Bizonyságok
 
 

 

Az én ”történetem” 2011. május 1-jén kezdődött el. Sokat írhatnék az előtte levő történésekről, amik sokban hozzájárultak a belső fejlődésemhez, végkifejlethez, de mivel lezártnak tekintem, csak az új kezdetétől írok. Tehát ezen az esős napon szabadított meg az Úr az én Egyiptomomból, egy leuralt, megalázott és álszent állapotból. Hittem Istenben, de vallásos módon. Azt hittem, amit más mondott, hogy hinni kell, így súlyos bűnöket követtem el emberi felmentéssel, mert nem volt kapcsolatom az Úrral. De lehullott a szememről a fátyol és tisztán kezdtem látni, hogy én engedtem be az életembe a bűnt, még ha más erőltette is rám hitető csalfasággal. Először nekem kellett kimondanom, hogy ezt nem akarom tovább és kértem a szabadítást. Így hát 9 éves „kapcsolat” után ismét a szülői családi fészekben találtam magam, régi gyerekszobámban, magányosan, de mégsem egyedül. Az Úr velem volt és vezeti azóta is utamat/utunkat.

Így találtam meg interneten a Sófár közösséget, ahol testvérekre találtam. Tudtam, hogy újjászületésre van szükségem, mert bár bemerítkeztem, de hamis uralom alá történt. Ahogy tisztultak és gyógyultak be a múlt sebei, egyre inkább erősödött bennem a vágy, hogy megtaláljam a társam, akit Isten szánt nekem. Felkészültem, hogy ez biztosan sok időbe fog telni, de úgy éreztem meg kell tennem nekem is mindent, hogy megtaláljam a társam. Tettem helyességén való vívódások közepette egy keresztény társkeresőt vettem igénybe. Egy idő után úgy éreztem mégsem ez a helyes út, hogy megmutassa az Úr a társam, így hát elhatároztam, hogy lezárom ezt a fajta ismerkedést. Közben elérkezett a Csendes napok ideje is, ahol 2011. augusztus 20-án újjászülettem és átadtam az életem az Úr uralmába. Mikor hazaértem az utolsó jelentkező e-mailjét igyekeztem éppen elhárítani, csakhogy beszélgetés indult köztünk, ami azután találkozással, majd ismerkedéssel folytatódott. A korábbi tanácstalanságom, hogy honnan fogom tudni, hogy kit szánt nekem az Úr, elszállt. Valahogy éreztem, hogy ő más, mint a többi és megerősítést is kaptam erre az Igéből. Bár egy országhatár és jó néhány kilométer távolság volt lakóhelyeink közt 10 hónap múlva az oltár előtt szövetséget kötöttünk az Úrral. Én Magyarországra költöztem, ahol az Úr már elkészített munkahellyel várt, otthonunktól (albérlet) 100 m-re. A jövőt tervezgetve lakástakarékosságba kezdtünk, hogy jó néhány év lesz mire saját otthonunk lesz majd.

8 hónap múlva kiderült babát várunk, ami hatalmas örömmel töltött el, hiszen 14 évvel ezelőtt meddőnek nyilvánítottak egy műtét után. Az örömünk nem tartott sokáig, mert pár hét múlva kiderült, hogy a kis élet méhen kívül van. Azt hittem megőrülök a fájdalomtól és a gondolattól, hogy ezt a kis életet el kell venni, mert az én életemet veszélyezteti. Nem tudtam mi ezzel az Úr akarata. Ráadásul ezek után még inkább csökkent az esélye, hogy valaha természetes úton lehessen gyermekünk. Természetesen az Úr ezeket a sebeket is begyógyította és még a reményt is visszaadta, mindazok ellenére, hogy egy egészségügyi problémákkal teli időszak következett az életünkben és családunk tagjai közt is. Kezdtünk elfáradni a megpróbáltatásokban, amit tetéztek az albérleti együttélés problémái is. Sokszor csodás módon az egészségügyi problémák elmúltak, amiért nem győztünk hálát adni. Végül a kényelmes, független, munkahelyeinktől pár méterre levő albérletünket hirtelen döntéssel elhagyni kényszerültünk a kedvezőtlen körülmények miatt.
Férjem szüleihez költöztünk, még mindig azzal a tervvel, hogy pár év múlva talán saját lakást tudunk venni. Az együttélésünk során fogalmazódott meg bennünk az a gondolat, hogy elkezdjük keresni otthonunkat, még ha hitel segítségével is, de függetlenül szeretnénk folytatni. Nagyon nem szerettünk volna eladósodni, de más lehetőséget nem láttunk.

Közben a gyermek utáni vágy is egyre erősödött. Ezt megelőzte egy hosszú és nehéz belső harc saját magammal, hogy el tudjam engedni a gyermekáldás kérdését és teljesen az Úrra bízni. Az elengedés után mégis egyre gyakrabban fordult meg a fejemben, hogy orvosi segítséghez folyamodjunk. Megtettük az első lépést, bejelentkeztünk a meddőségi klinikára kivizsgálásra és vártuk, hogy merre vezet tovább az Úr minket. Mivel az eredmények további egészségügyi problémákat vetettek fel, várakozó üzemmódba kerültünk.

Közben ki is szemeltük leendő otthonunkat, aminek vételét el is kezdtük bonyolítani. Folyamatos problémákba ütköztünk az ügyintézések során, de mivel mindketten éreztük, hogy az összes megtekintett közül ezt az ingatlant szeretnénk, kitartóak voltunk. Több hónapos várakozás után ébredeztünk, hogy mi van, ha mégsem erre van az utunk. Keressünk tovább, határoztuk el.

Keresgélés közepette a meddőségi központban kezdeményeztük a beültetést úgy, hogy hitünkre való tekintettel kivételeket kértünk. Csodálkozásunkra készségesen fogadták kezdeményezéseinket, bár nem sok sikerrel kecsegtettek, hiszen hitbeli meggyőződéseink az élet védelmében nagyban csökkentették az így is csekély sikerességi statisztikát. De mi az Úrban bízva figyelmen kívül hagytuk a statisztikákat. Mikor megkaptuk az időpontot a program kezdésére, könnyes szemmel vettem észre, hogy napra pontosan a 2 évvel ezelőtti fogantatás időpontjára jött ki.....

Leendő otthonunk keresését folytattuk és pár hét alatt találtunk egy ingatlant, amiről tudtuk az első pillanattól, hogy megtaláltuk otthonunkat. Nem az egyetlen érdeklődők voltunk, de tudtuk, hogy ha ez a mi helyünk, akkor minden akadály elgördül majd előlünk. Így is történt. A csodás ebben az, hogy a házikó árfekvésben nem igényelte hitel felvételét, amitől annyira tartottunk. Az intézkedés is olyan simán ment, hogy egy hónap múlva beköltözve vártuk a meddőségi beavatkozás időpontját. Így aztán új otthonunk melegében várhattuk a gyermekáldást. A beavatkozás utáni vizsgálat be is igazolta a megfogant életet.

Egy csodálatos, de nehéz időszak következett a várandósság során. Az első ultrahang vizsgálat hihetetlenül csodálatos volt, hiszen megtudtuk, hogy a megfogant élet megduplázódott, tehát egypetéjű ikreink lesznek. Az elejétől fogva otthon kíméletes életmódot kellett folytatnom, sokat feküdnöm. Majd a 19. héten kiderült, hogy rossz helyen van a méhlepény. Még szigorúbb fekvés és bezártság. Minden óvatosság ellenére a 27. héten egy éjszaka nagy vérzésre ébredtem. Gyorsmentő szállított kórházba. Egész úton imádkoztam, de a sok vér láttán eléggé reménytelennek tűnt a helyzet. Végül az Úr kegyelméből mindhárman életben maradtunk és 10 hét kórházi tartózkodás után megszülettek ikergyermekeink. Bár kicsi súllyal, de egészségesen. Így nem egész 3 hét után hazamehettünk.

Ez alatt a 8 hónap alatt eléggé sok bizonytalanság lépett fel a megélhetésünkkel kapcsolatban. Már várandósságom elején derült ki, hogy munkahelyemet megszűnés fenyegeti még a szülés várható időpontja előtt. Ezért kérdésessé váltak az anyasági juttatások. Most már tudom, hogy nem kellett volna ezen annyit agyalnom, mert természetesen nem szűnt meg a cég és a juttatások járnak. Bár tudtam, hogy bárhogy lesz is, Isten megadja ami szükséges, hiszen tőle kaptuk a gyermekeket és ezért a feltételek is biztosítva lesznek. Azonban előjött bennem az emberi....

A másik dolog, amivel szembe kellett néznünk, az Dávid munkahelyi problémája. Mindazok ellenére, hogy az én keresetem is kockán forgott úgy döntöttünk, hogy felmond. Túl nagy volt a teher és sok az igazságtalanság. És költözésünk miatt a távolság is megnőtt. Viszont ebben a dologban nem voltak kétségeim, hogy lesz munkája. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy felülmúlja a képzeletemet, olyan jó helyet kap munkahelyül. Sőt nem is egyet, hanem 2-t, azaz 1,5 - et. Lakóhelyünktől pár kilométerre, jó kollégákkal...

Nem tudok elégszer hálát adni mindezekért az áldásokért, amit Istentől kaptunk.... az otthonunk, gyermekeink, munkahely, és minden amink van.

Kiss Gizela

 

 
 

Copyright © 2005-2019 SÓFÁR Közösség
http://kehilatshofar.com