25. Zsoltár

Mutasd meg az én ösvényemet!

Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán

2016. szeptember 9.

 

Orbán Béla:

 

Nem is olyan régen a 37. zsoltárról beszéltem, ami úgy kezdődött, hogy Dávidnak ez a zsoltár, és érdekes volt, ki üzeni Dávidnak, a zsoltárnak a tartalmát. Most viszont a 25. zsoltárral folytatom a mai szerdai alkalmon, aminek a kezdőszava az, hogy Dávidé. Ebben a kérdésben mi sem természetesebb, hogy a feladó ismeretlen. Mert nem az van odaírva, hogy xy küldi Dávidnak, nincs benne a címzett, a feladó, és rá kell döbbennem, hogy semmi más nem történik, ez egy bizonyságtevő szó. Ez az enyém. Úgy, ahogy a múltkor azt mondtam, hogy Dávidnak, az annyit jelentett, hogy neked szól a 37. zsoltár. Itt viszont a 25. zsoltárnál a felszólítás immáron nem felszólítás, hanem hitvallás, egy bizonyság, Dávidé. Tehát mondhatnám, hogy a 25. zsoltár az enyém. Hogyha érted és elfogadod azt, ami benne van, megérted azt, ami egy hívő embernek az alapvető tulajdonsága, élete, akkor azonosulni tudsz a zsoltárral, mert azt mondta, nemcsak Dávidé, hanem amikor olvasom ezt a zsoltárt, akkor azt mondom, hogy az enyém. Enyém. Miért is? Ehhez el kell olvasnom a zsoltárnak egy részét, nem végig olvasom.

 

„Dávidé. Hozzád emelem, Uram, lelkemet! Istenem, benned bízom, ne szégyenüljek meg, ne örüljenek rajtam ellenségeim. Senki se szégyenüljön meg, aki téged vár, szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled. Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem. Vezess engem a te igazságodban és taníts engem, mert te vagy az én szabadító Istenem, mindennap várlak téged. Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak. Ifjúságomnak vétkeiről és bűneimről ne emlékezzél meg, kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a te jóvoltodért, Uram! Jó és igaz az Úr, azért útba igazítja a vétkezőket. Igazságban járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja meg az alázatosokat. Az Úrnak minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják. A te nevedért, Uram, bocsásd meg bűnömet, mert sok az. Kicsoda az, aki féli az Urat? Megmutatja annak az utat, amelyet válasszon.”

 

A 25. zsoltár különösen érdekes, hiszen arról szól, hogy ez a zsoltár nem más, mint amikor a hívő ember Isten elé megy imádkozni. Semmi más. Meg kellene tanulni az imádkozásnak nem a rendjét, hanem a lényegét. Amikor azt mondom magam is: Hozzád emelem, Uram, a szellememet. Amikor megállok, és nem érdekel az, hogy mi van körülöttem, amikor megállok, és a gondolataimat félreteszem. Amikor megállok és a magam nyavalyáját és sanyarúságát egyszerűen bevallom. Bevallom, megállok, nincsen semmim. Azért, amikor arról szól ez a zsoltár, az utaidat, Uram, mutasd meg, akkor arról szól, hogy nincs utam. Arról szól, hogy az utam befejeződött, az utam megállt, a földi okosságom, a földi elképzeléseim csődöt mondtak. Az imádkozó embernek ez a szava: a szívemet Hozzád emelem. Kész, megadom magam. A testi és a lelki gondokat, bajokat, örömöket, mindent most leteszem, és én szellemben találkozom Isten Szellemével, Krisztus Szellemével, hogy én imádkozni megyek Őelé.

 

S talán meg kellene tanulni ezt az állapotot. Uram, Hozzád megyek. Nem én, nem a testem a kívánságaival, nem a lelkem a nagy okos gondolataival, hanem én elválok és csak szellemben, teljes szabadságban megyek oda Őelé, mindentől függetlenítem magam. Oly sokszor kellene ezt megérteni nekünk, hogy nem tudunk imádkozni, hiszen a következő folytatásnál itt bevallja azt az állapotát, ami nem a szerencsétlenség, hanem azt, ami minden embernek ott van az életében. Uram, nem tudom az utat, az ellenségek nevetnek rajtam, egyszerűen csődöt mondtam, egyszerűen nélküled nem működik semmi. És ez nem szégyen, ez egy állapot. Ebben a világban, amikor megyünk, akkor sokszor megállunk az utakon, hogyan tovább. Megállunk, hogy holnap hogyan kell tovább mennem és sokszor Isten Maga tanít arra, hát imádkozzál. Úgy, ahogy kezdődik ez a zsoltár, Dávid mondja, Dávidé. Nem más mondta, nem más üzente, Dávidé. Megvallom Uram, hogy én úgy, ahogy van, egyszerűen nem tudok továbblépni az életemben. Nem tudok előre haladni, és itt állok tétlenül, a világ halad, a világ éli a maga örömét, éli a maga területén mindent, amit él. Én meg itt állok és várok, és a hogyan tovább állapotában vagyok. És itt a probléma, hogy nagyon sokszor nem is lépünk tovább, ebben a hogyan továbban, a semmiben maradunk, körözünk, vagy lefagyunk, vagy lebénulunk. Amikor elhangzik, hogy Dávidé, akkor nekem is el kellene hangozni, ez most az enyém. Ez most az enyém, itt vagyok Istenem, bevallom, hogy nélküled semmi nem megy. Bevallom, hogy ha Te nem mutatod meg az utamat, akkor én nem tudom, hogy most hova és merre kell mennem, és bevallom azt, hogy bűnös vagyok.

 

Hiszen ebben a 12 versben arról van szó, hogy megvallom azt, hogy tehetetlen vagyok, megvallom Istennek a nagyságát, megvallom a bűnömet, bocsánatot kérek és bizonyságot teszek, hogy az Úr meg fogja nekem mutatni az utamat. Ez az embernek az imádsága. Tudom, hogy nélküle nem megy, mindent Rá bízok. Tudom, hogy az, amit én teszek, az a világgal szemben is majdnem, hogy semmi. Tudom azt, hogy mennyire bűnös voltam, hiszen az ifjúság bűneiről mikor megemlékezik Dávid, akkor mi is emlékezhetünk mennyi próbálkozásunk volt, mennyi világmegváltó ötletünk volt, és Uram, ezek mind nagyon szépek, jók voltak, de a Te akaratod ellen voltak, most éppen késésben is vagyok, nem egy úton vagyok. Most kell rádöbbennem, hogy a múltkor, az ifjúságomnak a dolgai is a saját akarataim voltak, feladtam, nem sikerültek, falnak mentem, csődökbe kerültem. Uram, Te bocsásd meg, mert Istennek az útjai az egyenes út, és abban nincs koccanás a fallal, és abban nincs kibicsaklás, és nincs az árokban való fetrengés, vagy nem tudok tovább menni.

 

Meg tudom-e ezt tenni, hogy egyszerűen elszámolok a jelennel, a múlttal és beszélek a jövőről? A jövő vágyairól, hogy Uram, mutasd meg. És, ha neked előkerül a tanítás szó, akkor még messzebbre jutunk el. Hiszen magam is sokat kínlódok azzal, hogy a tanítások hogyan jutnak el, hogyan alkalmazzák, élik meg emberek, és ráadásul aktuális is, hiszen a gyermekünk is most kezdte a tanévet. Tanításról kellene beszélni. Dávid azt mondja, tanítsd meg az utamat. S amikor belegondolok, hogy miért nem mennek az életek, miért nem mennek az utak, akkor elő kell vennem a zsidó bölcseletnek is a megállapításait, ami teljesen jogos, hogy hogyan tanítunk, és hogyan tanulnak az emberkék.

 

Hogyan tanulnak?  A zsidó bölcselet ismeri a tanításnak a különböző formáit, a tanuló embernek is a különböző formáit. Van, amelyiknek tölcsérrel öntik a fejébe a tudományt, egyik fülén be a másikon ki. Azután van, aki olyan, mint a szivacs, lerakják valahova és máris szívja az ismereteket fel, telítődik, azután kiszárad a szivacs, és van egy harmadik, amelyről később beszélek. De mégis meg kellene mondanom, hogy soha nem fog előre menni az az ember, aki rengeteg ismeretet vesz be a fülébe, és meg sem szűrve, csak tölti, üríti ki, tölti, üríti ki. Rengeteg bibliatudóst ismerhetek, rengeteg tanítót ismerek, rengeteg tanítványt ismerek, aki élettelenül működik. Pontosan ezért, mert nincs megszűrve az a tudás, az, ami a fülén bemegy, nincs egyszerűen szabályosan tanítva.

 

S a harmadik megoldás az, ami a tanításnál igen fontos lenne. Nekünk nem úgy kell tanítani embereket vagy tanulnunk, hogy az egyik fülünkön be, a másikon ki tölcsér mennyiségű nagy tudás és ismeret. Nem szabad úgy élnünk, mint a szivacs, letesznek valahova és mindent fölszívunk, a tejet a tintával és a nem tudom micsodát a micsodával. A vegyes dolgokat, ami folyékonyan szól, a beszédeket mind, mind behabzsoljuk, és nem marad élő nyoma. Számunkra egyetlen egy tanítás az, amit kellene értenünk, amit Dávid is kért ebben a zsoltárában, bort adni az embereknek. Tudvalevőleg a bor az örömnek és a hálaadásnak, és ismervén még az Újszövetségből is, az emlékezésnek a pohara, ami szintén az örömnek, a hálaadásnak a pohara. Bort kell adnunk. Bort kell befogadnunk, mert az ad nekünk örömet, az ad sok minden olyat, amire szükségünk van.

 

Azt a bort, amelyiket úgy hívnak, hogy Isten Igéje. Amelyik valakiben úgy, ahogy van, megérik, végig megy a szőlőszemek taposásán, a törkölynek az eltávolításán keresztül a terítésen át, míg tiszta bor nem lesz. Az a tudás és tanítás, amikor valaki a megérett bort adja másoknak. Amikor valakinek az életében bizonyság Isten Igéje, és az a másik embernek is üdítő, örömet adó édes bor, ami tényleg nem elszédít, hanem örömöt ad a másik embernek is. Azt kell tanítani és tanulni, aminek már megvan az érési folyamata. Nem mindenféle folyadékot betölteni a fejünkbe. Bekapcsolom az internetet és dűl belém a mindenféle, a másik fülemen ki, és azt sem tudom, hogy hol voltam, meg azt sem tudom, hogy ebből mi az érték, mert előbb-utóbb elfelejtem. És az sem egy olyan állapot, amit szabad követnünk, amikor nekem mindenhol föl kell szívni mindent. Hát fölszívod a mérget is a tejjel és így tovább, és csoda, hogy nem haltál bele. Nekünk a jól megérett óborra van szükségünk. Arra, amit Isten Igéjének is mondhatok, ami itt van előttünk a Bibliában, itt van Izrael, a választott népnek a történetében. Igen, ott van, igencsak megsajtolva, kitaposva, törköly eltávolítva, elválasztva és megérlelve Izraelnek a története. Ott van a Bibliában számtalan olyan történet, ami borként kell, hogy nekünk italunk legyen és erőt ad, és sok minden jó tulajdonsággal bír, hiszen ez az, amit nekünk be kell fogadnunk. Az örömöt kell befogadnunk, azt a tanulást, amiben már ott van a bizonyság. Csak azt szabad befogadnunk, amiben ott van a bizonyság. Ott van a választott nép bizonysága, ott van Krisztus bizonysága, ott van a tanítványok bizonysága, vagy ott van a hívő testvéremnek a bizonysága. Bizonyság nélkül csak egy maszlag, amit betöltenek a fejedbe. Teológiai ismeretek tárháza és nem ér semmit. Úgy, ahogy van egyik füleden be, a másikon ki. Úgy, ahogy van, felszívok mindent, ilyen -ista, olyan -ista, mindenféle tanításokat, és végül rájövök arra, hogy megmérgezett, telített és egyszerűen nem tudok mást befogadni, mikor pedig kiszárad, akkor örülök, ha nem mérget tartalmazott a szivacs elmém, hanem valami használható is volt bennem. Tényleg azokat fogadjuk be és azokat tanuljuk meg, és azokat tanítjuk, ami mögött ott van a bizonyság?

 

Amikor Krisztus szavát tanítjuk, amikor minden szavunk Krisztusról kellene, hogy szóljon, az bor. A teológia, dogma, és egyéb segédtudományok, és mindenféle tudományok, ezek bizony sokfélék lehetnek. Olyan kevertek lehetnek, amit a szivacs agyunk felszív, és olyan üresek lehetnek, amelyek egyik fülünkön be és a másikon ki. Bejön a fülünkön és ki is megy mindenféle nyom nélkül.

 

Ha visszagondolok a saját tanulmányaimra, de mindenki megteheti ezt, emlékezzen vissza, hogy a tizen-huszonév tanulmányai közül, mi volt az, ami megmaradt benne. Bizony az olefinek és a delfinek között már nem sok különbséget tudok tenni, és a matematikai egyenletek és egyebek, azok maradjanak úgy akárkié, mert nem igazán maradtak meg bennem. Egy-két versből megmaradt gondolat, ami esetleg tényleg értékes volt, de már az íróját sem tudom, csak az utca van elnevezve róla, és nem vesszük észre, hogy a hétköznapi életben is a tanítás így néz ki, hogy magunk tapasztaljuk, hogy beöntöttek annyi tudást a fejünkbe, de annyit, hogy nem marad meg belőle semmi. Fölszívtunk annyit, de minek szívtuk fel, csak zavar, hogy még mindig emlékszem erre, meg arra. Az izmusokra és a különböző törvényekre, és egyebekre, amit megtanítottak velem, de már nem is igaz, mert újabbak vannak. Fejlődött a tudomány is. Mi maradt meg bennem? Ami mögött volt tapasztalat. Amikor az öreg paraszt bácsival együtt metszettük a fát, és utána egy fáról három féle cseresznye jött le, és mekkora siker volt. Jobban emlékszem rá, mint Einsteinre vagy bárkire, mert együtt tettük, együtt csináltuk.

 

S ez az, amit a gyerekemnek tovább tudok adni, és vágyik rá, hogy az apa milyen volt gyerekkorában, és mit csinált, ő is tudni akarja. Nem vesszük észre, hogy a hívő ember is azt akarja, a másik ember bizonyságát? Pontosan azt. Nem a tananyagot, nem a rám ömlesztett mindent. S ebben a korban, amiben élünk, bizony ezért buta és tudatlan a náció, akár a magyar, akár a környező népek, vagy bárhol tekintem. Olyan mennyiségű tudás van, hogy az egyik fülén be, a másikon kimegy. Olyan mennyiségű van. Semmi, de semmi maradandó nyoma nincs benne. Mennyire hiányoznak a nagy bibliaiskolák és egyebek ellenében a bizonyságtevő emberek, akiknek megért Isten Igéje úgy, mint a bor az életükben. Meg lettek zúzva, le lettek darálva, a törköly ki lett pucolva, le lett fejtve és szépen félre lett állítva az, ami elkezdett még egy második érésben is ott lenni. Látod, milyen jól tudok borászkodni is, ha akarok? Ezt is gyerekkoromban tanultam. Azt, hogy sört hogyan kell készíteni, nem igen tudom, mert nem csináltam. Érdekes, pedig valamikor tudtam, mert egyszer én is megpróbáltam. Tehát egyszer megtanultam, de mégsem maradt bennem. Valamiért, mert nem volt mögötte öröm, tapasztalat, és úgymond, bizonyság, ha visszatérek a tanításokra. Úgy gondolom, hogy amikor a gyermekünk is tanul most, akkor csak az tanítható neki, ami nem az egyik fülén ki, és a másikon be, és nem a mindent tanulj kisfiam. Hanem az, amiben öröme van.

 

Mondhatom a példát. Ma az első zongora óráján ő telefonált, hogy milyen jó volt, nem akar hazamenni, elkezdődött valami. Ha én hegedülni taníttatnám, vagy focizni, úgy megutálná, hogy azt is elfelejtené, hogy tizenegyest vagy tizenkettest rúgnak a focipályán. Fogalma sem lenne róla, ismerve magamat is, meg az embereket is ismerve. Vajon mit kellene tanítanunk? Vajon miről kellene szólni egy alkalomnak? Vajon mire kellene hallgatni? De hát valaki úgy szereti, hogy minél többet. Nem marad semmi a fejében. Egyik fülén be, a másikon ki. Ha valaki úgy szereti, hogy mindent bezabálok, mindent fölszívok szivacsként, előbb-utóbb ki fog száradni a hívő élete. Olvashatsz te ezer különböző szent iratot, keresztény midrásokat, és keresztény, zsidó és egyéb talmudokat, nem marad meg belőle semmi, csak nagyon kevés valami. Te hiába akarsz mindent megenni, úgy jársz, mint a szivacs, hogy kiszárad az életed, mert nem ittál olyat, mint a bor, amiben benne van a fertőtlenítő, benne van a vitamin, benne van minden, ami kell az emberi szervezetnek.

 

Tényleg az ember a bornak a jellemzőiről beszél, amit én nem iszok már ezer éve lassan, de mégis tudom. A középkorban a vizet borral vegyítették, mert nem volt tiszta a víz, és ebben a pillanatban a bor, mint alkoholos ital, fertőtlenítette a vizeket, betegségeket, mint olyanokat megszüntettek a borral. Hát mi lenne, ha más ember bizonyságával fűszerezném meg Isten Igéjét, a vizet a borral keverem, az élő vizet, és akkor nem szűrődik bele olyan, ami hamis, kamu bizonyság, vagy nagyravágyás, vagy bármi módszer. Mi lenne, ha azzal a bizonysággal, ami az életemben van, az lenne a szellemek megítélése, abban, amit prédikáltak, bizony van fertőző, és az én életem nem ezt mutatja. Izrael élete nem ezt mutatja, Krisztus bizonysága nem ezt mutatja. A bor az, amire szükségünk van. Nem a töménytelen mennyiségű, mindenféle divatos, szinte zuhanyzós fülbe spriccelésre, mert mindig valamit szeretnénk hallani. Miért? Mert a bort nem akarjuk elfogadni. Mindig szeretnénk mindent felszívni. Miért? Mert a bort vagy nem ismerjük, vagy nem merjük befogadni. Mert nincs örömünk. És aki ilyen nagy tudással rendelkezik, ilyen nagy beöntött fejű és ilyen szivacsként éli az életét, örömtelen keresztény életet fog élni. Örömtelent.

 

Ezért vissza kell térni a 25. zsoltárra. Meg kellene érteni végre, hogy Dávid miért mondja, taníts engem utaidra. Mutasd meg azokat az örömöket, azokat a bizonyságokat, tudjam én is, ott menjek, én is arra járjak. Ezen a vidéken, ahol itt röhögnek rajtam a világiak, az Istentelenek, mutasd meg azt az örömet, amit ők nem ismernek, de én sem ismerem, ha nem mutatod meg. Hol van bennünk ez az őszinte ima? Uram, nem megy. De, amit Te adsz, abban öröm van, az bor, az meg van érve, óbor. Nem egy lötyi víz, egy ócska prédikációnak hívott tanulmány, hanem maga Isten Igéje, ami élő, ami fertőtleníti az életed, és így tovább. Hol van az öröm abban az igehirdetésben, ami nekem éppen szükséges? Hol van, akár a halállal kapcsolatos öröm, hogy mi az életnek értelme, vége és célja? Hol van?

 

Tudunk szépeket sajnálkozni egymáson, de hát ez lötyi, ez semmi. Ez szivacs, felszívom, így, meg úgy, egy kis morfium, és ámen. Nem! Isten örömöt ad minden helyzetben. Ha útról beszélek, akkor annak vannak lépései, a lépésekből áll az út. A pontokból lesz az egyenes. Erre kérjük el a mindennapoknak az örömét. Ami nem az az öröm, ami testi, nem az az öröm, ami a lelki örömök, hanem az a szellemi, amit feltett itt a 25. zsoltárnak az elején, az első szóban. „Dávidé, Uram a szellememet odateszem eléd!” Adj bele örömöt. Adj, mutasd meg szellemben azt az örömöt, hogy Teveled, Tebenned milyen az élet. Merre kell Veled menni, hiszen előttem ment, Őt követem. Hol van az, hol van az a bizonyság, amire nekünk szükségünk van? Mert erre az örömre, és erre a bizonyságra van szükségünk. S amikor Dávid itt kéri, hogy mutasd meg az én utaimat, ösvényeidre taníts meg, akkor egyértelmű, hogy nem azon az úton kell menni, hanem egy szűk úton, ami csak az enyém. Csak az enyém, és azon is van öröm. 

 

Talán meg kellene érteni végre, így tanévnyitó napjai után is meg kellene érteni, jó lenne most már taníthatónak lenni, és jó lenne, ha úgy tanítanánk, ahogy Isten is akarja. És jó lenne, ha bennünk lenne az a vágy, ami a 25. zsoltárban Dávid szavaiban van: Uram, taníts engem. Taníts engem. Taníts engem. És ebben a zsoltárban kulcsszó mindig is az út, út, utadra. Nem az enyémre, hogy nekem hogyan kell csinálni, hanem a Te utadra, ami telve van örömmel. Ami az örömnek az útja. Mi, úgy gondolom, nagyon-nagyon eltévesztjük a saját testi-lelki örömeinket. Nagyon-nagyon nem ismerjük és értjük azt a szellemi örömöt, amiről pontosan Dávid beszél, hogy nekem semmi nincs. Nekem semmim nincsen, nekem a Te örömödre van szükségem, a Te tanításodra. Arra a tanításra, hogy nem egy vödör vizet a fülembe, és én most már mindent tudok. Nem a környezetemtől felszívok mindent, és akkor én is mindent tudok, és mind a kettő értelmetlen végeredményét nézve. Hanem, Uram, én azt a stabilat, azt a nagyon kiforrtat kérem, ami bizonyság.

 

Isten pedig bőségesen adott bizonyságot. A Biblia összes lapján van bizonyság. A Biblia teljessége Istennek a bizonysága. Ennél nagyobb öröme nem lehet az embernek. Ezt kellene megértenünk. Ezt bizony meg kellene értenünk, hogy erre van szükségünk, és nem arra, hogy most mindenféle divatot összeolvasunk, mindent végiglegelünk az interneten, meg mindent beszívunk, és hiper-szuper okosak leszünk tőle. Egyik sem! Istennek a bizonyságaira van szükségünk, és csak ezt szabad tanítani. És ha valaki kérdez, ez, meg az, meg…, nem kell. Istennek a bizonyságairól, Krisztus szavairól kell beszélni. Krisztus bizonyságáról, ami Istennek az Igéje, nem más.

 

Amikor ezt a zsoltárt így előveszi az ember, akkor tulajdonképpen az imádkozó embernek a zsoltára, aki megmutatja, mikor odaáll: ez az enyém. Ez az út az enyém: csőd. Ez az élet az enyém: csőd. Ezért tudom, hogy Te kegyelmes, irgalmas Isten vagy, és nekem szükségem van az örömteli útra. Erre van szükségem. Ha valaki másra vágyik, előbb-utóbb az útról leszakad, üres lesz az élete, értelmetlen lesz az élete.

 

Úgy gondolom, itt vannak a legnagyobb problémák keresztény szinten. Nem az Ő útját akarjuk járni, amiben öröm van, hanem a testi-lelki örömöknek az útját próbáljuk lepecsételtetve, igazolásként Isten szavaival aláhúzni. Ez nem fog menni. Úgy gondolom, hogy ezt nagyon is meg kellene tanulni, ezt az odaadást, ami Dávidnál van. Dávidnak a szavaiból kitűnik az is, hogy itt, amikor ő felmegy, a szellememet viszem Teeléd. Ebben benne van egy olyan, amit tudnunk kell, ma már ez sem divat, valószínű, ha az ember valahova ment látogatóba, akkor ajándékot vitt. Különösen, hogyha egy felül valónak, magasabb pozícióban levőnek, ha egy királynak, akkor mindenki vitte a kis ajándékát. Dávidnak itt, ez a zsoltára arra mutat, hogy ő is úgy megy oda, felmegyek Eléd, de nincsen semmim. De vagyok én. Ezt talán meg kellene tennünk imában, ezt az őszinteséget, hogy Istenem, most Eléd megyek, világ Királya, Eléd megyek. Tudom, hogy most nekem hálával kellene áldoznom, tudom, hogy kellene vinnem ajándékot Neked, hiszen Te vagy a Királyom. De nekem nincs. Üres vagyok, semmim nincsen, és itt vagyok, mert Neked van, és Tőled kérem.

 

Talán ebből a zsoltárból ez volna, meg kellene tanulni alázatosnak lenni, nem fizetni a Királynak, hanem őszintén, ahogy ebben a 12 versben olvasom. Uram, itt vagyok. Csőd az egész. De nem baj, mert tudom, hogy Te vagy a Király, és kimondom azt, hogy Te hűséges Király vagy, ahogy az Ámen szót kimondom. Ez egy Ámen! Uram, Te hűséges Király vagy! Én itt vagyok, nem tudok Neked hálálkodni, nem tudok fizetni, nem tudok semmit hozni. Ezért mit hozok? Magamat, hogy Tőled kérjem, hogy merre menjek tovább. Tőled kérem az örömöt, Tőled kérem azt a kegyelmet, irgalmat, ami elkísér ezen az úton. Tőled kérem azt az igazságot, ami az én megítélésem, bűnbánatom, és a kegyelemnek a részeseként odamehetek, tudom az én utamat. Mert ennek a folytatása, mikor kimondom, Uram, köszönöm, teljes öröm az életem. Teljes öröm az életem.

 

Valahogy meg kellene tanulni az ima lényegét ebből a 25. zsoltárból. Az imádkozó embernek a lényegét. Mindent itt hagyok, nem erőlködök, nem kívánságlista, testem, lelkem félredobom. Uram, a szellememmel megyek Hozzád. És mivel a szellememmel mentem Hozzád, én testivel, lelkivel, semmivel nem tudok fizetni. Hiszen itt hagytam. Itt hagytam a vágyaimat, itt hagytam mindent. Most Te meg én, szellemben szeretnék találkozni. Tudom, hogy kellene vinni, hát itt a szellemem. Isten nem a testedet kéri, és a lelkedet kéri, hanem a szellemedet kéri. És Dávidnak itt van a példája, amikor azt mondja: itt a szellemem. Viszem eléd. Úgy gondolom, talán, meg tanulhatnánk imádkozni. Tegyünk félre mindent. Ne a testi, lelki bajainkat, örömeinket és egyebünket, hanem, itt vagyok, Uram. Én a szívem közepét, az életem közepét, a szellememet adom oda. Nélküled nem megy tovább a holnapi napom. Nem lesz örömteli, röhög rajtam a világ, sok minden baj van, és ez így nem megy tovább. Én Benned akarok örülni, Veled akarok élni, és minden, amit Te adsz, a Te Igéd, a Te bizonyságod által, úgy, mint a bort, elkérem. Mutasd meg nekem azokat a bizonyságokat, amik nekem útmutatók, ami öröm, ami tanít.

 

És nagyon könnyű ezt már most megérteni. Igen, vedd elő a Bibliát. Igen, gondolj bele a választott népnek az életébe, gondolj bele néhány embernek az életébe. Ne helyezd bele magad, csak értsd, hogy milyen jó volt ennek, annak, meg amannak. Milyen nagy Istennek a dicsősége, Istennek a bizonysága a választott nép életében, az Újszövetségben, sok-sok ember életében. Mutass nekem testvéreket, akiknek az életében Te látszol. Nekem is legyen örömöm, mert Téged látlak meg benne. Nem az én akaratomat, vagy az ő akaratát, nem az én örömömet, vagy az ő testi-lelki örömét, hanem azt az örömöt, ami minden fölött van. A szellemi örömöt, amit Te adtál az ő szellemének, erre az én szellememnek is szüksége van, hogy testben és lélekben is természetesen rendeződjön minden.

 

Tanuljuk meg a 25. zsoltár szerint megélni ezt az audienciát: itt vagyok Istenem. Itt vagyok. Nem megy semmi, a fiatalságom sem volt egészen kóser, de tudom, és amikor azt mondom, ez most nem egy tananyag, ez Dávidé. Akkor én is kimondom, ez az én bizonyságom, és én mondom ki. Most elindulok. Most elindulok, megyek a Királyhoz, megyek a világ Urához. Akkor lesz örömöd, akkor lesz utad, akkor lesz változásod, sőt, olyannyira, hogy célba is fogsz jutni.           

                 

 

 



 


AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2016 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat