Shabbat Mátot-Mászé

Szellemi paráznaság

Elhangzott a Sófár Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati istentiszteletén

2018. július 14.

 

Orbán Béla:

 

Shabbat Mátot-Maszé, ez a heti szakasznak a címe, amikor most elérkeztünk Mózes 4. könyvének utolsó fejezetéhez és hamarosan kezdődik az Mózes 5. könyve. Ebben a részben számtalan, több mint 40 esemény, helyszín van fölsorolva, mintegy összegezve a pusztai vándorlás eseményeit. Bizony, van mit belőle tanulnunk, hiszen a mi életünk is pusztai vándorlás, amikor kijöttünk Egyiptomból, attól a ponttól fogva. Bizony, volna mit, hasonlatosságokat találni, de igazából ennek a szombatnak, ennek a Matót-Maszé szombatjának a lehetőségei közül, a heti szakasznak a részei közül egyetlen egy részt szeretnék elvenni, Mózes negyedik könyvének a 31. fejezetét, a teljes részt. Ez a fejezet önmagában egy komplex történet, ami számunkra rengeteg tanulságot tartalmaz. Így nem olvasom fel a részleteket, a számvetést, hogy mit zsákmányolt Izrael népe, és a többit, egy háború, egy harc után. Megpróbálom lejegyzetelni, és megtalálni, ami ebből ma, számunkra nagyon fontos üzenet, és sokszor lehet, hogy kényes kérdés, de mégis szükséges róla beszélni.

 

Ebben a fejezetben úgy kezdődik, hogy Isten beszél Mózessel. Isten szól Mózesnek, és elmondja neki, hogy álljon bosszút a midianitákon. Ez parancs igazából, és mindjárt meg kell állnunk az első kérdésnél, hiszen bosszút kell állni. Sokan nagyon, nagyon nem szeretik az Ószövetség könyveit, történelmi könyveit, mert telve vannak vérengzéssel, háborúkkal. Meg kell érteni, hogy az egy másik kor volt. Azonnali ítéletek, a megsemmisítésnek a törvényei, minden benne volt. Függetlenül attól, hogy a kegyelem működött, Isten úgy határozott, hogy abban a korszakban a bűn következményét azonnal megítélte a földön. Így voltak a kövezések, és mindenféle ítélet, amit Isten lerendelt az Ő népe számára, illetve a más népek számára szabaddá tette a bűn elkövetését, a bűnnek a szabadságát szabaddá tette, ha szabad ezt a rossz szóösszetételt mondani.

 

Tehát Isten parancsot adott Mózesnek: állj bosszút a midianitákon és te eltakaríttatol. Állj bosszút, és ennek a mondatnak a második felében máris ott van egy figyelmeztetés: a bosszú nem a miénk, a bosszú Istené. Hiszen a midianiták annak idején Istennek, annak a tervének, akaratának álltak ellen a moabitákkal együtt, ami arról szólt, hogy Izrael népének el kell jutnia a Kánaán földjére, az Ígéret földjére, amit Isten adott nekik. Gyakorlatilag a midianiták nem Izrael ellenségei voltak, hanem Isten terve ellen, Isten ellenségeivé váltak, és így Isten jogköre a bosszúállás. Meg kell érteni, hogy a bosszúállás Isten részéről nem történhet meg, nem történhetett meg, hiszen Isten szellem, azonban a földi ítélettétel, a földi dolgok végrehajtásában az Ő népét használja, az Ő népének parancsolja, hogy a földi életben, fizikai, vagy szellemi életben tevékeny legyen, hiszen Isten csak a szellemi tevékenységet, a hatalmat adja mindezekhez.

 

A mondat második része, mint említettem, szintén tanító. Tanító számunkra, hogy Mózes utasításában benne van, hogy utána el leszel takarítva. Egy kicsit csúnya ez a szó, hogy az ember halála után el lesz takarítva, de hát csak a testet, a mulandót kell eltenni, és Mózesnek ez az utasítása, ígérete nekünk is tanulság. Tudnunk kell azt, hogy ha Isten feladattal, küldetéssel, akár harccal bíz meg – bár tudnunk kell, hogy minden küldetés, vagy feladat egyben harcos, hiszen a bűn kiszorítása, vagy megnevesítése már harc ezen a földön, szellemi harc -, nem lehetünk mi a győztesei, nem lehetünk mi azok, akikről szobrot emelnek, nem lehetünk bálványok, nagy hadvezérek, nagy nagyok, nem lehetünk. Mózes sem lehetett nagy, hanem amikor ennek a harcnak vége van, betöltötte a feladatát, el kell mennie, és nincs ünneplés, nincs mauzóleum, nincs semmi más. Tanuljuk meg mi is, hogy Isten munkájában nekünk sincs dicsőségünk! Isten munkájában nem mi vagyunk a fontosak. Hajszálnyi kis semmik vagyunk, akiket használ, akár egyenként is a világtörténelemben, de ez ne tegyen minket soha naggyá. Legyen példa előttünk Mózes élete, parancsa, hogy bosszút kell állni. Egy feladatra kapta az ígéretet: ebben neked semmi közöd, te betöltötted a feladatodat, haza kell menned, íme, már Kánaán határában vagy, nincs tovább, vége a megbízásnak.

 

Mi is történt? Az történt, hogy a moabiták, midianiták nem engedték annak idején a választott népet, hogy tovább jusson. Ismert előttünk Bálák, Bálám története, ismert előttünk az elmúlt hetek tanításaiból is. Bálám, mint varázsló, mint Istent ismerő, de más szellemiségnek érdekből dolgozó ember nem hagyta abba Izrael akadályozását, visszahúzását. Igazából a Sátán kezében mindig van olyan ember, eszköz, hogy gátolja, ha valaki úton van, Isten tervében jár, akkor bizony fékezi. Milyen fékek vannak? Számtalan lehet. Jelen esetben a midianita nők lettek a fékek, hiszen a Sátán nagyon jól tudja, mivel lehet kísérteni az embereket, a férfiakat. Ebben a korszakban mondhatjuk úgy, hogy az ember csak a férfi volt, a nő csak egy eszköz volt, hogy a népszaporulat működjön, hogy legyen minél nagyobb a népesség, amely hadra fogható, amellyel területet lehet foglalni, lehet gyarmatosítani, és lehet termeltetni a későbbiek során, mikor földművelő lesz a nép. Tehát a férfiaknak a legkényesebb, leg támadhatóbb pontját találta meg Sátán, a gileádi Bálám által. A nők odamentek, és paráznaságba keveredtek, önmaguk örömködtek, paráználkodtak, immáron Kánaán határán, Jerikóval átellenben, ott, ahol az utolsó állomás volt, már majdnem benn voltak Kánaánban. Nincs ez másképp a mi életünkben sem. Amikor elindul valaki, megtér, elindul a pusztai úton, ami előkészület ahhoz, hogy bekerüljön a szolgálati helyére, az Istentől elrendelt helyére, akkor jönnek a kísértések, az utolsó pillanatban. Az utolsó pillanatban akár a dicsőség, akár egy nő, akármilyen kísérthetőség által. Hiszen a Sátánnak nem az a célja, hogy újjászületett emberként szolgáljon, és Isten tervében járjon, hanem maradjon a pusztában, aztán majd csak meghal, majdcsak összekeveredik, eltűnik. A midianita nők ebben voltak az eszközei a választott nép történelmében, a jelen olvasott történetében.

 

A történetről, mint ígértem, jegyzetelek. A történet úgy folytatódott, hogy Istennek van egy akarata, ami egyértelműen eldöntött, és véghez viendő. Nem kérdés, hogy győzelem lesz belőle, hiszen ha Isten a döntését nem vonja vissza, akkor az meg is fog történni. El is indult a csatába Izrael törzseinek ezer-ezer harcosa, 12 ezer ember. Mérhetetlen győzelmet arattak a midianiták felett. Olyan győzelmet, ahol a férfiakat megölték, és a kornak megfelelően, rabságba, foglyul ejtették a nőket, gyermekeket, vagyonokat, állatokat, kincseket. Mindazt, ami abban a korban érték volt, magukkal hozták, és megálltak Mózes előtt, hogy megjöttünk a csatából, győztünk, és lásd, ezt hoztuk. Mint említettem a férfiakat megölték, és itt elérte a Sátán eszközének a sorsa, méltó büntetése Bálámot is, felkoncolták az izraelita harcosok. Istennek az ítélete nem csak a midianitákon, hanem Bálámon is néhány idő múlva végre lett hajtva. Tehát megjelentek ott, és Mózes mérges lett. Mérges lett Mózes, és ilyenkor az ember elgondolkodik, ugyan miért mérges? Hát ott vannak a nők, gyerekek, arany, ezüst, minden. Tulajdonképpen úgy jöttek vissza, győztesen, megrakva a győztes zsákmányával, és Mózes felteszi a kérdést: nem emlékeztek? Meghagytátok a nőket, akiknek már férfiakkal volt dolguk? Meghagytátok a nőket, nem öltétek meg őket, pedig tudhatjátok, hogy pont miattuk volt az, amit az előbb is elmondtam. Pont miattuk volt az, hogy Izrael népe bajba került. Izrael népe Isten előtt került bajba, amikor paráználkodott a midianita nőkkel. Ők hozták rátok a bajt, és még meg akarjátok tartani őket? Bálám utasítására ezek a nők bajt hoztak Izraelre, és a baj hordozóit, okozóit meg akarjátok tartani? És itt el kell gondolkodni, hogy mennyire mai ez a történet.

Meg kellene érteni, a mai korban is, minden kapcsolatunkban, minden közösségünkben, a házasságtól kezdve mindenben, akik együtt Isten akaratában járunk, hogy nincs tolerancia, nincs öncélú haszon, nincs haszon Isten elrendelésével szemben. Nem lehet, hogy idegen nyereséget, zsákmányt Isten tisztának tart!

 

Miért pont ezeket a nőket kellett megölnie később? Megölték őket, Fineás ott volt. Mégis, miért kellett meghalniuk? Azért, mert paráznák voltak. Milyen paráznák voltak? Nem csak Izraellel voltak testi paráznaságban, hanem a testi paráznaságot megelőzi egy szellemi paráznaság is. A mai korban is. Aki szellemben parázna, annak parázna gondolatai, érzelmei vannak és ezt testben is meg fogja valósítani. Ha kínlódik, ha visszafogja magát, akkor is, előbb-utóbb bele fog esni a paráznaságba. A szellemi paráznaság az, amiért itt meg kell halnia a midianita nőknek. Az a paráznaság, amely a férjeiken, pontosabban az embereiken keresztül motiválta, elérte őket. Hiszen abban az időben a nőnek nem volt semmi önálló gondolata, akarata, döntése, és így tovább. A nő egy eszköz volt. Teljes fennhatóság a családban az apáé volt. Az apa a teljes fennhatóságot átruházta a férjre, aki szinte megvásárolta, és ezzel minden jogkört gyakorolt felette, és ebben benne volt a bálványimádás, és minden szellemi uralom, ami jellemző egy népre, a férjére, arra, akinek a birtokába került. Ezek a nők, a férjeik birtokában, ugyanannak a szellemiségnek a birtokában működtek, annak a céljaira szülték a gyerekeiket, annak működésének a céljaira segítették a növekedését, fejlődését. Ezért kellett meghalniuk. A szellemi paráznaság miatt. Mai nyelven, mai korra vetítve, bizony el kell mondani, hogy szellemi paráznasággal nem vállalhat viszonyt az, aki Isten népéhez tartozik! Nincsen tolerancia! Nincsen semmiféle tolerancia, hogy ő is hozott egy kis szokást, és majd én is igazodok, és ketten csinálunk egy harmadikat. Bármennyire is világvallás lett a befogadó vallás. Pontosan ez a következménye, és Isten válasza ennek a képződményére, hogy meg kell ölni a kapcsolatot, hiszen a paráznaság hatása tovább halad egészen az ember teljes lényére.

 

Kényes kérdés, de beszélni kell arról is, hogy ez által nem lehet felemás házasság? A mai korban, a kegyelem korszakában élünk, bár akkor is volt kegyelem, nehogy valaki félreértse, hogy a törvény idejében voltunk. Hiszen Isten saját maga mondta, hogy annak kegyelmezek, akinek akarok, mert ott a törvény és a törvény meg nem tartása, áldás és átok, ítélet, azonnali ítélet kérdése volt. A Földön történt, jött létre az embernek az önmagát való megítélése, ítéletre vitele, hogy engedelmes volt-e Istennek, vagy sem? Betartotta-e Isten tanácsát, akaratát, vagy sem? Ebben mi már jobb helyzetben vagyunk, mert a golgotai váltság után van lehetőség, kegyelem arra, hogy valaki újjászülessen, a régi szellemiségétől megszabadulva, testileg-lelkileg élve, de már új életet élve menjen tovább. Mindenképpen hasznos és jó dolog, ha egy hívő embernek a társa nem idegen szellemnek a hatása alatt van, mert ha csak egy kicsit is, ha részben is, az kihat a testi, lelki kapcsolatokra. Akkor már nincs egységes gondolat, egység szellemben, egységes érzület. Ahol nincs egységes gondolat, érzület, ott bizony, már a férj keresi mással az egységesülést, az azonosságot, és testi-lelki szinten mással is képes közösségben, egységben, odaadásban lenni, vagyis nincs teljes egység, nem tekinthető még házasságnak sem, Isten akaratával. Isten akaratában persze ott van a kegyelem, ott van egy bizonyos idő, amíg megváltozhat valaki, amíg új életet kaphat. A mi feladatunk, most ez az áldás, hogy szükséges a más szellemiségből érkező férjnek, vagy feleségnek megtisztulnia, megszabadulnia, abszolút újszülöttnek lenni a régi dolgoktól, a régi szellemiségtől, ami a testnek, léleknek a rongálására, bűnösségre indít, különben ketten nem lehet betölteni Isten akaratát, törvényeit, elrendelt célját nem lehet elérni, amit az életünkre adott. Van egy idő, amíg az ember együtt van azzal, akivel szellemben nem teljesen egy, és testi, lelki szinten összhangban vannak, de idő kérdése, és változások gyümölcse, ahogy az emberek is változnak, a kívülről jövő impulzusok, érzések is jöhetnek kívülről és azok változásai miatt is, bármikor felborulhat a testi, lelki egység, és mehet romba egy közösség, akár házassági közösség is, mert nincs meg az egység. Izrael népe ebben elbukott a midianita lányok kísértésében. Ők maguk hasonultak meg, és a saját testüknek, lelküknek, elképzeléseiknek megfelelően, bizony Isten akaratát, mint olyat kisebbítették, szorították háttérbe helyezve a saját érdekeiket pedig maguk elé. Hiszen úgy gondolták, a midianita lányok nagyon jó a testünknek, lelkünknek is, és arra gondolunk, hogy mi most bemegyünk Kánaánba, milyen jó, hogy sokan leszünk. Ha arra gondolok, hogy milyen nagy családom lesz, nekem kevesebbet kell dolgozni, milyen nagy családom lesz, meg fogok gazdagodni, ebben a nagy családban én leszek a törzsfőnök, vagy a családfő, akinek rengeteg alattvalója van. De milyen jó, hogy szaporodtunk! Tolerancia.

 

Mindezek, amiket itt most elmondok a midianitákról, a mai korban abszolút itt van keresztény és zsidó területen egyaránt. Itt van, és ezt úgy hívják, hogy progresszivitás: keressük egymásban a jót, keressük egymás érdekét, gazdagodjunk meg együtt, fogadjuk el egymás értékeit. A toleranciának a négyzetre emelése, módosított változata, amikor progresszivitással megyünk tovább, nem elfogadjuk a másikat, hanem befogadjuk, de közben tudjuk, hogy amikor befogadtunk mást, akkor kiszorítjuk egy részét, majd a teljességét annak, amit Isten akart az életünkön. Megszűnik. Megszűnik ebben az esetben a zsidóság vallási, hitbeli állapota, és lesz egy kulturális zsidóság. Amikor a kereszténység a toleranciával elindult, és évtizedek óta hangoztatja, elindult egy olyan folyamatban, amikor kulturális kereszténység, fogyasztói kereszténység szintjén meg tud bárkivel, bármit élni egységben, nem a Szentélyben, hanem a templomudvaron, ahol zsibvásár van. Ez a midianitáknak a terve volt, és Isten akkor parancsolt. Ez a parancs akkor és ma is érvényes. Nem lehet közöd idegen szellemiséghez!

Valójában hogy néz ez ki? Nagyon kényes kérdés, mégis el kell mondani. Ha valakivel volt egy házasságod, testi, lelki közösségbe kerültetek, egybekeltetek, közösültetek, ahogy mondja a magyar, egybekeltek. Ez akkor történhet meg, amikor az ember hitetlenségben cselekszik. Hitetlenségben, vagy gyenge hitében cselekszik, előtérbe kerül a testi, a lelki, és a szellemit úgy nem veszi figyelembe, hogy mindennek a motorja, lényege és katalizátora, felügyelője az embernek a szelleme, akit természetesen a Szent Szellem irányít, emlékeztet és véd attól, hogy az ember idegen szellemiség felügyelete, uralma alá kerülhessen.  A testi-lelki kapcsolatnál, bizony, ha a szellemi nincs meg, ez a kapcsolat lehet csodaszép házasság, de nem állja ki az idők próbáját, mert valahol, valamikor valaki gondolati szinten is félrelép, mással találja meg a közösséget lelkileg éppúgy, mint testileg is.

 

Lehet-e tehát felemás? Nem lehet! Változni kell! Tudjuk meg azt, hogy valamikor a hitetlen társaddal egy voltál, akkor szellemben, lélekben, testben, jó értelemben, egyek voltatok. Együtt követtétek el a bűnt, együtt voltatok annak a szellemiségnek a hatalma alatt, amelyiktől Isten azt akarja, hogy légy szabad. Ma van lehetőség önmagadnak nem midianitának lenni, és megtagadni azt a szellemiséget, amit hoztál otthonról, amit átörököltél, amit hagyományként, kultúraként, identitásként, és sok szép más hangzatos néven hoztál magaddal, hogy újjászületettként a te identitásodat Isten szerint, a te megéltségedet, bizonyságodat Isten szerint. A te kultúrádat, ne kultúrád legyen, hanem bizonyságok serege. Ne kitalált identitásod legyen, vagy olyan identitás, amely igazság szerint nem Isten szerinti identitás. Ne azt vidd tovább, hanem tisztulj meg ezektől, hogy felvehesd mindazt, amit Isten neked adott. És amikor ez megtörténik, megkaphasd a hozzád illő társadat, aki ugyanabban az identitásban azonos veled, ugyanabban az érzelemben, tudásban veled egyesül, eggyé lesz. Tudnunk kell, hogy ha valakivel közösségbe kerülünk, akkor vele azonosulunk is, bizonyos mértékben. Nem csak a testünk emlékezik az előző nőre, vagy férfira, nem csak az emlékeink, érzéseink zörögnek és rezonálnak időnként egy válás, vagy útelágazás után, hanem, ha megmarad a szellemi, akkor megmarad ez is. Emlékezni fogsz a régire, és viszonyítasz, és elromlik az új házasság, kapcsolat, az új gyülekezet, és akármi. Istennél nincs kettőség. Istennél nincs tolerancia. Istennél nincsen midiatizmus, nincsen szellemi paráznaság. Istennél, aki az Ő útján van, csak azokkal mehet, aki testben, lélekben, szellemben egy, azonos.

 

Lebontva tehát a házasságtól, a más lazább kapcsolatokig, mind Isten szelleme uralma alatt kell, hogy legyen, Ővele mehetsz be Kánaán földjére. Megmaradhattak a hajadon lányok, a gyerekek, megmaradhattak ők és a kincsek. Miért ők maradhattak meg? Azért, mert ők még olyanok, mint az újszülöttek. Ők még taníthatóak, ők még apára szorulnak. Ők még annak idején felügyeletre, védelemre szorultak, a hajadon lányok. Ők még képesek voltak teljes tisztasággal elfogadni az új családot, az új identitást, az új népet, és azt a feladatot, amit már együtt elvégezhetett a választott nép többi tagjával, aminek a részesévé is válhatott. Ugyanúgy a gyerekek megmaradhattak. Itt érthetjük meg azt, hogy egy újjászületett ember, Isten népének megmaradhat tagjának, azonban, aki hozta magával a régit, a midianita szellemiséget, a szellemi-lelki paráznaságot, annak nincs helye. Nem fizikai megsemmisítést parancsol Isten, hanem azt, hogy határolódj el tőlük!

 

A választott nép ebben a helyzetben, a midianitákkal való találkozással, bizony bemutatta a ma emberének az állapotát. Az öncélú, az istenkedésre törekvő embernek a tulajdonságát. Akkor is ugyanolyan volt az ember. Akkor is. A történelem során, és később tapasztaljuk majd a további heti szakaszokban is, Izrael népét nem csak a midianita nők által kísértette meg a Sátán, hanem megkísértette az elfoglalt föld népeinek ott maradt tagjaival. Ott is megkapta Izrael a parancsot, hogy irtsd ki, zavard ki, tisztítsd meg a terepet! És milyen az ember? Megmutatja neked Izrael népe! Dehogyis! Jó lesz az nekem, szolgának. Jó lesz, hogy helyettem dolgozik, jó lesz nekem segítőnek. Sőt! Jó lesz nekem, hogy megtanít, hogy kell a földet művelni. Honnan tudnám én a pusztában, hogy kell a földet művelni? És újabb, és újabb kísértések. Izrael népének ugyanilyen paráznasága, ez az öncélúsága, ami paráznasággá megy át, ez, ami megint csak végzetes lett, Jordánon keletre, épp úgy, mint Jordánon túl, a Kánaán területén. Azokkal a népekkel barátkozni kellett, ahelyett, hogy lezárjon a szellemi paráznaság, a bálványimádás előtt. De tudjuk meg! Ez a nagy tolerancia, hogy jó lesz nekünk akármi, odáig vezet, mint a választott nép életében, hogy szépen eltanuljuk tőle nem csak az ételek készítését, nem csak a szokásait, nem csak a jót, hogy hogyan használ, mit használ munkaeszközül, nem csak a gulást, nem csak a scsít, vagy akár a szlovák másik ételt, hanem bizony átvesszük tőlük az isteneiket, a bálványaikat is. Hogy is történik ez? Úgy, ahogy ma folyik a gyarmatosítás. Ma, ha csak körbenézünk, láthatjuk. Hát, először, csak barátkozunk. Először csak átküldjük a kultúránkat, ez kis népi tánc, ez, az, amaz. Aztán, a kulturális kapcsolatok után, megjelennek a térítő papok, átmegy a vallás. Aztán a hittérítők után megjelenik a pénz. A pénz után megjelenik a hatalom, mivel a pénz hatalmat jelent ma, és ez a hatalom elfoglalja egy másik országnak jelentős részét. Mert a hatalom már politika, beleszól a helyszínen.

 

A választott nép ugyanezt fordítva is megtette. Ő befogadta azokat, akiket ki kellett volna irtani Kánaán földjén. Jó lesz nekem munkásnak, hát, hiszen én nem tudok kapálni, ültetvényezni! És megtanulta a bálványimádást, megtanulta a szokásait, és átvette a bálványait. Ez folyik ma is, minden irányba! Befogadunk, kiküldünk.

 

Meg kell érteni, Istennek terve van az egyénnel, a népével, és népekkel is! Meg kellene tanulni, hogy van határa a barátságnak, és nincs határa, amit mi szabunk, Isten parancsának, mert Ő szabja meg a határokat, a kapcsolatokat, a közösségeket, a házasságokat, és mindent Ő! Ha az Ő népéhez tartozol. Különben a Sátán arat. A keveredés a Sátánnak nagy-nagy fegyvere. Nem azzal akar a keveredéssel bajba hozni, hogy a rosszat kínálja. Dehogyis! Téged olyan helyre akar vinni, ahol jó neked, vagy olyanokat akarsz befogadni, akikből hasznod van. Akikkel önző célból uralmi, hatalmi hasznod van. A választott nép ezen bukott meg. Jó lesz a midianita nő, mert az akkori korban kincs a nő. A hatalom záloga. Ma mi a kincs? Azt kínál fel neked a Sátán, azt. És, ha te toleráns vagy és azt mondod, jaj de jó, akkor ugyanúgy Isten akarata ellen tudsz menni. Tehát jól gondold meg, hogy ami neked olyan jó, meg hasznos, meg a gazdagodásodat növeli, az tényleg Istentől van? Nehéz kérdés ez, de ezen el tudunk bukni. El tudunk bukni a gazdagságunkon, azon, hogy mások szolgálnak nekünk. Nagyon hétköznapi példát hadd hozzak. Amikor az ember elmegy, körbenéz más tájakon, sokszor elszörnyülködővé válok, amikor látom, mivé lesz az ember, mikor kiteszi a lábát a saját régiójából. A pincért szolgának nézik. Ő a szállodában egy főúr, akit kiszolgálnak, és ő az, aki mindenre, de mindenre jogosult, miközben nagyon sokba kerül neki az egész, és közben egész héten, egész hónapban ő a rabszolga a munkahelyén. De bennünk van, hogy istenek akarunk lenni minimum a másik ember fölött. Bennünk van, hogy meg akarunk gazdagodni a másik ember bőrén. Bennünk van az önzés, mert emberek vagyunk, Isten pedig az önző embernek szól, ne légy toleráns! Nem lehet úgy egy kicsit megtanulni, hogy lehet jól élni, mint tette a választott nép Kánaánban, nem lehet másokat használni a saját céljaidra! Meg kellene tanulni, hogy Istennek ez nem tetszik! Ez nem az Ő akarata. Nem az Ő akarata, hogy elfoglalj, lefoglalj embereket, és rabságba vigyél, és az sem az Ő akarata, hogy saját ötleted, saját céljaid szerint, uralmad alá, rabságba vidd. Istennek ilyen célja nincsen.

 

Istennek van terve rád, családodra, házasságodra, népedre, és ma ez mind-mind veszélyben. Mert tolerancia mindenütt, nem számít. Szellemi paráznaság mindenütt. Mindegy, csak hasznom legyen belőle. Mindegy, hogy karizmatikus paráznaság ez, vagy csak úgy alárendeled magad egy egyháznak, gyülekezetnek, bárminek. Odaadtad magad érdekből, ezt paráznaságnak hívják! És odaadtad magad érdekből bárkinek, bármikor, bárhol, lehet, hogy pontosan a határon talált meg a Sátán a kísértésével, hogy nem tudod betartani, ami a boldog házasságod, a boldog családod, és azt, ami Isten népének a teljes öröme, boldogsága.

 

A midianitát öld meg! Azt, aki közös szellemben a bálványimádással, azzal az istennel, amelyik nem az örökkévaló Isten. Öld meg! Nem az embert, hanem a kapcsolatot, a közösséget. Ne egyesülj vele, mert más gyerek fog születni! Kapcsolatod lehet az újjászületettekkel, a gyerekekkel, az újjászületettekkel, akik hajadonsorban még érintetlenek. A többinek nincs helye azon az úton, ami a tiéd, ami az ígéret földjére, a szolgálatodra visz. Ne add el magad, és ne tegyél rabul senkit! Istennek való engedelmességben, alázatban menjél tovább! Sok kísértés fog érni. Sok kísértésben, akár meg is nevesíthetem, elbuktál. Mert ez olyan jó! Ezek itt laknak a világban, tanuljuk meg tőle! És elveszítjük Isten akaratát, elveszítjük Isten törvényét, az engedetlenségünk, a lázadásunk által. Ne húzzunk határokat a mennyország és a földi élet között! Ne építsünk sorompókat és falakat a saját utunk elé, amiken mi nem mehetünk át. Mert a te nagyravágyásod, a te rongyrázásod, a te paráznaságod, szellemben, lélekben, fizikailag megállít, és bár belátsz, hogy van Isten, van megváltás, örökélet, te oda nem jutsz be. Nem kárhoztatok, de jelen esetben ez egy állapot. A midianita állapot. Vigyázz az Úton! Az utolsó pillanatban jön a kísértés! Szomorúan nézem, amikor valaki megmenekül a maga nyomorából, Egyiptomából, amikor éli a hívő életét, elér egy pontig, jól érzi magát, biztonságban érzi magát, és megszédül. A pogányok útjára lép, a világi módszereket használja, beáll a nagyképűség, beáll „az én vagyok én, lássátok, mit csináltam, lássátok, mim van!”, és másokat csicskának néz, elfoglalt szolgákká teszi. Nagyon nagy kísértés ez, de Isten szemében nagyon nagy bűn is. És ha ezt megteszed, az paráznaság lélekben, testben, szellemileg is, tudd meg, hogy nem Izrael ellen, nem a földi ember ellen tettél, Isten ellen tettél! Mint ennek a történetnek az elején is, Isten áll bosszút. Nem Mózes, vagy a zsidó nép. Nem.

 

A szellemi paráznaság Isten elleni bűntény! Egyedül Isten bocsáthatja meg irgalmas kegyelmével, vagy kegyelmes irgalmával. Ott már ember nem tud lépni. Akkor embernek kellett megölni, most viszont neked kell imádkozni, hogy benned is ölje meg a midianitát. Benned is ölje meg azokat az érzéseket, amik a midianitával, a paráznasággal meg tud egyezni, rezonál. Szabadítson meg, tegyen újjá, helyezzen arra az útra, hogy valóban Isten népe legyél, és ha még nem vagy Isten népe, akkor legyél hajadon, vagy gyermek, hogy Isten népébe tudj csatlakozni, és az Ő ígéretében, tervében apró, de nagy eszköz tudj lenni.

 



 


AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2019 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat