|
Orbán Béla:
40. Zsoltár Énekem (már) az Úr Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán 2017. december 27.
A 40. zsoltárt olvasom:
„Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat. És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet. És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét, sokan látták és megfélemlettek, és bíztak az Úrban.”
A 40. zsoltárt, amikor felolvasom, év vége előtt vagyunk valamelyest, és természetesen kapcsolódik is a mindennapokhoz. Új ének, új éneket adott a számba. Néhányszor beszéltem már arról, hogy mi az, hogy új ének. Régi ének, új ének, ennek a kapcsolatáról. S most egy egészen más – talán szokatlan tőlem – egészen más viszonylatban szeretnék beszélni az énekekről.
Az első kérdés az, hogy valóban van-e énekünk, van-e éneked? S ez a gondolat elsősorban magam irányába szól, hogy van-e énekem? Be kell vallanom, hogy az utóbbi években igazából nem éneklek, igazából nincs énekem. Na, most ez hogyan jön össze azzal, hogy van énekem, és énekem az Úr? S hogyan kapcsolódik össze ez a zsoltár, ami egy hálaadó ének igazából, hálaadó zsoltár, hogy új éneket kaptam Istentől. Na, most akkor mi van velem? Ez a kérdés itt van előttem. Ez a 40. zsoltár csak Dávidé, vagy az enyém is?
Vissza kell mennem a történelemben, a saját életem gyermekkorába. Vissza kell mennem, amikor bizony voltak énekeim. Bizonyára saját énekeim voltak, és nagyon boldogan énekeltem korai gyermekkoromban, az akkor szinte slágerként működő énekeket. Ma is ismertek ezek. Gyermekkorom kedvenc éneke volt például: „Ott a messze földön, árván, hontalan, halld meg a kiáltást, fiam, fiam.” Ezt az éneket például rendszerességgel, szinte slágerként énekeltem, és a mai napon azért meg kell kérdeznem magamat: miért is volt ez? Hiszen ez az ének nekem, úgymond, a készletemben bent maradt, és annyira bennem maradt, hogy az egyik fő ének az életem során, ami megmaradt, de ma már nem éneklem. „Ott a messze földön…”
Amikor folytatódik az ének, akkor megint egy kérdés: búsan összetörve járkálsz az életedben. Hogyan is történt ennek az éneknek a fontossá válása az életemben? Amikor ez nagyon fontos volt, és nem sláger, több annál, megérintett, ahogy szoktuk mondani, bizony akkor elég nehéz körülmények között éltem, mint mindenki Magyarországon. De különösen azért volt nagyon nehéz, mert apa nélkül nőttem fel, a szociális helyzetünk, mint olyan, a rákosi korszak vége felé egy szülőanya neveli egyedül két gyermekét, és még munkanélküliség veszélye is volt. Bizony fűtetlen lakás, éhesen is volt, amikor lefeküdtünk. Nehéz idők voltak. Mit tud tenni ilyenkor egy gyerek? Elkezd valahogy vágyódni ki ebből. S amikor abba a gyülekezetbe mentünk, ahol ez elhangzott rendszerességgel, bizony rezonált ez az ének. „Ott a messze földön…” Volt bennem egy vágyakozás, hogy valahol van ennél jobb, valahol van egy hazaváró Atya, hiszen apám nem volt. Valahol hazavárnak. Érzelmileg fogta meg azt a 7-8 éves emberkét, aki voltam, és érzelmileg bizony nagyon jó, hogy megérintett, hiszen ez az ének viszont elindító volt az életemben. „Ott a messze földön, árván, hontalan, halld meg a kiáltást...”
Azután, a későbbiek során megint csak voltak énekeim, két halványabb énekem volt, amikor kiskamasz koromban, ifjúsági csapatokkal mentünk a Börzsönyben, itt, ott, amott kirándultunk és énekeltük: „Fel barátim, drága Jézus zászlaja alatt…”, meg „Fent a csillagok felett, halleluja, ámen…” ilyen mozgalmi dalokat énekeltünk lényegében. Mint ismert, el kell mondani azt is, hogy a korszakoknak, minden egyes korszaknak a politikai, társadalmi állapota kivetítődik a gyülekezeteknek a működésére is, az egyházak működésére is. Hát bizony, abban a mozgalmi időben, amikor a „Hegyek, völgyek között zakatol a vonat” volt az úttörők nótája, akkor a keresztények is zakatoltak és éneket énekeltek: „Fel barátim, drága Jézus zászlaja alatt…” Persze, hogy érintett ez minket, hiszen mi nem ott éltük meg a mozgalmi életünket az úttörőbe, hanem mentünk tovább, tovább.
Azután mentünk tovább, mehetünk tovább. Hol volt a következő, immár a másodiknak mondható, fontos ének az életemben? Később, már bizony kamasz és a fiatalkor határán volt. Ez is egy ismert ének sokak előtt: „Velem vándorol utamon Jézus”. Sokan ismerhetik, hiszen ma is énekelt ének. Itt egy változásról számolhatok be, és ezért lett fontos az ének, hiszen ebben a korban már középiskolás voltam. Ebben a korban már a saját életemet kellett valahol elindítanom, és már ott volt bennem egy hit: „Velem vándorol utamon Jézus, elvisz, elkísér engem a célig, Ő a győzelmes hű vezér.”
Tehát az életemben, bármilyen furcsa, nem is tudhattam róla, de mégis volt egy bizonyságom, hogy Ő van velem és el fog vinni, és el is visz addig a célig, ameddig Ő akarja, ameddig Isten akarja. Lehetséges, hogy ekkor még a saját célomat sem ismertem, a saját életcélomat sem ismertem, és ez a bizonytalanságnak a szava volt: „… a célig elvisz...” De nagyon-nagyon mély behatással volt irányomban: „Velem vándorol utamon Jézus…” Megint egy korszakos idő volt, hiszen ebben az időszakban fiatalemberként, idősebb kamasz, vagy fiatalemberként, bizony nagyon-nagyon kerestem, és ezt az éneket éppen egy olyan helyen tanulhattam és énekelhettem, ahol rendszeresen énekelték. A barátság, vagy kapcsolat itt is kiépült Gyökössy Bandi bácsival, akivel sokat tudtam beszélgetni. Sokat tudtam beszélgetni, és volt egy tanácsadás. Ez az ének szintén, és vele a kapcsolat, magával ezzel a lelkipásztorral, bizony jó viszony volt. Nem akarok személyeket felsorolni, hiszen ebben az időben magam kerestem az utamat. A fiatalság útkeresési állapotában voltam. Ebben az időszakban neves, és még nevesebb lelkészek és Igehirdetőknek a tanításaira vágytam. Értelemszerűen valamivel többre, mint a hétköznapi, papi szolgálatokra. Így elmondhatnám sorba azokat, akiknél előfordultam, Joó Sándor, Gyökössy Bandi bácsi, vagy még mást is mondhatnék, de nem akarok így utólag is – úgymond – reklámozni, és nem akarok személyfüggő lenni, de kereséses időben nagyon jól jött ez a „Velem vándorol utamon Jézus…” Egy útjelző ének.
Azután eltelt sok idő. Eltelt sok idő, és akkor jött egy másik ének, amit úgyszintén bizony sokan ismerhetnek. Egy ismert ének, amelyik megint csak behatárolta az életemet, megint csak fontos volt, és megint csak jelezte, hogy hol is a következő lépés az életemben. Bizony ez az útjelző nem véletlen, és nem véletlen, hogy sokáig ezt az éneket nemcsak ismertem, hanem szinte naponta magamban énekeltem, és magamévá tettem. Talán ismeritek, amiből pár motívumot hallotok: „Ó, érthetetlen kegyelem”.
Ekkor történt, amikor már 30 éves voltam, és ezt az utat egy új szakasz, egy új kilométerkő jelezte, egy nagyon-nagyon változó, nagyon-nagyon új ponthoz érkeztem. Az első volt: „Ott a messze földön…”, egy vágyakozás. A második, amikor már hittel mondtam: „Velem vándorol…” És van egy megérkezés, amikor azt énekeltem: „Ó, érthetetlen kegyelem…” Átéltem azt, hogy ez az út a vágyakozástól, a Vele járásig, a célirányos útnak a megélésével, eljutott egy olyan pontra, ahol elmondhattam, és sokszor elmondtam, és ma is kedves énekem maradt, bár nem éneklem már: „Ó, érthetetlen kegyelem…”, mely utánam járt.
Azután a következő énekem, azt hiszem, hogy ezzel be is zártam az éneklistámat, amikor ezután az ének után nem sokkal egy kánon volt mindig előttem: „Te csak az Istennek országát keresd, és minden megadatik teneked. Halleluja.” Ezzel befejeződött az éneklés.
Ezután mondhattam el, és a mai nap is mondhatom el, naponta új énekek vannak. Naponta új énekek vannak, és naponta ott van előttem a hálaadás, és naponta ott van előttem a 40. zsoltárnak a valósága. A 40. zsoltárnak, mindaz, amit Isten mondott, mindazt, amit Isten mondott Dávidnak, és Dávid mondott Istenről. Az új ének már Őróla szól. „Énekem az Úr”. „Énekem az Úr”, és ezt élem meg.
Amikor ezt a zsoltárt a tegnapi nap elővettem, akkor még most is tanított. Tegnap igen keményen megtámadtak. Természetesen mindig azt támadja a Sátán, méghozzá igen közeli forrásokból, igen közel levő emberektől, ami Tőle van, ami Istentől való, és szent. Ezt támadták, és nagyon-nagyon – ahogy mondják magyarul – felkaptam a vizet. De azután ez a zsoltár adott választ: nem kell. Nem kell, láttatni kell. Nem kell, bizonyságot kell tenni az Úrról, az éneked az Úr legyen, és megfélemlenek azok, akik látják Őt terajtad. A te bizonyságod nagyon nagy fegyver, hiszen Őt meglátják, magát Istent látják meg az életeden, akkor milliószor többet ér, mintha te keménykedsz, bizonygatsz, ütsz, vágsz szóval, vagy bármivel.
Mégis eljutok egy olyan részig most, amikor egy kicsit a kérdezés területére megyek el. Egy kicsit magánemberként elmondtam ezt a pár éneket, ezt a négy éneket: „Ott a messze földön…”, „Velem vándorol utamon Jézus…”, „Ó, érthetetlen kegyelem…”, „Te csak az Istennek országát keresd…”. Igen, maradandó emlékű énekes pontok, régi énekek az életemben. Nem idejét múlták, hanem betöltötték szerepüket, és mutattak az életemből akár most nektek is, ilyen szakaszhatárokat. S amikor ezt így elmondom, akkor megkérdezem: milyen fix éneked van? Mi az, amit szoktál énekelni? Mert abban a pillanatban jelzi az állapotodat. Azok az énekek, amik évtizedek óta, vagy évek óta ott vannak, nem más, mint a te jajszavaid. Nem mások, mint a te vágyakozásaid. Hol állsz most? Van-e új éneked, naponta új éneked? Lezárult-e ez a négyesség, mint az én életemben azért, hogy új, naponta friss, új énekek, bizonyságok legyenek az életedben. Úgy gondolom, meg kellene állni.
Milyen éneket énekelsz szinte slágerként, szinte gépiesen? Gondolkodj ezen el! Gondolkodj ezen el, mert önmagadnak mutatsz ezzel tükröt. Az éneked téged leplez le, az állapotodat fémjelzi. Nekem gyerekként ott volt, jelezte azt a társadalmi kort, jelezte azt a gyereket, aki vágyott. A másik ének jelezte, hogy célba akarok jutni, jelezte azt a fiatalembert, aki menni akart, de tudta, hogy egyedül nem megy, hiszen senki, egyedül maradt, és rá kellett lépni a felnőttség felé vezető útra, és önmagát hittel erősítette, hogy velem vándorol. S ott van a harmadik ének, hogy valóban jó visszaemlékezni arra, hogy érthetetlenül álltam, fel nem foghattam, hogy az életem véglegesen megváltozott. Nem az én érdemem! Nem az én akaratom! Hanem valami érthetetlen nagy-nagy szeretet miatt: Isten kegyelme által!
Van-e éneked? Vannak-e ilyen énekeid, ilyen határpontjaid? Tovább léptél-e? Valóban tudod-e magadat úgy bátorítani, hogy nem az igényeidet, a vágyaidat teszed le, hanem már, mint újjászületett ember, már arról beszélhetsz, ami tegnap történt, ami ma történt, ami Ő. Éneked-e az Úr valóban? Hiszen ezeknek a vágyakozásoknak, ezeknek a bűnbánati, és egyéb formátumú énekeknek egyszer lejár az idejük. Lépned kell! Vándorolni kell, és egyszer meg kell állni. Ott, Az előtt, Aki kísért. Aki elkísért, az érthetetlen Kegyelem, vagyis Ő, Aki ezt ajándékul adta nekünk.
Hol állsz most? Tegnap mit énekeltél? Mert az vagy. Milyen ének van a szádon? Mert az vagy. Bizonyságtevő-e az éneked? Mert ez nagyon sok győzelmet hozhat az életedben, ha te valóban a bizonyságokat énekled. Bizonyságot teszel Istenről. A legnagyobb fegyvered nem az ének, hanem a bizonyság Őróla. Az, hogy meglátták, meghallották Őt, és megváltoznak emberek életei, akár a családodon belül. Le akarod győzni a társadat? Nem kell énekelni, hogy ó, de jó lenne, ha. Tenni kell, tenni lépésről, lépésre. A régi énekeket úgy, ahogy van, el lehet tenni, lehet rá emlékezni, és legyen végre már új éneked. Új ének, mely Róla szól. Új ének, ami már a hívő embernek a boldog bizonyságtétele, az Istenről szóló dicsőítése, Isten felmagasztalása, és nem a saját vágyainak a közlése. Olykor tudattalanul és célzás nélkül is a nagyvilágban, miképpen én is tettem, 7-8 éves gyermekként. Persze Isten meghallja az énekedet. De, ha meghallotta a te énekedet, akkor Ő válaszol is.
Ha te ugyanazt az éneket énekled, akkor bizony megálltál, vagy nem hallottad, vagy nem fogadtad el a válaszát. Ő válaszolni akar az énekeidre, hogy utána az Ő bizonyságaira te hálaadással tudjál válaszolni.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |