled lakjon egy katakombában, vagy egy börtönben. Ő azért jött, azért kopogtatott, hogy kihozzon onnan. Magadból. A magad bezártságából. A magad teológiájából, a magad egyházi börtönéből. Ő az Útra akar tenni. Oda. De akkor fel kell adnom magamat. Uram, legyen meg a Te akaratod. Legyen meg úgy a Te akaratod, hogy hol akarsz látni engem? Mit akarsz, hogy tegyek? Ez mind a Te terhelésed, Rád terhelem. Mert, én emberként, ha nem terhelem Rá, felelősséget vállalok magamért, és sokszor nagyon sokat kell fizetni azért, én mit döntöttem. Igazából a hívő embernek egy alaphelyzete az, hogyha nem átadott az élete, nagyon jó vallásos lehet. Nagyon jó járomban, ketrecben élhet, és boldog, mert valamelyik egyháznak a hűséges szolgálója, vagy bármije. Isten szabadságra hív, mikor azt mondja, hogy bízd Rám az egész ügyedet. Terheljél meg vele. Én jövök, Általa kopogtatok, és gyere ki az Útra. Gyere ki az Útra.

 

Ha valamikor aktuális, ez most a korunkban nagyon is aktuális. Igen, be vagyunk zárkózva. Be vagyunk zárkózva. Mi mindent meg akarunk oldani valami módszer szerint. Természetesen a kínálat most már óriási. Mindenki lapoz, hogy mi a jó nekem. Melyik teológia, melyik gyülekezet, melyik akármi, és elveszítjük az Utat, mert nem hagyatkoztunk úgy Rá, hogy Rá terheltük az életünket Istenre.

 

Itt szól Dávid Dávidnak, vagy Dávidban bent maga Isten Szelleme, Krisztus Szelleme szól. Figyelj ide, ne törődj a világgal. Igen, nézz körül, ilyen típusú autók kint rohangálnak, mindenki oda-vissza van, hogy milyen gazdag és milyen szép, milyen okos, minden tele van. Te maradj akkor is ebben. Ne foglalkozz, ne kísértsd, ne kísérjed a világot sem. Ne kísérjed, hanem egyszerűen a te ügyed az Én ügyem. Az övéinek a sorsa Isten kezének a munkája, és Istennek a felelőssége Önmagával szemben, nem velünk szemben persze, és úgy, ahogy van, gyere oda Hozzá, terheld Rá magadat.

 

Nehéz ezt a szót így körülírni, ezt a ráterhelődést, hiszen Isten nem ember, és nem vagyok teher Neki. De, mint ahogy emberre odateszem magamat, mint az a gyerek beleomlik az anyja kezébe, végül is mondhatnám ezt is, úgy légy gyerek. Gondtalan, olyan gyerek, mint aki ott van csecsemőként az anyja kezében. Legyen apja is persze. Anyja kezében ott van. Nem kell neki izzadni, nem kell neki parázni, mert nem is tud. Hol van bennünk az a gyermeki? Az, amit itt Dávidnak mond Dávid, vagy Dávidnak mondja maga Isten Szelleme. Hagyatkozzál Rám. Legyen a te ügyed az Én ügyem. Ez az Atyai szívnek egy valami olyan félelmetesen nagy általunk alig érthető, már felnőttek előtt alig érthető állapota. Ráterhelem magamat Istenre. Mint az a gyerek, úgy, ahogy beleomlik az anya ölébe. Nem törődik azzal, hogy van-e cipő rajta, nem törődik azzal, hogy milyen idő van, az anyámban vagyok. S valahogy Isten így szól: hagyatkozz már úgy rám. Legyél már megint gyerek. Mit kell csinálni? Majd meg fogom mondani. Kisfiam, meg fogom mondani. Nem akarok érzelmi húrokat így simogatni, de valahol ezt kellene megérteni, azt az Atyai-gyermeki viszonyt. Hogy Dávid, te, aki nagy király vagy és mindenféle ígéretedről tudsz, és mindened van: legyél már gyerek. Legyél már gyerek, ne kövesd azt a példát, te, mint nagy király megváltod a világot, meg gazdag leszel. Nem. Hanem majd Én. Majd Én, mint az Atya, az ölembe veszlek.

 

Mi sokszor ott vagyunk tényleg ebben a bajban, hogy mi magunk akarunk királyok, lenni. S Dávid, akinek volt elhívása tudta, és mindent tudott, annak szól Dávid, mégiscsak a legjobb, hogyha én gyerek vagyok. Mégiscsak a legjobb, hogyha én Isten kezében egy gyerek vagyok. Talán ezt kellene a nagy képünkkel, a nagy királykodásunk között megérteni. De jó, van egy Atyám. Van egy Keze, Akire úgy, ahogy van, mindent rátehetek. S Az, szépen felnevel. Szépen lépdel az életem, szépen mindent megkapok ahhoz. Megkapom az Utat.

 

S amikor a mi életünkben ilyen bezártságok vannak, bizonyára hasonlíthat ahhoz az ifjúkori élethez, amikor az ember elkezdené is, meg nem is, akarja is csinálni az életét, meg nem is, tudom is, meg nem is. Tudom, hogy felnőtt vagyok, meg apa leszek, de már megint hogy kell ezt csinálni. Ott van bennünk ez a félelem. S a félelemre nem azt mondja, mint ma divatosan, karizmatikus szinten, hú, van erőd. Nem. Mindent bízzál Rám. Legyél gyerek, és akkor nem fogsz sérvet kapni, nem fogsz csalódni, nem fog még az sem érdekelni, hogy ki gazdag és ki nem, mert mindent megkapsz az Atyai házban. Mindent, de mindent. Talán ez a gyermeki hit, ami itt nagyon-nagyon hangsúlyos, úgy elbújtan ebben a zsoltárban.

 

Igen is, ez szükséges az életünkben. Rá terhelődök. Belevetem magam az Atya ölébe. Talán ez az, ami kicsit úgy mégis érzelmileg magyaráz valamit. Úgy beledobom magam. Apám, szomorú vagyok. Atyám, éhes vagyok, Atyám, de otthon vagyok. Azt hiszem, ez a mi utunknak a kezdete, mikor úgy beledobom magamat az Atya ölébe. Oda, mint kisgyermek az anyjáéba. Itt vagyok, éhes vagyok, de ez mind a Te gondod, mert tudom, hogy gondviselő vagy. Tudom, hogy Ki vagy! Tudom, hogy az én Atyám vagy. Tudom. Ez a hitnek a maximuma. Mikor nem próbálkozom, hogy Isten hogy is mondhatná, meg mit szól.

 

Úgy gondolom, hogy el kellene jutni odáig, amikor azt mondom, Uram, nem tudok én semmit. De Te tudod. És még a sírom fölött is tudod, és akkor én is tudni fogom. Akkor, úgy, mint Jóbnál. Tudok ebben a hitben ott lenni, hogy itt vagyok, nem vagyok. Itt vagyok, nem vagyok. Itt vagyok, nincs más akaratom, csak a Tied. Itt vagyok, és nincs más dolgom, csak amit Te adsz. Itt vagyok, és semmi veszélyem nem lehet, mert Te már rég megcsináltad. S ez, azt hiszem a hívő embernek egy nagy-nagy kincse. Itt vagyok, tudom, hogy ami Tőled van, Te már rég beteljesítetted. Nincs semmi dolgom, csak amit Te adsz. Azt pedig Isten megadta, hiszen megadta a Törvényeket, megadta az egész teremtett világra a törvényeket, mit, hogyan kell megélnünk. Nekünk csak egy nagy törvényünk van, és ez belefér a szeretet törvényébe is, úgy szeretni Őt, mint egy kisgyermek. Uram, Beléd vetem magamat.

 

Azt hiszem, sok esetben vagyunk olyan fáradt és nehéz helyzetben, mikor próbálkozunk, kínlódunk, hogy kellene megvédeni a birodalmunkat, meg tágítani, meg még nagyobb díszeket, mint királyok itt játsszuk ezt a kis gyerek állapotunkat, a kis szerepjátékainkat. Ezt játszom, mert nagy akarok lenni. Meg még, még, még. S Isten egyszerűen azt mondja: na, jól van, ennyi a játék. Most neked szólok.

 

Látod, hogy a te dolgod nem megy. Miért nem megy? Mert azt akarom, hogy az Én dolgom menjen. Te azt látod, hogy a világban mindenkinek megy a dolga, és növekszik mindenben. El fognak tűnni. De én úgy gondolom, hogy az egész örök életünk kezdete ott kezdődik, hogy belevetem magam az Atya kezébe. Itt vagyok Istenem. Semmi több. Itt vagyok. Mit akarsz? Azt, hogy mindenben mindent Te cselekedjél meg, hogy eszköz lehessek az én saját életemben, és szolgád mások irányában. A Te szolgád egyedül! Ne a világot nézd, ne a másik embert nézd. Azt az Atyát nézd, Aki vár. Csak annyit akar, csak annyit kér, hogy mindent adjál oda Neki. Ne kínlódj már. 

 

Annyit kínlódtam én is már az életben, így kellene csinálni, úgy kellene csinálni. Rohantam Istenhez, hogy pecsételd le, nem sikerült. Akkor másnak sokkal jobban ment. Jaj, de sok példát hozhatnék. Higgyétek el, bizonyságként azt mondom, amikor azt mondtam, hogy dehogy csinálok én bármit is! Isten tudja, mit akar, én itt vagyok, én azt mondom, hogy Ámen, azután kész. Egy kicsit zsörtölődtem Istennel, hogy nem így gondoltam volna, de azután rájöttem arra, hogy Istenem, mégiscsak Neked van igazad. Jó volt, hogy mindent odaadtam Neked. Odaadtam a házasságomat, Uram, csináld Te. Beköltözött harmadiknak, és Ő vezeti, és így tovább. Uram, én nem akarok szólni semmit, mert nem akarok itt papiparit játszani, hát szóljál Te. Érdekes módon szól. Még sokszor én is csodálkozom, hogy miket mondok. Még magam is észreveszem. De ez az, amikor a gyermek ott van az Atya kezében.

 

Talán jó lenne így még egyszer ezt a zsoltárrészt felvenni: „Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.”„Gyönyörködjél az Úrban…” Ez megint csak hitben szóló felszólítás, hiszen előbb kell hálát adnunk, minthogy történjenek dolgok. Gyönyörködjél, és ebben a gyönyörködésben, a felhívásban megint ott van: nézz körül! S elindulhatsz, akár a természetben, vagy akármelyik területen, Isten milyen hatalmasat teremtett, cselekedett, hogy felfogni sem tudjuk. Gyönyörködjél.

 

Én valamelyik nap, néhány héttel ezelőtt egy csillagvizsgálóban voltam, ahol kivetített planetáriumos előadás volt, és bizony, én, akit nagyon nem érdekelnek már az ilyen dolgok, mégis úgy néztem: milyen kicsik vagyunk! Mégis rá kellett döbbenni, hogy milyen nagy Isten! S most nem a félelem volt, hogy legyőzöm, hanem egy megszeppent kisgyerek, aki ezt mondta: és én most? És én most itt? Mit keresek én itt? Mit tudok én mondani ember, ebben a végtelenségben? És most gyönyörködtem ebben a planetáriumban, hogy milyen fantasztikus gyönyörű. És gyönyörködni előre lehet, mert Isten megmutatja mindig azt a gyönyörűséget. Látod? Ha Isten valamit kínál, akkor nem azt mondja: majd meglátod. Nem. Én szóltam, és te meg fogod látni. Meglátod és a tied lesz. Isten mindig is megmutatja előre. Szól. A hit hallásból van is így igaz, és meglátod a hitednek a következményét, és amikor ezt elfogadod, akkor lesz a tied. Akkor vagy az Atya kezében.

 

Előre hálát adni, gyönyörködj az Úrban. Ez több is, mint hálálkodás, ez az álmélkodásnak a szava talán. Gyönyörködjél, gyönyörködjél Benne. És ott van az a csodaszép Atyai ígéret: megadja szíved kéréseit. Igen, most megint mehetek tovább. Milyen szív lakozik benned? Hiszen a Bibliában a szív az nem ez az ütőerőmű, hanem maga a szellem. Milyen szellemiség lakozik benned? Vigyázat, megadja. Ha te kéred azt, ami nem Istentől való, szabad akaratod van. A szó teremt, meglesz, még a rossz is. Megadja szíved kéréseit, megadja szellemednek a kéréseit. Milyen szellem van benned? S erre egyetlen egy védelem van, hogy ne más szellemiség legyen, hanem Krisztus Szelleme: Uram, minden dolgom a Tied. Ennél tisztábbat nem tudok mondani. Abban már nem vagyok én. Nincs benne az, aki kísért, senki nincs más benne. Uram, minden dolog a Tied. És, ha az Övé, akkor az mind Szent. És, ha ebben a szentségben élek, és egyre inkább élek, akkor megtapasztalom, hogy az én szívem, az én szellemem, az Ő Szellemével azonosan dobog, azonosan működik, és megtapasztalom azt, hogy amit Isten ad, az az enyém, és ami az enyém, azt elkérhetem. Megtanulok imádkozni.

 

S az imámnak is ez az első kezdete, Uram, itt vagyok, mindent Rád terhelek. Tied. Minden hatalom, minden dicsőség, minden problémám, minden a Tied. Ráterhelődök Istenre, hogy Ő megáldjon azzal, hogy tudjam, mi a szívem kérése, hogy azt kérjem el, amit Ő adni akar, s abban a pillanatban kinyílik az Ajtó és kinyílik az Út is. Mert, ha valakinek a szívében megindul a kérés, hogy ezt szeretném, és az Istentől való, akkor kinyílik az Ajtó. És azon az Ajtón keresztül jön a testvéred, és azon az Ajtón keresztül kimész, nyilvános leszel mások között is. Csak tudd már meg Isten szívén mi az akarat, hogy ugyanazt imában vissza tudd kérni, hogy igen, én ezt kérem. Tudj igazán gyerek lenni. A gyerek nem fog tőled olyat kérni, ami nem kell neki, pici. Annak, ha szopni kell, szopni akar. Hogyha a pelenkája ott van, akkor te azt hallgathatod, mert jelzi, hogy tele van. És hogyha egy csípés van rajta, már akkor jelzi.

 

Tudunk-e Istennek így jelezni, Uram itt vagyok. Segíts, szükségem van Rád olyannyira, hogy rám nincs is szükség. Nem az én gondolataim visznek tovább, nem az én akaratom visz tovább, s ebben a pillanatban így záródik, hogy Ő megadja azokat a kéréseket, amit Ő adott nekünk a szánkba. Be fogja teljesíteni, s azon az Úton megyünk, ahol Ő már járt, Ő már előkészített. Azt hiszem, így kellene tovább menni most már. Annyi minden okosság, annyi minden kínálat van már itt, útjelzőként, módszerként, mindenként. Úgy gondolom, elérkezik most már a hívőknek is nagy-nagy serege odáig, hogy ez így nem megy. Uram, az egészet, úgy ahogy van, odaadom, és Ő meg fogja mutatni azt, hogy mi az az út, amin a kereszténységnek kell menni, megmutatja a személyes utat. Megmondja a személyes elrendelését, hogy milyen helyen akar látni. El kell jutni idáig, hogy újra gyerekek legyünk, méghozzá csecsemők.

 



 


AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2016 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat