|
Orbán Béla:
81. Zsoltár 9-17. Eleget tenni vagy engedelmesnek lenni? Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán 2018. május 23.
A 81. Zsoltár 9. versétől a 17. verséig olvasom: „Hallgass én népem, hadd tegyek bizonyságot ellened! Oh, Izráel, ha te meghallgatnál engem! Ne legyen te nálad idegen isten, és az idegen isten előtt meg ne hajolj! Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földéről, nyisd szét a te szájad és betöltöm azt. De nem hallgatott népem az én szómra, és Izráel nem engedelmeskedett nékem. Ott hagytam azért őt szívüknek keménységében, hogy járjanak a maguk tanács szerint. Oh, ha az én népem hallgatna reám, s Izráel az én utaimon járna! Legott megaláznám ellenségeit, s szorongatói ellen fordítanám kezem. Az Úrnak gyűlölői hízelegnének néki, és örökkévaló volna az ő idejük. És ő megelégítené őt java búzával, és sziklából folyó mézzel töltenélek be téged!” A 81. zsoltár elég pozitívan kezdődik, dicsérjétek az Urat, és tele van pozitív kezdéssel, felszólítással, azután a zsoltár nem is Dávidé ráadásul. Amikor ezt a második részét a 9. verstől olvastuk, akkor érdekes módon átmegy a „dicsérjétek az Urat” - újhold kapcsán kezdődik így a zsoltár - egy feddő beszédbe. Ennek a zsoltárnak érdekessége az is, hogy Aszáf zsoltáraként, igazából nem is Aszáfé ez a zsoltár, hanem van egy fordulat benne, amikor Aszáf, a zsoltáros szól, hogy dicsérjétek az Urat, és utána hallok egy hangot, és utána szépen átmegy, és Isten szavát közvetíti maga a zsoltáríró. Magát az éneket adó Istennek a szavát adja. Úgy gondolom, hogy amikor zsoltárról beszélünk, akkor nagyon jó a zsoltároknak a felvezetése, hiszen minden ember hívő életének majd minden része benne van, és választ ad, és a példakép előttünk, akár Dávidnak az élete és a zsoltárai. De ez a zsoltár, prédikáló zsoltár. Ez a zsoltár utasításokat ad, és konkrétan Isten adja az utasításokat. Konkrétan, ahogy Isten szokta adni, felsorolja az Ő bizonyságát, felsorolja az Ő parancsát. Felsorolja azt, hogy mit kellene tenni, benne van a jónak és a rossznak a dualizmusa. Benne van, hogyha ezt csináltad volna, akkor ez lett volna, ha ezt csinálnád, ez lenne. S itt fordul a zsoltár, úgyhogy ez nekünk is szól, hiszen ami egy zsoltárban is benne van, egy hívő ember életében, vagy egy népnek az életében van, az ismétlődő folyamat, korszakonként és esetenként is ismétlődő. S ami a választott népnek, Izráel népének az életében benne van, az tényleg előképe annak, ami Isten népének, az Újszövetség népének is érvényes. Bizony ott van a kezdetektől a végig: bárcsak engedelmeskednénk Istennek. Bárcsak elfogadnánk Istennek a szavát, bárcsak,… akkor. Isten bizonyságot tesz Magáról, hogy Ő az, Aki kihozta Izráel népét a fogságból. Ezt igazából a zsidó ember minden nap elmondja a reggeli imájában, mindennap emlékszik rá. Tehát ezért is aktuális, hogy mi mikor is emlékeztünk arra, hogy mi mikor jöttünk ki Egyiptomból, és mikor emlékeztünk arra, hogy hát azért nem egészen sima volt az út Egyiptomból, hogy már mindjárt a mennyországba jutottunk. Mikor értjük meg azt, hogy egy zsoltár is szól nekünk, hogy bárcsak engedelmesek lennétek az én szavamnak? Érdekes lenne, de ez talán egy másik téma, hogy nyisd meg a szád, és Én betöltöm azt: ez mit jelent? Nem kell kisajátítani, de hogy mi a feladata egy népnek, az is benne van. Mi a feladata az embernek, aki maga Jesua HaMassiah uralma alá kerül, hogy nyisd már ki a szád, és Én betöltöm azt. Nemcsak úgy, mint Mózes, akinek ad mellé társat, hanem lesz mit mondanod, ha kinyitod a szádat. Először nyisd ki, utána Isten adja a bizonyságokat, és így tovább. Mégis, ennek a zsoltárnak két olyan szava van, ami engem foglalkoztat: egyrészt az engedelmesség, másrészt a megelégedés. Megelégítem őt, ami az utolsó mondata a zsoltárnak, vagyis megelégíteném, feltételes módban van, a gabona javából és sziklából csöpögő mézzel. Megelégedettség, elégedettség, engedelmesség, ezek a szavak foglalkoztatnak most engem, és ebben van egy másik szó, amelyik inkább csak áttételesen, de mégis benne van ezekben a szavakban: az eleget tevésnek a szava. S azt hiszem, hogy ez a korszerű, hogy a megelégedettség és eleget tevés rokonságából most emeljük ki azt, hogy mi az, hogy eleget tenni, és mi az, hogy engedelmesnek lenni. Hiszen ebben a zsoltárban benne van, hogy bárcsak engedelmeskednének, bárcsak. Isten szinte felteszi szeretettel, hogyha az lenne, milyen jó lenne. Nagyon sokszor kell most már beszélni a megelégedettségről, nagyon sokszor kell beszélni az engedelmességről, nagyon sokszor kell beszélni az eleget tevésről. Miért? Azért, mert korunkban mindenki fél. Azért, mert korunk a félelemre épít. Azért, mert a társadalom, jelen pillanatban is, a félelemre épít, és ezt alkalmazza csúcsra járatott formában. Miért? Mert az eleget tevés a félelemnek egyik nagyon mocskos fajtája. Nagyon, nagyon káros fajtája, és a hívő emberek nagyon nagy többsége, a kereszténységnek, a vallásos embernek nagyon nagy többsége bizony nem másban él, mint eleget akarok tenni. Eleget akarok tenni, és nem másból állnak az emberi kapcsolatok, egyrészt félelemben tartásban, a másik meg egy fokozottan félelemben tartásban, amikor már az emberből indul az, hogy eleget kell tennem. Eleget kell tennem. A félelemben tartásban csak egy olyan félelem van, hogy mi lesz, ha. De az eleget tevésben már én indulok meg és magamban indikálom a félelmet, hogy jaj. Meg akarom vásárolni azt, amit, mert mi lesz, ha nem lesz. Meg akarom vásárolni ezt az embert, mert mi lesz, ha nem lesz, és amikor az eleget tevésről beszélünk, akkor bizony a legsúlyosabb bűnök és a szellemi állapotnak az egyike, mert aki eleget akar tenni, az a saját közösségében levő házastársát, gyerekét, bárkit megfertőzi és egyszerűen attól is elvárásai vannak. Eleget tevő lesz, azt akarja rádiktálni, parancsolni fog, hogy tegyen eleget az ő kívánságainak. Tulajdonképpen, amikor eleget tevésről beszélünk, súlyos pszichológiai, szellemi állapotról kell beszélni. Annak az embernek, aki eleget akar tenni, egyenes ági következménye, hogy másoktól elvárásai vannak. Teljesen összekapcsolódó kívánságok ezek, sőt uralmak, amikor a másik embert kötelezem, zsarolom szó szerint, mert én vagyok az, aki félek. Aki idegileg roncs vagyok, szép magyar nyelven, aki félelemben él, fél az egész világtól, és ezért félelemben akarja tartani a társát, a férjét, a gyerekét, a kollegáját, bárkit. Tehát eleget tevés. Mi az, hogy eleget tenni? Mi ez? Bizony a legsúlyosabb félelmi állapot. És milyen? Ismétlem: a lehető legjobban fertőző és másokat félelembe vivő zsarnoki állapot. Ez az eleget tevésnek a következménye, és alapvetően itt van a kérdés, hogy eleget akarok tenni. Istennek nem lehet eleget tenni! Kezdjük ezzel. Embereknek eleget tenni az annyit jelent, hogy valamit akarok tőle, vagy félek tőle, hogy nem kapom meg, és az eleget tevés nem más fölfelé is, ha én vagyok az alsó szinten, mint zsarolom a másikat. Eleget tevő szexualitás, eleget tevő házasságkötések, eleget tevő gyülekezeti élet, eleget tevő testvéri és akármilyen kapcsolatok. Ez mind az idegbeteg, félelemben nem szenvedő, hanem létező embereknek a sajátossága. Bizony, ma korunkban, vallásos szinten erre építenek. Erre építenek, a félelemben való megtérítés, mert ha ezt nem teszed, az következik be. A félelemben való gyülekezeti élet, ha ezt nem teszed meg, az következik be. A félelemben tartott házasság, hogy besztrájkol a feleség, mint nő, hogyha ez meg az nem következik be. A másik ember ugyancsak félelmében, és mondhatnám ennek a fordítottját is. Mi van akkor, ha nemet mondok a társamnak? Hát akkor inkább eleget teszek a vágyainak, az ösztöneinek a megélésére, és ennek a következménye micsoda? Az, ami normális volt megszűnik, vagy totálisan elromlott. Az a kapcsolat, ahol az egymáshoz való kapcsolatok úgy működnek, hogy eleget tevő szinten működnek, azok a kapcsolatok mind-mind halálra vannak ítélve. Mert aki erősebb, aki a félelemtől szabadulni akar, az a félelem okozójától is meg fog szabadulni. Mondhatnám a példákat is. Most is találkozom ilyen esetekkel, bizony találkozom ilyen esetekkel családi szinten is, amit ősrégi időkből is mondhatnék, amit ismertek. Valami oknál fogva eleget kellett volna tennem a jó anyámnak, hogy hegedüljek, és erre úgy megromlott a kapcsolatunk, hogy se hegedű, semmi. Nem bírja az ember azt, hogy valaki eleget tevő módon zsarolja a másikat. De ugyanígy mondhatnám, mostanában akikkel találkozom, és számtalan esetben látom: a félelem zsarol. A félelem félelemben tart másokat. Valami iszonyatos állapot ez. Iszonyatos állapot: jaj, mit szólnak az emberek? S itt van az eleget tevésnek a gyökere. Kire is nézek én? Az emberre. Bizony átkozott vagyok. Mi történik? Mi lesz akkor, ha a házam nem lesz fél méterrel magasabb, mint az előttem épült ház? Ez vidéken látható, hogy a falu szélén mindig magasabb az utolsó ház, mint az előzőek. Erről szól a félelem. Nincs értelme, és elromlottak házasságok, és már nem tudja kifűteni, és nem tudja eladni, mert még a tégla ára sem jön vissza belőle, mert félelemből felfele tört. Mi lesz akkor, ha nekem ilyen extra, nem tudom milyen gyógynövény nem terem meg a kertemben. Jaj, mit szólnak hozzá? Tudod mit? Semmit. Egyszerűen tudomásul veszik, hogy te tele vagy rinyával, és saját magadat, úgy, ahogy van, kínozod: jaj, mit szólnak hozzá? A félelmedet építgeted. Mit szólnak hozzá, hogy nekem csak 1,2-es autóm van és nem 2,5-ös, vagy nem tudom milyen, és nekem csak ezer négyzetméterem van és nem 5 hektárom, és az ember saját magát öli meg. Saját magát öli meg, a másikat természetesen, akivel együtt van, azt meg gyilkolja a saját céljaira. Azt pedig, hogy nehogy elveszítse, akkor kizsarolt állapotban épp eleget fog mondani. De meddig? Ez nagyon nagy kérdés: ameddig! S az ameddig mögött egy nagy felkiáltójel van, hogy addig, amíg. Amíg azt mondja, hogy elég, és ha elég, akkor ő megszabadul, a félelemben tartó pontosan azzal fog szembesülni, amitől félt. Pontosan. Pontosan ő marad egyedül, pontosan őt fogják otthagyni, pontosan nem fog érni az egész mutogatása semmit, de semmit. Úgy gondolom, ennek a félelemnek is van gyógyszere. Hogyne lenne gyógyszere: méghozzá az engedelmesség. Na, de nem az embernek szóló engedelmesség! A másik, hogy helyére kellene tenni az engedelmesség szavát. Úgy gondolom, hogy nemcsak az Istennel való kapcsolatunkban, hanem emberi kapcsolatunkban is. Jó lenne ezt a szót a valós értelmében használni, hiszen az engedelmesség nem uralmi viszonyra vonatkozik. Istennel való viszonyunkban az engedelmesség sem arról szól, hogy én most Istennek a parancsait úgy betartom, mint a farizeusok, vagy akárkik annak idején is, a mai világban is. Nem arról szól, hogy Isten parancsait kőkeményen és görcsösen betartom. Mikor a magyar nyelv csodálatosan önmagát magyarázza, akkor meg kellene érteni, hogy az engedelmesség nem más, mint engedni. Ugye milyen egyszerű? Az engedelmesség=engedni. Azt jelenti az Istennek való engedelmességem, hogy engedem Istent, hogy tegye az életemben azt, amit. Engedem Istennek azt, hogy az legyek, aki. Engedem Istennek, hogy azokat a feltételeket, ami nekem kell, adja meg. S ebben a pillanatban ennek a zsoltárnak az utolsó verse ott van, amikor Isten azt mondja: megkapja a gabona javát, megkapja jutalomként, és a sziklából méz csöpög, és azt megkapja. A bibliai jelképeket természetesen ismerjük. Az a mindennapi eledelnek a javát kapja meg, nem szegény, nem gazdag, hanem mindenben elegendő. A megelégedettséget akarja Isten adni. A megelégedettségen túl örömöt akar adni. A méz mindig is az örömnek a jelképe, de a sziklából adott örömöt. Isten által adott örömöt akar adni, és nem a csillogó-villogó, egyébként kriptához hasonlító felépített házat. Nem a saját magad találmányát, és nem az, amit félelemből építettek, hogy mit szólnak hozzá, hogy nekem nincs, meg nekem nincs akkora, mert ezek mind rombolnak. Azonban Istentől kapott méz, öröm, a sziklából, Istenből, Krisztus uralmából adódó öröm az nem más, mint örök öröm. Állandó öröm. Isten ezt kínálja. Meg kellene érteni ezt az engedelmesség szót. Jó lenne kikapcsolni ezt az egymáson való uralkodást, legyen az házasság, gyülekezet, vagy bármilyen szinten. Isten olyan szépen mondta, hogy talán még a régi magyar nyelvet alkotók ismerték is, hogy engedem. Engedelmes vagyok. Olyan, aki engedem, hogy Isten terve, munkája, ajándékai, mind működjenek. Nem teszek ellene. Nem teszek ellene. S amikor eleget tevőkről beszélünk, akkor vegyük elő a bibliai példákat. Az eleget tevők ott voltak a kivonulásnál. Ha már ez a zsoltár a kivonulásról beszél, akkor beszéljünk ezekről. Az eleget tevők kik voltak? Nem más, mint a gyülevész népség, amelyik a választott néphez csatlakozott Egyiptomban. Eleget tettek, igazodtak, besoroltak, mert tudták, hogy hasznuk van belőle. No, ez működik egy házasságban. Működik egy emberi kapcsolatban is. Addig, amíg, addig nagyon jó. Addig én hűséges feleség vagyok, aranyos kisbaba vagyok, ülök a férjem ölébe, vagy fordítva, oly mindegy mit mondok. S amikor már biztos helyen vagyok, én fogom a lázadást okozni, én fogom azt tenni, mint a gyülevész nép ott még a határon is, én fogom tenni azt, hogy Isten tervéhez, a megelégedettségtől és az engedelmességtől elviszem a közös kapcsolatunkat, miképpen a választott népet igencsak bezavarta, és igencsak bajba hozta a hozzá csatlakozó úgynevezett gyülevész nép. S itt van a következő valóban: tud-e két ember egy kapcsolatban, bármiben, házasságban, közösségben engedelmesnek lenni Istennek, és ebben közösnek lenni. Nem egymással üzleti, érdekviszonyban játszani. Ez nem más, mint a félelem. Hogyha én üzletelek, már félek. Ha velem üzletelnek, akkor is. A félelem egymásból épül ki, és Krisztusban nincs félelem. Ott nem Krisztus uralkodik, ha valaki zsarol, ha valaki uralkodik, nemcsak Jezabelről beszélhetünk, hanem akinek elvárásai vannak, és akinek eleget tevései vannak, az nem Krisztusi. Bárminek nevezi: házasságnak, vagy gyülekezetnek, vagy egyháznak, vagy bárminek. Semmi köze Krisztushoz! Isten ígérete az, hogyha engedelmes vagy. Olyan szép ez a gondolat is, ami így jött elém, hogy engedelmes vagyok, és milyen szép. Nem nekem kell kínlódnom. Isten az Ő bőségéből, mindenből pont annyit fog adni, hogy nem fogok rinyálni, hogy miért nincs nekem. Nem fogok félni, hogy el fogják venni tőlem, mert, ami Istentől van, azt nem veszi el soha senki. Az az Övé, mert nekem ideadta használatra és az annyit jelent, hogy tőlem elvenni nem lehet. Amit meg Isten adott, hogy egyem meg, éljek belőle, működjek belőle, azt sem fogják elvenni, mert Isten maga az, Aki gondoskodik, hiszen más is engedelmes Neki, akkor más is meghallja, hogy engedd el, hadd tudjalak az Én munkámban, az Én tervemben téged is használni. Engedd meg, hogy megáldjalak, hogy te tovább áldás légy másoknak. Engedd már meg, hogy megmutassam a te utadat, mert akkor nem egyedül mész, hanem másokkal, és van célja, és örök célja is az egész életednek. Tehát eleget tevés. Az eleget tevés, mint olyan, úgy gondolom, a kornak ez a szelleme. Talán nem is nevesítjük ezt így meg, de reggel azzal kezdődik, hogy eleget kell tenni, akkor úgy öltözök fel, hogy ne nézzenek ki a munkahelyemen. A munkahelyemen eleget kell tennem a főnökömnek, azután eleget kell tenni, a nem tudom kinek, eleget tenni annak is, meg annak is, és az egész életünk félre megy. Ezt visszajátszva elvárom, elvárom, elvárom… Na, ezt be kell fejezni! Egyszerűen egyetlen egy lehetőségünk van, hogy boldog, és mézzel folyó, gabonával teljes megélhetésünk tökéletessége működjön. Egyetlen egy lehetőség van: engedelmesnek lenni. Engedd már, hogy Isten adhassa, használjon téged abban, engedd már meg. Ez az engedelmesség. Ezt a görcsös vallásos hülyeséget jó lenne már félredobni, hogy jaj, nehogy rosszat csináljak. Nem. Mondd meg Istennek, hogy azt akarod tenni, amit Ő akar adni. Azt akarod elfogadni, amit Ő, engedem az Ő mérhetetlen bőségét, hogy rám zúduljon. Engedem, és ez nem azt jelenti, hogy földi értelemben az elvárásaim be fognak teljesedni, hanem pontosan megkapom a mindennapokra azt a gabonát, amit Isten ígért, ami ebben a zsoltárban úgy hangzik, hogy bárcsak. Bárcsak adhatnám. Hát értsük már meg, hogy Isten adni akarja azt a belső nyugalmat, azt a belső békét, amely egy családban, magában Krisztus Testében, mindenhol ott van. Amikor előfordulnak az elvárások, előfordulnak a zsarolások, persze, hogy fáj az embernek. Persze, hogy fáj az embernek. A félelem mindig fájdalommal jár, még az a félelem is, jaj, nekem most kevés van, jaj, holnap mi lesz, mert a bankbetétem lefogyott egy kicsikét. Ez mind fájdalommal jár. Egyet nagyon-nagyon kiemelek: ha tanácsot kérsz, ne attól kérj, aki félelemben van. Nagyon kérlek, mert szövetségbe fogsz vele lépni. Nagyon kérlek, mert aki a szennyvízben, egy folyamban, egy áradatban úszik, ha te mellette úszol, mind a ketten oda a partra, mint hulladék fogtok kikerülni. Oly mindegy, hogy halálotokkor, oly mindegy, hogy mikor leapad ez a hullám, ez a divat és egyéb. Oly mindegy, hogy hogyan szűnik meg ez a roham, amit a világban csinálunk, oly mindegy, de egymással összefonódva, egymást segítve a félelmet még növelitek. Még növelitek, és még károsabbak vagytok arra, akiktől elvártok valamit. Ha tanácsot akarsz kérni valakitől félelmedben, kérdezd meg azt, akinek van búzája, kérdezd meg, akinek van a sziklából méze, hogy hogyan is van. De kérdezd meg inkább ezt a zsoltárt, mert benne van, ha te a saját elképzeléseid szerint akarsz menni, Isten azt mondja, hát csináld, te vagy az isten, hát csináld. Szakadj bele, nem én adom meg a büntetést, magadnak adtad a büntetést, hogy túl terhelted magadat, a férjedet, a családodat, az akármit. Ezt magadnak köszönheted, jelen pillanatban még szépen épül valami, és holnap veled együtt összeesik, veled együtt romokká lesznek. De, ha nem is, akkor is értéktelenek lesznek, mert az élet, a szeretet, a békesség, a nyugalom, mind elment otthonról. Tehát ne szövetkezzél ugyanolyan emberrel, aki ugyanabban a mocsokban úszik. Ne! Ha most jelen pillanatban ennek a világnak a pszichológusát, és a különböző életmódot tanító emberével beszélsz, ő csak félre fog vezetni, mert ő is ugyanabban a bajban van benne. Ismeri a módszert, ismeri azt, hogy reggeltől estig darálni kell, nyomulni kell, és a folyammal együtt kell haladni, mert… De mi lesz, hogyha ő is a partra kerül ki. Egy kis betegség, meg úgy mindenki egyszer megöregszik, meg úgy sok minden meglepetés érhet, hogy nem bírod tovább. Ne attól félj, hogy nem fogod bírni, mert nem fogod bírni. Ne attól félj, hogy nem tudod már növelni a saját területedet, a saját hatásodat, a saját egzisztenciád növelését, mert nem fogod növelni. A határok otthon lesznek nálad. A határok ott vannak, hogy megöregedtél, egészséged sem, semmi sem végtelen, a végsőkig, és azon túl is növelhető. Eljön egy pont, amikor mész lefele. Számoltál ezzel? Ne attól félj, hanem kérd el Istentől minden helyzetben, korban azt, amit Ő akar neked ajándékozni. Engedd már meg Istennek, hogy megmutassa, hogy mi az, hogy ifjúság. Engedd már meg Istennek, hogy mutassa meg neked a határaidat. Engedd meg, hogy ismerd meg az életed minden pillanatában, hogy Ő mire tud, akar alkalmazni. Engedd már meg, mert ha nem engeded meg, akkor nem lesz öregkorod, pedig Isten azt is meg akarta engedni, hogy szép öregkorod legyen, hogy ott is hasznos legyél. Akkor nem fogod megélni azt, hogy tizenöt éves házasság után te boldog leszel, mert elszállt a félelem miatt minden, és akivel együtt mentél, az ott fog hagyni, vagy ott fog veled egy kriptában élni halottként, vagy élő halottként. Lehet dönteni. Lehet dönteni, hogy zsarolok valakit, eleget tevővé teszem. De tanuljuk meg, hogy az eleget tevésnek semmi értelme nincs. Az ember alaptulajdonsága, hogy addig tesz eleget, amíg muszáj, és ha muszáj, abban a pillanatban köszöni szépen, elég. A szó valós értelmében, elég. Elégedettnek lenni, elégedettség. Tényleg itt az engedelmesség szavakat bizony, bizony össze kell kapcsolni. Lehet elégedett az ember valóban. S megint itt van az elégedettség szavának a magyarázata: elégni, az annyit jelent, hogy ennyi, és ezt teljességgel megéltem, feléltem, elégett. Az eleget tevés, az annyit jelent, hogy ki van valaki teljesen csontozva, mindenét odaadta. Ki lett üresítve, mert valaki megzsarolta. Értsük meg a zsarolás, és az eleget tevés mindkét esetben az elégést, a kiégést, az élő halott állapotot idézi elő. Isten pedig nem ezt akarja. Isten pontosan azt akarja, hogy engedelmes legyél. Elég legyen. Már úgy legyen elég, hogy az oltárra legyen elég az, amit Ő ad. Ne többleted legyen, hogy te más felett uralkodj, és elég legyen abból is, hogy neked is a megélhetésed rendben van, de abból tudsz Istennek elégő, égőáldozatot adni. Mint a Bibliából ismerjük a napi marék lisztáldozatot, mindenből legyen, ami elég. Mert aki nem akar áldozni, aki istennek tartja magát, aki nem Krisztusi, az bizony saját magának veszi el mástól azt, amit úgymond, hogy elvárom tőled, tégy eleget az én kívánságaimnak. Igen, eleget tenni, elégetni. Ne hagyd magad elégetni, de ne is égess el másokat. Ne zsarolj, és te se legyél eleget tevő, mert másoknak te is áldozata vagy. Valahogy szabadnak kellene lenni. Nagyon szabadnak. Hiszen az az ember, aki fél, az nem szabad. Aki fél, és állandóan több akar lenni, az nagyon kicsi, és nagyon-nagyon félős. De miért? Mert a drága szülei, mint olyanok úgy nevelték sikeremberként, vagy úgy nevelték, hogy te mindig kicsi vagy. Oly mindegy, meg lehet találni az okokat. Legyen elég az, aki te vagy és az, amit Isten adott. Mert bizony, ha emberekre nézünk, akkor ők elvárnak tőlünk dolgokat. S ha jól belegondolunk: aki elvár tőlünk valamit, az uralkodik, nagyobb nálunk, és erre nincs szükség. Nincs szükség ilyen szülőre, nincs szükség ilyen társra, nincs szükség ilyen gyülevész emberre, aki azért jön, mert ő valamit elvár a másik embertől, közösségtől, vagy gyülekezettől. Nincs szükség rá. Előbb-utóbb vagy elmegy, vagy megkavar mindent, mint annak idején a választott népnek a 40 éves kirándulása, sőt még utána is. Mert a 40 éves vándorlás után is ott volt még a gyülevész népnek a nem elég, nem elég, és visszavágyása a világba. Elég szomorú az, amikor hívő embereket lehet látni, hogy emberek kizsarolásából, vagy embereknek eleget tevő módon élnek. Nagyon szomorú látni. Éretlen kereszténység erről szól, és az egyre inkább kihaló kereszténység erről szól. S az egyre inkább kihűlő házasságok erről szólnak, és egyre inkább mindenki mehet a pszichológushoz. Totálisan beteg állapot jelen pillanatban az a társadalmi helyzet, amelyben nekünk nem szabad betegtársnak lenni. Elégedjünk meg azzal, adjuk oda Istennek azt, amivel Ő megelégített. Amiben engedelmesek voltunk, abban meg is elégít bennünket. Az engedelmességnek ezt a téves szavát, hogy parancsra ugrálunk, és gombnyomásra élünk, töröljük ki még az emlékezetünkből is! Istennek csak egyetlen szeretete, nagyon-nagyon kedves szava az: adni akarok. Adni akarok, még a következményt is megmondom, mindened megvan, és még örülsz is. Adni akarok: engedd már meg! Engedd már meg, hogy az Én tervem, az én ajándékaim működjenek az életedben! Ne várj emberektől, és ne adj embereknek! Istentől kaptál, Istennek háláld meg mindazt, amit kaptál!
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |