|
Orbán Béla:
Krisztus követői a templomon kívül Máté 16:13-16
Elhangzott a Sófár Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség keddi alkalmán 2018. április 18.
Máté evangéliumának 16. fejezetének a 13. versétől olvasom. „Mikor pedig Jézus Czézárea Filippi környékére méne, megkérdé tanítványait, mondván: Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek? Ők pedig mondának: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.” Ez valahogy nem a boldogmondásokhoz tartozik, ez a boldogmondás. De végül is hogy is kerültem ehhez a bibliai részhez? Úgy kerültem hozzá, hogy mint minden hétnek most is, ebben az időszakban, visszhangja van, akár a politikai, társadalmi, bármilyen változásoknak. Az emberek keresik az újat, és bizony a kereszténységen belül is, meg a hívőkben – mondjuk inkább ezt a szót – ott van a kérdés, hogy hogyan tovább, mi az, ami újnak kellene lenni. Nagyon egyszerű a válasz. Ahhoz, hogy új legyen, a réginek meg kell halni, ilyen egyszerű! Tehát nem lehet tatarozni! Nem lehet tatarozni. Ezt a kínlódást látom sorba-sorba keresztény területeken. Kínlódnak, hogy hogyan kellene visszareformálódni, meg a régi dolgokhoz visszanyúlni, és nagyon reformálódási szándék van, ami – meg kell mondani – nem egészen jó. Az ötlet az nagyon jó, csak a cél nem egészen jó, mert ami 50, 100 éves vagy 500 éves, az nem biztos, hogy jó alapokon van. Tehát valóban vissza kell menni az alapokhoz, valóban vissza kell menni az elsőhöz. Nos, ebben a pillanatban természetesen már megint egy probléma van: hát melyik volt az első? Mindjárt elő kerül, pár nap múlva, az 50 nap számolása után, hamarosan beérkezünk Pünkösdhöz, hát az egyháznak a szülinapja. Nem az egyház szülinapja, nem akkor született. Máris fájdalmat kell okoznom, hogy amit ünnepelnek, az igazából egy mondvacsinált születésnap. De hát akkor végül is: hova kell visszamenni? Mindig is azt mondom, akkor menjünk vissza az elejére. Na, de akkor mikor alakult meg maga az egyház? Hát most, amit most olvastál. Azt, amit most olvastál: akkor alakult meg az egyház. Pontosabban az egyháznak a megalakulása, az nem egy ilyen becsapott a villám című Pünkösd, nem arról szól, hanem egy folyamat. S amikor Péter kimondja: Te vagy a Krisztus, erre a válasz az, hogy ő az első Krisztuskövető, Krisztushívő ember. Nem vallásos, meg egyházépítő, hanem ő az, Péter. Nem az, aki a kulcskirály, és nem az, akit kineveztek mindenfélének, hanem ő az, aki először kimondta: Te vagy a Krisztus, és ide kell visszamenni! Ide kell visszamenni ma is, és ide kell visszamenni, hogy mikor mondja ki végre bárki is, hogy Te vagy a Krisztus? Te vagy a Krisztus! Itt kezdődik valami! Nem ébredés, meg tatarozás, meg renoválás, meg egyéb. Ide vissza, az első pontig. Valóban kimondtad-e azt, hogy Krisztus az én Uram? Péternek itt a helyzete nagyon boldog helyzet. Egyrészt ő az első, másrészt ő, mint olyan, nem látta, nem foghatta fel, nem tudta pontosan, kicsoda Krisztus, és mégis tudta. Megmutatta neki maga Isten, hogy íme: Ő a Krisztus. A mi életünkben viszont nemcsak ilyen formák vannak, hiszen Isten is meg tudja mutatni, hogy ott van Ő, de a Szent Szellem is megmutatja az embernek, hogy íme: itt van a világ Ura, Akire szükséged van! A változásoknál mégis azért vissza kell menni odáig, ha már egyszer Péter volt az első krisztusi ember, aki bizonyítottan az akkor, és a többiek is majd, ahogy jött a növekedés, hiszen a tanítványok is előbb-utóbb felfedezték a messiási csodákat, a messiási jeleket és a Messiás ismeretét. De ennek a kornak azért van egy olyan állapota, amire most is oda kellene figyelni, mert ezt éljük. Számtalanszor elő kell hozni, hogy Jézus korát éljük meg most, nem a Krisztus korát, nemcsak a Krisztus korát, Aki itt van, hanem Jézus korát is megéljük. Mi az előzmény? Mi az, amikor kell valamit kezdeni? Mint mondtam, a kezdet mindig akkor kezdődik, ha valami megszűnik. Különben átfedés lenne, különben folytatás lenne, vagy valami változás lenne. Itt megszűnt valami. Mi is történt ott történelmileg? Egyrészt voltak a szadducceusok, másrészt voltak a farizeusok, harmadrészt volt a római birodalom. Ennyi. Ez a három, ami volt. Voltak apróságok, a zélóták és egyebek, természetesen más pártocskák is voltak, de két fő vallási vonulat volt: a szadducceus és a farizeus vonala. S ennek az előzménye, Jézus korának az előzménye, hogy felépítették a templomot. A templomban, úgy ahogy az előző szombaton is beszéltük, szabálytalanul folyt az Istentisztelet, az áldozat szabálytalanul folyt, és egyszerűen – úgy lehet mondani – hogy olyan hányaveti volt. A főpap is természetszerűleg a hatalom irányába sokkal jobban hajlott, mint ahhoz, hogy bizonyítsa, hogy egyáltalán zsidó származású, hiszen az előző főpapok már nem zsidó származásúak, keverékek voltak, edomiták voltak. S egy zűrzavar volt, és a templom, mint olyan, állt, működött, de volt egy réteg, amelyik azt mondta, hogy nekem ez kevés. Ilyen helyen én nem tudok a bűneimmel mit tenni, és kimentek oda, Bemerítő Jánoshoz. A templom állt, és a bűnbánat, bűnbocsánatnak zsidó módon történő, alámerítéssel való bűnbocsánat és bűnbánata, mint olyan, a templomon kívül folyt. Bizony ez nagyon jellemző. Ebben a nagyfelépítményes kereszténységben nagyon keveset beszélünk arról, hogy mi a bűn, mi a Törvény, mi a bűnbocsánat. Egyre inkább kevesebbet beszélünk. Igen, el van világiasodva, mint annak idején a heródesi templomban, el van világiasodva az, aminek elhívása volt valamikor, amit kereszténységnek hívtak, és lett belőle valami, amit nem is tudom, hogy milyen fantázianéven lehet illetni. Ennek köszönhetően persze ott vannak a szadducceusok, akik minden jogutódlást maguknak indikáltak, vagyis ők Sadoknak, a főpapnak az utódjai, tehát övéké minden hatalom. De őket nagyon nem érdekelte semmi, a hatalom érdekelte összesen. Így a szadducceusok ott voltak, miénk a hatalom, uralkodunk, a népnek meg adott Isten Törvényt, nesztek, elszámoltatunk a törvények alapján. De szétválasztjuk a mennyet és a földet. Mi Isten törvényeivel uralkodunk az embereken, Isten meg ott elvan a mennyekben, és nincs itt feltámadás, meg semmi ilyesmi. Szétválasztották a mennyet és a földet. Szétválasztották, nem volt feltámadás, a szadducceusok nem vallották a feltámadást, de Isten Törvényét az emberek felett használták, és méghozzá nagyon keményen. Van egy másik réteg, a farizeusok, akik viszont mégis jobban elérték, mint a szadducceusok a tömegeket, mert ők a törvényeket magyarázták, tanították, saját célra, haszonra, mert ők is szerették a hatalmat és a hasznot. Tehát a szadducceusok és a farizeusok két féle úton környékezték meg a népet. Az egyik egyszerűen csak kemény parancs volt, mondhatnám azt, hogy erkölcstan, mondhatnám azt, hogy hittan és így tovább, és közben semmi köze az egészhez. Mondhatom azt, hogy van egy csomó tanító, manapság már millió számra is, aki farizeusi módon a saját céljára, hasznára, legalábbis azzal ötvözve, megmagyarázza az embereknek, hogy hogyan kell viselkedni, hogyan kell élni. Tehát ők már a magyarázatokkal, a tanításokkal plusz törvényeket raktak a nép nyakába, és ezzel uralkodtak. Tehát itt a nép ott állt, s vannak a rómaiak, ők elnyomók, azzal nincs mit kezdenem. Ott vannak a szadducceusok, a hátuk közepére nem kívánták. A szadducceusoknak a néppel nem igazán volt semmi közük, a szadducceusok inkább a rómaiakkal voltak jó viszonyban, mert valami pecsét kellett azért arra, hogy ők uralkodhassanak. A rómaiaknak meg nagyon kellemes volt, hogy van egy réteg, ami kordában tartja a népet, és nagyon jó viszonyban voltak a szadducceusok és a római hatalom. Mondhatnám megint csak azt, hogy a trón és az oltárnak az egyesülése már ott megvolt. Már megvolt az előzőeknél, megvolt az előző főpapoknál, akik már egyesítették is a trónt az oltárral, a hatalmat a papsággal. Teljesen Isten Törvényével ellentétesen, mint ma is, hozzá kell tennem, ez is működik. Ma is itt vannak a farizeusok, mert annyi bibliaiskola van, és annyi okos ember van, és annyi gyülekezetvezető van, aki mind előadja, hogy hogyan kell viselkedni, hogy nekem jó legyen, hogy a gyülekezetet egyben tudjam tartani. A farizeusság és a szadducceusság ma is működik. Na, ennek köszönhetően, amikor a nép azt mondja, köszönöm, a szadducceusokat nem kérem, köszönöm, a farizeusokból elegem van, köszönöm, a rómaiakkal nem tudok mit csinálni. Volt egy lehetőség, hogy azonnal egy birodalomba akart belépni a népesség, és azt mondta, inkább leszek a birodalomnak az állampolgára, mert az állampolgárnak sok joga van, és sok előnye van, tehát azt szerzem meg, és nem érdekelnek a farizeusok és nem érdekelnek a szadducceusok sem. Ebben a korban, ebben a zűrzavaros korban megjelenik valaki, Aki azt mondja, hogy elközelgett a mennyeknek országa. Elközelgetett a mennyeknek országa, hogy ne uralkodjál szadducceus, és nem is vallod azt, hogy van mennyeknek országa az embernek, szétválasztották a mennyet és a földet, a jövő tekintetében is. S ne uralkodjál farizeus úgy, hogy Isten nevében, Isten Törvényével, ne uralkodj, és ne uralkodjál római, mert ez is egy földi uralom, és bálványimádás. Ennek a három uralomnak az ellentétjeként jelent meg, hogy elközelgetett a mennyeknek országa. Ez a három. S amikor ma ez a három uralom itt van, itt van a nagy birodalmi uralom, itt vannak a farizeusok, itt vannak a szadducceusok, akkor egyértelmű a következő lépés, ami Isten népére bizonyára be fog következni: ki fognak jönni mind a három hatalma alól, ki fognak jönni a mondvacsinált vallásosságból, ki fognak jönni abból a farizeusságból, amiből most már több is van, mint kellene. Ki fognak jönni, és magát a világi hatalmat, mint olyat, a birodalmi eszméket, amit a római birodalom prezentált akkor, erre azt mondja, hogy én nem akarok a birodalomnak a tagja lenni, a globalizációnak a tagja lenni, de viszont valahol kell rendezni a bűnömet. Isten először úgy indít el bennünket, a bűneiddel indít el. Az első lépés Bemerítő János. Az első lépés, Jordán. Az első lépés ez, azután jön, hogy megismered Jézust, azt, Aki szabadít. Megismered a szabadításokat, megismered, és úgy, ahogy Péter megismerte Isten által, megismerte, hogy Ő a Krisztus, nekünk a Szent Szellem már ki fogja mondani, hogy Ő a Krisztus. Ez a jövő útja, és ez, amit Isten tervének érzek, látok, hogy a sok-sok minden, farizeus, szadducceus, és birodalmi eszmék, elvek, és egyebek után, ebben a korban, ami nagyon-nagyon hasonlít ahhoz a korhoz, ebben bűnbánat, Jordán, ismerd meg a szabadítást, ismerd meg a Megtartót, ismerd meg Azt, Aki ígérete volt a világnak. Ismerd meg, és ha ez nem elég, akkor Isten arról is gondoskodik, hogy megmutatja az Ő Fiát. Krisztust mutatja meg. Megmutatja. Ebben kell munkálkodni, hiszen ma már Isten nem szó szerint egyénenként mutatja meg: íme, az Én Fiam, íme, a Messiás, hanem aki Krisztushívő, aki már Péter, annak feladata az, hogy úgy, mint Péter Savuotkor, úgynevezett Pünkösdkor, ő volt az, aki azonnal prédikált. Kiről? Krisztusról. A Szent Szellemnek a kitöltetése annyit jelentett, hogy immáron más embereken át, keresztül, más embereket használva, már bizonyságtevés van, mert én megismertem és bizonyságot teszek. Péter volt az első, aki megismerte Krisztust, felismerte Krisztust, azóta már azért eltelt két évezred minimum, és ma már bizonyságot ugyanúgy kell tenni, mint Péter. Én ismerem Őt. Igen, alkalmas, alkalmatlan időben. Ez a folyamat Krisztusról kell, hogy szóljon. Krisztusról kell szólni, mert különben maradunk a szadducceusoknak a hatalmi vallásossága alatt, maradunk a sok minden okos farizeusnak a tanításai és mégis öncélú uralma alatt. Ez nem más, mint a prizmaépítés, mint a hierarchia építése, ma szinte minden egyházban, felekezetben. Ennek a farizeusságnak vége, hiteltelen már. De az nem hiteltelen, amikor Isten elindít ahhoz, hogy neked bűneid vannak. Amikor magad mész ki, és körbenézel: hova menjek? A templomba, ami bűnös? Ebbe a kereszténységbe, valóban? Ebbe az állapotokba? Ott a templom és nem úgy használják. Ott van Krisztus Testének az ígérete, a kereszténységnek az ígérete. Nem úgy használják. Mit keresek én ott? S meglesz, és meg kell élni a Bemerítő Jánost. Ki oda, és ott találkozni Istennel. Ott alámerülni, és rendezni a bűneimet a Jordán vizében, hiszen a bemerítkezés nem egy tagsági felvétel volt, hanem csak a bűnöknek a megbocsátására tett, látványosnak is mondható bemerítkezés, alámerülés, amit a zsidóság ma is használ. Minden reggel a mikvébe elmegy és más esetekben is a megtisztulásnak a vize ma is működik. De mire várunk? Ébredésre? Reformációra? Nem! Ott a víz. Kezdjük el újra. Ott van a megígért, nincs visszavonva az ígéret. Megtartó született, és örülj, hogy meg vagy tartva, örülj neki, hogy Szabadító született, és örülj neki, hogy van a bűnöktől való szabadulás, és más szabadulás is, és tényleg adjál hálát azért, hogy Isten gondoskodik ma már emberekről, vagy bármi módon, hogy felismerd Krisztust. Felismerd a Messiást. Felismerd. A Messiásról kell beszélni. Nem kell, és nem lehet folytatni a farizeusi útvonalakat, nem lehet a látványosnak tűnő szadducceusi, és teljesen hideg és értelmetlen vallásoskodást követni. Én azt gondolom, hogy Isten egy idő után azért csak megrázza az embereket úgy, hogy te hiszel Istenben, akkor menj a bűnödet rendezni. Hiszen akik kimentek Bemerítő Jánoshoz, mind Istenhívők voltak, és nem tudták a templomban rendezni az életüket. Úgyhogy én úgy gondolom, hogy Isten ebben a korban azt fogja mondani: menj ki oda, mert itt nem lehet. Itt a templom már nem szent, az áldozat már nem szent, az úgynevezett szolgálat, papok már nem szentek. Menj oda ki. Hiszem azt, hogy most is lesznek, nem olyan kaliberű és elhívású előhírnökök, mint Bemerítő János volt, de most is lesz olyan hely, és olyan lehetőség, hogy ott a bűneidet rendezheted, és onnan lépj tovább. Az egyháznak a megváltozása ott kezdődik, hogy Péter megismerte Krisztust. Szomorúan mondom azt, hogy a kereszténység nagy része nem ismeri Krisztust. Nem ismeri, a bűneivel még valahogy elvan, hogy elmentem bocsánatot kérni. Ezt akár az anyósától is megtehette volna, minden vallásoskodás nélkül. De van egy természetes bűnismeret, bűntudat, amit az ember szeretne rendezni, mert mégiscsak bántja, foglalkoztatja. De ez mind-mind a kezdet. Kezdet. De sok emberrel találkoztam már úgy, hogy a bűnömet rendeztem, jobb lett az életem, azután sehova tovább. De sok, de sok. A bűn következményét rendezte, de nem lépett tovább. Nem ment tovább a szabadítással. Most nem arról beszélek, amikor szabadító mozgalmak, meg egyebek vannak, hanem a valódihoz, amikor változik az ember élete. Valóban megváltoznak érzelemben, értelemben, mindenben. Nem lépnek tovább. Nem mernek továbblépni egy szadducceusi uralom alól, ahol jó kisfiú vagyok, betartom azt, amit mondanak, és nincs értelme. Nem beszélnek az örökéletről, hanem kaszárnyarendben odavágják. Krisztusról szó sincs sok esetben. Csak mondják azt, hogy mit kell tenned, mert ők az uralkodók, és ők ezzel uralkodnak, Isten Szavával uralkodnak. Ma is szétválasztják a földet és a mennyet. Isten ott, ember itt, és a földön én uralkodok és nem Isten. De sok ilyen példát lehet hozni. S még több példát lehet hozni a farizeusságra is, hiszen hát mégis én vagyok a főpap, ha nem is a Sádok fiaihoz tartozok, nem vagyok szadducceus. De hát mégis én vagyok, akit megválasztottak, kineveztek, stb., mégis én vagyok, akit felkentek, és ott van a farizeusság, az önmutogatók, a valóban törtetőknek a tábora, ott van. Ahogy szóhoz jut, ahogy papi, lelkész, és egyéb címeket talál ki magának vagy találnak ki neki, abban a pillanatban meg tudja magyarázni a Biblia szavaival, hogy te hogy viselkedj. Erre nincs szükségünk. Nincs szükségünk farizeusra, nincs szükségünk szadducceusra, és egyértelműen, mint a római birodalomra, a mai globalizációra sincs szükségünk. Nincs. Itt kell élnünk, mert ők is ott éltek a birodalomban, azután majd meglátjuk, ez a birodalom hova dob ki bennünket, mint a zsidókat szétdobta a diaszpórába. Meglátjuk, nem kell különösebben kutakodni, hiszen a Bibliának erre is van megemlékezése, előrejelzése. Ez a három hatalom, a szadducceus, farizeus, és a római birodalomnak, a birodalmi hatalmon túl, oda kell koncentrálnunk, hogy itt van a mennyország. Itt van, nemcsak elközelgetett, itt van. Mert ott, ahol Krisztus van, ott már az ország is ott van. Az Ő területe, amin uralkodik, az már előcsarnoka a mennyországnak. Bizony, ott már, ha az a rend megy, ami a teljes tökéletes rend, ami a mennyországban, ott már megkóstolhatod, megérted, hogy itt van, elközelgetett a mennyország. Nem kell nekünk különösebben teologizálni, egyszerűen meg kellene érteni: Krisztus, hova tartunk, hova kell mennünk, és ez nem megszökés, meg kibújás, és egyáltalán, jaj, mi van itt, hanem ki a templomból. Ki a farizeusi uralom alól, ki a szadducceusi uralom alól, ki a birodalom uralma alól: oda ki a Jordánhoz. S majd Ő megmutatja tovább, hogy az Ő Királyságában, a Messiás Királyságában hogy élhetek ezen a földön, és hogy haladok az örökéletbe.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |