Bizonyságok
 
 

Orbán Eszter:

Egy eljegyzés margójára

 

2003. július elejét írunk. A nagyvárosok zajától és a hétköznapok nyüzsgésétől távol, egy csendes kis hely csendes utcájának legutolsó házában vagyunk. Onnan már csak a sík mező és egy kis erdős rész vár minket. Úgyis mondhatnám, vége az útnak….

Egy ilyen végállomáshoz érkeztem ezen a forró nyári napon, mikor beléptem ebbe a házba, és tudtam, ez a hét sorsforduló lesz az életemben. Az lett…

Egy csendes hét volt, mely első hallásra az embernek nem mond semmi rendkívülit. Főleg nem annak, aki jó vallásosként megszokta az évenkénti, nyári összejöveteleket. Igeolvasás egy bizonyos téma mentén, közös éneklések, beszélgetések, evések, és esetleg a hét végén bemerítkezés (szokásoktól, felekezetektől függően…)

Egy ilyen vallásos múltból jöttem én is sok hasonló csendes hetet átélve, ám legbelül tudtam és éreztem, hogy ez a hét MÁS lesz, mint a többi…

Feldúltan, zilált és összetört szellemi, lelki és fizikálisan is elég megviselt állapotban szinte futottam be ebbe a „menedékbe”. Mint mikor egy hosszú és kimerítő út után bejön az állomásra a pesti gyors vonat, csak úgy zakatolt a szívem és a gondolatok sokasága cikázott bennem: hogyan tovább?...Nehéz volt az idáig vezető út, de a java még csak ezután következett…

Tudtam, hogy Isten szó szerint gyökeres változást tesz az életemben. Visszaültetett abba a földbe, melyből származom, elveszettnek hitt zsidó identitásomat visszakaptam Jesua HaMassiah-ban. A gyökérre azonban sok minden rátekeredett, melyek szinte már megfojtottak és szabadulnom kellett tőlük. Egy hatalmas nagy „kígyó” akadályozott abban, hogy Életben maradjak, és elkezdődött a harc értem….Egyetlen egy Nevet nem tudtam kimondani, szinte szájzárat kaptam….Több órán keresztül a sötét éjszaka közepén küzdött értem az az ember, akinek végül a kezei között születtem meg és hosszú harc után megoldódott a nyelvem. Segítségül hívtam a minden név felett való Nevet: Jesuát. Ez volt az az egyetlen egy szó, melyet képtelen voltam kimondani. A dög nemcsak a szellememet akarta, de testem-lelkem is olyan erőknek volt kitéve, hogy az akkori 45kg –ommal azt a 120kg-os asztalt, melynél ültünk szinte felemeltem a felém szolgálóval együtt….Hatalmas erők dühöngtek és nem akartak elengedni. Ahogy azonban megnyílt a szám és kimondtam a legszebb és leghatalmasabb Nevet, Jesuát, azonnal eltűntek…Hirtelen könnyű lettem, szabad…Tiszta... A halál árnyékából jöttem az Életre…. Ahogy feleszméltem, hajnalodott…Világosodott…

A harc azonban megviselt, és ahogy felálltam az asztaltól, szinte összeestem a gyengeségtől, minden erő kiment belőlem. 2 napig csak feküdtem, mozdulni alig bírtam és már nagyon vártam a bemerítkezést, mely a hét végén volt. Tudtam, hogy ezzel a szövetségkötéssel véglegesen megpecsételődik az utam, mely már örökre Jesua HaMassiah uralma alatt van, és többé senki és semmi nem érhet el. Tudtam, hogy nem könnyű út áll előttem, de teljes bizalommal és hittel léptem rá, hogy megtegyem mindazt, ami rám vár.

Mikor ott álltam a vízben, egy Igét kaptam azáltal a férfi által, aki velem együtt harcolt azon a nehéz éjjelen. Ez az Ige lett aztán tanítványi utam és elhívásom meghatározó Igéje:

 Így szól az Úr:

„És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal, ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el. Bizony, hittel jegyezlek el téged magamnak, és megismered az Urat.”  (Hóseás 2,18-19)

Eljegyzett magának. Örökre….

Másnap pedig egy újabb ajándékkal lepett meg...

A tanítás a kánai menyegzőről szólt, a víz borrá változtatásáról. Mint a lepel, hullott le a fátyol a szememről és értettem, éreztem az Igét. Olyan erősen lüktetett, dobogott bennem a Szó…Életté vált…E napig állandó kettősségben éltem. A Messiásban hívő zsidóként nem állt bennem össze az Ó-és Újszövetség. Zsidók közt túl keresztény, keresztények közt túl zsidó voltam. Folyamatos őrlődésben volt részem, félig ilyen, félig olyan identitásban, összezavarodva. És ekkor teljesen tiszta és világos lett minden. Eggyé lett bennem az Egy szövetség, találkozott múlt, jelen és jövő. Kimondhatatlan öröm és hála volt bennem. Szaladtam mindenkit átölelni és elmondani, hogy megtaláltam! Visszakaptam! Visszakaptam azt, miről azt hittem, hogy elveszett. Megtaláltam azt, mit mindig is kerestem. Hazaérkeztem….Könnyek között, boldogan, áldva Őt.

Pontosan 7 év telt el azóta….

Az öt gyűrű ( igazság, ítélet, kegyelem, irgalom, hit) pedig ott fényesedik az ujjaimon, fokozatosan életté vált a szívemben. Ez az öt pecsét elindította a változást, a teljes helyreállást az életemben.

Mivel identitásom szinte bemerítkezésemmel egy időben rendeződött, azonnal elővettem a héber szöveget, hogy megnézzem, mit is jelentenek még bővebben ezek a szavak.

Igazság (Cedek): győzelem, üdv, áldás, erény, jámborság.

Ítélet (Mispat): jog, elhatározás, döntés, törvény, parancsolat, rend, illem, mód, erkölcs.

Kegyelem (Cheszed): szeretet, jámborság, kedvesség, szeretetre méltó, istenfélő.

Irgalom (Rachamim): könyörület, megszánás, szeretet, anyaméh.

Hit (Emunah): hűség, szilárdság, tartósság, biztosság, bizonyosság, igazlelkűség, megbízhatóság, kitartás, vallomás.

Szinte a felsorolás sorrendjében tapasztaltam meg az Örökkévaló folyamatos jelenlétét, mellyel tanított.

Megéltem, hogy az Igazság csakis egyedüli igazság. Nem lehet részleges-rész igazság, nem osztható és bontható, mert Ő maga az abszolút Igaz. Egyedül Jesua HaMassiah által lehet üdvöm és győzelmem. Benne élhetem meg az Áldást, vagyis Neki, a Főpapnak naponként vihetem az áldozatomat, imáimat, könyörgéseimet, hálámat, bűnbánatomat, mindent. És Ő az, aki a Szent Szellem által kimunkálja bennem az erényt és a jámborságot, hogy embertársaimmal való kapcsolatomban is Ő tükröződjön vissza. Benne, az Igazságban való élet tesz megszenteltté, Élővé. Minden más, mely az igazság köntösében jelentkezik, halált hordoz magában…

Megéltem azt is, hogy ítélet nélkül nincs előrelépés. Szükséges a fájdalom, hogy új szülessen. De ez a fajta ítélet (mispat) egy döntés hozatal is Jesua HaMassiah-tól: ő az enyém. Joggal, mert Ő, Jesua harcolt és küzdött értem. A legfelsőbb parancsolat és rendelet arról, hogy a Királyhoz tartozom. És ezzel az ítélettel kezdett a rend kialakulni az életemben. A szétszórtság és összevisszaság, ami a Szétdobáló, a Diabolosz műve volt, fokozatosan megszűnt és lépésről lépésre rendeződtek a dolgaim, mind önmagamban, mind körülöttem. Nemcsak zsidóságom állt helyére, hanem kezdett felépülni bennem az, akinek Isten eredendően teremtett. Elfogadtam és egyre jobban megéltem azt, hogy nő vagyok, és hogy mit jelent Jesua HaMassiah-ban hívő zsidó nőként élni és szolgálni. Egyre jobban megláttam azokat a talentumaimat, melyeket Isten adott és használni is akart. Olyanokat, melyekről addig is tudtam, de nem használtam, és olyanokat, melyekről nem is tudtam, hogy van….Új utak nyíltak meg előttem és úgy éreztem, kezd kiteljesedni a lényem. Végre az lehetek, aki Isten szerint vagyok.  Ahogy megláttam és használtam talentumaimat egyre világosabb lett, hogy mi az elhívásom, milyen utat kaptam. És amikor ezt az ember meglátja, elfogadja és vállalja, azonnal jönnek a támadások, hogy nehogy arra a helyre kerüljön, ami az övé. Felém is jöttek, nem kis erők…Nem belülről, nem az ó emberem próbálkozott, ő a hullámsírba veszett. Kívülről jött, onnan is, ahonnan nem vártam… Jött a vér szerinti családomtól, mely nem lepett meg. De jött a „szellemi család”-omtól, mely igencsak váratlanul ért. Azoktól, akiket testvérnek hittem; akik ott álltak a vízparton, és öleléssel vártak, mikor kijöttem és együtt örültek az örömömben; azoktól, akik számára szintén világos volt, milyen változásokon mentem át és féltékenységükben, irigységükben, vagy csak egyszerűen emberi gyengeségükben döfték belém a képzeletbeli dárdát, rágalmaztak hamis vádakkal, alaptalanul. Ekkor éreztem nagyon erősen ezt a pecsétet a szívemen, az ítélet pecsétjét, mely megvédett és felmentett minden hazug vádtól és lett ítéletté a rágalmazók felett.

Mindezek megtanították velem, mit is jelent a szeretetnek azon formája, mely kegyelem és irgalom. Megtapasztaltam az Istentől felém áradó könyörületet, mellyel körülvett úgy, mint ahogy az anyaméh adja a biztonságot, védelmet, táplálékot, növekedést, az életet a magzatnak. E nélkül úgy éreztem, elvesztem volna. A fájdalmaktól belemenekültem volna egy kelepcébe, mellyel elvesztettem volna mindent…A sok seb ellenére mégis megéltem a „testvérek” felé is ezt a fajta szeretetet. Nem volt bennem harag vagy bosszú, csak fájdalom…és a fájdalom szülte szánalom, mely átalakult megszánássá…Ezen felül lépten-nyomon éreztem Istennek hozzám való kedvességét a legapróbb dolgokban is, és ezek mindig felüdítettek, erősítettek.

Mindazt, amin elég rövid idő alatt átmentem ( próbák, támadások, helyreállások, felépülések), nem tudtam volna megélni, s nem tudtam volna szellemben életben maradni, ha nincs ott a hit. Az a hit, mely bizonyossá tett elhívásomban. Abban az útban, melyre teljes biztossággal, kételkedések nélkül álltam és örök hűséggel járok. Szilárdságot adott és megtanított a kitartásra. Ez az a hűséges hit, mely minden felett győzedelmeskedett és most lehetek az, aki vagyok…

Ezekben a próbákban és harcokban, mikor már az emberek is nagyrészt egyedül hagytak, azt vettem észre, hogy egy valaki végig ott volt mellettem és velem együtt harcolt. Az az ember, akinek kezei közt születtem újjá…Ahogy telt az idő, mindketten észrevettük, hogy egy az utunk, az elhívásunk. Tudtuk, hogy együtt kell tovább mennünk, de nem tudtuk, milyen formában. Hiszen 33 év, egy krisztusi kor különbség van köztünk és emberileg nézve elképzelhetetlennek tűnt, hogy férj-feleségként éljünk.

Isten azonban másképp döntött.

Nemcsak szellemben volt érezhető a teljes egység és egymás kiegészítése a szolgálatban, de gondolataink, érzéseink is rezonáltak. Egy síkon, egy „hullámhosszon” voltunk teljesen. Amire azt gondoltuk, hogy elképzelhetetlen, az egyre nyilvánvalóbb lett, hogy csakis így mehetünk tovább: a házasság szövetségében, ketten egyként. Ez azonban nem egy rózsaszínfelhős, hirtelen fellobbanó szerelem volt családtervezéssel egybekötve. Nehéz harcok után álltunk mindketten, mely meg-és kipróbálta az egymáshoz való hűségünket, ragaszkodásunkat, megérlelte a szerelmet. Sok erő akart szétválasztani, tönkre tenni, megakadályozni abban, hogy együtt haladjunk elhívásunk útján, de ezek csak még közelebb hoztak egymáshoz minket és még inkább bizonyossá tettek kettőnk egységéről, és 2008 július közepén Isten előtt megállva kimondtuk az örök szövetség pecsétjeként a boldogító „igen”-t.

Isten azonban ismét meglepett minket…

Mindketten, egymástól függetlenül lemondtunk a családról, gyermekről, mert tudtuk, hogy elhívásunkban Krisztus Testének építése, emberek helyreállása, felépülése, az értük való szolgálat a legfontosabb. Lemondtam az anyaságról és arról, hogy valaha is egyszer a gyermekemet tartsam karjaim között…

Mikor e sorok íródnak, kisfiunk, Izsák 14. hónapjába lépett, csodaszépen fejlődik és nemsokára elindul. Már nem csak szemei és kifejező arcocskája beszél, hanem lassan szavakkal is elmondja, mit szeretne. Napról napra figyelmesebb és mindent hamar és könnyedén megtanul. Az ő létével kiteljesedett az életünk, utunk, szolgálatunk. Hárman lettünk egyek. Nemcsak igaz szerelmünk tiszta gyümölcse ő, hanem részese is mindannak, ami a mienk. Olyan áldás Istentől, akiben érezzük az Ő kedvességét, szeretetét, tanítását felénk. Azt a tiszta, őszinte szeretetet és bizalmat kapjuk Izsáktól, melyben az életünk során nem nagyon volt részünk. Általa gyógyít, erősít, felüdít Isten és megtanít olyan dolgokra, mely szolgálatunkban is előbbre visz.

E 7 év alatt sok minden történt. Rengetek próba és harc edzett meg, tett kitartóvá, engedelmessé, elszánttá, tanított meg odaadásra, megadásra, alázatra. Azonban megéltem olyan örömöket és áldásokat, melyeket emberi szavakkal nehéz kifejezni…Mélység és magasság volt részem, de soha nem volt pillanat, hogy ne éreztem volna: az Örökkévaló elpecsételtje vagyok. Hozzá tartozom és életem minden percében érzem jelenlétét.

Ahogy most visszaemlékezem, folyamatosan hálát adok a megtett útért. A 7, mint az isteni teljesség száma, az én életemben is elhozta a teljességet. Egy szinte földönfutó, otthontalan magányos lányból lettem feleség, társ, szolgatárs, anya, akinek lett otthona, és ebben az otthonban adhatja önmagát. Mindazt a meleget, szeretetet, törődést, odaadást, szívet, amit csak egy nő adhat.

Eljegyzett lettem, kettősen is. Eljegyzett magának az Örökkévaló, és az 5 gyűrű által megismertem Őt. És eljegyzett magának örökre az az ember is, akinek kezei között a halálból az életre születtem. Akkor még egyikünk sem gondolta, hogy utunk együtt és egymásban teljesedik ki, hogy egyként lehessünk örökké az Ő kezében. Így olvadt egymásba mindenünk, hogy Vele, Benne és Általa éljük meg mindazt, ami a mienk.

2010. július. 6.

 

 
 

Copyright © 2005-2019 SÓFÁR Közösség
http://kehilatshofar.com