8. Zsoltár

Csodálkozz!

Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán

2017. június 7.

 

A 8. zsoltárt olvasom:

 

„Az éneklőmesternek a gittithre, Dávid zsoltára. Mi Urunk Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön, aki az egekre helyezted dicsőségedet. A csecsemők és csecsszopók szájával erősítetted meg hatalmadat a te ellenségeid miatt, hogy a gyűlölködőt és bosszúállót elnémítsd. Mikor látom egeidet, a te ujjaidnak munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél: Micsoda az ember – mondom – hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! Úrrá tetted őt kezed munkáin, mindent lábai alá vetettél, Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is, Az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár. Mi Urunk Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön!”

 

 

Azt hiszem, az egyik legszebb zsoltár a 8. zsoltár, hiszen ebben már nincs semmi panasz, nincs semmi kéregetés. Egy olyan zsoltár, ami igazából bizonyságtevő zsoltár és pozitív. Hiszen Isten nevének a felmagasztalása, dicsőítése itt a lényeg. Magának Isten nevének, és minden teremtésének, és mindennek, az egész teremtett világnak a dicsérete ez a zsoltár, és nincs benne semmi olyan, ami a hétköznapnak a nyűge, baja.

 

Amikor a zsoltárokat olvassuk, igazából ugyanúgy működnek a zsoltárok, mint az ember saját életében, ezért is szeretik sokan a zsoltárokat. Mert benne van a szerencsétlen állapota, az üldözött állapota, a beteg állapota, ellenségekkel való viaskodás, minden benne van. De végre egy zsoltár, amiben nincs benne. Nincs benne – s azt hiszem – néha kell is valami könnyebb nekünk is. Kell nekünk olyan könnyebb, ami valóban a mindennapok gondjaitól távol van, és csak ember és Isten kapcsolatáról szól. Ez a zsoltár pedig erről szól.

 

Amikor a zsoltárosnak a neve meg van említve, és az ünnep meg van említve, mondhatnám azt, hogy ez a zsoltár igazából a szüreti zsoltár. A gittithnek ez az egyik jelentése. De lehet éppen pontosan, hogy az ottani nem zsidó népnek a költészetéből, énekéből lett, Gád területéről átvéve. Sokan vitatkoznak ennek a zsoltárnak az eredetéről, de azt mondom, nem is kell azzal foglalkozni, hogy honnan van, miért. Egy a lényeg, hogy pozitív, Isten neve dicsőítve és áldva van.

 

Amikor Isten nevének dicsőítése és áldása szerepel ebben a zsoltárban, akkor egy érdekes kitétel van benne, egy érdekes magyarázat van benne, hogy a csecsemők és a kis emberkéknek a szája által van dicsőítve, megerősítve Isten birtoka és a birodalma ott a mennyekben. Na, mindjárt itt jön a kérdés, hogy hogy-hogy? Hiszen kapcsolódik gondolatban mindig is az, amikor maga a Mester mondja, hogy legyetek olyanok, mint a kisgyermekek. S itt mindjárt Dávid zsoltárában ott van, hogy a kisgyermekek, a legapróbb kisgyermekek, a csecsemők és a csecsszopók szája által van magasztalva Isten hatalma.

 

Ez vajon hogyan is néz ki? Azt hiszem, nagyon egyszerű a magyarázat. Isten megmutatja nekünk a zsoltár által magának Dávidnak is a látását, hogy mily nagy Isten. Eszembe jut a kereszténység egyik himnusza, amit világszerte ismernek és énekelnek, hogy „nagy vagy Te Isten, nagy a Te hatalmad”. Tulajdonképpen ez a zsoltár hangzik el, és ennek a zsoltárnak a tartalma: mily nagy vagy Te Isten. S hogy mily nagy vagy Te Isten, ez a csodálkozásnak a zsoltára.

 

Az a zsoltár, amikor maga a zsoltáros körbenéz, hogy milyen nagy. Milyen nagy Istennek a teremtménye, milyen szép, és a látása egészen elmegy a csillagokig, egészen elmegy az egész teremtett világig. Elmegy az élőlényekig, hogy milyen hatalmat adott Isten a teremtett lények fölött már a teremtés idején. Uralkodási parancsot adott az élőlényekre is, vegye birtokba az ember. A teremtésnél így hangzott el, hogy a tiétek, használjátok úgy, ahogy Én mondtam nektek. S mégis áthallatszik két érdekes dolog, a csecsemők és csecsszopók szája által dicsőítik Istent, illetve erősítik meg az Ő hatalmát.

 

Mi is ennek az üzenete? Az üzenet az, hogy legyetek olyanok, mint a csecsszopók. Legyetek olyanok, mint aki most született. Legyetek olyanok, mint az a kisgyerek, aki közvetlen kapcsolatban van, idézőjelben a „teremtőjével”, a szüleivel. Közvetlen kapcsolatban. Mindentől mentes. Mindentől mentes, hiszen az embert Isten valóban olyan módon felhatalmazta a föld, és a teremtett világ feletti uralkodással, hogy szinte olyanná tette, mint Önmaga, szinte istenné tette – így írja a zsoltáros – tehát minden hatalmat a teremtményeken megadott neki. Természetesen behatárolva, hogy hogyan. De mégis Isten valahogy azt akarja, hogy amilyen nagy az ember, döbbenjen rá arra, hogy milyen kicsi is. Hiszen ennek a zsoltárnak ez a lényege. Olyan nagy vagyok, hogy csodálkozom a teremtett világban, hogy milyen kicsi vagyok. Egy nagyon érdekes kettősség. Olyan nagy.

 

Én is megéltem ezt, amikor egy csillagvizsgálóban, egy planetáriumban néztem a galaxisokat a kivetítőben, és az ember belegondolt, hogy én ilyen kis töpörtyű, kis senki ember, mi is vagyok ebben az egész teremtett világban? Ha nézi az ember a csillagok, bolygók milliárdjait – kicsoda is az ember? S mégis nagy az ember, de kicsi is az ember. S rá kell döbbenni, hogy Isten adott sok mindenre hatalmat, sok mindenre megbízást, de ugyanakkor nagyon is kicsinek kell lenni, mert akkor tudjuk valójában megélni ezt a közvetlen kapcsolatot Istennel, mint a csecsemő az anyjával. Aki bizony, ahogy megszületik, keresi a tápláléknak a forrását, és nem is tudja, hogy igazából, mi hogyan működik, de már a kis szájával keresi, hogy hol is van, hol is van az édesanyának a mellbimbója, amiből táplálkozhat. S boldogan csatlakozik, és csatlakozik, és növekszik és növekszik. Azután utána jön a csecsemőkor, amikor mindenre körülnéz, felismeri az ujját, felismeri a környezetet, egyre inkább kezdi megismerni azt a világot, amelyikbe beleszületett.

 

Isten valahogy ezt szeretné nekünk is elmondani. Közvetlen Tőlem vedd el a táplálékot. Ne a saját eszeddel, ne a saját hatalmaddal és a tudásoddal, önimádatba esve. Ne magadat imádjad, és ne magadtól próbáld megtalálni azt, ami világmegváltó ötletek. Nem. Gyere vissza az alapokhoz, Tőlem kapsz mindent, ami kell ehhez az élethez. S csak úgy tudok adni igazán olyat, Aki, és ami Én vagyok, hogyha ebbe a csecsemői állapotba kerül az ember vissza. Ebbe az igazi pici gyermekkorba kerül vissza az ember, újszülött állapot és annak a fejlődéses állapotába. Hiszen az embernek erre van szüksége. Az embernek mindig is arra van szüksége, hogy legyenek szülei, legyen, akire rábízhatja magát, és amit elvesztettünk, arra volna a legnagyobb szükség. Az a csodálkozás. Az a csodálkozás, ami erősíti Isten hatalmát a csecsemők és a csecsszopók szája által. Az a rácsodálkozás, ahogy egy pici baba rácsodálkozik és felismeri az anyját. S felismeri a kisujját, és mindenre csodálkozik. Mi csodálni tudjuk saját magunkat, hogy milyen szépek, nagyok vagyunk. Embereket csodálunk, a műveinket csodáljuk, és elfelejtettünk csodálkozni. Elfelejtettünk kimenni a természetbe és ránézni egy virágra, hogy milyen szép, mert Isten adta, teremtette azt is, és abban meglátni Isten teremtő szándékát.

 

Elfelejtettünk csodálkozni azon, hogy Istennek a mindenhatósága mennyi, de mennyi dolgot tett az életünkben, mennyi, de mennyi csodálatos dolog történt velünk. S mi magunkat csodáljuk, magunkat vagy másokat, hogy milyen nagy, meg milyen szép, és elfelejtünk csodálkozni, mint a kisgyermek rácsodálkozni az anyjára, az anyja szavára, a kisujjára, ha meglátja, hogy jé, itt a kezem. S azzal az ismerkedéssel valahogy nagyon-nagyon messze vagyunk már attól, amit egy kisgyermek megél. A világot nézi, kóstolja, szeretné megérteni, és növekszik értelmében, de mindig-mindig csodálkozik.

 

Azt hiszem, hogy ez elveszett belőlünk, a csodálkozásnak – mondjuk így – szentsége. Elveszett belőlünk, amikor már reggel nem tudunk csodálkozni, hogy felkelt a nap, milyen szép. Nem tudunk csodálkozni, ha a tükörbe nézünk, mert örülünk, ha összemázoljuk magunkat valamivel, mert rohanunk a munkába. Nem tudunk csodálkozni a saját gyermekünkön sokszor. Nem tudunk csodálkozni a gyermekünk talentumain. Nem tudunk csodálkozni azon, amit Isten adott nekünk. Nem tudunk csodálkozni.

 

Nem tudjuk dicsérni úgy Istent, hogy mily nagy vagy Te. S így a Sátán ki tud használni, mert azt mondja, ezt te csináltad. Ezt annak, meg ennek köszönheted. Csodáljad őt, és ne csodálkozz. Isten pedig fordítottan mondja ezt ebben a zsoltárban. A csecsszopók és a kisgyermekek által erősödik Isten hatalma meg. Igen, azzal a rácsodálkozással, az, amikor Tőle kapsz valamit és felismered, megismered, megtanulod, alkalmazod. Utána jön a következő, hogy tágul a kis látószöged, tágul a világ egy gyermeknél. Ez az embernek az élete, ha Istenre figyelek, és valamit meglátok, rácsodálkozok, hogy jé, ezt nem tudtam, de szép. S Isten mire is adta ezt nekem? S rácsodálkozok, hogy de jó nekem ez, vagy az, vagy amaz.

 

Elfelejtettünk csodálkozni. Elfelejtettük csodálni magát Istent és a teremtményeit, és minden teremtését. Elfelejtettünk csodálkozni. S Isten pontosan ezt a gyermeki hitet akarja visszaadni. Ez a gyermeki hit, ez a csodálkozás, rácsodálkozás Istenre. Ez, ami Isten hatalmát és a trónusát valóban megerősíti. Amikor azzal a teljes odaadással, teljes gyermeki hittel ott vagyok, hogy jaj, de jó. Mi van még?

 

S amikor már gőgicsél a kisgyermek és kimondja: miért, hol? Még a szavakat nem is tudja formálni, de ott van benne a vágy állandóan, még megismerni, még megismerni, még megismerni. S minden megismerés külön csodálat. Ez lenne a hívő életnek a lényege, amivel Isten dicsőségét emelhetjük fel, hogy ezt is megtanultam, ezt is megértettem, mint az a pici gyermek. Az a pici gyermek, aki játszik az ujjaival, mert először nem tudja, mit kell vele tenni, és abból lesz majd munkáskéz. S az a pici gyermek, aki rácsodálkozik az anyjára és tágult szemekkel – majdnem úgy mondhatnám – szinte imádja talán, ez is hiányzik belőlünk, hogy úgy nézzünk Istenre, mint az a bébi a szüleire, pontosabban először az édesanyjára.

 

Nem tudunk csodálkozni. Mi, ahogy megszületünk, abban a pillanatban csodáljuk a világot. Már azon sem csodálkozunk, ha valami technikai újítás van, már az természetes. Természetes, hogy a holdon ember mászkál, természetes már a mikrobiológia, az már olyan természetes, ami 100 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. Természetes minden nekünk. No, ez a nem természetes, hogy nem tudunk csodálkozni. Ez a nem természetes, Isten szerinti értelemben nem természetes. Mert az volna a természetes, hogy minden egyes lépésnél, amikor a tudás, az értelem kinyílik, akkor hálaadással azt mondani: köszönöm, hogy ezt is megismerhettem.

 

Köszönöm, hogy a teremtett világnak minden részét egyre inkább megismerem, és ez a megismerés Isten csodálatához vezet: mily nagy vagy Te, Isten. Mert ez a mily nagy vagy Te, Isten, ez erősíti meg az Ő hatalmát. Az a hálaadás, aminek van alapja, hogy ezt is megtudtam, ezt is megtanultam, ezt is megismertem. S ebben igazából ott a példa a zsoltáron belül, az újszülött gyermek, és az a bébi gyermek, amelyik elválaszthatatlanul csüng az édesanyján. Ennek a példája az, amit nekünk követni kellene. Ezt kellene, visszatérni a gyerekkori állapotba.

 

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy gőgicsélni kell, és nem kell tudni semmit, hanem maga a hajlam bennünk legyen, az a tulajdonság bennünk legyen, hogy akármit, ha megtanulunk, akármi újat látunk, megértjük, akkor mindig csak Istenre, Őrá csodálkozzunk, hogy jé, ezt is nekünk adta, jé. A tudománynak a legmagasabb foka, ami per pillanat a legmagasabb, azt is Ő adta. S nem x,y,z. Nobel-díjas, hanem Ő adta nekünk, hogy megismerjük. S ha megismertük, hogy jé, ez is valamire jó, az azért van, hogy a teremtett világ normálisan, Isten rendjében működjön. S amikor rádöbbenünk a saját életünkben, hogy jé, ez a ha, ez a felismerésnek a gyermeki gőgicsélése, akár idős korban is ott lehet, hogy mindig az ember rádöbben az újra. Hiszen az ember egész életében kell, hogy tanuljon, egész életében kell, hogy fejlődjön, és így egész életében csodálkoznia kell, hogy Isten milyen hatalmas dolgot teremtett. Milyen hatalmas lehetőségeket és feladatot is adott az emberiségnek. S ezen csodálkozni lehet.

 

Csodálkozni lehet a galaxisokat nézve, hogy én kis porszem, milyen hatalmas lehetőségeket kaptam. És csodálkozni lehet egy apró virágon, hogy milyen csodálatosan szép. S mi elrohanunk a teremtett világ mellett, elrohanunk Isten világa mellett, és a mi általunk kifejlesztett dolgaink és sikereink azok, amiket csodálatosnak tartunk. Kitüntetéseket adunk magunknak, másoknak és csodáljuk az embereket és az emberi teremtményeket. Isten ezt visszakéri, s azt mondja: azt is Én adtam.

 

Azt is Én adtam, azt az IQ-t, ami neked van. Azt is Én adtam, hogy ismerd meg a gyógyszereket, hogy tudjál vele gyógyítani. Azt is Én adtam, hogy nem kell rohangálnod, hanem van egy autó. Azt is Én adtam, hogy kiléphetsz ebből a világból egy bizonyos határig az űrhajóiddal. Ezt is Én adtam. Biztos megvan az oka, nem az, hogy egymás ellen használjuk fegyverként. Megvan az oka. Mert, ha megismerem azt az okot, amire Isten adta a teremtett világban azt, és úgy, akkor bizony csodálkozom, hogy jé: milyen hatalmas Isten, és mennyire gondoskodó. S akkor megnyílik a mi szemünk is úgy, mint a pici csecsemőnek, aki csodálkozik az anyjára. Csodálkozik és néz körül, néz körül.

 

Ezt a nagyon szép állapotot kellene visszakapnunk, visszavennünk, hogy úgy nézni mindenre, hogy ezt Isten adta. Úgy nézni mindenre, hogy ezt Isten teremtette. Úgy nézni mindenre, hogy Isten mutatta meg, hogy mi ez, és hogyan lehet használni. Ez a gyermeki állapot az, ami tényleg megerősíti Isten uralmát. Mert, ha tudok csodálkozni valamin úgy, hogy hála Istennek, az Ő nevének adok hálát, hogy nekem adta és én tudom, hogyan kell használni, és tudom, hogy milyen jó származik, ha úgy használom, akkor az Isten bizonysága az életünkben, és hálaadásra ösztönöz mindenképpen.

 

Pozitív gondolkodás. Nem kitalálok valami pozitív sztorit, hanem az, hogy mindent úgy nézzek: ezt is Isten adta. Akard megérteni, hogy miért adta Isten azt. S ha megérted, akkor csodálkozol, hogy miért adta Isten, akkor csodálkozol, hogy jé. Nem te lettél több, hanem Isten adott több lehetőséget neked, hogy jobban, több hálaadással élhessd az életedet. Bizony a mi életünkben ez az egy nagyon eltűnt, csodálkozni. A rohanó ember nem fog csodálkozni. Önimádó ember nem fog csodálkozni. A bálványimádó ember nem fog csodálkozni. Az csodálni fogja önmagát, a bálványát, vagy akár saját magát is, mint bálványt. A rohanó embernek bizony meg kellene állni.

 

Bizony ott kellene lenni, mint egy kicsi gyermeknek, hogy megpihenni Isten karjában, és azt mondani: mutasd meg, tudni akarok még, még, még. S Tőled akarok kapni tejet, és Tőled akarok kapni tanítást, és Tőled akarok kapni mindent, amit egy csecsemő kap az édesanyja által. Veled akarok egy vérkeringésből, egy táplálékba kerülni, Tőled akarok fejlődni. Tőled akarom a tejet, amiben minden benne van, és nem én akarok majd valami müzliket gyártani, műanyagokat, teóriákat és teológiákat, és egyebeket, hogy én fejlődjek. Tőled akarom!

 

Azt hiszem, hogy egy hívő embernek ez az őszinte, gyermeki állapota az, ami boldogságot is ad, hiszen mindenért hálát tud adni. Mindenben megismerni Isten teremtő akaratát, Isten mindenható akaratát, és azt a célját, hogy miért is adta. Ez önmagában egy gyermeknek az a biztonsága, hogy az anya kezében, biztonságban, nem éhezek, mindenben elegem van. S mindenben, mindenben megélem azt, amire annyira vágyunk sokszor, hogy az Atya karjában lenni. Hát Ő ezt akarja.

 

Csak úgy tud a karjába tenni bennünket, ha mi visszamegyünk abba a csodálkozó gyermeki állapotunkba. Hogyha valamire, ha ránézünk, akkor megkérdezzük: ez miért van? Ha valamire látjuk, hogy működik, akkor nem összetörjük, hanem megkérdezzük: hogyan kell használni? Hiszen a gyermek kezdeti állapotában dobál, mindenfélét csinál, mert nem tudja használni. Azután jön a tanítás, mikor a szülő szépen elmagyarázza neki, és minden játék már arra vezet, hogy később hogyan tudja használni azokat a hasonlatosságokat, amiket egy játékon meg lehet már tanulni, valódi életében, felnőtt korában is.

 

Nem csodálkozunk. Miért nem csodálkozunk? Nem érünk rá figyelni ebben a világban. Nem érünk rá figyelni Isten teremtésére, nem tudunk még a csillagokra sem felnézni. Vagy a cipőnket nézzük, hogy meg ne botoljunk, vagy olyan szomorúak vagyunk, hogy fel sem nézünk. Nem tudunk nézni, és nem tudunk csodálkozni. Márpedig a mi csodálkozásunk az, s a mi kérdésünk, a mi gyermeki állapotunk az, ami Isten hatalmát megerősíti. Bennünk is. Mert megadja a védettséget, megadja a biztonságot, és a mi kitalált tápszereink helyett Isten a saját tejét akarja adni mindaddig, amíg fel nem növünk. Mindaddig, amíg meg nem tanuljuk: kik vagyunk, mik vagyunk. S a körülöttünk lévő világ miért olyan, és hogyan kell használnunk. Legyünk újra gyerekek, ez a kérés. Ez a kérés, és Isten valóban megerősíti a hatalmát azokban is, akik csecsemő állapotban vannak. Mentesek minden fertőzéstől, hiszen az anyatej védelmet ad. Mentesek minden idegen anyagtól, idegen gondolattól, idegen áramlattól. Mentesek, akik közvetlenül Istentől kapják azt a tejet, ami felneveli őket.

 

Tanuljunk meg csodálkozni, talán ennek a zsoltárnak ez az üzenete. Vegyük vissza azt, hogy látó szemekkel menjünk a világba. S ha valamire ránézünk, akkor kérdezzük: mi ez? S Isten meg fogja mutatni: nagyon szép, Én tettem, Én teremtettem. Utána jöhet a kérdés: hogyan, mit csináljak vele? Meg fog tanítani! Isten csak a gyermekekkel tud valamit kezdeni. Legjobban velük tud elindulni, akik közvetlenül az Ő karjában vannak, közvetlen Tőle kapják a tápanyagot, a táplálékot! És kérdeznek, és csodálkoznak, gőgicsélnek, mosolyognak. Kérdeznek. Isten ezt az állapotot nemhogy elnézi, hanem ezt a tisztaságot képviselve bizonyítja ebben a nyomorult világban, hogy nem, ember, nem a te csodálatos műveid, amik szépek, nem. Hanem azok, amit Isten teremtett! A legkisebb mikrobától kezdve a leghatalmasabb emberi alkotásig. Mindenben benne van a hegyektől kezdve a csillagokon át, a porszemen keresztül mindenben benne van, hogy milyen hatalmas Isten. Tanuljunk meg csodálkozni, mert így tudunk gyermekek lenni, s a gyermeket így tudja eledellel ellátni közvetlenül az Ő karjában Isten.

 

Elvesztettük a csodálkozást. Ne csodáljunk, hanem csodálkozzunk. Az Ő hatalmán, az Ő nagy művén, és akkor meg is éljük, meg is értjük, hogy ez miattunk, és nekünk adatott. S abban a pillanatban tudjuk azt, hogy milyen hatalmas az ember is, mert, amit Isten adott épp elég arra, hogy a teremtett világban az ember be tudja tölteni a feladatát, a küldetését, mindazt, amit Isten rábízott. Tanuljunk meg csodálkozni. De nem is tanulni kell, hiszen minden emberben ott volt valamikor, kis pici korában ott volt. Tanuljunk meg gyerekek lenni.

 

Nem vagyunk mi olyan nagy felnőttek ebben a nagy hatalmas, teremtett világban. Porszemek vagyunk. Hatalmas, értékes porszemek. Tanuljunk meg gyerekek lenni, és úgy viszonyulni Istenhez, hogy csodálattal Ránézni. Kérdezni, ha kell gügyögni, mint a kisbaba, aki így kezdi az életét. Mert Isten így tud tiszta alapokra helyezni egy életet, és így tud védettségben adni valakinek egy kezdeti életet.

 

Az újjászületett embernek ez lenne a lényege. Csodálkozzon. Nem csodálatos esemény történt. Csodálkozom, hogy mennyi, de mennyi minden nyílik ki előtte, mennyi, de mennyi többet tud. S a több tudás annyit jelent: köszönöm Istenem, hogy megmutattad azt, meg azt, hogy mit kell vele tenni és hogyan kell tenni. Az életem minden egyes részével, eszközével, mi az én teendőm, hogy jól is éljek, és boldog is legyek. Bizony Isten hatalmát így tudjuk a legjobban megerősíteni. Ha más és a saját csodálatunkat félretesszük, és egyedül Őrá tekintünk. 

 



 


AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2017 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat