|
Út, Igazság, Élet 128. Zsoltár – János 14,6 Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán 2016. szeptember 21.
Orbán Béla:
Ezen a szerdai napon a változatosság kedvéért zsoltárt veszek elő, méghozzá a 128. zsoltárt, amely így kezdődik: Grádicsok éneke.
„Mind boldog az, aki féli az Urat, aki az ő utaiban jár! Bizony, kezed munkáját eszed! Boldog vagy és jól van dolgod. Feleséged, mint a termő szőlő házad belsejében, fiaid, mint az olajfacsemeték asztalod körül. Ímé, így áldatik meg a férfiú, aki féli az Urat! Megáld téged az Úr a Sionról, hogy boldognak lássad Jeruzsálemet életednek minden idejében, És meglássad fiaidnak fiait, békesség legyen Izráelen!”
Hát igen, érdekes ez a zsoltár, én azt hiszem, ha én ezt elmondanám, akkor mindenkinek azt mondom, most mondj rá Áment és máris jó. Azonban, amikor ezt a zsoltárt előveszem, akkor azért mindjárt az elején el kell mondani, ez a zsoltár nem arról szól, hogy valami időhöz van határozva, hanem ez a zsoltár szól azoknak, akik a múltból bizonyságként elmondhatják, majd szól azokhoz, akik a jelenben bizonyságként elmondhatják, és szól a jövőbe is, hogy a boldogságnak lehet részese bárki.
Nem vádbeszédként, hanem pont pozitívként hozom elő, hogy boldog az az ember, aki az Úrnak az útjában jár. Az Ő útjában, és ez természetesen nem arról szól, hogy a saját fejével, a saját útjában jár. Jó lenne, ha olykor ezeket a bibliai verseket a zsoltárban mi is így kiemelnénk, hogy az Ő útja az nem a férfire szól. Nem az embernek az útjáról szól, kivéve akkor, ha ez a két út egyesül. Vagyis Istennek az akarata, maga az Út azonos az én utammal. Abban az esetben lehet ezt egyértelműsíteni. De végül is itt arról beszélnék most, hogy mi is az az út? Hiszen mostanában mindenki utat keres, mindenki keresi a következő lépését, és talán nagyon egyszerű lenne erre a zsoltárra azt mondani, hát itt a válasz.
Igazából mi a boldogságunkat keressük. „Boldog az az ember, aki az Ő útjában jár”. Boldog, ember, út. Minden együtt van, csak valahogy össze kellene rakni ezeket a szavakat, ezeknek a fogalmát. Természetesen nem véletlen, amikor így előhozza ezt az állapotot, helyzetet a zsoltáros. Valóban alapvető, Istennek az útján egyértelmű a család, a feleség, a gyerek. Az olajfa és a szőlőnek a jelképe természetesen tovább magyarázható, tovább kinyitható. Mi is az, amikor a szőlőszemekről, szőlőfürtről beszél a Biblia? Aminek folytatása a must és a bor, és az öröm. Lehet beszélni az olajfának a csemetéjéről, mint gyermekekről, hogy mi is ennek a folytatása, hiszen az olajnak a tulajdonságait ismerjük a Bibliából, a felkenés, gyógyítás, és egyéb tulajdonságokkal egyetemben.
Azonban mégis, amikor ezt a „boldog az az ember, aki az Ő útjában jár” részt előveszem, egy nagyon egyszerű bibliai verset veszek elő, amit megint igencsak rosszul használunk, és nagyon sok gondolat van mögötte. A 128. zsoltárhoz kapcsolódóan elővesszük azt a nagyon egyszerű Igét, ami a János 14-ben található, a 6. versben.
„Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”
Hát itt most van egy kis probléma. Hogy kapcsolódik a kettő? Egyetlen szó kapcsán, azzal, hogy „Én vagyok az út…”. A Bibliában számtalan olyan kijelentés van, amit jó lenne magunknak is megismerni és többet beszélni róla. Amikor Jézus kijelenti: „Én vagyok…”. Ez nekünk nagyon fontos lenne. Hiszen sokszor nem ismerjük Jézust, hiszen nem ismerjük meg Benne a Messiást, Krisztust. Sokszor nem értjük az egészet, csak próbálunk jézusi, krisztusi életet élni, és valahogy elsikkadnak ezek, hogy „Én vagyok…”. S ebben az „Én vagyok”-ban benne van, hogy nincs más. „Én vagyok”, ez személyes. „Én vagyok az Út…”. A te utaid nem utak. „Én vagyok az Igazság” és nem neked vannak igazságaid. „Én vagyok az Élet” és a te életed az nem ugyanaz, mint az Én életem. Hiszen ezek mind Örök jelzővel illethető szavak. Örök az Út, Örök az Igazság, és Örök az Élet.
Ezt nem tudjuk mi elfogadni a mi emberi agyunkkal, pedig amikor ennek a 128. zsoltárnak az első verse azt mondja, boldog az az ember, aki az Ő Útjában jár, akkor tudni kellene, hogy nagyon is összekapcsolható a János 14,6-tal: Én vagyok az az Út. Magyarul, ha összekötöm a kettőt, akkor Dávid Krisztusról beszél, a Messiásról beszél. Boldog az az ember, aki Krisztusban jár! Ennyi! Boldog az az ember, aki azon az Úton jár, Aki maga Krisztus. Maga a Krisztus! S akkor értjük meg, hogy ennek a három szónak a tartalma, az Örök tulajdonságánál fogva, már a teremtésnél is ott volt. Elkezdődött egy Út. Elkezdődött egy Út, az emberiség Útja. Nem a te kicsi, 50, 60, 70 éves utacskád, ez a kis rész-valami.
Boldog az az ember, aki Benne van. Boldog az a férfi, aki Benne van, ebben a folyamatos Örök Úton van benne. Ugyanakkor, amikor elgondolkodtam ezen a három szónak a viszonyán, akkor hát bizony volt bennem egy kis zsidós okoskodás, hogy valójában a Bibliának ez a három szava, sorrendiségében hogy is van jelen. Nem keverték-e véletlenül össze? Hiszen, ha azt mondanám, hogyha olvasom a János 14,6-ot, hogy Én vagyok az Igazság, az Út, az Élet, akkor ugyanazt mondanám. Tényleg ugyanazt mondanám? Vagy ha azt mondanám, Én vagyok az Élet, az Igazság és az Út. Akkor mi lenne? Tényleg pontosan van itt ez a három szó leírva egymás után? S végig kellett gondolnom, kíváncsiságból. Igenis, „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet”. Ez a három összefüggő, összekapcsolandó, és elválaszthatatlan fogalom.
Én vagyok az az Út, amit Isten a kezdetektől az Ő akaratában a világ végezetéig megszabott. Krisztus valóban ott volt a teremtésnél. Hiszen Isten akarata egy mindent átívelő, Örökkévaló Útról szólt, amiben csak egy rész a teremtéstől a végig, az Alfától az Omegáig az emberiség története, a földi élete.
Istennek az eredeti akarata, hogy a földön megteremtett emberrel a mennyországig végig megy, mert maga Krisztus az Út, Ő maga az Út. Ezt a szót most példálózva mondom, sokszor mondjuk valakire, hogy ő maga a kedvesség, ő maga a szépség. Ez az Út azt jelenti, hogy Ő maga az, Aki beteljesíti, Aki végig megy ezen, Akiben nekem végig kell menni. Végig kell mennem a születéstől a halálig, és tovább végig mehetek. Hiszen a folytatása utána az, hogy „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet”. S ebben a felépítésben megint ott van, Isten adott egy Utat az emberiségnek, Krisztussal, mehet Krisztussal. Adott egy Igazságot, az Ő Törvénye által és Krisztus kegyelmével, és adott egy Életet, hogy a mi életünknek legyen folytatása az Örökéletben. S mindez csak Krisztusban valósulhat meg. S ha folytatnám tovább azzal, hogy Én vagyok az Élet, Aki az Út, és Aki az Igazság, még ebben a felállásban is igaz, és nem mond ellent az előző szóhasználatoknak. Hiszen, ha Krisztus az Élet, a teremtésnél ott volt. A Messiás ott volt a teremtésnél. Az Út, csak Vele Út, Őbenne az Út, és az Útnak a vége. Isten Igazsága márpedig az, hogy Krisztus által megítélte a Sátánt, és az Igazsága által bejuthatunk a mennyekbe.
De végül is, ha megfordítom még ezt is, és azt mondom, hogy Én vagyok az Igazság, az Út, az Élet, akkor is érvényes. Hiszen a Sátánnak a munkája, a lázadása, és az embernek a bűnbe esése magával hozta, hogy Isten Igazságot akar gyakorolni. Maga az, ami történt, hogy az emberiséget megmentse és a kegyelme által hazavigye, Igazsággal kell, hogy kezdődjön. Azzal az Igazsággal, hogy a Sátánt megítéli, és utána jön a következő, hogy ad az emberiségnek egy Utat, hogy az Igazság által már az emberiség és a mi életünk megítélése és kegyelmezése által valóban egy Örökéletre juthasson. Ez a hármasság, ami van, az Út, az Igazság és az Élet, minden, de minden szemszögből érvényes és igaz.
De van egy probléma velünk, az emberrel. Abban a pillanatban, ha egyetlen egyre azt mondom, hogy az enyém, abban a pillanatban az egész, mint olyan, összedől. Mert, ha kimondom azt, hogy én vagyok, az én utam, abban a pillanatban már nem Isten Igazságában járok, és akkor már nem jutok az Életre. Abban a pillanatban, ha kimondom, hogy az én igazságom, akkor Isten Igazságával nagyon sok dologban nem fogok egyezni, és így nem megyek azon az Úton, és nem is jutok Életre. Ha kimondom, hogy az én életem, akkor egyértelmű, hogy az én igazságom és az én utamat fogom járni. Itt a probléma.
Itt a probléma, hogy megértem-e a 128. zsoltárból azt, hogy boldog az az ember, aki az Én Utamon jár. Mert annak az életében az Igazság rendben lesz. Isten mindent megítél, és Isten mindent a helyére tesz a kegyelmével, és van Élete, az a bizonyos nagybetűs Élete, az életének a folytatása Krisztus által ott az Örökéletben. Valóban tudjuk-e, hogy ez a boldogságunk? Ez a boldogság, hogy Önmagában Krisztusban vagyok. S, ha én Krisztusban vagyok, akkor mind a három Istené kell, hogy legyen. Istennek az Útja, amit elrendelt erre a földre, Istennek az Igazsága, amit az Ő Igéje által és annak a részei által, a Törvény, az Ígéret és egyéb által, bizonysággal adott és elhatározott nekünk. Ez az életünk helyett az Örökéletet, a földi mulandó élet helyett valóban azt szeretnénk megélni, azt fogadjuk el magunknak. Csak akkor mondhatjuk ki, hogy boldogok vagyunk. Mert, ha valamely pont ebből az Út, Igazság és Életből ki van sajátítva, vagy más adta oda nekünk, abban a pillanatban bizony nem krisztusi az életünk. Abban a pillanatban nem krisztusi.
Lehet jó vallásos, a kétharmados még nem egészen a teljeset, és a Szentet jelenti. Lehet olyan, hogy az én utamon megpróbálok jól járni Isten Igazságával, de az én utamon ott van az én igazságom is. Az én utamon ott akarok járni, hogy az én igazságom az, és máris prüszkölök, hogy meg kell halnom, és prüszkölök sok mindenért, ami viszont Istennek az Igazsága. Hiszen a mi halálunk ugyanúgy az az út, mint, amit Krisztus végigjárt ezen a földi útján, hogy született, szenvedett, meghalt, feltámadott. Ezt az utat is végig kell tennünk. Nem azt a nagy happy keresztény utat kell járnunk, hogy nekem most már nagyon szép az életem, jó úton vagyok. Nincs jó út! Egyetlen egy Út van!
Nincs ilyen felemás igazság, hogy én elfogadtam az Ő Igazságát. Nem. Az Ő Igazságában járok, vagy sem. S nincs magánéletem, most vagy az Örökéletre megyek azon az Úton, Isten Igazságában, amit Isten ígért, vagy itt a magánéletemet próbálom élni. Minden mulandó. Abban a pillanatban, ha ebből a három fogalom közül egyetlen egyet kisajátítunk, az bizony üdvösség kérdése lehet. Üdvösség. Mert mindegyiknél az önzés kisajátításának bűn a következménye.
S amikor itt a 128. zsoltárt előveszem, akkor olyan szépen hozza, hogy Istennek az Útján jár. Igen, Istennek az Útján járni az, hogy Isten elrendelte. Rendeleteiben, Törvényében, és mindenben ott járok. Ez a boldogság. Ez a boldogság, és a 128. zsoltár így lehet bizonyság. Boldog az az ember… én. Boldog az az ember… ő. Boldog az az ember… majd. Egyszerűen ezt a három fogalmat kell körbeadnunk. Egymásnak adni, ki milyen helyzetben van. Saját magamnak el kell hinnem, boldog ember vagyok, ha. És tudom a következményeit is, igen. Isten nem egyéneket tett boldoggá, hanem az egész világát akarja boldoggá tenni. Isten nem egyént akar az Úton látni, hanem az egész világot akarja, hogy üdvözüljön. Isten nem az egyént fogja megítélni, hanem az egész világot. Isten nem az egész világnak ad Örökéletet, csak aki az Úton, és az Igazságában valóban teljesen azonosult és abban élt.
Úgy gondolom, sokszor keressük tényleg ezt a problémát, a mai korban különösen, hogy mi is van a családdal, feleséggel, gyerekkel mi is van. Nagyon egyszerű. Boldogtalanságnak az oka: Krisztus nem Út, nem Igazság és nem Élet. S így vissza kell gyorsan fordítani a magyarázatát is ennek a 128. zsoltárnak. Igen, hogyha én Isten Igazságában járok, azon az Úton, amelyik Krisztus által, Őbenne megy, és megvan az Örökéletem, abszolút kizárható az, hogy egyedül legyek, testvér nélkül, család nélkül, és így tovább. Valahol minden szinten értenünk kellene, hogy Isten közös Utat adott ennek a földnek, mert Isten Útja a földnek szól. A föld valamennyi lelkének, valamennyi emberének, és valamennyi megszületett lénynek, embernek szól.
Ha valahol ezt kihagyjuk, nem vesszük tudomásul, vagy nem ismerjük, bizony részben, vagy teljesen boldogtalan életet tudunk élni. Nagyon egyszerű. Ő az Út! Ő, amit végigjárt az életben, a földnek az életében, a földnek az útján, számunkra is megmutatta. Ő azért született, hogy ezen az Úton, Isten Igazságában Örökéletre vigyen. És hogy tette ezt? Meg kellett halnia áldozatként érettünk. És nekünk is ugyanebben, ha az Ő útján megyünk, Őbenne vagyunk, valóban újra kell születnünk, újjá kell születnünk. Ugyanezt az utat végig kell járnunk. S hogyha valóban tényleg mind a háromat egynek szeretnénk, hogy legyen az életünkben, hogy boldogok is legyünk, akkor abban a pillanatban meg kell tudnunk, hogy mi az Ő Útja. Az Ő Útja pedig nem rejtett, mindenkinek egyforma. Ennek az egész világnak egyforma. Valóban azért születtünk, hogy megítéljük a Sátánt. Valóban. Ez Isten akarata, Isten Igéje. Azért tett egy Útra, hogy menjél ezen az Úton a mennyig, Isten bizonyságaként, győzelmének a gyümölcseként, menjél haza.
Isten Útja nem Albertirsától Vinyicáig tart, ott csak távvezeték van. Hanem a teremtéstől a végig, ez az Út nem más, mint az Alfa és az Omega. Aki Ebben benne van, ebben a folyamatban, az a boldog. Hiszen az Út, az Igazság és az Élet, maga Krisztus. Ha az Alfa és az Omega, maga Krisztus, akkor nem nehéz összehozni, és megérteni, az az Út, Ami elkezdődött Isten akaratából, az az Alfa és az Omega Útja. Nem a te fejfádra kiírt dátumaid. Az Benne lehet, és ha ez Benne van, akkor valóban látod a gyermekedet, és látod a folytatást, hogy folyamatosan ítéli a Sátánt a mi életünkkel, az újjászületett ember életével Isten, míg végső soron el is ítéli. És nem azért vagyok boldog, mert a gyermekem olyan, mint a sudár olajfa, hanem tudom azt, hogy Isten mi mindent ad általa is a világra, hogy ő is egy folyamat része legyen, és igazán hálás vagyok egy feleségért is természetesen, hogy olyan, mint egy szőlőtő. Igen, ezen az Úton Isten megadta a boldogságot, az örömöt is. De az Út a lényeg. Nem a szőlőtő, és nem az olajfa. Az csak következmény. Az, hogy Istennek az Igéje folytatódik. Folytatódnia kell, hiszen, ha én az Ő Útján járok, aki velem egy, nem mehet másképpen. Az a gyermek, aki velem megy, és majd önként választja az utat, bizonyára nem fog más Utat választani, hogyha én hitelképes maradtam, és megérti azt, hogy mi az, hogy boldogság. Nem a művi boldogság, ami az embernek a múló termékeiből és egyebekből áll, hanem az a boldogság, ami a zsoltárban benne van. Boldog az az ember, aki az Ő Útján jár. És tegyük hozzá, ez az Út ott van Benne, maga Isten Igazsága.
Hiszen aki más igazságot akar, az egy másik útra keveredik. Az nem a kimondott isteni Ige akaratának engedelmes, hanem olykor félrelép, olykor vargabetűket ír le, olykor holtvágányra tereli magát. Az nem boldog. Vajon mikor boldog az ember, mikor össze-vissza kószál vargabetűivel, és nem tudja, merre menjen? Vajon mikor boldog az ember, mikor elérkezik egy holtvágány végére, sorompó, vége. Akkor boldog? Dehogy boldog! De nekik is szól: boldog az az ember, aki azon az Úton jár, amely nem más, mint Isten Igazsága, és nem más, mint Isten által adott cél, maga az Örökélet, amelyen már itt lehet abba az irányba elindulni. És nem az én igazságommal életet produkálni, és nem az én igazságommal utakat kitűzni, és nem az én utamnak az igazságaira másokat hívni. Itt a jelszó, az alapszó: Boldog az az ember, aki az Úton jár.
Mert az Út természetesen megvan a jelzőkkel, mindennel szabályozva, ami nem más, mint Isten Igéje, Isten Törvényei, Isten Igazsága. Isten Igazsága, hogy valóban megítél, hogy ne arra menj, mert tudod te azt az Utat. A kezedben van a közlekedési szabályzat, amit Bibliának is hívhatunk. S, ha igazából boldog akarsz lenni, igazából akkor saját magad keresed azt a célt, hogyan tovább, még tovább, még tovább. Mert igazából Krisztusban lenni az egy állapot, de a végcél mégis Istennel együtt maradni akkor, amikor feltámadunk, és az Örökéletet megkaptuk. Krisztussal járni a cél, és Istennel lakozni. De gondoljunk arra, hogy az a Jézus, Aki kimondta, hogy „Én vagyok”, ez nekünk is szólt, és az Ő népéhez szólt, „Én vagyok”, „Én vagyok az Út, az Igazság és a cél, maga az Élet”. Nekünk az Élet a cél, nekünk az, hogy eljussunk az Életig, de ezért Útra kell lépni, az Igazságban kell járni, és ez egyik sem emberi. Hanem emberek által elfogadott Isteni akaratot megélni.
Boldogságot keresni sokféleképpen lehet. Utakat keresünk, igazságokat vágunk egymás fejéhez, bizonygatunk, és az életet próbáljuk valahogy széppé tenni. Ne csináljuk! Egyszerű! Amit Isten adott Utat, arra kellene már rálépni! Arra, amin az emberiség igen nem akar járni, és megy is a halál felé. Nem azt az Utat járja, amit Isten adott az emberiségnek, ő a saját útján jár. Egy ketrecben dühöng magyarul, mert nem tud továbblépni a határain. Az ő igazságában való járásból mindig háborúságok vannak, mert már két igazság, nem igazság. Legalábbis valamelyik biztos nem. És az élet is, nagyon jól tudjuk mi ezt, véges. De, hát hiába prüszkölünk, hiába veszed be a legcsodálatosabb gyógyszert, és lövöd ki az úrnádat a világűrbe, hogy majd föltámadsz. Istennek az Igazsága, akkor is Igazság!
Istennek az Útja és terve akkor is megmarad és Örök. Aki boldog akar lenni, mindig is az Örököt választja, Abban akar részt venni. Meg kell érteni azt, hogy az emberiséggel mi Istennek az Örök szándéka. Először is ez az Út. Meghatározta Isten az Utat. Meghatározta azt, hogy hogyan kell végigjárnunk, és meghatározta azt, hogy mi a cél. Amit én úgy gondolom, valamennyien örömmel elfogadunk. Az Örökélet a cél, a hazamenetel.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |