Bizonyságok
 
BemerítkezéseIM története
 
 
- Igen, bemerítkeztem.
- Nahát, baptista lettél?
- Nem, nem lettem semmiféle felekezet tagja. Egyébként valamikor baptista voltam.
- Nem értem. Hiszen akkor egyszer már bemerítkeztél! Miért kellett újra? Á, csak nem Izraelben jártál? Ott sokan megerősítik a Jordán vizében a bemerítésüket.
- Voltam Izraelben, de akkor ott eszembe se jutott ilyet tenni. Itt, a veresegyházi tóban, egy esős, augusztusi vasárnap merítkeztem be. Nem a régi megerősítésére, hanem egy új élet kezdetére.

Ez a képzelt párbeszéd valahogy így történne sokakkal, akiknek elmondanám, hogy én újra bemerítkeztem. De mit is akarok elmondani?
Egy olyan embernek, aki már teljesen átadta az életét Istennek, és Jesua HaMassiah (Jézus Krisztus) golgotai áldozatát elfogadta, annak a következő fontos lépés a hitvalló bemerítkezés. Van felekezet, ahol ünnepélyes keretek között, emlékezetes módon gyakorolják ezt: ünnepi istentisztelet, kórus, sok vendég, emléklap, fényképek…de olyan is van, ahol rutinszerűen, minden felhajtás nélkül, akár egy gyerekmedencében, vagy egy bérelt uszodában, tömegesen bemerítik a jelentkezőket.
Vajon melyik a helyes? Az első tanítványok, maga Jesua HaMassiah ezt hogy gyakorolták? 

A keresztelés-bemerítés problematikájáról itt most nem kívánok szólni. Még a neoprotrstáns fordítású (református) Biblia lábjegyzetében is leírják, hogy a keresztelésnek fordított görög szó eredeti jelentése a bemerítés. Viszont az sem egy lényeges kérdés, hogy most milyen liturgia szerint kell a bemerítést végezni. Tény, hogy egy nagyon fontos eseményről van szó, de ennek lényege nem a külső megjelenésben keresendő, hanem abban, hogy a bemerítkezők életében a bemerítkezés szellemi tartalma megvalósult-e.

9 évvel ezelőtt, egy kis baptista gyülekezetben merítkeztem be először. Akkori tudásommal persze nem terveztem többet…elvégre egyszer születik meg az ember. Előtte egy fél évvel kezdtem osztálytársaim révén gyülekezetbe járni, Bibliát olvasni, előtte nem voltam vallásos. Visszahúzódva, magányosan éltem ifjú éveimet, és vágytam a józan életű, értelmes, vidám fiatalok társaságára. Találtam is ott a gyülekezetben ilyeneket, és kezdett az életem megváltozni. Vágyakoztam egy jobb, boldogabb, tiszta életre, de nem tudtam, mit kell tennem. Mondtak nekem ilyeneket, hogy „Döntened kell Jézus mellett”, meg „Be kell hívnod Őt a szívedbe”, de nem tudtam ezekkel mit kezdeni. Nem volt kérdés, hogy hiszek-e benne, gyerekkoromban kaptam vallásos nevelést, imádkoztam is hozzá, de valami rendkívüli, természetfeletti élményre számítottam, ahogy azt némelyek történetében hallottam. Vagy legalább egy igehírdetést hallva, megérintene Isten Szelleme, és elkezdenék zokogni. De ez sem történt meg velem. Fájt a múltam, de nem voltam összetörve. 
Egy nyári bibliatanulmányozó táborban aztán néhány fiatal jelenlétében hangosan, nyílvánosan is átadtam a szívemet Jézusnak. Néhány bűnömet is letettem, ami eszembe jutott, de amit szégyelltem konkrétan kimondani, azt csak körülírtam. Ennyi történt, aztán másnap a lelkipásztor ,- aki nem volt ott ezen az alkalmon- örömét fejezte ki, hogy végre döntöttem, de külön nem beszélgetett velem. Én akkor így boldog voltam, és mindenhol elmondtam, hogy átadtam Jézusnak az életem.

Néhány hónap alatt számos területen megváltoztam, más lettem, de valahol azt éreztem, valami még hiányzik. Aztán arra gondoltam, biztosan idővel még tesz velem valamit az Úr, hogy aztán bemerítkezhessek. Aztán elkerültem egy másik gyülekezetbe, ahol a lelkész engem már úgy tekintett, mint aki már döntött, tehát kész a bemerítkezésre. Átvettük együtt egy kis füzetből a Baptista Egyház hitvallását, és már vették is a méretet a fehér ruhához, amiben majd be fogok merítkezni, jelképezve, hogy megtisztultam a bűneimtől. Közben belső küzdelmeim voltak, amelyek a múltból visszamaradt bűneimmel, belső rendezetlenségeimmel függtek össze, de nem volt bizalmam ezeket senkivel megosztani. Meg aztán nem is nagyon kérdeztek…elvégre már az Úré vagyok, nagy baj már nem lehet. Így aztán el is jött a nagy nap, és alámerítettek. Boldog voltam, hogy Isten újat kezdett velem, és komolyan is vettem, hogy most már nem élhetek úgy, mint régen.

Naplót kezdtem vezetni a lelki-szellemi életemről, és lejegyeztem azt is, hogy milyen bűnöket követtem el. Egy ébredésről szóló könyv alapján kezdtem elemezni magamat, hogy miben kell megváltoznom. Csak később láttam be, hogy ebben a nagy buzgóságomban csak egy hiba volt: az, hogy Isten Szelleme helyett a saját eszem szerint vizsgáltam és próbáltam megváltoztatni magamat. Ez önmegváltás, és bűn Isten szemében, és egyébként esélytelen, tartós eredmény nélküli, emberi erőlködés csupán. Különféle gyülekezeti szolgálatok végzésével, vallásos fogadalmak teljesítésével igyekeztem élni a hívő életemet, de az életutam nem haladt jó irányban: bár szereztem két diplomát, elvégeztem egy bibliaiskolát, nem tudtam, mi is az én utam, mi az én elhívásom, hivatásom.

Egyre jobban előjött az élet gyakorlati területein, hogy sorra kudarcot vallok: villamos mérnökként nem voltam képes egy tudatos szakmai pályát építeni, nem tudtam fejlődni, majd egy rossz döntésem miatt kiléptem egy biztos állásból, és 1,5 évig munkanélküli lettem.
Még ez előtt meg volt a lehetőségem arra, hogy végre független, saját otthonnal rendelkező, önálló ember legyek, de ezt is halogattam, majd állás hiányában lehetetlenné vált ez a dolog, így a családommal való viszonyom is feszült lett.
A különféle emberi kapcsoltaim sem működtek jól, nem tudtam bizonyság lenni mások előtt az életemmel, üres keresztény frázisokat pedig már nem akartam mondogatni.
Készültem volna házasságra is, de az előbb említett problémák hátterében hamar kiderült, erre is alkalmatlan vagyok.

Végül már közel voltam a teljes összeomláshoz, de akkor már jó ideje egy olyan közösségben voltam, ahol figyeltek rám, és együtt kezdtük kérdezni Istent, mi lehet a baj. Ő pedig mélységeiben kezdte feltárni mind azt a rengeteg múltbeli bűnt, engedetlenséget, nyitott szellemi kapukat a gonosz, negatív erők felé, amelyek ide vezettek. Nagyon fájdalmas időszak volt ez, de tudtam: két választásom maradt csupán: élet, vagy halál.
Úrvacsorával, sok imával, konkrét bűnök megvallásával kezdődött meg az életrendeződésem. Sajnos az első bemerítkezésem, - bármennyire is őszinte volt a részemről- nem választott el a bűnös múltamtól, mert egyrészt a bűnös múltam gyökere még ott volt bennem, nem lett elvágva, nem lett a Szent Szellem által elrendezve, Tőle kapott bűnbánattal. Másrészt a bemerítésem egy egyházba, egy baptista gyülekezetbe történt, és nem Krisztus testébe. Így közel 10 évi bolyongás után juthattam el az igazi bemerítésemhez, amikor kimondtam: „Igen Uram, mindenben újat kérek Tőled”. 

Egy fontos tapasztalatom volt még a bemerítkezés fontosságáról, hogy az esemény előtt, amikor a bűneim rendezése folyt, sokszor volt olyan kísértésem, hogy feladok mindent, elmegyek a világba, vissza a bűnös életbe, aztán csak meghalok. Testileg is időnként nagyon kimerült lettem, pedig nem végeztem nehéz fizikai munkát. Ennek az volt az oka, hogy komoly szellemi harc folyt értem, hisz az életem volt a tét. A támadásokat azok is érezték, akik mellettem voltak, szellemben harcoltak értem, hiszen ők is ott voltak a frontvonalban. A bemerítkezésem után ez olyan szinten elmúlt, hogy bár azóta is támadások, kísértések érnek, és voltak bukásaim is, de már egyáltalán nem akarom Istent elhagyni, ha teljesen padlón is vagyok, tudok imádkozni, és át tudom magamat Neki adni, úgy ahogy vagyok. A bemerítés által el lettem választva az ellenségtől, már nem tud elragadni a jó Pásztor kezéből. A bemerítkezésem után 1 nappal lett állásom, olyan munkát végzek, amiben szakmailag, emberileg fejlődhetek, és a lakásproblémám is hamarosan megoldódott.

Sajnos a több évtizedes múltbeli lemaradásokat, hiányosságokat nem lehet azonnal behozni, a régi vetések azért kinőttek, és most még részben azt aratom. Isten kegyelme viszont ezt is a javamra fordítja, megtanít tűrni, küzdeni, harcolni, alázatban élni. Tudom, hogy rajtam is múlik, milyen gyorsan zajlik le ez a teljes tisztulási folyamat, sajnos sokszor én vagyok az oka, hogy Istennek kell rám várnia. De Ő atyai szeretetével mindig a javamat keresi, hogy felneveljen egy felelős, szolgáló életre, és láthatóvá tegye rajtam, hogy Jesuában miként lehet tisztává, szabaddá, gyógyulttá egy egykori, bűnivel, félelmeivel megkötözött, leprás, süket-vak-béna ember.
 
Gábor 
 

Copyright © 2005-2019 SÓFÁR Közösség
http://kehilatshofar.com