Sabbath Smot

Nevek

Elhangzott a Sófár Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati istentiszteletén

2017. január 21.

 

Orbán Eszter:

 

                                                      

Smot heti szakaszához érkeztünk el, amely egyben a heti szakasznak és Mózes 2. könyvének a neve is, melyet a zsidóság Smot-ként nevez. A Károli fordításban pedig az olvasható, hogy „A zsidóknak Egyiptomból való kijöveteléről”, és sokszor használjuk az Exodus kifejezést erre a könyvre. Volt már egy ilyen hasonló eset, amikor arról beszéltem, hogy mennyire másként nevezik a héberben egy könyvnek a címét, és mennyire másként definiálja egy latin szöveg egy könyvnek a címét, hiszen a cím mindig egy meghatározó része a könyvnek, mert összesűríti, akár egy mondatba vagy időnkét egy szóba a könyvnek a tartalmát, a lényegi üzenetét, az esszenciáját. És nagyon meghatározó az, hogy ki mit gondol lényegi üzenetnek akár egy könyv kapcsán is, akár itt, Mózes 2. könyvének a kapcsán. Ki mit gondol lényegesnek, ki mit gondol egy fő üzenetnek, milyen címmel illeti ezt a könyvet. Így bizony nagyon sokat elárul egy cím adása arról, hogy hogyan vélekedik az ember, hogyan gondolkodik az ember Isten Igéjéről. Ugyanis az Egyiptomból való kivonulásnak a hangsúlyozása, az Exodusnak, a kijövetelnek a hangsúlyozása tulajdonképpen nem másról szól, mint magáról a cselekmény láncolatokról. Azt emeljük ki ilyenkor és azt tesszük hangsúlyossá, amikor egy Exodus címet adunk, hogy mik történtek, a történések, az események, a cselekedetek lesznek fontosak, hogy mennyi minden történt ebben a könyvben. Valóban ez így is igaz, mert Mózes 2. könyvében történnek a legkiemelkedőbb cselekmények Izrael életében, és valóban ez a könyv rendkívül képies formákat használva és nagyon szemléltető módon leírja az eseményeket, valóban itt nagyon dinamikus események sorozata van, melyek nem túlzok, amikor azt mondom: a legfontosabb eseménysorozatok Izrael életében, a zsidóság életében. Hiszen megszabadul Egyiptomból, átkel a Vörös-tengeren, megy a pusztában. Rendkívül sok csoda történik a pusztában. És a csodákon túl megtapasztalja Istennek a jelenlétét, megtapasztalja, hogy mik azok, amikkel őket körülveszi, miket cselekszik vele. És ott történik a kinyilatkoztatás, ott történik a szövetségkötés, ott történik a Törvény átadása, ott történik Izraelnek a néppé válása. És azzal zárul Mózes 2. könyve, hogy megépül a Szent Sátor és kész arra, hogy funkcionáljon. Egy szolgaságból elindul egy nép, rendkívül sok esemény, cselekmény történik vele és felkészül arra, hogy egy feladatot betöltsön, hiszen így végződik: megépül a Szent Sátor és Isten Szelleme lebegett a sátor felett, betöltötte azt. Valóban úgy vélhetjük, hogy helyénvaló ez az Exodus név, helyénvaló ez az Exodus cím, ez a titulus. Én mégis azt mondom, sokkal helyénvalóbb a Smot. És egy kicsit nem ütköztetni, hanem megmutatni szeretném azt, hogy mi a különbség egy olyan szemléletben, ami a cselekményekre, az eseményekre, a sztorikra teszi a hangsúlyt, és mi a különbség abban, ami a zsidó gondolkodás, amit a zsidó hagyomány alakított ki, mert látni fogjuk, hogy egészen más szemszögből nézi a saját történetét, a saját népének történetét. Egész más szemszögből látja a saját szabadulását, a saját szövetségkötését, és ezért adta ennek a könyvnek a Smot nevet.

 

A Smot pedig annyit jelent: Nevek. Ennek a könyvnek tehát a zsidó elnevezése annyi, hogy Nevek. S máris felmerül a kérdés: miféle nevek jelennek itt meg? Milyen nevekről van szó? Természetesen az emberi nevek is bejönnek, és új nevek lépnek itt a színpadra, a történelem színpadára föl. Bejön a Fáraó, bejön Mózes, bejön Mózes családja. És akár mondhatnánk azt is, hogy Mózesnek a küldetése itt kezdődik, ebben a könyvben. Valóban, ismét nem túlzok, amikor azt mondom, hogy a zsidóság legnagyobb tanítójának tartja Mose Rabbénut, vagyis Mózes tanítónkat. Valóban őt tartja a legkiemelkedőbb prófétának, tanítónak és meg is említi ezt, hogy Mózesnél nagyobb nem támadt. Tehát lehetne az ő neveinek a bemutatása, illetve az ő hozzátartozói neveinek a bemutatása, de én úgy gondolom, hogy mégis egy más név jelenik itt meg, más nevek jelennek meg...

 

Természetesen az emberi szemszögből is ott vannak a nevek, hiszen maga a könyv ezt az elnevezést, a Smot nevet  az 1. fejezet, 1. verséről kapta, amely így szól: „Ezek pedig az Izráel fiainak nevei, a kik Jákóbbal Égyiptomba menének; kiki az ő házanépével méne: Rúben,Simeon, Lévi és Júda; Izsakhár, Zebulon és Benjámin;  Dán és Nafthali, Gád és Áser.  Mindazok a lelkek pedig, a kik Jákób ágyékából származtak vala, hetvenen valának. József pedig Égyiptomban vala.” 

Innen ismerjük a történetet tovább, hogy meghalt József, meghalt az a nemzedék, elfelejtődnek a nevek. Itt az 1. vers úgy kezdi: „ezek Izrael fiainak nevei, akik Jákóbbal eljöttek…” és felsorolja a tizenkét törzset. Fontossá vált számára, megnevezze, nevén nevezze mindazokat, akikről szól a történet, akikkel kezdődik a történet. Aztán jön egy pause, jön egy újabb időszak, amikor ezek a nevek elfelejtődnek. És ahogy elfelejtődnek a nevek, úgy felejtődik el az önazonosság is. Amíg az ember, és jelen esetben a tizenkét törzs meg tudta nevezni önmagát, hogy ki hova tartozik, mit csinál, és milyen feladattal bír, milyen ígéreteket hordoz, addig jól ment a dolguk. Hetvenen voltak, akik átjöttek Egyiptomba, letelepedtek, ott éltek, hivatásuk, küldetésük szerint, de aztán meghaltak. És az utódok már nem tudták, hogy mi az a név, amihez ők kapcsolódhatnak. Vagy lehet, hogy tudták, csak már nem tartották fontosnak. És aztán jön a következő generáció, és újabb, és újabb, és valahogy elfelejtődnek a nevek. Valahogy elfelejtődik, hogy ki hova tartozik, és valahogy eltűnik az ember szabadsága. Én úgy látom, itt vonható egy párhuzam abban, hogy hogyan kezdődött a szolgaság, mert amikor az ember elfelejtkezik Isten ígéretérő, és elfelejtkezik arról, hogy milyen névvel bízta Ő meg, konkrétan milyen elhívással, milyen feladattal, akkor elveszíti a szabadságát. Egy fontos momentum ez, amikor visszakanyarodunk ide a tizenkét törzshöz, hiszen ők szabadságban éltek, szabadságra hívattak el, hiszen csak ebben a szabadságban tudták és tudhatták volna betölteni Istennek az Igéjét, illetve az ígéreteit, s ez valahogy eltűnik. Ahogy elkezdik elfelejteni a nevüket, egyre inkább jön a szolgaság. Egyre inkább jön az, hogy bekerülünk egy monotonitásba, bekerülünk a taposómalomba. És ha más nem, már ennyi is üzenet lehet a ma emberének Smot könyvéről: tudom-e a nevemet? Tudom-e azt a nevet, amit Isten adott nekem? Ismerem-e azt a nevet, ami az én nevem, és tudom-e, hogy kihez tartozom, milyen feladattal, milyen ígérettel. Mert, ahogy egyre jobban jön a világ behatása, és egyre inkább Egyiptom szelleme érinti az embert, úgy azt vesszük észre itt is a zsidók életében, hogy a második, harmadik, negyedik nemzedék már nem tudta megnevezni Istenét. Nemhogy önmagát. Azáltal, hogy önmagát elveszítette és tulajdonképpen önmagát is alig tudta beazonosítani, hogy hova tartozik, talán még annyit tudott, hogy melyik törzsbe tartozik és kinek a nemzetségébe, de ahogy egyre inkább elveszítette az önazonosságát, úgy egyre inkább elveszítette Istenét is. És bizony ez onnan derül ki, amikor Mózes elhívása történik meg itt a 3. fejezetben. Olvasom konkrétan a 3. fejezet 13. versét:

Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak nékik? 

Ennyire elfelejtődött Istennek a neve. Ennyire elfelejtődött az, hogy te hova tartozol, kihez tartozol? És egyáltalán ki az, akihez mi tartozunk? Ennyire a semmibe, a feledésbe merült Istennek a neve. És ezért lett ez a könyv a Nevek könyve, mert Isten az, aki az Ő Nevét nem hagyja elveszni.

 

Amikor a kivonulásról beszélünk és annak fontosságáról, sokszor elfelejtjük azt, hogy ez nem a zsidókért történt, hanem Istenért történt. Pontosan azért, hogy az Ő Nevén ne essen csorba. Pontosan azért, hogy az Ő Neve dicsőíttessék a nemzetek között. Pontosan azért, hogy az Ő Neve legyen fölemelve. És pontosan azért, hogy Isten bebizonyítsa, hogy Ő mennyire hűséges az ígéretihez. Ő az, Aki  ha egyszer megígért valamit, azt nem hagyja megszűnni. Lehet, hogy nemzedékről nemzedéken át egy szakaszba felejtődve lesz a Neve, de igenis fel fogja hozni az Ő Nevét, meg fogja mutatni az Ő Nevét. És pontosan ezért lett ez a könyv Smot. A Nevek könyve.

 

Isten válaszol Mózesnek erre a kérdésére, hogy: Mi a neved, mit mondjak ennek a népnek? Hiszen már a nevedet se tudják, hiszen Egyiptomban annyiféle istenség volt. Most ki küldött? Nem is ismerjük már az atyáink Istenét!  Hiába mutatkozott be Isten úgy, hogy én vagyok Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Na, de mi a Neved? Hát ennyi nem volt elég? És ekkor azt mondja Isten Mózesnek, ami egy nagyon sokrétű kijelentés. A héberben nagyon sokféleképpen fordítható, pont evégett és ebben van a szépsége. A 14. versben azt mondja Mózesnek:  „VAGYOK AKI VAGYOK.  És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok.” Ezt a héberben úgy lehet fordítani: VAGYOK  AKI LESZEK. LESZEK AKI VAGYOK. LESZEK AKI LESZEK. VAGYOK AKI VAGYOK. Ez egy jövő időben lévő létige és azt fejezi ki, hogy a jelenben és a jövőben létezem. És egy nagyon érdekes üzenete ismételten a Smot könyvének, hogy amikor Isten az Ő Nevére teszi a hangsúlyt, akkor nem azt mondja, hogy emlékezz arra, hogy Ki voltam, hanem arra, hogy Ki vagyok, s Ki leszek!  És talán ez is egy szemléletbeli különbség, akár egy zsidó szövegben, illetve egy latin gondolkodásban, egy keresztény filozófiában. Egy fontos különbség és úgy gondolom egy hitbeli különbség is, hogy a zsidó ember azt mondja: VAN és LESZ. Tehát már úgy látom a jelent, hogy látom a jövőt. És itt van a hitnek a kérdése, hogy tudja hinni a jövőt úgy, mint jelent. Tudja azt, hogy ami két év múlva lesz, arra már úgy tekint, mint ami most van. Erre azért egy európai kultúrkörben élő ember nehezen tudja ráállítani az agyát, hogy én a mában látom azt, hogy mi lesz három év múlva. És úgy érzem, talán ebben is ott van a zsidóságnak egy üzenete, hogy a Smot-ot tekintsem úgy, hogy ne a múltban keresgéljem azt, hogy milyen volt Isten. Legyen nekem elég annyi, hogy atyáim Istene. Legyen nekem elég annyi, hogy gondoskodott már évezredek óta a felmenőimről. Legyen nekem annyi elég, de éljem meg én saját magam a jelenben, hogy Ő kicsoda. Hogy Ő nekem kicsoda. Ne arra alapozzak, hogy a nagymamám akármilyen vallású volt és én is abban nevelkedek fel, hanem arra alapozzak, amit Isten konkrétan kijelentett, hogy Ő a leszek Istene, hogy Ő a jövőre tekint, és Ő nekem ebben a jövő időben már itt megadja a jelenben a feladatomat. Ha az ember így tekint a hívő életére, akkor tud előre menni, mert különben mindig visszafele néz, hogy mire alapozom?  Hogy hány éves múlttal rendelkezik az egyházam, vagy a hagyományom, vagy az akármi, ahova tartozom. És nem tudok bizonyságként előre tekinteni. A zsidó nép pont azt mutatja meg a Smot könyvében, hogy előre tekint. Folyamatosan előre tekint. Hiszen a vándorlása, a cselekmény sorozatok, az exodus, amikor kijönnek Egyiptomból, ezekben folyamatosan arról van szó, hogy előre megy, előre tekint, és mindent úgy él meg a jelenben, hogy a jövőt éli már meg a jelenben. És még sem szalad előre az időben, hanem mindent abban a kirendelt időtervben tesz meg. 

 

Amikor Smot-ról beszélünk, akkor úgy gondolom, hogy nagyon is erőteljes változás ez a megnevezés, és ennek a névnek a használata, és nem pedig az Exodusé. Mi hajlamosak vagyunk arra tenni a hangsúlyt, hogy mit tett velünk Isten, mit cselekedett velünk, mi történt a mi életünkben. És nagyon hajlamosak vagyunk arra rámenni, hogy micsoda bizonyságokat élünk meg. A megtapasztalások a fontosak. Izraelnek nem ez volt a fontos. A zsidóságnak nem ez volt a fontos, pedig azért nem egy-két csodát átélt. Nagyon nagy csodákat élt át. Valóban mondhatom, hogy szinte testközelből megtapasztalhatta Istennek a jelenlétét. Mégsem ezt emelte ki. Mégsem azt emelte ki, hogy megmenekültünk, megszabadultunk, hogy ez, és ez, és ez történt velünk, hanem azt tartotta fontosnak, hogy a Nevet emelje ki. A Nevet, Istennek a Nevét.

 

És Istennek a Neveit, hiszen itt a Név többes számban van. Ugyanis Isten, amikor azt mondja, hogy VAGYOK AKI VAGYOK, s LESZEK AKI LESZEK, ebben benne van az Ő Neveinek a sokasága. Többször mondta már a férjem, Béla azt a történetet, ami valóban megtörtént. Egyszer egy zsinagógában volt szombaton, és megkérdezett egy idős, holokausztot túlélő bácsit: mondd már meg nekem, hogy Istennek hány Neve van? A bácsi egy nagyon vallásos zsidó ember volt, nagyon komolyan vette a hitét. Egy kicsit várt és aztán annyit válaszolt: „Nem tudom. Megszámlálhatatlan”. Valahol ebben ott van az, hogy az ember gondolkozik, hogyan tudná megnevezni Istent. Ki Ő nekem?  Ő az, Aki megszabadított. Ő az, Aki kihozott. Ő az, Aki megváltott. És felsorolok mondjuk ötöt, hatot, de Ő nem ennyi. Ennek a zsidó bácsinak, aki a poklok-poklát megjárta, igaza volt abban, hogy: „Fiam, nem tudom, mert megszámlálhatatlan.”

Rengeteg Neve van, de ha már ismerek belőle valamennyit az én életemre nézve, akkor már bizonyságot mondhatok. Akkor már azt a Nevet felemelhetem magasra, hogy annak a Névnek a képviselője, annak a Névnek a hordozója, az ígéret hordozója vagyok.

 

Úgy gondolom, hogy a Név és a Neveknek az ismerete és az ahhoz való tartozás az, ami egy zsidóságot is megtartott és mind e mai napig tart. Hiszen ez a név, a smot -nak a jelentése a héberben sok más jelentéssel is bír.

 

A smot egy többes számú használata ennek a főnévnek: nevek. Ennek az egyes száma a sém, vagyis név. De ez a név azt is jelenti még, hogy dicsőség, hír, tekintély, érték és érvény.

 

Ha ezeket behelyettesítem Isten Nevébe, akkor valóban meg tudom azt mondani, hogy igen, minden dicsőség az Ővé. Igen, minden hírt a Névtől fogadok el és nem a különböző pletykákra alapozok. Minden hír, ami jön, mint üzenet, mint információ, mint akár egy ígéretnek a híre, az mind hiteles, mind érvényes, abban van az érték, és egyedül abban van a tekintély. A zsidóság valóban így figyel erre a Névre, és valóban ilyen hangsúlyt kap magának a Névnek a használata, mert valóban érzi ebben Istennek a Nevét.

Általában elmondható az, hogy ezt a sém szót Isten Nevére használja, Isten neve helyett használja, tehát amikor nem írja le a szövegben, hogy „Úr”, vagy „Isten” , akkor gyakran a név szó jelenik meg.

 

Ez a név szó, mint főnév, egy igéből származik a sém igéből, ami annyit jelent: nevet adni, megnevezni valamit, és nevén szólítani valakit. Ha ezt a gondolatot tovább viszem, akkor Isten az, Aki nevet adott ennek a világnak. Isten az, aki megnevez dolgokat és Isten az, aki nevén szólítja magát az embert. A név, mint olyan, isteni szemszögből is, emberi szemszögből is nélkülözhetetlen fogalom, ami aztán a fogalomból testet ölt az emberben. Ugyanis nem azt mondja Isten egyetlenegy elhívásnál sem, hogy: Hé, te! Hanem a neveden szólít: Mózes! Sámuel! A neveden szólít. Tudom, hogy sokszor ezekkel a keresztnevekkel vagyunk bajban, hogy nekem milyen nevem van, hogy nekem mi a megszólításom. De próbáljuk meg úgy értelmezni ezt, hogy az elhívásodban szólít meg. Megszólít abban, amit neked adott. És a kérdés az, hogy ebben a megszólításban nekünk mi a feleletünk, mert Isten ígérete úgy tud valósággá válni, és az Ő Neve úgy marad fenn, hogy fenntartja az Ő eszközei, az Ő választottai által. Hogyha én nemet mondok, akkor megszakad a lánc, és Isten mást fog keresni, de ha én igent mondok, akkor abban a láncban tudok rész lenni. És abban az ígéretben, abban a tervben tudok részes lenni.

 

Amikor elfelejtjük a neveket és elfelejtjük az önazonosságokat, a hova tartozásokat, akkor nagyon hamar beállhat egy egyiptomi rabság, egy egyiptomi szolgaság a mi életünkben is. És a Smot számomra ebben hívta fel a figyelmet, hogy nem véletlenül lett Smot. Nem véletlenül hangsúlyos a neveknek a megléte. Ma, amikor egy olyan világot élünk, ahol már minden mindegy. Amikor mindegy, hogy mi van az Istentiszteleteken. Mindegy, hogy miben hiszel, csak higgyél valamiben. Senki nem kérdezi meg, hogy hogyan hiszel Istenben. Senki nem kérdezi meg, hogy mi a Neve annak az Istennek. Senki nem kérdezi meg. Jól érzed benne magad, szereted, ez a lényeg. És nem tudja az ember, hogy vajon miért nem működik az élete. Vajon miért nem megy tovább? Vajon miért nem tapasztalja meg a dolgokat? Vajon miért nem látja az Isteni tervet? Vajon miért nem érzi meg, hogy ebben az egészben ő hol van? Hol a helye? És joggal érzi az ember azt, hogy lóg a levegőben. Joggal érzi azt, hogy nem találja a helyét, még ilyen keresztény közegben sem. Joggal érzi, mert elfelejtődött a Név. És amíg el van felejtve a Név, addig az ember nem fogja tudni betölteni azt a hivatást, amit kellene. Nem fog tudni csatlakozni a Névhez. Hogyan csatlakozzon, mikor nem is tudja, nem is ismeri, hogy ki az. Ebben üzenet a Smot, hogy neked, személy szerint mik azok a nevek, amik ott vannak már a szívedben fölírva, mint a szíved kőtáblájára, a szívedbe vésve. Mik azok a nevek, amiket Isten mutatott meg, amikor kihozott a saját Egyiptomodból? És most ne arra gondolj, hogy te hogyan élted meg. Ne arra gondolj, hogy neked az exodusod mi volt. Hanem arra gondolj - egy picit följebb, az emberi síkból próbálj meg egy kicsit a szellemi síkra tekinteni, az Isteni síkra -, hogy az Ő Neve hogyan mutatkozott meg. Melyik Neve mutatkozott meg? Mi az a Név, ami már ott van a te szellemedben bevésve és tudod, hogy ez Ő. Melyik az a Név, amiről már tudod, hogy igen, ezt már meg tudom nevezni, mert ennek megéreztem a dicsőségét, ennek megéreztem az értéket. Megéreztem az örökérvényűségét ennek a Névnek. Tudod-e az Ő Neveit?

 

 Annak az öreg zsidó bácsinak igaza volt. Megszámlálhatatlan, de valamennyit azért megengedett Isten, hogy megismerjünk belőle. A Smot erről szól, amikor megismerteti a Nevét. Megszámlálhatatlan az Ő Neve, mint ahogy a tulajdonságai is. És az Ő kinyilvánulási formái is mind, mind végtelenek és megszámlálhatatlanok, de valamennyit megmutat az embernek. És a kérdés az, hogy én mit tudok ebből? Nekem mit mutatott már meg? Én mit ismerek? Mely Neveit ismerem már? Mert az exodus az egy dolog, az egy cselekmény, az egy történés, az egy sztori. Sztorizni bárki tud. Sztorizni bárki tud, bárki el tudja mondani, hogy mennyi minden történt az életemben, akár egy napomban vagy az elmúlt hetemben. Sztorizni könnyű. De a Nevet megnevezni, az már nem. Ahhoz már történnie kell valaminek, ott már lennie kell valaminek. Ott már a szellemednek élővé kell lennie ahhoz, hogy lásd, érezd, felfogd: ki az a Név. Ott már meg kell tudnod nevezni neked azt a Nevet. Ott már meg kell tudnod szólítani és nevén nevezni Istent. Nevén tudod -e nevezni Istent? Mózes megkérdezte: Mit mondjak, hogy hívnak? Ki vagy? Te ismered-e ezt a VAGYOK AKI VAGYOK -ot , a LESZEK AKI LESZEK -et? Tudod –e, mit mondott meg már neked, ami a jelen állapotodban a jövődre mutat, amiben élhetsz, hittel? Hiszen a hitnek a kérdése is ez, hogy látom a láthatatlant. Látom a láthatatlant, és úgy gondolom, hogy a zsidóság egyik legbensőségesebb könyvének is mondható ez a Mózes 2. könyve . Talán ebben a könyvben történik a leg-leg-legszemélyesebb kapcsolódás Istenhez , amikor megtörténik a kinyilatkoztatás, amikor átveszi a Törvényt, amikor a Sinaj hegyénél megszólal a sófár - valóban Isten jelenlétét érzi a nép.

 

És a kérdés ma az: te érzed-e? És jelen időben kérdezem, nem múlt időben, mert Isten nem a múlt Istene, hanem a jelenedé és a jövődé akar lenni. Érzed-e, tudod-e, látod-e a Neveit?

 

Kívánom, hogy amikor ezt a könyvet most elkezdjük olvasni, ne a sztorikra helyezzük a hangsúlyt!  Ne az legyen, hogy hú, mennyi minden történt! Ma is tesz csodákat, és ma is meg tudja ezeket tenni. Igen, valóban, de próbáljuk meg egy síkkal feljebb tenni a szellemi szemléletünket és abból a síkból nézni, amelyikből Isten nézte ezt az egész exodust. Abból a síkból, amelyikből a zsidóság próbálja nézni azt, hogy vele mi történt. Mert több ez, mint kijövetel. Több ez, mint bizonyság. Több ez, mint sztorizás. A Név emeltessen magasba. Kívánom, amikor olvassuk ezeket a történeteket, akkor valóban tudjuk megnevezni önmagunkban ezeket a dolgokat. Nevén nevezni, ami történt. Nevén nevezni Azt, Aki tette. És amikor meg tudjuk nevezni a Neveit, akkor közel járunk a Smot könyvének az üzenetéhez.

 



 


AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2017 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat