|
Sabbath Ki Tiszá
Elhangzott a Sófár Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati istentiszteletén 2017. március 18.
Orbán Eszter:
Ki Tisza heti szakaszához érkeztünk el, Mózes II. könyvének már a vége felé járunk. Sokat beszéltünk ennek a könyvnek a különlegességéről, arról, hogy a zsidóságban ez a könyv a Smot nevet viseli. Nem véletlen, hiszen Istennek a Nevei jelennek meg és bontakoznak ki fejezetről fejezetre, és ezt jelöli magának ennek a könyvnek a címe is: Smot, vagyis Nevek. És ebben a „Nevek”-ben elérkeztünk a 30. fejezet 11. verséhez, ami adta ennek a szakasznak a címét is, a Ki Tiszát, olvasom a 11. verstől: „Azután szóla az Úr Mózesnek, mondván: Mikor Izráel fiait fejenként számba veszed, adja meg kiki életének váltságát az Úrnak az ő megszámláltatásakor, hogy csapás ne legyen rajtok az ő megszámláltatásuk miatt. Ezt adja mindaz, a ki átesik a számláláson: fél siklust a szent siklus szerint (egy siklus húsz gera); a siklusnak fele áldozat az Úrnak. Mindaz, a ki átesik a számláláson, húsz esztendőstől fogva felfelé, adja meg az áldozatot az Úrnak. A gazdag ne adjon többet, és a szegény ne adjon kevesebbet fél siklusnál, a mikor megadják az áldozatot az Úrnak engesztelésül a ti lelketekért. És szedd be az engesztelési pénzt az Izráel fiaitól, és add azt a gyülekezet sátorának szolgálatjára, hogy az Izráel fiainak emlékezetéül legyen az az Úr előtt, engesztelésül a ti lelketekért.” Ennek a szakasznak az első verse adta meg a címet, „mikor számba veszed”. Ki Tiszá, mikor számba veszed Izrael fiait. És ez a számbavétel kicsit érdekes megfogalmazásnak tűnt a számomra, mert köztudott, hogy a zsidóságban nem számolják az embereket, nem számok, nem 1-2-3-4 a megszámláltatás. Ennek egy közeli történelmi háttere is van, amikor is a holokauszt idején számot nyomtak a kezükre és eltűntek a nevek, és bizony innentől kezdve, illetve már jóval előtte nem számba vették az embereket, hanem név szerint nevezik meg egymást. Ez a számlálás valóban egy olyan cselekedet, vagy egy olyan megnyilvánulási forma lenne, ami személytelenné teszi a kapcsolatot, akár ember és ember, akár Isten és ember között. Önmagában már amikor számlálásról van szó, az már olyan, amikor egy személyes valamit dologgá akarnánk tenni, minthogyha elveszítené a jelentőségét, minthogyha elveszítené a sajátosságát és azt, ami őt egyedivé teszi. Éppen ezért ez a számlálás szava kicsit másként is hangzik a héberben. Egy olyan szó szerepel itt, ez a tiszá szó, aminek az eredete a nászá ige, s azt jelenti, hogy emelni, felemelni. És így első hallásra is elég más jelentéssel bír egy felemelés, egy megemelés, mint egy megszámlálás. Azzal, hogy ha valakit, vagy valamit felemelek: láthatóvá teszem. Ha számolok, akkor egy lesz a sok közül, a sorban az x.-ik. Ha felemelem, akkor láthatóvá teszem, mondhatni azt is, hogy kiemelem a sok közül. És valahol tulajdonképpen ez történik Izrael népével is. Nem megszámláltatik és nem számba lesz véve Isten által, hanem fel lesz emelve. És még mielőtt félreértés történne, nem felemelés, kiemelés és megkülönböztetés történik, hanem, ha megnézzük ennek a felemelés szónak a további jelentéseit, és hogy milyen emelésről és felemelésről van itt szó, akkor érteni fogjuk ennek a szónak a tartalmi üzenetét is. Ezt a kifejezést akkor használja a bibliai héber, amikor fejet, szemet vagy kezet emelnek fel. Amikor fejet emelnek, az általában a bátorságnak és az erősségnek a jelképe. Amikor tehát a fej megemeléséről van szó, akkor nem egy hamis gőgről, egy büszkeségről van szó, nem fennhordják az orrukat, hanem az Istentől jövő bátorságnak és erősségnek a jelképét élik meg. Illetve ez a szó azt is jelenti, hogy az ember nem csak a maga fejét emeli föl és valóban azzal az Istentől való bátorsággal és erővel végzi azt, amit Isten a számára kijelölt, hanem másnak a fejét is felemeli. És pontosan ezt az utasítást kapta Mózes is, hogy emeld fel Izrael fiait. Nem a saját fejedet, hanem emeld fel Izrael fiait. És amikor a másik fejét emeli föl és másnak a tekintetét emeli föl, akkor ez a szó egy olyan jelentéssel bír, hogy gondolkozik róla, felőle, gondoskodik róla,felőle. Arra gondol, hogy neki -mármint a másiknak- mi lesz a jó. Amikor mást emel föl, azt azért teszi,hogy annak jó legyen. És csak ezután következik, ezután a felemelés szava után az a jelentése ennek a szónak, hogy számba venni. Itt viszont már nem a megszámlálásról van szó, hogy hányan vannak és nem a sokaságot és a mennyiséget fejezi ki, hanem azt, hogy számíthat e rá. Mert ha felemelte, arra számíthat. Ha valakinek meg van az identitása, meg van az önképe, az Istentől jövő önazonossága és tisztában van azzal, hogy ő maga kicsoda, akkor arra lehet számítani. Egészen addig, amíg Izrael nem tudja azt, hogy ő ki, nem tudja az ember önmaga, hogy ő ki, hogy mi végett van itt ezen a földön, nem tudja a saját adottságait, nincs tisztában önmagával, addig nem lehet megszámlálni, vagyis nem lehet számítani arra, hogy el tudja végezni azt és azt a feladatot, mert önmaga nem tudja, hogy ő kicsoda. Egy nagyon érdekes szó ez a nászá ige, amiből ez a heti szakasz név származik, mert a héber szótár több mint két és fél oldalon keresztül írja le ezeknek a szavaknak a jelentését. Egy nagyon-nagyon sokrétű szó. Én ebből összesen tíz jelentést gyűjtöttem össze, ami a felét sem éri el annak, ami valójában ennek az igének, ennek a cselekvésnek a kifejezését, a sokrétűségét és jelentését ábrázolja, de mégis néhányat azért szeretnék kiemelni ebből, mert egy nagyon szép felépülését látjuk ennek a szónak és ebből adódóan fogjuk majd meglátni ennek a szakasznak is az üzenetét, hogy mi is kerekedik ki tulajdonképpen ebből a részből. A megemelést, felemelést és a beszámíthatóságot követően azt is jelenti ez a szó, hogy odafordulni valakihez. Tehát amikor az arcát odaemeli valakihez, akkor odafordul valakihez, bizalommal van felé. És itt látjuk azt, hogy sorra jelennek meg ezek a jelzők és jellemzők, amik ember és ember és Isten és ember közötti kapcsolatban benne vannak. A bátorság, az erő, az egymás felől, az egymásról való gondoskodás és a bizalom. Bízni valakiben, odafordulni valakihez azt jelenti, hogy bízom abban, az ő szavában, tekintetében. Mindaz megjelenik, ami számomra jó lesz. Bízom abban. És ezután a bizalom után következik az a jelentés, hogy tisztelem, tisztelni. Meglátom azt a tisztet, ami az ő tisztsége. Nem csak felemelem, nem csak számolok vele, hanem látom azt a tisztséget, ami az övé. És aztán azt is jelenti ez a szó, amikor a lélek felemeléséről van szó, szellemileg felemelkedek valakihez. Amikor itt azt a parancsot kapja Mózes, hogy mikor megszámlálod Izrael fiait, vagy mikor számba veszed Izrael fiait, akkor tulajdonképpen itt arról beszél: emeld föl Izrael fiait. Emeld föl, emeld föl az ő fejüket, emeld föl az ő tekintetüket, emeld föl az ő bizalmukat és emeld föl őket hozzám szellemben. Érdekes ennek a szónak a további kifejezése is, mert azt is jelenti még, hogy valamit hordozni, önmagunkban hordozni, segíteni és önmagunkban felemelni valamit. És egy nagyon különleges szókapcsolatot lehet itt felfedezni, ugyanis jelenti ez azt is, hogy bűnt, büntetést és vétket hordozni magunkon, de ugyanakkor a kegyelmet is és az irgalmasságot is hordozni magunkon. Ezért nem mindegy, hogy hova emelkedünk föl és mire emelkedünk föl, mi az, ami bennünk, a lelkünkben, a szellemünkben felemelkedik, mert fel tud emelkedni a rossz éppúgy, mint a jó. És hordozhatjuk magunkon a bűnt, éppúgy, mint a kegyelmet. Hordozhatjuk magunkon a sötétséget éppúgy, mint a világosságot. Mire emelkedünk föl? Mi az, ami felé fordulunk, mi az, ami felé bizalommal vagyunk? Talán ennyi felsorolást említenék meg a Ki Tiszának a jelentéséről, mert ezek alapján érthető meg ez a heti szakasz, ami egy cselekményekben nagyon dús szakasz, és ha azt nézem, nem a legszebb tartalommal bíró heti szakasz, de ahhoz, hogy megértsük, nézzük meg egy kicsit, hogy miről szóltak az előző részek. Szó volt az előző két szakaszban arról, hogy meg fog épülni a szentély. Isten megadta, hogy miként épüljön föl a sátortemplom: miből készüljenek, milyen részei legyenek a pusztai sátortemplomnak, hogyan épüljön fel, milyen eszközök legyenek benne. Illetve a múlt héten beszéltünk a papoknak a ruházatáról, a papoknak a feladatairól, miket és hogyan kell tenniük. Igazából az elmúlt két hétnek a fejezetei magáról a szolgálattevésről szóltak, hogy hogyan funkcionáljon ez az egész, amit Isten törvényként adott át a népnek. Hiszen már meg volt, már megkapta a nép a törvénynek az egységét. Megkapta, hogy Istennel való kapcsolata milyen legyen, hogyan nézzen ki az emberekhez való viszonya, világhoz való viszonya. Minden nagyon szépen el van rendezve Isten törvényében. Ezután következik az, hogy Isten azt mondja Mózesnek: most pedig Izrael fiait emeld fel! Én elmondtam mindent, azt, hogy ember és ember között mi legyen, milyen törvényeket éljetek meg. Elmondtam azt, hogy hogyan szolgáljatok Engem, hogyan tudjátok a Nevemet felemelni, elmondtam mindent, de ehhez szükség van Izrael fiaira. Én hiába mondom el a törvényemet, ha nincs, aki megtegye azt. Isten hiába jelenti ki az Ő szavát, hiába mondja el, hogy mit kell tenni a papoknak, hiába mondja el, milyen legyen a szentély, az összes törvényrendeletet, ha a nép nincs fölemelve Hozzá. És ne felejtsük el, hogy milyen helyszínen és időben vagyunk most. Mózes fent van a hegy tetején, a nép meg a hegy lábánál. Mózes fent, a nép lent, és csak akkor fognak találkozni, ha a népet felemeli. Addig, amíg a nép, addig, amíg az ember lent van a mindennapok színterén és a taposómalomban van benne és szinte szolgaként éli az életét a mindennapok forgatagában, addig nem tud találkozni mindazzal, amit Isten kijelentett. Ezért szükséges az, hogy amikor Mózes le fog jönni a hegyről, felemelje a népet. Felemelje lelkileg, felemelje szellemileg, felemelje, hogy ez a nép be tudja tölteni az elrendelt helyét.
Amikor itt az van: „Mikor Izráel fiait fejenként számba veszed, adja meg kiki életének váltságát az Úrnak az ő megszámláltatásakor”, itt sem az szerepel, hogy megszámláltatáskor, hanem hivatalba állításkor. Ugyanis itt az a szó áll a héber szövegben, hogy megvizsgálni valakit, rábízni, átadni, megbízni valakit egy feladattal. Ebből a szóból származik magának a hivatalnoknak is a szava. Megbízni egy tiszttel, emeld föl Izrael fiait, hogy meg tudjam őket bízni mindazzal, amit neked kijelentettem itt a hegyen. Az kevés, hogy látjuk, tudjuk, érezzük, hogy Istennek van egy törvényrendje, ami jó, és mégsem tudjuk azt megélni. Szükséges az, hogy a mi hitünk felemelkedjen, hogy a mi érzéseink felemelkedjenek, hogy a mi gondolatunk felemelkedjen, hogy a mi szellemi életünk felemelkedjen, mert akkor tudjuk megtenni mindazt, ami kinyilatkoztatott ott a hegyen. Aztán, ahogy haladunk tovább, látjuk azt, hogy még ad utasításokat Isten a rézmedencére, tehát a papoknak a tisztasága jelzi az ő szellemi, lelki megtisztulásukat. Van szó még itt az olajról, ami a felkenetés olaja. A füstölőszerről, ami a tömjén, inkább azt mondanám, hogy egy jó illatú áldozatnak a megjelenése. És ezek mind-mind arra utalnak, az olaj, a kenet, a jó illatok, hogy Isten az Ő szentségébe, a tisztaságába, az Ő kellemességébe akarja felemelni a népet és erre eszközként használni a papokat. És aztán következik Bésalelnek és Aholiáb mesternek az elhívása, ahogy itt Károli írja, amit a héber szöveg úgy mond, hogy Becalél és Oholiáv, egy nagyon érdekes, szinte érthetetlen beágyazódás ez. Miért kellett ezt a két ember kiemelni? Miért kellet ennek a két embernek ilyen elég meghatározó szerepet betölteni és kik is voltak ők? Tulajdonképpen nagyon egyszerű az ő fellépésükre a válasz, hiszen mindaz, ami a hegyen adatott, amit Isten szellemben kijelentett és Önmagát adta és Önmagát jelentette ki, azt valahogy az embereknek láthatóvá kell tenni, meg kell jeleníteni. Amit olvas az ember, vagy hall, vagy tanul a törvényből, azt a mindennapok színterén gyakorlattá kell tenni. Becalél és Oholiáv nem tett mást, mint gyakorlattá tette mindazt, amit Isten az Ő szellemében kijelentett. És tulajdonképpen, ha nem mennénk tovább ezen a részen, ami nem sokára csattanója lesz a történetnek, hanem csak eddig mennénk, akkor már lenne egy olyan üzenetünk, hogy nem elég szellemben megérteni dolgokat, nem elég tanulni dolgokat, nem elég építeni a saját magunk lelki, értelmi, érzelmi világát, hanem ezeket mind láthatóvá kell tenni. Hiszen ezek a mesterek formálták meg a szentélynek az eszközeit. Ezek a mesterek voltak azok, akik mindent megalkottak úgy, ahogy Isten megmondta a hegyen. Láthatóvá kell tenni, a mindennapokban meg kell élni, és Becalélnek és Oholiávnak a feladata egy ilyen üzenet lehet a mára, hogy éld meg a mindennapokban, amit megtanultál, amit megkaptál, amit Isten kijelentett, mert hiába minden ismeret, hiába minden tudás, hiába minden változás a te belső lelki világodban, a belső érzelmi világodban, hiába, ha ez nem lesz láthatóvá, ha ez nem jelenik meg. Ők lesznek azok, akik láthatóvá és megjeleníthetővé teszik mindazt, ami elhangzik a hegyen, és olyan jó lenne, ha mi is a mi életünkben ki tudnánk formálni, cselekedetté váltani mindazt, amit megértettünk, amit Isten törvénye mondott nekünk. És ezután következik a szombatnak a leírása, amikor is tulajdonképpen egy gyönyörű szép koronával lezárja Isten a kinyilatkoztatást, hiszen mindaz, ami itt történt a hegyen történt, Mózesnek lett kinyilatkoztatva. És Isten egy nagyon szép jellel zárja le ezt a kinyilatkoztatást: a szombattal. A szombat megtartásával a 31. fejezet 17. versétől olvasom: 17. Legyen közöttem és az Izráel fiai között örök jel ez; mert hat napon teremtette az Úr a mennyet és a földet, hetednapon pedig megszünt és megnyugodott. 18. Mikor pedig elvégezte vele való beszédét a Sinai hegyen, által adá Mózesnek a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat. És itt van a pont, itt van a vége. Megvan, meglett, az egész kompletten elkészült, és egy örök jelként, örök szövetségként szerepel a szombatnak a megléte, megtartása. És elvégezte Isten a beszédet, átadta Mózesnek a két kőtáblát. És következik az, ami egy töréspontja ennek a Ki Tiszá heti szakasznak. És nagyon sokan érthetetlenül állnak a dolgok előtt, hogy hogyan következhetett ez be. Ugyanis, amikor Mózes lejött, mit lát? Hogy a nép az aranyborjút imádja. A 32. fejezet éppen erről szól, hogy a nép Árontól követeli, hogy csinálj nekünk istent. Nem várhatunk tovább, hát Mózes már elment, eltűnt, elnyelte a felhő, kész, nem jön le, eltűnt. Csinálj nekünk istent! Áron nem tud mit tenni, jó, hozzátok az aranyfüggőket! Ismerjük a történetet, és megolvasztja, aztán abból kikerekedik egy forma, a héber úgy írja, hogy valami kerek forma, egyáltalán nem biztos, hogy az egy aranyborjú volt, de valami kerek forma kikerekedett ebből, és azt imádták, hogy ez a te istened Izrael, ő hozott ki téged Egyiptomból. És felmerül a kérdés, hogy egy gyönyörű szép íves, annyira strukturáltan, gyönyörűen felépített isteni törvényrendszer, egy szentség után, hogyan jöhet ez a kép? Hogyan? Hogyan és miért? Miért történt az, hogy a nép, aki annyi, de annyi csodát látott és annyi, de annyi mindent megtapasztalt már Istenből, mégis ezt teszi? Miért tette? És nagyon sokan zsidó írásmagyarázóktól is keresték és sok esetben keresik is rá a választ, és ha egy kicsit visszalapozunk a fejezetekben, akkor tulajdonképpen érteni fogjuk, hogy miért és hogyan is történhetett ez? Amikor Mózes II. könyvének 24. fejezetének a végénél tartunk, akkor azt olvassuk a 24.fejezet 18.versénél : 18. És beméne Mózes a felhő közepébe, és felméne a hegyre, és negyven nap és negyven éjjel vala Mózes a hegyen. Negyven nap és negyven éjjel. Felment és a nép ott maradt. Ők vártak és vártak és sehol semmi. És ők akarták imádni az Istent, csak azt nem tudták, hogy hogyan. És itt a 24. fejezetben, illetve a 23. fejezetben az ember és ember közötti törvényekről van szó. Ha visszalapozunk egy kicsit az időben, akkor ott van a nép a Sinainál, készülnek a törvény átvételére, megkapják a tízparancsolatot, hallják, hogy igen, ez Istentől van, látják a mennydörgést, hallják a sófárt, megmozdul az egész világ szinte velük. Részesei ennek az egész kinyilatkoztatásnak, és meg is mondják, hogy igen, megtesszük mindazt, amit itt Isten parancsol. Megtesszük. És Isten ekkor kijelenti nekik az ember és ember, az ember és az egész világ közötti kapcsolatnak is a rendjét. Nem olvasom fel, mert a Mispátim heti szakasz szól erről, a három héttel ezelőtti rész. Abban van szó a rabszolgákról, az emberölésről, testi sértésekről. Kinek milyen kártétele volt, akkor azt hogyan orvosolják. Egyáltalán a felebaráti szeretetről egymás között, mondhatni, az erkölcsi alapokat nyilatkoztatta itt ki Isten, hogy ember és ember között mi történjen. Igen ám, de egy valamit nem tudott a nép. Azt, hogy amikor Mózes felment a hegyre, akkor kapta meg azt, hogy hogyan épüljön fel a szentély. Hogyan épüljön fel, mik legyenek azok, amik a szent sátornak a részei lesznek, és hogy hogyan folyjon az Istentisztelet. Ezt a nép még nem tudta, mert a hegy lábánál állt. A népnek még csak annyi lett kinyilatkoztatva, hogy egymással hogyan viselkedjenek, de az nem, hogy a hitéletüket hogyan éljék meg. Ez most van folyamatban, a hegyen most mutatja meg Isten Mózesnek, hogy hogyan éljétek meg, hogy a papok majd mit tegyenek, hogy hogyan építsétek fel a szentélyt, hogy a szellemetek, lelketek és testetek hármasságának összhangjában hogyan tudtok majd engem szolgálni. De ezt a nép még nem tudta. Felmerül a kérdés, hogy a nép lázadt-e, ellenszegült-e és rosszat tett-e? És bizony veszem a bátorságot és azt mondom: nem, nem lázadt fel. A nép Istent akart imádni. Csak nem tudta, hogy hogyan, miként és egyáltalán, kit? Annyit tudott Istenről, hogy Ő a Vagyok, mert így mutatkozott be. Annyit tudott Istenről, hogy Ő az atyák Istene. Annyit tudott, hogy a múltban jelen volt, és annyit, hogy ígéretet adott, hogy velünk lesz. Na de mi van a mával? Mi van a jelennel? Már negyven napja itt rostokolunk a hegy lábánál és telik az idő, és szolgálni akarjuk Istent. És imádni akarjuk Istent, de hogyan tegyük? Hogyan tegyük? Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon mai kérdés a hívő ember részére: hogyan tegyem? És nagyon sokszor eljutunk ebbe az állapotba, amikor tudjuk, ismerjük, hogy megvannak az alapvető emberi normák, akár viselkedési normák is, hogy mit, hogyan tegyünk.Na de hogyan szolgáljuk Istent? És egy természetes út az, amit Izrael tett, mert látta, hogy Egyiptomban az isteneket hogyan szolgálták. Mit látott? Azt, hogy bálványt imádtak és bálvány formában imádták az istent. És azt gondolta, hogy akkor így kell csinálni. Akkor csináljuk mi is így. Megcsináljuk. Hát jó, öntsünk akkor valamit, hát mi is istent akarunk imádni. És nagyon sokszor a mai gyülekezetekre lehet ismerni ezekben a helyzetekben. Hozzunk be akkor egy kis rockot, vagy hozzunk valami kis pop zenét vagy valami diszkót, amit éppen a helyzet megkíván, és akkor csináljuk úgy. És bejön a világ, és bejön a világnak a gyakorlata és bejön ugyanaz, ami a világban van szellemiség, mert mi az, ami vezeti őket? A lelkük. A lelki kívánságaik, a lelkük vezeti és egy olyan állapotban vannak, hogy akarnak, imádni akarnak, csak nem tudják, hogy hogyan és mit. Előre akarnak lépni, dicsőíteni akarnak, Istent akarnak imádni, csak nem tudják, hogy hogyan és miként. Én úgy gondolom, hogy ez az aranyborjú egyrészt azért született meg, mert nem tudta Izrael, hogy hogyan tegye, hogyan dicsérje és imádja Istent, de még inkább azt mondom, azért, mert nem ismerte a törvényt. Mert hallotta, hallotta minden szavát, de nem vette még át. Nem lett az övé. Nem lett az övé a törvény, nem azonosult vele, nem vitte haza. Nem vitte a szívében haza, nem vitte az elméjében haza, nem zárta még bele, csak hallotta. És én úgy gondolom, hogy a hívő élet legnagyobb buktatója ez, hogy hallom, de nem az enyém és nem tudok vele százezer százalékosan azonosulni. És hallom az Igét és hallom a törvényt és rábólintok, hogy igen, megcselekszem, csak éppen hazamegyek, és a kívánságaim és a lelki vágyaim elvisznek az aranyborjúig. És ha nem szellemben kezdtem el imádni az Urat, akkor annak aranyborjú lesz a vége. Nem véletlen az, hogy az Újszövetségben megíratott: akik Istent imádják, azok szellemben és igazságban imádják! Én hiába akarom Istent imádni, ha nem ismerem és nem vettem át szellemben az Ő törvényét. Lehet, hogy ismerek alapvető erkölcsi normákat, ismerem a polgári törvényrendszert. Ismerem, hogy mi az erkölcsi értelemben vett jó és rossz, de ha nem ismerem azt, ami a hegyen történt, amit a hegyen adott át Isten Mózesnek, ha ezt nem ismerem ,akkor annak nagyon könnyen aranyborjú lesz a vége. És pont ez az, ami nem történt meg Izrael fiai között, ami ennek a szakasznak a neve: Ki Tiszá. Nem történt meg az, hogy felemelte volna az ő szellemét Isten szelleméhez. Csak valamit ott mondott a hegy lábánál, hogy igen, megteszem, hallottam, érzékeltem és láttam a csodákat, és velünk történt és láttam, ahogy kettényílt a tenger és azt is láttam, hogy a manna lehullt az égből, és ahogy a sziklából víz fakadt. Ez mind kevés, mert láthatod és megélheted a csodákat, megtapasztalhatod az Isteni jelenlétet, de nagyon könnyen aranyborjú a vége, ha nem emeled fel a szívedet, szellemedet Isten törvényéhez. Úgy gondolom, hogy a törvényre való nem tekintés és nem felemelés vezetett az aranyborjúhoz. Amikor a lelki vágyak és lelki szándékok ott vannak, abból aranyborjú lesz. Ha ezek diadalmaskodnak, akkor egy gyülekezetben aranyborjak fognak születni. Hogyha az az első, hogy nagy csinnadratta legyen, ott aranyborjak fognak születni és mindenfélét behozunk, hiszen a világ is így csinálja, hát mi is így csináljuk, csak ráteszünk majd egy vallásos szöveget. Nem lesz semmi gond. Néha meghallgatok ilyen dicsőítéseket, mintha egy világi koncerten lennék, úgy érzem magam, csak az a különbség, hogy az szól: Jesus! Jesus! Ennyi. Amíg ebben vagyunk, ebben a lelkületben, addig aranyborjú imádatban vagyunk. Amikor már nem csak halljuk, hanem amikor már szívünkben érezzük a törvényt, akkor nem lesz aranyborjú. Úgy gondolom, hogy ennek az egész aranyborjús történetnek ez az üzenete. Amikor készültem és olvastam számomra is ezt az üzenetet hozta le: kevés ismerni a törvényt. Kevés az, hogy hallom az Igét. Kevés az, hogy tudom, hogy mi történik. Amíg rajtam kívül álló dolog, valami, és úgy tekintek rá, hogy ez nem az enyém és nem azonosulok vele, amíg nem történik meg az életátadás, a szövetségmegkötés, addig aranyborjak fognak születni, mert a lelkünk fölül fog kerekedni a szellemünkön. Ezért szükséges az, amit Isten mondott: emeld föl őket! Emeld föl az ő szellemüket! És egy nagyon intő példája az aranyborjúnak, hogy amikor Mózes lemegy és meglátja ezt az egész ramazúrit és összetöri a bálványképet, akkor azt megitatja a néppel. Mi nagyon sokszor vagyunk úgy vele, hogy szeretnénk megúszni a dolgokat, de bizony ez a történet is mutatja, hogy ez ma éppúgy érvényes: megisszuk a levét. Van is egy ilyen magyar mondás is, megisszuk a levét. Ez van, amit elkövettünk, önként követtünk el vagy vétekként követtünk el, annak isszuk a levét. De azért ott van ennek a résznek a folytatása és végül a lezárása: nem örökké kell innunk a levét. Nem örökké kell innunk, mert a szakasz úgy folytatódik, hogy Mózes könyörög a népéért, Mózes ismét föl megy a hegyre, Mózes ismét megkapja a törvényt és Isten megkönyörül az Ő népén. És nagyon sokszor szoktuk mondani, hogy igen, itt ebben a szakaszban különösen azért megjelenik Isten haragja és ítélete, és bizony az nem semmi, hogy háromezer embert lemészárolnak, mert Mózes dühében felkiáltott, hogy aki az Úré, ideálljon mellém. Ekkor történik az, hogy Lévi egész törzse vállalja Istennek az egyetlenségét, odaáll, és ezután kapják meg ők a papság feladatát és tisztjét, de azért ott háromezer ember le lett mészárolva. És valóban, ha az ember belegondol elég brutális egy szakasz, és van sírás és rívás és tényleg a nép sírt. Ott aztán tényleg volt bűnbánat és én úgy gondolom, hogy, amikor az ítélő Istenről beszélünk nagyon sokat az Ószövetségben, elfelejtünk az irgalmas Istenről beszélni, mert azt gondoljuk, hogy az nem jelenik meg és a zsidóság nem ismerte a kegyelem Istenét. Ha nem ismerte volna, akkor ma már nem lenne. Ismeri a kegyelem Istenét, mert ennek a résznek a vége pontosan Isten kegyelmének a megnyilvánulásáról szól. Egy nagyon eseménydús és nagyon sokrétű szakasz ez a Ki Tiszá szakasz, amiről valóban holnap reggelig lehetne beszélni, de ha belemegyünk ezekbe a fejezetekbe úgy látom, hogy ebben is nagyon szépen megjelennek folyamatosan Istennek a nevei. Igen, Isten nem tud szövetséget vállalni azzal, aki nem szellem szerinti. Ő a lelki dolgokkal nem fog szövetséget kötni. Igen, Mózes eltörte a kőtáblát, ahogy meglátta a népet, ahogy az aranyborjút imádja. Eltörte, darabokra törte a törvényt. Ha mi is a lelki vágyaink után megyünk, darabokra törjük Istennek a törvényét önmagunkban. Mivel Isten törvénye és szava örök, ezért lett az, hogy újra fölhívta Mózest és kijelentette azt, hogy Ő kicsoda. Kijelentette azt, hogy bár ítélő Isten, mégis irgalmas és kegyelmes. És ebben a részben zárásként jelenik meg Istennek a teljes kinyilatkoztatása, tizenhárom tulajdonságnak mondja ezt a zsidóság, ami tulajdonképpen Mózesnek jelentetett ki . A 34. fejezet 5. versétől olvasom : Az Úr pedig leszálla felhőben, és ott álla ő vele, és nevén kiáltá az Urat: És az Úr elvonula ő előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. A ki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen. És ez történt az aranyborjúnál is. Isten irgalmas, kegyelmes, mert látja, hogy a nép imádni akar, de nem tudja, hogyan tegye. Vannak írásmagyarázók, akik azt mondják, Izrael kiskorúságban volt. És valahol igaz, mert a kiskorú az gyermek, az, aki a saját vágyai után megy és a saját vágyai szerint akar cselekedni. És a gyermeknek a meghatározó tulajdonsága az, hogy utánoz. Izrael is ezt tette, leutánozta Egyiptomot. Nem tudjuk, hogy Istent hogy kell imádni, hát csináljuk, ahogy Egyiptomban láttuk, és leutánozta Egyiptomot. Leutánozta, de Isten azt mondja: adtam neked, kijelentettem, tudod, hogy milyen, eléd teszem, de emelkedj föl! Emeld föl szellemed, a lelked, hogy megértsd, hogy mit szeretnék adni neked. Van még egy pont, ami érdekes ebben az aranyborjú történetben: hogy vajon ki kezdeményezte ezt az egészet? Kinek az ötlete volt ez, mert valaki csak elkezdte a népből, hogy gyerünk, csináljunk aranyborjút! És sokan úgy tartják, és köztudott, hogy amikor Egyiptomból kijött a nép, nem csak a zsidó nép jött ki Egyiptomból, vele együtt jöttek a gyülevészek. A gyülevészek, akik valószínűleg szintén rabszolgák voltak, de más nemzetekből való rabszolgák. És nagyon sokszor ez a gyülevész népség okozott mindenféle problémát, gondot a népen belül. Sokan feltételezik, hogy itt is a gyülevész népség ötlete volt, és mivel Izrael gyenge volt, mivel Izrael még nem tudta, hogy ő kicsoda és micsoda, nem volt egy egységes identitása, ezért hajlott rá és ezért belement a dologba. És ha ennél a pontnál egy pillanatra megállunk, akkor megint a Ki Tiszá szakasznak a nevéhez érkezünk el, tehát ott kötünk ki, ahonnan elindultunk. Ha valaki nem tudja önmagáról, hogy kicsoda és micsoda, ha nincs tisztában a szellemi és lelki értékeivel, akkor az nagyon könnyen elvihető és bizony nagyon könnyen aranyborjút fog imádni. És nagyon könnyen aranyborjút imád úgy, hogy nem is tudja, hogy aranyborjút imád. Aki nincs tisztában azzal, hogy szellemben hogyan éljen és nem tudja a lelki életének a határait, nem tudja azt, hogy mit és hogyan kell tenni, az utánozni fog. Utánozni fog, majmolni fog. Talál magának valami példaképet és azt utánozza le, ahhoz akar idomulni, mint ahogy Izrael is ebben az állapotában nem volt egységes nép. Még nem. Majd ezután lesz az, ezután válik azzá, amikor valóban megerősödik identitásában, öntudatában, Istenfélelmében. És ezért van nagy veszélyben az a hívő ember, aki nem tudja önmagáról, hogy kicsoda, mert a gyülevész népség nagyon könnyen elviheti. Ez a gyülevész népség egy külső irányítás is lehet, de az emberben önmagában is ott van a gyülevész. Az ember belsejében, amikor harcol a jó és a rossz. Amikor harcol bennem az ó és az új, a régi és a megújított. Bennem is ott van a gyülevész, a kérdés, hogy mennyire erős Istennek a szelleme, mennyire erős az a kijelentett törvény, ami már nem csak valahol kering a levegőben, mint kimondott szó, hanem célba ér hozzám. Célba ér, eltalál, és az enyém lesz. Ha célba ér és az enyém lesz, akkor fogom tudni megélni azt, ahogy ez a fejezet lezárult. Isten átadja a törvénytáblát Mózesnek, Mózes lejön a hegyről és megtörténik a szövetségnek a megújítása, megtörténik az, hogy népévé fogadja Isten Izraelt. És Izrael ebben az állapotában egy megtisztított állapot után van. Valóban megérzi azt, hogy hogyan és miként tovább, mert látja, hogy itt már nem egy távollevő valamiről van szó, hanem egy nagyon közeli, nagyon bensőséges dologról, mert megismeri az Urat. Azért, mert meglátja, hogy az Úr irgalmas, kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Megélte azt, hogy igazságot szolgáltatott Isten. Önmagában élte meg ,megélte a saját bőrén. Amikor megéli az ember a saját bőrén Istennek ezeket a kinyilatkoztatásait, akkor többé nincs aranyborjú. Nincs aranyborjú. Ezután történik az, hogy Isten leküldi Mózest, aki átadja a táblákat, átadja a népnek a törvényt. Átveszi a nép, az övé lesz, és Mózes arca fénylik és látja a nép, hogy fénylik. Amikor legelső alkalommal jött le Mózes, hogy hozta a táblát, a nép az aranyborjújával volt elfoglalva, azt sem látta, hogy megérkezett Mózes. Amikor el vagyunk foglalva az aranyborjúnkkal, a saját lelki vágyainkkal, akkor hiába jön Isten az ő törvényével. Hiába. Akkor lehet, hogy jön a törvény, de önmagunkban törjük össze a törvényt darabokra és nem látjuk, nem látjuk benne Istent. Amikor nincs aranyborjú, amikor a lelkünk lecsillapodik. amikor szellemben szeretnénk érteni, látni és érezni Istent, akkor Ő megmutatja magát, megmutatja, hogy irgalmas, kegyelmes, hosszútűrő és szerető Isten. Megmutatja, mert Mózesnek fénylik az arca és akkor észreveszik, hogy mit hoz Mózes. Észreveszik, hogy a törvényben ott van a világosság. Észreveszik, hogy Isten szavában ott van a világosság és észreveszik, hogy Isten szavában ott lesz a hogyan tovább. Amikor Mózes ott van a hegyen, küzd a népéért, ő is megkérdezi: hogyan tovább? Hogyan vigyem tovább ezt a népet? Hogyan menjek holnap tovább? Van múltam, van jövőm, de mi lesz a jelennel? És Istennek ott van a szava, amiben Önmagát jelenti ki. Mi lesz a jelened ? Az, hogy Ő kegyelmes, az hogy Ő késedelmes a haragra. Az, hogy Ő nagy irgalmasságú, igazságú, ki megbocsát, de ne feledd, hogy a bűnt nem hagyja büntetlenül, meg kell innunk, meg kell innunk a levét, de nem örökké. És itt van egy hatalmas üzenete a hívő embernek: lehet, hogy megiszod a múltadnak a levét, de nem örökké, mert Isten irgalmas, kegyelmes Isten. És amikor meglátod és megérzed ezt, akkor egyszer csak megérzed azt: hogy van jelenem. Nem csak múltam és a jövőm ígérete, már van jelenem, mert már enyém a törvény, a szívemben van, ott fénylik. Fénylik, ahogy Mózesnek az arca is fénylett. Kívánom, hogy bennünk is ilyen fény gyulladjon meg.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |