A vér jele

Peszach első napja

2016. április 23.

 

Orbán Eszter:

 

Peszach ünnepe köszöntött ránk. Tegnap este kezdődött el ez az ünnepsorozat, és tegnap estével, a Széder estével egy hosszú, hosszú ünnep vette a kezdetét. Talán kicsit furcsa, hogy azt mondom, hosszú, hosszú ünnep, hiszen Peszach tulajdonképpen 7 napon át tart, azonban ezzel a 7 nappal nincs vége. Peszach második napjától elkezdődik az ómerszámlálás, ami 7 teljes hétig tart, és a 49. nap után, az 50. napon köszönt ránk Savuot ünnepe. A zsidóság úgy nevezi Savuot ünnepét, hogy a Záróünnep, hiszen Peszachot és Savuotot tulajdonképpen egy ünnepnek tekinti. Bár 2 különálló ünnep, mégis egységes, mégis egyik a másikból következik. Nem darabolódik szét, hanem egy folyamat kezdődik el Peszach-kal, egy folyamat kezdődött el a tegnapi Széder estével.

 

Mi is ez a folyamat? Peszach az Egyiptomból való megszabadulásnak az ünnepe, és nemcsak azt ünnepli a zsidóság, hogy megszabadult a szolgaság földjéről és a szolgaság uralma alól, hanem ennek a szabadulásnak van egy folytatása. Nem a levegőben lóg és nem a semmiben marad ez az örömérzés, hanem folytatódik ezzel a 49 nappal, amikor felkészül arra, amiért tulajdonképpen történt ez a szabadulás: a Tóraadásra. Hiszen Savuot ünnepe nem más, mint amikor a zsidó nép a pusztában, a Sináj-hegynél, a Hóreb lábánál megkapta a Törvényt. Megkapta Istennek azt az Igéjét, ami által útmutatást kapott az életére, a jövőjére, az elrendelésére, az életútjára nézve.

           

Tehát ez az örömünnep nemcsak annak az öröme, hogy kijöttünk Egyiptomból, és de jó, hogy minden uralom, elnyomás és rabszolgaság alól felszabadultunk, hanem annak az öröme is, ami még nem történt meg, de tudjuk, hogy meg fog történni. Tudjuk, mert várjuk, mert elkezdtük számlálni a napokat, és tudjuk, hogy az ünnep beteljesedése, az ünnepnek a lezárása, az még csak ezután jön. A Peszach-kal elkezdődik valami, és egy olyan folyamat veszi kezdetét, amelyről már nagyon sokat beszéltünk, hogy mennyire szépen párhuzamot lehet hozni a hívő életünkben mindazzal a történéssel, ami Izrael népével innentől kezdve történik.

 

Ezen a szombati napon, illetve Peszach 7 napján minden egyes napon ünnepi részeket olvasnak fel a Tórából, az ünnepre utaló szakaszokat veszik elő. A mai szombaton tehát a hetiszakasz egy ünnepi szakasz, Mózes 2. könyvének a 12. fejezetében a 17. verstől kezdődik az a rész, amit délelőtt a zsinagógákban olvastak fel. Ez a Peszach leírásáról szól, magáról az ünnepről, hogy mi is történt, hogyan is történt, amikor még a nép Egyiptomban volt, és azzal kezdődik, hogy elrendeli Isten a peszachi báránynak a leölését, a peszachi vacsorának a megülését, majd folytatódik a 10. csapással, és utána, a 10. csapás után kezdődik meg a kivonulás. Erről a kivonulásról, illetve a rendtartásról ír. Ami központi szerepet kapott ebben a szakaszban, az ennek a résznek az eleje, amit szeretnék felolvasni, Mózes 2. könyvének 12. fejezetében a 17. verstől: „Megtartsátok a kovásztalan kenyerek ünnepét, mert azon a napon hoztam ki a ti seregeiteket Egyiptom földjéről, tartsátok meg hát e napot nemzetségről, nemzetségre örök rendtartás szerint. Az első hónapban a hónapnak 14. napján este egyetek kovásztalan kenyeret a hónap 21. napján estéig. 7 napon át ne találtassék kovász a ti házaitokban, mert valaki kovászost ejéndik, az a lélek kiirtatik Izrael gyülekezetéből akár jövevény, akár az ország szülöttje legyen. Semmi kovászost ne egyetek, minden lakóhelyeteken kovásztalan kenyeret egyetek. Előhíva Mózes Izrael minden véneit és monda nékik: fogjatok és vegyetek magatoknak bárányt családjaitok szerint és öljétek meg a Páskát. És vegyetek egy kötés izsópot, és mártsátok a vérbe, amely az edényben van és hintsétek meg a szemöldökfát és a két ajtó felet abból a vérből, amely az edényből van. Ti közületek pedig senki se menjen ki az ő házának ajtaján reggelig. Mikor által megy az Úr hogy megverje az Egyiptombelieket, és meglátja a vért a szemöldök fán és a két ajtófélen, elmegy az Úr az ajtó mellett és nem engedi hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti házaitokba. Megtartsátok azért ezt a dolgot rendtartás gyanánt, magadnak és fiaidnak, mindörökre.”

 

Egy nagyon érdekes momentum és üzenet ebben a szakaszban az ajtófélfának a megkenése – ismert előttünk-, azonban ez a rendtartás mind a mai napig ott él a zsidóságban, a mindennapjaik része, hiszen ebből adódóan kerül fel a zsidó otthonok ajtófélfájára a Mezüze, vagy Mezúza, ki hogy ismeri. Az a kis jel, ami mutatja, hogy ennek a hajléknak az Örökkévaló Isten a védelmezője, az oltalmazója. A zsidó ember ennek láttán és megérintése során imádkozik a ki- és bemeneteléért, a ház és önmaga védelméért. Jelként van ott ez az ajtófélfán, ebből a parancsolatból, ebből a rendtartásból alakult ez ki. Mindennap emlékezik arra, amire ez a jel emlékezteti. Arra, hogy mi által menekült meg, arra, hogy az ő megmenekülése minek köszönhető. Egy zsidó ember mindennapjainak része az Egyiptomból való kivonulásra való emlékezés, mégis, nem arra emlékezik, hogy milyen nagy csoda történt. Nem arra emlékezik, hogy kettévált a tenger és száraz lábbal vonult át. Nem arra emlékezik, hogy az Egyiptombeliek –mint, ahogy később olvasható ebben a szakaszban-, arannyal, ezüsttel, edényekkel, ruhákkal ajándékozták meg őket és úgy vonultak ki. Nem arra emlékezik, hogy az a sok-sok csapás, ami érte Egyiptomot, az őt nem érte el. Ezek is részei az emlékezésének, azonban ami a Peszachnak a magja, a Peszach üzenetének az eszenciáját, a lényegét, az ízét adja, az ez a rész: a vér felkerül az ajtófélfára, és a vér jellé válik. És a jellé válás az, ami egy központi üzenet lett. Nem az, hogy milyen csapásokat úsztunk meg, nem az, hogy milyen csodákat éltünk át, nem az, hogy milyen csodamódon szabadultunk ki, hanem az, hogy egy jel került ránk. Egy jel került ránk, ami által megmenekültünk.

 

És természetesen ilyenkor az ember tovább gondolhatja és hozhatja a párhuzamot, hogy Krisztus jele van a mi életünkön, hiszen Krisztus, mint peszachi bárány, mint a peszachi áldozati bárány jelenik meg már az Újszövetségben is, és egyből gondolhatunk Krisztus váltságművére, a Golgotai áldozatára, a megváltásra, azonban érdemes jobban megnézni, hogy mi is ez a vér? Mert nemcsak a kiváltásnak, s a megmaradásnak a jelképe.

 

A vér mindig jelzi az életet, és a vér jelzi az éltben levő lelket. Vagyis a vér jele, az tulajdonképpen a léleknek és az életnek a jele. A léleknek a jele, és erre tenném a hangsúlyt, hogy a léleknek a jele. Sokszor Krisztus váltságművével hozzuk párhuzamba ezt a megmenekülést, hiszen nagyon sok ilyet hallani, és olvasni, hogy ahogyan megmenekült a zsidóság ezáltal a jel által, az öldöklő, pusztító angyaltól, mi is úgy menekülünk meg azáltal, hogy Krisztus váltságművét elfogadjuk. De ha tovább megyünk, akkor belegondolhatunk abba, hogy ez nemcsak a mi szellemi állapotunkra vonatkozik. Nagyon sokszor azt gondoljuk, hogy ez a megváltás, ez a kiváltás a mi szellemünk minőségi állapotának a változását jelenti, azonban a vérben több van. A vér a lélek hordozója. A vér az élet hordozója, a léleké, az érzéseké, a vágyaké, az akaratoké, a gondolatoké. Mindazé, ami ajtót nyithat a szellemi állapotnak. És ez a vér került az ajtófélfára. Amikor Krisztus véréről beszélünk, akkor ne csak arra gondoljunk, hogy a mi hitéletünkön van ott az Ő vére és az Ő pecsétje. Ne csak arra gondoljunk, hogy a mi szellemi állapotunkat váltotta ki a halálból, hanem a lelkünket is épp úgy. Hiszen a lélek a vér jelképe.

 

És amikor ez a lélek ott van, akkor tulajdonképpen Krisztus lelkülete kell, hogy ránk kerüljön. Amikor az ajtófélfán ott van ez a jel, akkor a mi ajtófélfánkra is fel kell, hogy kerüljön ez a jel. A mi házunkra, s az a ház nem más, mint mi magunk, a mi emberi lényünk. Az egész valónk, ami ebben a világban van, a szellemünk, lelkünk és testünk. Ez a mi házunk, így a mi életünkön is ott kell, hogy legyen ez a jel. Nemcsak a szellemi állapotomnak a pecsétje Krisztus vére, és nemcsak a szellemi állapotom megváltásáról szól maga a megváltás és az üdvösség kérdése, hanem valóban ott kell, hogy legyen ez a jel az én lelki világomon is. Ott kell, hogy legyenek a gondolataimon, az érzéseimen, látszódnia kell a cselekedeteimben ennek a jelnek. Ott kell, hogy legyen a mindennapjaim legapróbb részében is. Úgy, ahogy egy zsidó ember is minden pillanatban, ahogy meglátja az ajtófélfát, emlékezik erre a jelre, úgy nekem is látnom kell önmagamon, és láttatnom kell mások számára ezt a jelet.

 

Amikor a hétköznapok taposó malmában vagyunk, akkor vajon ott van-e ez a jel, látjuk-e ezt a jelet, érezzük-e azt, hogy ez az, ami a mi megmenekedésünk, ami a kiváltásunk, ami a szabadságunk. Bár benne vagyunk Egyiptomban, hiszen a nép is ott volt, még ez az egész jelenet akkor történik, amikor ők a szolgaság kellős közepén vannak, nem jöttek még ki Egyiptomból, ott vannak. De már megkapták a jelet. És ez a jel volt az ő szabadulásuk. Nem az volt a szabadulásuk, hogy ők kivonultak Egyiptomból. A szabadulás ott kezdődött, amikor ez a jel felkerült a házakra. És ennek következménye lett az, hogy ki tudtak menni Egyiptomból. A hangsúly tehát nem a kivonuláson, mint eseményen van, hanem azon, hogy az ajtófélfán ott van-e a jel. És amikor ez a jel felkerült, ez adott számukra védelmet, megmenekedést, és elválasztást.

 

A Peszach szava annyit jelent, hogy elkerülés. Amikor ez a jel rajtunk van, akkor bár benne vagyunk Egyiptomban, bár ott vagyunk még mindig a világban, ott élünk, ott telnek a hétköznapok, de elkerülnek mindazok a dolgok, amik meg tudnák ölni a lelkünket, az érzéseinket, a gondolatainkat és a szellemünket. Hiszen ez a jel miért került fel? Pontosan azért, hogy az öldöklő angyal, az, aki a pusztítást végzi, az kikerülje ezeket a házakat. A Peszach kikerülést, elkerülést jelent. És a mi életünkben is megtörténik, és meg kell, hogy történjen a szellemünk, a lelkünk és a testünk egységében ez az elkerülés. Meg kell, hogy legyen az, hogy nem ér már el az, ami a világban tombol és pusztít.

 

A zsidók látták mi történik, mindent láttak. Az előző 9 csapást látták. Látták, hogy mi történik Egyiptommal, de velük nem történt meg. S ami a legsúlyosabb és a legborzasztóbb, ennek az egész esemény sorozatnak, ennek a történetnek a legmélyebb pontja, amikor minden elsőszülött meghal Egyiptomban. Olvashatjuk is tovább, hogy volt sírás és jajgatás Egyiptomban, és az embertől kezdve az állatokon át mindenkinek az elsőszülöttje meghalt. Vagyis a halál kezdett el tombolni, de ez a halál nem érte el a zsidókat - a jel miatt. Peszachnak ez az üzenete. Nem az, hogy aztán később kivonulnak és szabadok lesznek, hiszen az csak egy következménye lett ennek. Ez az igazi üzenete Peszachnak: minket elkerül a halál, minket elkerül mindaz, ami az érzéseinket, vágyainkat, gondolatainkat meg tudná ölni, és ki tudná ölni belőlünk... Elkerül, nem ér el a pusztító.

 

Ugyanakkor egy felszólítás is van ebben a részben, hiszen azt mondja, hogy kend meg, de maradj is bent a házban, ne gyere ki reggelig. Amikor a legsötétebb, amikor a legpusztítóbb az éjszaka, amikor akárhova nézünk, látjuk azt, hogy tényleg szellemileg is tombol a sötétség, lelkileg is egy iszonyatosan sivár és holt állapot van a világban, akkor te ne gyere ki a házból reggelig. Mit jelent ez? Ne gyere ki önmagadból, ne gyere ki a saját lelkedből, ne gyere ki a saját vágyaid, elképzeléseidből, maradj meg önmagadban. Vagyis ne hagyd, hogy sodródj a halállal. Maradj meg abba a jelben, amit Isten rád tett. Maradj meg azokban a gondolatokban, amiket Istentől kaptál, maradj meg azokban az érzésekben, amiket Istentől kaptál, abban az ismeretben, amit Istentől kaptál. Ne gyere ki, ne menj bele, ne szívd magadba a halált. Te életre választott vagy, te az élet pecsétjét kaptad meg. Ne gyere ki önmagadból, és ez nem egy bezártságot jelent, hanem egy védelmet. Meg kell, hogy maradjak az Istentől kapott tanításban, az Istentől kapott szellemi, lelki, fizikális állapotomban ahhoz, hogy megmeneküljek. Nem vállalhatok közösséget a halállal. A kimenetel, az önmagamból való kilépés azt jelentené, hogy közösséget vállalok Egyiptommal. Bent kell maradnom a saját házamban. Bent kell maradnom önmagamban, egészen addig, amíg Isten azt nem mondja, hogy mehetsz. Amíg el nem jön a reggel. A reggel pedig a sötétségnek a megszűnése. A reggel, a hajnalhasadás az egy elválasztás, az egy elkülönítés, de Isten most mindannyiunkat az elkülönítés időszakában tart. El vagy különítve. Az által, hogy a jel ott van rajtad, el vagy különítve. És látod, hogy hogyan halnak meg az Egyiptombeliek. Látod a pusztulást, mindent látsz. Hiszen körülvesz, benne vagy, ott vagy Egyiptomban, látod, de téged nem fog elérni.

 

Peszach üzenete számomra ez: nem a szabadság, nem a kivonulás a hangsúlyos, hanem a megmenekülés. A megmentés, a jel. Jellé kell válnom, jelként kell élnem, és a jelre kell tekintenem. És ha a jelre tekintek és jelként élek, akkor következményként meg fogom élni a szabadságot. Akkor meg fogom élni azt, hogy egyszerűen már nincs közöm mindahhoz, ami a halálnak a cselekedete, a halálnak a gondolata, és a halálnak a szellemisége. Így válok élővé, és így maradok életben. 

 

Széder estét, a Peszachot köszöntő estét és ünnepet úgy is nevezi a zsidóság, hogy az Őrködés éjszakája. És úgy gondolom elérkeztünk nemcsak történelmileg, hanem minden szempontból egy olyan időszakba, amikor az őrködés éjszakáját éljük. Amikor odakint nagyon sötét van, amikor a világban a szellemi és lelki élet területén kézzel fogható a sötétség, akkor nekünk az őrködés éjszakáját kell megélnünk. Akkor erre a jelre kell emlékeznünk, ezt a jelet kell a szemünk előtt tartanunk, mert ez lehet az a jel, ami valóban átvisz minket a halálból az életbe, és valóban itt élővé teszi az életünket. Akkor hiába járkálnak körülöttünk élő halottak és meszelt arcú emberek, nem fog elérni. Nem fog elérni, mert rajtunk van az életnek a jele.

 

Ennek a szombatnak a délelőtti Igeszakasza a tórai részből tehát az imént említett Igeszakasz volt, és a délután folyamán is olvas a zsidóság egy tórai részt, ez pedig a Mózes 3. könyvében található, 16. fejezetben. És nagyon érdekes, mert ez a szakasz első látásra egyáltalán nem függ össze a délelőtt elhangzott résszel, ugyanis itt a 16. fejezetben az évenkénti engesztelési ünnepről van szó, vagyis a Jom Kipurról. És Jom Kipur az egy egészen más ünnep, egy egész más kategória, egészen más üzenettel és más jelleggel bíró ünnep, de mégis összekapcsolja ezt a kettőt, mint egy folytatásaként. Délelőtt beszél a Peszachról, a peszachi rendtartásról, a szabadulásról, a megmaradásról, és délután hozza ezt a szakaszt folytatásként, és a szombatnak a lezárásaként. Ezt az évenkénti engesztelési ünnepi részt. S felmerülhet a kérdés, hogy miért? Miért pont ezt? Miért nem azt, hogy például hogyan üljétek meg aztán a későbbiekben a Kánaán földjén az ünnepet? Vagy miért nem azt hozza, hogy a pusztában hogyan üljétek meg, hiszen arról is van rendtartás Mózes 4. könyvében, hogy a pusztai Peszachokat hogyan ülték meg. Vagy miért nem arról szól, hogy például a királyok idejében hogyan történt ez a rendtartás? Egy egészen más ünnep kerül párhuzamba ezzel az ünneppel. És ha végig gondoljuk, akkor nem ellentéte Peszachnak Jom Kipur, hanem nagyon is kéz a kézben járnak, és nagyon is kiegészíti egyik ünnep a másikat. Azért, hogy átlássuk jobban és megértsük, hogy miről is van szó, ezt az első 16 verset szeretném felolvasni:       „És szóla az Úr Mózesnek, az Áron két fiának halála után, akik akkor haltak meg amikor az Úrhoz járultak vala. És mondta az Úr Mózesnek: szólj a te atyádfiának Áronnak hogy ne menjen be akármikor a szent helyre a függönyön belül, amely a láda felett van, hogy meg ne halljon, mert felhőben jelenek meg fedele felett. Ezzel menjen be Áron a szent helyre egy fiatal tulokkal bűnért való áldozatul, és egy kossal, égőáldozatul. Gyolcsból készült szent köntöst öltsön magára, és gyolcs lábravaló legyen a testén, gyolcs övvel övezze be magát, és gyolcs süveget tegyen fel. Szent ruhák ezek, mossa meg azért a testét vízben és úgy öltse fel ezeket. Izrael fiainak gyülekezetétől pedig vegyen át 2 kecskebakkőt, bűnért való áldozatul és egy kost, egészen égő áldozatul. És áldozza meg Áron a bűnért való áldozati tulkot amely az övé, és végezzen engesztelést magáért és háza népéért. Azután vegye elő a két kecskebakot és állassa azokat az Úr elé a gyülekezet sátorának nyílásához és vessen sorsot Áron a két bakra egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azazelért. És áldozza  meg Áron azt a bakot amely az Úrért való sors esett, és készítse el azt bűnért való áldozatul. Azt a bakot amelyikre az Azazelért való sors esett állassa elevenen az Úr elé hogy engesztelés legyen általa és hogy elküldje azt Azazelnek a pusztába. Áron pedig úgy áldozza meg a bűnért való áldozati tulkot amely az övé és úgy szerezzen engesztelést magáért és háza népéért, hogy ölje meg a bűnért való áldozati tulkot amely az övé. És vegye tele a tömjénezőjét eleven szénnel az oltárról amely az Úr előtt van és vegye tele a két markát a porrá tört fűszerekből való füstölőből  és vigyen belül. És vesse a füstölőt a tűzre az Úr előtt, hogy befedje a füstölő felhője a fedelet amely a bizonyság felett van, hogy meg ne haljon. Azután vegyen a tuloknak véréből és hintsen ujjával a fedél felső színére a fedél napkelet felé és hintsen ujjával hétszer a fedél felé. És ölje meg a bűnért való áldozati bakot amely a néppé és vigye be annak a vérét a függönyön belül és úgy cselekedjék annak vérével amint a tuloknak vérével cselekedett, hintse ugyanis azt a fedélre és a fedél elé. Így szerezzen engesztelést a szent helyen Izráel fiainak tisztátalanságai és vétkei miatt, minden féle bűnei miatt így cselekedjék a gyülekezet sátorával is, mely közöttük van az ö tisztátalanságainak közepette.”

 

Itt a bűnért való áldozatról, a tisztátalanságért való áldozatról van szó. Hogy kerül ez ide Peszach-hoz? Nagyon sokat beszéltünk már erről, hogy mit jelent Azazel. Mit jelent ez a sorsvetés? Mit jelent ez a jom kipuri szertartás, és sokan úgy vélik, hogy Azazel tulajdonképpen nem más, mint maga a gonosz, maga a Sátán, és annak lett kiküldve a sok-sok bűn, amit ráolvastak arra a kecskére. Mások úgy vélik, hogy ez nem a Sátán, hanem ez egy démon, vagy éppen a Sátánnak valamelyik szolgája, de mindenképpen valami gonosszal azonos ez az Azazel. Vannak olyan zsidó értelmezések és egy picit ez gondolkoztatott el, és kezdtem efelé hajlani, mert úgy éreztem, hogy ez új perspektívákat nyit ki, amik azt mondják, hogy Azazel nem más, mint egy mozaik szó. És ez elgondolkodtató, hiszen a zsidóság nagyon sok mozaik szót használ. A Bibliában nagyon sok mozaik szó található, amit nem tudunk szó szerint értelmezni, de mozaik szóként szerepel. Ilyen példál az Ámen szava, ami nem azt jelenti, hogy úgy legyen, hanem annyit jelent: Él Melech Náámán. Ez egy mozaik szó, vagyis: Isten hűséges Király. Tehát amikor mi Áment mondunk, ezzel kinyilvánítjuk Isten hűségét, és tanúságtételt teszünk Isten hűségéről. Nem azt mondjuk, hogy úgy legyen, hanem Isten az, aki hűséges Király. Ez egy mozaik szó, de sok ilyen mozaik szót használt a zsidóság, és úgy vélik, hogy ez az Azazel is egy ilyen mozaik szó lehet, ami pedig ha így értelmezem annyit jelent, hogy: ellökni, eltaszítani, elvetni. És ez egy duplázó kifejezés, amit pedig úgy értelmezünk, hogy egy végleges eltaszítás, egy végleges elutasítás. És így már jobban összeáll és érthetőbb a kép, hogy mi történik a bűnnel. Véglegesen ki van taszítva az a sok bűn, ami felhalmozódott a népben, véglegesen ki lett taszítva, véglegesen el lett taszítva. Na de hogy jön ide a kecske? És miért pont kecskebak?

 

A válasz nagyon érdekes, mert ebben az időszakban Izrael népe már a vándorlásban van, a vándorlás szakaszában kapja meg ezt a rendeletet, és a környező népek mind-mind bálványimádók, mind-mind pogányok. A bálványimádásnak volt egy kultikus szertartása, amikor kecske álarcot vettek fel a pogány papok, és rituális paráznaságba mentek bele. De mindezt a kecske álarcba bújva tették. És ez a kecskebak jelzi azt, hogy itt arról van szó, hogy minden, ami a bálványimádás, és minden, ami a paráznaság területe, az véglegesen legyen eltaszítva, vagyis véglegesen irtódjon ki a népből. Tehát nem a bűnök és vétkek milyensége itt a kérdés, hanem az alapszituáció az, hogy a bálványimádás és a paráznaság teljes mértékben irtódjon ki.

 

És újra feltesszük a kérdést: hogy kerül ez Peszach-hoz? Miért kapcsolódik ez a rész Peszach-hoz? Mert nem élhetünk szabadon, amíg nem történik meg engesztelődés az életünkben. A szabadságnak az előzménye kell, hogy legyen az engesztelődés. Itt utalnék vissza Peszach lényegi üzenetére, a jelre, mert ha a mi életünkre, szellemünkre, lelkünkre és a testünkre felkerül a Jel, és ott van a pecsét, és ott van Krisztus, akkor nekünk soha többet nem lehet sorsközösségünk a bálványimádással és a paráznasággal. És ez nemcsak a szellemünkre, hanem a lelkünkre és a testünkre is vonatkozik. Amikor a jel felkerült az életünkre, onnantól kezdve nincs közünk a bálványimádáshoz és a paráznasághoz. Így kapcsolódik össze Peszach és Jom Kipur. Így kapcsolódik össze, hogy a szabadságot nem tudjuk másként megélni, csak úgy, ha rajtunk van a jel. De ha a jel felkerült ránk, onnantól kezdve megszűnik a bálványimádás és meg kell, hogy szűnjön a paráznaság az életünkben.

 

És mi erre szoktuk mondani, hogy természetes, ez így is van, és hitvallást is teszünk róla, hogy igen, megszabadultam a paráznaságból, mert éltem paráznán, és megszabadultam a bálványimádástól, most már nem bálványom a pénz, és nem bálványom az akárminek is a gyűjtése, és elfelejtjük azt, hogy ez nemcsak a szellemi állapotunkra vonatkozik, hanem a lelkünkre éppúgy. Nincs, és nem lehet lelki bálványimádásunk sem. Nem lehet a lelkünknek a bálványa különféle dicsőítés, a különféle zenei irányzatoknak a maximális imádata és rajongása, nem lehet a különféle irányzatok uralma alatt a lelkünk, legyen az filozófia, legyen az bármiféle keresztény tanítás, legyen az bármiféle érzés. Nem lehet bálványimádás tárgya és része már. Nagyon sokszor ezen bukunk el. Azt gondoljuk, hogy a szellemi állapotunkban minden rendbe van, és lehet, hogy igaz is, de a lelkünk nagyon könnyen bálványimádóvá, és a bálványimádást követően paráznává válik. Amikor az érzéseink nem a megfelelő uralom alatt vannak, amikor a vágyaink nem a megfelelő uralom alatt vannak, amikor az akaratunk nem az Isten szerinti akarat, hanem egy más uralom uralja, egy más bálvány rángatja, akkor nagyon könnyem el lehet csúszni. És hogyha a lelki életünkben, ha csak egy nagyon minimális szinten ott van a bálványimádás, az elviszi a szellemi életünket is abba az irányba.

 

Sokszor mondtam, és mindig is mondom: a lélek a mérleg nyelve! Amikor a lelki életem nincs a helyén, akkor kibillenti a szellemi életemet, és elviszi a testemet is. Amikor a gondolataim, érzéseim, akaratom, vágyam nem megfelelő helyen van, akkor az tovább kihat a lelkemre, kihat a szellememre, és ki fog hatni a testemre, a cselekedeteimre is. Ezért nagyon fontos a vér. Ezért nagyon fontos az, ami a vérben van, hiszen a lélek van a vérben. És ezért nagyon fontos az, hogy az a lélek legyen bennünk, ami a krisztusi lelkület, nem a Krisztusi szellem, hanem a Krisztusi lelkület: azok az érzések, gondolatok, gondolatvilág, érzésvilág, akarat és vágy, ami ajtót nyit a szellemnek, hiszen a lélek az, ami ajtót nyit a szellemnek. Ha én a lelkemben fogékony vagyok egy hamis bálványimádásra, akkor az el fogja vinni a szellememet is. De ha a lelkem a helyén van, és a lelkemen ott van a pecsét, és a lelkemen ott van a vér, akkor ez kihatással lesz a szellemi és a testi életemre is, a cselekedeteimre is.

 

Így függ tehát össze Peszach és Jom Kipur. Így függ tehát össze a jel, így függ össze a paráznaság és a bálványimádás a szabadulással. A szabadulás hangsúlyos az Egyiptomból való kivonulásra való emlékezetnél Peszach ünnepén, ám úgy gondolom, hogy még hangsúlyosabb az, hogy ott van-e a jel? Ott van-e a jel a szellememen, a lelkemen és a testemen? Mert ez az, ami megmenekít, és ez az, ami védelmet ad. És csak ebből jöhet, csak ebből születhet meg a szabadság. Az a szabadság, ami nem a semmiben való tengődést jelenti, hanem egy felkészülést. Felkészülést arra, hogy át tudjam venni Isten Törvényét, Isten rendeletét, mindazt, amit az életemre kiszabott és elrendelt.

             

 

Orbán Béla:

 

Lényegében semmit nem akarok hozzá tenni, kemény eledel ez, kicsit sok. Maradjon annyi, hogy ezt mindenki rágja át... Egyetlen egy gondolat, ami foglalkoztat az egészben, amit a kezdetén elmondtál: Peszach és maga Savuotnak az egységessége. Ez a 49 napnak a története egymásra épülő folyamat, és meg kell kérdezzem, hogy tisztában van-e a kereszténységnek a nagy része azzal, hogy az Utolsó Vacsora terme, és az a bizonyos felház, ahol várták a jóeli prófécia beteljesedését, meg tud-e lenni egymás nélkül, ha már egyszer folyamatról beszélünk? Mert Szent Szellemet várni, és ébredést várni, és így tovább, az Utolsó Vacsora nélkül: hamis. Ezt bővebben ki lehetne bontani, hogy miben voltak a jóeli prófécia beteljesedésének egységben azok, akik ott voltak? Pontosan az ajtófélfán levő vér által, úgy, mint zsidók, illetve úgy, akik már Krisztust elfogadták az Utolsó Vacsorán, ott volt, hogy egy egységben voltak. Ha ez nincsen, az a felház, az a Pünkösd hazugság.  

 



 


AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2017 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat