Orbán Béla:

 

Shabbat Háázinu

88. Zsoltár

Vajon a halottak dicsőítik Istent?

 

Elhangzott a Sófár Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati istentiszteletén

2018. szeptember 22.

 

Olyan jó, hogy így szombaton összejöhettünk, és vegyük elő a 88. zsoltár 10-11. versét:

„Szemem megsenyvedett a nyomurúság miatt, kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet. Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Szela.”

Senki ne ijedjen meg, nem rólam szól a történet. Senki ne ijedjen meg, nem az én szememnek az állapotáról van szó.

Ez a zsoltár eléggé árnyaltan bemutatja valakinek a rossz állapotát. Koráh zsoltára, és a továbbiakban meg van nevesítve, kitől származik. Tehát nem Dávid zsoltára, pedig ő is átment az életében elég sok helyzeten.

Azért is vettem elő ezt a gondolatot, ezt a zsoltárt, hogy vajon a holtak dicsőítik-e Istent, mert igazából ez mai kérdés, és mai kérdéseinkre ad választ: ki dicsérheti Istent? Egyértelműen itt a kérdésben benne van a felelet is, hogy a holtak nem fogják Istent dicsőíteni, nem fogják dicsérni Istent.

A mi életünkben pedig ott van, hogy nagyon sok esetben, ha körül nézek, akkor a korunk miatt is, de nemcsak a korunk miatt, hanem minden ember életében ott van, hogy nagyon nehéz időket élünk meg. Nagyon nehéz, imádkozunk, senyvedünk, sorvadunk, szenvedünk. Az életünk nem másról szól, mint folyamatos harcról, s ezt különböző módon éljük meg: valóban kapunk sebeket, valóban vannak fájdalmaink. S mégis felteszem a kérdést: valóban van-e ilyen zsoltár a szívünkben?

Egy ilyen, szinte számon kérő zsoltár, hogy Istenem, csináljunk már valamit, mert, ha meghalok, akkor ebben a helyzetben, akkor: hát ki fog Téged dicsőíteni? Van-e olyan nehéz helyzetünk, és a mi nehéz helyzeteinkben hogyan viselkedünk? S ebben a pillanatban el kell jutni a dicséretnek a kérdéséhez, dicsőítésnek a kérdéséig. A dicsőítésnek a kérdése számomra nagyon sok mindent megvilágít, hogy ez a kérdés mennyire nem egy dolognak a kérdése, a dicsőítésnek a kérdése. Azért, mert nem tudjuk, nem egészen értjük azt, hogy egyáltalán: mi az, hogy Istent dicsőíteni? Nem egészen tudjuk. Nem tudjuk azt a hármasságot, amit meg kellene élni az egész életünkben valamennyiünknek, hogy a sorrendiséget, a hármas sorrendiséget meg kellene tartanunk. Márpedig azt, hogy Isten magasztalása után, Isten iránti hálaadásunk után, dicsérhetjük Őt. Ez a három, ha nincs együtt, akkor külön-külön mind a három nem ér semmit.

Lehet, hogy botrányos, amit mondok. Ha nem magasztalom Istent: nem Ő az Egyetlen, első, úgy, ahogy a Tízparancsolatban is benne van, hogy nincs más, csak egyedül Ő, akkor teneked hálaadásod csak részben lehet, vagy hamis. Dicsőítésed pedig lehet, hogy önámítás, önkábítás, de nem Istent dicsőíted. Ha nincs Isten magasztalása első helyen, akkor nincs Isten dicsőítése. Ha viszont nincs hálaadás a szívedben, akár ma, akkor te nem dicsőíted Istent. Ha nincs hálaadás a szívedben, akkor a te dicsőítésed valami elméleti dicsőítés, mert elméletileg lehet magasztalni Istent. Mert azt hiszem, hogy még a világiak is bizonyos szinten magasztalják Istent, hogy van Valaki, ott fent, egyedül, mindenek felett. A Sátán is nagyon jól tudja, hogy nagyobb nála Isten, nagyon jól tudja.

De a hálaadásunk is ugyanúgy lehet teljesen fals, teljesen nem jó, amikor hálát adunk azért, ami nem Isten szerinti. Amikor a testünk ad hálát, amikor az érzelmeink, úgy kielégülnek. Ez a hálaadás valójában azt jelenti, hogy az életemben Isten, a magasztalt, vagy olyan sikeres ember lettem? Olyan megtaláltam a helyemet, olyan jól megsimogatnak az emberek, olyan jól vagyok. Valóban Isten dicsőítése, ha nincs helyén a magasztalás és a hálaadás? S amikor a dicsőítésről beszélünk: ki dicsőít téged? Azért gondoljunk bele, ha az ember elmegy gondolatban vissza a történelembe, akár a rómaiaktól megtaníthatjuk, hogy mennyi diadalív, és egyéb volt. Dicsőítették, még a felszabadító hadsereget is, dicsőség neki.

Mikor dicsőítjük Istent? Ha történik valami. Nem, amikor elméletben: van egy Úr, meg az Úr, meg az Úr. Tett-e valamit az Úr a te életedben? Alkalmas voltál-e arra a felmagasztalás által, hogy Ő az életedben valamit a helyére tegyen úgy, hogy te hálát adva, szívből dicsőítsed őt. Szívből.

Nem a szájból, csak úgy lazán: hogy jaj, de jó Uram. Ahogy elmegyek egy dicsőítő alkalomra, ott énekelgetnek, meg nagyon jól érezzük magunkat, és nem történik semmi. Vajon nem baj ez az életünkben, hogy ez a hármasság nincs meg? Úgy tudjuk, Ki az Isten. Állandóan arról beszélünk, hogy az Úr, az Úr, az Úr, és nem történik semmi az életünkben. Semmire nincs hálaadásunk. Azért, miért? Mert a testünk és a lelkünk vágyai szerint élünk. Ezért. Pontosan. Tudjuk kicsoda Isten, ki is mondjuk megtérő imával, hitvallással, akármivel. Nem tudom, hány hitvallást ismerek mindenféle egyháznak a különböző ágazataiból. Rengeteget ismerek, protestáns szinten különösen, és közben halottak.

Ja, a halott nem feltétlen arról szól, hogy valakit beraktak a koporsóba, vagy a gödörbe, akárhova. Nem erről szól a halott. Hanem arról szól, hogy meghaltál érzelmileg, meghaltál nem testileg, hanem lelkileg meghaltál, illetve a szellemed félig-meddig halott. Tényleg akkor tudod dicsőíteni Istent? Hiszen Ádám óta mi valahogy félhalottak vagyunk emberként. A szellemünk nem halt meg, mert Isten nem engedte, hogy az ember végképp megszűnjön, hanem csak valami-valami hajszállal kapaszkodunk Istenhez szellemileg. Isten pontosan ezt akarja, hogy végre a halálból az életre kerüljél.

Nem kerülhetjük ki, el kell végre jutni az újjászületés kérdését megbeszélni önmagunkkal is: élsz-e vagy vallásos ember vagy? Ez a kérdés. Élsz-e, vagy a testednek, lelkednek jó dolgokért odaböksz egy szót: köszönöm Istenem, ma ki tudtam fizetni a számlámat, köszönöm Istenem, hogy esik az eső, vagy nem esik az eső. Tényleg, élsz szellemileg? Élsz? Tényleg? Vagy olyan félig-meddig is-is-ben vagy. Minden ember abban van, hiszen Istennek minden emberteremtménye egy szálon ott van azért, kapcsolatban van Istennel az ösztönei által, a pozitív ösztönei által ott van.

De valóban élek én? Vagy csak úgy az ösztöneim szerint hálákat adok, úgy elmondom, hogy tényleg Isten az Isten. Tényleg rendben van az újjászületésed? Tényleg szellemben Ő átvette teljesen a hatalmat a gondolataidon, az érzelmeiden, az akaratodon, és így a testen is? Átvette-e? Mert csak akkor tudsz hálákat adni. Csak akkor tudsz dicsőíteni, ha élsz. Szellemben élsz-e? S nem feltétlen arról beszélek, hogy spirituális élményeid legyenek, hanem élő kapcsolatban legyen a szellemed Isten Szellemével, Krisztus Szellemével. A Szent Szellem által tudjad, hogy ma, most mi a következő lépés az életedben.

Egyáltalán tudod-e, hogy Istennek egyetlen egy terve van veled: az, hogy ember légy. Egyetlen egy terve, hogy ember legyél. Persze ehhez tudni kellene, hogy a tested és a lelked, az nem egészen azt jelenti, hogy te ember vagy. Az állatnak is ugyanúgy van teste, és lelke. Igen. Az ember több ennél. Az ember – vissza kellene mennünk oda a teremtéshez, hogy mi Istennek a terve az emberrel – így benne az emberiségben veled mi Istennek a terve: az, hogy dicsőítsed Őt. Ez Isten terve az emberiséggel. Azért teremtette Isten az embert, hogy Őt dicsőítse. Nem zenekarként, nem hébe-hóba. Hanem a teljes lényével. A teljes lényével Őt dicsőítse.

Úgy, mint Isten mintapéldánya legyen, hogy az ember létezése, működése, Ővele kapcsolata, az Ő dicsősége legyen. Isten dicsőségére kell lenni. S Isten dicsősége az emberré válásodnak ez a három formája az, amit mindenképpen meg kell élned. Istent elfogadod minden fölött, magasztalom, hálát adok neki, hogy megtanít emberré válni, megtanít arra a törvényekre, amit bizony elvetettek, ismeretlenek az ember előtt, mivel megnyitotta a tudásnak a lehetőségét. Hálát adni, hogy ebben a helyzetben megismerhettem az Ő akaratát, törvényét, végrehajtási utasításait. Hálát adni, és mindezek után dicsőíteni Őt: és ebben a pillanatban leszek ember. Addig csak egy élőlény vagyok. Egy élőlény, aki természetesen ragaszkodik minden mulandóhoz, a testem kívánságához, a magam kis okos fejéhez, vagy másnak a teológiájához – oly mindegy – akaratához, érzelméhez, tudásához, lelkéhez. Lelki és testi ember, és a szellemi, mint olyan, halott.

Itt a zsoltárban – én úgy érzem – az a kérdés számunkra ma, hogy szellemben élsz, vagy halsz? Ha te szellemben félig élsz, agonizálsz, élsz is, meg nem is, akkor te Istent nem dicsőíted. Akkor te nem vagy ember: Isten akaratában élő teremtménye. Nem vagy az. S itt kell megértenünk, hogy Istennek az a terve az emberiséggel, hogy visszatérjen arra az állapotára, a teremtett ember állapotára, amelyik még nem ment be a bűnbeesésbe. Ez Isten célja és terve. S ebben viszont tart bennünket annyira egyéniségnek, pontosabban a szabad akaratunkat annyira nem vette el, hogy van lehetőség. Van lehetőséged.

Kevés, ha magasztalom Istent, Isten-hívő vagyok, kevés. Kevés, hogy hálálkodok mindenért. Kevés. Kevés, hogy dicsőítem Őt, minden történés nélkül, minden alap nélkül. Isten a teljesség Istene. Ő azt akarja, hogy te ismerd meg Őt, légy Vele kapcsolatban. Adj hálát azért, hogy tudod, mi Isten Törvénye, hogy megtanuld a természeti, akármilyen törvényeket, megtanuld ezen a Földön, hogy egyre inkább hasonlíts ahhoz a teremtményhez, amelyiket Isten embernek nevezett, amire azt mondta: jó.

Isten, amikor a teremtésnél azt mondta, látva mindent, hogy jó, az nem a ma emberére szólt. A ma embere, ami nem jó: az te, meg én vagyok. De utunk van arra, hogy megjavuljunk bizonyos szinten, nem önmegváltásról beszélek. Hanem az Ő törvényében, rendben, egyre inkább megszabaduljunk, megtisztuljunk, megszentelődjünk, hogy valamikor az Ő kegyelme által, az Ő akaratában Vele együtt lakhassunk, élhessünk: újra emberek lehessünk.

Magasztalod Istent? Nagy kérdés. Ennek a mai világnak a mai trükkje. Magasztalom a lóvét, a pénzt, magasztalom a pásztort, a gyülekezetet. Nem tudom, hányan vannak a fejed fölött? De magasztalsz te sok mindent, Isten helyett. Leginkább önmagunkat tudjuk, olyan szép, és áldott, meg minden, okos vagyok, nagy vagyok. Ez az első: én vagyok én. Ez korunk jellemzője, egyébként a bűnbeesés óta állandóan, csak most már fokozottabban. Azután, amikor a testünk, lelkünk uralkodik felettünk, önmegvalósításban, ösztöneinek a kielégítésében, akkor hálát adunk mi mindenért. Hogyne. Az euró árfolyamáért hálát tudunk adni: hogy nekem milyen jó. Hálát tudok én mindenért adni, mindenért, ami mulandó. Tényleg nem vesszük észre, hogy a Sátán erre játszik. Azt, ami magasztalás, ami hálaadás, az, ami dicsőítés szépen kicseréli. Magasztaljad ezt, azt, amazt, adj hálát azért, ami a testednek, lelkednek jó, és dicsőítsed természetesen, mert ezek mind elvárják a dicsőítést. Még reklámozzad is ezeket a pogány isteneket, ezeket a bálványokat.

Isten azt akarja, és nagyon oda kellene figyelni, hogy a Sátán természetesen nem kintről támad, hanem bentről támad. Kell beszélni, bármennyire nem szeretné az ember, kell beszélni a keresztény állapotokról is. Igen, amikor ma azt mondják, hogy te milyen iszonyatosan erős vagy, akkor Isten erejét veszik el. Akkor abban már benne van a magasztalása, én vagyok a szuper karizmatikus, én. Azután, amikor én vagyok a szuper okos, mert én már a Bibliát hatszázszor elolvastam, és minden nap Biblia tanításokat, meg leckéket, meg nyavalyákat olvasok. Én már mindent tudok. Tudod mit? Meg kell mondanom: semmit nem tudok. Nagyon keveset tudok. Nem azért, mert nincs tapasztalatom. Hanem egyedül Ő tud sok mindent. Sok mindent. Hálát adok azért, hogy megmutatja ma, holnap, holnapután a következő lépést a lábam előtt. Igen.

S folytatom tovább, hogy ugyanakkor a gyülekezetekben nemcsak a magasztalással van probléma, istenítik a pásztort, a gyülekezetet, a tanokat és mindent, hanem jön a hálaadás, hogy nekem legyél hálás, majd én imádkozok érted. Meg itt megy a gyógyulás, meg a nem tudom, micsoda, mert ez a gyülekezet, az a gyülekezet. Valahogy elvettük Istentől azt, ami az Övé, az egyetlen, az Övé. Amikor az eszközök válnak istenné iszonyatos nagy tragédia. S innen egy lépés csak a dicsőítés. Dicsőíts. S a másik, amire nagyon-nagyon oda kellene figyelni: dicsőítsünk, és szól a zene, szól a buli, tánc, mindenféle.

De úgy alapjában véve hálát adsz valamiért Istennek? Van miért hálát adnod ma? Történt valami az életedben? Megszólalt a zenén kívül, és mindenen kívül a gyülekezetekben, a nagy tanításokon kívül, ami neked ma konkrét? Megszólalt? Megszólalt Isten Igéje, amiért hálát adok, hogy ezt a törvényt megismerhettem, és nem ütközök a törvénnyel, a biológiai, vagy fizikai, vagy akármilyen törvényekkel, és nekem jó. Hálát adtál? Van miért? Vagy, el vagy zsongítva a zenétől, mint dicsőítés, el vagy zsongítva a nagy-nagy magasztalt akármilyen embertől, vagy emberi csoportosulástól? Ellopták a magasztalást, ellopták a hálaadást, ellopták a dicsőítést és a Biblia nevében teszik ezt, és karizmatikus néven leginkább. Nem vagyok antikarizmatikus, tévedés. De álljon már a mi életünkben helyre Isten Egyetlensége, Ő Egyedül. Mindazt, amit megköszönhetjük, Isten Igéje, a működéséért adhatunk hálaadást, ha én elfogadtam és valóságként az életemben az Ige igen megy, működik, dolgozik, és én elfogadom. S csak ennek a következménye: dicsőítem az Urat.

Tudod, miért van az, hogy csak dicsőítés van? Tudod, miért van, hogy magasztalják az embereket, és mindenféle másokat? Tudod, miért van, hogy illetéktelenek elveszik a hálaadást? Mert halott a gyülekezet, halott, aki ezt éli meg, és nincs benne ez a fájdalom: Istenem, a halottak hogyan dicsőíthetnek Téged? Hogyan? Hogyan áldhatnak, hogyan dicsőíthetnek?

S amikor az én életemben van egy meghalt rész, nemhogy dicsőíteni nem tudom Istent, hanem már fájdalomérzetem sincs. Úgy érzem, hogy nagyon jó lenne, ha Isten visszaadná a fájdalomérzetünket, hogy tudjunk gyógyulni. Nagyon jó lenne. Nagyon jó lenne, ha tényleg a gyülekezetben Krisztus lenne ott az első helyen, de felette Isten, és Isten akarata. Beállna az a rend, amelyiket Isten elrendelt, hogy Övé minden hatalom és minden dicsőség. Övé, bár adta a minden hatalmat magának Krisztusnak mennyen és földön. De tudjuk meg: Egyedül Isten.

Mégis, tényleg Őt magasztaljuk? Vagy valaki olyan szépen beszélt, meg olyan jókat mondott nekem: hú, de jó. Most jött egy nem tudom milyen próféta, tele volt az akármelyik stadion vele. Magasztaljuk. A másik oldalon ott van a színész, aki 70-80 évesen itt brillírozza magát Pesten, mennek nézni. Tényleg lecseréljük Istent? Pedig ez az életünk. A magasztalás, amiben nem erő van, hanem Ő az erő. A hálaadás: ami nem a mi igényeinknek a beteljesedése, hanem az, hogy megismertük Isten akaratát, Isten Igéjét, és Isten parancsait. Tudjuk, hogy jó nekünk, mert megtapasztaltuk bizonysággal. S a dicsőítés: Őt dicsérni. Nem mást.

Értsük meg: hazug dicséretek, hazug dicsőítések az életünkben akkor vannak, ha halott az életünk. Ha Isten nevét nem dicsőítjük, akkor Istent nem dicsőítjük. Istennek pedig sok neve van: Ő a Seregek Ura. Kérdezem azt, hogy mit győzött le az életedben, mitől óvott meg?  Kérdezem, hogy hogyan működött a Sátán ereje ellen? Nem, de te a nagy erős, aki holnap is hallgathatod, hogy te milyen erős vagy, szellemi hatalmad van. Semmid nincs barátom, maximum akaratod: hogy Övé minden hatalom. Igen.

Talán jó lenne, hogyha rendeződnénk ebben. Jó lenne, ha rendeződne bennünk ez a hármasság, hogy valóban Őt magasztaljuk. Valóban a hálaadásunknak van alapja, hogy Ő az Úr valóban, nemcsak mese. Ő az, Aki tett az életünkben, Ő az, Aki bizonyságot adott az életünkben. Ha te hálát adsz, akkor lesz csak dicsőítés. De a dicsőítésnek az az alapja, ami Királyi rend: győzött, uralkodik, megjutalmazott, nemcsak kegyelemmel, hanem megbocsátással, és minden állampolgári dologgal, ami jár Isten országában. A többi hazugság.

Ha az életedben nem működik Isten Igéje, ha az életedben nem működik Krisztus munkája, ha az életedben nincs változás, akkor te halottként kornyikálsz, és nem dicsőítesz. Lehet az akármilyen szimfonikus költemény, lehet akármi. Istennél más az ének, más a dicsőítés, mint a mi diadalíveink, a mi nagy rekviemjeink és egyéb zeneműveink. Más. Más, amikor a testünk dicsőíti azt, Aki a testünknek jót tett. Más, amikor az érzelmeink és az akaratunk sikeres lesz. S más, amikor tudjuk, hogy Isten kezében ott van a mi életünk, ott van, hogy van miért dicsőíteni Őt, mert legyőzte a Sátánt, mert megszabadított, mert Urrá lett, mert az Ő kezében vagyok. Akkor majd dicsőítesz.

Ha ez nincs meg, akkor te folyamatosan nyávogsz. Jaj, Uram, miért nem, bajban vagyok, kell, a szemem kifolyt, meg miegymás. Jaj, nekem, itt vagyok a börtönömben. Kedves barátom, ezt a börtönt te csináltad magadnak. Abból a börtönből te nem akarsz kijönni. Az ellenségeidet magadnak szerezted, mert ütközöl a másik emberrel. Azért, mert te akarsz valamit érvényesíteni, megkapod az ellenreakciót. Valahol te vagy a hibás, ezért az egészért. Ebben a zsoltárban nincs benne, ebben szinte számon kéri a zsoltáros Istent: a halott hogy dicsérhetne Téged? Én viszont megkérdezem: tudod, hogy halott vagy? Tudod, hogy érzelmedben halott vagy, mert…, és ezt már te tudod. Tudod, hogy halott vagy, nem vagy fogékony az Igére, mert bedugtad a saját füledet. Tudod?

Tudod, hogy nincs hálaadásod. Neked a földi, mulandóra van igényed Istentől. Ez a hálaadásod. Minden mulandóért hajtasz, és azért könyörögsz, hogy jaj. Tényleg nem veszed észre, hogy mi az élet? Nemcsak a 70-80 esztendőd. Az élet más. Az élet maga: Krisztus. Az élet maga az, hogy megváltott lehetsz. Az élet maga az, hogy ez a hármasság helyreállt. Tényleg Isten egyedül, Ő van minden fölött. Ő munkálja azt, hogy te hálát tudsz adni, és mindezekért te dicsőíted Őt. Ekkor kezdesz el élni.

Ekkor, mert a vallásos életed, az halott élet. Írhatsz nekem hatszáz darab éneket is, nincs mögötte senki. Igazságokat mondasz, de nem igazság neked. Hány, de hány prédikációt vegyek elő, vagy egyházi akármilyen felszólamlást, vagy éneket, vagy bármit. Énekeljük, hogy jó az Úr. Igen, de veled mi van? Meg ezt teszi, meg azt, megvalljuk, de nem éljük meg. Értsd meg, ha valamit megvallasz, valamit kimondasz, és a mögött nincs működés, nem működik Isten akarata, rendje, akkor te még ember sem vagy. Csak egy ösztönlény. Isten azt akarja, hogy ember légy! Isten azt akarja, hogy olyan légy, mint a teremtett állapotban valamikor Ádám. Azt akarja. Hatalmas az elhívása az embernek. Az, hogy Őt dicsőítsük a létünkkel, a lényünkkel, ez nem kis feladat, és egy hatalmas megbízatás, hogy a te szabad akaratod pontosan az egyetlen, ami megvalósíthatja Isten magasztalását, a hálaadást, és a dicsőítést.

Ha halott vagy, bárhol minőségi dicsőítést csinálhatsz. S ha megnézed, a hálaadások arról szólnak: a mulandóknak örülsz, hogy kikelt a virág a kertedben, az egynyárid, azért örülsz. Tényleg, az igazi értéket, a maradandót, az örök értékeket érted már? Mert az élet, az nem ez. Az élet az örökkévalóságról szól. Az örökkévalósághoz pedig ez a három szükségeltetik: Isten magasztalása, Isten akaratában járva a hálaadás, és ekkor dicsőíted Őt, ha mind a kettő működik. S ekkor kezdesz hasonlítani arra, akit Isten a saját árnyékára és hasonlatosságára teremtett. Pedig Isten arra mondta ki, hogy jó. Isten azt szeretné, ha valóban, amikor ott állsz majd annak idején, valamennyien ott állunk Előtte, akkor elhangozzék: olyan, amilyennek teremtettem, olyanra alkalmas, üdvösségre alkalmas.

Jó lenne átgondolnunk, hogy mennyire gépies biflázásaink az, hogy magasztalom Istent, mennyire testi, lelki, mennyire mulandó a mi hálaadásaink, és mennyire tartalmatlan mindez, és a dicsőítésünk csak egy érzelmi, csak egy lelki történés, amikor sokszor önmagunkat csapjuk be: Őt dicsérjük a mi nyomorúságunkban. Bizony a halottak tudnak énekelni. Tudnak. Ne így énekeljünk. 

 



 


AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2019 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat