108. Zsoltár

Várd a hajnalt!

2016. december 16.

 

Orbán Béla:

 

 „108. Zsoltár, Ének, Dávid zsoltára. Kész az én szívem, óh, Isten, hadd énekeljek és zengedezzek, az én dicsőségem is kész. Serkenj fel te lant és hárfa, hadd keltsem fel a hajnalt!”

 

A 108. zsoltár újra egy érdekességet tár elénk sok-sok kérdéssel. Aki a zsoltárokkal foglalkozik, bizonyára meg tudná mondani, mikor és miért történt, hogy történt, miért mondta ezt Dávid el. Milyen történelmi vagy bármilyen esemény okán és során volt ennek a zsoltárnak a születésének az ideje? S mégis más aspektusból, más formában veszem elő ezt a zsoltárt, méghozzá úgy, hogy nekünk mit szól. Nekünk mit szól az a zsoltár, amit Dávid abban a helyzetben élte át, amelyikben benne volt.

 

Külön érdekessége ennek a zsoltárnak az a verse, amit most felolvastunk. Azért érdekes, mert ebben a zsoltárversben vannak olyan dolgok, amelyek nem egészen érthetők a mi hétköznapi életünkben. Először is éjszaka készült el, éjszaka szólalt meg, hiszen benne van a történetében: „…hadd keltsem fel a hajnalt!”

 

Mégis az elejével kezdem: „Kész az én szívem…” Kész az én szívem, és a szív nem azt jelenti, hogy dobog a szívem valamiért, hanem szellemben elkészültem. Szellemben rendeződtem, és amikor folytatódik a zsoltárosnak a kijelentése, kész az én szívem és hangszerekről beszél, akkor kész arra, hogy Istent dicsőítse, Isten elé álljon. Akár bűnbánati zsoltár is lehet ez, hogyha jól belegondolunk. Kész az én szívem és azért szólaljon meg a hangszerem, hogy serkenjen fel a hajnal.

 

Valamennyien ismerjük, hogy vannak álmatlan éjszakáink. Vannak olyan éjszakák, amikor nagyon jó dolgok történhetnek, bármennyire fájdalmasak, vagy bármennyire nehezek, jó dolgok történnek. Igazából abban a csendben, amit az éjszaka ad nekünk, abban lehet igazán szívből és teljességgel Isten előtt lenni. Mikor az ember mérlegel egy helyzetet, mérlegel egy állapotot, önmagát rendezi, ez általában megköveteli azt, hogy teljes csend legyen, teljes nyugalom legyen. Az éjszaka csendjében én is saját magam, önmagammal meg tudom beszélni, a kettősségemben meg tudom beszélni azt, hogy hogyan tovább, és mindezt Isten előtt teszem. S amikor Isten előtt teszem mindezt, akkor utána mikor rendeződtek a gondolataim is, szellemben egységessé váltam, akkor elmondhatom azt: kész az én szívem.

 

Elfogadom Istennek az akaratát, tudom, mi a teendőm. Tudom. Tudom a helyzetemet, tudom az állapotomat, tudom az eszközeimet, tudok mindent. És ezért elővehetem végre a lantot és a hárfát is, hogy Istennek szóló dicséretet mondjak, azért, hogy Isten előtt ott lehessek bűnbánattal, egy bűnbánati zsoltár esetén, és dicséretet mondhassak, hogy van kegyelem, mert Nála van, Őnála van, egyedül Istennél a kegyelem. S így válik élővé a mi életünkben is nap mint nap, vagy egy adott nehezebb helyzetben. S ennek a zsoltárnak a tartalma valóság lesz, hiszen Isten elé kell állnunk csendben, nyugalomban és ennek folytatásának kell lenni. Mert a nyugtalan éjszakáknak vannak következményei. A nyugtalan éjszakák után, ha nem rendeződik az ember, teljesen depresszióba tud esni. Vannak éjszakák, amikor az ember vívódik, és lehetséges az, hogy a vívódás következményeként feladja a dolgokat. Nem tudom, hogyan kell tovább menni, nem tudom, mit csináljak, és egyszerűen egy apátiába, egyszerűen egy depressziós állapotba kerül az ember.

 

A zsoltáros nem ezt akarja bemutatni nekünk, sőt, pont fordítva. A zsoltáros azt mutatja előttünk példaként, hogyha kész az én szívem, szellemben Istennel nemcsak rezonáltam, hanem azonos vagyok és kimondom, hogy igazad van Istenem, ez a teendőm, és ezt szeretném, és mindezt hálaadással, dicsőítéssel, a múltra, jelenre és jövőre egyaránt vonatkoztatva szeretném, akarom megélni, vagy emlékezem rá, akkor nem depresszióba, nem lenyomott állapotba kerül az ember, hanem felemelkedik, és alig várja, hogy reggel legyen. Alig várja, hogy felvilágosodjon a következő nap, a hajnalt, a pirkadatot várja az ember, a hajnalt sürgeti, hogy igenis, tudom, mit kell tennem. Oda kell mennem Isten elé és bűnbánatot kell gyakorolnom azért, hogy végre megéljem és dicsőíthessem Istent abban a helyzetben, amiből kiemelt, megszabadított és megtartott. A másik oldala, hogy hálát tudok adni, hogy az elmúlt napoknak a történései előttem kiviláglottak, világossá lettek, vagy a jövőbeli lépéseket, akár a legközelebbi napnak a lépéseit tudom, hogy Istennek mi az akarata az életemben. Istennek az akaratát gyakorolni, az életünkben megélni. Bizony szinte minden nap ezt kellene tennünk, hogy megélhessük. Zárszámadás, leállás Isten előtt csendben.

 

Mit akarsz Istenem? Világosítsd meg az elmémet és szellemben is tudjam érteni a Te Szellemedet, hogy Te mit akarsz az életemmel. Ezekre a csendekre minden nap szükség lenne, hogy utána az ember ne úgy keljen fel, mint a rozsdás akármilyen eszköz, ami nyikorog és jajgat, hogy jaj, már megint reggel van, mert tenni kell. Hanem úgy, hogy jaj, de jó. Mit lehet megint tenni? Mi az, amit tudok, hogy kell tenni? S már dicsőítem Istent, hiszen ebben a zsoltárversben benne van az is, hogy „kész az én dicsőségem is”. Nem a saját dicsőségem van kész, hanem Isten dicsősége előre el van készítve, hogy bármibe kezdek, az már győztes lehet, hiszen szellemben azonos vagyok Istennel, elfogadtam, és értem Isten akaratát, ezt hálaadással elfogadom, és nincs más, mint hálaadással indulok a következő napon. Hálaadással.

 

Ezt most akár tehetném aktuálissá is, hiszen közeleg egy polgári évnek a fordulója. Elmondhatnám azt, hogy az évforduló után hadd legyen egyszer egy ilyen zsoltárunk is, hogy szilveszter éjszakáján nem együtt őrjöngünk azokkal, akik a világosságban akarnak elvakulni. A petárdák elvakítása, és a hangoskodás, részegítés és egyéb eszközök következményeként akarják nem tudni, hogy mi van előttük, és szinte elfelejteni a múltat. Hadd ne legyünk olyanok, mint a világ, hanem legyünk olyanok, akik megállunk. Éjszaka van, csend van, ketten vagyunk. Mi ketten belül, a belső énem beszél a másikkal, és ez rendeződik, hogy együgyű leszek. Abban az ügyben leszek egy, amit Isten adott nekem, szellemben kész legyek a következő esztendőre, amit hálaadással fogadhatok, pedig nem tudom, mi lesz. Nem tudjuk, hogy mi várható, hiszen egyre izgalmasabb időket élünk. Hadd legyen előttünk, hogy számunkra nem izgalmas, mert Isten kijelenti, felvilágosítja a következő napunkat. Nemcsak a napot hozza fel, hanem eleve kijelenti, szellemben jelzi, eszünkben tudatosul, hogy mi is a következő esztendőnek a feladata számunkra. S nemcsak feladata, hanem áldása, amiért eleve dicsőíthetjük Istent.

 

Talán ez lenne ennek a zsoltárnak az üzenete. Dávid bemutatja, hogy igen, meg kell harcolni dolgokat, meg kell szellemben érteni a dolgokat. A szellemi értés után tenni kell és nem visszavonulni, vagy elbújni, mert akár tetszik, akár nem, jön a hajnal, jön a következő napunk, az életünk következő szakasza. Mi hiába csukjuk be a szemünket, a történelem kereke megy tovább, és az életünk is megy tovább a saját útján. De ezen az úton csak úgy érdemes, és úgy jó menni, hogy dicsőítéssel, hálaadással. Istenem, tudom, hogy mit kell tenni, akarom tenni, akarom, hogy a hajnal mihamarabb eljöjjön. Akarom a tevőleges életemet élni. Köszönöm, tudom, mit akarok, és ez a hívő embernek a sajátossága, hogyha valóban Isten ad nekünk valamit, és tudjuk, mi a teendőnk, akkor oly mindegy, hogy hol vagyunk, hány kilométerre vagyunk. Oly mindegy, hogy hány óra van, bennünk van az a lelkesedés, az a szent tűz, hogy de jó lenne máris csinálni, máris menni, máris végrehajtani azt, amit Isten nekünk a holnapi napra adott. Már várjuk a következő napot.

 

Nem nehéz erre példákat hozni. Amikor az embernek randevúja van, akkor már türelmetlen, órákkal előtte kész van, készül és mindent megtesz. Bárcsak itt lenne, mert rendezett a dolog, eldöntötte, benne eldőlt, hogy valakivel szeretne egy lenni, és olyan jó lenne találkozni. Akár menyasszony-vőlegény, vagy akár egy baráti szinten is, hogy jaj, de jó lesz, hogyha találkozom valakivel. Jaj, de jó, mert tudom, hogy Istentől való kapcsolat az, és tudom, hogy Isten akaratában van az, amit tennem kell. S ez nem kényszer. Nincsenek kényszereink, amikor Isten tervében, akaratában járunk, ha szellemben kész vagyunk, értjük Isten akaratát. S hogyha a fejünkben is eldőlt, hogy nem teher ez rajtunk, hanem olyan dolog, amit oly jó megtenni, hogy alig várjuk, hogy elkezdődjön.

 

Bizony sok példát hozhatnék a saját életemből is. A közös életünkből is, akik itt hallgatjátok. Sok mindent el tudnék mondani, hogy 15 éven keresztül szinte minden nap az első pillanat az volt, hogy jaj, de jó, hogy találkozok azokkal, akikkel együtt leszek este, vagy délután az alkalmainkon. Jaj, de jó, hogy valakivel találkozok, jaj de jó, hogy tehetem. Jaj, de jó, alig vártam, és ez nem önbizonygatás volt, hanem az az állapot, hogy Isten tervében voltam. Azután ez is el tud ám olykor kopni, amikor kívülről is érzi az ember, hogy hiába tudom, hogy mi Isten akarata, de nincs fogadás. De ez egy másik történet.

 

Amikor most beszélünk erről, a 108. zsoltárnak az éneklő és zenélő részéről, egy kicsit a saját gondolatommal jövök elő. A napokban a kisfiam zongoradarabot adott elő szerény módon természetesen egy kultúrházban, elég sok ember előtt. Két hónapja tanul zongorán és ezt a darabot eljátszotta ott, amit megtanult. Két hónap után önmagában örülhetek, hogy tényleg gyönyörűen zenél, és benne van a reménység is, hogy fogja is egész életében a zenét, mint életének egy részét alkalmazni.

 

De miért is? El kellett gondolkodnom, miért is zenélünk? Dávidnak miért kellett a lant és a hárfa, kapcsolom össze. Mert ugye az ember ismeri azt, hogy a zenének gyógyító hatása van. Nagyon is. Dávid nem gyógyította magát, ezt előre kijelentem. Dávid nem szédítette magát, Dávidnak dicsőítése volt. El is mondta, a kotta megvan, „kész az én dicsőségem”. Kész előre eljátszani, lejátszani lanton és hárfával, még szélesebb hangfrekvenciákban is Istennek, hogy dicsőítelek, mert a holnapi napom is jó, meg a tegnapi napom is jó volt, meg az egész életem jó, hiszen éjszaka megbeszélhettem Teveled.

 

Nos, visszatérve a zongorára, és visszatérve a hangszerekre, tényleg meg kell kérdezni a dicsőítés területén, valójában azonos dologról beszélhetünk-e, mint Dávidnak a zsoltárban a kijelentése a bizonyságáról, vagy akár a saját énekeink, saját kapcsolatunk a zenével és az énekléssel is. Tudvalevőleg a pszichológia is ismeri a gyógyító hatást, mint már mondtam. A gyógyító hatás pedig, ha nem is zenével, de zenével is ugyanígy el lehet mondani, fontos dolog, hogy kibeszéljek dolgokat, de ugyanakkor párhuzamosan ott van egy másik módszer is, amikor rábeszélem magamat. Bizony a hangszer, ahol megszólal, meg kell értenünk, hogy figyelnünk kell arra is, hogy mi a célja. Milyen eszköz ez? Amikor nemcsak a zongoráról, nemcsak a zenéről szól, hanem akár Isten Igéjéről is szól, vagy bizonyságtételről, vagy sok minden másról. A kibeszélése, a zenében való megnyilvánulás nagyon szép és nagyon jó dolog. Sőt a rábeszélés is. Amikor valaki elővesz egy hangszert, vagy elővesz egy kazettát, és meghallgat egy zenét. Kibeszél, rábeszél. Az egyik esetben jó, hogyha kijön belőlem az, hogy mi bánt, és jó érzés az, hogy mi az, aminek örülök. Ennek a formája zenében is előfordul. Valamennyiünk életében ismert, jó hallgatni egy zenét is. Az a rábeszélés, amikor az ember egy operettet hallgat, és benne van szinte az operett világában. Egy kicsit olyan kellemes. Amikor zenét hallgat az ember bárhonnan, nemcsak színpadon, hanem akár egy bekapcsolt rádión keresztül is, szinte felveszi azt a nyugalmat, ami a zenében ábrázolt táj, vagy állapot, vagy  bármi, amit megjelenít valaki, kifejezése által, valaki zenéje által.

 

Jó ez nekünk? Bizonyos értelemben jó. Jó ez a bizonyos kibeszélés, amikor mi zenélünk. Jó ez, amikor el tudunk mondani, és jó ez, amikor bemegyünk egy olyan állapotba, amikor valakinek a bizonyságaként működő tájat, időjárást, a világ szépségeit bemutató zene fordul elő. Jó megpihenni. Megpihenni. Jó kiadni és jó megpihenni. De tudomásul kell vennünk, hogy a zenének is ez a formája számunkra csak egy felületi megoldás. A probléma nem oldódott meg. Nem oldódott meg azzal, hogy az operettet hallgatva, akár hercegnek képzelhetem magam. S nem oldódott meg, amikor egy alpesi tájat képzelek magam elé a zene által, ahogy csordogál a patak, és én közben éppen egy füstös városban döcögök az autómmal. Nem megoldás, pillanatnyilag pihentető, de nem megoldás.

 

Az embernek a túlzott kifejezései mindig is jelképezik és megmutatják, mik is a valódi vágyai. Amikor kibeszéli az ember saját magát, a problémáit, akkor mögötte van, szeretné, ha megoldódna. Ha kibeszéli az örömét, akkor szeretné, hogyha valakivel együtt tudná megosztani az örömét. Ha valaki ezt játssza, vagy a negatív, vagy a pozitív élményét, akkor társat keres ebben. Testvéreket, családot, életközösségben lévő társat, házastársat magyarul, barátot, testvért. Kereső, aki mutatni akarja szerte a világban, önmagát árulja el, hogy mennyire örömöm van, de úgy adnám neked, és olyan darabokat ír, ami az örömét fejezi ki, és így küldi a világba, és sokszor nincs válasz. Ugyanakkor a másik zenész, aki elővarázsolja szinte a szomorúságot, az kibeszéli, és az ember a saját szomorúságát más nyelvével, eszközével próbálja kibeszélni, és néha megkönnyebbül. Megkönnyebbül, a zenehallgatók többsége erre használja, felületi kezelésre.

 

Nincs ettől messze a kereszténységen belüli éneklésnek a módja se. Igen, magam is, amikor orgonáltam, akkor be tudtam vinni a gyülekezetet egy bűnbánatba. Be tudtam vinni egy örömbe. Bármilyen formában tudtam alkalmazni a közös éneklést, a közös zenének a hasznát. De volt-e megoldás? Volt-e az életekben megoldás? Vagy csak éppen egy nagypénteki eseményen az ember felvette a szomorúságát, elmondta minden-minden fájdalmát, sajnálatát a Megfeszített irányába, és holnap ment minden tovább. Vagy ugyanígy az örömöt mással énekeltük, hogy jaj, de jó, és igazából otthon nem volt jaj, de jó. Az öröm más öröme volt és olyan öröm, ami tulajdonképpen csak a vágyakozás öröme volt.

 

Dávid egészen mást mutat. Dávid olyanról beszél, olyan örömről, hogy kész az én dicsőítésem. Tudatos, bizonyságtevő örömről van szó. Amikor az embert feszíti az, hogy elmondjam mindenkinek, elmondhassam mindenkinek, hogy de jó. Elmondhassam mindenkinek, de mindenképpen Isten előtt mondom el, hiszen mást nem illethet a dicsőítés. Uram, kész vagyok Téged dicsőíteni, mert a holnapi nap ezt akarod, mert a holnapi nap megszabadítottál, mert a holnapi nap ez, meg ez történik, és én erre kész vagyok. Nem várlak Téged a sötétben depressziós módon, hanem megvitattam magammal, megvitattam Előtted, megértettem Istennek az Akaratát, és mikor ezt megértettem, ésszel, lélekben és szellemben azonosulok Istennel, örömmel indulok a holnapi napnak. Tegnap még csatának mondott állapotában, úgy, mint győztes, aki magával az Úrral biztos, hogyha azt teszi, amit Isten akar, győztes, mert Ő már előttünk járt. Ő a mai napon pont itt van, és a holnapi napomon előttem jár. Előttem jár, és innen van az optimizmus, az öröm, amikor az ember örül felkelni. Ez a hétköznapok öröme. Sokszor nagyon jó felkelni.

 

Magam is, amikor reggel felkelek korán, ha kimegy az ember a kertbe, körbenéz, olyan jó nézni ezt a teremtett világot. Olyan jó nézni, és olyan jó már korán, még fel sem kel az ember, átgondolni, hogy mi is vár a mai napon rám. Nem az, ami támadás, meg sikertelenség, egyéb, hanem mit adott nekem Isten. Olyan öröm. Meg kellene tanulnunk ezt végre, és nem módszerként, Dávidtól. Magam is el tudom mondani mindenkinek. Jó lenne éjszaka átgondolni azt, hogy Isten mit akart, mit akar a mi életünkben. Számadást adni a tegnapi napról, és elmondani, hogy bocsásd meg Istenem, és dicsőíteni Őt, hogy minden rossz félrelépésünkért, mulasztásunkért van bocsánat, van kegyelem. S minden, de minden egyes holnapi lépésünk, hogyha Isten akaratában járunk, nemcsak kegyelem van, hanem áldások sokasága. Kegyelem is van, hogyha emberként nem értünk, félrelépünk, kísértésbe esünk. De az áldások sokaságát tudom elmondani, jó holnap felkelni. Jó lenne minél korábban felkelni.

 

A hívő ember nincs abban az állapotban, mint a szinte rabszolgaként élő ma embere, hogy fel kell kelni, csinálni kell, verkli. Nem, a hívő embernek az élete izgalmas, jó lenne már, ha reggel lenne. Jó lenne, ha reggel lenne, és akkor beszélhetünk arról, hogy elhangzik: olyan jó lenne, ha ébredés lenne. Igen, az ébredés: a hajnal. A hajnalhasadtával, mikor elkezd világosodni. Ez az ébredés ideje. De, ha nem előzi meg azt valami más, nem előzi meg az, hogy átgondolom az eddigi utat, átgondolom a sötétségben, teljes külső zavarok és minden más tényező nélkül, hogy mi is volt idáig, miért kell ébredés? Miért van sötétség? Miért van éjszaka? S tudok bűnbánatot gyakorolni, tudunk bűnbánatot gyakorolni, tudunk kérdezni, és tudunk alázatosan Isten akaratát megismerve szellemben elkészülni, akkor lehetséges, hogy lesz ébredés.

 

S ez az ébredés azt jelenti, hogy Uram, add már a hajnalt, add már a pirkadatot, add már, mert tudom, hogy mit akarsz tenni. Kész vagyok arra, elkészültem, hogy rendeztem az előzőeket, kész vagyok a holnapra. Az éjszaka rendeződés, az új kezdetének az ideje, az a magányos csend, amikor Istennel mindent meg tudunk beszélni. Nem azt jelenti, hogy nem kell aludnod. De, ha Isten felébreszt, Isten nem hagy aludni, akkor vagy meg akar áldani, vagy azt akarja, hogy rendezzél valamit. A rendezés önmagában, magában hordozza Isten dicsőségét. Azt a kegyelmet, hogy valóban szabadító! Valóban irgalmas Isten! És benne van az is, hogy Aki megszabadított, Aki kegyelmet adott, Aki irgalmas, Aki neked az Igéjét adta, mindenben utasítását adta, azt Ő meg is akarja neked korán világosítani. Csak legyen bennünk az a vágy, hogy én látni akarom a holnapi napot. Látni akarok, tenni akarok, és nem én. A sötétség után legyen Isten Világossága az, ami világosítson meg mindent, mindent, ahol élek, az egész tájat, az egész napomat. A Nap sugara, Isten Világossága világosítsa meg!  

 

Kérdés valóban az, hogy kelünk fel? Rozsdás vagyok, jaj, jaj, jaj. Már megint egy nap. Jaj, jaj, mikor lesz már hétvége? Temetjük a lehetőségeket. Tudunk-e úgy felkelni, tudunk-e egy újat kezdeni? Legyen ez egy hétközbeni nap, legyen ez egy hónap, egy év, egy időszak, bármi az életünkben. Itt vagyok Istenem, most ne zavarjon semmi, beszéljünk. Mondd meg, mi a terved. És Isten meg akarja mondani neked, hogy mi a te terved, az Ő terve a te terved ellenében. Vagy hogyan kell a te tervedet azonosan összehangolni Istennel. Ő az, Aki megmondja. S ennek egyetlen egy válasza lehet, ha akarsz igazán boldog lenni, és igazán akarsz nem depressziós lenni, szabad és nem lenyomott. Azt mondom, Uram, kész vagyok. Kész az én szívem. Kész vagyok szellemben, azt akarom, amit Te akarsz. És akkor megjön a Világosság, és a világosság még mielőtt kivilágosodott volna, már benned kezdődik. Amikor kimondod azt, Uram, kész az én dicsőségem. Kész az, amit el akarok Előtted mondani. Kész vagyok elmondani a holnapi napnak a köszönetét. Kész vagyok elmondani a következő életszakaszomnak a köszönetét. Dicsőítelek azért, hogy élek, vagyok, leszek, holnap is, a következő évben, és mindaddig, amíg elrendelted ezt a földi utamat.

 

Kész vagy-e? Mert különben nem tudod hálásan fogadni a következő napot sem. Nem tudod hálásan fogadni az életed korát, a fiatalság után következő részeket sem. Nem tudod dicsőséggel, Istent dicsőítve azt mondani, hogy köszönöm. Nem tudod elővenni a lantot, nem tudod elővenni a hárfát. Nem tudsz, nem tudsz dicsőíteni. Nem lesz kész a dicsőséged, ha nem álltál ott Isten előtt, nem álltál abban a csendben ott. Így lehet elrontani egy napot, egy szakaszt az életedből. Így lehet elrontani egy életet, így lehet sok mindent elrontani. Mindazt, amit Isten adott, hogy áldás legyen, áldás legyél, azért, hogy ne magadat, ne mást, hanem egyedül Őt dicsőítsed.

 

Isten ebben akarja rendezni az életünket. Dávidnak, hogy mikor mondta el ezt? Egy éjszaka után. S nekünk is vannak éjszakáink, amikor nem tudunk aludni. Nem magunkat kell ébren tartani, hanem Isten ígérete, hogy Ő emlékeztet, Ő figyelmeztet. Ha ilyen éjszakáid vannak, amikor meg kell állni, és számadást kell vetni, tudd meg, hogy Istentől van. Isten adta lehetőség. Úgy tűnik, hogy egy zűrzavar után össze-vissza áll az életed, és nem tudsz haladni a rendezetlenségek következményei miatt. Van dicsőítés. Ezeket mind Ő akarja rendezni, hogy megmutatja a holnapi lépésedet, utadat. Pusztán a te akaratod hiányzik ehhez. Pusztán az, amikor ki tudod mondani, vagy nem tudod kimondani: Uram, kész az én szívem. Ez az őszinteség teelőtted, és Isten előtt, ott van lehetőségként, és az a lehetőség annyit jelent, ebben a sötétben, csendben, állj oda. Szeretném tudni az akaratodat, kész vagyok elfogadni, és amikor ott vagy, és ezt kimondod, akkor megkapod a döntési lehetőségedet. S a te hited erőssége meg fogja adni azt is, hogy utána elmondhatod, Uram, a lantom, Uram a hárfám, Neked akarok, Neked akarok hitben énekelni, mert Te hatalmas vagy. Te nemcsak a tegnap Istene vagy az életemben, nemcsak a mának az Istene, hanem az egész életemnek az Örökkévaló Istene.

 

Zenélni pedig kell. Ahol nincs zene, és ezt világi értelemben is veszem, ott nagyon nagy baj van. Ahol nem szólal meg a hangszer, ott nincs mit mondani valakinek, valakiknek, mások irányába. Vagy már annyira szomorú, hogy megszólalni sem tud, vagy annyira önző, hogy önmagának zengedez, belül. A hangszer Dávid kezében nem a pincében szólt, nem úgy zengett, hogy más ne hallja. A te szíved hangszereinek a látható, hallható világban is jelen kell lenni. Ott, ahol nincs zene, ott valami nagyon nagy baj van. Mert a hívő embernek kötelessége elővenni a hangszert, és elmondani, hogy milyen jó, hogy megbocsátott, és előre megmondani, hogy milyen jó, hogy megmutatja az én utamat holnapra is. A hívő embernek a hangszere bizony mindig kell, hogy szóljon. Ismétlem, ahol nincs hangszer, ott nincs dicsőítés. Ott nincs bűnbánat, és nincs bizonyság. Ahol nem szólal a gitár, nem szólal a lant, nem szólal bármi eszköz, ott nagy baj van. A csend nagy baj. Az nem más, mint a lenyomás depresszív állapota, vagy az önzésnek az elefántcsonttorony helyzete. Valami baj van. Valami nem Isten szerinti, valami nem Isten akaratában van. Valami elkészült, de nem a szellem készült el, hanem valaki kikészült.

 

Igen, lehet elmenni, lehet pillanatnyilag gyógyítani, dicsőítésekkel, dicsőítő konferenciákkal, kazettákkal, lemezekkel, akármivel magát Istent úgy, hogy kibeszéljük a dolgainkat, de tovább kell lépni. Tovább kell lépni, a hangszer és az ének nem felületi kezelés, hanem szívből jövő bizonysága a kegyelemnek, és annak, hogy Isten a mi Urunk. Lehet panaszkodni, de ha nincs megoldás, nincs az az éjszakai beszélgetés, az, amikor elvonulok, és külön megbeszélem, és Ővele is megbeszélem, akkor nincs bizony hangszer. Nem szólal meg.

 

De ugyanakkor nem használhatjuk a rábeszélést sem, hiszen nagyon sokan használják, módszerként, hogy bűnbánatba visznek embereket, vagy felesleges dicsőítésbe visznek. S amikor befejeződik, nem sok perc után, ugyanoda esnek vissza az életük helyzetében, ahol voltak. Lehet rávezetni, de el is kell vinni az embereket a végső rendezéshez, amiről bizonyságot tesz a 108. zsoltár. El kell vinni odáig.

 

A felületi kezeléseknek az a célja, hogy mindenki Isten elé kerüljön. Az is, aki gyakorolja, az, aki zenészként kapta azt a talentumot, hogy még jobban ki tudja fejezni az örömöt, még jobban ki tudja fejezni a bánatot, neki is nem az a cél, hogy kifejezze, hanem másokat tudjon, és önmagát is tudja odavinni Isten elé. Uram, itt vagyok, beszéljük meg. Uram, itt vagyok, legyen most éjszaka, és abban a teljesen elkülönült állapotban, úgy kellene eljönni, és úgy kell eljönni, egyetlen lehetőségünk, egyetlen áldás, és egyetlen dicsősége Istennek: Uram kész vagyok.  Nem úgy, hogy kész vagyok és feladtam. Uram, kész vagyok, jöjjön a reggel. Jöjjön, amit Te adtál. 

 



 


AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2017 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat