Ő vár minket

130. Zsoltár

Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán

2016. november 30.

 

Orbán Béla:

 

 

Ezen a szerdai napon a 130. zsoltárt vesszük elő, amely lényegében adventi zsoltár.

 

„Grádicsok éneke. A mélységből kiáltok hozzád, Uram! Uram, hallgasd meg az én szómat, legyenek füleid figyelmetesek könyörgő szavamra! Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen tenálad van a bocsánat, hogy féljenek téged! Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében. Várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt. Bízzál Izráel az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás! Meg is szabadítja ő Izráelt minden ő bűnéből.”

 

Így kezdtem, hogy ez egy adventi zsoltár, és lényegében valóban az. Bár ez a zsoltár a Grádicsok énekének az egyik része, már a közép tájékán, a közepén van a Grádicsok sorozatában. De mégis arról szól, hogy „A mélységből kiáltok hozzád…”, magyarul annyit jelent, hogy fölfele kell menni.  Fölfele kell menni és ugyanakkor egy várakozás van ebben a zsoltárban. „Várom az Urat, várja az én lelkem….”

 

S innen indítottam azt a gondolatot, hogy tulajdonképpen a várakozás nem más, mint advent. Advent nem más, mint várni egy találkozásra. És hívő emberként tudja az ember, hogy a karácsonykor megszületett, illetve máskor született, de karácsonykor ünnepelt Jézus Krisztus lényegében, mint Messiás eljött erre a földre, és mi a Visszajövő elé megyünk. Elé megyünk most. Ő jött mi elénk, és mi meg megyünk Ő eléje. Ő jött valamikor, amikor a földre érkezett, hogy mi mehessünk Hozzá. És valóban nekünk mennünk kell, várnunk kell az érkezőt.

 

Amikor a zsoltáros mondja, hogy „Várom az Urat…”, akkor kicsit tanulnunk kellene. Hogy is van ez? A mi várakozásunk azért arról szól, hogy első lépésként pontosítanunk kell, hogy mi az, hogy várakozás. A várakozás az, hogy tudom, Kit várok, tudom, mikor várom, tudom, hogy hogyan mehetek Hozzá, tudom, hogy miért megyek Hozzá. Nincs olyan buta ember, hogy kiáll az utcasarokra és várja a villamost, mikor nincs ott sín sem. Nincs olyan ember, aki úgy várakozna, hogy a semmire várakozok. Nincs. A zsoltáros ebben példát ad nekünk, hogy „Várom az Urat…”. És ki tudom-e mondani most adventkor, hogy várom az Urat? Ilyen egyszerű. Mert arról szól, hogy a világ Ura, a Messiás Király érkezik.

 

Akkor, amikor Ő érkezik, a visszajöveteléről beszélünk, várom az Urat. Most mire várunk? Arra, hogy a sült kolbász megsüljön a Vörösmarty téren, vagy mire várunk most? Vagy kire várunk? Azt hiszem, most lenne az idő, hogy meg kellene vallani, meg kellene ebben a történelmi időben is vallani: Én az Urat várom, a mélyből kiáltok, Nála van a megbocsájtás, Nála van az, hogy fölmehetek Elé. Tulajdonképpen ez egy Jom Kippur-i zsoltár is lehet igazából, amikor az ember az engesztelési napon Isten elé megy. Úgy kezdődik, a bűntudattal, a bűnmegvallással, a mélységből kiáltok. Nem azért, hogy a pocsolyában vagyok, hanem a bűnben vagyok. Mert a folytatásában benne van, hogy Nálad van az Igazság, Nálad van a kegyelem, Nálad van minden.

 

S valahogy kellene már egy kicsit ebből a zsoltárból tanulnunk is, megismételnünk a zsoltár üzenetét, ebben a világban most is, amikor ha valaki elől megy -itt nevezetesen a király ment elől, fölfele Jeruzsálembe, a templomba. Minden ünnepen fel kellett menni, a Grádicsok éneke erről szól-, ha valaki, idézőjelben mutatom, macskakörömmel, ha a Király valamiben már elől jár, valami már Rá van bízva, akkor kötelessége lenne úgy beszélni, mint ahogy Dávid beszél. Igen, én, aki bűnös voltam, én tudom Te ki vagy. Te vagy az én Uram, és most megyek Hozzád. Azért, mert Nálad van a kegyelem, Nálad van az irgalom. Magyarul megtörtént az, hogy az én életem kegyelem alatt van, és ebben a kegyelem alatti állapotban jogosult vagyok ahhoz, hogy Hozzád menjek, és odatehessek mindent, amit nem tudok megoldani. Rád bízhassam, és itt a másik szó is, hogy várom, és Rá bízom.

 

Mi az, hogy bízni? Az ember csak arra bízza rá a dolgait, azt, ami érték, vagy azt, amit nem tud megoldani, Akit ismer. Hát akárkire nem bízom rá a pénztárcámat, akárkire nem bízom rá a lakáskulcsomat. Akárkire nem bízom rá, hogy ezt a levelet vigye el valahova. A legkisebb dologban is, ha az ember gondolkodik, akkor rájön arra, hogy a bízásnál, nem az élet rábízásnál, hanem a legkisebb dologban is, csak arra bízom rá, akit ismerek, akiben megbízok. Aki, tudom, hogy meg fogja teljesíteni.

 

És jó lenne tudnunk azt, hogy ebben a zsoltárban lévő aktualitását valóban megéljük-e a mai nap is? Azt, hogy várom, és Rá bízom. Azért várom, hogy Rá bízzam. Ez a kettő összefügg a zsoltárban is és az életünkben is össze kellene függeni, hogy várom, hogy Rá bízzam. Talán ez a „hogy” szócska, jobban magyaráz. Várom, hogy Rá bízzam. Várom az Ő szavát, várom a Vele való találkozást. És a zsoltáros leírja a találkozásnak az alapját, én vagyok, aki a mélységből kiáltok. Én vagyok, aki ember vagyok, és a világ Urával találkozom. Az Urral, és ezt messiási zsoltárnak is mondhatom így. Én vagyok az, aki az Urral találkozik.

 

Jövök a mélységből, a bűnöm rendezve. Megvallom azt, hogy Nála van az Igazság, a kegyelem és minden Nála van. S amikor mindezt elmondom, ott vagyok már a templom bejáratánál, ott vagyok az Úr előtt, Akivel találkozni akarok, akkor még mindig van egy kötelességem, és egy felelősségem. Visszaszólni a többieknek, akik még nincsenek ott, akik még mélyebben vannak nálam, akik a lépcsősoron ott jönnek mögöttem, és megerősíteni őket, hogy indulj el. Egyedül Nála van, egyedül Rá bízhatod. Ez az adventi várakozásnak a lényege.

 

Mert most is ugyanazt az időt éljük meg, mint karácsony idején. „Várom az Urat…”. Várom. Akkor is várta Zakariás, Isten ígéreteinek a beteljesítését. És amikor beteljesedett, akkor meghalt békével. Akkor is várta a világ abban a helyzetben, hogy most mi lesz. Most is várja a világ, meg már tényleg jajgat és szenved, hogy mi lesz most. S egyetlen egy dolog van: ezt a zsoltárt elővenni, indulj el. Tudd meg, hogy a mélységből kiáltasz, mert ennél mélyebbre még fog menni azért a világ. Ebből még mindig, aki az övé, van kimenetel. Mert Ő az egyedüli, Ő az, Aki.

 

S ebben a zsoltárban érdekes a királynak, aki elől megy, a szava, hogy Benned bízom. Hát akkor most én király vagyok? Önmagamban bízok? Ezt is meg kell tanulni, hogy a bűn, a kegyelem, az irgalom, a Király elé menés, egy abszolút feladás. Uram, én Rád bízok mindent. Hogyha Istennel találkozom imában, és az Urral találkozom imában, akkor ott vagyok-e azzal az őszinteséggel, hogy tényleg mélyből jövök. Mélyből kiáltok Hozzád, innen a földről, ebből a teljes zűrzavarból. Uram Rád bízom. Ez a hitnek a gyümölcse, a Rábízás. S ha ezt meg tudjuk élni, akkor el kellene mondani a többieknek is. Igen, Rá tudtam bízni. Igen, a mélységből elindultam és megvallottam, hogy Ő az Úr, és Rá bíztam mindent. Ez nem azt jelenti, hogy nem csinálok semmit. Nem azt jelenti, hogy majd Ő megcsinálja. Hanem majd Ő, mint Úr, elmondja, hogy nekem mi a teendőm, mi a feladatom.

 

Adventi zsoltár ez. S amikor az ember így advent idején itt van, a keresztény adventnél, akkor eszembe jutnak azok az árvaházi gyerekek, akik kitalálták, pontosabban az árvaháznak a vezetője, hogy vasárnaponként gyújtanak egy adventi gyertyát, és így lett négy vasárnap négy gyertyája, egy árvaházi gyerekek karácsonyvárása okán. Hát valahogy úgy néz ki a dolog, hogy mi is valami árvaházi gyerekek vagyunk a gyertyagyújtogatással. Valahogy nem tudom, hogy ki hogyan éli meg ezt a karácsonyi időt? Úgy várunk valamit. Úgy, mint azok az árvaházi gyerekek, akik meggyújtottak egy gyertyát, közelebb van, kapunk ajándékot. Második gyertya, harmadik gyertya, negyedik gyertya. Nem valami rossz kép ez előttünk, és követendő példa, hogy mi várunk valamit a karácsonytól? Nem. Bizony nagyon rossz példa.

 

Advent arról szól, hogy neked kell Elé menni az érkezőnek. Neked kell. Neked kell, mert különben nem tudsz találkozni a világ Urával, illetve úgy találkozni, hogy az Ő népéhez tartozó legyél, akinek szól az ígéret, hogy Izraelnek szól a 130. zsoltár vége, akkor nem fogsz igazából csak úgy találkozni, mint ítélővel. Talán másképp kellene adventezni. Valahogy másképpen kellene.

 

Meg kellene érteni, hogy nem Őt kell nekünk várni, hanem Ővele találkoznunk kell. Arról szól, hogy el kell indulni fölfele. Ő nem fog lejönni ide a mindennapok zűrzavarába. Az Ő népét kihívja. Az Ő népét megtisztítja. És csak úgy tudok Isten elé állni, és maga a Messiás elé állni, ha valóban el tudom mondani: a mélységből jöttem, Ő megítélt engem, a kegyelem az enyém, és most megölelhetem, találkoztunk. Találkoztunk.

 

Nem valami kiszolgálónk nekünk a Messiás, csak úgy jön és osztogatja a szaloncukrot. Nem erről szól. Ne tegyük már teljesen rosszá az adventi ünnepet. Az adventi ünnep arról szól, ha egyáltalán beszélhetünk erről, hogy szinte mindennapos ünnep lehet, szinte mindennapos találkozásnak ugyanez a módja. A mélyből kiáltok. Te vagy Az, Akire mindent rábízhatok.

 

Talán ezt kellene megélni, ezt az alázatot. Nem én akarok módszereket. Nem én akarok tanácsolni, nem én akarok ajándékozott lenni. Az ajándék önmagában a legnagyobb, a kegyelem, ami által találkozhatom Vele. A kegyelem előtt pedig ott lehet, ott kell lenni annak a szónak: a mélyből kiáltok. S ez a mélyből kiáltás nem egy pszichés állapot, amikor az ember maga alatt van, hanem egy tény, hogy ez a világ a mélyben van jelen pillanatban. Onnan kiáltok, és most én, úgy, mint más 7 milliárd ember, ha már több is, onnan indulok most Feléd.

 

Szabad elindulni Felé. Szabad adventi várakozást megélni, úgy, hogy nem várakozom, hanem abban élek, hogy én elindulok, és Ővele fogok találkozni. Kétirányú mozgás van. Nem Ő jön le ide hozzám, hanem elindul felém, és a templom ajtajában, mint annak idején a főpap megállt, Ő, mint Főpap, Ő is ott áll, Jesua HaMassiah, várja ezt a találkozást. Várja ezt a találkozást.

 

Helyette csinálunk mi mindent. Csinálunk mi fesztivált, mindenféle emberi akármit. Bevallom, nem ítélkezni akarok, de rossz nézni a készülődést karácsonyra, valami eszméletlen, hogy a világiaknak is már a legrosszabb formájában vannak. Rossz nézni a szervezéseket, a fesztiválokat, mindenfélét.

 

 

Elveszítjük azt a gyönyörűséges dolgot, ami a találkozás. Elveszítjük azt az érzést, hogy várok. Várom az Urat. Szellemben, az én lelkemben, szellememben várom az Urat. Tényleg bennünk van-e ez a várakozás, hogy nem karácsonyozni akarunk, nem a kisdedet akarjuk nyalogatni, hanem a Messiással való találkozás. Az a Messiással való találkozás, ami az én elindulásommal jöhet csak létre. S ennek az elindulásnak ott vannak a részletei, a mélységből kiáltok. Ez nem önítélet, ez valóság. S az meg bizonyság, hogy egyedül Nálad van az én reménységem is. Egyedül Rád bízhatom, és egyedül Téged várlak.

 

Úgy gondolom, hogy keresztény szinten is nagyon nagy kérdés, hogy ilyenkor karácsonykor jó lenne már végre egyszer tisztázni: Kire is várunk? Kire? Jó lenne kimondani, hogy nem a betlehemit várjuk, nem is a názáretit. Hanem a mennybe elment és visszajövő Messiás Királyt várom! Ebben benne van az ítélet, benne van az, hogy én Hozzá tartozom, minden benne van. Jó lenne a karácsony helyett és adventi egyéb fesztiválok helyett végre elindulni, mert Ő jön. De én elindultam-e? Ő mindig jön, várakozik a kapuban. Várakozik a templom ajtajában, és oda nekem fel kell menni.

 

A Sátánnak egy jó trükkje, hogy mindent megfordít. Mi várjuk az Úr Jézust, és közben kiderül, hogy Ő vár minket. Ott az ajtóban. Ott a Grádicsokon, mikor mész föl, ott az ajtóban a Főpap vár, és a világ Ura. Ott vár. És helyette mi megültünk, leültünk, jajgatunk, szenvedünk, minden bajunk van. Nem mondjuk ki, hogy a mélyben vagyunk, á, nagyon jó. Mi mindent tudunk. Nem mondjuk ki azt, hogy mi bűnösök vagyunk. Hát hogy lennék én? Hát járok templomba, gyülekezetbe, akárhova. El sem indulunk.

 

Hogy akarunk mi adventot, várakozást megélni úgy, hogy nem indultunk el? Ez a várakozás nem passzív, lebénult állapot. Ez a várakozás arról szól, hogy indulj el. Kezdd el! A 130. zsoltár erre nagyon szép példa. Indulj el a mélységből a menny kapujáig. Indulj el, Ő jön vissza. Nem a betlehemi, nem a názáreti, hanem a világ Ura, Jesua HaMassiah, Krisztus. Jézus, aki Krisztus. Ő jön vissza, a világ Ura jön vissza.

 

Elég volt már ebből az állapotból, hogy mindig várakozunk, mindig csak kapni akarunk és semmi tevékenységet nem akarunk. Igen, el kell jutni addig a hívő állapotig, kimondani a bizonyságát az Úrnak. Kimondani, hogy Kihez tartozom. Kimondani, hogy mit akarok én. Találkozni akarok Veled. Várom az Urat. Várom. Ez olyan izgalmas, mikor egy randevúra megy az ember, amikor igazi, tiszta szerelme van, hogy megyek és már ő is indul. Ez sokkal hatalmasabb, de az érzést próbálom valahogy hasonlatba tenni. Amikor az ember a randevújára elment, akkor, jaj, ő is elindult, találkozunk. Ennek a találkozásnak a szépsége, ha csak az emberi értelemben a testi, biológiai és egyéb érzelmi oldalát tekintjük, milyen szépek voltak.

 

S közben a világ legnagyobb találkozása, amikor te és az Úr találkozol, és mindent letehetsz Neki, mindent. Mindent Rá bízhatsz. Ez valahogy úgy elment kolbászsütödébe. Valahogy elment különböző hangversenyekbe, és egyéb bohóckodásokba. Hát az első randevúmat nem tudom elfelejteni. Akkor a világ Urával a találkozásom, miért nincs olyan elmagyarázhatatlan várakozás, hogy várom? Amit már nem a testem és a lelkem vár, az agyam, és az érzületem, hanem szellemben érzem. Ővele, Ővele találkozom. S ez egy engesztelési időszakban is ott van, Ő vár, Ő már elindult. Csak a kérdés, hogy én elindultam-e? Egyáltalán, elindultam-e?

 

Vagy várom, hogy majd jön az Úr Jézus. Majd énekelem, hogy várjuk az Úr Jézust, mikor jön. Ne várakozzál. Ez a várakozás lépések sorozata legyen. Minden egyes lépésnél, amikor tudod, hogy a bűneidet letetted, amikor följebb kerültél, mert a szabadítás Nála van és a gyógyulás, minden Nála van. Amikor mindezt megélted, akkor érezd már, hogy egy lépcsővel feljebb vagy. Mindig följebb. Nem följebb, közelebb. Persze a följebb vagy közelebb ugyanazt jelenti. Közelebb megyek Hozzá, mert Ő tesz szabaddá. Ő szabadít meg. De a lépés, az első, az enyém. Az, hogy odakiáltok, a mélységből kiáltok, akarok Hozzád menni. Akarok Veled találkozni. Várom a találkozást. Nem várakozom. A hívő élet nem buszmegálló, vagy állomás, hanem lépések sorozata előre. A nagy találkozás, ami Vele történhet meg.

 

Igen, a zsoltáros olyan szépen mondja, megyek a mélységből föl a templom ajtajáig, a Főpapig. S bizonyságot teszek, Ő az Úr. Úgy gondolom, adventkor az első kérdés az lenne, megvallottam-e egyáltalán, hogy Kit várok? Az Uramat, vagy egy másik urat? Mert várhatom én a jóléttől kezdve, sok minden féle urakat. Ki a te Urad, és Vele akarsz-e találkozni? Ennek az Úrnak bizony országa van. Ennek az Úrnak törvényei vannak. Ennek az Úrnak hatalma van. S a hit kérdése, hogy elindulok-e fölfele. Tudom, hogy Nála van. Tudom. Tudom, és várom, és akarom. Csak ilyen rövid szavakat lehetne mondani. Adventi várakozás. A hamis várakozás helyett indulj el. Indulj el.

 

Kezd el azzal, hogy mélységben vagy, folytasd azzal, hogy Őt, azt a mindenekfelett levő Nevet, mint Urat, megvallod, és utána elmondod, hogy milyen hatalma van. Ő az! Ő az, Aki megszabadít! S a következő lépés is ott van, szólj vissza. Tinektek is. Úgy, ahogy a király a lépcsőn visszaszólt a népnek, aki követte fölfele Jeruzsálembe, követte erre a sátoros ünnepnél is szükséges Grádicsok menetére. Aki elől megy, szóljon hátra. Ő az, Ő az.  Ő az, Aki Úr, Ő az, Akire rábízhatsz mindent, és Ő az, Aki sok-sok ígéretet adott nekünk. Mert az Úr szolgálata alatt, az Úr népéhez tartozni, nemcsak jó, hanem kimondhatatlanul csodálatos. Helyzet és állapot.

 

Talán kellene a Grádicsok énekével foglalkozni most, úgymond karácsony előtt, hogy tovább léphessünk a kisded Jézuskán, hogy tovább léphessünk mindenféle más találkozáson, ami már nem érvényes, hiszen a kisdeddel már senki nem tud találkozni. Egyrészt felnőtt, másrészt Krisztus lett, harmadik a mennyekben van, negyedik, hogy visszajön. Ne keresd a dedet. Nem kell itt az ünneplés, nem kell itt a születésnapot ünnepelgetni. A találkozásra vágyjál! S ne a szaloncukorra és az ajándékokra, és egyebekre.

 

Lépj már túl egy kicsit a földi dolgokon. Ne az legyen, hogy most nincs ünneplésed, mert nincs karácsonyfád, vagy egyebed. Ne is legyen. Legyen egy olyan belső ünneplésed, amikor te és a rád bízottak, és a testvéreid, és mindenki megy fölfele a lépcsőn. S valaki mondja ki, neked is, nekünk is. Valaki vigye, legyen szószóló valaki, aki kimondja, az én Uram. Az én Uram az én házam népének az Ura. Az én Uram a te Urad is. S így elmondani közösségileg minden embernek is, Ő az Úr. Ő az Úr, Akire várunk. Ő pedig inkább terád vár. Terád vár. Te hiába vagy a mélységben, látni fogod, de találkozni nem tudsz Vele. A mélységből tessék elindulni. Tessék elindulni, mert nem lesz találkozás.

 

S lesz egy ilyen műanyagos karácsonyod, és ilyen mézes mázos semmid, és nem éled meg azt az örömöt, hogy találkoztam Vele. Ezt az örömöt pedig nem tudja az ember leírni sem, hogy milyen jó. Nem tudja leírni, mert benne van ebben a mondatban is. Benne, Rá bízok mindent. Ez az abszolút. Abszolút odaadás, és az abszolút elfogadás, Akit én ismerek, úgy, ahogy van, Rá tehetek mindent, vagyis az életemet. Azonban ehhez kell más is. Kellenek a bizonyságtételek, kellenek az elől járó embereknek a szavai, akik elmondják. Igen, én Rá bíztam. És jobban jártam, és más lett, mintha én találtam volna ki a megoldásokat. Igen, bizonyságok kellenek. Kellenek másoknak, hogy ők is, ne ismeretlen úton menjenek. Az elől menő emberek, akik megmutatnak utakat. Ők, akik zászlót visznek, vagy önmaguk zászlóként működnek.

 

Igen, a családban, a közösségben, az országban, bárhol, elől kell menni, és ha elől mentem, akkor vissza kell mondani a többieknek, ha te hozzánk tartozol, teneked is ugyanaz az Urad, te is megvallod, hogy Ő az Úr, akkor teneked is ott van, Rá bízhatod, mindent Rá bízhatsz. A szavunknak erről kellene szólni, ennek lenne a szükségessége, és nem arról, hogy itt mindenféle mázos, müzlis ünnepeket ünnepeljünk. Nem kell. Találkozni, ennél nagyobb ünnep nincs a világon. Ennél nagyobb-nagyobb ígéret nincs a világon. Találkozni az Úrral. S ugyanez a folyamat akár egy életnek is a végső szakaszán is. Ez a találkozás mindenkinek ott van felkínálva.

 

Ezen a lépcsőn, ha megyünk fölfele, akkor nem lefele megyünk az éveinkkel, hanem fölfele kellene mennünk. A Grádicsok énekének el kellene szinte évenként hangoznia az életünkben, hogy megint léptem egyet följebb. Följebb, közelebb, közelebb, és belépek oda, ahol a Főpap az ajtóban vár. Igen, mi azt hisszük az életünk lefele megy. Nem, az életünknek fölfele kellene menni. Az is egy találkozás, és egy örömteli várakozás is lehet, amikor megérti az ember. A mélységtől egészen a mennyországig van Út. Erről kellene adventkor beszélni.

 

Te mire vársz? Kire vársz? Ebben most már, ott, ahol vagyunk, dönteni kell, különben helyben maradunk, jó kis komfortos keresztény ünnepelgetések vannak, ünnepélyeskedések vannak és sehol semmi nem történik. Ott állsz, és nem bízhatod Rá, mert nem ismered. Ott állsz és magadban bízol, meg emberekben bízol, az átkokat hozod magaddal. S Istennek az adventi időben, amennyire az emberek ezt az ünnepet megalkották, mégis ott van a hívó szava. Találkozni akarok veled, most különösen, most érzékenyebb vagy, hiszen az egész világ adventet vár.

 

De az advent akár lehet bármely nap is, mégis most, amikor mindenki mégis valahogy ezt a szót használja, hadd tudatosuljon, Ő akar találkozni velünk. Ő akar. Kétirányúnak kell lenni az útnak, Ő elindult. Hogy mikor ér ide? Ezt Isten tudja egyedül. De, hogy te mikor érsz fölfele, ezt neked kell eldönteni. Mert az az Út, az egész életünknek az Útja is. S most így advent ünnepei között, a heti négy ünneplés közepette, nehogy valahogy félre menjünk. Mi nem mással akarunk találkozni. A világ Urával, Aki visszajön, Akit várunk. Ő vár bennünket.   

 



 


AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2016 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat