|
Orbán Béla:
92. Zsoltár Pálma és cédrus Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán 2017. december 29.
„92. Zsoltár, ének szombat napra, Jó dolog dicsérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek, oh, Felséges! Hirdetni jó reggel a te kegyelmedet, és éjjelente a te hűséges voltodat. Tíz húrú hegedűvel és lanttal, hárfán való zengedezéssel. Mert megvidámítottál engem Uram a te cselekedeteddel, a te kezednek műveiben örvendezem. Mely nagyok Uram a te műveid, igen mélységesek a te gondolataid! A balgatag ember nem tudja, a bolond pedig nem érti meg ezt: Hogy mikor felsarjaznak a gonoszok, mint a fű, és virágoznak mind a hamisság cselekedők, mindörökké elvesszenek ők. Te pedig Uram, magasságos vagy örökké! Mert ímé, a te ellenségeid elvesznek, és elszélednek mind a hamisság cselekedők! De magasra növeszted az én szarvamat, mint az egyszarvúét, elárasztatom csillogó olajjal. És legeltetem szememet az én ellenségeimen, és az ellenem támadó gonosztevőkön mulat majd a fülem. Az igaz virágzik, mint a pálmafa, növekedik, mint a czédrus a Libánonon. Plánták ők az Úrnak házában, a mi Istenünknek tornáczaiban virágzanak. Még a vén korban is gyümölcsöznek, kövérek és zöldellők lesznek, Hogy hirdessék, hogy igazságos az Úr, az én kősziklám, és hogy nincsen hamisság benne!”
Három egymásra épülő zsoltár után, a harmadikat olvastuk most fel, vagyis a 90. zsoltár, a 91. zsoltár és a 92. zsoltárnak egy gyönyörűséges folytatását, egybekapcsolódását ismerhetjük. A 90. zsoltár, amelyben megvallja az ember, hogy Tebenned bíztunk eleitől fogva, Te nélküled nem menne semmi. A 91. zsoltár már segítségkérő zsoltár igazából, és a 92.-et most olvastuk fel.
A 92. zsoltár, szombati zsoltár. Ünnepnapi zsoltár, és talán azt lehetne mondani, hogy minden héten, nemcsak a zsinagógákban kellene felolvasni, hanem a hét zárásaként, a szombat bejövetelekor, mindenhol el kellene mondani ezt a csodát, amit Isten teremtményéről, Isten munkájáról láttunk egész héten. Tehát bizonyságtevő napnak kellene lenni magának a szombatnak is.
Mégsem erről szeretnék beszélni, hanem pontosan arról a dologról, arról a bizonyságról, ami a zsoltár vége felé van, hogy az igazak olyanok, mint a pálma, és olyanok, mint a cédrusfa, és az ígéret ott van benne, hogy idős korban is gyümölcsöt hoznak. Ismert így a zsoltárnak a vége, hiszen elolvastuk.
Miért is veszem ezt a zsoltárt elő? Azért, mert a fa mindig is az embernek az életét jelképezi a Bibliában, növekedik az ember élete, mint a fa. Láttam járkáló fákat is, sok minden bibliai szó ismert a fa és az ember viszonyáról, összecsengve. Most így év végén igen érdekes gondolataim vannak, hiszen most megállunk év végén, sőt a hét végén, hogyha így szabad mondani. Megállunk, és hátra tekintünk egy év elmúltára, és van, aki számadást tart, van, aki leltározik. Feleslegesnek tartom ezt. Feleslegesnek tartom, hiszen itt igazából a 92. zsoltárnak a folyamatáról van szó. A 90., 91. és 92. zsoltár önmagában elvisz egy olyan befejezésig, ami egy ígéret. Olyanoknak kell lennünk, mint a fának, hiszen az ígéret sok esetben egyben parancs is nekünk, hogy legyél már olyan, mint a cédrus, legyél olyan, mint a pálma.
Két fát említ itt a zsoltáros. Két fát, a cédrust és a pálmát, két különböző fajta fát. Az egyik a cédrus, az örökzöldek kategóriájába, fajtájába tartozik. Tudvalevőleg olyan aromás, és olyan anyagokat tartalmaz, ami a tartósságát megőrzi, hosszan tartja, illetve maga a cédrusnak ismert a felhasználási formája. Tartóoszlopnak, vagy tetőgerendának használták, hiszen nagyon-nagyon szilárd, nagyon-nagyon erős, a törhetetlenség határáig nagyon-nagyon kemény fa. Nem az anyagában, hanem a teherbírásában, ahogy szoktuk mondani, keményen bírja a terhet. A másik, a pálmafa, amelyik nem ugyanilyen anyagból van, hanem éppenséggel egy rugalmas anyagból van. A rugalmas anyag pedig arra mutat ebben az esetben, a mi életünkben, hogy a pálma a legnagyobb viharok közepette is meghajlik, de el nem törik. Tehát az egyik nem törhető szinte, nagyon terhelhető, a cédrus, míg a pálma viszont a legnagyobb viharokat, a legnagyobb szeleket is kibírja.
Ezt a két embertípust, és ezt a két emberi feladatot talán jó lenne megértenünk, hogy Isten azt akarja, hogy pálma legyél, azt akarja, hogy az Ő kertjében legyél pálma, gyümölcsöt hozó, és minden viharnak ellenálló, minden-minden korszerű dolognak, mindenféle divathullámnak, mindenféle veszélyes viharoknak, szellemi viharoknak is, pontosan te légy az, aki ellenálló, mert a rugalmasság erre is alkalmas. Ugyanakkor ott a másik, ami szintén egy másik elhívás, emberi elhívás Isten akaratában, hogy légy tartóoszlop, légy gerenda, légy betakarásban, háztetőnek megfelelő gerenda, amire építeni lehet, ami beborít, ami a tetőzetet tartja.
Mégis, amikor itt új év előtt vagyunk, egy év zárásakor vagyunk, akkor a folyamatosságról kell beszélnem, a fáknak a folyamatosságáról. A gyümölcstermő fáktól kezdve a cédrusfáig, mindazt, amit Isten akar használni, minden Ő emberének az életéről kell beszélnünk, mint fákról. Mi is a fának a jellemzője?
A fának a jellemzője igazából az, hogy folyamatosan, vagy időszakosan leveleket, zöldellő leveleket hoz. Vannak fák, az örökzöld típusúak, amelyek folyamatosan váltják levelüket, még a Magyarországon ismert fenyőfa, vagy akár a tuja is, amelyik elhullat, de már növeszt, elhullajt, de már növeszti a leveleket. S ezek a levelek szépen lepotyognak a fa törzséhez, és egy idő után beleolvadnak a talajba, tápanyagot adnak. Minek? Ugyanannak a fa gyökerének, amelyikről, amely fáról leestek. És talán inkább így a pálmáról kellene beszélni, amelyik folyamatosan növeli a leveleit, és folyamatosan hagyja el a leveleit. Hasonlatosan az olajfának a törzséhez, amelyik nem egy törzsből áll, hanem több törzs egymásba fonódik, és amikor elhal az egyik törzs, akkor még mindig a fa tartja magát, és helyette egy másik törzs növekedik, és így 2-3000 éves olajfákat is láthatunk, akár még napjainkban is.
De térjünk vissza a levélre, és térjünk vissza arra, hogy a levél lehullik, a levél elhal, és mégis a körforgását a természetnek megtapasztalhatjuk az esőnek és az időjárásnak köszönhetően. A fának a levelei elkorhadnak, élettelenné válnak, de mégis életet adnak, amikor a gyökérhez lejut a tápanyag általuk, belőlük. Akkor a törzsön keresztül a levelekhez, az újra serkenő rügyekhez felkerül mindaz, ami elhalt. Talán meg kellene érteni, a mi életünk is ilyen. A mi életünkben is ott állunk, mint ott áll egy törzs, és ott vannak az ágaink, és időnként egy-egy rügy, egy-egy hajtás elkezd zöldellni, és lép tovább, nő tovább. Hogyan nő tovább? Úgy, hogy kapja a napfényt, kapja fentről az esőt, és addig van, amíg Isten akarja, Isten tervében, Isten törvényeiben van. Addig tart az élete fenn a fán, míg le nem esik, és elszárad.
Ezek a levelek nem másak, mint a mi bizonyságaink. Ezek a levelek nem másak, mint a mi kirügyező gondolatunk, amik valósággá lesznek. Ezek nem másak, mint egy rügyből kifejlődő levelek, amelyek az esővizet a törzs felé, az ágakon keresztül a gyökér fele közvetítik. Ezek a levelek, amelyek a fotoszintézis szintjén önmaguk életet élnek meg, és nemcsak oxigént termelnek, hanem maguk is növekednek élő organizmusként mindaddig, amíg le nem hullanak. Ilyenek a mi emlékeink. Ilyenek a mi bizonyságaink. Igen, volt egy gondolat, volt egy tett, volt valami, ami zöldellt, betöltötte a szerepét, lehullik, és meghal, de a halálával egy új életet sarjaszt a törzsnek és a gyökérnek a növekedését táplálva. Ezek az elhalt levelek mégis az életet, az életfeltételeket, és az élet segítségét adják meg. Gazdagítják az életet a halottak. Igen, a mi bizonyságaink. Azok, amik elmúltak, akár az elmúlt évben, hogyha elhalnak, akkor életet erősítők lesznek. Márpedig a gyökereink oldalirányba, a hajszálgyökerekkel együtt, elkezdenek növekedni. Magyarul az emlékeink, amelyek betöltötték szerepüket, és beépülnek a mi életünkbe, azok az identitásunkat növelik, a gyökerünket szaporítják. Vagyis ezen a Földön nem egy szál botként állunk, hanem stabil lesz az életünk, stabil lesz a földi identitásunk. Ezek a gyökerek minden esetben az erejüket, a növekedésüket a tápanyagnak köszönhetik, hiszen azokat keresik. Az identitás keresi az emlékeit, az emlék megerősíti az identitást. Az emlékeid, amelyek elmúltak az előző évben, évtizedekben az életed során, a lehullott levelek. Azok nem azért vannak, hogy megtartsuk őket, és az emlékeinkből éljünk, hanem az emlékek haljanak meg, és az emlékeinknek az értéke, mint a tápanyag, az identitásaink gyökereit oldalirányba elsősorban növeljék.
De ugyanakkor növelik annak a fő gyökérnek is az erejét, amelyik lefele hatol, amelyik az eredetet keresi. A mi bizonyságaink, a mi lehullott leveleink. A mi lehullott bizonyságaink, ha meghaltak, de ki tudjuk vonni belőle mindazt, ami hasznos, mindazt, ami használható, mindaz, ami az élethez feltétel, az bizony a másik identitásunkat, a másik gyökereinket is, a Teremtő Istentől egészen az Örökkévaló Istenig mind-mind megerősíti. Megerősíti, a mi emlékeink tehát olyanok, mint a falevelek. Úgy hullanak lefele, elhalnak, mert el kell halnia, mert mindennek van egyszer vége, de a halálnak a következménye bizony az, hogy nőni kell. Nőni kell felfele és nőni kell lefele egyszerre az életünknek. Nőni kell felfele egyre közelebb Istenhez, hogy még több napfényt kapjunk, törekedjünk a napfény irányába, a felhők irányába, és még így a gyökereinknek is, ezzel arányosan, egyenes arányban kell, hogy növekedjenek. Egy fának a lombozata általában ugyanolyan méretű, mint a gyökérzete.
A lombozatnak a levelei, amelyek bizonyságok, amik emlékeink, elhalt emlékeink, de mégis élnek tovább. Megerősítik az embert abban, hogy ő kicsoda, hova tartozik, nem futórózsa lesz. Nem akármilyen Hortobágyon ballagó széltől fújt ördögszekér. Nem mozgékony mobil lesz, hanem a bizonyságok, ezek a falevelek, amelyek évek alatt potyognak lefele, amik évek alatt elkorhadva életet adnak, erősítenek. Ezek erősítik meg azt, hogy hova tartozunk, kik vagyunk. A felszín alatti gyökerek bizony ezek mind-mind az emlékeink által, a megtapasztalásaink által, a bizonyságaink által úgy terjednek, növekednek. S így a sok-sok elhalt régi éveknek az emlékeit, mint tápanyagot felszívva, ezek a gyökerek működnek, és mélyen az elmúlt régi koroknak a bizonyságaiból megmaradt értékeket viszik felfele az új ágakhoz. Az emlékezés növeli a koronának, a lombozatnak a méretét és egy érdekes növekvő fordulat áll be, ha lehullik egy levél, elhal, életet segít, és az életet segítő tápanyag bizony feljut a koronához, ahol a rügy kipattan, újabb levél. Hát ilyen a mi életünk is.
Ilyen a mi életünk is, hogy a naponta élt élmények, a naponta működő bizonyságok egy ideig kell, hogy tartsanak, nem abból élünk. Ha meghaltak, ha már nem ragaszkodunk hozzá, vagy nem égetjük el, mint egy avartűz égeti el a leveleket, hanem engedjük, hogy felbomoljanak. Engedjük azt, hogy az érték bemenjen a talajba, önmaga is talajt alkosson, ez a koronának, a jövő nemzedéknek a záloga és épülése. Az emlékek a gyökereket erősítik. Az emlékek azokat erősítik, amik ma hiányoznak, az identitásunkat. Ki vagyok, hova tartozok, Isten hova teremtett, rendelt el engem?
És a másik gyökér: keresem Istent. S a bizonyságok mind-mind megerősítik, hogy Őt keresem. Minden egyes jó bizonyság, de talán még rossz is, egyre inkább arra vezet bennünket, hogy még mélyebbre kerüljünk, még mélyebben ismerjük meg Istennek azt a létezését, amely a mi gyökerünk. Az emberiségnek a gyökere, és magának, az Ő népének a gyökere Önmaga. Istent kereső ember akkor tud mindig mélyebben lejjebb hatolni, hogyha elhullajtja az emlékeit, elhullajtja a bizonyságait, hagyja azokat megérni, tápanyaggá lenni, talajjá válni, és ekkor erősödik.
Emlékezz vissza. Nagyon sok minden történt az életedben, nagyon sok levél lehullott, nagyon sok rügy kipattant, kinőtt, megnőtt, betöltötte szerepét, lehullott, tápanyag lett. A törzsünk felfele menet újabb rügyeket, újabb levelek kipattanásában segédkezett, miközben nőttek a gyökerek. Szükségünk van az emlékekre. Szükségünk van visszaemlékezni arra, hogy mi történt az életünkben, és meg fogod találni a földi identitásodat. Szükségünk van bizonyságra, mert akkor tudunk még jobban lefele törni, a mélységekbe törni, keresni az ősi forrásokat, keresni a gyökereinket. Istennek a gyökereit, a kezdeteket. Őt! S ugyanakkor felfele is növekedhetünk, hogy még több fényt tudjunk adni, kapni, hogy még több csapadékot, esőt tudjunk levezetni a gyökérhez.
Kettős növekedés van, felfele és lefele. A múltban és a jövőbe. A szolgáló embernek ez az élete, a fának az élete. S Istennek az ígérete az, hogy az Ő kertjében levő, olyan, mint a pálmafa, gyümölcsözik, és nem fog eltörni a legnagyobb viharban sem. S az olyan fa, amelyik a cédrushoz hasonló az Ő kertjében, még ha meghal is, bizony fel tudja használni gerendának, tartóoszlopnak is. Van célja Istennek a mi életünkkel. Első célja mindenképpen az, hogy az Ő kertjében fák legyünk.
Ebben a helyzetben, amiben most vagyunk, ebben az év váltásban, tehát nem úgy kell élnünk, hogy volt egy év és leltározunk, és levonjuk a summázást, és meghúzzuk a leltárt, hanem vissza kell tekinteni arra: mi is történt ebben az évben? Milyen levél? Milyen bizonyság az, ami elmúlt, de rengeteg tápanyag van benne? Milyen bizonyság az, ami közelebb vitt Istenhez? Milyen bizonyság az, amelyik mélyebbre vitt a hitünkben, és Istenkeresésünkben? S milyen bizonyság az, ami stabilizálta a mi növekvő életünket ezen a földön, a felszíni gyökereink? Azok, amelyek a koronával azonos méretűek általában. Azok valóban kifejlődhettek-e, mert ha nem fejlődnek, és a levelek elégnek, vagy nincsenek bizonyságok, akkor bizony egy könnyen kidűlő fácska lehetünk, amelyiknek lehet, hogy van törzse, de nincs lombozata, és ennek a lombozatnak nincs új életet, új tápanyagot, erőt képező levélhullása. Nem kap a gyökér föntről tápanyagot, és nem tud mélyre gyökerezni.
Gyökerezzünk be tehát az elmúlt évnek, az elmúlt évtizedeknek, az életünknek az elmúlt felnőttkori -hiszen arra emlékezünk leginkább- bizonyságaira. Az első hajtástól kezdve, a tegnap lehullott bizonyságig. Emlékezzünk, mi is volt abban az erő? Emlékezzünk egy szolgálatnak a bizonyságára. Emlékezzünk arra, hogy Isten mit indított el bennem, általam? Melyik rügy az, amelyik kifakadt bennem? Melyik rügy az, amelyik levéllé vált, vagy ággá? Lépjünk vissza, tekintsünk vissza. De ne a múltból éljünk. Használjuk a múlt bizonyságainak erőt adó elhalását. A múltnak meg kell halni azért, hogy a jövőt építhesse. A múltban ott az erő, amely a múlt nélkül a jövőnek ad életet, és életet tápláló erőt.
Talán ez egy év váltásának az a pontja, amikor meg lehet azért állni, hogy emlékezzünk. Volt egy rügy, levél lett, betöltötte azt a gyönyörű hivatását, hogy oxigént termelt, hogy a fotoszintézis szerint növekedett maga az egész fa, és a csapadékot le tudta vezetni oda a gyökérhez, hogy élet legyen. Nekünk az a feladatunk, hogy a bizonyságaink által a csapadékot, a vizet, Isten Igéjét a gyökérhez levezessük. Nekünk az a fontos, hogy az élethez feltétlen szükséges oxigént, mint olyat, megtermeljük. Ennek a világnak a létező két elemet, a vizet és az oxigént, te, a te bizonyságaid adja meg. Ugyanúgy az életednek is. De lehet, hogy másoknak is. Lehet, hogy másoknak is hasznára van. A mi életünk olyan, mint egy fa.
De nem mindegy, milyen fa. Gyümölcstermő fa, vagy olyan haszonfa, amelyik egy építménynek, egy templomnak, Isten házának tartóoszlopai. Nem mindegy. De ennek a fának, ennek a két típusú fának nemcsak ígérete van, hanem feladata is, amit nekünk kell megélni. Igen, az emlékeket ne égesd el. Igen, hagyd meg, hogy az emlékek megérjenek, és tápanyagot adjanak a mélyebbre, és a magasabbra való növekedésben. S a tápanyagot a törzs vigye föl, hogy újabb és újabb rügyek fakadhassanak. Újabb tettek, szolgálatok, gondolatok, tudás, bármi, kapjon életre, hogy életet adhasson. Az élethez erőt adhasson neked, de másoknak is, hiszen a fa nem magáért fa.
Ebben az évben én azt kívánom, hogy legyen folyamatos a levélnek a váltása. Legyetek pálmafák. Mindig legyen új levél, és mindig legyen olyan levél, ami éppen megszűnt, és elindul az a hasznos folyamat, hogy a múlt építi a jövőt. A múlt erősíti a jövőt. Sokszor keressük az identitásokat, sokszor nincs identitásunk, sokszor talajtalanok vagyunk, a szél oda-vissza dobál. Vándorolunk, mert visz a vihar, visz az áradat, és ennek egyetlen egy oka van, nem éltünk a bizonyságainkkal. Nem éltek azok a levelek, vagy nem kerültek azok a bizonyságok a helyükre. Oda, hogy éltessék a gyökereket, megerősödhessünk identitásunkban, megerősödhessünk az alapidentitásunkban, magában Krisztusban.
Engedd, figyeld a leveleket. Lehullott valami, vége egy szolgálatnak? Adj hálát, és engedd, hogy a hála maradjon meg belőle. Engedd meg, hogy az a tápanyag, ami egy újhoz elegendő, önmagadnak is, másoknak is, önmagad felszíni, emberi identitásodhoz, akár nemzetbeli identitásnak is mondhatom mindezt, és ahhoz az identitáshoz, ami Krisztusban gyökerezik, amelyből kihajtott Ő is. Működjön tehát ez a körforgás, levél lehullása, elszáradása, feldolgozása energiává, tápanyaggá.
Ha átgondoljuk ennek a világnak az egész működését, meg kell tanulnunk, hogy ami élet, az mind elhalt életből származik. Nem lenne termőtalaj az állatok és növényeknek a maradványai nélkül. Nem hullhatna le egy mag olyan helyre, ahol nem volt elmúlás, ahol nem képződött termőtalaj az emlékekből. Akár gondolhatunk Izrael életére is, azért van legyökerezve, és azért él, mert a leveleket emlékként őrizve, de nem az emléket őrizve, hanem annak a bizonyságait beépítve, egyre mélyebb, és egyre magasabb a növekedése. Mindazoknak, akik nem vesztették el az emlékezetet, Isten bizonyságainak az emlékezeteit. A Biblia számos, számtalan, rengeteg bizonysággal bír. Látható a választott népnek a növekedése, fává való növekedése, a bizonyságai, amik életté lettek. Életet segítők lehetnek neked is. De hány, de hány régi fának a levele ott van a te életedben, hiszen táptalajként, alaptalajként belőle serkentél ki. Az ősöknek a múltjából, az ősök bizonyságainak a hasznosításából mindig is élet, stabil élet következik be.
Istennek az ígérete a 92. zsoltárban szombatiak, ünnepiek. Legyen hát szombatunk, egy pihenésünk. Álljunk meg, áldjuk Istent, hogy milyen hatalmas, és milyen csodálatos az Ő egész világa. Bizonysággal elmondhatjuk, hogy az egész világ csak recseg-ropog, szenved. Ez ellen hajt, küzd, és maguk fognak megszégyenülni, mert őnekik nincs bizonyságuk. Ők törik magukat, hogy valamit elérjenek. Törik, hogy magasra kerüljenek, és reccs. Lehet, hogy pont te is ilyen állapotban vagy. Nem az emlékeidből élsz, hanem törsz magasra, legyen jó beosztásod, pozíciód, elismertséged. Az ilyen fa bizony silány gyökérzettel bír. Az ilyen fa igazából hamar kidől, ahogy a törtető ember is kidől az első viharban.
Mosolyogtató ennek a világnak a törtetése, mert fölfele törtet és lefele nem. Nincsenek oldalgyökerei, nincsen identitása. Nincs olyan gyökér, amelyik életet adó, de igyekszik felfele nőni, és ennek a növekedésnek van határa, amikor alóla elfogy a termőtalaj, vagy egy sziklába ütközik, és nincs tovább, kiszárad, eldől.
Valamennyiünknek vannak levelei, kinek ennyi, kinek annyi. Valamennyiünknek vannak bizonyságai, kinek ennyi, kinek annyi. Ne égessük el, ne vegyük semmibe, ne söpörjük ki őket, hanem legyen az életünknek tápláló ereje, a tegnap, a 20 évvel ezelőtti, az 1000 évvel ezelőtti, ami táptalaj, termőtalaj. Ne veszítsük el a gyökereinket, de a gyökereink elveszítése akkor kezdődik, ha a lombok nem, vagy alig zöldellnek ki, amikor a lombok nem halnak el, és lesznek termővé, amikor a kevés lomb kevés csapadékot ad a gyökérnek is.
Identitáskeresők vagyunk, az egész világ keresi: kicsoda ő? Egyre inkább keresni fogja. S csak annyit tudok mondani: ne zárd le ezt az évet, ne kezdj újat. Menj vissza, emlékezz. Emlékezz a fiatalkorodnak a rügyeire, a bizonyságaira. Emlékezz arra az újra, ami egyszer elindult az életedben, és amikor betöltötte feladatát, elhalt, és mégis erőt ad, hogy még újat kezdj, hogy ebben a természetes körforgásban, önmagadban erősödj. Az önmagad energiává lett, tápanyaggá lett leveleid által, melyek ugyan elszáradnak, de az életet mindig is segíteni fogják.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |