|
4. Zsoltár Ki láttat jót? 2017. február 22.
Erdős Tamás:
Erre a szerdai alkalomra kicsit előre gondolkodva, a napokban több dolog miatt elém került egy szakasz az egyik zsoltárból, ami a 4. zsoltár. Elolvasnám az egész zsoltárt, mert több gondolat is több vershez feljött bennem. A 4. zsoltárt olvasom:
„ Az éneklőmesternek a neginóthra, Dávid Zsoltára. Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene, szorultságomban tág tért adtál nékem, könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat! Emberek fiai! Meddig lesz gyalázatban az én dicsőségem? Meddig szerettek hiábavalóságot, és kerestek hazugságot? Szela. Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé választott az Úr, meghallja az Úr, ha hozzá kiáltok! Haragudjatok, de ne vétkezzetek: beszéljetek szívetekkel a ti ágyasházatokban és csillapodjatok! Szela. Igazságnak áldozatával áldozzatok, és bízzatok az Úrban. Sokan mondják: Kicsoda láttat velünk jót? Hozd fel reánk arczodnak világosságát, óh, Uram! Nagyobb örömöt adsz így szívembe, mint amikor sok az ő búzájuk és boruk. Békességben fekszem le és legott elaluszom, mert te, Uram, egyedül adsz nékem bátorságos lakozást.”
Igazából ez az egész zsoltár úgy került elém, hogy több embertől hallottam mostanában, és máskor is, akár hívők között is, hogy kicsoda láttat velünk jót, lássunk már valami jót. Hallhatunk akár olyanokat is, és olyan szavak is sokszor elhagyják némelyek száját, hogy olyan sok a negatív, és olyan sokat negatív dolgokról beszélünk, és így jutott elém ez a zsoltár. Valóban sok negatív dologról beszélünk-e, és miért kérdezik sokan, hogy kicsoda láttat velünk jót?
Kezdeném inkább a zsoltár elejével, nem ugrok bele a közepébe. Dávid kezdi a kiáltással: Igazságomnak Istene, hallgass meg! Itt a cedeknek az Istenéről van szó, vagyis annak az igazságnak, ami egy tevékeny igazság. Amikor valaki találkozik az Örökkévalóval, az Atyával, és megismeri a teljes igazságot, akkor a kegyelem által részese lehet, hogy igaz tetteket tud tenni az életében. S ezt kéri Dávid, hogy az igazságának az Istene hallgassa meg, vagyis ez egy olyan embernek az imája, akinek a tettei már igazak, mert Isten megigazította. Mert az üdvözültek között lehetünk, hogyha hitben vagyunk, és hogyha a kegyelem részesei vagyunk, és akkor bizony Isten megigazít minket.
Sokszor azt érzem ezekben a zsoltárokban, és olvastam egy-két magyarázatot további zsoltárokról, vagy akár Károlinak a magyarázatát itt a zsoltár előtti szövegben, úgy állítja be, mintha valami ellenségekről, vagy ellentétekről beszélne. De nem erről van szó, hanem Dávid kéri Istent, hogy hallgassa meg. Kéri Istent, hogy az igazságosság által hallgassa meg, mert az Igazságban akar járni, és az Igazságban jár a hite által. Ezután jön egy ellentét, hogy „szorultságomban tág tért adtál nékem”. Na, most akkor szorultságban van, vagy tág térben van? Hogy lehet az, hogy tág teret ad egy szorultságban Isten?
Hát úgy lehet, hogy bizony rengetegszer be vagyunk szorítva ebben az életben, nagyon sokszor szűkülnek, és egyre jobban érezhetjük ebben a társadalomban is, hogy szűkülnek az ösvényeink, szűkül a mozgásterünk. Minden beszűkít. De nemcsak erre gondolok, hisz egy keretek között van ez a földi életünk. Egy olyan keretek között, aminek pontos határai vannak meghatározva, ami nem az örökkévalóság mindenségében és a határtalan teljességében van, hanem van egy adott életszakaszunk. De nem erre mondja ezt Dávid, hogy szorultságában, hanem vannak bizony helyzetek, amikor beszorulunk életünkben, amikor azt érezzük, hogy már nem tudunk hova lépni.
Amikor eljutunk ebbe a szorultságba, és itt jöhet a feloldás, hogy Isten viszont a szabadságot adja, a tág teret, ott, ahol szabad lehetsz, azokban a bizonyos keretek között. Ezekre a keretekre szükségünk van. Itt a földi életünkben szükségünk van keretekre, ami nem egy szorult kelepce, mert mindenki azt hiszi, aki bűnben él, és mindannyian éltünk bűnös életet, mindannyiunknak volt olyan szakasza az életében, ki hol tart, hogy vergődött a saját maga celláiban, a saját maga rabságaiban. De erre a tág térre utal itt Dávid, hogy oda vezet ki Isten, hogy megszabadít, hogy ott abban a tág térben nem a szorult rabigáidban kell menni, hanem akkor hallgatja meg Isten az imáidat, amikor már a szabadságba kerülsz.
Azután jön a harmadik vers, mintha szólna az embereknek, és én ezt érzem ebben a fordításban, Károli szavaiban is, hogy meddig lesz még gyalázatban az én dicsőségem. Meddig szerettek hiábavalóságot és kerestek hazugságot? Dávid, mintegy panaszt mondja ezt, hogy meddig lesz gyalázatban az Ő dicsősége. Az ő dicsősége nem emberi dicsőség, hiszen itt ez a dicsőség rengeteg helyen előfordul, ugyanez, amikor az emberek dicsősége, a királyok dicsősége, ez mind megvolt. Ezeket lerombolja Isten, mert egyedül az Ő dicsősége az, ami valódi dicsőség, és ez kell, hogy látszódjon rajtunk. Ezt panaszolja el Dávid, hogy meddig marad, meddig nem fogadják el az emberek Istennek a dicsőségét. Mint egy panasz, hányszor jön fel bennünk az, hogy Isten igazságossága és dicsősége és hatalmas tettei, mint akár bizonyságként, akár csak rajtunk kell, hogy megvilágosodjon, és nem fogadják el az emberek. Meddig tapossák ezt, meddig szeretik a hiábavalóságot? Pontosan addig fognak mindenkit gyalázni amiatt, mert Isten igazságosságában él, és Istennek a dicsősége Önmagán visszatükröződik. Nem embernek van dicsősége, hanem Isten mutatja meg az Ő dicsőségét egyeseken.
Nem megalázott és lekicsinylő életet él a hívő ember és nem azt kell élnie, hanem arra van szüksége mindenkinek, hogy meglátsszon a dicsőség. De vedd tudomásul, hogy amikor ez a dicsőség rajtad meg fog látszani, nem fogják elfogadni. Mindenki látni fogja, de sokan, akik nem fogadják el Istennek a hatalmasságát, és nem fogadják el Istennek az Igazságát és dicsőségét, a jót rossznak mondják és a rosszat jónak mondják. Erre utal itt számomra ez a vers.
Az 5. versben, amikor azt mondja, hogy haragudjatok, de ne vétkezzetek, teljesen másfajta értelmezés került elém, mint amit gondolnánk. Dávid itt szinte parancsként, szinte kérdően mondaná az embereknek, hogy haragudjatok. Most akkor kire mondja, hogy haragudjatok? Hogy énrám haragudjatok? Vagy arra, hogy Isten a kedveltjévé választott, és megigazított az én utamon? Nem. Nem erről beszél Dávid. Pontosan arról beszél, amit ő maga megélt. Haragudjatok. Magyarul egy kicsit én rossznak érzem ezt a fordítást, mert nem teljesen így van az eredetiben, hanem arról a belső gyötrődésről van szó, amikor az embernek a bűnei fájnak, amikor felkavarják azok a súlyok, amik mindannyiunkat lenyomnak, mert a bűnöknek következménye van, és rendezni kell, mert e nélkül nem tud az ember az Igazságban járni, és igaz életet élni, amit Isten mindannyiunknak adott. Erről beszél itt Dávid. Igen, kavarjanak fel a bűneid.
Hány olyan embert ismerünk, és hány olyan esetet tudsz te is mondani a saját életedből, amikor nem haragudtál, amikor nem kavartak fel a bűneid, nem kavartak fel a problémáid, nem kavartak fel, mert már minden mindegy volt. Mert már csinálok, amit akarok, és igenis, kavarjon fel, igenis hogyha törvénytelenséget, bűnt, és rendezetlenséget látsz, nem az a normális, hogy nem az én dolgom. Nem arról beszélek, hogy más életében kell kutakodni, fejbe vágni bárkit is, és törvénnyel ítélkezni. Nem erről van szó. De hogyha te az Igazságban jársz, és Isten dicsősége rajtad meglátszik, akkor úgy is meg fog látszani, hogy sokszor nem leszel jól. Sokszor nem leszel jól, akárcsak ha körbenézel az utcádban, körbenézel a faludban, körbenézel a saját életedben. Ha valamit nem rendeztél, azt mindenképpen rendezned kell, és máshogy nem lehet eljutni a rendezésre csak úgy, hogyha haragszol, hogyha benned feljön az a harag, hogy mi történt. Feljön az a…, nem tudok hirtelen jó szót találni erre, mert nem harag, nem abban az értelemben harag, hogy a másikra haragszol, hanem önmagadra is haragszol, önmagadban marcangol és felbuzog a szívedben a probléma, a bűn, és ezeknek a következményei. Viszont ne vezessen további bűnökre, tovább ne vétkezz. Erre vonatkozik ez, a haragudjatok.
Nem másoknak mondja Dávid, hogy most rám haragudhattok, de azért ne lépjetek tovább, mert nem tetszik nektek, hogy Isten igazságosságában felemelt engem és megigazította az életemet, hanem ő nem receptként, de mégis egy erős bizonyságként adja ezt elő, hogy haragudnotok kell, fel kell, hogy bugyogjon benned az, ami rossz. Mert csak akkor tudsz abban a belső szobádban, a saját szíveddel is abba a csendességbe kerülni, hogy igen, most itt vagyok Istenem, felbuzogott bennem a Te megvilágosításod, a Te akaratod miatt az, amire most látást kaptam. Felkavart, és akkor lehet, akkor tudsz bemenni, és be kell menned abba a belső szobába, ahol igen, most Uram, itt vagyok, rendezni akarom. Miért történt? Miért jött fel bennem ez a harag? Mi az, amit ebből ki akarsz hozni és mi az, amire rá akarsz mutatni az életemben?
Ezután jön, hogy áldozzatok Igazságnak áldozatával és bízzatok az Úrban. Áldozni csak az tud, akinek bűne van, bűntudata van, és megismerte az Igazságot. E nélkül bűnáldozat nincs. Az igazságos áldozat pedig az, amikor odaviszem. Akár bűnáldozatról van szó, akkor mindenki tudja, aki Krisztusban van, hogy hogyan kell rendezni a bűnöket, hogy annak mi a módja. S igen, Krisztus felvitte a bűneinknek az áldozatát. Azt Ő már megfizette, azt a bért. De kell, hogy az igazságosság által rendezzük ezeket a bűneinket.
Ez után kérdezi Dávid, hogy kicsoda láttat velünk jót. Hát Uram, mennyi negatívum, mennyi rossz dolog van a világban. Most akkor mikor lesz már jó? Miért nem látunk már egy kis jót? Miért nem kapunk már jót? Miért beszélünk állandóan a negatív dolgokról, és ami a világban van? Erre válaszként adja Dávid: „Hozd fel reánk arcodnak világosságát…” Nem tudom, bárkit is nem emlékeztet-e ez valamire, hogyan áldotta meg a népet Isten parancsára Áron? Ugye, ismerős. „Világosítsa meg az Úr az ő orcáját terajtad, és könyörüljön terajtad.” Ez ugyanaz a szó, ugyanaz a mondat: „Hozd fel ránk arcodnak világosságát, óh, Uram.” Annak az arcodnak a világosságát, a tüzét, ami az Atyának az arca. Mint Istennek a gyermekei igenis szükségünk van arra, hogy ránk nézzen az Atya, és az Ő arcának a világossága nem más, mint Istennek az ítélete. Istennek a megvilágító ítélete. Amikor sötétségben vannak dolgaink, akkor az, rá fog világítani. S nem ítélet úgy, hogy kárhozat, ezt hozza fel, hanem ez tudja megvilágítani úgy, hogy rávilágít a sötétben lévő dolgokra, és kegyelmet kérhet az ember.
De ugyanez az arc, és ugyanez a világosság kell, hogy világosítson azokon, akik már olyanok, mint Dávid, ahogy itt írja, hogy neki az igazságosság Istene, és ez az igazságosság Istene hozza fel a világosságát, hogy meglátszódjon rajtunk. Mert, ha nem látszik, akkor milyen bizonyságok vagyunk mi a világban? Jézus a tanítványait úgy küldte el, hogy igen, menjetek el, és hirdessétek a mennyeknek országát. Nem szóval, nem kiáltozva, nem másoknak a fejébe verve, hanem hol látszik rajtunk az, hogy Isten felhozta az Ő Világosságát. Az Ő arcának a világosságát, és ez megvilágít minket, és igen látnak minket, és ez által láthatják Istennek a dicsőségét, és Isten igazságosságának a beteljesülését is. Saját életünkben is, hogy jó, milyen gazdag, mekkora gazdagság van ebben.
Miért akarunk jót látni, miért akarjuk azt, hogy mikor látunk már valami jót, mikor jutunk már be valami szuper helyre? Mikor lesz már valami nagy ébredés? Sokan várnak valamire, hogy majd történik. S ezzel a zsoltárral számomra pont ezt üzeni így Isten Dávid szavaival is, hogy csak akkor fognak rendeződni a földi utunkon is a kapcsolataink, a földi úton is az életünk, hogyha Istennek a világossága meglátszik rajtunk, és az Ő arcának a világosságát mi visszatükrözzük.
Nem nagy eredményekre van szükség, és nem nagy harcainkra, hanem törjön fel bennünk Isten igazságossága által az a harag, amiről itt Dávid beszélt, ami megvilágít dolgokat, amikor felhozza bennünk. Lehet, hogy negatívumot fogsz látni, de az nem negatív. A bűnnek az ismerete, az nem állandóan a negatívumról való beszélés. Az, hogyha megismerünk valamit, hogy jó és rossz között különbséget tegyünk, az nem egy negatív dolog. Az nem a jónak az elrejtése, hiszen emellett egyből ott kell lennie, hogy igen, itt van ez a bűn, de van rendezés. De van kegyelem. Szoktad te ezt egyáltalán mondani? Látszik rajtad Isten igazságosságának a világossága terajtad? Látják ezt az emberek rajtad, hogy mit jelent az, hogy krisztusinak lenni? Mit jelent Isten Igazságossága? Hogy képviseljük mi ezt a világban?
Vagy előadjuk, hogy igen a törvényeknek az ismerete. Fontos a törvény, ismerni kell. De ennek egységben kell lennie. Egységben kell lenni úgy, hogy ott van Isten Törvénye, ami rávilágít a bűnös dolgokra, a bűnös élethelyzetekre, és kell lennie rendezésnek. Ez tudja megvilágítani Isten Világosságát, ez tudja felemelni az embereket, ekkor fognak minket észrevenni. Nem akkor, amikor mi valami szuper csapatot akarunk építeni és elmenni valahova. Ha te megigazultál, ha te neked az életed rendezve van, és te Krisztusban vagy, akkor te az Igazságban jársz. Akkor ott van az ígéret, hogy te be fogsz jutni az örökéletbe.
De itt van az életünk, és nem elmenekülésről beszélek, amit már annyiszor emlegettünk. Nem belemegyünk a nagy elragadtatásba, meg Isten majd kiemel minket, dehogyis. Ebben a bűnös és ebben az egyre romló világban kell nekünk világítani. S úgy tudunk világítani, hogyha nem csak a Törvényt, nem csak az ítéleteket mondjuk, hanem mindezeket egyben, ami Isten igazságossága. Isten igazságossága az volt, hogy elküldte az Ő Fiát, hogy elküldte a Messiást, Aki megszabadít minket a bűneinktől. Megszabadít minket ennek a világnak a kísértéseitől, és ennek a világnak a bűnben tobzódó következményeitől. Igen, megszabadít minket a haláltól, kivisz az életre. Így fogunk kijutni a tág térre szorultságunkból.
Vajon megértjük-e ezt valóban, hogy mi a mi felelősségünk, és mi az, ami esetleg hamisan van bennünk, hogy valami teljesen mást keresünk. Nagyon jókat szeretnénk megélni. Mikor fogunk már valami jót látni? Jó, jó, most már rengeteget beszéltünk a bűnről, stb. Egészen másra nézünk ilyenkor. Ha azt kérdezzük, hogy ki fog nekünk szépeket meg jókat mutatni, akkor nagyon máshova nézünk, mint amit Isten a népével cselekedni akar.
Az után folytatja Dávid: Nagyobb örömöt adsz így szívembe, mint amikor sok az ő búzájuk és boruk.” Újból egy nagyon érdekes vers, amit szerintem könnyű félreérteni, mert megint egy ilyen rivalizáló ellentétet vélek felfedezni. Sokszor érzem ezt emberekben, hogy így gondolkodnak. Akár hívőnek mondott, vagy hívő emberek, akik azt mondják, hogy Krisztust követik és Krisztusban élnek. De Dávid nem ellentétként mondja, hogy hát igen, a világiak gazdagok, és sok az ő eledelük, sok az ő örömük, mint a bor. De nekünk egy teljesen más dolog van. Nem erről van szó, én nem ezt érzem ebben a versben, hanem pontosan erről beszél itt Dávid, ami az ezt megelőző versben van benne. Hogyha Isten az Ő arcának a világosságát felhozza, azzal hoz nagyobb örömöt. Hiszen akkor rendezés van, hiszen akkor helyreállás van. Isten igazságosságában, és Isten dicsőségében mindenünk megvan. Nem az a lényeg, hogy mennyit eszünk, mennyi az az ételáldozat, és az a gabona, hiszen Isten megadja és gondoskodik mindannyiunkról. De nem arról beszél itt Dávid, hogy szembeállítja a bort, búzát, békességet a valami nagyon elvont isteni dologtól. Számomra nem erről szól ez a vers, hanem arról, hogy szükségünk van a búzára is, amiből az élet lesz, az a mag, amit el is lehet vetni. De vetés után van aratás is, és van az is, amikor kell Isten Világossága, hogy az világosítsa meg a mi életünket is, és az ragyogjon fel.
A borból, ha túl sok van, azt mindenki tudja, hogy meg is lehet tőle részegedni. Ne akarjunk nagyon nagy magtárakat felhalmozni, hanem elégedjünk meg annyival, amit Isten adott nekünk. S legyen az elég, nőjön az a szívünkben, és lássuk meg ennek a valódi értelmét, hogy mit jelent az, amikor Isten az Ő orcájának világosságát megvilágítja rajtunk. S milyen az, amikor ezzel az ítélettel, és Istennek a tüzével, arcának a tüzével találkozunk. S milyen hatalmas, és milyen örök dicsőség az, ami rajtunk megfénylődhet. Csak ez által leszünk valódi bizonyságok, és valódi épüléssé ebben azoknak, akik keresnek, és azoknak, akiket Isten is keres. Mert ezt nem egy szuper csapatnak, és nem egy elkülönített társaságnak adta az Ő ígéreteit, hanem ennek mindenki részese lehet, aki elfogadja Isten igazságosságát. Ami a bűnökkel való szembenézés, ami Istennek az ítélete a kegyelemmel, és így léphet tovább az ember, hogy Isten igazságossága által megigazult életet éljen.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |