Shabbat Nászó

Emeld fel!

Elhangzott a Sófár Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati istentiszteletén

2015. május 30.

 

Orbán Béla:

 

Ennek a szombatnak a neve Sabbat Nászó, és én szokás szerint mostanában inkább a haftarát veszem elő tehát, Bírák könyvének a 13. fejezetének az első versszakait olvasom:

 

“1.Az Izráel fiai pedig újra gonoszul cselekedtek az Úrnak szemei előtt, azért az Úr őket a Filiszteusoknak kezébe adá negyven esztendeig.”

 

És innen kezdődik a haftara, a prófétai rész:

 

“2.És élt ebben az időben egy férfiú Córából, a Dán nemzetségéből való, névszerint Manoah, kinek felesége magtalan volt, és nem szült.3.És megjelent az Úrnak angyala az asszonynak, és monda néki: Ímé most magtalan vagy, és nem szültél; de terhes leszesz, és fiat szülsz.4.Azért most megójjad magad, és ne igyál se bort, se más részegítő italt, és ne egyél semmi tisztátalant.”

 

Ennek a heti szakasznak és ennek a prófétai résznek az első két versét egy kicsit kiemelem. Nagyon érdekes számomra az, hogy azt mondja itt a Biblia, élt ezen a helyen, amit itt olvastam, a Dán nemzetségéből való Manoah, a férfi, a férj. És mi történik? Az Úr beszél a nővel, a feleséggel. És megjelent az Úrnak angyala, beszélt az asszonynak, mondta neki. A Bibliában elég sok esetben van ez, mikor valami rendkívüli történik, lásd Erzsébetet, lásd Máriát, lásd ezt az esetet is, Sámsonnak a születésében is, ott van a férfi a patriarchális rendben, és a nővel beszél Isten. Hát ez egy kicsit érdekes. Hadd legyen ez a mai nap is érdekes, a feleségem, aki itt van, mondja el, hogy neki mit szólt ez a hetiszakasz.

 

Orbán Eszter:

 

Sejtettem, hogy lesz valami csűrcsavarosdi a dologban és beigazolódott a sejtésem, de mindenesetre köszönöm a lehetőséget, hogy szólhatok és viccet félretéve tényleg úgy érzem, hogy kicsit nemtől függetlenül, amikor valakinek a szívére Isten üzenetet helyez, azt szinte kötelessége megosztani és nem tarthatja magában. Én is így vagyok ezzel, amikor előveszem az Igét és tényleg úgy érzem, hogy szól, és jönnek a gondolatok és a meglátások -habár inkább írásos formában törekedek mostanában a közzétételére illetve a szerkesztésre még egyelőre-, de azért szavak formájában is megpróbálom tolmácsolni azt, amit úgy érzem, hogy kapok. És jó is lenne, ha mások is éreznék ezt. Mert amikor az ember kicsit visszanyúl a gyökerekhez, és tényleg elkezdi megnézni azt, hogy miből is indulnak ki konkrétan az ószövetségi történések és az ószövetségi elbeszéléseknek az egész cselekménysorozatai, és valójában mi a valódi jelentése a szavaknak, akkor itt nem csak egy héber szöveg kibontásnak az eszmefuttatását kívánom felvázolni, és nem csak fordításbeli különbségekre rátérni és azokat kiélezni, hanem ezek mind gondolatbeli változásokat, és hozzáállásunkban való változásokat is eredményezhetnek, hogyha tényleg megnézzük az eredeteket. És mindig az eredet a tiszta, és mindig arra törekszem, hogy úgy foghassak hozzá, és úgy nyúlhassak Isten Igéjéhez, hogy tisztán, minden rárakódástól és szennytől mentesen. Ezt próbálnám egy kicsit tolmácsolni, illetve áthozni.

 

Ennek a szombatnak, amit mondott Béla Nászó a neve, és nagyon érdekes, amit az elmúlt szombaton említettem a Bámidbárról is, amit a bámidbár jelentése, valamint az egész heti szakasznak és könyvnek az egész üzenete hordoz, az most ennél a résznél folytatódik. Kicsit meglepő, hogy a zsidóságban egy fejezet van kettészakítva, hiszen Mózes IV. könyvének a 4. fejezetében a 21. verstől kezdődik a mostani heti szakasz és szinte el van vágva ez a 4. fejezet, amit Károli egy alfejezetként kezel, tudvalevőleg a Léviták családjainak felosztásáról van szó, Kehátnak, Gersonnak és Mérárinak a részletes leírásáról, hogy mi az ő feladatuk a Lévi törzsében. Kicsit furcsa volt így első ránézésre, hogy miért van ez a félbevágás, hiszen nem fejeződik be semmi és nem ér véget semmi, hanem folytatódik. Tulajdonképpen ez adott egy alap gondolatot, hogy Isten Igéje soha nem zárul le, hanem mindig egységben van és mindig folytatódik, és az életünkben is ugyan lehetnek szakaszok, de nincsenek végleges, záró részek, nincsenek különválasztott részek, hogy ne kapcsolódna egyik a másikhoz. Hanem pont azt veszem észre, hogy minden összefügg mindennel. És számomra már önmagában ez egy olyan üzenet volt, hogy mi módon csatlakozik ez a Nászó hetiszakasz az előző Bámidbár részhez, és majd a következő, a Beháálotecha rész is egymásba fűzve értelmezhető, tehát olyan ez tényleg, mint láncon a gyöngyszemek: egymás mellett sorban vannak. Valahogy ezt az összekapcsolódást érzékelem Istentől a mi életünkben is, hogy visszatekintve akár a hitéletünkre, de még akár arra a periódusra, amikor nem igazán voltunk tisztában a dolgokkal, nem voltunk az elrendelt helyünkön,  nem éltünk még átadott életet, az ember visszatekint és meglátja: minden összefügg mindennel. Ezt akkor, amikor az adott helyzetben van,  nem veszi észre, de el kell telnie egy bizonyos időszaknak, hogy az ember meglássa, hogy minden összefügg mindennel , hogy nincsenek hiábavaló történések, hogy nincsenek fekete lyukak az életünkben, minden összefügg mindennel, és ami megtörtént, annak oka van. Ok okozati összefüggésben, ha nézzük akár az életünket, akár a hétköznapjainkat, akár az Istennel való kapcsolatunkat, ezt kellene talán egy kicsit jobban elmélyítenünk magunkban: hogy folytonosságban élünk. Minden összefügg mindennel, ez a hetiszakasz kapcsolódik az előzőhöz és az ezt követő hetiszakasz kapcsolódni fog e hetiszakaszhoz, tehát nincsen szétválás. Belecsöppenünk a közepébe, vagyis folytatjuk, és egy dinamizmusban, egy állandó lüktetésben vagyunk, akkor, hogyha tényleg Isten Igéjét valóban élőként éljük meg a hétköznapi életünkben.

 

A Nászó heti szakasznak a jelentése, a IV.Mózes 4:21 versétől kezdődik, olvasom:

“Szóla ezután az Úr Mózesnek, mondván:Vedd számba a Gerson fiait is az ő atyjoknak háznépe szerint, az ő nemzetségök szerint.”

Innen kapta ezt az elnevezést, hogy: Vedd számba! Egy kicsit visszacsatolnék az elmúlt heti üzenetre, amikor a számbavételről beszéltünk, hogy tulajdonképpen nem a mennyiségről és nem a megszámlálásról van itt szó, hiszen a zsidók úgy is értelmezik ezt a szöveget, úgy is fordítják, a zsidó Biblia magyar szövegében ez így szerepel: Vedd fel!

“Vedd fel Gerson fiait az atyjoknak háznépe szerint “ és ez a felvevés, ez nem csak a listára való felvevést jelenti, hogy készíts róluk számadást és nézd meg, hogy kik alkotják, és milyen feladatokat látnak el, hanem, amit említettem is, hogy vedd fel, vagyis emeld fel. Emeld fel Gersonnak a fiait, és minden egyes ilyen számbavételnél ezt olvashatjuk, hogy emeld fel, vedd fel. Ahogy a múltkor beszéltem is arról, hogy mennyire nem a mennyiség határozza meg azt az egész könyvhöz való hozzáállást, a gondolkodásmódját a zsidóságnak, és Istennel való kapcsolatukban sem az a fontos, hogy mennyi mindent tudnak elérni Istennél, és az sem, hogy mennyi mindent cselekednek az életben, hanem valóban az a minőségi epizód, az a lényeg. Az, hogy milyen minőségben teszem azt, amit teszek, és milyen tartalommal bír az, amit teszek. Ugyanúgy itt is ez történik. Azonban ahogy haladunk ebben a könyvben, az általánosból és az egyetemesből egyre inkább kezd konkretizálódni a helyzet.

 

Bámidbár hetiszakaszban az volt, hogy: Vedd számba, vagyis emeld fel Izrael egész háza népét! A Nászó hetiszakasz pedig már konkrétan a lévitáknak a számlálásáról szól, konkrétan a szolgálatot végző lévitáknak a felemeléséről szól, és egyre inkább kezd szűkülni a kör, egyre inkább kezd egy kisebb csoportra konkretizálódni, és egyre inkább kezd személyessé válni. Önmagában véve számomra ez is egy üzenet volt, hogy Isten, amikor szól és kinyilatkoztatja az Igéjét, azt minden egyes embernek kinyilatkoztatta. Minden egyes embernek lehetősége van arra, hogy kezébe vegye az Igét, hogy magáévá tegye, hogy élővé váljon benne, de amikor Isten szól, akkor személyesen kezd el szólni az emberhez, és amikor konkrét feladatot ad, azt csakis egyes szám második személyben teszi: Te! Te tedd! És amikor már konkrétan a feladatok megosztásáról van szó és nem csak egy sereggyűjtésről, egy feltérképezésről, hogy vajon ki milyen névtartalommal bír, hogy vajon kinek mi az elhívása, hanem itt már egy konkrét feladat elvégzéséről van szó, akkor Isten konkrétan a személynek szól. Akkor nem általánosságban beszél, hogy majd ezek a Meráriak vagy Gerson fiai egy bizonyos feladatot tegyenek, hanem már meg van szabva, hogy kik. És valahogy ezt érzem, hogy ez nálunk is így működik. Amikor panaszkodunk arra, hogy nem tudjuk, mi az elhívásunk, és nem tudjuk, hogy mi a feladatunk Krisztus Testében, akkor csak ennyit kellene tennünk, mint ahogy itt ebben a Nászó hetiszakaszban is zajlik: megállni és meghallgatni azt a konkrét, személyes üzenetet, amit Isten nekünk mond. Hiszen a lévitai szolgálat az erről szól Krisztus Testében, erről szól, hogy mindannyian megkaptuk a feladatot.

 

Volt egy Bámidbárunk, volt egy olyan szakasz az életünkben, ami a megtisztulásnak, a kitisztulásnak az időszaka volt. Jöttünk valahonnan, és Isten felemel, folyamatosan emel és folyamatosan megmutatja azt, hogy mi a valódi identitásunk, de eljön az a pont, amikor már konkrétan szól a szolgálattevőknek -akik nem mások, mint Lévi fiai-, hogy emelkedjetek fel! Hiszen ez a szó, hogy nászó, nem csak felemelést jelent, hanem önmagában egy felemelkedést. Nagyon érdekes ennek a szónak a további jelentése, amit szeretnék lépésről- lépésre kicsit kibontani, ugyanis ez az egy szó az, ami a héber szótárban két oldalon keresztül van részletezve, mert annyi jelentése van, és ha egy szónak ennyi többlet értelmezése van,  az  úgy gondolom, hogy igencsak jelentős, igencsak felhívja a figyelmet arra, hogy tényleg nézzük meg tüzetesebben, hogy mit jelent ez.

 

Azért is érdemes lenne megnézni tüzetesebben, ugyanis ez a szó, ez a nászó végig fog vonulni több fejezeten keresztül. És valóban, ha az ember egy kicsit ráfigyel, fókuszál egy kicsit a részletekre, de úgy, hogy nem vész el benne, hanem a helyére tudja tenni a megfelelő dobozkákat és így szépen megvan az a felépítmény, akkor nagyon sok olyan üzenetet kap, amit egyébként lehet, hogy nem vesz észre, hanem csak úgy átlapozza.

 

Ez a vedd fel szó annyit is jelent még hogy szemet, kezet és fejet emelni, felemelni, ami tulajdonképpen a bátorságnak és az erősségnek a  jelképe. A szem, a kéz, a fej felemeléséhez egyértelműen kell egy tartás. Kell hozzá egy tartás, nem lehet úgy szemet, kezet és fejet felemelni, hogy nincs egy egyenes tartásod. Az egyenes tartás viszont bátorságot és erősséget követel, és, hogy ha valaki igent mond Istennek és elfogadja az Ő szavát és tényleg megtörténik az élet átadása, egyszerűen nem ússza meg azt, hogy ne kapjon szolgálatot, tehát nincsen szolgálat nélküli hívő élet. Itt kell az identitásunknak helyén lennie és megismerni a saját személyiségünket és saját egyéniségünket ahhoz, hogy tudjuk azt: mi a mi feladatunk. Mert hogyha valaki vállalja az elhívását, ahhoz bizony bátorság és erősség kell. Nem azért, mert olyan rettenetesen nagy küldetése van az embernek, egy hétköznapi elhíváshoz is bátorság és erősség kell. Legegyszerűbb példa: az apasághoz, az anyasághoz is bátorság és erősség kell. És ezt a hétköznapok bizonyítják, aki anya, apa tudja, hogy mit jelent az, hogy bátran kell néznem a holnap elé és ott van az, hogy erősen kell vállalnom azt, hogy itt nem arról van szó, hogy egy bizonyos időszakot kell betöltenem, hanem egy végtelenségbe nyúló, végeláthatatlan részbe keveredek bele és nem tudom, mert nem tudom, hogy mi lesz holnap. De azt tudom, hogy - és ehhez kell a bátorság és erősség -, hogy biztos vagyok az elhívásomban, biztos vagyok abban, hogy minden feltételt és lehetőséget megad Isten ahhoz, hogy egy bizonyos elhívást, egy bizonyos szolgálatot be tudjak tölteni. És ehhez kell a szemet, a kezet és a fejet felemelni. Kell a szemet, mert kell figyelni, mert egyáltalán nem, még egy pillanatra sem lehet másfelé fordulni, mert akkor csúszik el az ember, mert akkor érzi azt, hogy nem a helyén van. A szememnek valóban mindig felfele kell emelkednie, lesnem kell a következő parancsot, Istennek az akaratát és ezzel párhuzamosan a kezemnek cselekednie kell. És a fejemnek fel kell emelkedni és a fej itt valóban a gondolkodásnak a jelképe, a gondolatoknak a jelképe. Fölfelé kell a gondolataimat irányítani ahhoz, hogy egy szolgálatot be tudjak tölteni. Nem szanaszét kell a gondolataimnak szaladgálnia, hanem fölfelé kell irányulnia, hogy párhuzamban és egységben legyek azzal a síkkal, amit Isten tényleg elrendelt az én számomra.

 

És aztán ennek a szónak még a további jelentése a felemelésen, a felemelkedésen túl, az odafordulás, valakihez fordulni. És ezt is mindenki a saját egyéniségére szabottan megkapja. Nagyon sokszor hallom azt, hogy én annyira zárkózott vagyok, én nem tudok kommunikálni az emberekkel, nekem nem megy könnyen ez. Más meg azt mondja, hogy ő egy nagyon kommunikatív, egy nagyon nyitott személyiség, ő neki nincs gondja ezzel. Mind a kettőt elfogadom, de úgy gondolom, hogy Isten a zárkózott személyiségnek is és a nyitott személyiségnek is ad egy olyan lelkületet, amivel tud fordulni másokhoz. Egészen másképp fordul nyilván egy zárkózottabb ember és egy nyitottabb ember, de nem lehet elbújni e mögé, mert egy olyan ember szolgálatának, aki Istennek átadott életet él, a része az, hogy odafordul a másikhoz. Nem zárja magára az ajtót és nem zárkózik úgy be, olyan szinten, hogy ne tudjon odafordulni máshoz. Miért? Mert a teljes mértékben való, idézőjeles „befordulás”, az már egy olyan zártságot ad, hogy csak magát látja, hogy csak saját magára koncentrál és ennek elég nagyfokú gyökere az önzőség. Ha megnézzük a mai világban az embereknek a többsége azért zár és azért zárkózott, mert a gyökere az önzőségből adódik. Én magamnak megtettem mindent, én magamnak beszereztem mindent. Puff, ajtó bezárva, más nem érdekel! Engem nem érdekel a másik hogyan szenved, engem nem érdekel, hogy mi baja van a másiknak. Én jól vagyok, lehúztam a rolót. Kész. Na, ezt egy hívő ember képtelen megtenni. Egy hívő ember, akármilyen is a személyiségtípusa, akármilyennek is formálta is meg Isten, mindig tud nyitott lenni a másik felé. A mennyiségét és a milyenségét Isten adja meg, de a nyitottság az alapvető, hogy oda tud fordulni. És ez a valakihez fordulás ez elsősorban a bizalomnak a jele. Ha én bízom Istenben, bízom abban az elhívásban is, amit nekem adott, bízom önmagamban, és ha bízom önmagamban, akkor tudok bízni a másikban. És ez egy fordított arányosságban is működik, ha én tényleg szeretem magam, akkor tudom szeretni a másikat, ha én bízom magamban, akkor tudok bízni a másikban, ha én hiszek magamban, akkor tudok hinni a másikban. Ez most nem az én egocentrizmusom, hogy én, én, én, hanem ezt mind azért vagyok képes megcsinálni, mert fölülről kapom, mert Valaki fölemelt, Valaki megmutatta, hogy ki vagyok, és mindent az Ige tükrében látok. Magamat az Ige tükrében látom, és így tudok másokra is az Ige fényében nézni.

 

Tovább hozom a jelentéseket, tisztelni, ez a következő. A bizalom már kialakítja a másik ember felé való tiszteletemet, mert nekem is van egy tisztem, tisztában vagyok a saját tisztemmel és elkezdem becsülni, tisztelni a másik embernek a tisztjét.

 

És egy érdekes jelentése is van még ennek a szónak, azt jelenti, hogy imádkozni. És ez egy állandó kapcsolatot jelent, egy szolgálattevő életben nem lehet az imádkozást abbahagyni, amikor Pál tényleg arról beszél, hogy “szüntelenül imádkozzatok”, ez erről szól.

Erről szól, hogy kimegyek, és tényleg kinn vagyok az úton, és beszélgetek Istennel. Nem arról szól az imádkozás, hogy most este van, és lefekvés előtt gyorsan mondjunk hálát, és akkor eldaráljuk a mai napunkat, hanem valóban az imádkozás egy olyan lételemmé vált, mint az ember számára a levegő. Egy hívő ember számára az imádkozás a levegővételt jelenti, és nem lehet sokáig levegő nélkül bírni. Az embernek az ima élete nem arról kell, hogy szóljon, hogy ha van öt perc szünetem este, mielőtt beesek hullafáradtan az ágyba, akkor imádkozom, hanem egy állandó jelenlétben vagyok, egy állandó Istennel való jelenlétben vagyok, még akkor is, ha nyomnom kell napi nyolc órában a hivatalban, ütnöm kell a számítógépet, még akkor is. Akkor is ott van, hogy Istenem, hogy csináljam, mi legyen a következő, hogy végezzem a munkámat? Istenem, hazaértem, akkor mit főzzek vacsorára a családomnak, ami tápláló, ami jó, ami hamar megvan, és mindenben ott van, még a mosogatás közben is egy nőnél, még a gyerek öltöztetésében is ott van. Mindenben ott van. Ezt is a helyére kellene tennünk, az imádkozásnak a kérdését, és különböző ima alkalmaknak a kérdését, ez nem alkalomszerű. Az imádság nem alkalomszerű, mint ahogy a levegővétel sem alkalomszerű. Az imádság állandó, folytonos, és “szüntelenül imádkozzatok”, ez pontosan erről szól, hogy folyamatosan az isteni jelenlétben benne lehet az ember. Isten soha nem kér tőlünk olyat, amit nem tudunk véghezvinni. Hogyha itt azt mondta, hogy vedd számba a Gerson fiait, vagyis emeld föl a szolgálatra kijelölteket, akkor ezt így is értelmezhetem, hogy tessék imádkozni! Tessék benne lenni minden egyes pillanatban az Isteni akaratban és tervben. Az, hogy imádkozom, az egy folyamat, folyamatos megszakítás nélküli állapot. Én már nagyon régóta érzékelem a saját életemben azt, hogy nincsenek olyanok, hogy külön elhatárolt idők. Különösen, amikor egy gyermek belép az ember életébe, az idők ilyenkor igencsak meg vannak kurtítva, igencsak le vannak szabva és ekkor éreztem meg úgy igazán, hogy persze, kellenek az idők, kellenek az elcsendesedésre való idők, amikor az Igébe bele tud mélyedni az ember, de rá kellett jönnöm, hogy az imádkozás egy folyamatos Isten előtti lét. És én ezt meg tudom tenni, amikor főzök, amikor dolgozok, amikor kertet kapálok, amikor vásárolok, amikor boltban vagyok, és minden egyes alkalommal meg tudom tenni.

 

És itt van a következő jelentés is, a venni, felvenni, hordani, ez így egymás után. Ismételten a bátorságra térnék vissza: fel kell venni azt a szolgálatot, ami a miénk. Nem lehet sokáig lent hagyni a porban, mert Isten aztán másnak adja oda. Ami a miénk, azt fel kell venni, fel kell vennünk azt a szolgálatot és hordanunk kell azt a szolgálatot. Fel kell vennem azt, hogy ki vagyok, mi vagyok, és hordoznom kell. Látható jelként kell rajtam lenni.

 

És, ha hordom és felveszem, viszem, akkor maga után vonja a következő jelentését is a szónak, szót emelni. Képviselek valamit. Valamit magamra vettem, valamit hordok, az azt jelenti, hogy képviselek valamit. Amikor egy nevet fölvesz az ember, akkor képvisel valakit. Ez különösen a nők esetében érdekes, amikor én felvettem a férjemnek a nevét, akkor én képviseltem azt, hogy hozzá tartozom, hogy eljöttem már, hogy elhagytam a lánykori nevemet, ezzel hozzá tartozom, az ő nevét hordozom, az ő vezetéknevét, az ő családjához tartozom. Ha belegondolok, akkor tényleg annyira szép, amikor az ószövetségi történetekben látjuk, hogy a nő elment és elhagyta az övéit és a férfi háza népéhez tartozott. Amikor Krisztus Nevét hordjuk magunkon, akkor hozzá tartozunk, és amikor valakihez hozzá tartozunk, azért szót is emelünk. Szót emelünk a társunkért, nyilván amikor valami atrocitás, vagy bármilyen bántás éri az egyik félt, akkor szót emelünk érte, kiállunk érte. És itt van az, hogy  szolgálatunkért is szót kell emelni, és szót kell emelni azért, akit hordozok magamon, akit felvettem, vagyis Krisztusért, és nem hallgathatok. Itt jönnek az összekapcsolódások, az Igéknek a folyamatos egymásra utalása és visszautalása, hogy alkalmas és alkalmatlan időben hirdesd az Igét és állj elő vele. Ez nem azt jelenti nyilván, hogy evangelizáld le másnak a fejét és erőszakkal téríteni, amit nagyon sokáig elferdítettek és rosszul használtak, hanem pontosan arról a szó emelésről szól, hogy felemelem a Krisztust, és amikor helyzet adódik, akkor szót emelek, akkor tudok beszélni, akkor nem csak már a fejem, a szemem, a kezem van fölemelve, hanem a szám is. És ki tudom mondani azokat a dolgokat, amik akár bizonyságok, akár tanítások, akár útmutatások lehetnek a másik számára.

 

És itt van a következő lépés, ami ennek a szónak a jelentése, elengedni, engesztelni, kegyelmet nyerni. És úgy gondolom, hogy egy szolgálattevő életben egy nagyon fontos lépés ez is, és része: meg kell tanulnunk az elengedést. Talán az egyik legnehezebb része az életünknek ez: elengedni. Elengedni a szolgálatunkat is és nem görcsösen ragaszkodni hozzá, pontosan azért, hogy Isten általi kegyelemmel nyerjük azt vissza. Elengedni minden olyan dolgot, ami köt. Elengedni minden olyan dolgot, ami akadály, pontosan azért, hogy megtapasztaljuk azt az Isteni kegyelmet és elnyerjük azt, ami lehetővé tesz minket a következő lépésre.

 

És még egy jelentése van ennek a szónak, amit szeretnék megosztani, ez pedig a körülfogni. Körülfogni, körülölelni, körülvenni. Én azt érzem, hogy a szolgálatunk is erről a körülfogásról szól, nemcsak Krisztust veszem körül és nemcsak az Igét fogom körül, hanem ismételten ez egy kölcsönösségen alapul. Nemcsak mi cselekedjük ezt, hanem Krisztus is ezt cselekszi velünk. És amikor Krisztus ezt megcselekszi velünk, akkor mi ezt láncreakcióban adjuk tovább, a többi ember felé ugyanezt tesszük.

 

Nagyon érdekes ennek a Nászó hetiszakasznak a holléte, időben is, és helyben is, mert időben Savuot ünnepe után vagyunk, Bámidbár hetiszakasza pedig Savuot előtti időről szólt. És egy picit ez is megmozgatta a gondolataimat, hogy hogyan élünk az ünnep után? Persze, hogy az ember készül az ünnepre, legyen az bármilyen ünnep, legyen az bármilyen esemény, arra készül. Arra készíti a szívét, lelkét, gondolatát, mert mégiscsak ünnep, de ahogy elmúlik az ünnep, akkor általában még ott marad pár napig a „lebegés”, és aztán vissza a hétköznapok sűrűjébe, és valahol mélyrepülés is van, és megint jön valami űr. Ennek a hetiszakasznak pontosan egy nagyon kirívó, számomra nagyon-nagyon erőteljes üzenetévé vált, hogy az ünnep után jön a beteljesedés. Nem az ünnepkor. Azt gondolnánk, hogy az ünnepkor van a beteljesedés, amikor felmentek Jeruzsálembe, a Savuot a három zarándokünnep egyike, tehát egy nagyon nagy volumenű ünnepről van szó, tényleg szellemi tartalmában is egy gyönyörű szép ünnepről van szó, és az ember azt gondolná, hogy ott a beteljesedés. Hiszen eltelt ötven nap Húsvét óta, eltelt ötven nap Peszach óta, és a zsidóság a Savuotot úgy is nevezi, hogy a Záróünnep, tehát egy befejezése, egy lezárása egy szakasznak, az ember úgy gondolná, hogy na, akkor itt kész, megvolt a hab a tortán. De nem. Nem, mert ezután jön a beteljesedés. Az ünnep után kezdődik az, hogy most mindent elhoztál, most mindent bemutattál, az első zsengéket feltetted, most már tudod, hogy ki vagy. Na, akkor gyerünk, csináld! És innentől kezdődik a beteljesedés, amikor Isten akaratát véghezviszi az ember. Mert eddig csak készült, csak készült az ünnepre, készült, készült, készült...Elméletben készült, gondolatban, érzésben,  mindenben készült, és amikor vége az ünnepnek, akkor utána menj haza, és tedd. Tedd, cselekedd, vedd fel a szolgálatodat, emeld fel, aki vagy, emeld fel a kezedet, fordulj oda a testvéredhez, tiszteld a másikat, imádkozz, hordozd az én Nevemet, szót emelj az én Nevemért és engedd el azt, ami nem a tiéd! Itt van az, hogy ez a beteljesedés. Nem az a beteljesedés, hogy együtt vagyunk, de jó az Úr előtt, jaj, de sokat kapok, tényleg a tanításban is, mások bizonysága által is épülök, épülök. Nem az ellen beszélek, hogy összejöjjünk, hiszen ez része az ünnepnek. Egy Csendes napok része az ünnepnek. Az, hogy együtt vagyunk Isten jelenlétében, az része az ünnepnek, de nem ez a beteljesedés. A beteljesedés ott kezdődik el, amikor te hazamégy, és felveszed a szolgálatodat, mikor felemeled a szemedet, a kezedet, a fejedet, amikor odafordulsz a másik emberhez, aki egyébként lehet, hogy a mindennapjaidnak a része, mert nyolc órában a munkahelyeden, meg huszonnégy órában otthon ott vagy vele. De fordulj oda hozzá! Odafordulsz-e hozzá, tiszteled-e őt? És hogy zajlik az életed, a mindennapod, a perceid, imádságban? Tényleg minden másodpercben ott van? Tényleg minden másodpercben ott van, hogy fel tudod venni, hogy hordozni tudod? És amikor adódnak helyzetek, akkor tényleg szót emelsz-e, mert a cselekedetekben van a beteljesedés. A felkészülés az ünnepre, a felmenetel az ünnepre, az még nem a beteljesedés. Az ünneptől kezdődik el, amikor be tud teljesedni Istennek az Igéje, amikor élővé tud válni, amikor cselekedetté tud válni.

 

Számomra ezt az üzenetet adta a Nászó hetiszakasz. Vedd fel! Vedd fel, amihez bátorság és erő kell. Erő kell a szolgálathoz és nem kis bátorság. Bármilyen szolgálathoz, bármilyen jellegű és minőségű és bármilyen tartalommal bíró szolgálathoz bátorság és erő kell, de ez adva van, mert Isten mindenkinek adja, ha felveszi. Ő odatette eléd, a kérdés az, hogy felveszed-e.

 

Nászó - vedd fel!

 

 

Orbán Béla:

 

Ezek után szóljak valamit? Én úgy gondolom, végül is a nőnek is tud szólni Isten, mint ebben a történetben is, azonban van itt azért más is, nyelvtanilag ugyan nem pontos, ami számomra is sokszor előjött, mert vannak itt rokon szavak, amik mégsem egészen pontosak. A nászó, nászi és a nisszi. Egy szó, egy gyökre hangoznak egymás irányában. Nászó, emeld föl, utána jön a nászi, a fejedelem és a nisszi, a zászlóm szava. És én úgy gondolom, hogy emberi értelemben is ezeket azért jó lenne a felemelés szónál a láncra felfűzni. Hiszen felemelni mit és kit lehet? Emeld föl a nászit - a zsidóságnál ez a fejedelmet jelentette, az első számú főembert. Egy családban,  ha normálisan élünk és Isten szerint élünk, akkor emeld föl a férjedet. Nem üzentem neked, hanem ő az, aki Isten rendjében van, emeld föl a férjed. És egy közösségben is, megint csak ott van, emeld föl, de ne magad fölé. Emeld föl! Emeld föl és nem a hatalmat magadra, hanem a helyére. És itt van ez a nászi, ez a fejedelem szó, a magyarban is fejedelmet jelent, hogy feje a családnak, családfő. Milyen szép a magyar nyelv. A magyar nyelvben inkább lófők vannak, de hadd ne menjünk bele vissza a pogány magyarságba.

 

Nálunk a fej mindenhol megjelenik, egy magyar nyelvben is magyarázva. Emeld föl a fejed, de miért? Azért, mert ha belegondolunk, a fejen rajta van az összes érzékszervünk, kivéve a tapintást. A férfinek kell látni, a férfinek kell ízlelni, a férfinek kell hallani, és ebben emeld föl, hogy Isten így teremtette. Ugyanakkor, amikor egy közösségben mennek a harcok, hogy ki a főnök, meg ki a pásztor, meg ki a nem tudom kicsoda, én úgy gondolom, hogy lehet látni, hogy kinek van látása, van hallása, ki ízleli, eszi az Igét, ha kell úgy, mint Jeremiás, hogy megrágja a papírt. És ki az, akinek jó szaglása van, mert megérzi szellemben azt, hogy mi az, hogy büdös. És ez nem reklám, ez csupán egy rend, emeld föl, emeld föl a fejedelmet! Emeld föl és engedd fölemelni magadat, férfiként engedd fölemelni magad. Ez nem azt jelenti, hogy a nő nem érez, de Isten rendjében a fejben van az érzékszerveknek a többsége.

Egy nincs, a tapintás. A másik, természetesen folytathatnám, hogy miért nincs a tapintás, ha tapintanánk Istent, Isten már nem szellem lenne, de nem folytatom tovább.

 

Itt a másik kérdés, emeld fel, emeld fel a zászlót! Meg kell állni a nisszi szónál. Emeld föl a zászlót! Kicsoda a zászló? Kicsoda? Emeld föl magát a Világ Urát, Ő a zászló. Emeld föl Izraelt, ő a zászló, a népek zászlaja. Ebben a sorrendben ott van a zászló felemelés, nem holmi gagyi, valami céges zászlót emelgess és valami kitűzőket ragasztgass magadra. Megvan a Bibliában konkrétan, hogy kit kell fölemelned, emeld föl a családban a férfit. Emeld föl a közösségben, emeld föl Krisztus Testében azt, akinek több adatott látásban, ebben-abban, és emeld föl mindenek fölött Krisztust! Jahve Nisszi, emeld föl a zászlót, és ha fölemeled a zászlót, akkor győzni fogsz. Nem te, hanem Ő, de a csatákat el is végzi. Tehát a felemelésnél ott van az emberi síkon is a felemelés. Egymást fölemelni, nem letaposni, meg kitépni a kezéből. Akinek Krisztus van felemelve a kezében az életében, azt nyugodtan felemelheted, mert ő is felemelendő, mert kapott látást, mert közel van Hozzá, Benne van, és utána emeld föl a férjedet, és ez annyit jelent, emeld föl a férfit. Ez hiányzik a gyülekezetből, ez hiányzik a keresztényekből, ez hiányzik mindenhol, mert a férfi nincs a tisztjében. El kell már oda érni, hogy tudjam azt: egy férfinek a teremtettség okán, normális esetben, ezt hozzáteszem, több a látása, több a hallása, magasabb pozíciót adott Isten neki. A nőnek a segítsége nélkül ez nem működne, természetesen. A nőknek más a szerepe, de ha nem emeli föl azt a patriarchális rendet, amit Isten adott, akkor az egészben jönnek a matriarchális rendnek az érzékenységei, az érzékiségei és nem látunk, nem hallunk, hanem csábíthatók vagyunk, elkábíthatók és így tovább.

 

Emeld föl, emeld föl a társadat! Emeld föl azt, akinek úgy érzed, az Isten többet adott, emeld föl magát mindazt, aki közel van a zászlóhoz. És azért hozzá teszem azt is, hogy emeld fel Izraelt is, emeld föl. Emeld föl Izraelt, Izraelben magát a zászlót, Krisztust emeld föl. Én azt hiszem itt van most egy újabb fordulat előttünk, most már nem sófárt kell fújni. Lezárult egy idő. Nem gyűjtögetni kell az embereket, hanem zászlót emelni és indulni! Zászlót emelni egy családban, zászlót emelni egy közösségben, és Krisztust magasra emelni az úgynevezett Krisztushívők között, magában Krisztus Testében. Emeld fel, emeld fel, nem itt van a vége az ünnepeknek, hogy Savuot van, kitöltetett a Szent Szellem, hanem itt kezdődik az uralkodás, ha már uralkodás van, abban a pillanatban: fel a zászlót! Mutasd meg Krisztust! Nem azt a Krisztust, amit kitaláltál magadnak, azt a zászlót, Aki után te mész. És, ha te vagy a zászló után a következő, akkor legyen mögötted más is, aki felnéz rád. És ez nem hierarchia, hanem ez az elöljáróság. Ez, amikor valaki elöljáró, aki előttünk megy, egy zászló, a teremtett világnak mindenféle népe előtt egy Izrael a zászló. Nézz oda Izraelre, ha lehull a zászlaja a kezéből, nézd meg az állapotát! Ha nincs Krisztus a kezében, nézd meg az állapotát, ha a vallásos zsidóság is egyre inkább csökken, nézd meg, hogy hol a zászlója. Nem dobta el, de lent van, nincs győzelem. Föl fog emelkedni Isten ígérete szerint a zászló, föl fog, nem tehetünk mást, ha akarsz valamit az életben, amit győzelemnek hívnak, ha Isten tervében benne akarsz lenni, tudomásul kell venni a zászlóknak a sorrendjét. Tudomásul kell venni, és amikor a népek zászlója Izrael, akkor tudd meg, ha lent van a zászló, akkor a tied is lent lesz. Ha fönt van, és ott van Krisztus, megjelenik az Ő népe között és lábát Jeruzsálemre teszi, megszólítja az Ő népét Izraelt, akkor meg fogja szólítani hamarosan a többi népeket is.

 

Emeld föl! Úgy gondolom, hogy a kezdetek is ott vannak, hogy önmagunkat sem tudjuk felemelni férfiak. A férfi tisztességben kell lenni, emeld már föl magadat. Emeld már föl magadat, ha Isten úgy teremtett, hogy neked több és messzebb ható látásod, hallásod legyen, téged érzékiekben nem annyira ér el a világ, hogyha nem nőiesedtél még el. Emeld föl! Emeljék föl a gyülekezetekben a férfiakat, mert ő nekik adatott ez, több adatott, másabb inkább, mondjuk ezt a szót, másabb adatott. Férfiak nélkül nincsen zászló még a családban sem, a mindenféle kitalálás, hogy merre kell menni, de ez a zászló felelősség is, hogy ne egy rongyos valami legyek.

 

És a felemelésnél ott van, hogy vigyázzunk a zászlóra, vigyázzunk Krisztusnak a Nevére és az egész krisztusira, mert egy rongyos, egy beszennyezett zászló után senki nem megy szívesen. Vigyázzunk a közösségekben a zászlókra, mert valahol a zászló, úgy ahogy van kopott, lyukas, senkit nem érdekel. És emeljük fel a magunk életét is tisztává, hogy tiszta zászló legyen férfiként. Nem egy csatában összeesett gyászhuszár vagyok, hanem büszkén emelhessem föl, hogy Isten azt, amit adott nekem zászló szerepet, azt hogy több érzékszervem működik, ott fejként, hogy tudjam vinni, azt el kell fogadnom.

 

Ha pedig Izraelre térek ki, de nem akarok nagyon Izraelről beszélni: fejjé tette őt, ha jól emlékszem. Isten fejjé tette Izraelt. Isten fejjé tette úgy Izraelt, hogy van szeme, füle, orra és szája. Négy érzékszervet adott Izraelnek az ötből. De miért? Mert Isten végigkísérte a történelem során, nem engedte el és megérezte a rosszat is és a jót is, mert ott volt Isten és megadta neki a jónak és rossznak az ismeretét, megadta a törvényt.

 

Most, Savuotkor adta meg azt a törvényt, hogy tudd, hogy merre kell menni és ehhez Isten tényleg, igazán szereti az Ő népét, megadta az érzékszerveket is. Látsz, hallasz, szagolsz, ízlelsz. Ott van, csak használjuk is ám ezt, mert akkor lehetünk zászlók férfiként Isten által adott helyen, vagy akár zsidóként, de mindenképpen krisztusiként. Krisztus tiszta zászlaját, Őt emeljük fel, Isten zászlaját.

 



 


AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2019 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat