|
Shabbat Trumá I. Megszentelt tér és idő Elhangzott a Sófár Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati istentiszteletén 2019. február 9.
Orbán Eszter:
Trumá heti szakaszához érkeztünk el, Mózes 2. könyvében és a 25. fejezet első versétől kezdődik a mostani rész: „És szóla az Úr Mózeshez, mondván: Szólj az Izráel fiainak, hogy szedjenek nékem ajándékokat minden embertől, akit szíve hajt arra, szedjetek nékem ajándékokat.” Trumá, vagyis ajándékok, amit inkább úgy mondhatnánk, hogy mindaz, amit felemel az ember. Mindaz, amit áldozatként bemutat, mindaz, amit felemel, amit odaad, amit átad Istennek. Ezzel a szakasszal kezdetét veszi a Szentély építkezése, a Szentély felépítéséhez szükséges elemeknek a részletes bemutatása. Mózes 2. könyvében innentől kezdve egészen a végéig csakis a Szentéllyel kapcsolatos események leírásáról lesz szó, egyetlen egy kivétellel, amikor majd az aranyborjú története megjelenik. De végig elindul egyfajta építkezés. Egy nagyon szép, ívelt felépítését láthatjuk ennek a rendnek, ami az Isten szerinti rend, hiszen nemcsak úgy a semmiből kezdenek el építkezni. S nemcsak úgy, hogy most kitaláljuk, hogy na, akkor csináljunk egy Szentélyt. Ennek van egy nagyon komoly előzménye, és ezeket a lépcsőfokokat nem lehetett kihagyni Izráel életében. Az Istennel való kapcsolatunknak, az Istentiszteletünknek, az Isten imádatunknak, egyáltalán annak, hogy kapcsolatban vagyunk az Örökkévalóval, ennek vannak lépcsőfokai. Van egy előzménye, nem lehet csak úgy bim-bum nekiesni, hogy én most aztán micsoda nagy hívő vagyok, egyik pillanatról a másikra milyen látványos és kézzelfogható változások történtek az életemben. Át kell menni bizonyos szakaszokon, mint ahogy a nép is igen sok szakaszon átment, míg eljutott oda, hogy fel tudja emelni, be tudja mutatni ezeket a felajánlásokat, ezeket az ajándékokat: kész legyen a szíve, és elérkezzen odáig, hogy ő Szentélyt épít. S ez az előzmény onnan kezdődik, hogy kivonul. A kivonulástól tulajdonképpen végig, a pusztai vándorlás egy bizonyos szakaszáig érzékelhető az, hogy micsoda minőségi változáson megy keresztül a nép. Ezt a kérést, illetve ezt a felszólítást, amit Isten mond, hogy szedjetek Nékem ajándékot, és majd építsétek meg a Szentélyt, hogy köztetek lakozhassam, ezt csakis ebben a szakaszban tudta Isten elmondani. Ha hamarabb mondja, akkor nem érett rá a nép. Akkor nagyon sok káosz lett volna még a fejekben, és majd látni fogjuk a folytatásban, még így is lesz némi káosz, lesz némi összekeveredés, amikor nincsenek tisztázva bizonyos dolgok. De kellett, hogy ezt mind megelőzze egy törvényadás. Mert, ha nincs törvényadás, ha nincsenek meg ezek a lefektetett szavak, amik az előző heti szakaszban szerepeltek, a Mispatimban, ha nincs meg a szövetségkötés, ami az előző Jitró szakaszban szerepelt, ha ezeken nem megy végig a nép, hanem csak kijön és hallelújázik egy nagyot: hú de jó, hogy szabadok vagyunk, gyerünk, építsünk egy Istennek való oltárt, Szentélyt, és akkor most már minden happy, akkor az egésznek nincs meg a rendje, nincs meg a felépítménye, nincs meg a fokozatossága. Úgy gondolom, hogy Isten pontosan erre tanít egy ilyen kivonuláson keresztül is, illetve a törvényadást követő időszaknak az eseményein keresztül is arra, hogy hogyan építse fel az ember saját magában és saját magának a hitéletét. Igenis, kőkeményen meg kell dolgozni, vannak előfeltételei annak, hogy nekem van egy hitéletem. Meg kell, hogy előzze egy minőségi változás, és nemcsak egy, hanem nagyon sok szakaszon kell végigmenni ahhoz, hogy az ember azt mondja: igen, az én szentélyem működik. Az én szentélyemben bent vannak azok az eszközök, amik szükségesek ahhoz, hogy az én Isten szerinti kapcsolatom teljes legyen. Ez a szakasz a Szentély építésről szól és konkrétan a Szentély felépítéséről, hogy hogyan néz ki, és a felépítésen belül milyen eszközök funkcionálnak majd a Szentélyben. Az elmúlt évek során nagyon sokat beszéltünk róla és említettük ezeknek a tárgyaknak, eszközöknek a jelképét, a szimbolikáját, hogy mit jelképez mind a mai napig. Nemcsak akkor, abban az időszakban, és azután majd Izráel életében mintegy nagyon fontos kultikus elemként jelenik meg, akár egy Menóra, akár a Szent Kenyerek asztala, vagy a legszentebb, a Frigyláda. Ezeknek mind akkor is volt szimbolikus üzenetük, volt értelmezésük, de ugyanúgy ma is van: bár ma már tárgyilag nincsenek meg, nincsenek látható, kézzelfogható formában, de a szimbolikájuk ma is ugyanúgy él. A jel, mint jelrendszer ugyanúgy működik, hiszen jelképként adattak ezek mind, és ma is éppúgy üzenete van a mostani ember számára. Ezekről nagyon részletesen beszéltünk, hogy mit jelent akár most egy Szövetség ládája, hogyan értelmezhető a Szent Kenyerek asztala, vagy a Menóra, amiről rendkívül sok tanításunk van. Mégis a mostani szakasz számomra egy olyan figyelemfelkeltő rész, hogy mindaz, amihez most elérkeztünk, egy előzmény nélkül nem születhetett volna meg. Azért is figyelemfelkeltő, hogy ember, ne hagyd ki a lépcsőfokokat. Ne hagyd ki a lépcsőfokokat, menj végig minden lépcsőfokon. Amíg nem megyünk végig azon, hogy megértjük azt, hogy miért is adatott számunkra a Törvény, amíg nem tudunk végig menni a Törvény lépcsőin, addig elég nehézkes lesz eljutnunk a Szentély építéséhez. S hogyha esetlegesen úgy vagyunk vele, hogy elakadunk bizonyos részeknél, akkor ne álljunk meg úgy, hogy na, ezt kikerüljük, hanem igenis – úgymond – rágjuk át magunkat rajta. Igenis, gondolkozzunk el azon, hogy most mi az, ami hiányzik, mi az, ami hibádzik, mi az, amit nem értek. Isten elvisz minket arra a világosságra, hogy megmutatja: ezt miért adta. S amikor ezek a kis fények meggyulladnak bennünk, és megmutatják azt, hogy mi miért történik, akkor eljutunk oda, ahhoz a ponthoz, hogy igen, a Szentély építésben is tovább tudunk menni. Tovább tudunk haladni a saját szentélyünk építésében, a saját hitéletünk építésében. Persze felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán: minek kellett ez az egész? Minek kellett Szentély? Minek kellett egy látható, úgynevezett Sátortemplom? Miért kellett ez? Hiszen nem volt az elég, amit Izráel fiai megtapasztaltak? Kijönnek Egyiptomból csodamódon, mennek a pusztában csodamódon, Isten ellátja őket étellel, itallal csodamódon. Kijelenti Magát, megkapják a törvényeket. Minek akkor Szentély? Hát kézzelfogható minden, Isten jelenléte, mindene, a kinyilatkoztatott Szava, mindene kézzelfogható. Minek egyáltalán Szentély? S különben is a világ Ura, hogyan tudna ott lakozni? Miért kell ez az egész? Azért kell, mert az ember: ember. S ezt Isten nagyon jól tudja, hogy az ember ember, és az emberrel kapcsolatba akar lépni a mindenség Ura. Kapcsolatba akar lépni a Láthatatlan, kapcsolatba akar lépni a Szellemi, és valamilyen eszközt meg kell ragadni ahhoz, hogy az emberrel kapcsolatba lépjen. Ez az eszköz lesz a Szentély. Pontosan azért van szükség a Szentély építésére, mert nekünk van szükségünk a Szentélyre. Nem Istennek. Nekünk. Istennek nincs arra szüksége, mint azután később fel is teszi a kérdést Salamon – a mostani prófétai részben is szerepel egy ilyen –, fel is teszi a kérdést, hogy: lakozhat-e Isten egyáltalán itt e templomban, mikor az Övé a világ és Ő a világ Ura? Nekünk van szükségünk formákra, keretekre ahhoz, hogy meg tudjuk élni az Istenit. Meg tudjuk tapasztalni, kézzelfoghatóvá tudjuk tenni, és Isten közel jön. Olyan közel jön, hogy azt mondja: igen, építs Szentélyt! Építs, különíts el egy különleges teret, és majd későbbiekben különíts el egy bizonyos időt, ami az Enyém és a tiéd együtt, amiben ott lehetek veled. Tulajdonképpen a Szentély, mint olyan, a megszentelt tér lesz, mert szüksége van az embernek arra, hogy érezze azt a teret, ami Szent. S vajon ma van-e ilyen terünk? Kell, hogy legyen! Nem a keresztes templomokra gondolok, és nem a kőtáblás, Dávid-csillagos zsinagógákra. De kell, hogy legyen Szent tér. Az első ilyen Szent tér: a te belső tered, te magad, és a legközelebbi tered, illetve a hozzád tartozóid tere, a család. Ez. Kell, hogy legyen egy elkülönített sziget, legyen egy olyan tér, amiben megélhetem az Isteni Rendet, a Törvényt, és mindazt, ami az előző szakaszokban kijelentetett. Egyszerűen azok funkcionáljanak, működjenek. Kell, hogy működjön a Szent tér ma is. S nem egy bizonyos házszám alatt, és nem egy bizonyos épületben, hanem ugyanúgy, mint ahogy most is működik, és ahogy Krisztus Teste is működik, és ahogy Krisztus Maga is elmondta: köztetek, közöttetek. Nem megfogható formában, de érezhető formában. Érzékeljétek azt, hogy igen, van egy elkülönített hely. Van egy elkülönített rész, amelyben megélhetem a Szentet, amelyben megélhetem mindazt, ami Isten szerinti, amin átmentem, megértettem, amiben a szellemem, a lelkem fejlődött, amiben növekedtem, gyarapodtam, amiben megértettem Isten Szavát. Természetesen legoptimálisabb, amikor ez működik egy házasságon belül, működik egy családon belül, és egyre szélesedik a spektrum. Igen, működik egy közösségen belül, működik 3-4-5 ember közösségében, hogy megélhetem a Szent teret. Az elkülönített térre éppúgy szükség van, mint az elkülönített időre. S az elkülönített tér majd az idő összefüggésében fog nagyon szépen, részletesen megjelenni. Most egyelőre a tér van, a későbbi heti szakaszokban bejön az idő, amikor majd az áldozatoknak az ideje meg lesz szabva, meg lesz határozva. S amikor az ember kap egy rendet, térben és időben, hogy megszentelődik az a tér és idő, akkor megérzi azt, hogy az egész életritmusa felveszi azt a Rendet, ami Isten szerinti. Valahol ez az, ami ma romokban hever, mert ezt tiporja a Sátán. Pontosan azt a Szent teret és időt venné el a családtól, tőled, a közösségedtől, hogy ne működjön. De valahol Isten mindig felkínálja ennek a lehetőségét. Ad teret és ad időt. S ez a tér nem egy légüres tér. Ebben a térben minden egyes tárgynak van funkcionális szerepe, van feladata. S éppen úgy a mi terünkben is mindennek van feladata. Ne kezdjük el felruházni most különböző szimbolikával a tárgyainkat! Nem, nem erről szól! Az, hogy minden valamiért adatik, valamiért. Valami célért van lakásod, autód. Valami célért vannak az eszközeid, amivel szolgálhatsz Isten felé. Minden valami célért adatik. S mindez egy olyan folyamatban kell, hogy működjön, amiben az idő is Szentté válik. Tér és idő Szentté válik. Ma sokszor olyan elképzelhetetlen ez az egész. De mégsem az. Hacsak arra gondolok, hogy itt van a szombat, és a szombat ideje, mint megszentelt idő. Van egy könyv, amelyik a szombatot az idő szigetének nevezi. S annyira szép ez a kép. Igen, ez az a sziget, ahol feltöltekezhet az ember, igen, felkészülhet a következő feladatra. Mind, mind arra szolgál tér és idő megszentelésében, hogy az ember töltődjön, hogy teljes legyen, hogy azt, amit Istentől kapott, az ne döcögve menjen, ne olyan részlegesen, ne olyan sete-sután, hanem egészében működjön. Pontosan azért, hogyha kilép ebből a Szentélyből, és visszamegy a mindennapok rutinjába, akkor az, amit ott bent kapott, adjon neki erőt, energiát, és mindazt, amit meg kell oldania, meg kell tennie, ahhoz meglátást, bölcsességet, mindent, ami Istentől való. Amikor a Szentélyről beszélünk, tulajdonképpen arról beszélünk, hogy ennek a szükségessége értünk adatott, miattunk adatott. Amikor a törvényekről is szó esett a múlt héten, különösen az emberiességi törvényekről, hogy mennyire érdekes, hogy ember és ember közötti kapcsolatokra hívja fel a figyelmet és azt szabályozza, ott is említettem, hogy igen, ezek mind azért adattak, hogy nekünk jól működő és működőképes életünk legyen Isten Törvénye szerint, Isten Rendje szerint. Ugyanez folytatódik itt is. Ugyanez folytatódik, csak már nem ember és ember közötti törvénykapcsolatokról van elsődlegesen szó, hanem Isten és ember közötti kapcsolatról. S Isten ahhoz, hogy egy harmonikus kapcsolatot kialakítson az emberrel, ad egy Szent teret, és majd adja hozzá a megszentelt, elkülönített időt is. Úgy gondolom, hogy mindez ma is funkcionál, működik. Kell, hogy működjön! Nem vesztette érvényét, bár nem áll a Szentély, mint kőépület, de mégis mindazok, amik szerepeltek itt, ma éppúgy élnek, hiszen a szimbolikáját nem vesztette el. Nagyon érdekes a zsidó Írásmagyarázat, mert már innen, a kezdetektől fogva a Szentély eszközeire, illetve magára a Szentélyre is úgy tekint, mint ami egy szimbólum. Valami jel, valamire felhívja a figyelmet. Egy jelrendszer tulajdonképpen az egész Szentély felépítése, hogy hogyan néz ki, milyen eszközökből áll, milyen részei vannak. S nagyon sok magyarázó egyetért abban, hogy az egyik legfőbb jel annak idején az volt, hogy megmutassa és prezentálja azt, hogy a zsidóság mennyire ragaszkodik az egyisten hithez. Hiszen gondoljunk bele, hogy a pogány világ tengerében egymaga volt, aki ragaszkodott az egyisten hithez. A Szentély, mint kultikus hely tulajdonképpen ezt a célt szolgálta, hogy prezentálja az egyisten hitet, a monoteizmust. S valahol ez kihat a mi saját, személyes életünkre is. Igen, az én elkerített szentélyem, az én megszentelt terem, időm: bemutatja azt, hogy én ki vagyok, és Kinek a képviseletében állok? Bemutatja-e, prezentálja-e a monoteizmust, prezentálja-e azt, hogy Kihez tartozom? Az én elkülönített terem és időm, az tükre-e Annak, Akit én képviselek? Mert ezért adatott a Szentély! S amikor arra gondolunk, hogy mi magunk, a saját életünk, a saját lényünk kell, hogy bemutassa ezt, akkor jusson eszünkbe az, hogy igen, mindaz, ami bennem működik, ami funkcionál, amit Isten elvégzett, azt pont azért végezte, hogy látható jel legyek ebben a világban. Ahogy a Szentély látható jel volt, úgy kell nekem is látható jellé válnom. Úgy kell a családomnak látható jellé válni, úgy kell a közösségnek látható jellé válni. Számomra két érdekes összefüggést hozott most ez a Trumá heti szakasz azon túl, hogy nagyon sok mondanivalója van egyes részeknek is. Az első az, amit már említettem: ne hagyjuk ki a lépcsőfokokat. Menjünk végig az előzményeken. Ne akarjuk átugrani a dolgokat és kihagyni bizonyos részeket, mert csak így lesz teljes ez az egész építkezés. Így lesz értelme, így jutunk el a megfelelő pontra. A másik pedig az, hogy Isten igenis ad ma is elkülönített teret és időt, olyannyira, hogy az Szent. S ebben viszont nagyon nagy alázatra van szükségünk, hogy ezt megéljük. Mert mindaz, ami Szent, annak van egy előfeltétele, és ez a Szentség bizony igényli az ember alázatát, igényli az Istenfélelmét, igényli azt a szelídségét, amivel tulajdonképpen Mózes bemutatta a népnek, és megélte azt, hogy hogyan is kellene ennek az egésznek működnie. Hiszen róla ír úgy az Írás, hogy nem volt tőle szelídebb ember, tehát a legszelídebb ember volt a Földön. Nem véletlenül. Valahol az ember, hogyha ezt a Szentséget próbálja megélni, akkor megérzi azt, hogy ez nagy arccal nem fog menni. Ez csak alázattal megy. Ez csak azzal a lelkülettel, és azzal a szellemmel megy, ami az alázat, ami a szelídség. S nem egy ájtatosság, szó sincs róla. Hanem az ember megéli azt az Istenfélelmet. S hogyan alakul ez ki? Pontosan úgy, ahogy az előzményekről szó esett az előző heti szakaszokban. Végig megyek ezeken a stációkon, ezeken az állomásokon. S mire eljutok ide, ehhez a szakaszhoz, a Szentély építéséhez, addigra megtudom, hogy mi az, hogy Istenfélelem. Addigra megtudom, hogy mi az, hogy alázat. Addigra megtudom, mi az, hogy Szentség. Kívánom, hogy mindannyian lépésről-lépésre haladjunk a hitéletünkben, ne hagyjuk ki a stációkat. S amikor valahogy nagyon jól megy a sorunk, vagy valami most nagyon sikeres az életünkben, ne feledjük el azt, hogy mi az Istenfélelem. Ne feledjük el azt, hogy mi az alázat, mert ez a kettő feltétele annak, hogy az ember meg tudja élni a Szentséget. Nem lehet alázat és Istenfélelem nélkül a Szentségben benne lenni.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |