Sabbath Mispátim

Miért adta Isten a Törvényt?

Elhangzott a Sófár Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati istentiszteletén

2017. február 25.

 

Orbán Eszter:

 

Ennek a szombatnak a neve Mispátim, s elérkeztünk Mózes 2. könyvének szinte a közepéhez és talán mondhatni azt is, hogy ennek a könyvnek a csúcspontjához. Hiszen az elmúlt szombati szakaszban volt szó a Törvény átadásáról, konkrétan a Tízparancsolat átadásáról, és valóban Mózes 2. könyvének, a Smot könyvének ez a része mondhatni azt, hogy a csúcspontja. Megtörténik a kinyilatkoztatás, megtörténik a Törvény átadása, és ezekben a részekben történik meg a szövetségnek a megkötése. Tulajdonképpen a két szakasz között, az elmúlt heti szakasz, a Jitró szakasza és a mostani, Mispátim heti szakasz között nincs határvonal. Ezt bizonyítja leginkább az, ahogy kezdődik ez a heti szakasz, Mózes 2. könyvének a 21. fejezetében, az 1. verstől: „Ezek pedig azok a rendeletek, amelyeket eleikbe kell terjesztened: …”

A héber szövegben úgy van, hogy „És ezek…”. Egy hangsúlyt tesznek arra, hogy „És ezek”, vagyis folytatás van, hiszen és-sel ritkán kezdünk mondatot. Ez is jelöli azt, hogy itt valaminek a folytatása van, nincs lezárás. Ez a rész egy egységet képez, és igazából csakis azért volt szükség erre a felosztásra, hogy szombatról-szombatra haladhasson a zsidóság a Tóra olvasásban. Valóban nem darabolódik szét, valóban egy nagyon összefüggő eseménysorozatnak vagyunk a szemtanúi ezekben a hetekben, mely a Törvényátadás folyamata. Maga a Törvény átadása egy folytonos cselekményt ad. Nincs tehát konkrét elválasztó határ az egyik szakasz és a másik szakasz között, megyünk tovább a cselekményben, megyünk tovább a Törvénynek a kinyilatkoztatásában.

 

Az előző részben olvastuk a Tízparancsolatot, és elérkeztünk ahhoz a részhez, amikor a 21., 22., és 23. fejezetben nagyon részletesen tárgyalja és taglalja, kibontja az előző Tízparancsolatot, a tíz Igét. Ebben a három fejezetben összesen 53 törvényrendelet szerepel. Akárhogy is nézzük, ez egy heti szakaszon belül a legterjedelmesebb törvényekben. Ez a Mispátim szakasz tartalmazza az összes heti szakasz közül önmagában véve a legtöbb törvényrendeletet, és ebben találjuk meg a tiltó és cselekvő parancsolatokat egyaránt. A 613 parancsolathoz viszonyítva tehát, amit a zsidóság így tart számon Mózes öt könyvében elosztva, valóban egy nagyon súlyos pontot képvisel ez a Mispátim szakasz, ami 53 törvényrendeletről, parancsolatról szól.

 

Felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen az ember hogyan is viszonyuljon magához a Törvényhez? Mit kezdjünk például ezzel a mostani heti szakasszal? A ma emberének, egy Krisztushívő embernek mit mondhat ma ez? Vagy egyáltalán, egy Istent kereső embernek mit mondhat ma ez? Szólhat-e akár egy átlag erkölcs szerint élő, de önmagát azért hívőnek nem minősítő emberhez? Mindegyik kategóriában, mindegyik embertípusnak üzenet van benne.

 

Egy olyan érdekes részhez érkeztünk, ami nem konkrétan csak a hívő embereknek szól, hanem általánosságban az emberiséghez szól. Akár önmagát hívőnek, vagy hitetlennek, vagy akárminek is definiálja az ember, ezekben a szakaszokban olyan törvények jelennek meg, amelyek az emberi alaptörvényeket fektették le.

 

Amikor elkezdjük olvasni ezeket a részeket, akkor nagyon határozott utasításokat ad az életszakaszokra, élethelyzetekre. Az első részben máris azt olvassuk, hogy a rabszolgákkal hogyan kell bánni. Az emberölésről szóló törvények, testi sértésről szóló törvények, a kártételekről szóló törvények, és az emberiességi törvények jelennek meg a 21., 22. fejezetben, és a 23. fejezet első részében az igazságról, a felebaráti szeretetről van szó.  Egy nagyon általános, nagyon átfogó törvényrendelet, de ugyanakkor mégis konkrét. Konkrétan megadja az élethelyzetekre való cselekedeteket. Észrevehetjük azt, hogy ezek mind-mind a hétköznapi életről szólnak. Mind a fizikális síkon megjelenő élethelyzeteinkről tudósítanak, hogy mit szabad tenni, vagy mit nem szabad tenni, mit hogyan kell tenni.

 

Sokszor beszéltünk már ezeknek a törvényeknek a részletezéséről az elmúlt évek során, hanganyagokban is és írásokban is lehet olvasni és hallani ezekről. Sokat kibontottunk konkrétan, és én a mai alkalmon úgy éreztem, hogy nem fogok kiemelni részeket belőle. Nem megyek rá például arra, hogy az emberölésről beszéljek, vagy éppen a testi sértésről, vagy éppen arról, hogy most, ha valakit kár ér, akkor hogyan kárpótoljuk, vagy mit tegyünk. Mert úgy érzem, hogy pontosan ebben áll ennek a heti szakasznak az üzenete, hogy bár konkrét válaszokat, feleleteket ad bizonyos helyzetekre, mégis egységében mutatja be a Törvényt.

 

Azt érzem, hogy az embereknek a Törvényhez való viszonya itt áll, vagy bukik, és legtöbb esetben sajnos itt csúszik el, hogy az ember belemegy a részletekbe, és elvész a részletekben. Annyira belemerül, hogy a szó valós értelmében nem látja a fától az erdőt. S én pont arra szeretném most a hangsúlyt fektetni, hogy ennek a heti szakasznak az üzenete számomra az egység és az általánosságnak az üzenete, és leginkább azt mondanám, hogy az egységességnek az üzenete. A Törvényt, mint Isten kijelentett szavát, egységében szükséges látnunk ahhoz, hogy azután Isten Szelleme le tudja bontani bennünk a részleteket.

 

Ugyanis mit szoktunk a legtöbb esetben elkövetni, és hogyan viszonyulunk mi a Törvényhez? Olvasunk egy részt, kiragadjuk és elkezdjük elemezni, elkezdjük magyarázni, és elkezdjük a saját életünkre vonatkozóan átültetni ennek az üzenetét. Elfelejtjük azt, hogy ez egy komplex szövegben helyezkedik el, elfelejtjük azt, hogy ez egy a sok közül, és ráfókuszálunk arra az egyre, és elkezdünk törvényeskedni. Itt jön a probléma, itt van az, amikor a Törvény megcsúszik a mi értelmezésünkben, és mi magunk akarjuk megmagyarázni, hogy ez mit jelent. Rá akarjuk ültetni az élethelyzetünkre azt az egy verset, vagy azt a pár fejezetet. Rá akarjuk ültetni arra az életszituációra, amiben vagyunk, keressük a problémára a megoldást, és megpróbáljuk ráhúzni arra a problémás kérdéskörre azt a törvényt, amit éppen látunk. Pontosan itt van a baj és a csúszás, és talán ezért nem haladunk egyről a kettőre, és nem értjük meg, hogy a Törvénynek mi az üzenete és lényege számunkra, mert nem nekünk kell magyaráznunk a Törvényt. Hanem el kell fogadnunk magát a Törvényt, ismernünk kell magát a Törvényt, látnunk kell magának Isten teljességének a Törvényét, és hagyni, hogy a konkrétumokat Ő magyarázza meg.

 

Ugyanis mi történik itt? A Tízparancsolatnak a kibontása ez a mai Mispátim heti szakasz, és itt nem Mózes kezdte el magyarázni a törvényeket, hanem maga Isten volt az, Aki kibontotta ezeket.

Ha végig tekintünk a Biblián, a Törvény értelmezése mindig mindenhol központi kérdés. Onnantól kezdve, hogy Isten átadta a Törvényt a zsidóságnak, központi kérdés volt a Törvényhez való viszonyulás, és az látható, hogy amikor az emberek saját maguk próbálták megmagyarázni és kiokoskodni a dolgokat, akkor elveszítették a Törvénynek a lényegét. Elveszítették a Törvénynek az egységét, elkezdtek darabolni, elkezdtek rendszerezni, elkezdtek saját maguk kialakítani véleményeket és dolgokat, és nem hagyták azt, hogy Isten Szelleme bontsa ki egyénekre lebontva a saját életükben a Törvénynek az érvényességét, a működését.

 

Itt bukik el nagyon sokszor Izrael népe is, és amikor Jézus arról beszél, hogy a ti törvényetek ezt mondja, és a ti törvényetek azt mondja, akkor nem a Tóráról beszél, és nem az Isten kijelentett Törvényéről, hanem az emberek alkotta további törvényekről. Sokat beszéltünk már erről, és valóban érvényes, és minden helyzetben helytálló az, hogy amikor az ember hozzányúl a Törvényhez, és önmaga kezdi el azt saját gondolatvilága, saját lelkivilága szerint értelmezni, akkor kicsúszik egy emberi síkra a Törvény, és kikerül Isten kezéből. Ezzel az ember elveszi az isteni Törvényt, és elveszi az isteni jogkört. Önmaga akar ezzel a jogkörrel élni, ő maga akarja megmagyarázni, hogy a Törvény miért adatott. Pedig Isten az, Aki megmagyarázza! Isten az, Aki a hegyen Mózesnek mindent elmond! Ezek az utasítások nem a Mózes szájából hangoztak el, hanem Isten szájából hangoztak el Mózesnek azért, hogy továbbadja a népnek. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon fontos pont a Törvényhez való viszonyunkban, hogy ne mi kezdjük el magyarázni, mert akkor mindaz, ami Szellemben adatott, mindaz, amit Isten adott, emberi síkra terelődik, és elveszti azt a szerepét, azt a jellegét, amit Isten adott a Törvényben.

 

Ugyanis mi a Törvény? Önmagában ezt kellene tisztáznunk, a fogalmat, hogy mi a Törvény? Itt a mispátim szó kerül elő, aminek elég sok jelentése van, abból szeretnék felsorolni néhányat. Mit jelent számunkra a Törvény? Mit ad számunkra a Törvény? S miért van az, hogy valóban, innen a Mózes második könyvétől a Biblián végig vonul, az Újszövetségben is, a páli leveleknél, különösen a Római levélnél, végig vonul a Törvényhez való viszony. Hogyan viszonyuljunk a Törvényhez, mit kezdjünk vele? Úgy gondolom, hogyha egy picit megismerjük a Törvénynek a szavát, és a további jelentéseit, akkor talán másképp kezdünk el gondolkodni magáról erről a szóról, hogy Törvény.

 

A mispátimnak a mispát szó többes száma, tehát: törvények, rendeletek. A mispát szó elsődleges jelentése: ítélet, ítélés, és egy olyan ítélkezésnek a helye, ami maga volt az ítélőszék. Tehát elsődlegesen a Törvény az, ami megítél. Rendkívül sokat olvassuk ezt az Újszövetségben is, hogy a Törvény megítél. Innen jönnek a fals magyarázatok Pál leveléből, mert Pál nagyon jól tudta, hogy mi a Törvény, hiszen Isten Szelleme szerint értelmezte a Törvényt, Krisztusban megélve nagyon is tisztán látta a Törvénynek a helyzetét. Csak sajnos Pált nagyon sokszor félremagyarázzák, és egyáltalán nem azt veszik ki a szavaiból, amit ő valóban üzenni akart.

A Törvény ítél. Pál sokszor írja ezt, hogy a Törvény ítélete alatt nem vagyok. (Az más kérdés, hogy már miért nem.) De a Törvény ítél. Amikor ítél valami, akkor az nem egy kellemes dolog, és mindig egy olyan rossz szájízt ad az embernek, hogy már megint valami rosszat követtem el, megint valami nem jó az életemben. De az ítéletnek a célja mindig a helyreállítás. A Törvény tehát azért adatott, hogy valamit helyreállítson. Mikor az ember emberileg próbál lépni és helyreállítani, önmaga erre képtelen. Próbálgathat toldozni, foltozni, de soha nem fog tudni úgy helyreállítani, hogy az a helyreállítás működőképessé tegye az életét. Amikor Isten állít helyre, akkor valósággal helyreállít. Isten azért adta a Törvényét, hogy helyreállítson. Nem azért, hogy földbe tiporjon az ítéletével, hanem azért, hogy helyreállítson. Ha az embernek ez nemcsak a tudatáig, hanem azon túl, az érzelmi világáig is eljut, és a szellemén keresztül megérinti a lelkét is, akkor már nem fog félni a Törvénytől. Akkor érezni fogja azt, hogy a Törvény elsődlegesen -mint ahogy a Mispát szó elsődleges jelentése az ítélet- helyreállítás végett adatott.

 

Azután a következő jelentése: jog. A jog, ami behatárolja az embernek azt, hogy mit, hogyan, miként kell tennie. De ugyanakkor ismételten egy olyan szóhoz érkeztünk, ami megint nem emberi jogkör. Megint isteni jog az, hogy Ő mit tesz, Ő hogyan tesz. Megint egy olyan résznél vagyunk, hogy Isten az, Aki a jogosságot adja, Isten az, Aki jogot formálhat bármire. Isten az, Aki a Törvényében megadta a jogokat, megadta az embernek a jogait, mire van jogosultsága, mit tehet és mit nem.

 

Utána: döntést és határozatot jelent ez a szó. Amikor az ember saját maga dönt és határoz valamit, azt nagyon sokszor vagy véghezviszi, vagy nem, vagy módosítja, vagy nem, vagy egy ideig megteszi, vagy nem. Az emberi döntésekben és határozatokban nincs véglegesség, sok esetben elég sok a módosítás. Az isteni határozatban és döntésben pedig véglegesség van. Nincs módosítás. Ez azt jelenti, hogy amit Isten kimondott, az örökérvényű. Nem mondhatjuk azt, hogy a Törvény elmúlt, és felülírta a kegyelem. Erre majd később visszatérek, a Törvény kontra kegyelemre. Hanem igenis minden egyes szó helyénvaló és időszerű. Arról is sokat beszéltünk, hogy az eszközök változnak, de maga a rendelet és maga a döntéshozatal örökérvényű.

 

A következő: a törvény és parancsolat szava, ami itt megadja magának ennek a heti szakasznak is a nevét. Azután van még itt kétfajta jelentés. Az egyik azt hozza: szokás és erkölcs. S amikor az ember az isteni Törvényt szeretné megismerni, magáévá tenni, szellemére, lelkére, és fizikális életére egyaránt vonatkoztatni, akkor ezt úgy mondja a héber szöveg: szinte szokásává válik. Mindennapos részévé válik. Nem az van, hogy le van írva a Törvény, ott áll a polcomon, én pedig teszem a magam rutinját napi szinten, és mondjuk szombatonként, vagy akármikor előveszem, és elolvasok egy részt belőle, hanem az embernek részévé válik, a szellemének, a lelkének, és a testének a szokásává. Ez ismét egy olyan rész, ami megint Isten Szelleme nélkül nem megy. Ez csak úgy megy, ha valóban hagyom azt, hogy Ő maga a Szent Szellem által bontsa ki mindazt a szót, amit kijelentett. Amit Ő kinyilvánított, és hagyom azt, hogy a szellememben, lelkemben, és testemben ez mindennapossá váljon. Nem egy távoli, betarthatatlan valami, hanem egy élővé vált Törvény lesz. Valóban minden egyes rész a maga idejében kibontódik, mert Isten magyarázza meg. Ám, igen, lesznek olyan részek, amik nem fognak kibontódni, mert lehet, hogy arra éppen nekem nem lesz szükségem. Lehet, hogy az én életutamban az nem szerepel, így azt nekem nem szükséges, hogy kibontsa Isten Szelleme. Viszont másnak lehet, hogy az kell, hogy kibontódjon. Ezért nem turkálhatunk a Törvények között, nem egy second hand áruház ez, hogy azt veszem magamnak, ami tetszik, és kibontom, hanem Isten az, Aki, ha kell, akkor ki fogja előttünk bontani, hogy annak a szónak, annak a Törvénynek, annak a leírásnak van-e jelentősége az én életemben. Szükséges-e, hogy megismerjem az életutamban, mert, ha igen, akkor Isten Szellemét kérve az ki fog bontódni, az elmagyarázásra kerül úgy, hogy a szellememnek, lelkemnek és testemnek a szokásává, a mindennapjává váljon.

 

A legutolsó jelentése ennek a mispát szónak: mód, illem, és rend. Ennél az utolsó szónál állok meg egy pillanatra, s erre fektetem a hangsúlyt, mert Istennek a Törvénye nem más, mint a rend. A rendnek az átadása. Ugyanis a helyreállítás, a jogosság, a határozat, egy szokásrendnek a kialakítása, mind-mind arra vezet rá, hogy az ember életében rend legyen. A rendetlenségből, a fejetlenségből, a káoszból, a nem tudom hogyan továbból, az ide is mennék, de oda is mennékből, a széthúzásból, ebből az egész fejetlenségből, amit az ember él, egy rend legyen. Hogyha az ember kezdi el magyarázni a Törvényt a saját íze szerint, vagy a saját feje szerint, abból nem tud rendet tenni. Erre a rendre, a rend megalkotására egyedül Isten képes!

 

Ezért szükséges az, hogy egységében lássuk a Törvényt, ne daraboljuk szét, ne menjünk bele, ne vesszünk el a részletekben, hanem lássuk azt, hogy Isten rendjébe én hogyan tudok beleilleszkedni, beleállni, és kérni azt, hogy Ő legyen az, Aki ezt a rendet az én életemre nézve kibontja, megtestesíti, szokássá teszi. Mert Ő kijelentette és határozatot adott afelől, hogy Ő ezt akarja. Ő rendet akar! Ő rendet akar a szellemi életünkben, a lelkivilágunkban, a gondolatainkban, az érzéseinkben, és fizikális terünkben is. Rendet akar. A Törvény elsődlegesen ezért adatott. A rend felállítása végett.

 

S hogy miért adatott a Törvény? Ne felejtsük el, hogy miről szól ez a könyv. Ennek a könyvnek a címe nem véletlenül lett Smot. Elindultam ennek a könyvnek a kapcsán egy olyan vonalon, ami egyre inkább érzem, hogy teljesedik ki a heti szakaszok olvasásakor. A legelső alkalommal arról beszéltem, hogy Isten neveinek a felmagasztalásáról szól ez a könyv. Persze benne vannak a cselekmények, kivonul Izrael, megszabadul, néppé válik, Törvényt kap, oltárt épít. A cselekmények zajlódnak, de van egy isteni sík, és Istennek pontosan az a célja, hogy az Ő neve dicsőíttessék meg, és az Ő neve szenteltessék meg.

 

Különösen akkor, amikor ezt a heti szakaszt olvassuk, egy olyan érzésünk támad, hogy ezek a rendeletek mind-mind az embereknek adattak, és az emberek közötti kapcsolatokról szólnak. Ez valóban így is van, amikor olvassuk, ezt olvassuk ki belőle. Azonban a Törvény elsődlegesen nem az emberekért van, és nem az emberek miatt, és embereknek adatott. A Törvény célja Isten nevének, a szentségének a megjelenése. A Törvény azért adatott, hogy Isten neve legyen felmagasztalva.

 

Ha az ember így áll a Törvényhez, akkor nem kezdi már el a részleteket magyarázgatni, hogy most mit vegyünk fel, hogyan arassunk, milyen szükséges dolgokat csináljunk, vagy ne csináljunk, lehet-e a húsosat a tejessel együtt enni. Nem! A Törvény nem erről szól! A Törvénynek a célja, mint ahogy Pál is mondja: Krisztus. Ha a Törvénynek a célja és végkifejlettje Krisztus, akkor a Törvény nem emberi. A Törvény isteni. S mivel a Törvény Isten kijelentett szava, amelyben maga Isten van jelen, ezért a Törvény azért adatott, hogy Isten nevének a dicsőségét szolgálja. Ha a Törvény végcélja Krisztus, akkor hogyan tudunk mi egyáltalán, vagy hogyan akarunk mi egyáltalán emberi módon magyarázatokat adni kérdésekre? 

 

Azért a végcél Krisztus, mert Ő az, Aki beteljesítette a Törvényt! Mit jelent ez? Mi az, hogy beteljesítette a Törvényt? Nem azt jelenti, hogy nekünk már nem kell semmit sem csinálni, nekünk elég, ha szeretjük egymást, majd a többit Krisztus megcsinálja. Hanem pont azt jelenti, hogy rátette az i-re a pontot, vagyis beteljesítette Istennek a dicsőségét. A Törvény tehát elsődlegesen azért adatott, hogy Isten nevének a szentsége fel legyen emelve. A Smot könyvének, Mózes második könyvének a kulminációs pontja ez a szakasz. A csúcspontja! Az, amikor Isten valóban kijelenti Önmagát.

 

Ennek a heti szakasznak az utolsó fejezetében, a 24. fejezetben pontosan ez olvasható, amikor Isten felhívja Mózest, Áront, Nádábot és Abihut, és Izrael vénei közül hetvenet, hogy menjenek fel Hozzá a hegyre, hogy ott kijelentse számukra, átadja számukra a Törvényt, és hogy megköttessen a szövetség. Isten azért kötötte meg a szövetséget, azért adta a Törvényt, hogy az Ő nevét vigyék tovább.

 

Nem azért, hogy elvesszenek a részletekben. Nem azért, hogy most mit, hogyan kell csinálni, hanem azért, hogy egy nép képviselje az Ő nevét. Azért, hogy megtudja az emberiség és a világ, hogy mit jelent Isten nevének a sokasága. Hiszen a Smot pont erről szól, Isten neveinek a sokaságáról. Isten dicsőségének a képviselete a Törvény. Nem emberi erőlködés! A Törvényhez éppen ezért nem lehet emberi szinten hozzáállni, emberi akaratból görcsösen beteljesíteni. Azonban, ha az ember Isten Szelleme szerint értelmezi, akkor megérti Isten szépségét, meglátja az Ő nevének a sokaságát, és látja azt, hogy hogyan teljesedik ki az Ő nevének a nagysága.

Ha emberileg nyúlok a Törvényhez, abba belehalok. Az valóban teljesíthetetlen, az valóban ítélet, és valóban túl sok. Sok. De Isten nem azért adta a Törvényt, hogy belehaljunk és nem azért, hogy ne tudjuk teljesíteni.

 

Sajnos nagyon sokszor hallottam keresztény közegekben, hogy mennyire elfajzott a Törvényhez való viszonyulás. Az egy dolog, hogy kidobták és nem tartják aktuálisnak, de sok esetben már gyalázzák és tiporják is. Csak azt nem veszik figyelembe, hogy nem egy ember alkotta, adta Törvényt tipornak és gyaláznak, hanem azt, ami Isten szemében szent! Na de, ami Isten szemében szent, ahhoz nem tudunk másképp nyúlni, csak szentséggel. Éppen ezért van az, hogy Krisztus beteljesítette a Törvényt.

 

Krisztus által, az Ő Szellemében, és az Ő világosságában értjük meg a Törvényt, mert Ő fogja kinyitni a mi szívünkben, a mi szellemünkben, hogy mi mit jelent. A „beteljesítettem a Törvényt” nem azt jelenti, hogy nekünk már csak szeretnünk kell egymást, közel sem. A „beteljesítettem a Törvényt” Jézus szájából elhangozva annyit jelent, hogy most már itt az ideje, hogy cselekedd, hogy véghez vidd, hogy megértsd a szellemeddel. Eddig próbálkoztál emberileg, most már hagyd abba. Most már értsd meg a szellemeddel, a szíveddel, és hagyd, hogy Istennek a Szelleme nyissa ki.

 

Amikor Pál azt mondja, nem vagyok többé a Törvény alatt, arról beszél, hogy nem vagyok az emberi értelmezés alatt. Mert Pálnak megnyílt a Törvény, mert Krisztusban megértette a Törvényt. Pál szerette a Törvényt. Miért? Mert magát Istent szerette benne. S ha ezt megérezzük, hogy a Törvény az nem egy olyan pálca, amivel Isten büntet, hanem a Szeretet van benne, akkor megérezzük azt, hogy hogyan kell viszonyulnunk a Törvényhez, és mit jelent maga a Törvény.

 

Úgy gondolom, hogy nagyon sok esetben elcsúszunk azon, hogy a saját magunk beszűkült kis világára alkalmazzuk a Törvényt. A Törvény nem a mi beszűkült életünkre adatott. A Törvény egyetemes, átfogó, és az egész világnak adatott, amelyben mi egy pontot képviselünk, egy kis pontocskát, egy kis helyet. De azt a helyet meg kell találnunk, és meg kell élnünk. A Törvény nem miérettünk van. A Törvény azért adatott, hogy megmutassa Istent a világnak. Hogy megmutassa Isten neveit a világnak, hogy megmutassa Isten nagyságát és dicsőségét, s hogy megmutassa Isten Szeretetét.

 

Mert, amikor ennek a Törvény szónak előveszem az igei jelentését, hiszen minden főnév a héberben egy cselekvésből, egy igéből származik, akkor a safat igét kell elővennem, aminek a jelentése: ítélni, bírálni, de továbbá jelenti azt is, hogy uralkodni.

Ember, ember felett nem uralkodhat. Ez már itt a Törvény első magyarázatában, a 21. fejezetben benne van, amikor a rabszolgákról való törvényt taglalja. Leírja, ember, ember felett nem uralkodhat. Tehát a Törvénnyel nem tarthatjuk sakkban egymást, és nem azért adatott, hogy egymást uraljuk. Az uralkodás jogköre kizárólag Istené.

Miért adta Isten a Törvényt? Azért, hogy azzal uralkodjon. Azért, hogy az Ő uralmát tudja kiterjeszteni a világra. S ebben ne csak az emberiségről beszéljünk, hiszen az embernek való viszonyát nemcsak az ember és ember között taglalja a Törvény, hanem nagyon is részletesen kitér az élővilággal való kapcsolatára, az állatvilággal, a növényvilággal való kapcsolatára is. Itt gondoljunk a mindenségre, nemcsak az emberiség a világ, nem az ember a világ közepe. Gondoljunk a mindenségre. Azért adta Isten a Törvényt, mert ezzel uralkodni akar, az Ő uralmának a rendjét akarja felállítani.

 

Azután, azt is jelenti még, hogy elhatározni, és elintézni. Isten elhatározott valamit. Kijelentette a szavát, megmutatta benne a nevét, és a neveit akarja érvényesíteni a földön. A neveit akarja megmutatni ezzel a határozattal.

Azután, azt is jelenti még, hogy igazságot szerezni. Igen. Az egyedüli igazságot adja meg a Törvény. S a törvényértelmezésekben bukik el az ember, amikor a saját igazait akarja képviselni, és emberi síkra viszi a dolgokat. Itt van a veszte, itt megy bele zsákutcákba, itt megy bele a törvényeskedésbe, a farizeusságba. Az isteni Igazságot kell megélni és meglátni a Törvényben, és nem a saját magunk igazát igazolni.   

 

S az utolsó, ami nagyon szépen kifejezi, hogy miért is adatott a Törvény, azt jelenti: oltalmazni, megmenteni. Isten a világ megmentésére adta a Törvényt. Isten a világ oltalmazására adta a Törvényt. Ha ezt az ember megérzi, megéli, és átgondolja, és kilép a saját énközpontúságából, akkor egész másként tud tekinteni a környezetére, a körülötte lévő világra, a mindenségre, és benne önmagára.

 

Úgy gondolom, hogy az elindulási pont kintről befelé megy, vagyis az általánosból indul be a konkrét felé. Szükséges, hogy a Törvényt egyetemességében lássa az ember. Lássa a világ rendjét, lássa a törvényszerűségeket, az összefüggéseket, átlássa a dolgokat, meglássa, hogy minek mi a következménye. Miből mi lesz, minek mi a rendje, miért van ez? Miért döntött így Isten? Isten megmondta, kijelentette az Ő szavában, hogy mit miért tesz. S ha az ember ezt meglátja, az egyetemesből halad befelé a konkrétumba, akkor az ő saját maga életében is látni fogja, hogy mikor, mit, és hogyan kell a következőkben lépnie.

 

A Törvény tehát nem elsődlegesen az emberé, és nem elsődlegesen az ember miatt, az ember végett, az emberért adatott, hanem Isten nevének a felemelése miatt adatott. De Istennek szüksége van az emberre ahhoz, hogy az Ő nevét felemelje. Ezért adta az embernek a Törvényt, ezért kapta a választott nép a Törvényt, hogy mint eszköz, megmutassa Istennek a nagyságát. Nem azért, hogy cafatokra szabdalja, és csámcsogjon rajta, és némelyeket már szinte lerágott csontként marcangolja, és vesézze ki. Nem. Nem ezért. Egységében adta Isten a Törvényt, és egységében szeretné kiterjeszteni a világra éppúgy, mint a saját életünkre. Az egységet akarja helyreállítani, megalapozni, hogy rendben működjünk. Az embernek szüksége van a Törvényre.

 

Egy gondolat erejéig kitérnék a Törvény kontra kegyelemre. Nagyon sokszor említjük azt, hogy most már a kegyelem idejét éljük, és már nincs szükség a Törvényre. Na, de ha a kegyelem idejét éljük, akkor hogy-hogy nincs szükség a Törvényre? Ha nincs szükség a Törvényre, akkor miért kell kegyelem? A kettő együtt elválaszthatatlan. Szükség van a Törvényre éppúgy, mint a kegyelemre. Miért? Mert, ha én elvetem a Törvényt, elvetem magát Istent. S ha elvetem a Törvényt, akkor Isten kegyelmét nem fogom tudni megismerni. A Törvényben csúcsosodik ki Istennek a kegyelme. Ha nem ismerem Istennek a Törvényét, soha nem fogom megismerni a kegyelmét! Mert a Törvényben meglátom az Ő szeretetét, és a Törvény beteljesedése lesz a kegyelem. A beteljesedés pedig annyit jelent, hogy amikor szellemben megérzi az ember, hogy igen, tudom, hogy miért adatott. Látom, hogy miért van, rájöttem, megláttam, megéreztem, hogy ez nem szőrszálhasogatásról szóló, több oldalas irathalmaz, hanem ez az, ami az életet adja; megérzem benne Istennek a teremtő, gondviselő, vigasztaló, felemelő énjét; megérzem benne Istennek a szabadítását, a helyreállítását, a gyógyítását; megérzem benne magát Istent! A Törvényben ismerhetem meg Istennek a neveit. De csakis az Ő Szelleme által! Ha emberileg akarom megismerni, nem fogom tudni. Akkor csak magyarázatok lesznek, marcangolás, stb. Amikor a szellemem találkozik a Törvénnyel, Isten Szellemén keresztül, akkor fogom tudni, hogy miért adatott a Törvény. Nem értem, nem értünk, Őérte! S nekünk, mint embereknek az a célunk és vágyunk, hogy Isten dicsőségére legyünk. Isten azért adta az embernek a Törvényt, hogy az Ő saját maga dicsőségét megmutassa ennek a világnak.

 

A Törvény tehát nem a mi megjobbításunkra adatott, nem a mi élethelyzeteinknek az elsődlegességére adatott, hogy azokat helyre tegyük és rendezzük, hanem azért adatott, hogy megmutassa Istennek az uralmát, és ebben az uralomban megmutassa az Ő Igazságát, az Ő oltalmát, és az Ő megmentését, vagyis az Ő szeretetét. Amikor arról beszélünk, hogy Jézus elhozta a szeretet törvényét – megjegyzem, ilyen sehol nincs leírva a Bibliában – akkor tulajdonképpen arról beszélünk, hogy megláttatta velünk ezt. Ezt, amit itt Mózesnek kijelentett Isten, sok, sok, sok, sok év után megláttatta. De most már nemcsak a zsidók számára, hanem az egész emberiség számára. Megláttatta Istent, megláttatta azt a kijelentést, amit a Mispátim tartalmaz.

 

Amikor a szeretet törvényéről beszélünk, akkor arról a Törvényről beszélünk, amit Mózes kapott a hegyen, mert ott jelentette ki magát Isten, és ott mutatta meg az Ő nevének a sokaságát. Így válik ez a fejezet ennek a könyvnek a csúcspontjává. Itt történik meg az, amiért ez a könyv Smot lett. Itt történik meg az, amikor megismerhetjük Istennek a neveit.

 

Ne próbáljuk meg emberileg megismerni, hagyjuk, hogy Ő ismertesse meg velünk. Hagyjuk, hogy mindazt bontsa ki számunkra, amit a mi életutunkra elrendelt. Akkor nem erőlködés lesz a hívő életünk, akkor nem önmarcangolás lesz a hívő életünk, nem kárhoztatás lesz, és nem hallelujázás lesz. Akkor megtaláljuk önmagunkat, és megtaláljuk Isten rendjében a saját helyünket.

 

A Törvény Őérte adatott. Éljünk így a Törvénnyel!

 



 


AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2017 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat