|
Mi van a vékádban? Zsoltárok 36,10; Lukács evangéliuma 11,33-35 Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán 2016. november 23.
Orbán Béla:
Ezen a szerdai alkalmon két helyről olvasnánk biblia verset, az első a 36. zsoltárnak a 10. verse, valamint utána Lukács evangéliumának 11. fejezete 33. verstől kezdve:
„Mert nálad van az életnek forrása, a te világosságod által látunk világosságot.”
„Senki pedig, ha gyertyát gyújt, nem teszi rejtekbe, sem a véka alá, hanem a gyertyatartóba, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. A testnek lámpása a szem: ha azért a te szemed őszinte, a te egész tested is világos lesz, ha pedig a te szemed gonosz, a te tested is sötét. Meglásd azért, hogy a világosság, mely te benned van, sötétség ne legyen.”
A legutolsó bibliai vers az, ami megérintett igazából. „Meglásd…”, és el ne érkezzünk abba az állapotba, hogy a bennünk lévő világosság sötétség ne legyen. Ez bizony egy nagyon komoly felszólítás, de mindjárt ennek, a Lukács evangéliumából felolvasott résznek az első verse számomra azonnal gondolatokat ébresztett, és fel kell tennem a kérdést. Senki nem teszi a mécsesre rá a vékát, senki nem takarja be. Itt felmerül a kérdés, hogy hogyan is lehet ez? Hogy lehet ez, hogy megint a véka kerül elő? Eszembe jutott a gyermekkorom, nem gyermekkorom, kora ifjúságom, amikor én ismertem a vékát, tudtam, hogy mit tárolnak benne. Tudtam azt, hogy vekni kenyérrel jöttem vissza a kosárral a péktől. Igazából hogy függ ez össze, hogy nem takarják le a vékával magát a mécsest? Azt mondom, hogy én sem takarom le. Nem én. Tudod miért? Mert a vékában vagy liszt van, vagy búza van, vagy a vekni, azaz a kenyér. Tehát összefüggésben van. Nem takarjuk le a mécsest, ami olaj, ami maga fényt, világosságot ad, maga a bizonyság, maga Istennek a bizonyságai. Nem takarom le azért, mert a vékám tele van. Ha nekem a vékám tele van, nem is tudom letakarni azt, amit mécsesnek hívunk. Azt, amiben olaj van, a gyógyulás olaja, amiben van a fényt adó olaj. Az olaj, mint olyan, működik, Istennek a Szelleme működik, és én képtelen vagyok letakarni. Ezért van az, hogy senki nem takarja le, ha Isten népéről beszélünk. Senki nem tudja letakarni a vékával, hiszen az a véka, ami egy sűrűn szőtt kosárka, az gyakorlatilag lisztet vagy gabonát tartalmaz. Csak akkor lenne üres, ha neked nincs áldás az életedben, ha nincs hálaadás az életedben, ha nem működik az életed. Ha teneked normális életed van, nem tudod letakarni azt az áldást, ami maga Isten Szellemének a jelenléte, maga az, ami világít neked. Maga az, ami tényleg gyógyító olajjal kapcsolatos is. Az a kérdés, hogy mi történik akkor, ha az embernek nincs hálaadása? Üres a vékája. S az üres vékánál mi történik? Istenre vetíti ki, letakarja a mécsest, hogy nincs miért hálát adnom. Hiszen teli vékával vitték a mindennapi lisztáldozatot a zsidóságnál. A mindennapi hálaadást. Vagy vitték a gabonával, a pörkölt magnak különböző áldozati formában vitte a gabonát. Vagy, ha tovább viszem, ott a kenyér, ha megsül, a megtörendő kenyeret. Azért tudjuk mi letakarni, és azért nem működik az életünkben a világosság, a világ Világossága, mert nincs a kezünkben az, amit hálaadásként adhatunk Istennek. Pedig Isten mindenkinek ad mindennapra annyit, mint minden zsidónak mindennapra volt elegendő lisztje, amit áldozatként be is mutatott. A lisztáldozat mindennapos volt. A mindennapos hálaadás. Nem tudok olyan embert mondani, aki nem kapta meg mindennapra azt az áldást, amiért hálát tudna adni. A mindennapi áldozatokat be ne tudná mutatni. Nem tudok olyan embert mondani, akinek nem volt tele a vékája azon a napon, amikor elkezdte a napját, hogy odamenjen hálát adni, hogy este nem tudott hálát adni, hogy köszönöm Istenem, és vitte az oltárra a lisztet, vagy gabonát, az áldozatokat, a hálaáldozatokat. Igen, akkor, ha nincs hálaáldozatom, ha az életem hálátlan, akkor bizony az olaj sem működik. Nem működik az a mécses sem. Akkor az emberben olyan indulatok vannak, sokszor Isten káromlások is vannak. Letakarom, elég volt. Letakarom. Mit akar Isten tőlem, és a hálátlanság megjelenik az életemben, ami ugyanaz, mint az üres véka, amit ráterítek a mécsesre. Nem ég a mécses? Nincs világosságod? Az a világosság, ami a zsoltárban van, ami téged megvilágít, és te tudod, hogy mi Isten világossága, Istennek az ereje. Ha nem tekintesz Istenre, nem vagy Előtte, akkor neked üres valóban a vékád. Üres, nincs mit adni, hálát adni. Te leszel az a verkliző ember, aki egész nap megy, megy, megy. Igazából ma is lefekszik, holnap felkel, ma hálaadás nélkül nyüszít egyet, hogy túl vagyunk, holnap azt fogja mondani, már megint kezdeni kell. A hétfőnek a jelszava az, hogy hajrá, és jaj, és nem a hálaadás az életüknek a lényege. Márpedig a hálaadás nyitja meg azt, hogy tudom, hogy Ki, és akkor Ki adta mindazt, ami az enyém, és mindaz, ami áldás az életemben. S ha áldást kapok Istentől, akkor egyértelmű, hogy én abból mindig is viszem a hálaáldozatot, és adott esetben vihetem az adományt, és mindenképpen a tizedet is vihetem, hiszen az is hálaáldozat és egy jogviszonynak a mindenkori megmutatása. Tőled kaptam, köszönöm, és ez Istennek szóló adomány és hálaadás, ami a vékában is megjelenik, mint a lisztáldozatnál. Senki sem takarja le a mécsest a vékával. Dehogyis. Legtöbb ember letakarja. Legtöbb ember, a mai kor erről szól. Nincsenek meg azok a reggeli hálaadások, köszönöm, hogy felkelt a Nap. Bármilyen furcsa, ötven év távlatában visszanézek, olyan jó volt felkelni. Nem azért, mert fiatal gyerek voltam, hanem valahogy más volt a világ. Valahogy szóltak reggel a harangok és mentek a templomba az emberek és úgy mentek ki a munkájukat végezni. Faluhelyen még most is. A saját falumban, ahol lakom, most is megszólal reggel a harang, és meg nem mondom, hány évtizede egyetlen egy ember sem megy oda, a reggeli Istentiszteletre. S nem tudom, hányszor megszólal este a harang, a szokásos esti Istentisztelet, és zárt ajtók vannak a templomoknál. S ha elmegyek abba a faluba és protestáns templomról van szó, akkor mit látok: sötétséget. Mert nincs hálaadás, mert ez a rend, ami Isten előtti rend volt, ez megszűnt. Akkor megszűnik a templom, megszűnik az Ige, megszűnik az ígéret is, és ott van a templom üresen. Ez nem egyedi sajátosság a templom esetében a falumban, hanem nézzünk körül. Nézzünk körül a lecsendesedő, kiürülő templomokra, imaházakra, gyülekezeti termekre, közösségekre. Miért jönnek össze? Csemegézni, mondhatnám majdnem, hogy élvezkedni. S nincs fény, nincs igazság, és nincs Isten Igéje, de van összejövetel, ami nagyon kevés. Nagyon kevés és nincs egy véka, hogy hoztam Istenem. Nincs bizonyság, amikor elmondom a másiknak, a mai nap ezért volt szép és jó, és én Istennek vagyok hálás. És üres a véka, az üres vékát ráteszem, hogy elég volt az egészből, és megy a népség, katonaság oda vissza a világba. A hálaadás nélküli élet gyakorlatilag a sötétségnek a kezdete. A sötétség kezdete pedig azt jelenti, hogy gépiesedett életek vannak, ahol már nem is lehetnek hálaadások. Ott a hálaadás az, hogy túléltük az életet, és nem megéltük az életet. Úgy gondolom, hogy ez a senki nem rakja a vékát a mécsesre, ezen nagyon el kellene gondolkodnunk. Hiszen abban a pillanatban, amikor én hálátlan vagyok, üres vagyok, akkor eltakarom Isten Igéjét, és még rosszabb helyzetbe kerülök. Nem módszerként, hanem alapvető témaként kellene mindig is mondani: ma miért adtál hálát? Holnap felkelsz, miért fogsz hálát adni? A zsidó ember, amikor felkel, hálát ad, hogy nem halt meg, mert a zsidó hagyomány szerint mi minden éjszaka meghalunk, és minden felkelés újjászületés. A lefekvés, az annyit jelent, az alvás, hogy kiszáll belőlünk a lélek, ez egy zsidó hagyomány természetesen, de mégis azt mondom, hogy elgondolkodtató ez a szinte gyermekes magyarázat. Te tudod azt, hogy hálával lefeküdni mennyire más? Ezt a napot befejeztem és Isten előtt zárom le, és amikor felébredek, akkor hálát adok, hogy megint kezdhetek. Megint élek, mint az a zsidó ember az imájában hálát ad, hogy újra belém szállt a lélek. Akkor az az ember, akiben nincs hála, mi szállt beléje? Sötétség, vagy mi? Ki sem világosodott neki. Ki sem pirkadott. Ki sem. S ezt folytathatnám tovább, hogy aki betakarja, hálátlanul éli az életét, hálaadás nélküli, mint mondtam az áldozatoknak és az elrendelt áldozatoknak a hiányában, annak bizony sötét az élete. Gépies, megy, verklizik, csinálja motorikusan, kikapcsolt, bekapcsolt, de semmi, de semmi öröme nincs ebben. S amikor a zsoltáros itt a 36. zsoltárban elmondja ezt, hogy Isten az én világosságom, akkor előtte, ha ezt a zsoltárt elolvassuk, hát bizony kicsit csúnyán mondtam a feleségemnek ma, ez olyan rinya zsoltár. Panaszkodik, hogy mi van a hitetlenekkel és sorba, de ott volt ennek a zsoltárnak a végén a de, hogy Isten az én világosságom. De mi az, hogy Isten az én Világosságom? Isten az én világosságom, Akivel együtt vagyok, hiszen az ároni áldásnál is ott van, hogy világosítson meg az Ő arca. Ott vagyok, látja az életemet. S hogyha a teremtésről beszélnék, mint oly sokszor, -és nem tudok tovább menni a teremtéstől-, a teremtésnél Isten megteremti a világosságot, nem a reflektort, vagy a Napot, vagy a Holdat, vagy az égitesteket teremtette meg, akkor egyik sem volt. Előre teremtette a világosságot, amikor még nem is volt se Nap, se Hold. Ami annyit jelent, ha eredetiben átgondoljuk, akkor ez Istennek az ereje, energiáját, mint világosságot, a teremtő Világosságot, azt teremtette meg. Hogy tudunk mi sötétben valamit is tovább vinni abból a teremtésből, amit Isten adott nekünk. Hogy tudnánk? Isten a mi világosságunk, erről maga a zsoltáros, maga Dávid mondja ki, hogy ennek ellenére, a sok-sok baj ellenére Isten az én világosságom. Igen, Ő lát bennünket, ott vagyunk Őelőtte. S hogyha a fény nem más, mint energia, a teremtésnél ez a szó, a világosság energiát jelent, akkor mondhatom, hogy Isten az én erőm. Isten az én erőm. Érted? Arról szól, hogy nem énnekem kell összevissza erősködnöm és turbóznom magamat. Isten az én erőm. Ő ad mindehhez erőt. Hogy ad? Úgy, hogy világosságot ad. Úgy, hogy te látod, hogy mi lesz, és tudod azt, hogy amit Isten ad, az jó, és tényleg azt a jót, ha elfogadom, világos előttem, hogy holnap mit kell csinálni. Világos előttem a beszéde bárkinek, világos előttem a tevékenysége, vagy másnak a cselekedetei, egyszerűen meglátom azt, hogy abban mi van. Van látásom, van erőm, energiám, és akkor most miért is félnék. Még a zsoltáros itt felsorolja milyen az ellenség. Nem félelemmel zárja ezt a zsoltárt. Isten az én világosságom. S ez nem azt jelenti, hogy én elbújtam az odúba, fordítva. Isten az én világosságom, Aki megmutatja benned, körülötted, azt, ami van, és ahova kell menned, és ami volt. S ebben benne van a bűnbánat lehetősége, megvilágította a mai napodnak mindenféle bűnös, vagy elrontott tevékenységét. Megmutatja azt, hogy holnap merre mehetsz, hiszen ugyanígy a zsoltáros mondja, hogy szövétnek a lábam előtt. Nem más az én szövétnekem, amelyik tele van olajjal és Isten gyújtja meg, maga Isten. S mi is így élhetnénk, mint Dávid, ahogy mondja. S amikor tovább megyünk, akkor természetesen ott van: Isten az én világosságom. A mi életünkben még többet kellene jelenteni, hiszen aki újjászületett, aki tényleg hívő emberként, Messiáshívő emberként él, akkor tudja, Ki a világ Világossága. Nem a saját erejéből kínlódik. Tudom, hogy Ő a világ ereje. Bár nem úgy látszik, de akkor is a világ Ura. Ő az, Aki rajtam is uralkodik. Ő az, Aki az ellenségeimen is uralkodik, és távol tart tőlem mindent, és én vagyok, aki nem lép bele a csapdába, és én vagyok, aki nem állok oda erőtlenül. Mert Ő az én erősségem, világosságom, minden, minden, minden. Minden! Itt jön a figyelmeztetés, vigyázz, hogy a te világosságod, nehogy sötétséggé váljék. Ó, milyen világosság? A te világosságod. Az a világosság, az, amit kaptál Istentől, amit Jesua HaMassiah által kaptál, erőt, látást, mindent. Vigyázz, nehogy sötétség legyen. Most, hogy a szememmel kínlódok egy kicsikét, mi is ez a sötétség? Egy kicsit megvakultam. Kicsit nem bírom a fényt. S az én világosságom lehet bizony olyan, hogy elvakulhatok saját magamtól, elvakulhatok attól a fénytől, amit látok. Mert látom, hogy milyen szép, és milyen jó, és a reflektor szembe világít, a kínálat. De az a sötétség kialakulhat úgy is, hogy már nem látok, mert én annyira kóser vagyok már. Hát én mindenben erős vagyok, enyém az erő, én mindenben jól látok, tisztán látok, én mindenben megvilágosodtam. Az egész világban mindig akkor volt baj, amikor megvilágosodott a világ. S erre jön a figyelmeztetés, hogy vigyázz, hogy a te világosságod nehogy sötétséggé váljon. Nem azt mondja, hogy a világosságod elmenjen, hanem hogy átalakuljon emberi világossággá. Vigyázz, hogy az az Ige, amit megértettél, nehogy fegyver és eszköz legyen a kezedben. Vagy jó kis magyarázat és vitaalap. Vigyázz, hogy az az erő, amit Ő adott, azt ne a te erőddé tegyed. Itt a karizmatikus félrelépésekről tudnék beszélni. Azt hiszi, hogy történik valami, akkor ő a nagy hős, aki megdorgálhatja a Sátánt. Sokszor már mosolygok az ilyen felszólamlásokon, mert lassan már csodálkozom, hogy egyáltalán valaki elhiszi ezt, hogy a Sátánt meg lehet dorgálni. Igazából vigyázz arra, hogy a te világosságod, nehogy sötétség legyen. Nehogy Krisztusból antikrisztus legyen. Nehogy az erőből más erő legyen. Erre kellene igazából nagyon-nagyon vigyázni. Van-e világosságunk, ez a másik kérdés egy kicsit elcsatolódik ettől, hogy ott vagyunk a mi magunk helyén, és a világosságot mi magunk tudjuk lezárni és bezárni. Isten nem azt akarja, hogy mi sötétségben, önmagunknak világítsunk, fogjuk a kis Bibliánkat és beülünk a sarokba, és eltitkoljuk, hogy egyáltalán élünk. Isten nem ezt akarja. Mert ebben a pillanatban, amikor neked magadba vonulva van világosságod és nem osztod másoknak, akkor bizony ez sötétség. Sötétség másoknak. Titok, és ugyanakkor, ha te nem nyitod ki az ablakodat, nem tud bejönni a világosság. Nem tud bejönni, de nem tud kimenni sem a világosság. Előttünk van Hanuka is néhány hét múlva, egy hónap múlva. Arra is érdemes odafigyelni, hogy a zsidóság, amikor Hanukának a legendájára, mondjuk így, emlékezik az olajról, magának a csoda ünnepéről, a fénynek az ünnepéről, akkor a hanukiáját, ami kilencágú Menóra igazából, azt az ablakba rakja. Más előírás szerint a bejárati ajtónál, hogy lássák. Lássák a világosságodat. A mi világosságunk nem azért van, hogy a mécses mellett mi magunkat építsük, hanem az, hogy amit megtanultunk, az legyen Isten világosságának a bizonysága másoknak, és láthatóvá kell lennünk. Ne rejtsd el a világosságodat, ne rejtsd el, hiszen bűnt követ el az ember a véka esetében is, ha nem mondom el, hogy Isten mit cselekedett velem. Ha nem mondom el, mit láttam Isten Igéjében, mit mutatott meg. Ha nem mondhatom el, hogy milyen erőt kaptam, mint világosságot, milyen energiát, Isten Igéje, Isten bizonysága által, és Istennek a krisztusi vezetése által mit kaptam. Köteles vagy elmondani, ne rejtsd el mások elől. Ne rejtsd el. Mert ebben a pillanatban Isten Igéjét megfojtod. Nem jut el máshoz, és mivel a magadé, a tied lesz, az bizony stagnál, és csak egy emlékként fog működni. Isten Igéjét ne oltsuk meg, és ne állítsuk meg. Senki nem rakja véka alá. De bizony sokan véka alá rakják. Sokan azt hiszik, hogy ők világosságban járnak, és pont akkor kerülnek bele a sötétségbe. Vigyázzunk tehát arra, hogy a világosság hogyan ér el bennünket. Hogy ebben a furcsa világban, amiben élünk, és egyre súlyosbodó helyzetben lévő világban tényleg tudunk-e világítani. Ez egy kérdés. Tényleg Isten-e a mi világosságunk, vagy a mi sziporkázó agyunk? Egyre inkább sötétedik ám ez a világ. Egyre inkább. Egyre inkább szükség lenne világítókra. Egyre inkább szükség lenne azokra, akik nem takarják el Isten Igéjét. Egyre többre volna szükség, mert előbb-utóbb ordítva fogja keresni a világ a világosságát, hiszen már most botorkál. S amikor jelen pillanatban is, akár elmondható az is, a Sátán tudatosan veszi el a világosságot. Emlékezzünk vissza, nem is olyan rég, úgy ezer évvel ezelőtt a papoknak a kiváltsága volt a tudás. Eltakarták Isten Igéjét. Mekkora bűn volt ez. Mekkora, de mekkora. S most más módon is tapasztalja az ember, hogy eltakarják Isten Igazságát, Istennek a világosságát, sziporkázó dicsőítésekkel, és karizmatikus ígérgetésekkel, és minden örömködéssel. Nem azt a fényt mutatják fel, hanem valami fesztiváli fényt mutogatnak fel. Ez az igazi világosságot, úgy, ahogy van, mint a vékával letakarva, akkor ugyanúgy megoltják. Istennek a fényét, Igazságát bizony meg lehet oltani. Bizony meg lehet oltani, amikor nem beszélünk Őróla. Nem beszélünk arról a mécsesről, ami világit. Nem beszélünk az Ő olajáról, hanem a mi saját magunk világosságában mindenféle hálátlan dologban vagyunk benne. Mert az, hogy örömködünk, az hogy együtt vagyunk, és jól érezzük magunkat, ez még nem a hálaadás. Ez még lehet nagyon üres véka is. Isten pedig talán most is azt üzeni, hogy ne legyen üres a vékád. Ha most festő lennék, akkor lefestenék egy mécsest és mellé egy veknit, egy vékát, amiben liszt, vagy gabona van. Valahogy ez a kép. És nem az, hogy ott egy mécses, itt egy üres. Nem. Isten azt akarja, hogy te sosem legyél üres. Isten azt akarja, hogy soha, de soha ne legyen üres vékád, amivel letakarod Isten Szellemének a működését. Fényt, erőt, és világosságot adó mécsesét. Nem akarja. Nem akarja, hanem pontosan figyelmeztet. Nincs ember, akinek nem szeretném, hogy letakarja a vékával a mécsest. Akarok adni áldást, van áldásod. Csak annyit kell csinálnod, hogy adj hálát Istennek. Azt az áldozatot tedd le, azt a marék lisztet, amit minden zsidónak mindennap kötelessége volt hálaadásként mondani. Neked ott a vékád, nem üres. És csodálkozol? Csodálkozol, amikor kialszik Istennek a világossága, a fénye az életedben. Egyre sötétebb van? Valahogy a hálaadás hiányzik tőled. Üres vagy. Üres vagy, és ennek az ürességnek a következménye az, hogy kialszik az a világosság, kialszik Krisztus munkája benned, az életedben. A hálaadás nem szórakozás, nem dicsőítéses balhé, hanem arról szól, hogy mindennap odamenni Istenhez. Köszönöm azt a marék lisztet, köszönöm a 24 órát, köszönöm azt, amit elvégezhettem, köszönöm, amit kaptam Tőled, és akkor holnapra is tudod, mi a teendőd, mert felviláglik előtted Az, Aki parancsolni is fogja, indulj erre, indulj arra. A világ Világossága fog vezényelni, vezérelni, hogyha te a hálaadó életed éled. Mert a hálaadással, úgy ahogy van, nagyon-nagyon szoktunk spórolni. Igen, még a magam életében is sokszor számon kérem magamon, hogy ma tudtál hálát adni Istennek, vagy elfelejtettél. Pedig minden percünkért, minden lépésünkért, van miért, egy marék lisztet, egy vékával odatenni Isten oltárára. Az, hogy itt lehetünk, hogy együtt lehetünk, hogy szól az Ige, mennyi, de mennyi hálaadás. S ha ezeket az áldásokat, ha nem vesszük igénybe, nem fogadjuk el Istennek az áldásait, akkor nincs mivel áldoznod. Nincs. S akkor szépen a fény, a világosság, az erőd, úgy, ahogy van, egyre kevesebb, és eltűnik. Mert te nem voltál az, aki elfogadtad. Mert te voltál az, aki nem volt engedelmes Istennek. Mert aki engedelmes Istennek, annak mindnek adott valamit. Olyan világosságot, hogyha a tükörbe néz, akkor hálát tudott adni Istennek, saját magáért. Hogyha körbenéz, akkor hálát tud adni, hogy nem szűkölködik, és sorba-sorba mindenkinek saját magának tudná mondani. Állj meg és vidd azt a vékát! Ne a tűz tetejére, a mécses tetejére, hiszen van miért, van mivel, és van oka a te hálaadásodnak. Hiszen Isten gazdagon megáldott. Nézz a vékádba! Nem üres. Ha üres, akkor te kiöntötted, nem fogadtad el azt, amit Isten adott, és amiből Isten kér egy hálaadást, egy olyat, amit az oltár elé tehetsz.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |