Shabbat Beháálotecha

I. Tedd fel a mécseket

II. Udvarban és Szentélyben lévők

Elhangzott a Sófár Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati istentiszteletén

2018. június 2.

 

Orbán Eszter:

 

Beháálotecha szombatjához érkeztünk el, és a Mózes 4. könyvének a harmadik heti szakaszához jutottunk ezen a szombaton. Egy nagyon összetett, nagyon cselekmény dús és viszonylag hosszú heti szakaszról van szó, amelyet nagyon részletesen lehetne elemezni és bizonyos részeit kiragadni, azokról beszélni hosszasan. Ám én most mégsem ezzel bátorkodtam, hogy készülök erre a mai alkalomra, hanem inkább valahogy azt éreztem hangsúlyosnak, hogy rávilágítsak ennek az egész szakasznak az egységére, a komplexitására, és arra, hogy úgyis micsoda üzeneteket hordoz, hogyha nem egyetlen egy részre megyek rá konkrétan, és nem azt kezdem el fejtegetni és elemezni, hanem összességében látom át a dolgokat.

Valahogy úgy érzem, hogy ez is része kell, hogy legyen az Igeolvasásunknak, a Tóratanulmányozásunknak, hogy a részekből tudjunk egy egészet alkotni. Valahol szükséges, hogy ez az életünkbe is beépüljön, hogy az életünk részeiből, a szakaszokból, tudjunk összerakni egy egészet. Tudjuk kitenni azt a képet, azokat a puzzle-darabkákat összeilleszteni, amit Isten felőlünk elrendelt és megírt. Ezeket az összerakásokat, ha egy kicsit előveszem, akkor egy nagyon szép kép kezd el kialakulni magáról a Tóráról.

Ugyanis a második könyv -és nem véletlen, hogy a második könyvvel indítok és nem az elsővel- kezd el egy népnek a történetéről beszélni, a zsidóságnak, mint szolganépnek a megszabadulásáról, a szabadságáról beszél. De ebben a könyvben igazából Isten nevének kiemelése az, ami lényeges. Egyre inkább az Ő neve hatalmasodik és magasodik fel, hogy egyértelművé tegye mindenki előtt, hogy Ő az egy, igaz Isten, az Örökkévaló Isten, és nincs más. A harmadik könyv pedig már arról beszél, hogy ezzel az egyetlen egy igaz Istennel, az Örökkévaló Istennel hogyan tud az ember kapcsolatot létesíteni. Hogyan tudja személyesen elmélyíteni a kapcsolatát és hogyan tudja közösségileg megélni a kapcsolatát. S eljutunk a negyedik könyvhöz, amit úgy is mondhatnánk, hogy a tettek színterére lépünk. A tettek és a cselekedetek helyszíne lesz ez a negyedik könyv, a Bámidbár könyve. Hiszen, hogyha megnézzük az elmúlt, vagy az azelőtti heti szakaszt, amikor elkezdődött ez a Bámidbár könyv, mindegyik fejezetben és heti szakaszban azt látjuk, hogy történnek dolgok, de már nem a nép kihagyásával, hanem a nép már egy nagyon aktív cselekvő, szereplő feladatot tölt be, és nagyon hangsúlyossá válik az, hogy mit tesz a nép, és mit nem tesz a nép.

Úgy gondolom, hogy ez a tórai vonulat és a tórai könyveknek az egymásra épülése a mi életünkre nézve is ad egy felépítési lehetőséget, és azt, hogy hogyan is éljük meg elsősorban a hitéletünket, hogyan éljük meg a hitvilágunkat. Először megtapasztaljuk Isten hatalmát, az erejét, a fenségét, a mindenhatóságát. Azután ez a megtapasztalás elkezd egy személyes kapcsolattá, egy bensőséges, nagyon mélyen megélt kapcsolattá alakulni, de ennek következménye és folytatása kell, hogy legyen, hogy a tettek színterére is  lépjünk, és mindazt megcselekedjük, amit ott a belső világunkban megéltünk.

Ugyanis a harmadik könyv, s talán még a második is, nagyon arra épül fel, hogy bemutatja azt, hogy majd mi lesz. A jövőbe tekint, és a láthatatlanról szól. A szellemi és lelki dolgok alakulásáról, arról, hogy mi fog majd történni, arról, hogy hogyan kell, hogy megtörténjen. Ezek még a láthatatlan dolgoknak a kijelentései elsődlegesen. Itt viszont már a negyedik könyvben, amik előzőleg ki lettek jelentve és inkább a láthatatlan világban történtek meg, azok elkezdenek láthatóvá válni, és elkezdenek megvalósulni, testet ölteni, pontosan a népnek a cselekedetei által.

Valahol már ez önmagában olyan üzenetet hordozott számomra, hogy mindaz, amit az ember megtapasztal szellemben elsődlegesen, és mindaz, amit utána a lelkivilágában megél az Istennel való bensőséges kapcsolatában, az nem tud cselekedetek nélkül maradni. Nem tudom azt mondani, hogy én otthon, az én kis zugomban megélem ezt az egészet, de nem látszódik meg a látható világban. Igenis a hitéletünknek a cselekedetekben való megnyilvánulása az, hogy bizonysággá válunk, látható jellé válunk ebben a világban. S a negyedik könyv, Mózes negyedik könyve pontosan ezt fogja nagyon részletesen kifejteni, hogy hogyan tud az ember jellé válni, hogyan tud Isten kimondott Szavának a látható jelévé és bizonyságává válni.

Akkor térjünk is rá erre, hogy hol és hogyan alakul tulajdonképpen ez a jellé válás és mi is történik konkrétan ebben a heti szakaszban.

A Beháálotechá a negyedik könyv 8. fejezetének első versétől kezdődik, amely így szól:

„És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Áronnak és mondd meg néki: Mikor felrakod a mécseket, a gyertyatartó elé világítson a hét mécs. És úgy cselekedék Áron, és úgy raká fel mécseit, hogy a gyertyatartónak ellenébe tegyenek világosságot, amiképpen parancsolta vala az Úr Mózesnek.”

Tedd fel, vagyis amikor felteszed. Amikor felteszed, ennyit jelent ez a szó, hogy Beháálotechá, amikor felrakod. A héber úgy fordítja ezt a szöveget, hogy midőn felrakod. Amidőn felrakod a mécseket.

Itt ebben máris egy olyan kezdés érzékelhető, amit sokszor használ a Tóra, hogy „És”-sel vagy egy folytonossággal kezd egy heti szakaszt, jelezvén azt, hogy itt nem valami új kezdődik, hanem benne vagy egy folyamatban. Érezd azt, hogy része vagy egy folyamatnak. Része vagy egy eseménysorozatnak, nem kimaradsz belőle, nem külső szemlélője vagy. Ez nem egy rajtad kívül eső sztori, hanem te benne vagy ebben a folyamatban, és te vagy az, aki felrakod a mécseket. S máris ott van az aktivitás, a cselekvés, hogy nem majd valaki helyetted felteszi, hanem te rakod fel a mécseket. S ez tulajdonképpen szó szerint meg fogja világítani az egész heti szakasznak a tartalmát, és az elkövetkező eseményeket, amit tartalmaz ez a rész. Ugyanis pontosan a te mécsfelrakásod, és a te világosságodnak a meggyújtása eredményezi majd a saját életedben is mindazokat, amik ebben a heti szakaszban történnek.

De mi is történik itt? Úgy folytatódik a Károli-féle felosztás szerint -csak az alcímeket olvasom-: A léviták felszentelése, azután a léviták szolgálati ideje. A 9. fejezet szól az Izrael fiainak a páska megtartásáról, illetve arról, hogy akik nem tudtak részt venni ezen, tisztátalanok és utasok páskáját hogyan kell majd megünnepelni. S máris az történik, hogyha te felrakod a mécseket, akkor egyből Isten azt mondja, hogy akkor állj is be a szolgálatba. Hogyha az ember azt mondja, hogy döntöttem: igen, innentől fogva az én életemnek Ura és irányítója maga Krisztus, az én egyetlen Istenem, az Örökkévaló Isten, és a Szent Szellem vezetése alatt akarom élni az én életemet, és felteszem a mécseket, akkor Isten azt mondja: jó, akkor itt van az, hogy hogyan szolgálj Engem. Hogyan cselekedd meg az én Igémet. Erről szól a léviták felszentelése és a léviták szolgálati ideje. Mit, hogyan kell cselekedni. A legeslegelső az, amire emlékeztetni fog Isten: az a Peszach ünnepe, az Egyiptomból való kivonulás ünnepe, hogy honnan jöttél, és hova jutottál.

Úgy gondolom, hogy ez egy alappillére lehet a mi hívő életünknek is. Nem véletlen az, hogy a zsidóság nap, mint nap, a mindennapi imájában hálát ad az Egyiptomból való szabadulásért. Nemcsak Peszach idején emlékezik meg róla, és hét napon át tart ez az emlékezése, hanem minden nap. Az év 365 napján, minden nap megemlékezik arról, hogy kijött Egyiptomból. Sokszor ott van bennem a kérdés: vajon én magam megemlékezem arról, hogy honnan szabadultam? Bennem van a hálaadás? Mert a zsidóság hálát ad. Bennem van a hálaadás, hogy köszönöm, Uram. Köszönöm, hogy nem vagyok a szolgaság alatt, köszönöm, hogy egyedül Te vagy az én Uram, és Istenem. Köszönöm, hogy nem kell más fennhatóság alatt lennem, hanem Te vagy az én Uram és Istenem. Meg tudom-e élni ezt a szabadságot?

Amiről annak idején a harmadik könyvben is beszéltem, hogy Istennek a szeretete pont ebben nyilvánul meg, a szabadság és Törvény adásában, a kettő párban megy egymással. És mi az első, amire emlékezik az ember? Erre, hogy szabadságot kaptam. Szabad vagyok. Amikor az ember tudja azt, hogy mit jelent egy fogságban lenni, tudja azt, hogy mit jelent egy olyan uralom alatt lenni, amikor olyan dolgokat kell tenni, amit nem akarna, és mégis meg kell tenni, akkor tudja értékelni, hogy mi az, hogy szabadság. Pontosan erre hívja fel a figyelmet. Amikor felrakod a mécseket, és Isten beállít téged az Ő szolgálatába, és azt kéri, hogy igen, építsd az Ő Királyságát, az Ő országát, akkor emlékezz meg arról, ami a legfontosabb, ami által tudod ezt az egészet csinálni, hogy szabad vagy. Mert, ha nem jöttél volna ki Egyiptomból, ha nem vagy szabad, ha a te szellemed, lelked, nincs az Ő megváltása alatt, akkor nem tudnád az Ő szolgálatát végezni.

Pontosan ez az, ami emlékeztet a Páska ünnepére, és arra, hogy ez mindenkinek adatott. Még azoknak is, akik valamilyen okból kifolyólag akkor nem tudtak ott részt venni, mert mondjuk elutaztak máshova, vagy nem voltak ott abban a közegben, amikor Izrael fiai megtartották, vagy valami miatt tisztátalanok voltak, de nekik is van. Nekik is megvan szabva és megvan határozva, hogy hogyan éljék meg ezt a hálaadást.

Talán innen kellene elindulni, illetve folytatni a dolgokat, amikor felteszed a mécseket, akkor mi az első. Mi az, amikor az Istennel való kapcsolatról, a hitéletről, a tanítványi útról beszél az ember? Az első a hálaadás. Sokszor az emberben, főleg, amikor éli a mindennapok monotóniáját, ott van az: mindennap el tudom mondani, hogy hálát adok? Hálát adok Uram, hogy szabad lett a szellemem, szabad lett a lelkem. Lehet, hogy fizikálisan ott vagyok egy bizonyos, adott munkahelyen: de hogy vagyok ott? Ki ural? Mi ural? Az ural-e, vagy: Te vagy az én Uram. Megteszem, amit meg kell, de tudom, hogy Te vagy az én Uram. Tudom, hogy Te váltottad ki a szolgaságból az én lelkemet és szellememet.

Ezután következik az, hogy felhő és tűzoszlopban kíséri népét az Örökkévaló. Ismerjük a felhő és tűzoszlop történetét, amikor felszállt a felhőoszlop, akkor indulhatott a nép, amikor megnyugodott a szent sátoron a felhőoszlop, akkor meg kellett állni a népnek. S a hívő életünkben a következő lépcső pontosan ez. Megtanuljuk Isten vezetését. Megtanuljuk azt, hogy mit jelent kiszolgáltatottnak lenni. De nem embernek. Hanem egyedül Istennek! S megérezzük azt, hogy ez a kiszolgáltatottság, ez nem más, mint a hit. Rá hagyatkozom, de egy olyan bizalommal, és egy olyan nyugalommal, hogy tudom azt, hogy amikor azt mondja, hogy induljak, indulni fogok, amikor állnom kell, állni fogok. Ez a fajta Istennel való járás, ez nem más, mint az Isteni vezetés.

Amikor a hívő emberek arról beszélnek, hogy hogyan tudom megélni Isten vezetését: így! Csak gondoljunk a felhő- és tűzoszlopra! Így! Amikor Isten ment, a nép ment, amikor megállt: megállt. S volt olyan, hogy ott táborozott, nem egy-két napig, itt a végén olvassuk, hanem akár egy hónapig is. S az emberben felmerülhet a kérdés, hogy miért kell itt rostokolnom egy helyben? Hát miért nem haladunk már a cél felé, hogy minél hamarabb beérjünk Kánaánba? Miért vannak bizonyos helyzetek az életemben, amikor meg kell állni, és várni kell? Isten tudja! Isten tudja, hogy mikor kell neked elindulni, és amikor felszáll a felhőoszlop, akkor viszont menni kell. Akkor nincs idő arra, hogy de még egy kicsit hadd száradjanak már meg a ruhák, meg még szedjük össze a dolgainkat, meg még van egy pár tennivalóm. Akkor menni kell, akkor azonnal csomagolni kell, azonnal menni kell.

Ez a felhő és tűzoszlop már önmagában egy olyan gyönyörű képe a hitéletnek, hogy teljes mértékben ráhagyatkozom Isten vezetésére, és a hit után következik a cselekedet, hogy meg is cselekszem azt. Hogy amikor a felhőoszlop elmegy, akkor én is megyek, és nem maradok ott. Nem maradok ott egyhelyben, megyek. Összeszedem a kis batyumat és megyek, összeszedem az életemet és megyek, és haladok tovább. Isten vezet és vezeti az Ő népét.

Vannak időszakok, amikor egyhelyben kell állni, mert várni kell valami oknál fogva, de vezet. S ez nagyon fontos momentum, amikor már akár egy hosszú-hosszú évtizedes hívő múlttal rendelkezem, akkor is legyen ott bennem, hogy ez egy folyamat, ez egy haladás. Ez nem célba érés, hogy megtértem és újjászülettem. Ez a kezdet, hogy megtértem és újjászülettem. Ez az, amikor folytatódott az, hogy most tetted fel a mécseket. Feltetted a mécseket, vagyis folytatódik mindaz, ami miatt kihoztalak Egyiptomból, ami miatt adtam a Törvényemet, ami miatt kijelentettem a nevemet. Ez most fog folytatódni, és ennek az egésznek a megvalósítója te magad vagy. Te magad vagy, ember! Te magad vagy az, aki Isten nevét bemutatod ebben a világban. Te magad vagy, aki a törvényeit interpretálod a világnak, odateszed, és megéled azáltal, hogy cselekszed.

Isten vezet és mindig is vezette az Övéit, és mindig is célba juttatta az Övéit. A kérdés csak az, hogy mi mennyire tudunk haladni Vele? Mennyire maradunk le, vagy mennyire szaladunk előre? Az lenne a legoptimálisabb, hogyha valóban figyelnénk a felhő- és tűzoszlopra, és megtanulnánk ebben a vezetésben élni és járni.

Azután folytatódik az ezüst kürtök használatával, ami nem más, mint Mózesnek az olyanfajta rendelete, amikor Isten azt mondta neki, hogy itt van egy óriási tömeg, 600.000 gyalogos csak az, akik hadiképesek, plusz a gyerekek, plusz az asszonyok, plusz az idősek. Valahogy értesíteni is kell őket, és erre adta ki az ezüst kürtök használatát, ami az összegyűjtésről szólt, arról, hogyha Isten valamit ki akart jelenteni, vagy Mózes szólni akart a népnek, akkor ezt lehetővé kellett tenni. Az akkori internet eszköze ez, vagy az akkori telefon, vagy az akkori kapcsolattartásnak az eszköze. De mégis valahol úgy érzem, hogy az eszköz használata itt a lényeg. Mindenféle eszközt megragadok arra, hogy el tudjam mondani az üzenetet a testvéremnek. Itt ez az ezüstkürt használat volt, ami figyelemfelkeltő eszköz volt. És ma mit tudok megragadni? Milyen eszközt tudok megragadni, hogy az üzenetet továbbítsam? Ismételten egy cselekvésre hív fel ez a rész is. S azután történik az a monumentális rész, amikor ez a hatalmas embertömeg elindul, és elindulnak a Sinai pusztájából, és utána a 11. és 12. rész tulajdonképpen egy nagyon érdekes fordulatot vesz.  

Itt érződik egyfajta emelkedés eddig, úgy lüktet, úgy megy az egész, halad ez a folyam, benne vagyunk ebben az áramlatban, és pozitív dolgokat él meg az ember ebben, és egyszer csak jön az – úgymond – szokásos, hogy a nép elkezd háborogni. Panaszkodik, azután kívánsága lesz, azután megint kívánsága lesz, azután rivalizál, azután irigykedik. S tulajdonképpen ez is része az életünknek. Ami ellen állandó harcunk van, az nem a szellemiségek. Nem az ember szellemét fogja megtámadni az ellenség, hogy elvigye őt a szolgálat útjáról. A lelkedet, az érzéseidet, a vágyaidat, a gondolataidat, az akaratodat fogja megtámadni, és ha ott egy rés nyílik, azon keresztül el tud csábítani a szolgálattól.

Ha neked van egy Istenhited, s azt mondod, hogy igen: Krisztus az én Megváltóm, és ezt kijelented, s e szerint élsz, akkor az ellenség nem azt fogja felajánlani, hogy de hát gyere már, imádj egy kis bálványt. Vagy gyere már, kóstold már meg ezt a másik vallást is, hanem a lelkedet fogja megtámadni. Az érzéseidet, a vágyaidat, gondolataidat, s ha azt meg tudja piszkálni, ezáltal meglibegteti és meginogtatja a szellemi életedet is. Soha nem direktben betámad, hogy neked most más vallásúnak kell lenned, vagy neked most át kell térned akárhová. Nem így indul. A lélek a kapuja a szellemünknek.

A lelkeden keresztül az érzések, a vágyak beszűrődnek, és ha ott meginog az ember, akkor könnyen meginog a szellemi élete is, akkor sokkal kisebb intenzitással tudja megélni a hívő életét. Akkor bejönnek más gondolatok, más érzések, más vágyak, s már nem lesz annyira fontos egy Igeolvasás, mert mondjuk éppen máson gondolkodom. Már nem lesz annyira fontos egy szolgálat, mert elvonja más vágy az érzéseimet. Már nem lesz olyan fontos egy szombat, mert a testem mást kíván, a lelkem mást kíván. Így vonódik el az ember a szolgálattól, az Isteni úttól, és így kerül egyre távolabb attól a fénytől, amit ő maga tett fel. A kérdés mindig ez lesz, hogy a lelkünk milyen harcban fog állni, és milyen harcokat fog megvívni önmagával. Nem is igazából a szellemiségek azok, amik itt konkrétan a nép vándorlásánál, és Izrael esetében bejöttek, hanem a lelki vágyak.

A lelki vágyak azok, amik elterelték volna az egy Isten hittől, és vitték volna el, vitték volna vissza, vagy terelték volna más irányba. A lelki vágyak voltak ezek. És hogy indult? Panaszkodással. Azt olvassuk a 11. fejezetben, egy olyan alcímet adott ennek Károli, hogy táborégés. Ez a három vers így szól:

„És lőn, hogy panaszolkodék a nép az Úr hallására, hogy rosszul van dolga. És meghallá az Úr, és haragra gerjede, és felgyullada ellenük az Úrnak tüze és megemészté a tábornak szélét. Kiálta azért a nép Mózeshez, és könyörge Mózes az Úrnak, és megszűnék a tűz. És nevezé azt a helyet Thaberának, mert felgyulladt vala ellenük az Úrnak tüze.”

Hogyan indult a mécs felrakása után? Mi volt a legelső pont? A hálaadás. Mi az, ami eltérít? Mi az, ami gátolja az Istennel való kapcsolat épülését? A panaszkodás. S pontosan ez a panaszkodás az elégedetlenségnek a kifejeződése. Nem elég az, amit kapok. Nem elég az. Miért nincs ez, miért nincs az? Nem elég az, ami van, kellene még ez, meg az, meg a több, és kialakul egy elégedetlenség, ami megszüli a panaszkodást. Hálaadás kontra panaszkodás.

S nem az viszi el elsődlegesen ismét a népet, hogy egy új istenhit van éppen kínálkozóban, hanem a vágyak. A vágyak, a lelkiviláguk, az érzéseik. Nekik ez nem elég, ők nem erre számítottak. Ők mást akartak. Az ember hitéletében is sokszor ott van, nekem ez nem elég, én ezt nem így gondoltam, én nem erre számítottam. Hát, ha ez ott van, akkor lesz egy kis égetés. Akkor egy kicsit Isten megmutatja Önmagát. S akkor az ember máris észhez tér, és a nép is észhez tér, hogy gondolj vissza arra, hogy mi volt. Emlékezz vissza arra, hogy mi volt. Emlékezz már vissza arra, hogy: nem vagy egy kicsit hálátlan? Hálát adtál te azért, hogy kijöttél abból az Egyiptomból? Hálát adtál te azért, amid van? Csak egy pillanatra állj meg ma: hálát adtál-e azért, amid van? Mert panaszkodni, azt nagyon tudunk. Azt mindig tudunk, hogy drágább lett a benzin, és már nem elég a fizetésem rá, és hogy fogom kifizetni a gyereknek ezt, meg azt. Jön a panaszkodás. Jaj, nem jöttek és nem csinálták meg megint ezt a mesteremberek. Most így a vízszerelés, most úgy a gázszerelés. Mindig van valami baj. Mindig van valami panaszkodásra okunk, és hálaadás olyan ritkán hagyja el a szánkat.

Pedig amikor az ember a hálaadásban benne van és megáll, és hálát ad azért, amije van, akkor a hitélete egyre inkább erősödik, és mélyül, és valahogy az a mécs egyre jobban világosodik. Amikor viszont beindul a panaszkodás, és beindul a még többre vágyás, az elégedetlenkedés, akkor távolodni fog attól a fénytől. Távolodni fog az elrendelt úttól, a szolgálattól.

Azután jön a kívánság, mert a panaszkodás, az elégedetlenség összefügg a kívánsággal, hiszen azért vagyok elégedetlen, mert kívánja a lelkem a többet, a mást, és máris beindul a kívánság, ami azután azt fogja eredményezni, hogy Isten vagy megadja, mint ahogy itt a nép esetében is megadta, de úgy megadja, hogy az ember megcsömörödik tőle. Vagy azt eredményezi, hogy nem adja meg, ez esetben nem volt ilyen, de van olyan, hogy nem adja meg, s akkor az ember meginog. Meginoghat az egész útjában, az egész hitében, ha nem elég erős, és nem eléggé világít az a mécs.

Mert az a mécs azért világít folyamatosan és állandóan, hogy emlékeztessen. Amikor a hitéletről, a hívő életnek a cselekedeteiről, az Isteni rendeletek, törvények betartásáról és megcselekvéséről beszélünk, mindez azért van, mert valamire, Valakire emlékezünk. Emlékezünk mi magunk, és emlékeztetünk mi másokat. S amikor feltesszük a fényt, felrakjuk a fényt, akkor nemcsak mi fogunk látni, nemcsak mi látjuk meg, hogy mi vár ránk, hogy mi a következő lépés, mi a feladatunk, hanem láthatóvá is válunk. Látunk, láthatóvá válunk, és láttatunk. Világítunk. Tulajdonképpen valahol ezt érzem, ezt a folyamatot. Isten kijelentett valamit, Isten megmutatott valamit, Isten világosságra hozott valamit, amit nekünk, választottjainak kell tovább vinnünk, és megélnünk ebben a világban.

Ez a szakasz Mirjám poklosságával zárul, azzal zárul, amikor szintén a rivalizálás, szintén a „vagyok olyan” jelenik meg. S mégis van ebben a részben, ebben a heti szakaszban egy olyan rész, ami egy ismételt útmutatást ad, „a hetven vén, aki prófétál” nevezetű, amiről az alkalom előtt is beszélgettünk. Ismét útmutatást ad arra, hogy ma hogyan élje meg az ember a közösségi életet. Nem egyetlen egy emberen kell, hogy legyen a teher, nem egyetlen ember kell, hogy vigye, hanem igen, a közösségnek részt kell vállalnia ebből az egészből. S hogyha az ember ezeket a fejezetcímeket összeillesztgeti, akkor igazából megkapja azt, hogy hogyan kellene működnie Krisztus Testének, és hogyan kellene működnie a közösségi hitéletnek.

Hiszen valahol a Bámidbár könyve, a negyedik könyv pontosan erről szól. A közösségi élet hogyan kell, hogy működjön, kialakuljon. Eddig volt az egyén viszonya Istennel, eddig volt az, hogy Isten megmutatta Önmagát. De egy idő után ezt az egészet gyakorlattá, és cselekedetté kell váltania a népnek. S egy népen belül meg kell élni mindazt, amit Isten kijelentett. Nem úgy van, hogy majd Mózes meg Áron és a fiai megélik, és akkor a többi 600.000 gyalogos, plusz a nők, plusz a gyerekek, és idősek majd élik a saját életüket. Nem! Itt mindenki részese a kijelentett Szónak. Mindenkire vonatkozik a saját életére nézve, hogy hogyan tudja ezt az egészet gyakorlattá tenni.

Tulajdonképpen ez az egész 4, vagy 5 fejezet, ami itt ebben a viszonylag hosszú heti szakaszban van, pont ezeket mutatja be. Annyira dús, és annyira sokszínű és sokrétű, hogy nem térek ki a részletezésre, csak az összefoglalására. Pontosan azért, hogy lássuk át, hogy ezek mind-mind a mi életünk részei. A mi életünk része az, hogy el kell kezdenünk a saját szolgálatunkat, lévitaként a saját szolgálatodat, a saját kijelölt helyedet be kell tölteni. Az ott hiányzik, ha nem vagy ott. Hiányzik, azt neked kell betölteni. S ott van, hogy mire kell emlékezned, ott van, hogy hogyan épüljön fel ez az egész közösség. Mit tegyen, mit ne tegyen, hogyan haladjon. S mi van akkor, ha bejönnek a lelki kívánságok, kísértések? Ezeknek milyen eredménye van?

Az egész Mózes 4. könyve, a népvándorlás, pontosan arról szól, hogy a mi földi életünk vándorútján hogyan éljük meg a közösséget Istennel és egymással. Már nemcsak Istennel, mint a harmadik könyvben, hanem kibővül, hogy egymással, egy közegben hogyan haladunk. Tulajdonképpen pont ez a 4. könyv lesz az, ami a legjobban fogja szimbolizálni azt, hogy ma a hívők serege, a hívők sokasága, hogyan kell, hogy haladjon a Krisztusi úton.

Pontosan ezek a sztorisabb történetek fognak rávezetni arra, hogy az ember meglássa azt, hogy minek mi a következménye, mert minden tettnek, minden gondolatnak, minden érzésnek van következménye. A mi saját életünkben is. Nemcsak a mi egyéni életünkben, hanem közösségi életre kihatóan is. Mert, ha én kinyitok egy kísértésnek egy ajtót, az nemcsak az én egyéni életemben fog változásokat eredményezni, hanem ki fog hatni arra a közegre, amelyben vagyok. Pontosan közösség és egyén viszonyát is fogja tárgyalni ez a negyedik könyv, mint ahogyan ebben a részben is látható, hogy mi a következménye annak, ha…

Úgy gondolom, hogy mivel ezek az események, amiket most a negyedik könyvben felsorol majd, nagyon ismertek, pontosan ezért kell elővennünk, pontosan ezért kell beszélnünk róla, hogy ne a felszínt lássuk, és ne haladjunk el úgy afelett, hogy ja, én ezt már ismerem gyerekórákról, meg hittanórákról, meg tudom, hogy mi a történet, hanem megérezzük benne azt az aktualitást, amit ma üzen. S mivel az elmúlt években nagyon sok részletre kitértünk, úgy gondolom, hogy már lehet, és talán kell, hogy legyen egy rálátásunk a dolgokra. Kell, hogy lássuk az összefüggéseket, hogyha van valami, amit nem úgy tesz az ember, ahogy kellene, annak lesz egy következménye.

S ezeket lehet aktualizálni, ezeket ma mindegyikünk már tudja aktualizálni a saját életére nézve, és azt hiszem, hogy itt a feladat ebben, hogy most már ne csak a saját egyéni, magánéletünkre nézve aktualizáljuk ezeket, hanem szélesebb spektrumban gondolkozzunk. A közösségi életre nézve is nézzük meg ezt. Nézzük meg azt, hogy ez hogyan hat a közösségre. Nézzük meg azt, hogy egy egyénnek a félrelépése hogy fog hatni a közösség életére. Nézzük meg azt, hogy egy egyénnek a tökéletesedése, a megszentelődése hogyan fog hatni a közösség életére. Itt már egyre inkább tágul a kör. Itt már mindenki aktív részes lesz. Itt már nem Áron és a fiai a főszereplők, és nem Mózes a főszereplő, hanem a nép. A nép az, aki a főszerepet fogja kapni ebben a könyvben.

S úgy gondolom, hogy pontosan ez mutat arra, hogy igen, Krisztus Testének láthatóvá kell lennie, láttatnia kell azt, hogy ő kicsoda. Nem ilyen transzparensekkel és reklámokkal, nem, hanem színt kell vallani. Meg kell állni, és mindazt, amit eddig belül megéltél, azt most már ideje, hogy kifele is cselekedd. Mindazt, amit megéltél változást, minőségi változást az életedben, az most már ideje, hogy láthatóvá váljon mások előtt is. Láthatóvá váljon akár egy közösség előtt, amelynek tagja vagy, amelyben élsz. Láthatóvá váljon az emberek előtt.

Mózes 4. könyve az, amelyik kifejezetten a tettek színterére hívja az embert. Kifejezetten arra hív, hogy most ne a belső világodat építsd és mélyítsd, hiszen arra már megvolt a lehetőség, az már megadatott, az már kinyilatkoztatott, lásd 3. könyv. Most elérkezett az idő, amikor mindaz, ami belül megérett, legyen látható.

Én kívánom, hogy a mi életünkben is érkezzen el az az idő, hogy nemcsak a magánéletünkben, és a személyes hitéletünkben is láthatóvá és hallhatóvá válik a hangunk, a cselekedetünk, a megnyilvánulásunk, hanem közösségi téren is. Érezzük meg azt, hogy közösségi téren is cselekedetekre hívott el Isten, hiszen így tudjuk építeni Krisztus Testét. Nem egy ember építi Krisztus Testét, hanem a nép, és a népnek tagja vagy, kivonhatatlanul. Ha már egyszer Isten elválasztott és kiválasztott, akkor a nép tagja vagy.

S Mózesnek van egy nagyon szép, szinte hitvallása, hogy itt vagyok Istenem ebben a 600.000-es népben, egy a népben, egy a nép közül. Valahol úgy érzem, hogy ez mindent elmond. Ott vagyok, de egy a nép közül, viszont az az egy hely, az az enyém, és azt az egy helyet helyettem más nem fogja betölteni.

Kívánom, hogy ez a mózesi hitvallás is ott legyen bennünk, akármilyen szolgálatot, akármilyen feladatot adott Isten, érezzük meg, itt vagyok a népben, de egy vagyok a nép közül. Nem vagyok fővezér, nem vagyok főpásztor, nem vagyok prédikátor, nem vagyok szószónok, egy vagyok a nép közül, de ott vagyok a népben. S hogyha ezt megérezzük, hogy ott vagyok a népben, akkor megérezzük a felelősségvállalást egymás irányában éppúgy, mint Isten irányában, mint a szolgálat irányában.

Ezt kívánom mindnyájunknak!

 

 

 

 

Orbán Béla:  

Tedd fel a mécseseket, ez a heti szakasz egyik ütő mondata, és mindjárt lehet, hogy ma egy kicsit keserűbbnek hangzik, amit elmondok, és keményebbnek. De ki, mikor, hova, micsodát, vagy mi legyen a mécsessel? Hát nincs Templom! Ja, hogy van templom. Oké, rendben van.

Akkor nézz most ma körül, és tegyük teljesen aktuálissá a dolgot. Van templom. Van a templomnak a hármas felosztása: udvar, Szentély, Szentek Szentje. Van. Azután van valami, ami egészen másképp néz ki, mint ahogy ki kellene néznie. Van egy udvar, millió ember van benne. Azután van egy szentély, ahol vannak ilyen elgyengült, tehetetlen, akármilyen papok, akik teszik-veszik dolgukat. Élik a hívő életüket. De a mai helyzet az, hogy a templomnak nincs más része tömegszerűen, mint az udvar. Tessék tudomásul venni.

Tessék tudomásul venni, hogy vannak fesztiválok, bulik, és különben is egy teljes átjárás a vallásos életből, a sokszínűség csakúgy, mint a virágos rét ott van, és elszakadt a Szentély az udvartól. Mi itt elvagyunk vallásos módon, azok csinálnak, amit akarnak, ők a papok. Tudjuk, hogy vannak jó gyerekek, meg minden, csinálnak, amit akarnak. A Szentek Szentjéről már ne is beszéljünk, mert az már még távolabb került. A megszentelődés és kapcsolat Istennel, és Krisztussal még távolabb került. Van egy udvar, ez a mai templomnak a tömegállapota. Egy udvar van, ott aztán kapsz mindent: teológiát, filozófiát, konyakot, amit akarsz. Mi történt?

Szép csendesen Jeruzsálem kőfalai le lettek bontva, bekerítetlen város lett, a törvényeket egyenként elvettük, a törvényeket egyenként kidobáltuk, a városfal, mint olyan, le lett bontva. Szabad ki- és bejárás van. Kezdtük a toleranciával, ma folytatjuk a progresszivitással, nem baj, csak sokan legyünk. Jézus idejében is ott volt, kufárok, minden volt ott. Úgy is működött bent. Volt egy papság, ami illegitim volt, stb.

Ma még ennél rosszabb a helyzet. Van egy csomó teljesen elzárt levita, aki hűségesen bent van, és nem tudja, miért csinálja azt, amit csinál. Hiszen nincs kapcsolata a gyülekezettel, a többi emberrel, a szolgálat kifele nem működik, befele meg nagyon nem is érdekli a hívő embereket, hogy hogyan élnek, és mi az életük, az úgynevezett álvallásos tömegnek. Nagyon nem érdekli őket, ilyen extra különleges fél hülyék – bocsánat a szóért – de körülbelül ennek tartanak bennünket.

Beszélhetsz te arról, hogy tedd fel a mécsest. Beszélhetsz te a templom rendjéről, mikor nincs templom. Mégis tenni kell. Mégis tenni kell, ott bent. Mert, ha nem teszed, akkor nincs folytatás. Ha magad elkeseredsz abban, hogy levitaként ott vagy bent a Szentélyben, csinálod azt, amit egy levitának kell, ott vagy, teszed azt a papi feladatot, ami mindenkinek a feladata lenne Krisztus Testében, és nincs kapcsolatod a külvilággal, bizony elkeserítő helyzet. Bizony rettenetes nagy kísértés van benne, és ott a vonzás, hiszen te is ember vagy, az udvarban minden van. Van zene, kézművesség, pénz. Mi kell még? Nem sorolom fel a kívánságokat, mert végül valaki azt hiszi, hogy most ajánlom, hogy hova kell menni.

S ott a kísértés a bent levőnek, hogy miért csinálom ezt? Hiszen kint sokkal jobb. Hiszen kint még fizetnek is ezért, nem is olyan keveset. S nekem is szabad csinálni azt, amit a testem, lelkem végül is úgy vágyna, persze, mert emberből vagyok. Hát valamit tenni kellene.

Lebontották a kerítést, a kerítésen bárki bejöhet. Bárki azt mondhatja, hogy hívő vagyok, bárki azt mondhatja, hogy vallásos vagyok, bárki azt mondhatja: én járok gyülekezetbe. Bárki azt mondja, a templomban ott vagyok, és ott van a gyülevész népség, ott. Ott bent az udvarban. Mit lehet itt kapni? Gyógyulást? Társat? Jó kedélyt? Szórakozást? Zenét? Palacsintát? Mondjam sorban?

Nem akarom teljesen kigúnyolni a szitut, de végül is erről szól a történet, hogy a világban vannak ilyen jóérzésű emberek, akik a gyülevésznépség, akik érdekből: itt is vagyok, ott is vagyok, bent is vagyok, kint is vagyok. Ugye ismerős? Hétköznap hadd ne tudjam, hogy ki vagy. A feleséged meg ne mondja, hogy te ki vagy, és bemész, és játszod a templom udvarában azt, amik a pénzváltók voltak valamikor. Ez a teológia egyik területe. Azután ott van, ami szemnek, szájnak ingere, ma mindent kapsz a kereszténységben, hiszen a fogyasztói társadalom, mint olyan, fogyasztói keresztény rétegét megtermelte. Menj, van minden. Mit akarsz?  

Bemész egy gyülekezet gyülekezeti vásárába, úgy szidták a katolikusokat, mint a karácsonyfát, ahogy illik, azután megveheted még a mikulásnak a jelmezét is egy idő után, mert a pénz, az pénz, mert ez, meg az. Hát azok is elszédülnek, akik bent vannak. Még azok a leviták is azt mondják, hát ez a tömeg, és a tömegnek vonzása van. Sőt, lényegében a tömegnek olyan hatása is van, hogy a többségi vélemény az természetesen rám is vonatkozik. Hát, ha ilyen modern világot élünk, akkor modernizáljuk a Bibliát, modernizáljuk a törvényeket, modernizáljunk mindent. Hát, mit akarsz te kőkorszaki itt a mózesi törvényekkel? Az Mózesé volt. Nem a Mózesé volt, ő csak hordozó volt, és ő hozta Isten Akaratát.        

Tedd föl a mécseseket. Hova tegyem föl? Hát értsd már meg, hogy a mécsessel szemben reflektorok vannak. A Sátán eljátszotta azt, hogy a Menórának a fényeit reflektorral oltotta ki. Mert a fényt nem sötétséggel lehet kioltani, hanem még erősebb fénnyel. A tudományokkal, a különböző teológiákkal, a dogmákkal, hova ne soroljam még fel. A fényeskedőkkel. Hát nézz körül, annyi fényeskedő reflektorban ugráló ember van, amennyit akarsz. Bár ne lennének. És a fényt fénnyel ölték meg.

Tedd föl a mécsesedet! Beszélj Istenről! Mikor olyan istenek vannak már, ami az embert már túlhaladta. Már tényleg hisz az ember önmagában, mint istenben. Már az istenné válásnak azt a fokát elérte, hogy már nem is beszélnek arról, hogy megváltás, meg ilyenek. Hogy hát, én ember? Én, a mindenek feletti? Igen, ma így néz ki.

A Szentek Szentje működik. A Szentélyben ott van egy csomó tétova levita, hogy most mit csináljak. Ha hívő vagyok, akkor kifiguráznak, kigúnyolnak, és valahol tényleg vágyódik az ember arra, hogy hát valami kis olyan kellemeset kapjak, ami a világban általános. Legyen az csak gazdagság, kényelem, de mondhatnám sorban, ami jön. A jól magyarázható dolog, hát, ha nekik jó, akkor nekem miért nem lehetne egy kis rész belőle jó. Ott vannak a leviták és ott vagy te. Jó, tedd fel a mécsest magadnak. Ugye milyen szép a szolgálat?

Vagyunk egy maréknyian, itt, ott, amott. Kiscsoport, nagycsoport, mint az óvodában. Felteszik a mécsest, és kinek világítanak? Azoknak, akik éppen misszióexpót szórakoznak? Hát olyan jól elvannak, mint az egykori BMV-n. Vagy akármilyen buliban, meg plazában. A plazagyülekezetet is mondhatnám persze.

Mit kell tenned? Hát tarts ki. Én most azt mondom, hogy igenis: tedd fel a mécsest! Igenis tartsd be azt, amit Isten mondott! Igenis, igenis, igenis. S most a saját látásomat hozom, és nem próféta vagyok. Tudd meg, a jövő azoknak a levitáknak a szolgálatából fog kifejlődni, és Isten akarata ott fog tovább indulni, amikor lesz egy tömeg, amelyik ezt a bulizó, a templom udvarában lévő tömeget átlépi, és keresi Isten Igazságát. Keresi a levitát, hogy mondd meg nekem, hogy mi a Törvény. Mondd meg nekem, hogy hogyan éljek, és ezt fogják ébredésnek nevezni. És Istennek újra kitöltött kegyelmét, az újra kitöltött kínálatát pont ők fogják megélni. Saját érzésem, de nem lehet más.

Az, aki ott a piacon jól érzi magát a templomudvarban, reménytelen a helyzete, bár nem mondtam le róla. Ő nagyon jól érzi magát. Neki hiába gyújtasz gyertyát, hiába beszélsz Peszachról, hiába akarsz akármit. Neki sokkal jobb Peszachja van, sokkal jobb Hanukarácsonya van, sokkal jobb akármije van, ami a piacon elkel, mind meg lehet kapni. De akinek semmije sincs, aki keresi a választ Istenre: most hogyan tovább? Na, azoknak gyújtsd meg a gyertyát!

Mert ezek, akik most ateista néven, vagy bármilyen néven kint vannak a pusztában, és nem ebben az eljövevényesedett Jeruzsálemben, templomban, ezek valóban keresni fogják Istent. Valóban. Valóban keresik és át fogják lépni ezt a nyomorult kereszténységet, amelyik piacot játszik, és ott az udvarban van. Át fogja lépni, mert fontosabb neki az élete, fontosabb neki Isten, és fontosabb neki a Szentély, és fontosabb neki az, amit Isten minden embernek adott ott, amikor Mózesen keresztül adta az emberiségnek a Törvényt, és az Ő Igéjét, kezdetektől fogva.

Nagyon vigyázz erre a templomudvarságra. Mert a templomban olyan jól elvagyunk, hívő keresztények. Dicsőítgetünk, meg ez, meg az, meg amaz, és ez a halotti állapot. Az, aki akar valamit, az él, aki csalódott ebben a templomudvarban, és keresi az Igazságot, meg fogja találni, és ezek fogják megerősíteni a levitákat, akik ott vannak bent. Egy híd lesz a keresztény piac és udvar fölött. Minden fölött lesz.

Én úgy érzem, hogy ez Isten válasza erre az elfajzott templomra. Erre, ahol üzlet minden. Erre, ahol buli minden, és ahol mindenki nagyon jól érzi magát: hát templomban vagyunk. Hát mi hívők vagyunk. Mi keresztények vagyunk. Hát mi csak dicsőítünk, meg jól érezzük magunkat, meg örömünk van, meg akármi. Csak semmi közöd a Szentélyhez. Semmi közöd a hívőkhöz, ahogy a vallásosnak nincs köze a Krisztusihoz. Ahol a vallásosnak Krisztusihoz, és Istenhez se sok köze van. Tudja, hogy ott van, hát hogyne, ott magasodik a Jeruzsálemi templom, vagy nem. De az udvar tele van kereskedővel, és vásárlóval.

A hiba ott kezdődött, amikor lebontották a kerítést. Ott kezdődött, amikor a Törvényt kidobálták, ott kezdődik, a törvénytagadással. Ma egy szabad piac, egy szabad kavalkád, karnevál, bármilyen csúnya szót is mondhatnék, az van, amit úgy hívnak, hogy templom udvara. Itt a tömeg. E felé szolgálni, szinte reménytelen. Ezek jól érzik magukat. Drága testvérem, hát mi jól vagyunk.

Várj azokra, és készülj azokra, akik nincsenek bent az udvarban, akik ott kint vannak, akiknek fáj az, hogy nem tudják, hogy az életük hogyan menjen tovább. Mert ők lesznek az ítélet ezen a vallásos, akármilyen gyülevész népen. Ők lesznek az ítélet. Ők lesznek az ítélet azokon a nagy teológusokon, akik az udvarban beszélik, hogy milyen szép a templom, és, és, és. Akik filozofikus szinten magyarázkodnak, hogy kicsoda Isten. De az életük semmi. Ők lesznek az ítélet. Tedd föl a mécsest. Egyelőre csak te fogod látni. Egyelőre csak rólad szól. Egyelőre te végzed azt az áldozatot, ami Istennek hálaáldozat. Hiszen az áldozat a templomban mind hála, hála, hála.

Egy tömeg van, amelyik azért hálás, mert kapott valamit. Meggyógyult a lába, vagy nem tudom, jól dicsőített, vagy talált egy hasonszőrű, azonos lelkiségben és nem szellemben levő, vagy talán szellemben levő társat is, vagy barátnőt, vagy bármit. Jól érezte magát. Ez a világ jól akarja érezni magát, és nem megszentelődni akar. Ez a világ olyan jól elvan, mint a keresztény világ az udvarban. Van templom, de csak udvar. Illetve vannak leviták.

Ne sajnáld őket, nagy az elhívásuk. De nagy a próba is. Egyedül vagy, és ebben az egyedüllétben úgy kell szolgálnod, hogy a melletted lévő, azonos néven szereplő, a többi levita tulajdonképpen a gyülevész nép, vagy azáltal elszédített nép. Az, aki nem Isten népe, de a templomudvarban ott van.

Tudom, hogy kemény. De beszéljünk őszintén. Beszéljünk őszintén, hogy a templomok, a gyülekezetek piaci területek. Ennek a nagy templomudvarnak, ennek egy része. Itt ezt lehet kapni, ott azt lehet kapni, mint a búcsúban végigmennek, hogy itt lehet nyalókát kapni, ott vattacukrot. Mi, ami édes? Meg itt lehet valami emléket összeszedni, mit tudom én, megszentelt levegőt Izraelből, és stb. stb. Itt lehet kapni. De nem az Örök Élet kell! S nem a hálaadás van bennük, hanem a nyerészkedés. Nekem, nekem, nekem, és a gagyit vásárolják meg, és a hamisítványokat vásárolják meg. A hamis fény kell nekik, a hamis értékek kellenek nekik.

Ha levita vagy, maradj a helyeden, nyugi. El sem tudod hinni, mekkora tömeg várja Isten Igéjét, azt a lehetőséget, hogy a Szentélybe és a Szentek Szentjéhez vezető lépcsőkhöz eljusson, számukra nagyon kellene. Sokan vannak. Ma még nem tudod, kik ők. Lehet, hogy ők, akik ma szidják a keresztényeket. Van okuk rá. Mert a kereszténység többsége a gyülevész nép, vagy a gyülevész népnek az elfertőzött Isten népe, amelyik ott bulizik. Ott bulizik.

Úgy eszembe jut a Salamon temploma. Salamon felépítette a csodaszép templomát, közel négyszáz év, azután a szó magyar értelmében lerohadt. Senki nem nyúlt hozzá, szépen tatarozásra várt. Gondoljátok el, egy csodaszép, világhírű templom nagy gazdagsággal, és senkit nem érdekelt. Senkit. S mi lett a következmény? Egy 12 éves király azt mondta: ez így nem megy tovább. Hát tatarozni kell, mert végül is a templom a központja Krisztus Testének is. Aztán a nép sírt, mert Jósiás megtalálta a Tórát. Megtalálta a Törvényt. Felolvasta és azonnal, a sok éve, sok emberöltőn át nem gyakorolt, és már elfelejtett Peszachot, nem is az elrendelt időben, hanem azonnal megünnepeltette a néppel, és akkor megváltozott minden.

Majd, ha felépül a kerítés újra a templom körül, Jeruzsálem körül, ha a Törvény a helyére kerül, akkor nem lesz ilyen hulladék, ilyen progresszív, és toleráns, és egyéb modern szavakkal jellemezett vásári népség. Hanem ott Isten népe fog Isten előtt élni, a mindennapjait Isten előtt végezni, működni fog a Szentély, és a Szentek Szentje pedig kapcsolatba jut a Szentéllyel, azokkal, akik mindenki, akik mehetnek a Főpap elé.

Állítsd vissza a kerítést, mert nem megy tovább. Állítsd vissza a kerítést, mert a családodba is minden bejön. A Törvényért te vagy a felelős. Ne légy toleráns. Ez a te területed. Ha a te házasságod, a te életed Szentély, templom, annak vannak kerítései. A kerítés kövei Isten Törvénye. Állj, ne tovább.

Isten dolga pedig, és az Ő akarata, hogy mikor tisztítja ki ezt az udvart, és engedi be azt, aki tényleg az Ő népéhez tartozik. Ez az Ő dolga. Nekünk a kerítést kell visszaállítani, és először a saját életünkben. Itt egy törvény, ne tovább. A családunkban itt egy törvény, ne tovább, és ez a férfiak dolga. Itt egy nép, ne tovább. Itt van Krisztus Teste, ne tovább. Ma szabad ki-bejárás van, és mindenki boldog. Testileg, érzelmileg, és a Szentély ma külön van választva a Templom udvarától.

Tedd föl. Tedd föl a mécsest. Jó, fújd meg azt a kürtöt, mert csak ez fogja összehozni az embereket, és azokat a távollevőket, akik nem buliznak most, vagy azok, akiknek nagyon-nagyon fáj az életük. Az ezüst a megváltásnak a jelképe. Hát beszélj a megváltásról. Fújd meg a megváltás ezüst kürtjét, hogy a távollevőknek szóljon. Mert, akik nagyon elvannak a dicsőítő vásári piaci hangulatban, azok úgy sem hallják. Hát, ők azt mondják, tudjuk mi már, hogy van megváltás. Tudják, de nem élik meg.

Levita, tarts ki! Nagyon nagy szükség van rád. Sokan fognak érkezni. Tőled fogják kérdezni, és ebben benne van a választott népnek az elhívása, el vagy szigetelődve. Totálisan. Reménytelennek tűnik a helyzet. Fognak keresni nagyon sokan, mert ez a világ arra tart, hogy egyszer csak kiderül, hogy ez a buli, ez a fesztivál hangulat, ez a formális kereszténység, és minden, semmit nem ér, és fognak jönni. Készülj fel!

 



 


AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2018 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat