|
Shabbat Pinkász Nincs kettősség és tolerancia Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati istentiszteletén 2016. július 30.
Orbán Béla:
Ennek szombatnak a neve Sabbath Pinkász, és Mózes 4. könyvének a 25. fejezetéből olvasnám az első verstől, 4.Móz 25,1-8:„Mikor pedig Sittimben lakozik vala Izrael, kezde a nép paráználkodni Moáb leányaival. Mert hívogaták a népet az ő isteneik áldozataira; és evék a nép, és imádá azoknak isteneit. És odaszegődék Izrael Bál-Peórhoz; az Úr haragja pedig felgerjede Izrael ellen. És monda az Úr Mózesnek: Vedd elő e népnek minden főemberét, és akasztasd fel őket az Úrnak fényes nappal; hogy elforduljon az Úr haragjának gerjedezése Izraeltől. Monda azért Mózes Izrael bíráinak: Ki-ki ölje meg az ő embereit, akik odaszegődtek Bál-Peórhoz. És íme eljöve valaki Izrael fiai közül, és hoza az ő atyjafiai felé egy midiánbeli asszonyt, Mózes szeme láttára, és Izrael fiai egész gyülekezetének láttára; ők pedig sírnak vala a gyülekezet sátorának nyílásánál. És mikor látta vala Fineás, Eleázár fia, Áron papnak unokája, felkele a gyülekezet közül, és dárdáját vevé kezébe. És beméne az izraelita férfi után a sátorba, és általdöfé mindkettőjüket, mind az izraelita férfit, mind az asszonyt hason. És megszűnék a csapás Izrael fiai között.”
Fineásnak a történetéről már igen sokat beszéltem. Fineásnak, Pinkásznak a története igazából ismert előttünk, azonban pontosan ezen a héten is, de egyre többször tapasztalom, hogy szinte úrrá lett a kereszténységen, úrrá lett a gyülekezetekben a tolerancia. Úrrá lett. Egyre többet hallom a kegyelemnek a még nagyobb kiáradását. Egyre nagyobb a hiper kegyelemnek a terjedése. Egyre nagyobb a lightoskodás. Egyre nagyobb az, hogy „hát nem kell azt komolyan venni”. Amikor itt állunk, és amikor Krisztus Teste is elért egy határhoz, hogy betölthesse az elhívását, akkor ugyanabba a bűnbe beleesik, mint annak idején a választott nép: már a határnál van, amikor belecsapódik az életükbe, és kísértésként megjelenik a szépség, a testnek, az élvezeteknek a kívánságai. Ezen a héten bizony kell beszélnem a kicsiny kezdetekről, és Ákánnak a történetéről beszéltem, hogy csak kicsit tulajdonított el Istentől, és máris mennyit szenvedett a nép, és mennyire kellett Ákán történetében is Ákán lopása, a szentnek az ellopása miatt szenvednie a népnek. Hiszen van közös felelősség, hiszen az embernek a bűnét, a házasságában levők, a vele egy közösségben levők ugyanúgy megszenvedik, mint a tágabb közösségben levő emberek. Ugyanúgy. Nem személytelenek, hanem minden egyes embernek a bűne kihat a másikra. Ezért természetesen jobban ismerős ez a történet előttem, hiszen ha valaki elvétett valamit, az nem azt jelenti, hogy az az ő magánügye. Nem azt jelenti, hogy ez számomra értéktelen, számomra nem probléma, hiszen egy házon belüli bűn elkövetése bizony akár egy másik emberben is felszabadítja a bűn megjelenését. Egy parázna még több paráznát tud „gyártani”. Egy tolvaj még több zsebelésbe készteti az embereket. Akár elveszhet mindaz, hogy Istennek a dolgait komolyan vegyük. Amit Istennek oda kell adni úgy, ahogy van, eltüntetjük, mikor más lop, hiszen ott van előttünk a felmentő példa. A tolerancia ott van. A toleranciának ellene mond a Bibliának ez a története, Fineásnak a története, és ellentmond a mai általánosságnak, hogy bizony, jelen pillanatban szinte mindent szabad. Szinte. Nagyon komolyan mondom, szinte mindent szabad. Pl. amikor arra hivatkozunk, hogy csinálunk egy százezer fős bulit. Pontosan éppen most Debrecenben, ahol a napokban voltam, milyen jó volt, milyen sokan voltak, és hányan átadták az életüket, egyebüket! Azt kell mondanom, hogy nem vagyok az örömöm csúcsán, mert ebben a kevertségben mennyien vesztek el, vagy mennyien értek el odáig, hogy „föltettem a kezemet, hívő lettem”, és ugyanúgy narkózik tovább, és ugyanúgy csinálja tovább. Mi több, a keresztény narkót fogja csinálni, a dicsőítés néven szóló agymosást, a különböző világi módszereket, eszközöket használni fogja a gyülekezetben, mert nem volt a népnek vezetője, mert nem volt, aki azt mondta volna, hogy ez szent, ez a tiszta, s ez a tisztátalan. Nem volt, aki szólt volna, hogy hol vannak a vezetők?
Azt hiszem, ma is Isten szólni akar! Hol vannak a vezetők? Egy családért felelős az apa, a férfi. Számon lesz kérve. Ha nem is úgy, mint az Ószövetségben, hogy azonnali ítélet, de a következményeit nagyon megszenveded, hogy toleráns voltál a gyerekedhez, hogy toleráns voltál önmagadhoz, hogy beengedted a világnak a szokásait, elvárásait. Istennek a parancsait, elvárásait viszont nem érvényesítetted. Ez nagyon nagy szenvedésbe viszi az embert. Ez a magánéletünkben is ugyanúgy van. Hol van bennünk az a parancsnok, ami a magunk döntései? A kettős vívódásban a döntő szellemünk és az, akik valójában vagyunk? Hol van az, aki engedékeny magunk felé? Aki azt mondja, „nem baj, mert nem baj”? Hol lesz bennünk az a döntés, hogy fütyülök az egész olimpiára, mert nekem fontos, hogy Isten szóljon hozzám? Hol lesz? Hol lesz az örömködés, hiszen most ott lesz! Nem kell figyelni, mások megizzasztják magukat a sporttal, és mi érezzük magunkat győztesnek! Egy hamis identitást veszünk föl, mert mi azonosulunk más emberek rabszolgaságával, gladiátorságával. Hol van az, hogy nem engedjük meg csak azt, ami tiszta? Hol van az életünkben ez a kettősségnek a megszüntető akarata, és engedelmesség Isten irányába? Hol van? Mert olyan szépen megmagyarázzuk, hogy a gyülekezetben ezt, meg azt szabad. Olyan szépen megmagyarázzuk azt, hogy hanukarácsony, például a zsidóságban. Olyan szépen tudjuk kulturálissá tenni azt, ami szent, és ami Istentisztelet. Hol vannak a vezetők, akik azt mondják: „Válaszd szét Isten Igéjét az erkölcstől, a tudománytól, a segédtudományoktól, és mindentől! Szóljon Isten Igéje!”
Nézd meg a Sátánnak a trükkjét: az egész pusztai vándorlás során nem volt semmi különösebb veszély. Egyszer csak a végén megtalálja a Sátán a fogást, hogy mi is kell neked? Túl vagyunk az egész úton, átlátok a jóba és jönnek a táncoló, énekelő „csajok”. A szépség jön! És itt van, hogy nem mennek be. Büntetése, következménye van. Itt van, amikor Isten szól, hogy így nem lehet bemenni. Talán jó lenne érteni, hogy Isten szól, így nem lehet a mennyországba bemenni, mert kettős vagy, ha világi is vagy, meg hívő is vagy. A világ törvényeit együtt alkalmazod Isten törvényeivel. Így nem lehet bemenni! Így csak maradsz a világban vallásos szinteden. Ezért kellene megérteni a kettősségben mekkora nagy segítség és mekkora nagy áldás Istennek a Törvénye! Itt kellene megérteni, mennyire áldás, hogy ha valaki ismeri Isten Törvényét, mert akkor ezt a kettősséget fel tudja tárni és testvéri szeretettel tud szólni, hogy ezt azért nem! Van öröm, de másfajta öröm. Van tánc, de másfajta tánc. Van szépség és egészen más szépség. Kiderül a határon az embernek a hívő életében is, hogy mennyire vonzódik a földi szépséghez, és mennyire nem veszi észre, és nem fogadta el Isten ígéretét, Kánaánnak a gyönyörűségét és a teljes szépségét. A földi szépség elnyomja előttünk a mennyei szépséget, ha nem vettük volna észre! Ha arról beszélünk, amiről a héten beszéltem, hogy Sámsonnak semmi, de semmi bűne nem volt különösebben, csak egy: szerette a nőket. Ebbe bukott bele. A Sátán nagyon, nagyon jól tudja, hol lehet megcsípni a népet, hol lehet megérinteni, megkísérteni téged. Nagyon, nagyon jól tudja. Sámsont úgy, ahogy van, ezzel elbuktatta, bár bement ő is Isten akaratába. A választott nép is elbukott ugyanebben szinte, és bement Kánaánba, de nem mindenki, és itt személyesen szól: hol van az az öröm, ami felülírja Istennek az örömét, amit nekünk ad? Hol van az az ígéret, ami felülírja Istennek a mennyei ígéretét, Kánaánba szóló ígéretét? Hol van az, amikor a testit és a lelkit uralja és felülírja az a szellemiség, ami Isten szellemével, Krisztus szellemével azonos rezonanciában, és az Ő uralma alatt van? Igenis, ha élni akarunk, ha be akarunk jutni a mennyországba, ha valóban úgy, mint a választott nép, az ígéretünknek a helyére akarunk bemenni, nincs más! Dárdát elő! Nincs más.
A „dárdát elő” annyit jelentett, hogy ennek a nőnek kegyetlen módon meghalt a csemetéje is a hasában. De miért? Hogy ne legyen folytatás! Hogy ne legyen folytatás, mert már hozza az a gyermek, és folytatja tovább a felemásságot. Ha megszületik neked a felemásságból valami a tolerancia által, még több toleráns tevékenységed lesz! Egyik bűn nyit ajtót a másiknak. Egyetlen elfogadott toleráns gondolat a többi toleranciának nyitja ki a lehetőséget. Ha én ebben engedek, holnap abban is fogok engedni. Hogy ha én ebben engedek, akkor más miattam fog engedni, mert látja rajtam azt a bizonyságot, hogy ha ő megteheti, én miért nem? És gondoljuk el ez a tolerancia különböző fokokon, sémákban elindul, akkor gyakorlatilag kevertség lesz. A kevertség következménye a levertség, és a következő, hogy nem mész be a helyedre, azért, mert keverék nem mehet sehova. Isten törvényei közül igen jelentős a kevert mag, a kevert öltözet, és a felemásságnak a megszűnése. Isten elvárja azt, hogy közösségben legyél vele, és azzal is közösségben legyél Isten szerint, akivel éppen felemásban vagy. Nem lehet Isten elé menni felemás módon. Nem lehet megélni Isten tervét, akaratát valakivel felemás módon. Lehet testi, lelki, és egyéb, akár vallási örömöket keresni, de ez még mindig a határ az új élet, maga Krisztus Teste, és a vallásosság között.
Tényleg, most már jó lenne tudomásul venni, hogy az uralkodó tolerancia mennyire veszélyes! Igenis, tudomásul kell venni: hiába sír valaki, hogy „most nekem attól a nagyon szeretett idegentől mekkora szép gyermekem lehetne”, nincs pardon Istennél! Isten nem kegyetlen Isten, hanem a népe érdekében, hogy a néppel Isten ígérete beteljesedjen, azért kellett meghalni a felemás, már a nem néphez tartotó, már a bűn, az engedetlenség kezdetének a magjának kellett meghalnia. Közöttünk, a saját életünkben is ugyanezt kell megélni: megfogant a felemás? Meg kell halnia! Meg kell halni, mert holnap felemás lesz mindenki! Az anya, az apa, a gyerek, az utódok. Mindenki. Csak egyszer nyisd ki az ajtót! Csak egyszer legyél megengedő, elengedő. Aztán utána jön a következő. Akkor lesz, hogy nem mész el közösségbe, mert ő sem megy el, meg én sem megyek el, mert minek menjek el? Akkor jön az, hogy hát mit érdekel engem? Jönnek a „hát, a „de”, meg egyéb. Isten törvényeire a felemásság, meg a tolerancia által, mindegyikre megtaláljuk a felemás választ. Adnék, de miért adnék? Kérdeznék, de miért kérdezzek? Szólnék, de miért szólnék? Ezeket a párokat azonnal tudom mondani az élet bármely területére. Szeretem meg nem is, kell is meg nem is. Hadd ne mondjam sorba ezeket. Van feleségem, de jó volna mellé még egy tartalék nő. Azért a pénz Istené, de jó lenne Tőle még többet lenyúlni, és mondhatnám a toleranciának minden részét. Itt arról szól: egy nép kapott egy ígértet, tehát Kánaánt. Oda csak az a nép megy be, aki önmagában egységes. Itt van egy nép, amelyik Isten népe, a Messiás Teste, Krisztus Teste, itt közös ígéret van. Ide nem lehet bemenni a Messiás Testének úgy, hogy vagyok ez is, meg az is. Vagy ide tartozok, vagy sehova. Ez annyit jelent, hogy Isten népébe sehova se tartozom. Nem mi ítéljük ezt meg, hanem Isten szól időben. Isten megmutatja azt, hogy egyetlen egy bűnömmel, egyetlen egy engedetlenségemmel mennyi, de mennyi baj történik.
Amikor ez a történet folytatódik, akkor ennek a következménye a béke szövetsége. Ennek a következménye, amikor Isten azt mondja, Fineás által megkötöm a békeszövetséget. Istennél a béke szövetsége nem más, mint Istennel való szövetségkötésnek a helyreállása. Hiszen, ahol felemás iga van, ahol ott van az idegen, és az idegen és a sajátomnak a közös szüleménye, ott Isten mellett nem lehet béke. Istennél csak szent, elrendelt, megélt, és valódi tisztaságban levő dolgok mehetnek. A megszentelt dolgok. A megszentelt népnek megszentelt házassága lehet. A megszentelt házasságból férfinak és nőnek azonos szellemben levő gyermeke lehet, hiszen Isten mindig folyamatosságról beszél, népről, és a nép nem ettől addig van, hanem egy hosszú, a világmindenség útjából kijelölt szakaszra, részre szóló feladata van, útja van. Az ember életében is így van. Ha én azt akarom, hogy az életem Isten kezében legyen, és úgy menjek be a mennyországba egykor, hogy a határnál ne bukjak el, akkor tényleg kérjem el Istentől, hogy mi a felemás, Ő mutassa meg, és az emberi, lelki, testi vágyaimat Ő szorítsa vissza. Ő rendezze, hogy mindent el tudjak fogadni, azt, ami tiszta, szent, vagyis elrendelt, számomra kijelölt. Társ, hely, akármi, mindaz, amit Isten népében meg kell élnünk. Nincs keveredés!
Annak idején is az egész nép játszott, örömködött, az egész nép benne volt közösen ebben a bajban. Vajon ma ki kezdi el azt, hogy a toleranciának, a játéknak vége van? Ma ki szólal meg, hogy az a kereszténység, amelyik száz évvel ezelőtt egészen más volt, hova fajult el a keveredések miatt? A hamis ökumenétől kezdve a hamis összefuzionálás, és szövetkezés által, hova, de hova kerültünk? Miért? Mert nem volt, aki azt mondja: „Igen Uram, a Te szavad az első!” Nem volt, aki azt mondja, itt a határnál legalább ne rontsuk el! Azt, hogy szabadságban vagyunk, és van egy jólétünk, ez nem azt jelenti, hogy bent vagyunk. Itt van a kereszténységnek is a nehéz évszázadok után a helyzete. Olyan nehéz volt csinálni dolgokat. Oly nehéz volt még 50 évvel ezelőtt is hívő keresztényként élni. A kommunizmusban is nehezebb volt, lehetett, de nehezebb volt, és amikor megjött a nagy liberalizmus, megjött a nagy szabadság, sokkal több kárt szenvedett a kereszténység, mint a kommunizmus alatt. Sokkal többet! Mert az a liberalizmus, ami a világban elindult, az bejött a gyülekezetekbe, bejött a kereszténységbe, és a liberalizmus magával hozta a moábita lányokkal való lefekvést. Magával hozta, hogy mindenki, mindenkivel. Magával hozta, hogy Krisztus Teste helyett egy vallásos kultúra, érdek- üzleti szövetségek jöttek létre. Paráznaság! Paráznaság van, mert a paráznaságban adok-veszek, fizetek-megvásárolom. Egymást vásárolják meg a hívők, egymást, mert nem baj testvérek, csak egy a lényeg, hogy sokan legyünk! Nem baj, hogy ő jön, mert legalább van pénze, és állja a villanyszámlát. Nem baj, testvérem, hogy parázna, de legalább jól énekel. De baj! És tessék megállítani! Nem farizeus módon, hanem egyszerűen azokkal megélni a szellemi kapcsolatokat, a közösséget, akikkel tudom, hogy a testi és a lelki vágyak meg vannak kötözve. És, ha ő abban van, abban én nem lehetek engedékeny, hanem hátra kell lépnem. Abban nem lehetek kegyelmes úr, nem lehetek ítélő sem természetesen, de hátra kell lépnem.
Én hiszem azt, hogy most is van Fineás, most is valaki tudja Isten törvényét. Nincs tovább! Ne tovább! Nem lehet az engedékenységnek folytatása, meg kell halnia magjának is. Tudom, nagyon kemény. Tudom, nagyon nem fér bele a Jézus szeretetéről beszélő jézuskultúrába. Itt Istennek az akarata mindent fölülíró hatalom, és akár tényleg kiemelheti, megölheti a felemás dolgokat, úgy, hogy fájdalmas egy pásztornak, fájdalmas egy gyülekezetnek, fájdalmas egy ember életében. Ez Isten szeretete! Isten szeretete sokkal feljebb, előrébb való. A határ átlépése Isten célja, és a nem a pillanatig lelkendező, mindenféle világi elemekből álló keresztényi élet, ami nem az. A dicsőítés nem dicsőítés, hanem buli. Amikor az ima nem ima, hanem talán nincs is. Amikor a közösség arról szól, hogy érezzük jól magunkat, de ne történjen semmi. Ezt akarja Isten ma is megszüntetni. Ezt. És Istennek ez a szeretete, a rosszat megöli. A rossznak a hordozóját likvidálja. Nem az Ószövetség idejében élünk, de szellemben bizony likvidálni kell, vagy likvidálja. Igenis kell valaki, akinek azt kell mondani, hogy a gyülekezet az nem biznisz, a gyülekezet nem korlátlan felelősségű társaság. A gyülekezet nem sportegyesület, a gyülekezet nem akármi, nem emberi képződmény, a vágyaknak a beteljesülési helye. Igenis kell, hogy ezek meghaljanak. Ezek gyermekeinek, bevetett gondolatainak, tanításinak, és dolgainak is ki kell vesznie. Tényleg. Ez a mi dolgunk. Megnevesíteni. Ez nem isteni, ez nem krisztusi, ez kettős. Nincs helye. Most nem dárdával, hanem Isten Igéjével. Ennek itt nincs helye! Meg kell ölni a kevert tanításokat, meg kell ölnünk az idegen, mindenféle keverék tanokat. Minden teológiát, ami akár keleti, akár nyugati, akármilyen keverékből áll össze. Újra elő kell venni Istennek azt a törvényrendjét, ami annak idején örök időkre adatott, míg áll a Föld, ami minden korban ugyanaz, csak a helyzetnek megfelelő formában működik. A korszaknak megfelelően. Nem modernizált, hanem alkalmazható formájában, és újra vissza kell állítani Istennek a rendjét. Idegen van közöttetek, mondtam Ákánnál, tegnapelőtt, valamelyik nap. Idegen van köztünk, idegen, lopott dolog. Akkor ugyanennek egy másik variációjában ki kell mondanom: idegen feleség van az életedben, idegen gondolatok születtek meg benned, idegen teológia keveredik a valódival, idegen szándék keveredik Isten szándékával. Töröld el! Megállítani, helyt nem adni, és nem engedni megszületni az utódokat.
Szólni kell, de úgy gondolom, senki ne kenje fel magát ilyen „szólónak”, és ilyen felhatalmazott se legyen, mint Fineás volt, azonban önmaga életében saját magát hatalmazza föl. Álljon oda, hogy ez világi is, meg nem is. Ez bizony kevert. Saját maga mindenki nézze meg, hogy miért igazodunk a világhoz, és milyen trükköket használunk, hogy mindenkinek jók legyünk? Mert ezt a kettősséget nem csak az öröm okozhatja, nem csak az, hogy milyen jó lányok, és milyen vidám hangulat van a határon, hanem az is okozhatja, hogy félek. Eleget akarok tenni ennek, és eleget akarok tenni annak. A világnak is tetszeni akarok, meg Isten parancsainak is. Magamnak is, meg Krisztusnak is. Ez a kettő nem fog menni. Ezt a kettőt rendeznünk kell, különben nincs folytatás a mennyországig. Az, hogy én mit akarok, az engedelmes, alázatos döntés, és nem az én egyeztetésem, és beigazításom valahova Isten akaratához. Nincs kettősség! Istennek a gondolatait én nem módosíthatom, és nem használhatom pecsétként az én életemben, ami nem Istené. Nem lehetek kettős! Ebben a világban élni kell, de nem lehetek világi. Ha világiként élek hívőként, akkor a világgal együtt pusztulok el.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |