|
Shabbat Kedosim 1. Hidd és cselekedd is meg! 2. Megszentelődés Isten akaratában Elhangzott a Sófár Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati istentiszteletén 2019. május 11.
Orbán Eszter:
Kedosim heti szakaszához érkeztünk el, és folytatódik a szabadulás, megszentelődés témaköre az előző heti szakaszok kapcsán. A Kedosim szó szerint annyit jelent: szentek. S máris látjuk, érzékeljük, hogy mi a következő lépés. Az elmúlt időszakban szó volt a megszabadulásról, a szabadságról. A múlt héten szó volt a tisztulásról, és arról, hogy a szabadság nem létezhet tisztulás nélkül, mert akkor nincs szabadság. Akkor csak egy látszólagos szabadság van, de nem teljes, nem egész. Beszéltünk arról, hogy akkor történnek meg az ún. cellacserék, amikor az egyik kötöttségből a másikba eshet az ember. Tehát elindulunk a szabadulás útján, elindulunk a szabadság útján a megtisztulás felé, és a végcél pedig a szentség, a megszentelődés. S ebben a három lépésben tulajdonképpen leírható az egész ünnepkör, amiben most vagyunk a zsidóságban, hiszen elindultunk Pészáchtól, elindultunk onnan, hogy szabadok vagyunk, de nem állunk meg Pészáchnál, hanem megyünk tovább. Nem véletlenül számolunk 50 napot, míg az ünnep végéhez érkezünk, ami egy másik ünnep lesz, a Savuot. De ez alatt az 50 nap alatt valóban történni kell változásoknak. Mert, ha nem történnek változások, akkor teljesen feleslegesen jöttünk ki Egyiptomból, és teljesen feleslegesen emlékezünk arról, hogy megszabadultunk. Történni kell változásnak, és erről a változásról beszélt az előző heti szakasz, hogy milyen megtisztulásokon kell átesni az életünk területein. S eljutunk a megtisztulás után oda, hogy meg kell szentelődni. Szentelődjetek meg, legyetek szentek, ahogy Én Szent vagyok – erről szól a Kedosim szakasz. Mózes III. könyvének 19. fejezetében járunk, a 19. és 20. fejezet ölelik fel a mostani heti szakaszt, és a 19. fejezet első két verséről kapta ez a szakasz a nevét. „Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nékik: Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.” Szentek legyetek, és a szentekből adódik a Kedosim. Igen ám, csak ez a 19. fejezet egy elég hosszú fejezet és nagyon sok lényeges dolgot takar, amit nemes egyszerűséggel a Károli fordítás úgy összegez, hogy a Tízparancsolat magyarázata. S hogyha csak ennyi lenne, akkor azt mondanánk, hogy jó, hát akkor mindenki szemezgessen, és rakja össze ebből a tízet, és illesztgesse oda, ahova illik, vagy éppen amelyiket aktuálisnak tartja, azt alkalmazza az életére nézve. Ez így túl – hogy is mondjam – olyan mismás. Úgy elnagyoltuk ezzel a magyarázat címszóval. Ez a Tízparancsolat magyarázata, olvassátok el, értelmezzétek. Több ez ennél, minthogy csak egyszerű magyarázat címszóként szerepeljen. Ha megnézzük, akkor nagyon-nagyon részletesen le lehet bontani, hogy miről is szól. Tulajdonképpen nem a Tízparancsolat magyarázatáról van szó. Megjelennek benne olyan elemek, amik ott vannak, benne vannak a Tízparancsolatban, de ne szűkítsük le ezt arra a tíz Igére. Sokkal inkább kinyílik a 613 parancsolatnak a képe, és sokkal inkább annak az össz-, és komplex törvénynek az esszenciáját, összesűrítését tartalmazza ez a 19. fejezet. Tehát nem a tíznek a magyarázata, hanem sokkal inkább egy egységes képet ad a komplex törvényrendszerről. S hogy miről is szól, és mivel kezdi azt? Hogy legyetek szentek, hiszen egy folyamatban vagyunk benne. Egy szabad néphez szól, akit más nem ural. Egy megtisztult néphez szól, akik levetkőzték magukról és tényleg megpróbálják mindazt az egyiptomi kultuszt és mindent, amiben szocializálódtak kimosni magukból, elfelejteni, ledobni azt a lelki terrort, amiben voltak, attól kitisztulni. S ahhoz a néphez szól, hogy legyetek szentek, és amit elsőként szól, hogy miben szentelődjetek meg, az a 3. vers: „Az ő anyját és atyját minden ember tisztelje és az én szombatjaimat megtartsátok. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” Ez az első alapgondolat: a szülők tisztelete, és a szombat megtartása. Vajon miért? Miért erre hívja fel a figyelmet? Miért nem azt mondja, hogy – ha már Tízparancsolat magyarázataként van feltűntetve – ne legyen más Istened? Miért nem ezt veszi elő? Miért éppen a szülők vannak elől ráadásul, és nem a szombat? S nagyon érdekes, mert a szülőknek a tisztelete, az nem csupán a szülőknek a tisztelete, hanem az Istennek a tisztelete. S itt nem isteni raggal ruházom fel a szülőket, hanem egy kicsit próbáljuk megérteni a zsidó gondolkodást: hogy kinek látja a szülőt egy zsidó ember? A szülő kötelessége, feladata, hogy mindazt, amit Istenről tud és megtapasztalt, tovább adja a gyermekének. Hogyha ezt megteszi, akkor a gyermek a szüleiben azt látja, Akit képvisel, tehát magát Istent. Így ismeri meg Istent, a szülő tanításán keresztül. A szülő tehát nem istenné válik, hanem eszköz. S ez által az eszköz által a gyermek találkozik Istennel, sőt mi több, találkozik a néppel, ahova tartozik. S máris lesz a gyermeknek egy identitástudata, hogy ő kicsoda és Kihez tartozik. S ebben mit találunk meg? A folytonosságot. Azt, hogy az időt átíveljük. Azt, hogy egy szövetség részesei vagyunk, valaminek a részesei vagyunk. Azok a gyerekek, akik a pusztában születtek, mégis úgy tekintették ezt az egész Pészáchot, mintha ők maguk is kijöttek volna, sőt eltelik több ezer év, és az idén is úgy ültük meg a Pészáchot, mintha mi magunk is kijöttünk volna. Miért? Mert így történik meg a folytonosság. Így nincs szakadás, így van az időnek egysége. Így ívelődik át a múlt, jelen, jövő szakaszossága, és beleolvad az Isteni tervbe. A szülő tisztelete nem azért fontos, mert ő egy hiper-szuper szülő, hanem azért, mert a folytonosságot kell, hogy képviselje. S amikor erre hívja fel a figyelmet maga Isten, hogy az ő anyját és apját mindenki tisztelje, ebben arra hívja fel a figyelmet, hogy Engem tiszteljetek meg egy népként, hogy ne csak egy nemzedék tiszteljen, hanem minden egyes nemzedék, amely az idők során majd jön, tiszteljen Engem, lásson meg Engem. Így érthető meg a szülők tisztelete. Fontos, nagyon sokszor hangsúlyozzuk, hogy a tisztelet szó van megadva, és nem a szeretet. Ez is nagyon kényes téma, de beszélni kell róla. Isten nem azt parancsolta, hogy szeresd apádat és anyádat, hanem, hogy tiszteld. Mert Isten nem azt kéri, hogy érzelmileg ragaszkodjunk hozzá, mert az érzelmeink labilisak. Az érzelmeink hol fent vannak, hol lent. Ha nekem egy érzelmi hívő életem van, az nem hívő élet. Azt bármelyik pillanatban elfújhatja a szél, egy nagyobb próba, kész, kisiklik. De a tiszteletben sokkal több van, mint a szeretetben. Abban a fajta szeretetben, amit most érzelmi szeretetnek mondok. Sokkal több van: benne van az ismeret, benne van a kiszámíthatóság, benne van a tudatosság, benne van a cél. Tudom, hogy miért ragaszkodok hozzá. Tisztelem őt, mert már ismerem őt. S ebben a tiszteletben meg tudom élni azt, hogy Istent tisztelem, Istent ismerem, Istenhez ragaszkodom. Egy nagyon alapvető kérdés tisztázódik itt: hogy milyen legyen az Istennel való viszony? Tiszteld Istenedet, féld Istenedet! Ne félj tőle – erről is sokat beszéltünk – de féld Istenedet. Kevés az érzelmi reakció, és ezt Isten tudja, hogy a népnek ezt fel kell fognia: kevés az érzelmi reakció. Tudatosság kell, egy meggyőződés, egy elköteleződés. Azért gondoljunk bele, hogy hol áll most a nép? Mennyi csodát élt meg érzelmileg? Mennyi hatalmas olyan dolgon esett át, ami érzelmileg közel viszi Istenhez. Megtapasztalások, bizonyságok, ketté válik a tenger, száraz lábbal átkel, mannát kap. Hihetetlen mennyiségű csodát él át. S Isten pont erre mondja azt, hogy ne ez legyen az alap. Ne ez legyen, hanem tisztelj! Tiszteld a szülődet és benne tisztelj Engem! S nagyon szorosan ehhez az első szentségfelhíváshoz kapcsolódik az, hogy „és őrizd meg a szombatomat”. A szombat pedig a szövetség megtartása, és az állandóságnak a jele, mert nem egy szombatot kell megülni, hanem a szombatjaimat. S ez az állandóságra hívja fel a figyelmet. S ebben az egyetlen egy versben benne van a folytonosság, a szülők tisztelete, a nemzedékről nemzedékre való folytonosság, és az állandóság. Két külön fogalom, és egymásnak ellentmondó fogalomnak tűnik, de mégis egységet alkot. Isten kijelentésében egységet alkot ahhoz, hogy megértsük: mi az, hogy szentség? Egy folytonosságot kell megélnem, nemzedékről nemzedékre kell tovább adnom mindazt, amit hoztam a felmenőktől, de abban ott kell, hogy legyen az állandóság. S ebben az állandóságban ott van a kiszámíthatóság. Isten kiszámítható Istenként mutatja be Önmagát! S úgy érzem, hogy ez ma ebben a kiszámíthatatlan világban igencsak fontos, hogy tudd, hogy egy kiszámítható Istenhez tartozol, Aki egy kiszámítható életet akar adni. S a megszentelődés pontosan ezt jelenti: megszűnik a bizonytalanság. Megszűnik a bizonytalanság, mert Isten azt mondja: itt van a rendem, folytasd, tedd, megismertél! S ad hozzá egy állandóságot, ad egy stabilitást, egy stabil útvonalat, amin mehetsz. S mindaz, ami utána történik, kibontása az élet többi területének, de innen indulunk ki, és ez a kettő az alap. S számomra ez lett egy nagyon hangsúlyos ponttá, hogy a megszentelődésben ott van a folytonosság és az állandóság. Ez a kettő rendkívül stabil pontot ad. S valahol az egész megszentelődés erről szól, hogy ne a bizonytalanságba, a kiszámíthatatlanságba lógj, hanem tudd a stabilitást megélni. Tudd, hogy minden Isten rendjében kiszámítható, hogy tudj egy racionális, kikövetkeztethető életet élni. Nagyon sokszor beleesünk abba a hibába, amikor azt mondjuk, hogy mindent rábízunk Istenre, hogy elfelejtünk számolni bizonyos dolgokkal. A legalapvetőbb emberi törvényszerűségeket szinte felrúgjuk azzal, hogy átpasszolunk mindent Istenre, hogy majd Ő elrendezi, majd Ő megcsinálja, miközben ezáltal tesszük saját magunkat kiszolgáltatottá, holott a benne való bizalom és hit nem ez, hanem pont egy nagyon-nagyon tudatos elköteleződés, amire itt felhívja a figyelmet. S azután megyünk tovább: az élet többi területét is előveszi. A következő rész a rituális törvények leírása lesz. Konkrétan az áldozatbemutatásokról szól néhány vers, ami az Istennel való kapcsolatot is leírja, hogy miként és hogyan történjen. Itt a bálványáldozatok ellen beszél. Persze mondhatjuk máris, hogy hopp, megjött a második törvénynek, a második parancsolatnak az elemzése. De miután – hacsak az ésszerűséggel levezetjük: mi is történik itt? Megismerem Istent, persze, hogy imádni akarom. Hogyan imádjam? Hát ne úgy, ahogy a bálványokat imádják. Tehát máris hoz egy ellenpontot, hogyha te Engem megismertél, akkor légy szíves ne olyan technikákkal akarj imádni, ahogy a világ, vagy, amit az emberek kitalálnak, hanem hagyd, hogy megmutassam neked, hogy hogyan imádj Engem. Ha te Engem megismertél, akkor ne akarj egy bizonyos módszer szerint, emberek által kitalált teológia, vagy metódus, vagy bármi szerint Engem imádni, hanem hagyd, hogy Én megmutassam, hogy hogyan imádj Engem. „Ne hajolj a bálványokhoz, ne csinálj magadnak öntött isteneket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” Minden egyes szakasznál megjelenik az „Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” Ebben a részben 16-szor: „Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” Nyomatékosít. S máris itt van a nyomatékosítás, hogyha én vagyok az Úr, a ti Istenetek: hát nem mutatom meg nektek, hogy hogyan imádjatok Engem? Miért keresel más technikát, módszert, ilyen tudományt, olyan könyvet, stb.? Hát nem mutatom meg, hogy hogyan imádj Engem? De megmutatom, mert Én az Úr vagyok, a ti Istenetek! S ahányszor ezeknél a részeknél az ismétlés megtörténik, mindig nyomatékosít, hogy ne máshol keress. Itt vagyok! Eljutottál a szabadulás útján, a megtisztuláson át a megszentelődésig, akkor ne akarj más módszert. Én megmutatom, hogy hogyan és miként menj tovább! Ezután következik az, hogy mindezek a viszonyok valóban kiterjednek az emberi kapcsolatokra, és innentől kezdve tulajdonképpen ember és ember közötti megszentelt viszonyokról lehetne beszélnünk, hiszen megjelenik a gondoskodás a szegényekről. Az a fajta gondoskodás, ami egy cselekvő gondoskodás, a cselekvő szeretetnek, az irgalomnak a megnyilvánulása. Annak az ún. bizonyos ’cheszed’ szónak a megjelenése, ami azt a kegyet, a kegyelmességet jelenti, amit cselekvő szeretetként tudunk lefordítani. Tegyél a másikért. S innentől kezdve megjelenik az, hogy igen, cselekedeteidben mutatkozik meg az, ami megtörtént a szellemedben. Meg fog mutatkozni a cselekedeteidben. Mert itt van az, hogy szőlődet ne mezgéreld le, elhullott szemeit se szedd fel, a szegénynek és a jövevénynek hagyd meg azokat. Ne orozzatok, ne hazudjatok, senki meg ne csalja az ő felebarátját. Ne esküdj hamisan az Én nevemre, ne pártold, a te felebarátodat ne zsarold, ne rabold, a napszámos bérét add ki reggelig. Mind, mind nagyon aktív cselekvésekre hívja fel a figyelmet. Mit akarok ezzel mondani? Mindaz, ami belül megtörténik, kívül is meg kell, hogy látszódjon. Én hiába mondom, hogy én megszabadultam, megtisztultam bizonyos szellemiségektől, és ráléptem a megszentelődés útjára, ha mindezt nem gyakorlom az embertársam irányába. S a törvény valóban egy olyan summája ez itt, a 613 parancsolatnak egy olyan összegzése ez, ami egy nagyon aktív cselekvésre hívja fel a figyelmet. Tedd! S tudod, miért tedd? Azért, mert Én vagyok az Úr, a te Istened! De tudod, hogy miért kell tenned? Mert Egyiptomban nem tehetted. Mert Egyiptomban te szolga voltál, te rab voltál, te kiszolgáltatott voltál, te identitás nélküli voltál, semmit nem tudtál. Egyiptomban téged használtak, veled tették meg a dolgokat, veled tetették meg a dolgokat, te egy passzív valaki voltál. De a szabadság, az felelősséggel jár, és ebben a felelősségben, miután megtisztultál, cselekedned kell. Cselekedned kell, és nem a te sajátodat, hanem azt, amit Isten ad! Nagyon sokszor felhangzik az, illetve az elmúlt időkben szóba került azt, hogy tulajdonképpen hogyan értelmezzük az örökéletet. Hiszen a hívő életünknek elméletileg az lenne a célja, az örökélet. De nem lenne szabad ezt elmisztifikálni, vagy egy egészen más síkra vinni, és ezzel kapcsolatban az elmúlt hetekben is jött egy beszélgetés, miszerint: hogyan juthatunk a mennyországba? S bármilyen furcsa, és bármennyire ellentmond sok teológiának, kevés a higgy és üdvözülsz. Ugyanis a Mesterünk is azt mondta: menj el és cselekedd meg! Csak egy picit lapozzunk vissza az emlékezetünkben, amikor kérdezik, hogy mi a legfőbb parancsolat, hogy próbára tegyék a farizeusok. Jelen esetben, ha már itt a Kedosimnál, a megszentelődésnél és törvényeknél vagyunk: mi a legfőbb parancsolat? S akkor jön az, hogy: mit mond az Írás? Vegyük elő. S akkor a farizeusok elmondják – ismerjük a történetet – hogy „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívből, teljes elmédből, teljes lelkedből.” Elmondják a S’mát, és szeresd a felebarátodat, mint magadat, amit itt is olvashatunk, ebben a szakaszban. S erre mit mond Jézus? Bravó, nagyon jó volt, és megtapsolja őket? Nem! Azt mondja, hogy menj, és ezt cselekedd! Menj, és ezt cselekedd! S hogyha nem cselekedjük, akkor a Krisztusi parancsnak nem teszünk eleget. Ezért érzem nagyon hangsúlyosnak, hogy igen, menj és cselekedd, mert nagyon-nagyon kevés az, ha elméletileg hiper-szuper keresztény vagyok, és kívülről fújom az írásokat. Nagyon kevés. Menj és cselekedd! S igenis a cselekvésre szeretném felhívni a figyelmet és a hangsúlyt tenni, mert nagyon hajlamosak vagyunk arra, hogy nem cselekedjük, csak elfilozofáljuk a dolgokat és elbeszélgetünk bizonyos dolgokról, és elfelejtünk gondoskodni a szegényről, és elfelejtjük megkérdezni, hogy mi van veled, és elfelejtünk úgy viselkedni, ahogy itt le van írva, hogy hogyan viselkedjünk. Hogy tartsuk az embert tiszteletben, az emberi mivoltában, mert amikor arról beszél, hogy add meg a béresnek a bérét, akkor ne zsigereljük ki egymást. Mert amikor arról beszél, hogy a siketet ne szidalmazd, és a vak elé gáncsot ne vess, ez nem arról szól, hogy a vakot vigyük át az úton, szó szerint. Hanem bizony ennek egy erkölcsi nagyon mély tanítása van: hogy a fiatalokat, akik még nem látnak, és nem hallanak, ne vezesd félre! Ne vezesd félre! Óriási nagy felelősség, nemcsak szülőknek, hogy az utánunk jövő nemzedék hogyan nő fel. Ne vezesd félre! S máris itt van a harmadik vers: a tisztelet, az ember szüleinek a tisztelete. Hogyan? Mit hagysz magad után a gyerekeidben, a tanítványaidban, az ifjúságban, akikkel érintkezel, mert kell, hogy érintkezz. S amikor folyamatosan jönnek a következő igeversek, hogy ne kövessetek el igazságtalanságot az ítéletben, ne nézd a szegény személyét, se a hatalmasnak a személyét, ne járj rágalmazóként, mind-mind arra hívja fel a figyelmet, hogy légy objektív, ne légy részrehajló. Ó, majd az én kedves testvérem, majd beveszem ide, majd beveszem oda. Nem. Ne légy részrehajló! Légy objektív még a saját családtagjaiddal szemben is, még a szeretteiddel szemben is. Légy objektív. Az elfogultságtól mentes és a teljes józanságra alapuló életre szólít fel itt ez az egyetlen egy fejezet, ami telis-teli van kincsekkel, és idő hiányában tényleg nem lehet mindet kibontani. De valahol jó lenne megérezni, hogy mennyire felhívja a figyelmet arra, hogy cselekedd, mert hidd el, kevés az, hogy tudod. Tenned kell, és a tettek mezejére kilépni nem könnyű, de mégis nem nehéz, mert szabad vagy. Ha valóban szabad vagy, ha valóban nem más ural és mozgat, ha valóban megvan a szabadságod, és végig mentél a letisztulási, és megtisztulási folyamatokon, akkor tudsz cselekedni. S nem az önmegváltásról és nem arról beszélek, hogy majd a cselekedeteink visznek a mennyországba, hanem arról, amit maga Krisztus is mondott, hogy menj és tedd. Nyilván nem azt kell tennünk, amit mi magunk kigondolunk, hanem amit Isten mondott, hogy tessék megtenni. S amikor Jakab is arról beszél, hogy teljesen felesleges minden, hit és bizalom, ha nincs cselekedet, akkor értsük meg, hogy az egyik legzsidósabb – ha lehet ezt mondani – levélről beszélhetünk az Újszövetségben, Jakab leveléről, akit eredeti néven Jákobnak hívnak, tehát Jákob leveléről van szó. S Jákob, vagyis Jakab egy hithű zsidó volt, tudta, hogy mindezt tenni kell, menni kell, cselekedni kell, véghez kell vinni, mert az egész nem ér semmit, ha nincs látható gyümölcs. Amikor Jézus azt mondja, hogy gyümölcséről ismertetik meg a fa, hát könyörgöm, ahhoz kellene gyümölcs is, nem? Hogy lesz gyümölcs? Úgy, ha cselekszem. Amit megteszek, az lesz látható. Amit elgondolok, és elképzelek, az nem lesz látható, csak amit véghezviszek, amit megcselekszek. S az egész fejezet központi részének tartják a 18. verset, amelyben az áll: „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr.” S azt hiszem, hogy ebben valóban a zsidó hagyomány szerint is benne foglaltatik minden, hiszen a Tóra ez: szeresd Istent és szeresd felebarátodat. De valahol ez egy összefoglalója mindannak, ami előtte és utána van. Cselekedd meg ezt a szeretetet. Ne elméletben szeresd a felebarátodat, hanem cselekedetben, mert elméletben szeretni nagyon könnyű, de cselekedetben szeretni: na, az elvezethet a megszentelődés útján a célig. S utána a 19. vers nem véletlenül folytatódik úgy, hogy „az én rendeléseimet megtartsátok”, és utána „másféle állattal ne szaporítsd a barmodat, szántóföldedbe két félét ne vess, kétféle szövetű ne legyen rajtad.” Ennek pedig a lényege az, hogy ne legyen kevertség! A szentségben nincs kevertség! Nincs olyan, hogy beleviszek egy kicsit még én is, meg ezt innen olvastam, azt onnan olvastam, ezt hallottam az egyik tanításban, a netről ezt szedtem most le. Nincs kevertség! Amikor Isten kijelenti Önmagát, és minden egyes szavában megerősíti, hogy ezt Én mondom, mert Én vagyok az Úr, és el akarlak vinni a megszentelődésben egyre közelebb, és közelebb Hozzám, akkor abba ne keverjünk bele semmi mást. Ne legyen kevertség! A kevert szálú ruhák, a kevert vetés erről szólnak! Ne keveredj, és utána határozottan kimondja azt a rendeletet, hogy ne kövesd a kánaániták szokásait. Vagyis ne kövess bizonyos kialakult sémák szerinti gyülekezeti szokásokat Isten imádatában, mert majd Én megmutatom, hogy hogyan imádj! Ne kövesd azt, amit x, y, akármikor kitalált, akár 50 éve, akár 200 éve, akár 1000 éve. Nem azt kell követni, hanem azt, amit Én kijelentek. Mert ha mindazt számba veszem, hogy ez az ember mit mondott, az az ember mit mondott, kialakítom a saját magam teológiáját, és semmiben nem leszek más, mint a kánaániták, akik önmaguk is kialakították a saját maguk istenrendjét, istenhitét, isten szolgálatát, mindent. De ha Isten azt mondja, hogy Én megszabadítottalak, megtisztítottalak azért, hogy megismerd az Én Szentségemet, és cselekedd azt, akkor jó lenne, ha nem mást tennénk, hanem azt, amit Ő mond! Akkor jó lenne, ha nem más után járnánk, és más módszertanokat próbálnánk elsajátítani, hanem azt tennénk, amit Ő mond. Mert a fordítottja is igaz: nem azért szabadított meg, és nem azért tisztított meg, hogy mi kitaláljuk magunknak, hogy hogyan legyünk hívők, hanem azért, hogy Ő megmutassa Önmagát! S ez a cél, hogy meglássuk Őt, Magát! S amikor meglátjuk Őt, Magát, akkor tudjuk tenni mindazt, Aki Ő, Maga. Tudjuk gyakorolni azt, hogy irgalmasság, szeretet, az a cselekvő ’cheszed’, az az elébe menő ’ahava’, mind ott van! A megszentelődés nem egy elmisztifikált és nem egy elméleti dolog. Sőt, nem is szellemi, hanem nagyon is gyakorlatias! Az én leiratomban, és az én értelmezésemben, tényleg ahogy átolvastam ezeket a verseket, mind-mind az jött ki, amit Krisztus is mondott, hogy menj és cselekedd. Ennyire egyszerű! Amikor azon vagyunk, hogy hogyan léphetek a megszentelődés útjára, és hogyan válhatok Krisztusivá, akkor egyszerűen csak gondolj arra, amit mondott: menj, és ezt cselekedd! Cselekedd Isten szentségét. Cselekedd azt, hogy láthatóvá váljon, hogy te Kihez tartozol. Egyszerűen cselekedd, nem a magad indíttatásából, nem mások indíttatásából, hanem az Ő indíttatásából, hogy el tudja mondani, és te is el tudd mondani: igen, Ő az Úr, az én Istenem, a mi Istenünk, mert Ő minden egyes résznél hangsúlyozta: Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! S ha én a mi Istenünknek akaratát cselekszem, akkor ráléptem erre az útra, a megszentelődés útjára!
Orbán Béla: Hát bizony feladtad a leckét, kicsikét. Ugye az előző tanítás bizonyos értelemben eléggé tömény volt, és eléggé szétágazó. Szét kellene bontani. Nem kritika, csak annyi törvény van benne, és annyi minden utal arra, hogy hogyan, hogyan, hogyan tovább, hogy tényleg egyszer – egyszer, hát mindig ezt tesszük – mégis a törvényekről külön kellene beszélni. Az elrendelésekről külön kellene beszélni. Én mégis visszatérek a főmondatra, és azt hiszem, hogy a főmondat itt a lényeg, az egész heti szakasznak a lényegében, a Kedosimban: hogy legyetek szentek, mert Én Szent vagyok. Na, most innen kezdődően igazából sok érdekes gondolatom is származik ebből az egyetlen egy mondatból. S igazából – azt hiszem – sok minden olyat fogok most mondani, ami nagyon nem fog tetszeni némely keresztényeknek, és nagyon-nagyon nem fogják sokan érteni azért, mert még számomra is érthetetlen, mert itt titkok vannak. Titkok vannak, amit Isten szeretne azért feltárni számunkra is. „Legyetek szentek, mert Én az vagyok!” A kérdésem, mindjárt az első kérdésem az, hogy Isten hogyan lehet Szent? Mert a szent szónak a tartalma: elkülönített. A szent az, ami el van különítve valamire, valamilyen célra. Hát akkor Istent ki különítette el? Hát, ha Ő a Szent, kell lenni Megszentelőnek is! S máris a kérdést lehet tovább vinni: itt egy folyamatról van szó. Itt egy folyamatról van szó, amit meg kellene érteni, hogy te egy Akaratnak, az Akaratának az akarata vagy, amit szabadon elfogadhatsz. Még egyszer mondom: egy Akaratnak, az Akaratának az akaratát vagy elfogadod, vagy sem. A megszentelődésnek ez a lényege! Isten a szó valós értelmében mindennek az Akarata, Ő az Akarata. Az Ő Akaratának a térben és az időben való megvalósítására az Akaratát tette be, Akinek van egy akarata, Aki a te akaratodat kéri, hogy rendeld alá az Elrendelőnek, Aki kimondta, hogy legyetek szentek, mert Én is szent vagyok a látható térben, időben. Ezt kéri Isten! S nem fordítva, hogy drága barátom, most te valakit nevezzél ki szentnek. Talán itt van a kereszténységben egy nagyon nagy csűrcsavar, amikor mi kitaláljuk, hogy Isten szent. Na, bocsánat: Ő találta ki, hogy te legyél szent! Megfordítottuk már megint 180 fokban, hogy Istenből szinte egy bálványt teszünk. Mi találjuk ki, hogy Isten van, hát valamit istenné tettünk, és Istent tettük Istenné. Tökéletesen igazuk van az ateistáknak, akik kitalálják, hogy az ember félelmében ettől, attól, megalakította a vallását, az Istenképét. Tökéletesen igazuk van, hogyha valaki így gondolkodik. Nem neked kell Istent alkotni, hanem Isten akar téged alkotni, mert ez volt az Ő akarata. Az Akarat akarata nem más, mint a mennyország és benne Valaki, és te nem vagy más, mint ennek a Valakinek az uralma alatt Isten akaratát immáron harmadik lépcsőben vagy betöltő, vagy nem töltő, akinek szabad akarata van. Isten nem azt mondja, hogy te szent vagy! Isten azt mondja, hogy van egy lehetőséged a szentséget elfogadni! A kiválasztottságodat, az elrendelésedet elfogadni. Isten ezt mondja: legyetek szentek! Én adtam! Adtam a világtörténelmemre egy folyamatot, az én Akaratomat adtam annak, aki akarja, hogy te akarjad azt, amit Én akarok. Érdemes ezen végigmenni, és ez egy folyamat. Ez a világtörténelemnek, az egész teremtett világnak az életének a története, amiben azt akarja Isten: helyezd már bele magadat a szabad akaratod által. A további törvény már nem is annyira érdekes, bár sok minden érdekesség lehet, amikor itt idézted Jakab levelét. Hát megmondom őszintén, az egyik legjobban utált keresztény levél. A keresztények által utált, hiszen Luther majdnem kitiltotta ezt a levelet a kanonizált levelek közül. Nem fért bele a képbe valahogy, hogy a hit cselekedetek által: nem, a hit, hitből, kész, annyi. Nem kell itt csinálni semmit. Valóban nem kell csinálni semmit. Azzal, hogy te beléptél abba, hogy szabad akaratodból, a szabadságodban a megszentelődés útjára lépsz, abban a pillanatban a cselekedeteiden mindez fog látszódni. Tehát nem a cselekedeteid szentelnek meg a’la mondhatnám melyik egyház, fegyház módján, hanem pont fordítva. Belehelyezkedni Isten akaratába, az Akarat akaratában a te akaratodnak ténynek kell lenni. S erre jönnek azok, hogy mindenki benne van. Isten akaratában az egész emberiség benne van! S itt jönnek a tiltások, hogy ne tedd a másikkal ezt, hanem szeresd felebarátodat úgy, mint önmagad. Ez nem üzleti kérdés, hanem te is kusita vagy, te is, ahogy máshol van, te is ember vagy. Te is egy megszentelt, de jelenleg passzív, vagy a megszentelést el nem fogadott lény vagy. Vagy benne vagy a szentségben. Benne vagy az Akarat Akaratának az akaratában. Teszed-e azt, amit Isten akart? A megszentelődés nem más: a teremtésnek a célját ismerni kell! Nem más! S ha a teremtés célját ismered, abba az Akaratba behelyezed a te akaratod, akkor tudod a te életednek is a célját, amit Isten adott valamikor. Akkor, amikor te még meg sem születtél. S nem véletlen az, hogy pontosan Isten az első itt, ebben a heti szakaszban is: először a szombat, először a szülőkről szól. Eszedbe juttatja azt, hogy az Én akaratom: és megteremtette. Emlékezz mindig a 7. napon arra, hogy akarta Isten azt, hogy szent legyen minden. A szombat a megszentelésre való emlékezés! Isten akaratának a megnyilvánulása, amiben te is benne vagy, és az egész teremtett világ benne van, és akik voltak, lesznek, mindenki benne van. De ha nem vállalod szabad akaratodból, akkor nem vagy benne. Akkor önmagad taszítottad el magát a szent szót, az elkülönített lehetőségét. S így egyértelmű, hogy, amikor egy szombatot nem fogadok el, egy teremtést nem fogadok el, vagy az életemet nem fogadom el, akkor én engedetlenségben vagyok, halál a részem. Nem bűnben, engedetlenségben. Itt érthetjük meg, hogy van üdvösség, és van örök halál. Mert nem bűnös életet él az ember, hanem a szentség helyett engedetlenségben van. Istennek ez a szeretete, hogy minden 7. nap emlékezz, hogy én szentet akartam mindenből, és ebben te is benne vagy! S akkor utána, hogy jobban megértsed: szeresd anyád, apád. Megfordítja: nem az apád, anyád! Apád, anyád ide jöjjön, nem! Anyád, hiszen ő az, aki által a világra jöttél, ő az, aki megszült téged. Igen, ő is része, a következő lépésnek, annak az akaratnak, hogy Én akartam, hogy te megszüless. Akartam, hogy szombaton megmutatom a világot, és emlékezz az anyádra, tiszteld, hogy Én megtiszteltem őt: adtam egy tisztet, hogy az Én akaratomat teljesítse ő, hogy szent legyél. A lehetőséged, a születésed pillanatában, hogy szent vagy. Csak lehet, hogy holnap már ki is jöttél belőle, a bűnök és a különböző döntéseid miatt. Ezt viszont igenis meg kell ismételned, hogy Én igenis akarok a te akaratodban lenni, és már itt van az emlékezés másik része, amikor emlékezem az utolsó, a Széder este, az Utolsó vacsora kérdésére. Igen, emlékszem, hogy értem meghaltál és megszentelődtél, a Te véreddel. Igen, az Isten Áldozatával meg lettem szentelve! Újra szent vagyok! Ez egy folyamat. A kiválasztottság egy folyamat. Az Isten teremtő akaratától az utolsó pillanatig. Legyetek szentek! Ez nem azt jelenti, hogy jó kisfiúk, jó kislányok! Nem erről szól! Hanem annak a nagy Akaratnak, Aki csak Akarat, mert Isten csak Akarat, mindennek az Akarata, Aki adta az Ő Akaratát térben, időben, teremtette a mindenséget, benne az embert. Az embernek adott megint csak egy lehetőséget, hogy az Ő akaratát végezze az emberiségnek, és abban adott egy személyes akaratot, hogy megszentelődjek, hogy Istennek a komplex, globális akaratát éljem meg. Ez a megszentelődés! Nem az, hogy pucolgatom magamat, mint az ezüstöt mindenféle szidolozással. Nem! Az, hogy végre belehelyezzem magam a teremtésbe. Ennyi! Végre a teremtés benne legyen Isten Akaratában, és megértsem, hogy Isten miért tette a teremtést. Isten miért tette, hogy egy népnek adta, Isten miért neked adta, és itt a személyes döntésed a következő. Igen, Uram, szent akarok lenni. A Te kiválasztottságodban, a Te elrendelésedben akarok lenni! Nem akarok többet engedetlen lenni, mert az maga a halál! Isten ellen valahogy nem egy jó üzlet harcolni. Az Ő akarata ellen valahogy nem jó. Az meg nem szentelt állapot, az szentségtelen állapot. Istennél meg nem lehet előtte, nem lehet semmi, ami szentségtelen, ami nem szent! S a többi törvény, ami itt sorban jön, mind erről szól. Valamennyien szentek vagytok: az a migráns, az a sváb, az a zsidó, mind az, a születése pillanatában. Egy Akaratnak az Akarata testet öltött tebenned. S így megy tovább, hogy neked, amikor önálló egyéniség leszel, döntésképes, akkor ezt el kell fogadnod. Azt, hogy szent vagyok! Az, hogy Isten tervében elkülönített vagyok, erre, arra, amarra, ezt majd Ő megmutatja. El tudod-e fogadni, hogy szent vagy? Vagy elfogadtad azt, hogy a drága pásztorod, vagy nem tudom, minek nevezett bohóc, rád teszi a kezét és kinevez valaminek, megszentel, felszentel. A múlt héten is nevettem, mikor egy locsoló autót fellocsoltak megszentelés címén, a katolikus pap a locsolóval a tűzoltó autót. Hát bocsi, de hát itt mi ez? Ki az, Aki szentel? Értsük már meg! Nem te szenteled meg Istent, meg te szenteled meg Isten dolgait! A te engedelmességed, a szabadságodban történő engedelmességed, amikor Isten meg tudja mutatni, mi az, ami elkülönített: társ, feladat, akármi, ami a tied, mert neked van elkülönítve. Meg tudom-e ezt érteni, hogy a nagy Akaratban, Istenben akarok lenni úgy, hogy a kis akaratomat oda szánom, hogy amit Te adsz, az legyen szent. Csak az legyen, amit Te kiválasztottál, amit nekem elkülönítettél. Legyen az társban, anyagiakban, gyerekben, bármiben. Oda tudok-e menni Istenhez, hogy én csak Tőled kérek valamit, és nem elveszem a másiktól. Mert erről szól most, Isten tudta már előre, hogy milyen az ember, és ezért adatta a törvényeket. Igen, minden ember – nem őskommunizmusról beszélek – egyforma értékű Isten előtt. Tessék ezt megérteni! Amikor háborúk vannak, amikor leuralás van, amikor bármi van, olyan mindegy, hogy milyen rendszer, vagy nem rendszer, állapot, az Isten szentsége ellen megy! Mert, ha egyetlen egy embertől elveszem a lehetőségét, hogy betöltse azt, amit Isten adott neki, abban a pillanatban Isten szentsége ellen megyek. Isten megszentelő akarata ellen megyek! Ezt játssza az emberiség majdnem a fennállása óta. Ezért nem szent, ezért mondja Isten, hogy megszentségtelenítetted a Földet, mert még azzal is úgy bánunk. Mert ahova tettük a lábunkat, ott ez az egyensúly, a minden egyenlő, minden a Rendben van: ez megszűnt! Legyetek szentek! S amikor tényleg arról van szó, hogy Isten a szülőkben azt akarja elénk tárni: ha Nekem ő alkalmas volt arra, hogy életet, téged hordozzon, akkor benne valóban Engem tisztelj. Valóban az Én akaratomat tiszteld. Na, de ezzel ne éljünk vissza. Mert abban a pillanatban, amikor egy szülő nem Isten akaratát végzi, hanem Isten akarata ellen van, a gyerek, unoka, stb. életében, vagy a szomszédban: semmi közöm nem lehet hozzá! Nehéz kérdés ez. Mi közöd az apádhoz, anyádhoz, hogyha te ellened van? Mert, ha te ellened van, és Isten ellen van, azonnal falat kell húznod. Neki is előnye, mert abban a pillanatban nem tud Isten ellen tenni az én esetemben, mert egyszerűen rám nincs hatással, így azt legalább nem tudja elkövetni, bár gondolatilag bizonyára megtenné. De a szülő tisztelete nem rabszolgaságot jelent, nem alárendeltséget jelent. S amikor sorban hallom azt, hogy a férfi megszentelődik a nőben, akkor nem térítéses mozgalom, hogy a hitetlen férjem majd szépen megtér, meg újjászületik az asszonyban, a hívő asszony mellett. Nem! Az a pillanat a megszentelődés, amikor megfogant a gyerek! Mert akkor Istennek volt egy elrendelt pillanata, amikor megfogant az a gyerek. Arról szól, és nem a te álmaidról, hogy te milyen extra hívő vagy, meg majd a férjed benned, mert egyek vagyunk, majd megmásul. Nem fog megmásulni, hanem te fogsz megmásulni, ha minden sikeredik neki. Mi közöm a szüleimhez? Ezt azért hangsúlyozom most ki, hogy Isten nem arról beszél, hogy imádd a szüleidet, még ha a kocsmában van, akkor meg pláne ne. Nem ezt mondja! Nem azt mondja, amit az apák, anyák annyira: jaj, az életemet odaadtam érted. Nekem is mondták: én megkérdeztem, hogy minek? Kértem én ezt? Én nem kértem. Nem tehetek róla, túl fiatal voltam, nem kértem. Magzati állapotban különösen nem. Tényleg a szülőkkel való viszonyt elő kell hozni. Kell beszélni róla, mert hogyha csak szűkebb, távolabb, akármilyen közösségben gondolkodunk, a legtöbb probléma ott van. A legtöbb probléma az apákkal, anyákkal való viszonyok: a kizsákmányolás, a leuralás, Jezabeltől kezdve minden ott van. Meg a szolgaságban tartott, hogy akármilyen is, nekem kötelességem van apucihoz, meg anyucihoz, meg így tovább. Nincs kötelességed! Ami Isten akaratával ellentétes, ami Isten szentsége ellen megy, ahhoz neked közöd nem lehet! Az lehet a vér szerinti mamikád, apukád, bárki. Itt nincs különbség. Nincs. Azt természetesen tisztelni kell, hogy őt nekem apává, anyává kinevezte, adott egy tisztet, de a többire nem biztos. Meg lehet köszönni, hogy bizonyos dolgokat Isten szerint megtett: etetett, itatott, nevelt, mit tudom én, mit csinált, ami tényleg Isten Törvényével egybeesik, a többit meg köszönöm szépen. S bizony a megszentelődésnek a folyamata is pontosan akkor kezdődik, amikor önálló egyéniség vagy. Magyarul légy már felnőtt! Magyarul értsd meg, hogy apuci, anyuci ebben Isten szerinti, abban nem: akkor ott törlés van. Nem harag, csak nem fogadom el, mert akkor az én megszentelődésem, az én akaratom csorbul és nem lesz az, ami Isten akarata, mert rabságban vagyok! Ugyanígy mondhatnám egy közösség, gyülekezetnek az akarata, ha nem Istennel való akarat: nincs közöm hozzá. Hiába hozza nekem a Bibliát, keresztbe, hosszába pörgeti: nem az én dolgom. Lehet olyan, hogy ez nem rám tartozik, de lehet olyan, hogy ez a gyülekezeti akarat, vagy a pásztor, vagy nem tudom, kinek az akarata: köszönöm, nem kérek belőle. Te ne szentelj engem meg a saját céljaidra! Te engem ne válassz ki a saját üzletedbe! Valahogy így néz ki a megszentelődés. Van egy hatalmas Akarat, Akit úgy hívnak, hogy Isten! Ő az akaratát behozta térben és időben: lásd mennyország! Lásd azt, amit nem látok az öt érzékszervemmel: ott van! S Annak a másik Akarata, annak az Urának az akarata neked van felkínálva: Ő szólt itt, hogy mert Én szent vagyok. A mennyország Ura szólt itt. Az Alfa és Omega szólalt meg itt: mert Én szent vagyok, mert Engem is Valaki kinevezett, mert Velem is terve, elrendelt terve van. S Őt úgy hívják, hogy Messiás! Ő szólalt ott meg. Ő szólalt meg a választott népnek, Ő szólal meg neked ma is, a szabad akarat pedig pontosan Általa van! Ő, Aki megtartott, Ő, Aki megszabadított! Ugye ismerős: születik neked megtartó, szabadító! Mintha ismerős lenne! Miért? Hogy legyél szent! S Ő szólal meg: legyél szent! Ezért tartottalak meg, ezért szabadítottalak meg! Te magadat nem fogod megszabadítani semmi jótét lélek formában, hogy eleget teszek: melyik törvény, hogyan kell csinálni? Semmit nem ér! Ha nem a szentség következménye a folyamatos tisztulás, hanem tisztítom magamat, és úgy akarok szent lenni, akkor te legfeljebb itt egy mazohista vagy, vagy remete, vagy nem tudom milyen rangban éppen a keleti vallások rituáléi szerint magadat kínzod. Nem! Első lépés: azt akarom, amit Te akarsz. Meg fogod kapni: ezt ne, azt ne! Amikor Isten azt mondta, hogy legyetek szentek, szépen el kezdte sorolni itt az egyenlőségi törvényeket. Rendben van, te az Én akaratomban akarsz lenni, Bennem akarsz lenni, Krisztusban akarsz lenni, Krisztus pedig az Atyában akar lenni, vagy van, akkor hát megkapod a rendet, hogy hogyan kell az emberekkel rendben lenni. Na, ebben a rendetlenségben ez ismeretlen fogalom már lassan! Igenis, mindenki egyforma! Igenis, mindenki egyforma lappal indul – ahogy szokták mondani – igenis. Isten így akarta! Az ember pedig nem! Ezért mit csinál az ember? Sokkal egyszerűbb istent csinálni, megszentelni. Sokkal egyszerűbb. Sokkal egyszerűbb magamat megszentelni. Hogyne. Sőt, még ezt túl is viszem, hogy csinálok még szenteket is. Aki benne van a hét szentségben – és nem rosszul mondtam – az már szent. Mondhatnám, hogy a hét szentségit. Sértődjön meg, aki akar. Nem csinálhatsz magadból szentet! Ő csinált belőled szentet, csak fogadd már el! Ő! Ő az, Aki elkülönített! Nem azért vagy itt, mert, ki tudja, miért vagyok itt, hanem azért vagy itt, mert célja, terve, akarata, szent akarata van Istennek. Neked szóló akarata van! Ne bénulj már itt, hogy én ebben a helyzetben megpróbálom megtalálni, hogy hogyan kell csinálni ezt. Akkor te a Földön akarsz élni, jó kislány, jó kisfiú maradni. Isten szentsége sokkal több ennél! Globális! Olyannyira globális, hogy a térbe, és időbe behozta, hogy az örökéletre mutasson a szentsége, hogy mindenben csak az Ő akarata legyen valamikor! S ezt rajtad akarja elkezdeni, lebontotta: az emberiség, nép, és te vagy a másik a sorban. Nem megszentelődésről van szó: legyetek szentek. Fogadd már el! Itt erről szól, fogadd már el! Értsd már meg, mit akar Isten ezzel a világgal egyáltalán, és annak te része vagy! Úgy gondolom, a megszentelődés útja nem csinálmány. Valóban Jakab is kimondta: a hit cselekedetek nélkül. De a cselekedetek nem fognak hitet hozni! Ne fordítsunk már meg mindent! Hát, ha valami ócskaság, akkor ez az állandó 180 fok. Ez az állandó. Az, hogy Isten meg akar szentelni valamit, és helyette én szentelem meg a gyülekezetet, a programomat – nem tudom – meg a vendégemet, meg mindenkit. Nem kellene Istentől kérni: Te add, Te mutasd, én igent mondok? Hol van az alázat, az alárendelés, és, hol van bennünk az a szabad akarat: köszönöm, hogy szent lehetek? Köszönöm, hogy nem olyan, akinek a csontjait majd nem a kutyák, hanem valami templom őrzi, hanem olyan, aki egy örök folyamatban benne van, és örökké szent! Örökké!
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |