|
27. Zsoltár Mi az egyetlen kérésed az Úrtól?
2020. szeptember 2.
Orbán Eszter:
Elul hónap közepén járunk a zsidó naptár szerint, és ez az a hónap, ami a polgári zsidó időszámítás szerint az utolsó hónap a naptárban, viszont a vallási naptár szerint a 6. hónapnak számít Elul hónapja. Elul egy különleges hónap, és egy picit szeretnék beszélni erről a hónapról ma este, mivel benne vagyunk éppen a közepében. Mik ennek a jellegzetességei? Először is minden nap Elul hónapban felhangzik a sófár hangja, hiszen a polgári zsidó időszámítás szerinti utolsó hónapban vagyunk és készülünk a polgári időszámítás szerinti új évre, vagyis Ros Hasanára. A Sófár hangja tulajdonképpen mindig felszólít és emlékeztet a megtérésre, a dolgaink rendezésére. Azért is játszik különös szerepet Elul hónap, mert pontosan az önvizsgálatról, egy kicsit a magunkba nézésről, egy picit a megállásról, egy kicsit az odafigyelésről szól. Odafigyelni egymásra, de leginkább odafigyelni Istenre, hiszen a Ros Hasanát követő időszak az, ami tulajdonképpen meg fogja határozni az új hónapot és az új évnek az első hónapját a polgári időszámítás szerint: ez pedig a Jom Kippur, az Engesztelés napja. Bármennyire Ros Hasanával, az új évvel indulunk és köszöntjük most már az 5781. évet nemsokára, mégis, ami központi szerepet játszik ebben az első hónapban az a Jom Kippur lesz. S ezért kell sokkal inkább beszélnünk Elul hónapról vallási tekintetben, hiszen a vallási naptár szerinti időszámításban ez a 6. hónap és készülünk a 7. hónapra. Ezeknek is mindnek valamilyen szinten jelentésük van, hiszen a 6-os szám mindig az emberre vonatkozik, az ember száma, az emberi aktivitásnak, az emberi tevékenységnek a száma, és a 7-es pedig az isteni szám. Ez is – a hónapok számozása - jelzi vallási tekintetben, hogy tulajdonképpen mi is történik, és mivel töltődik meg maga a hónap, hiszen Jom Kippur miatt Tisri teljességgel az isteni hónapnak nevezhető, amikor is Isten ítélőszéke előtt megjelenik mindenki és dönt az Örökkévaló az ő sorsuk felől. Így azután Elul hónap az emberi aktivitásra helyezi a hangsúlyt, az emberi tevékenységre és arra, hogy mit tesz az ember. Valahogy hangsúlyosabbá válnak a cselekedetek és egyre inkább hangsúlyossá válik az egymáshoz való viszonyulás is, de leginkább az ember és Isten közötti viszony lesz hangsúlyos és erre szólít fel a sófár hangja. Ami viszont kevésbé ismert ebben a hónapban, hogy a reggeli és esti imádságok alkalmával, tehát a mindennapi imákban - hiszen egy vallásos ember minden nap elmegy a zsinagógába, vagy most, ha nem teheti meg a járvány miatt, minden nap háromszor imádkozik- elhangzik napi kétszer a 27. zsoltár. Ez azért érdekes, mert ha 28 napon keresztül kétszer mindig elmondják ezt a zsoltárt, az valahogy az emberbe szinte beleivódik és a napjai részévé válik, hiszen így indítja a napot és így zárja a napot. Erről a 27. zsoltárról már nagyon sok szó esett és nagyon gazdag ez a zsoltár, tulajdonképpen minden verséről lehetne egy külön alkalmat tartani. Elolvasnám ezt a 14 verset és kiemelnék belőle egyet, ami nagyon megérintett Elul kapcsán. „27. Zsoltár Dávidé. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek? Ha gonoszok jőnek ellenem, hogy testemet egyék: szorongatóim és elleneim – ők botlanak meg és hullanak el. Ha tábor fog körül, nem fél szívem, habár had támad reám, mégis őbenne bízom én. Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében, hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában. Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján, eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem. Most is felül emeli fejemet ellenségeimen, akik körültem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak. Halld meg, Uram, hangomat – hívlak! Irgalmazz nékem és hallgass meg engem! Helyetted mondja a szívem: Az én orcámat keressétek! A te orcádat keresem, óh Uram! Ne rejtsd el orcádat előlem, ne utasítsd el szolgádat haraggal, te voltál segítőm, ne taszíts el és ne hagyj el engem, üdvösségemnek Istene. Ha atyám és anyám elhagynának is, az Úr magához vesz engem. Taníts meg engem a te utadra, óh, Uram! Vezérelj engem egyenes ösvényen, az én üldözőim miatt. Ne adj át engem szorongatóim kívánságának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, és erőszakot lihegnek. Bizony hiszem, hogy meglátom az Úr jóságát az élőknek földén! Várjad az Urat, légy erős, bátorodjék szíved és várjad az Urat.” Érezhető ebből a zsoltárból, hogy minden benne van. Benne van a kérés, benne van a vágy, benne van az, hogy mennyire jó lenne Istennel együtt járni, és ugyanakkor benne van a bizonyság is, hogy én pedig Istenben bízom, és nagyon sokrétűen kifejezi ember és Isten kapcsolatát az ember szempontjából. Benne van egy reménység is a jövőt illetően, de van benne egy bizonyosság is, ami a múltból táplálkozik, ugyanakkor mégis van benne egy állandóság. S ezt az állandóságot a 4. vers fejezi ki legjobban. „…Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében, hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában…” Ez volt az a vers, ami Elul kapcsán nagyon megérintett, hiszen minden, ami ezután jön felsorolásként, az tulajdonképpen ennek a kibontása. „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem…” A héber szöveget, ha megnézzük, akkor ott úgy szerepel: „Egyet kértem az Örökkévalótól”, arra vágyom, hogy lakhassam az Örökkévaló házában életem minden napján, hogy láthassam az Örökkévaló kedvességét és hogy szemlélhessem az Ő templomát”. Egyet kértem és arra vágytam. S most fel lehetne tenni önmagunknak is a kérdést, hogyha már egyszer Elul hónapban vagyunk és önvizsgálatról is van szó, tényleg arról, hogy milyen is az Istennel való kapcsolatunk: én mit kérek? Nekem mi az egy kérésem? Ha Istentől most lehetne kérni, de csak egyet: mit kérnél? Mi lenne az az egy kérés, amiért esedezel, ami után vágysz, amit kívánsz, amit nagyon-nagyon szeretnél? Mi az az egy? Nem három kívánság, hanem egy. Mi az az egy kérés, amit a szíved mélyén a leginkább kívánnál? Jaj, ha a férjem megtérne, végre már, akkor helyre jönne a házasságom és minden rendben lenne. Jaj, ha azt a hitelt ki tudnám fizetni, akkor nyugodtan élhetnék végre boldogan. Jaj, ha már megkapnám azt, amire régóta vágyok, hogy meglegyen, akkor megelégednék. Mi az az egy, amit kérünk? S általában, ha belegondolunk, mindig valami olyat kérünk, ami nincs, vagy legalább is azt gondoljuk, hogy nincs a birtokunkban, és mindig valami olyanra helyeződik a hangsúly, ami kicsit a részünk, kicsit úgy hozzánk tartozik. Család, egzisztencia, hivatás, azoknak a rendeződését, helyreállását vagy esetleg önmagunknak a helyreállását, hogy jaj, még jobban meg tudjam érteni mondjuk például Isten Igéjét, Törvényét. De hát ez is a részünk, tehát önmagunk, saját magunk birtoka. Mindig valami olyanra fókuszálódunk, amit tudunk birtokolni, valamilyen szinten a tulajdonunk. Itt viszont egészen mást kér Dávid! Egyáltalán nem azt kéri, ami hozzá tartozik. Semmi olyat nem kér Istentől, amire neki van fennhatósága vagy jogosultsága, vagy tulajdona, vagy birtoka. Egyetlen egyet kér: hogy lakhasson az Úr házában élete minden napján. Ez azért is érdekes, mert tudjuk azt, ha az Úr házának a templomot tekintjük, akkor itt még sehol nincs templom, hiszen majd csak Salamon, a fia lesz az, aki felépíti. Bármennyire vágyott is Dávid arra, hogy ő felépítse Isten templomát, mégsem történt meg. De vajon Dávid erre vágyik? Erre a templomra gondolt? Ez az Úr háza, ami majd szépen felépül és csodás pompája lesz és gyönyörködhet benne látható módon, aranyozott és a legszebb a Közel-Keleten? Ebben akar gyönyörködni, ebben akar minden nap részes lenni, vagy valami egész másról szól? Az Úr házában lakozás megtörténhet már Dávid életében is, hiszen nem a salamoni templomról van szó, bármennyire az szerepel a mondat végén, hogy gyönyörködhessek a templomban, hanem arról az állandó jelenlétről, melyről Isten biztosította őt, hogy vele lesz és nem hagyja el, hiszen a ház az mindig a jelenlétre összpontosul. Abban lakozik valaki – és nem véletlenül mondja Dávid azt, hogy az Úr házában szeretnék lakozni . Nem csak bemenni és kijönni, hanem lakozni. Nem csak egy órát eltölteni ott, hanem lakozást venni. Ez a ’lakozás’ ige a héberben annyit jelöl, hogy ’hosszan időzni, ott lenni’, ott eltölteni az időt, tulajdonképpen egy folyamatot, egy végtelenséget mutat, nincs vége az Istennel való kapcsolatnak. Nem olyan, hogy egy nap van egy órám és akkor most gyorsan meghallgatunk egy tanítást, meg gyorsan elolvasunk egy igeszakaszt és utána megyünk tovább, hanem állandóan Istennel van. Még akkor is, ha dolgozik, munkája van, csinálja a napi rutint, akkor is, mert bent van a házban és a házon belül mozog, és a házon belül csinálja és éli a hétköznapi életét. De az a ház Istennel van együtt, mert az Úr házában van. S itt tulajdonképpen nincs is másról szó, mint arról, hogy szövetségben vagyok Istennel! Igen, Vele élem az életemet napi szinten, napi 24 órában. Bármilyen furcsa, de Vele van, nem kér mást! Nem kéri azt, hogy megértsem az akaratodat, nem kéri azt, hogy mindig a Te vezetésedben legyek. Nem kér mást, ezt az egyet kéri. S azért kéri ezt az egyet, mert ha ebben lakozik, ha állandó kapcsolatban van Istennel, akkor a többi majd jönni fog, akkor majd meg fogja érteni, amit nem ért, akkor majd lesz aktuális helyzetben vezetése, hiszen együtt időzik Istennel. A kérdés az, hogy együtt tudunk-e időzni Istennel? Vagy csak időszakonként vannak találkozási pontjaink, általában akkor, amikor valami kérésünk van, hogy de jó lenne ez, vagy az, vagy amaz, vagy időnként, amikor hálaadásunk van. De meg tudjuk-e élni azt az állandóságot, ami egy folytonosság Istennel? Elul hónap pontosan erre hívja fel a figyelmet, hogy a lényeg itt van: egy folytonosságban lenni együtt Istennel - lakozni az Úr házában. Nemcsak beugrani az Úr házába, nemcsak eljönni meglátogatni, hanem lakozni az Úr házában. Kivel? Hát a ház Urával, az Úrral! S ezután a lakozás után azért még van néhány kérés, de összességében erre épül ez a kettő, ami ezután jön. „… lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében,” vagyis életem minden napján, „…hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában.” A héber szöveg annyit mond: ’hogy láthassam az Úrnak kedvességét.’ Figyelhessek az Úrnak a kedvességére. Nem a szépségére, hanem a kedvességére. Ez a ’noam’egy olyan szó, ami rokonságban áll a keggyel, a kegyelemmel, az irgalommal, a szeretettel, hogy figyelhessem az Ő szeretetét. Felmerül az emberben a kérdés: szoktunk-e figyelni Isten szeretetére? Látjuk-e azt? Mert elég sokszor másra figyelünk. Másra fókuszálunk: napi aktuál politikára, napi aktuál egyházpolitikára, legyen az zsidó, keresztény, muszlim, teljesen mindegy. Mindig másra figyelünk. De vajon látom-e, figyelem-e az Isten kedvességét, a kegyelmét, a hozzám fordulását, amiben minden benne van? Ebben minden benne van a gondviseléstől kezdve a szereteten át a törődés, minden. S azt mondja, hogyha az Úr házában lakom életem minden napján, akkor figyelem az Ő kedvességét. S a ma embere, főleg egy olyan helyzetben, amit már pár hónapja megélünk, mindig másra figyel. Mindig figyeli az aktuális aktív fertőzöttek számát, mindig figyeli, hogy most éppen hol vannak lezárások, mindig figyeli, hogy mi történik a világban, de valahogy sokszor elfelejtünk figyelni arra, hogy Isten kedvessége hogyan jelenik meg a saját életünkben. Márpedig jelen van! Márpedig ott van, hogyha az Ő házában lakozom, akkor az Ő kedvességében vagyok benne. S figyelek-e erre a kedvességre? Ez a szó azért is érdekes, mert azt is jelenti a figyelésen túl, hogy ’választani valamit’. Hát én immár, kit válasszak? Mit válasszak? Válasszam ezt? Igen, választom ezt. Választom azt, hogy figyelek erre a kegyre, a kegyelemre. Figyelek erre a gondviselésre, figyelek erre a szeretetre, figyelem azt, hogy Ő hogyan alakítja az én életemet. S ezt választom, mert ha valamire figyelek, azzal választom is azt, amit az a Valaki képvisel. Ha Istenre figyelek, akkor az Ő útját választom ezzel! Ha másfele figyelek, akkor azt választom, de akkor abban a házban is fogok többet időzni, hiszen a figyelmemet más köti le. Ha viszont az Örökkévaló házában, vagyis az Ő szövetségében Rá figyelek, akkor ezzel Őt választom! S itt is kijön Elulnak a jellegzetessége: a választások, hogy mit választasz. Melyik utat választod? Hiszen hamarosan jön az az időszak, amikor a zsidó hitvilág szerint Isten bepecsétel minket vagy a jók könyvébe, az Élet könyvébe, vagy a rosszak könyvébe, a halál könyvébe és lehet választani az Életet vagy a halált. S az egész Tóra, ha visszatekintünk, tulajdonképpen erre fog felépülni: válassz Életet vagy halált. Mit választasz? Amire figyelsz, amire a figyelmed irányul, oda fog esni a választásod. Ugyanakkor az is érdekes ebben a figyelésben, hogy ebben a szóban benne szerepel a héberben az a jelentés is, hogy ’egy szövetség, egy szerződés’. S megint ott vagyunk a szövetségkötésnél, a szerződésnél, hogy igen, ha én valahol lakozom, akkor azzal vagyok egy szövetségben. Azzal kötöttem szövetséget, arra figyelek: Őt választottam és választottam az Úrnak a kedvességét, ami jelen van az én életemben is. A másik újabb érdekes szó ’a gyönyörködés”, gyönyörködni az Ő templomában. Hát hogyan gyönyörködjünk abban, ami még fel sem épült, vagy akkor milyen templomban gyönyörködünk és egyáltalán milyen gyönyörködésről beszélünk itt? S itt egy nagyon érdekes szó szerepel a héberben, mert annyit jelent, hogy ’keresni, megvizsgálni, átvizsgálni, kutatni’. Vagyis kutatom, keresem az Ő templomát. A temploma pedig mindig magában rejti a ’Sekinát’, vagyis a ’Jelenlétet’. Keresem és kutatom és megvizsgálom. Ugyanakkor ez a szó még annyit is jelent, hogy ’őrizni’. Őrzöm azt, amire figyelek, őrzöm azt, amiben vagyok. S talán érezzük ebből az egyetlen egy Igeversből, hogy 3 olyan Ige szerepel benne, ami nagyon erős aktivitásra ösztönöz. Még a lakhatás is, hiszen a lakhassam kifejezés egy olyan passzív állapotnak tűnik, de nem, ez egy nagyon aktív cselekvést igényel: hogy figyeld, hogy őrizd, hogy ápold és fenntartsd ezt a kapcsolatot. Minden egyes kapcsolatot tudja jól az ember, hogy ápolni, fenntartani kell ahhoz, hogy működjön. Az nemcsak úgy van magától, azt nekünk kell táplálni. Akár egy házasságot is táplálni kell a szeretettel, az odafigyeléssel, az egymásra figyeléssel. Az egymásra figyeléssel, törődéssel, választással, őrzéssel. S ugyanígy egy közösséget is, nemcsak az van, hogy majd Isten oltalmába helyezzük, átadjuk, vigyázzon rá és mindenki – bocsánat – tojik a másikra, hogy mit csinál, hanem őrizzük, figyeljük, ápoljuk. Mi van a másikkal, figyelek a másikra, választottam a másikat, és őrzöm a másikat, hogy ne eshessen baja. S ez a fajta aktivitás – úgy gondolom – hogy minden emberi kapcsolatunknak az alapja, de leginkább az Istennel való kapcsolatnak is az alapja. Minden rajtunk múlik és az elmúlt időszakban elég hangsúlyosan a hetiszakaszokból is ez az üzenet jött át számomra, hogy minden rajtunk múlik, hogy hogyan alakul. Persze, vissza kell menni a kiindulási ponthoz: mi az az egy, amit kérek? Mert amíg azt kérem, ami a saját birtokom, és a saját kis fenségterületem és az álljon helyre, addig ez nem valószínű, hogy érvényesülni tud. De ha azt kérem, ami tőlem teljesen független, hogy abban hadd legyek aktív, hogy abban hadd mutathassam meg a szeretetemet, a hűségemet, a ragaszkodásomat, akkor ez mind meg tud valósulni. Valahogy Elul hónap arra sarkallja az embert, hogy egy kicsit lépjen ki önmagából. Lépjen ki a saját határaiból, a saját felségterületeiről, a saját maga birtokolt kis részekről, és egy picit kerüljön más perspektívába, más síkról lássa meg a saját életét. Próbáljon fentről tekinteni a saját életére, ne a napi problémák szintjén ragadjon le, hanem lépjen egy szinttel feljebb és úgy nézze a saját életét. S ha így tekint rá, akkor talán ki tudja mondani azt, amit Dávid: egyet kérek. Nem 3-at, 5-öt, 10-et, és jön a lista, hogy mit kérek Istentől, hanem egyet kérek, és az az egy is tőlem független. Hogy csak hadd legyek Veled, abban a szövetségben, abban az eredetiben, amit Te elterveztél felőlem! S utána a többi már jön, úgymond magától. Úgymond magától, hogy egyértelmű lesz, hogy figyelek Rád, hogy Téged választottalak, Uram. Egyértelmű lesz, hogy őrizni fogom a szövetséget, őrizni fogom a hajlékodat. S valahol, ha ez működik és a helyén van, akkor az összes többi kérés a 14. versig működik és a helyén lesz. Akkor Ő meg fog védeni, akkor Ő kiterjeszti rám a kegyelmét, akkor megtanítja, hogy melyik utat mikor válasszam, feltéve, ha csak egyet kérek az Úrtól és azt, amit itt Dávid: „…lakhassam az Ő házában életemnek minden idején…” Kívánom, hogy még Elul hónap hátralévő részében valahogy tudjunk erre összpontosítani: mi az az egy, amit kérek? Vajon ezt az egyet kérném én is, hogy semmi mást nem kérek, csak hogy lakozhassam az Úr házában? S a többit majd Ő megadja. Semmi mást nem kérek, csak Te légy velem és a többi majd jön, mert sok esetben van az, hogy mi a többit kérjük és elfelejtjük ezt az egyet: hogy csak Ő legyen velem. Pontosabban: csak én legyek Vele, hogy csak én lehessek ott Vele, hogy lehessek az Ő házában életem minden idején! Elul a számadásnak a hónapja, a felkészülésé, a sófár hangjának a hónapja. Minden nap az ember egy kicsit úgy beleborzong, amikor hallja a sófár hangját. Ez nem egy lágy fuvola, nem olyan kellemes, édes motívumokkal dudorásznak rajta, ami úgy álomba ringatja az embert, hanem igencsak felébreszti és felserkenti, hogy keljen már fel, ébredjen már fel ebből a tunyaságból, ebből az elpuhult állapotból és egy kicsit összpontosítson, hogy mi a fontos. Ki a fontos? S itt nem arról van szó, hogy most gyorsan lelkiismeret furdalást kell csinálni, hogy a múltkor nem mentem el az alkalomra, vagy éppen nem tudtam meghallgatni az Igehirdetést, mert nem erről van szó, hanem arról, hogy az állapotom milyen? Nem egy bizonyos időszakra vonatkozik ez a rész, hanem az állapotom milyen. Rendben van? Akkor jó, adj hálát, akkor örülj neki, hogy ott tudsz lakozni az Úr házában. Akkor boldog vagy, mert el tudod mondani, hogy gyönyörködsz az Ő kegyelmében, és boldog vagy, mert el tudod mondani, hogy figyelsz és őrzöd, és egyszerűen jó az életed, szép az életed, működik az életed. De ha van olyan pont, amikor az ember érzi, hogy most elvetettük a sulykot más irányba, akkor van lehetőség mindig a visszatérésre. A sófár hangja pontosan erre hív fel, hogy mindig van visszaút. Mindig van visszaút, hogy tudd: mi az az egy, amit kérsz az Úrtól? Hát tudd, hogy mi az az egy, amit kérsz az Úrtól!
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |